Világválság
1930 március
A probléma, amelynek megoldásával éjt s napot eggyé téve a magyar gazdasági élet két hivatott vezetőjének, a magyar földmüvelésügyi és kereskedelmi miniszter uraknak e pillanatban foglalkozniok kellene s amellyel bizonyos mértékben tényleg foglalkoznak is, sokkal bonyolultabb és sokkal fenyegetőbb következményekkel van szervesen egybekapcsolva, mint ezt általában hisszük.
Egy évvel, másfél évvel ezelőtt még talán joggal beszélhettünk a magyar gazdaságnak s különösen a magyar mezőgazdaságnak magábanálló, izolált kriziséről: nehézségekről, amelyek ellen küzdöttünk, még talán föltehettük, hogy palliativ eszközökkel, kormányrendeletekkel, akciókkal és segélyekkel eltüntethetők.
Ma már másként áll a helyzet, ma már a magyar válság csupán elenyészően kis töredéke a nagy világválságnak, amely a világgazdaságot és elsősorban a mezőgazdasági termelésre és nyersanyagprodukcióra utalt államokat gyökerükben rázza meg.
A közgazdasági tudománynak három nagyságát citáljuk itt annak bizonyitására, hogy a válság még csak most van kibontakozóban, három olyan szaktekintélyt, akiknek a szavát talán a miniszteri bürókban is meghallják. Az első Cassel, a nagy svéd tudós, aki a „Journal of Commerce”-ben a következőket irja: „Nagyon valószinü, hogy a depresszió, amelynek centruma ma az Egyesült Államokban van, Európára is átterjed (már átterjedt!) s Európa ugyanazokkal a nehézségekkel áll hamarosan szemközt, amelyekkel ma Amerika küzd.”
A második nagy tekintély, akinek a szavát idézzük, Keynes, a hires cambridgei tanár: „A nyersanyagok áresése - irja Keynes - már-már világkatasztrófa jellegét öltötte. A vihar centruma egyelőre még nincs is Angliában és az Egyesült Államokban, hanem a nyersanyag- és élelmiszertermelő államokban…” Néhány nappal ezelőtt Keynes még a következőket jelentette ki: „Ha az idei terméskilátások kedvezően alakulnak, nem tartom valószinünek, hogy a mai gabonaárakat tartani lehessen…”
A harmadik szakértő, Mac Kenna, a volt angol kincstári kancellár, a Midland Bank elnöke, aki a következőket mondotta: „Az angol közgazdaság 1929 közepe óta a szakadatlan rosszabbodás vonalán mozog.”
E három véleményhez füzünk egy negyediket, Beckert, az optimista amerikait. Az ő véleménye szerint, ha „1930-ban javulás is áll be, ez a javulás lassu lesz és szaggatott és nem várható korábbra, mint novemberre.”
Ne álltassuk tehát magunkat: nehéz idők előtt állunk!
A válság Európa keleti felét nem sujtja talán annyira, mint a tengerentuli nagy nyersanyag- s gabonatermelő államokat. Kanadában, Amerikában, Argentinában, Ausztráliában, a nádcukortermelő országokban és a gyarmati területeken, amelyek kaucsukot és egyéb nyersanyagot produkálnak, nagy zavar és ijedtség uralkodik már most is, amely Európa felé csupán a nyugati nagytőkének bizalmatlanságában és tartózkodásában nyilvánul meg.
A veszedelem, amely bennünket fenyeget, abban áll, hogy Amerika és Kanada, ha ezidei termése lényegesen jobbnak mutatkozik, mint a tavalyi, dumping árakon zuditja át Európába fölöslegeit s ez esetben a magyar gabonatermelést és vele együtt a másik két dunai agrárállam termelését is elértékteleniti. Az amerikai és a kanadai gazdaság elbirja egy-két esztendő veszteséges árait, de hogy birjuk el mi?
Cinka Panna leszármazottját, nagyváradi Bura Károly cigány primást vasárnap ünnepelték 30 éves jubileumán
1930 március
Vasárnap délután örömünnepe volt a magyar muzsikának, Czinka Panna leszármazottját, nagyváradi Bura Károly cigányprimást ünnepelték a magyar zene hivei a Zeneakadémia nagytermében 30 éves primási jubileumán.
Bura Károlyt Szatmáry István, a Petőfi - Társaság tagja és az ősz, hadikitüntetésekkel diszitett Vitéz gyergyófalvi Mándoky Sándor tábori főesperes vezette a közönség elé.
Szathmáry István üdvözölte elsőnek:
- Debrecenben születtél - mondotta -, Nagyvárad ölelt a szívére, muzsikáltál vidám huszároknak, orosz nagyhercegeknek, Blaha Lujzának, a váradi püspöknek, a bolgár cárnak s Ady Endrének és a milliónyi magyar dalra szomjas szivnek. Mint őrmester, végigharcoltad a háborut s hogy nem érdemtelenül, Ferenc József érdemkeresztje bizonyitja. És most itt állsz és ezernyi szív dobban a vonóddal együtt.
Vitéz Mándoky Sándor köszöntötte ezután magával ragadó, közvetlen módon Bura Károlyt.
- A magyar cigányra olyan szükség van, mint a falat kenyérre - mondotta -, sőt talán még nagyobb. A harctéren egyszer két napig koplaltunk, mert a konyhánk nem mert utánunk jönni a tűzvonalba és a sors közibénk dobott egy cigányt. Két hur volt csak a cigány hegedűjén, de azzal is hamarosan elfeledtette velünk, hogy már két napja nem ettünk. A magyar cigány olyan, mint a briliáns, nehéz köszörülni, de ha a szive-lelke van a szárazfában, akkor velünk sir, velünk nevet, velünk káromkodik.
Majd Magyary Imre és Bura Károly nótázott, Bogdán Margit és Cselényi József énekelt, dr Szabó László, a veszprémi biróság ősz elnöke a saját dalait adta elő a cigánybanda élén. Az ünnepség végén Vitéz Mándoky főesperes átnyujtotta Bura Károlynak a magyar közönség ajándékát: egy Bíkszegi mesterhegedűt.
Eckhardt Tibor három hónapon át ötvenöt előadást tartott Amerikában Középeurópa mai helyzetéről
1930 április
A szobi határállomáson a Reviziós Liga rózsacsokorral várja a vasárnap éjszakai Orrient-expresszt.
Eckhardt Tibor érkezik Amerikából, ahol három hónapon át ötven előadási tartott Középeurópa háboruutáni fejlődéséről és gazdasági fejlődéséről. Szombaton délután 4 órakor elindult Londonból feleségével, Pidmaniczky Ellen bárónővel, szombaton délben még találkozott Londonban Scitovszky Tiborral, aki hir szerint Magyarország kölcsönügyében tárgyal odakint. Eckhardt Tibor a hálókocsi fülkéjében, amig az expressz Szobról Budapestre érkezik, elmondja érdekes utjának nevezetes eseményeit, válaszol minden föltett, kérdésire.
Azzal kezdi, hogy a Carnegie-alapítvány meghívására ment Amerikába, amely 300 millió dollárral a nemzetközi béke előmozdítása érdekében alakult. Negyven helyen ötvenöt előadást tartott Newyorkban, Baltimoreban, Washingtonban, az összes amerikai keleti államok fővárosaiban, valamennyi nagyobb egyetemi városban.
- Egy hétig Floridában is voltam - mondja nevetve -, cethalakat és indiánokat nézni. Azután visszajöttem Middle Westbe. Cincinnatitól a nagy tavakig minden nagy várost végigbeszéltem. Mindent a Carnegie-egyetem rendezett a külpolitika iránt érdeklődő amerikaiknak. Professzorok, politikusok, diplomaták, ujságirók voltak a hallgatóim; az Egyesült Államok külpolitikai közvéleménye. A magyar kérdés Amerikában nem prominens, mert nem a nagyközönség véleménye a fontos, hanem a diplomaták, politikusok, ujságirók véleménye.
Általános benyomásairól egyébként Eckhardt Tibor a következőkben nyilatkozott:
- A középeurópai békeszerződések szempontjából jelentékeny haladást találtam. Nem találkoztam egyetlen olyan számottevő amerikaival sem, aki helyeselte volna a trianoni szerződést. Legföljebb időpont tekintetében volt differencia közöttünk, nevezetesen abban, hogy elérkezett-e az idő a konkrét lépések megtételére. A magyar kérdés most főleg abból a szempontból érdekli Amerikát, hogy az általános békét a békeszerződések hibás rendelkezései ne veszélyeztessék. Teljes megértésre találtam atekintetben, hogy a kisantant külpolitikáját retrográdnak és veszélyesnek ítélik meg. Amerika minden olyan külpolitikát szívesen lát, amely konstruktív módon hajlandó kiküszöbölni a békeszerződések hibáit. Megtartott előadásaimat több egyetemen tanítani fogják, angol nyelvű könyvemet most rendezem a sajtó alá s térképekkel, statisztikával együtt az egyetemek rendelkezésére bocsátom.
- Mindenütt érdeklődéssel és rokonszenvvel fogadták előadásait?
- Néhány első előadásom során cseh részről vitákat próbáltak inszecnálni, ezek azonban kivétel nélkül az én javamra dőltek el. Én egyébként nem mint magyar ember szerepeltem Amerikában, kizárólag tudományos alapon fejtettem ki véleményemet a középeurópai helyzetről, amelynek a magyar kérdés csak egyik része. Sok helyen meg sem mondtam, hogy magyar vagyok! Sikerem volt, előfordult, hogy kétezer ember jelent meg az előadásomon. Daytonban Károlyi Mihállyal egy időben tartottam előadást, én az egyetem dísztermében, ő egy kollégium szobájában. A daytoni lapok egymás mellett hozták a fényképeinket, mintha legalább is testvérek lennénk.
- Mi volt a legmélyebb impressziója?
- Amerika sulya és fontossága évről-évre oly mértékben fokozódik, hogy talán ma minden kérdésben Amerika fölfogása esik latba.
- És az ut konkluziói?
- Ha a magyar kérdés aktuálissá válik, az amerikai vezető körök támogatására föltétlen számíthatunk.
- Időpont?
- A magyar kérdés alkalomhoz kötött dolog, de most, ha az optánsügy lekerül a napirendről, csak az igazi magyar ügy kerülhet szőnyegre! Az optánspör nem népszerű odakint. A kisántántnak sikerült elhitetni, hogy néhány magyar mágnás áll szemben az ő demokratikus földbirtokpolitikájukkal. Érdekes különben, hogy a revízió ügyéről mindenütt a legnyiltabban lehet beszélni, talán legkevésbé Magyarországon. Amerika a békét akarja. Amerika átérzi, hogy ha a mai helyzetet tartják fönn, ez nem békére, hanem csak háborura vezethet. Az egész középeurópai helyzet annyira labilis, hogy rövid időn belül muszáj alkalomnak nyílni a reviziós kérdés napirendre tűzésére! Idehaza talán nem tudják, hogy Amerikában is sulyos agrárválság van s az agrártermelés csökkentésében látják a helyzet megoldását. Amerika ki akarja küszöbölni az agrárexporttermelést, mert nem tud versenyezni a primitívebb, olcsóbban termelő államokkal. Én a jövő esztendőre agrárvilágkrízist várok. Chicagóban ma már csak mesterségesen tartják az árfolyamokat, az összes raktárak tele vannak készletekkel.
- Színek az utról?
- Mindenfelé nagy szimpátia, lelkesedés. Beszéltem rádióba is. Hosszasan tanácskoztam James Schottwell urral, a Carnegie alelnökével, aki a veraillesi békeszerződésben a bennünket elsősorban érdeklő 250. szakasz szerzője. Ezt a paragrafust vitték át a trianoni szerződésbe. Mr. Schottwell nagy örömének adott kifejezést, hogy ezt a szakaszt bevétette a békeszerződésbe. Büszkén utalt rá, hogy nagy szükség volt erre a paragrafusra. Mit mondjak még Amerikáról? Remek szivarok vannak. Száraz Amerika? Jó bor mindig akad, különösen a magyaroknál. Newyorkban jónéhányezer speakeasy „könnyen-beszélő hely” van (az ital megoldja a nyelvét), itt mindent lehet kapni, a pezsgőig.
- Itthoni programja?
- Sürgősen elbujok, hogy könyvemet megfelelően és gyors tempóban sajtó alá rendezhessem. Az aktiv politikába nem térek vissza. Nem látom semmi értelmét. Nem akarok szalmát csépelni, az a munka, amit most végzek, sokkal fontosabb ennél.
Az expressz befut a Nyugati pályaudvarra. A peronon küldöttségek: Reviziós Liga, a TESZ, a Wesselényi Reformclub, Fall Endre, Szörtsey József, Kontra Aladár, Kun Andor üdvözlik Eckhardt Tibort. Ujabb virágcsokrok, fotografálás. Eckhardt mosolyog, de látszik rajta, hogy meghatja a meleg fogadtatás. Az éljenző tömeg végigkiséri a pályaudvaron. Eckhardt a kalapját lengeti és felesége után beszáll autójába.
Lukácsovich Lajos
Károly volt román trónörökös Párisban ujabb puccsra készül
1930 május
Páris, május 9.
Diplomáciai körökben egy idő óta sokat suttognak Romániáról és volt trónörököséről, Carol hercegről. Olyanok szerint, akik megérdemlik a „beavatott” jelzőt, a herceg uj puccsot készít elő, de nem romantikus alapon, amint három év előtt. Angliában, ahol Take Joneszku azóta csekkhamisításért bajbajutott unokaöccse volt a bizalmasa. Carolnak most - hír szerint - komoly ütőlapjai vannak. Azt beszélik, hogy mellette van a kormány és Mária, az özvegy anyakirályné, sőt megbékélten és megbocsátóan Carolért szállt síkra Heléna hercegasszony is, az elhagyott hitves.
Párisban, a volt trónörökös meghitt és közvetlen környezete mély titkolózásba burkolózik. Az egész vonalon: elszánt tagadás, amelyre azonban kihívón cáfol rá egy-egy öntelt mosoly: „Hiszen ha beszélni akarnék!”
És a leggondosabban elrejtett kérdésaknákat is sikeresen kerüli ki a már szinte gyanusan fölkészült diplomatikus válasz:
Károly herceg csak mint magánember tartózkodik Franciaországban, angliai kalandja, amely a kiutasításával végződött, ma még fokozottabb óvatosságra inti. A herceg tartózkodik minden politikai tevékenységtől és semmit se fog tenni, ami félreértésekre vezethetne Franciaország és Románia között. A herceg tudvalevően lemondott trónigényeiről…
- És ha maga az ország hívná vissza? Népszavazással, vagy a törvényes kormány utján?
A válasz: egy széles kézmozdulat, amelyik mintha azt mondaná, hogy az előreláthatatlan lehetősége utja természetesen nyitva; - aztán pár tétovázó szó: „A herceg távol tartja magát az intrikáktól. A lemondását véglegesnek szánta. De persze lehetnek helyzetek...Carol herceg jó apa, aki, ha kell, bizonyára meg fog tenni mindent, hogy a trónt megtartsa fiának, a hétéves kiskirálynak…”
A herceg eleinte igen visszavonultan élt Neuillyben az asszonya, a kutyái, az olvasmányai és néhány meghittje társaságában, egy idő óta kilépett ebből az idilli inkognitóból.
Sokat megfordult a Fbg. Saint Germain egyes befolyásos, arisztokratikus szalónjában, kivált ahol a francia politika vezetőszemélyei is otthonosak. Személyi kedvességével, szeretreméltóságával - tegyük hozzá - , szellemi képességeivel is hamar lenyügözte őket. De szerzett összeköttetéseket francia radikálisok, sőt a szocialista párt felé is. Egyre nyíltabb a hercegnek az az igyekezete, hogy az itteni közvéleményben megváltoztassa a személyéről és életéről elterjedt híreket. Kétségtelen, hogy ez nagyrészt sikerült is neki és Carol ma Franciaországban határozottan „jó sajtó”-ra számíthat, kivéve, ahol a petróleum- és egyéb anyagi érdekek változatlanul Bratiannék felé hangolják a rokonszenveket.
A francia kapitalista körök ugyanis, nagyrészt, Bratianuék, a bankárjaik és egyéb vállalkozásaik befolyása alatt állnak, sőt éppen az ő támogatásuk az, amely a liberális pártnak megadja az anyagi lehetőséget az uj politikai küzdelemben. Ennek ellenére, számos jel van arra, hogy Carol hivei nagyon megszaporodtak Romániában.
A hercegnek egyre több itt a román látogatója, politikai notabilitások, köztük olyanok is, akiknek személye nem kis meglepetéssel szolgálnának vezéreiknek: Bratianunak, vagy Avereskunak. Ez az opportunisztikus sietség, amellyel egyesek így minden eshetőségre bebiztosítani igyekszenek magukat, beszédes bizonyság rá, hogy Bukarest eszkomptálja a készülő eseményeket.
És Carol, aki Hohenzollern ugyan, de már Bizánc napjának visszfénye alatt nőtt föl, kitűnően megérti látogatóit, a beszédjüket és hallgatásaikat. Párisi elfogulatlan román körök véleménye szerint Bratianuék megunván a kétévi ellenzékieskedést, elérkezettnek látják az időt, fölvenni a harcot a hatalomért Maniuék ellen. Maniu pedig, aki nyugati politikai iskola és demokratikus elvek neveltje, nem tudja magát rászánni a diktaturára. A liberálisok erőfeszítéseivel szemben Maniu és pártja szivesen támaszkodnék Carolra, tehát a királyi tekintélyre. Bratianu és Maniuék kiélesedő harca a demokrácia és a reakció csatárja. Erdély konok tusája a regát-tal, a szociális és egyéb ellentétek felőrlő mérkőzése dinamikus erők feltörésével fenyegetnek…
A gyermekkirály és a régenstanács nem elég elhárítani ezt a veszedelmet. Romániának egy a pártok fölötti, szuverén tekintélyre van szüksége: királyra, aki király és férfi.
Forrás: www.huszadikszazad.hu
Illusztráció: Bura Károly síremléke
