2011. december 10., szombat

Lírai tőzsde. SZEMELT versek (22, 23)


ADY ANDRÁS
Téli hajnalok


Tőlünk tíz kerítéssel 
távolabb, egy fiatal,
újgazdag pár udvarán
ébred néhány hete a 
fajtiszta hajnal, kiáll
ólja elé, s minden alvót,
nyugtalanul a túl korai 
fényre ugat. 


Tegnapelőtt szomszédoltam,
vittem neki egy kis sötét
mérget, s azóta csak egy 
lusta, kóbor pirkadat jár
e tájon, jó későig békén 
hagyva a pihentető 
sötétséget. 


Ady Andrással (sz. 1976) közel egy évtizede ugyanazt a hajnalt, illetve alkonyt szemléljük s valljuk a magunkénak, amit semmiféle nemzedéki fáziseltolódás nem befolyásol. Intellektualizmussal álcázott lírája mélyén a biztonságát kétségbeesetten kereső gyermeki szív szorong.


CSEKE GÁBOR
Nyári alkonyok


Az  alkony különösen
augusztusban a hegy
tetejéről huhog
vörös torkát a világra tátja
á-á-á-á-á begyulladt
mandulája lobot vet
messzeviláglón úgy hogy
mindenki látja


de még sokáig
őrizzük a jelt
szemünk csakazértis áthatol 
minden homályon
oly nehéz elhinni
hogy a ránk szakadt
sötétség
a fénytől kapott felhatalmazást
- biztos ami biztos -
nyakunkon tartsa kését hajnalig





PETRI GYÖRGY
Ismeretlen kelet-európai költő verse 1955-ből


Kifakul,
mint a két zászló, melyet,
 évre-év, a kapu fölé gipszelt 
vashüvelybe kitettünk ünnepekkor, 
fakul, veszti színét a világ.


Hol vannak az ünnepek?


Vastag por alatt, 
a meleg
padlástérben hallgat 
egy szétszerelt világ.





Eltűnt a menet.


Átváltozott ordítássá
és elszéledt a széllel.
Ünnepi költők helyett
most majd a szél mond verseket:


kerge port mond és vibráló hőt 
a betontér felett.


Hogy szerettünk itt nőket: hihetetlen.


Áttüzesedett
kohók, megfeszült kötelek
kofa felett
tétova jelen
- alásüllyedő por - lebeg.


Félbemaradt épületek: 
birodalmi szédelgések felett.


Amiben hittem,
többé nem hiszek.
De hogy hittem volt,
arra
naponta emlékeztetem magam.


És nem bocsájtok meg senkinek.


Pattogzik
szörnyű magányunk,
mint a napon a rozsdás sinek.


Petri György (sz. 1943–mh. 2000) rebellis hajlama az ezredfordulóra sajnálatosan kifulladt. Egy évtizeddel a halála után szinte kötelességszerűen nézek vissza fiatalkori kétkedései első költői megfogalmazására.


CSEKE GÁBOR
Alig ismert kelet-európai költő verse 2011-ből


Mint kékre potyolt gyerektérden
a sebek
sokasodnak az ünnepek fejünk fölött
csapkodó zászlók erdeje
demagógok nagyüzeme
harsog


és vágyunk ma vattacukorba fúl


nyalókák után áhítozva
tör ránk a múlt szele minden szennyet
port szalmatöreket szikkadó szart
felkavaró lehellete
gyászhuszárok kimért díszmenete


a hit a hirtelen fáradtaké akik a valóság kútja
fölé hajolva beijedtek
a feneketlen mélység visszhangjától
halihó-alihó-lihó-ihó-hó-
óóóóóóóóóóóóó!


én ezután mindig látni tapasztalni 
meggyőződni
akarok arról hogy a nagy
fordulatok igenis engem követnek
nem én majmolom őket bambán bávatag
értem forgatják fel mindenestől a világot
mert akkor tán azt is meglátom amit különben
nem látok


s hiába minden 
utánam küldött átok


mint szélnek eresztett húgysugár langyosan
visszahull rátok


2 megjegyzés:

Névtelen írta...

PÉNZÜGYI RESTAURATION E-mail: (progresiveloan@yahoo.com)

Hello, Ön egy üzleti kölcsön, személyi kölcsön, lakáshitel, autóhitel, diákhitel, adósságkonszolidációs kölcsön, fedezetlen kölcsön, kockázati tőke, stb ... Vagy Volt visszautasította a hiteleket bankok vagy pénzügyi intézmények egy vagy több okból. Ön a megfelelő megoldás a hitel megoldásokhoz! Keresztény hitelfelületek vagyunk, hitelt adunk azoknak, akiknek pozitív szükségük van rájuk, és azok is, akik méltóak a bizalomhoz. Kölcsönöket is nyújtanak a vállalatoknak és az egyéneknek egy alacsony, megfizethető 2% -os kamatlábon. vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: progresiveloan@yahoo.com és mentes a csalásoktól



Névtelen írta...

Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

E-mail: progresiveloan@yahoo.com
WhatsApp: +16626183756 köszönöm