Paprikaültetvényem (11)

Az "élmunkás" - de hamarosan utóléri
egy másik

Tegnap estefelé szemlét tartottam a szétültetett paprikapalánták között, azzal a szándékkal, hogy március 15-e reggelén, vagyis ünnepnapon, interjút készítek a legfejlettebb példánnyal.


Amolyan vívmányanyagra gondoltam, amivel egy időben lelkesen köszöntöttük a hatalom által megszentelt ünnepeinket. Reméltem, hogy egy élenjáró paprikapalánta csupa előremutató, lelkesítő üzenettel állhat elő.


Ma reggel meglepetés ért. Az előzetesen kiválasztott interjúalany az éjszaka folyamán valahogy megcsökött forma, mert a virradat utáni fényben már egyáltalán nem magasodott ki testvérei közül, sőt, a közös cserépben, amelyben három palánta együtt vészelte át a szétültetést, egyikük annyira látványosan megugrott, hogy őt vettem célba kérdéseimmel.


 - Hogy telt az éjszakád?


- Hm... Innen a hőmérőre látok. Mínusz 2-őt mutat. De idebent jó. Istenien lehet szunyálni...


- Hogy sikerült az élre törnöd?


- Én nem is tudom. Csak úgy rájön az emberre... Bocs, a paprikára. Nyújtózik egyet örömében, aztán úgy marad. Biztosan, sokat nyújtóztam a tegnap.


- Ismered, milyen feladat vár rád a továbbiakban?


- Nekem senki nem mond semmit, de azért nem vagyok se süket, se vak. Látom, hogy körülöttem rendre kihullott egy csomo testvérem. Kissé szellősen vagyunk ezen az erkélyen... Úgy gyanítom, valamilyen tervetek van velünk, különben már én is az eltűntek sorát szaporítanám.


- Akkor most megsúgom, hogy bennetek van minden reményem. Csakis tőletek függ, hogy továbbra is jó sorsotok legyen. Meg a feleségemtől, de őt könnyű meggyőzni. Csak nőjetek,  virágozzatok, teremjetek szaporán, s akkor nem lesz baj.


- Jó - bólintott vidáman az él-paprika és miután megrázta magát, nagyot nyújtózott. Megint nőtt vagy 3 millimétert. Váljék egészségemre!

Paprikaültetvényem (8)

Úgy tűnik, minden rendben (2011. március 5.)

Amikor minden sínen van, az ember elereszti magát. A csőszködésem alábbhagyott, hiszen az utóbbi napokban az időjárás megfeledkezett szélsőségesnek lenni. Se túl zord, se túl tavaszias: éppen olyan, ami március elejéhez illik.


Most szombat délután van, s az "ötök" a búcsúzó nap utolsó fényözönében fürdenek. Elég egy röpke légi pillantás rájuk, s láthatni, mennyire megerősödtek. Egyre mérgesebb a paprikazöldjük - egyelőre csak pár apró, de igéretes levélben.


A holtidőben rákaptam arra, hogy utánanéztem a világhálón: mi újság a különböző házi paprika-farmokon, erkélyreken és egyéb zárt helyiségekben? Nem tudom, hogy jól tettem-e, mert az ártatlan hályogkovácsság állapotából egycsapásra a mindenért aggódó, szorongó, kudarcot előlegező  hangulatba kerültem.

Pettersonék rajzos paprikaleckéiből

Pedig a "tapasztalatcsere" jól indult, mert a svédországi Mats és Patricia Pettersson chili-nevelési jótanácsai, hangulatos rajzai, blogjukon megosztott termesztési tapasztalatai még csak annyit tudatosítanak az emberben, hogy a feladat, amire vállalkozik, soktényezős és vannak szempontok, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Nem mindegy, mikor vetünk, milyen cserépbe és hányszor ültetünk át, milyen hőmérsékleten tartjuk, milyen napsütés-dózisban részesítjük a palántákat, majd a növekvő töveket.


Igen ám, de aztán találkoztam egy jóemberrel, aki tavaly augusztusban gyászhírekben siratta el 30 paprikatövét, amelyeket pedig február elején vetett el  s kisebb-nagyobb kihagyásokkal öntözött is az erkélyen. Igaz, őszinte ember volt, s már eleve úgy fogott hozzá a kalandnak, hogy: 


"Fogalmam sincs, hogy kell nevelni paprikát. Nem tudom,
hogy mikor kell elültetni
hogy mikor kell öntözni
hogy mikor kell szüretelni
és semmit sem tudok a paprika nevelésről."

Paprikaültetvényem (4)

2011. február 24. Megjelentek az első élősködők

Kicsit arra emlékeztet ez az ültetvény-megfigyelés, mintha felfogadott csősz volnék, akit a gazda kirendelt, hogy a vetését őrizzem. Nincs más dolgom, csak elnézegetni a miniatűr területet, lesni minden észlelhető legapróbb változást és mindezt följegyezni vagy legalább is észben tartani.


Ám ha sokat és túl merően nézem a paprikatáblát, úgy tűnik, hogy nem történik semmi.



A hétfő tehát a diszkrét megfigyeléssel telt. Nem készült sem csoportkép, sem közelkép a túlélőkről. Megjegyzem, mind az öt derekasan kihúzta magát, s olyan egyenesen törtek az ég felé, mintha parancsszóra tennék.


Kedd  reggel viszont már nagyságrendi különbségek is mutatkoztak. A legfejlettebbnek egy jobboldali palánta bizonyult, fejjel kimagasodva a többi körül. A legjobban lemaradva a középső palánta tűnik - csak nem takarják őt féltékeny módon a társai? Az ember azt gondolná, hogy ilyen gyér számú túlélő esetében az összefogás szelleme hatványozottan fontos. De nem: paprikáim saját magukért, egymással versengve igyekeznek minél magasabbra jutni. Fő a verseny!


Szerdára megerősödött minden egyes palánta. Csakhogy mellettük újabbak igyekeztek melléjük kapaszkodni, mások éppen akkor törték át a fellazult föld felső kérgét és gyorsan a napfény felé kezdtek nyújtózkodni. Feleségem így töprengett:


- Megkérdezem néhány barátnőmet, nem kell-e nekik a palántákból?

2011. február 23. Készülődik a konkurencia. Mi lesz a sorsuk?

Nyilván: elege van a pusztításból. Az ő lelkiismeretét is megfeküdte a múlt hét végi gyomlálás. A választ talán holnap már megkapjuk. A kitépett palánták halott, fehér szárai ott hevernek, rőzsecsomóként, a cserép pereme mellett. Ha az ültetvénynek hozzám illő méretei lennének, akkor most ott ülhetnék, a csomó tetején, egy bottal a kezemben és mindenkit elkergetnék, aki a palánták életére tör. Mert már megjelentek az első élősködők: az erkélyünk virágain tenyésző apró, alig gombostűfej nagyságú legyek kíváncsian zsongják körül paprikáimat. Ártanak nekik? Nem ártanak? Ki tudja? Ezt megtudni - gondolom, erről szólnak a következő napok történései. Meg még egy csomó mindenről...

2011. február 23. Rőzsecsomóra emlékeztető halott palánták

Paprikaültetvényem (3)

Kopasz ember jobban néz ki... (2011. február 19 délután)

Azzal búcsúztam szombaton: "De hát a kocka már el van vetve..."


Amikor e szavakat leírtam, nem sejthettem, hogy alig telik el pár óra, s a palánták sorsa végzetesen megpecsételtetik. Arra gondoltam, hogy aminek meg kell történnie, az úgy is megtörténik és reméltem, hogy a majdani bő termés érdekében (azt írják a szakkönyvek, hogy a csípős paprika, helyesen kezelve, gazdag, késeig tartó  terméssel hálálja meg a gondoskodást) további ízes falatokban reménykedhetem.


Még világos volt, amikor szombaton délután bekövetkezett a ritkítás kegyetlen művelete. Kopasz ember jobban néz ki, mint ez a letarolt, miniatűr paprikaágyás. Tiszta szerencse, hogy előzőleg - ki tudja, milyen sugallatnak engedelmeskedve? - készítettem egy "békaperspektívás" és egy "légifelvételt" a dús ültetvényről - az utókornak.

Légifelvétel - 2011. február 19.

Békaperspektíva - 2011. február 19.

Paprikaültetvényem (2)

Ma reggelre ismét lehavazott...

Tegnap bejelentette Ilonka, a feleségem, hogy roppant sajnálja - méghozzá tiszta szívből -, de hamarosan meg kell hogy ritkítsa az ültetvényt. Méghozzá alaposan és gyökeresen.


Mondjuk, ehhez istenadta joga van, hiszen bár az ültetvény eszmeileg az enyém, a tettreváltás a kezdet kezdetétől az ő kezéhez tapadt. Annyira otthonos, bejáratos ő a növényvilágba, hogy én még csak a szerszámokat sem vagyok méltó utána cipelni.


Azt is mondta  ugyanakkor, hogy tiszteletben tartja szándékomat, amivel fotográfiákkal dokumentálnám a palánták növekedését, ezért pár nap haladékot még ad a paprikáknak, de értsem meg, hogy ekkora sűrűségben semmire se mennének, csak kínkeserv lenne az életük.


Persze, én megértettem, ezért inkább most ő sóhajtozik a rá váró kegyetlen feladat miatt és én vigasztalom. És kissé  visszásnak érzem ezt a mi játékunkat, mert úgy tűnik, hogy kísérletünkkel teremtő istent akarunk mímelni, aki beleszólhat a természet rendjébe. Éjszaka óta sűrűn hull odakint a vizes hó, vattás fehérség és latyak körül az egész világ, a benti ablakpárkányon viszont, a szűrt tejfehér fényben az életnek bókol a paprikanépség. Nem tudják, hogy pár nap múlva pusztulniuk kell. Mert mi, hogy értelmet adjunk néhány óránknak, eljátszadozunk a sorsukkal, az életükkel. Ez az, ami egyáltalán nem istenekhez méltó viselkedés.


De hát a kocka már el van vetve...

20011. február 19, reggel: az ültetvény mit sem tud a rá váró sorscsapásról

Paprikaültetvényem (1)

20011.február 15, reggel. Az első "fecskék"

Nagyon szeretem a csípős paprikát. Ez tény. Minél jobban telik az idő, annál elszántabb híve vagyok ennek  És nem azért, mert a kertészek szerint az egyik legsikeresebb kerti fűszer - még a rovarok is elkerülik, annyira tartanak az erejétől! -, s gáncstalanul ontja termését, egészen addig, míg be nem áll egy végzetes késő őszi fagy, hanem mert bizsergető, kemény csípőssége különleges burokba vonja a legjobb falatokat.


Mit kerteljek: naponta átlag 2-3 csípős paprikát is elfogyasztok. Persze, mikor van.


Ősszel pedig, amikor nagyon olcsó és a savanyúságokhoz olcsón, kilónként kínálják a sok apró csövecskét, a vérpiros színűtől a narancssárgán át a mérgeszöld legsötétebb árnyalatáig, olyankor nagy előszeretettel használom az alábbi receptet, amit az interneten találtam:


"Még Erdélyből hoztuk a receptet, a fiúk majd minden levesbe tesznek belőle, így az kellemesen csípős lesz. Évente 1 kilónyi csípős paprikából készül (vagy 2-3 évente 2-3 kg paprikából, mert eláll).

A csípőspaprikát kb centis darabokra vágjuk (műanyag kesztyűben, mert szétmarja a kezet!) és tisztára mosott kisméretű befőttes üvegekbe rakjuk, felöntjük vízzel, majd egy fazékba kiöntjük a vizet. Ez jó módszer arra, hogy biztosan elegendő levet készítsünk. Minden liter vízhez kell 1 ek só és 2 dl 10%-os ételecet. A sós, ecetes felöntőlevet 2-3 perc forralás után rátöltjük a paprikára és hagyjuk kihűlni. Leöntjük, felforraljuk, újra felöntjük, hagyjuk kihűlni. Mindezt háromszor kell megismételni, majd lefedni az üvegeket és szárazdunsztban tartani másnapig."

Kitűnően bevált már vagy pár éve. Sőt, mondhatni, egyre jobban sikerül. 

Legutoljára feleségem hozott világításkor unokatestvére szamosújvári kertjéből nagyon ízletes, apró termésű csípős paprikát; mondhatni, a chili kellemes, szelíd aromájával vetekedett. Egy különösen szép példányt félretettem, hogy majd elszaporítjuk. Február elején el is vetettük egy cserépben és a konyhaablakba tettük, ahol több fény éri, du. 2-től pedig a nap is rásüt (ha nem felhős az idő).

Pár napja bújtak ki az első magok, azóta naponta akár többször is fényképezem az ültetvény állapotát. Időről időre fényképes híradást adok itt róla.

2011. február 15, délután

2011. február 16.