Paprikaültetvényem (bónusz)

2011. június 11.

Mármint nekem, mert azt nem tudom, hogy a blogot olvasók hogy viszonyulnak ehhez a témához. Egy biztos: az alábbi képeket muszáj bemutatnom, mert tartozom ennyivel a valóságnak - és a paprikáknak. 


Először is: a magnak hagyott példány váratlanul, egyik estétől másik reggelig megvörösödött (elpirosodott) gyönyörűségesen, s egy olyan színárnyalatot vett fel, ami egyedivé teheti a természet palettáján. Jön, hogy beleharapjak, de ez képtelenség, mert a sorsa másként van megírva.


Másodszor: a kényszerű és szerény szüret megtette a magáét, mert a töveken meghagyott kis képződmények, mihelyst nem volt konkurenciájuk, szépen nekiindultak a növekedésnek, és ha jól számolom, egy-két héten belül újabb 5-6 termés van kilátásban.


Végül pedig: mélyen meghatott az ingyenvisz.com portálon megjelent komment, bizonyos kisolgától (merthogy a sztori ott is kibontakozott, szinte szó szerint), aki ráébresztett arra, hogy amit a paprikákkal műveltem, az nem csak egyszerű kaland volt, hanem valami jóval több: lélektől lélekig terjedő tanulság.


Ezt írta:



kisolga 2011-05-26 10:33
Kedves Gyalogos!
Nagyon sajnálom, hogy ezentúl nem olvashatom a természet csodájáról írott újabb fejezetét! Drukkoltam a paprikáknak és vártam a folytatást. Ez az ültetvény talán "érezte" a feléje forduló figyelmet, de azt biztosan nem tudta, hogy a fejlődésének követésével értékes gondolatokat kaptunk a világról, magunkról.
Köszönöm!


Úgyhogy ma kisolgának szól elsősorban a nóta...

2011. június 11. - a paprikák a Csiksomlyóra igyekvő zarándokok vonulását lesik
az ablakból

Paprikaültetvényem (Utóhang)

2011. május 23. - A lassú ősz jelei a paprikákon

Tartozom magamnak annyival - és azoknak is, akik mostanig végigkövették öt tő cserepes paprikám nem túl izgalmas, ám tanulságos történetét -, hogy bejelentsem az epilógust és elvarrjam a február óta zajló kísérlet szálait.


Most, hogy az öt darab kifejlett(ebb) paprikából már csak kettő maradt a tövén (a többi a tányéromba vándorolt, s úgy néz ki, a negyediknek még ma a nyakára hágok; az ötödik pedig, mint mondtam volt, megmarad magnak...), s a növények határozottan sápadozó levelei után ítélve a cserepekbe már beköltözött egy lassú lefolyású ősz (vagy valami ahhoz hasonló), a vidám élet további illúziójának búcsút mondhatok. Ettől az 5 paprikatőtől már aligha lehet remélni valamit.


Igaz, a "leszüretelt" termésekkel felszabadult növényi energiák még néhány paprikakezdemény fejlődéséhez adtak némi lendületet, de ez a fejlődés lassú, kiszámíthatatlan és csöppet sem fenntartható. Minden esetre, lefényképeztem őket, hogy legalább dokumentum - bizonyság - formájában tudjam majd igazolni az utókor előtt, hogy ha csak lehetett, a krónikaírás során igyekeztem elkerülni Háry János pittoreszk, ám áldatlan szerepét.

2011. május 24. - talán ezek is megnőnek...

Ha visszanézek a kezdetekre, azt is mondhatnám, hogy nem volt haszontalan kaland, amibe fejest ugrottam. Igaz, a kockázat sem volt túl nagy, talán csak a reménykedés mércéjét állítottam valamivel magasabbra a kelleténél, pontosabban bíztam abban, hogy minden a maga mentén, a lehető legjobb körülmények között történik.

Búcsúzván paprikaültetvényemtől - persze, csak a nyilvánosság előtt, mert a növénykék "utolsó leheletéig" igyekszem őket kiszolgálni, szerény tehetségemhez mérten -, már csak annyit tehetek, hogy ráveszem magam arra: sokkal komolyabban, egészen más szemmel nézzem a mellettem, körülöttem sarjadó, tenyésző természetet, az életet magát, mely kinek-kinek bő kézzel, ám mégis csak pontosan ki van mérve ezen a földön.


U.i. A következő napokban egy külön oldalon, válogatott képgalériát készülök összeállítani  a kísérlet során készült legjellemzőbb fotódokumentumokból.

2011. május 24. - És talán ezekre is lehet majd számítani 

Paprikaültetvényem (1)

20011.február 15, reggel. Az első "fecskék"

Nagyon szeretem a csípős paprikát. Ez tény. Minél jobban telik az idő, annál elszántabb híve vagyok ennek  És nem azért, mert a kertészek szerint az egyik legsikeresebb kerti fűszer - még a rovarok is elkerülik, annyira tartanak az erejétől! -, s gáncstalanul ontja termését, egészen addig, míg be nem áll egy végzetes késő őszi fagy, hanem mert bizsergető, kemény csípőssége különleges burokba vonja a legjobb falatokat.


Mit kerteljek: naponta átlag 2-3 csípős paprikát is elfogyasztok. Persze, mikor van.


Ősszel pedig, amikor nagyon olcsó és a savanyúságokhoz olcsón, kilónként kínálják a sok apró csövecskét, a vérpiros színűtől a narancssárgán át a mérgeszöld legsötétebb árnyalatáig, olyankor nagy előszeretettel használom az alábbi receptet, amit az interneten találtam:


"Még Erdélyből hoztuk a receptet, a fiúk majd minden levesbe tesznek belőle, így az kellemesen csípős lesz. Évente 1 kilónyi csípős paprikából készül (vagy 2-3 évente 2-3 kg paprikából, mert eláll).

A csípőspaprikát kb centis darabokra vágjuk (műanyag kesztyűben, mert szétmarja a kezet!) és tisztára mosott kisméretű befőttes üvegekbe rakjuk, felöntjük vízzel, majd egy fazékba kiöntjük a vizet. Ez jó módszer arra, hogy biztosan elegendő levet készítsünk. Minden liter vízhez kell 1 ek só és 2 dl 10%-os ételecet. A sós, ecetes felöntőlevet 2-3 perc forralás után rátöltjük a paprikára és hagyjuk kihűlni. Leöntjük, felforraljuk, újra felöntjük, hagyjuk kihűlni. Mindezt háromszor kell megismételni, majd lefedni az üvegeket és szárazdunsztban tartani másnapig."

Kitűnően bevált már vagy pár éve. Sőt, mondhatni, egyre jobban sikerül. 

Legutoljára feleségem hozott világításkor unokatestvére szamosújvári kertjéből nagyon ízletes, apró termésű csípős paprikát; mondhatni, a chili kellemes, szelíd aromájával vetekedett. Egy különösen szép példányt félretettem, hogy majd elszaporítjuk. Február elején el is vetettük egy cserépben és a konyhaablakba tettük, ahol több fény éri, du. 2-től pedig a nap is rásüt (ha nem felhős az idő).

Pár napja bújtak ki az első magok, azóta naponta akár többször is fényképezem az ültetvény állapotát. Időről időre fényképes híradást adok itt róla.

2011. február 15, délután

2011. február 16.