Amikor Kun Csaba felhívott telefonon, hogy közölje a találkozó időpontját, sietett hozzátenni, hogy az idén Barabás Bandi is eljön, s azt üzeni, nehogy megtegyem, hogy hiányozzak a bandából...
Hát ez kemény volt, ezért javában készülődöm... Eszembe jutott, hogy Bandival még az iskola után is, bukaresti életem alatt, több éven át szoros kapcsolatban álltam: gyermekeink ugyanabban az egyetlen magyar iskolában tanultak, Bandi pedig éveken át volt igen remek tollú tudományos munkatársa és szemleírója az Ifjúmunkásnak (első írására az 1969. február 6-i számban bukkantam, címe: Kémiai Nobel-díj, 1968). Alapképzettsége vegyész, ám szakmai hétköznapjait valójában 1969 nyarán ismertem meg, amikor vendégül látott - bonyolult intézményi jóváhagyás után - a magurelei Atomfizikai Intézetben, ahol dolgozott. A látogatás élménye azóta is kísért, hiszen életemben először (és talán utoljára) jártam testközelben olyan helyen, ahol az utolsó két század mumusát tartják fogva. az atomot. És ahonnan az minden erővel megpróbál kiszabadulni, legtöbbször emberi "segédlettel".
Persze, akkor még nem létezett Csernobil, sem Fukusima és az azóta ismeretes számos atomriasztás. A magurelei intézmény is ma gyerekjátéknak hat a világon megszaporodott nukleáris létesítmények között. Szinte-szinte olyan, mint egy iskolai laboratórium...
A riportban szereplő egyes személyek (pl. a tudományos titkár) azóta kétes politikai és tudományos-üzleti karriert járt meg: mindjárt a 89-es rendszerváltás után Király Károllyal együtt Iliescu helyetteseként, alelnöki funkciót töltött be, majd 92-ben egyike volt a hat elnökjelöltnek, akik Iliescuval versenybe szálltak. Akkor Manzatu dr. a Republikánus Párt jelöltjeként reménykedett az irreális győzelemben...
Holnaputáni találkozásunk örömére előkapartam a könyvtárból a megjelent riportot; nem minden tanulság nélkül való...
Atomszelidítők
A párt és a kormány külön programot dolgozott ki, amely előirányozza, hogy az ország energiaalapjának fejlesztése érdekében térjünk át a nukleáris energia használatára, terjesszük ki az izotópok, a sugárzások és a nukleáris energián alapuló más technikák alkalmazását a gazdaságban és a társadalmi élet más területein.
1 Atom. Nukleáris energia. Einstein, a Curie-k. Hirosima... Elég néhány olvasmány az atomfizika történetéből, s egy-kettő összeáll a fenti gondolatsor.
 |
| Barabás Endre (b) és jómagam (j) a kutatóintézet udvarán |
Bandi is bólogat:
— Oké! Megéri...
2 Măgurele község félig-meddig Bukaresthez tartozik. Zöldséges kertek tövén csobog el az Argeş, a fővárosiak egyik kedvenc fürdőhelye. Aszfaltos út szalad a nyárfák között. Végeláthatatlan síkság. A község szívében kőkerítés, mellette a városi autóbuszjárat végállomása. A kerítés mögött kezdődik az Atomfizikai Intézet. Új épületsorok kandikálnak ki a fák közül, aztán már látszik a bejárat s tovább a messze nyúló kert. Hercegi kastély volt itt hajdanán: még ma is áll az otromba hajóra emlékeztető úri épület, s a sokkal ízlésesebb tiszttartói ház — a mai igazgatóság székhelye. Eminescu nemegyszer volt itt szívesen látott vendég, s még látni a lugast, amiben egyik költői levelét írta. A két világháború között szanatóriummá épült ki. A felszabadulás után Fizikai intézet. Az ötvenes évek elején került föl a jelenlegi firma – ATOMFIZIKAI INTÉZET.
3 Felhőkkel küszködik a nap. Így születik ez a reggel. Bukarest felől tömött buszok robognak Măgurele felé, bennük álmos, el-elbóbiskoló emberek. A kapu előtti kis tér faroló buszokkal teli, s a bejárat felé igyekvő emberek tömege kitartóan hullámzik, míg el nem oszlik a cementes udvaron. Rengeteg a fiatal arc: bájos, gondosan kikészített lányok; itt-ott néhány szakállas fiatalember, önfeledt táskalóbálás. Kis nevetések. Szemekből kiröppenő álom. A kapu mögött sürgő-forgó belügyes őrmester. Megvillanó belépő-igazolványok. Időnként egy-egy dudáló személygépkocsi kanyarodik a nagykapuhoz, egy gombnyomás, s a vasszárnyak kitárulnak, begördül — Wartburg Moszkvics, Fiat.
A téren édességes bódé nyitogatja táblás ablakait, előtte cigarettáért sorban állók. S mikor már az utolsó ember is belépett a kapun, a búgó motorok sorra elhallgatnak, az őrmester pedig megforgatja a zárban a kulcsot.
4 Kétezer ember mindennapi munkahelye e titokzatos világ. Kétezer ember, akik a rakoncátlan atomenergia megszelídítésén dolgoznak. Mérnökök, technikusok, laboránsok, munkások, hivatalnokok. Aki elérte a harmincöt éves kort, az már öregnek számít itt: a bukaresti Műegyetem és a fizikai fakultás évente pelyhedző állú szakemberek tucatjait irányítja Măgurelebe. S akár a gyárakban, mindenkinek van egy pontozólapja: ott állnak, számozott kazettákba süllyesztve az épületek bejáratánál. Mellettük pontozó-villanyóra, nyolckor sorba állnak előtte.
Van, aki hat, van, aki hét vagy nyolc órát dolgozik. Attól függ, mennyire veszélyes közvetlen munkahelye. A reaktornál például hatórás váltások vannak. A műhelyekben, ahol a tudományos felszerelés jó részét gyártják, nyolcórás a munkaidő. A kedvezményeknek is megvan a maguk fokozatuk. Hivatalos elnevezésük: a négy nukleáris kategória. A munkahely veszélyességével a szabadság, fizetés arányosan emelkedik, a munkaidő csökken...
— Reggel bejön az ember, lepontozzák, aztán következik a sztriptíz. Ruhákat fel a fogasra, be a szekrénybe, általában fehér köpenyt és teniszcipőt húzunk. A reaktornál más a helyzet: ott sapka is kijár, meg vászongatya. A fő, hogy jól lehessen mosni őket. Aztán végezzük a dolgunkat. Általában kis kutatócsoportok vannak, egy idősebb kutató vezeti őket. Kiadja a napi melót, amit elvégzünk vagy nem végzünk el. Attól függ. Na, és van egy negyedórás szünet, kajálni...
Így mesélte egy fiatal laboratóriumi kutató, hogyan zajlik le egy napja. Itt annyit dolgoznak, amennyi bírnak. Amennyit akarnak. Csak a pontozócédulák legyenek rendben...
