Erdélyi és csángó költészet: BORDY MARGIT

Bordy Margit (1944) költő, festőművész. A Maros megyei Unokáról Marosvásárhelyen át (képzőművészeti középiskola) jut el Kolozsvárra, ahol a Ion Andreescu Főiskolán diplomázik (1970), nyugdíjazásáig rajztanár. Kötetei: Hét fehér (1981), Ahol nem pihen madarak szárnycsapása (2007). Válogatásunk ez utóbbi kötet alapján történt.




Szavak parazsából


Fekete varjak árnyéka lebben 
rekedt hangjuk barázdák nyelik. 
Egy régi beszélgetés szava rezzen, 
éli álmát, keresi értékeit.


Szavak. Drágakövek vagy kések, 
öröm vagy könny követei. 
A harc mindennapos, s ki érti 
a gondolat hogy választ vezért?


Fekete varjak árnyéka lebben, 
az évszak indulatát sodorja a szél. 
Szavak parazsából főnixként rezzen 
a látomás tenyeremben — arcod vonásai.




Eljön egyszer


Eljön egyszer ez is, az is 
aprópénzre váltott a gondolat. 
Agyat zsibbasztó slágerbe fonódik 
aranyozott cserép, agyag.


S köddévált tegnapban marad 
halottként a jogra alkalom. 
Vért isznak a virágok valahol, 
s a Parnasszuson karnevál dobol.




Legelő nyáj csilingeli


Kedvesem, kedvesem 
sohasem volt, sohasem lesz, 
legelő nyáj csilingeli 
ebben a zöld délelőttben.


Kedvesem, kedvesem 
faragott kapun túl a kertben 
gyümölcs érik nem közöny 
ebben a sárga délidőben.


Kedvesem, kedvesem, 
semmivé porló magánykőzet 
homályos az út a létben 
alkonyatkor, minden megtörténhet.
****************************
A vesztes mindent megtalálhat, 
a győztes mindent elveszíthet.


(A folytatáshoz kattanjunk a További bejegyzések-re)

Lírai tőzsde / SZEMELT versek (6)

BORDY MARGIT
Lassú lépésben


Lassú lépésben, képzeletben
fehér lovon, zöld délelőttben
bejárnám Kolozsvárt, a kincsest.


Valamikor hittem,
éden meleg sugara fénylik felettem.
Későn jött az igazság,
s kevés az erő mi menthet.


Hinni se akartam, de látni kellett,
átvált szó, barát, élet.
Elhagyott utcán macskakő ének,
visszatekert időben.


Mi vonzz ehhez a tájhoz?
Más földi részen is volt állomásom.
Vers, szín a Fellegváron? A Szamos?
Mátyás, s a volt igazságok?
– – – – – – – – – – – – – – – 
Lassú lépésben, képzeletben
fehér lovon, zöld délelőttben,
nézem a folyót. Jó időben, rossz időben,
nevében szőke az ének.
– – – – – – – – – – – – – – – 
Partra tör az iszap, sötétben terjed.
Elhagyott tárgyak, süllyedő emberjelek.
Rajzukról mit írnak, mondjuk ötezerben?


Bordy Margit (1944) költő, festőművész, aki vidékről tört be Kolozsvárra, de ugyanúgy szeretheti, mint én szülővárosomat. A meghatározó helyhez fűződő megmagyarázhatatlanul ambivalens kapcsolatunk az, ami ismeretlenül is a verselő képíróhoz közelít, miközben mindegyikünk mondja a magáét.




CSEKE GÁBOR
Gyalogfutárként


Gyalogfutárként silbakolva
mint akinek sürgős a dolga
keringek városom körül.


Lépteimmel méregetem határait.
Sajnos, nem hiszek már benne.
Fölöttünk a szemérmetlen idő lenge
alsóneműben paráználkodik.


Anyám volt, barátom, szeretőm,
titkom és minden, ami jó a földön.
Ma megkínoz, vonz és én menekülök,
úgy néz rám, mint rabra a börtön.


Mi drága volt, ma mind kacat,
elég volt csak egy pillanat,
s most elkerül az álom:


szobrok árnyai holt kövek,
e változást ki érti meg,
mért fenyeget a várrom?


Sereget gyűjtenék, de sehol senki,
akivel érdemes harcba menni,
s ha volna is, ugyan miért
vesszen a ló, kopjon a vért?


Üresjáratban ügetve visznek tova a távolodó léptek,
s maholnap sóbálvány leszek, bár vissza se nézek...