A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vatra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vatra. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 10., csütörtök

Kölcsönsorok: Alexandru Lungu


A marosvásárhelyi Vatra folyóirat friss számai mindig felköltik bennem a szunnyadó fordítót; provokálnak. Hát még, hogy az idei 9-10-es összevont szám egyik fő érdekessége Alexandru Lungu, az utolsó román avangárd költő bemutatása/felfedezése a mai olvasó számára.


Sz. 1924 (Cetatea Alba)-mh. 2008-ban, Bonnban. Orvosit végzett Bukarestben, hormonkutatásai, a biológiai időre, az időjárás és az egészség kapcsolatát vizsgáló kutatásai jelentősek. 1973-ban Németországban telepszik le, előbb kórházban dolgozik, majd feleségével együtt 14 éven át magánrendelőt tart fenn Raubachban. 16 évesen közöl először verset, 1945-ben Ion Minulescu díjat kap Ora 25 (A 25. óra) c. kötetével. Irodalmi munkásságát gazdag képzőművészeti tevékenység egészíti ki. Feleségével együtt szerkesztik az Argo c. költészeti és grafikai füzetet, amelynek számos, külföldön élő román író lesz munkatársa. rendszerint maga illusztrálja verseskönyveit, melyek száma jelentős. Az összeállítást bevezető Iuloan Boldea szerint Lungu költészetének, bár nem ismeretlen az olvasó előtt, csak ezután tárják majd fel valóságos mélységeit, dimenzióit. A Vatra nem mulasztja el, hogy a kritikai bemutatás mellett reprezentatív válogatással érzékeltesse e rendkívüli lírai tehetség életművének csúcsait. Egyik terjedelmes, valósággal szerelvény-hosszúságú versét örömmel és sietve ültettem át magyarra. 


ALEXANDRU LUNGU
Madárvonat / Trenul cu păsări


Jöjjön már boruljon ránk
még inkább
vonjon be ereszkedjék le
az este
a mindent eldöntő idő
csöndesen haldokló fénye
mikor a csillagok még
ismeretelenül röppennek fel a kutakból
felsértve a dolgok láthatatlan arcát
sóhajtás
suhan tán egy bágyadt angyal
vagy a lég az mely öröm-
könnyeket zokog
szinte érezni
a megbillent földet amint a lélekbe
hatol
akár egy sanda árny pengéje
vagy egy titokrög
csuszamlása
a melankólia kérlelhetetlen lejtőzetén.


Még túlságosan éles
a hazugságok tükre
hogy este lehessen
annál jobban
szomjazom a távolban elnézni
miként bújnak elő a semmiből
az alkony menta szagú alakjai
s hogyan falják föl
egyik a másikának
hűvösen illó testét
míg valahol messze egy vonat
kúszik
a láthatáron túl
vég nélküli útján
fáradt madarakkal
arcuk meglepően emberi
asszonymadarak férfimadarak
szunyókálnak
a vonat egyhangú ringásától
fel nem adva a személytelen feszültséget
az álombeli rettegés páráját
amely mindig belengi
az utazások fordulatait


Oly különös és roppant kellemes
az esti haldoklások meghitt
idején
gondolatban kiejteni
egy szót
bármelyik egyszerű szót
a maga tökéletes magvasságában
lehántva róla a századok
által rendre rázúdított fojtogató történelmi
hitegetést
már-már ijesztő
hogy az elcsigázott madarak
nők férfiak
véget nem érő utazásukon
jól hallanak engem
és tisztán megértik
hangtalanul
kiejtett szavaim
mikor 
a csillagok felröppennek a kutakból
felsértve a dolgok láthatatlan arcát
akkor is ha én örökké
már-már mozdulatlanul
itt
fogok állni
az esti
zokogásokba fúló légben
és soha sem feledem
hogy máig sem adatott
meg nekem meglátni
az elhaladó vonatot
valahol
nagyon távol túl a láthatáron


Jöjjön már boruljon ránk
hamarább
az este
biztos vagyok hogy a fáradt madarak
most is
véget nem érő utazásukon
asszonymadarak férfimadarak
meghallanak
megértik gondolatban kiejtett
szavaimat
és válaszuk az a
lélekben megdőlt árnyék
és hallgatag titokgöröngy 
csuszamlása lesz
a melankólia kérlelhetetlen lejtőzetén.


Cseke Gábor fordítása


*


Să vină să cadă
mai curând
să se lase să coboare
seara
ceasul de cumpănă
agonia lină a luminii
când anonime încă
stelele se înalţă din fântâni
zgâriind faţa nevăzută a lucrurilor
de se aude
un suspin ca de înger bolnav
ori poate văzduhul înecat
într-un plâns bucuros
de se simte
înclinarea pământului pătrunzând
în suflet
asemenea unui cuţit de umbră piezişă
ori unui bulgăre de mister
lunecând
pe povârnişul de neiertat al melancoliei


(A folytatáshoz mindig a  További bejegyzések-re kell kattintani)

2009. szeptember 13., vasárnap

Megrakott éjjekiszekrény

Nincs ugyan éjjeli-
szekrényem, de ha volna, most biztosan megpakolnám; jobb híján egy fotelben halmozom fel az olvasni- és böngésznivalót. Az idei nyár folyamán különösen nagy a halom.

Június utolsó napjaiban zártam le lakásunk ajtaját, s már csak szeptember elején léptem át újra a küszöböt, akkor viszont örömmel vettem számba szellemi abrakállományom látványos gyarapodását.

Mindenek előtt Bölöni Domokos Elindult a hagymalé (Impresszum, 2009) című könyve ragadta meg a figyelmemet, merthogy az utóbbi néhány esztendőben valahogy biztatóan megpendült ez a Marosvásárhelyen élő prózaíró, aki még ugyanvalóst nem élre ki igazából a rá jellemző mesélőkedvet, s örökké friss hangjával örvendeztet meg. Ráadásul a kötet dedikált példány, amihez így duplán illik ragaszkodni, merthogy szerzői bejegyzés emeli a becsét.

Hasonló a helyzet Ion Dumbrava marosvásárhelyi román költő három kötetével is, melyeket a szerző kísérőlevélbe foglalt sorai kísérnek. A Dezordinea lucrurilor (Documentis, 2004) amolyan saját bejáratú válogatott versek, a költő huszadik századi verseiből, , a másik kettő (Poeme din mileniul curent, Ardealul, 2007; Departele din aproape, Romghid, 2009) újabb termés. A könyveket tulajdonképpen Kocsis Francisko biztatására küldte el címemre, hogy nézném meg, bekerülhetne-e néhány verse a blogon szépen alakuló román költői antológiába. (Miként egy korábban mellékelt ábra mutatja, került hely...)

Hiszen a Kölcsönsorok 2 egyelőre feneketlen zsáknak tűnik, elfér benne még akárhány jó költő, csak attól félek, minél tekintélyesebb anyagom gyűlik össze, annál nehezebben vállalkozik majd kiadó a megjelentetésére...

Mindjárt hazajövetelem első napján kezembe vehettem Botár László képzőművészeti albumát, amit még a tavasszal én szerkesztettem Ádám Gyulával közösen, nagy szeretettel és odaadással, mert a nyáron 50 esztendőt töltött csíkszeredai festő a barátunk; termékeny, tehetséges művész, akitől mindig szívesen vásárolnak a műpártolók. Úgy hagytam itt a Megélt pillanatok-at (HMKK-könyvek), félig tördelve-korrektúrázva, hogy majd csak ősszel szembesülhetek a kész könyvvel. Közben olvastam a hangulatos születésnapi ünnepségről, amelyen az albumot is bemutatták egy szülinapi tárlaton, láttam az alkalommal készült riportképeket is; most pedig lapozgatom a művész által dedikált szerzői példányt, majd büszkén teszem a polcra, örvendetesen gyarapodó művészalbumaim sorába.

A nyár termékeny időszaknak bizonyult a Vatra c. marosvásárhelyi folyóirat életében: rövid egymásutánban két-két összevont számot is hozott a posta. Előbb az 5-6. szám érkezett meg, majd jött a 7-8-as is.

A korábbiból mindenek előtt az Echinox c. kolozsvári diákfolyóirat alapításának 40. évfordulójára készített nagyszabású összeállítás (vallomások, értelmezések, háttéranyagok, versek stb.) emelkedik ki, s közülük is a magyar oldalak egykori szerkesztőinek (Szőcs Géza, Balázs Imre József, Balogh F. András) válaszai a szerkesztőség körkérdésére. Tény, hogy a mai román irodalom sok meghatározó alakja inaskodott a kolozsvári ellenzéki hangvételű diáklapnál, amely körül egész legendakör alakult ki.

Ugyanebben a számban indítja Kocsis Francisko az erdélyi magyar költészet legjobbjait bemutató új sorozatát, mely a jelenlegi fiatal költészet alkotóit ismerteti meg a román közönséggel. A sorban első a Csíkszeredában élő Lövétei Lázár László lett, akiről költészetét méltató és elemző esszé és 25 darab románra fordított vers alapján formálhat véleményt az olvasó. A fordítások kiválóak, s mintegy megerősítenek abban a hitemben, hogy a más nyelven való tolmácsolás is nyújthat élményt az olvasónak, aki nem kerülhet közvetlen kapcsolatba az eredetivel.

Világirodalmi csemegét is tartalmaz ez a könyvméretű 5-6. szám: megtudom belőle, hogy Marc Chagall (Mose Segalov), a párizsivá lett belarusz-zsidó festő tulajdonképpen költő is, akinek verseit maga Szergej Jeszenyin, Anna Ahmatova és Vlagyimir Majakovszkij is nagy becsben tartották. Az oroszul és jiddisül írt költeményeiből olvashatni, Leo Butnaru avatott fordításában bő válogatást.

A Vatra 7-8. számának főbb gerincét a mai olasz líra tényleges és kritikai keresztmetszete alkotja, de fő helyen közli a lap Dan Culcer beszámolóját is 1978-as budapesti interjú-kísérletéről az akkor már nagybeteg Illyés Gyulával, illetve azt a beszámolót, amit ennek kapcsán én írtam idén tavasszal az Új Magyar Szó Színkép mellékletébe. Így aztán az akkor elhallgatott dokumentum és háttérinformációk most meglelték méltó helyüket a román kultúra egyik jeles, tudatalakító fórumában.

E számból kiemelném még Ion Zubascu soros riportját, amit a szerző Eduard Ovidiu Ohanesian, a pár éve Irakban elrabolt egyik román újságíró tényfeltáró könyvének (Amintiri din portbagaj. Din culisele unei diversiuni - rapirea din Irak. Editura Minerva, 2008) nyilvános piacra dobásáról ír, a bukaresti Sadoveanu könyvesboltból. Az eseményen tüntető módon felvonult a mai román politikai ellenzék népes panoptikuma, élükön Emil Constantinescu egykori román elnökkel, s a bemutató láthatóan csak ürügy volt arra, hogy a jelenlegi elnök, Traian Basescu elleni megnyilatkozásokat dobjon be a köztudatba. Zubascu, aki amellett, hogy jó költő, az egykori avangárd politikai szerepet vállaló Evenimentul zilei riportereként jeleskedett, most kellő távolságtartással és józan értékeléssel mutatja be az esemény "filmjén" keresztül a romániai politizálás sekélyes, nem egyszer operettbe illő valóságát és erőteljes manipulálhatóságát.

Fő helyen kellett volna említenem azt a csodálatos verses albumot, amiből csak egyetlen példány létezik a világon, s ma már az is az én birtokomban. Súlyos érték ez, a szó szoros értelmében is, a könyv ugyanis több mint három kilót nyom, én pedig Montrealtól Torontóig, majd onnan egész Csíkszeredáig hurcoltam magammal, hogy idehaza kedvemre gyönyörködhessek benne.

Vaudreuil-Dorionban élő barátaim, Pusztai Péter és Georgeta művészházaspár követték el e könyvritkaságot annak a verskötetnek az anyagából, amit nagyobb részt vendégszerető házukban (akkor még a közeli Pierrefondsban laktak) sikerült formába önteni 2004 nyarán (lásd 2008. november 30-i bejegyzésem végét). Péterék, meghatottságukban, már akkor fenyegetőzni kezdtek vele, hogy meglepnek majd a kézirat könyves változatával, de én elengedtem a fülem mellett e fogadkozást, s lám, most ez lett belőle!

Hatalmas munkát végeztek, többször is nekiugrottak a tervnek, míg a mostani megoldás mellett döntöttek: Péter a legjobb csendélet-fotóiból válogatta össze a szöveghez az olykor csak lazán illeszkedő munkákat, Georgeta pedig grafikái legjavát illesztette a kötetbe, s így, a kettejük hozzájárulása a legmagasabb szerzői rangra emelkedett - azóta is restelkedem, hogy a címlpaon csak az én szerzőségem díszeleg öklömnyi betűkkel és hatásos színes portréval...

Már a birtokomban volt a könyv, amikor Péter kérve utánam üzent: próbáljak meg fotókópiát készíteni minden egyes oldalról, hogy nekik is legyen egy dokumentumuk - egy emlékük - a birtokukban. (A felvételeket sikerült még Torontóban, a lányomék napfényes teraszán elkészíteni, a képek végső kidolgozására Csíkszeredában került sor.)

...Itt azért leállok, pedig nem szóltam még a székelyudvarhelyi Berecz Edgár elektronikusan hozzám eljuttatott deltai útikalandjainak kéziratáról (Felfedezőúton a Duna-deltában), amit hamarosan szívesen fogok elolvasni, mert szeretem a szerző friss, egészséges humorát, amivel az élet dolgait színesen elmeséli, s adósságot igyekszem törleszteni Elekes Ferenc barátom irányában is, aki ezen a nyáron nagyszerű lendülettel megvetette egy siménfalvi emlékezőkönyv (Gacsovszkyné) alapjait,s annyi év hallgatás után végül az írói tanúság sokszor hiábavalónak tűnő, ám egyetlen járható útját választotta.

A könyves teher alatt roskadozó kis vadász-szék már nehezen bírna el újabb tételeket. Nincs más hátra, mint gőzerővel megemészteni, amit a nyár számomra felhalmozott...

(Illusztráció: a több mint 3 kilós verses album fedőlapja)

2008. december 3., szerda

Istenesen fölforgatott világ


Megérkezett a Vatra folyóirat friss száma. 

Számomra mindig öröm az a pillanat, amikor feltépem a fehér borítékot és kibontom belőle az A4-es, albumszerű kötetet. Egyfajta találkozás az élő román irodalommal. Annak egy részével. Méghozzá egy megbízhatóan jellegzetes szeletével. Nyitottsága a legkülönfélébb alkotói törekvésekből mindenek előtt értékelvűen válogat. Erdélyi szellemű, de egyetemesre törekvő. Tartalmában korszerű, küllemében nem hivalkodó, sőt, mintha olykor Hamupipőkét játszana. Pedig azért a pénzért, amibe kerülhet, lehetne mutatósabb is...

Ám régivágású, magamfajta olvasó nem akad fenn az ilyen külsőségeken, elfogadja a Helyzetet, hogy ez van, s odafigyel a lényegre. Mindjárt az idei 8-as szám első közleményei közt nagylélegzetű versciklus áll, az új kor úgynevezett forradalmárairól.

De könyörgöm, miért az "úgynevezett"? Szégyellem, de újólag rajtacsípem magam, hogy úgy gondolkodom, ahogy az nem a sajátom. Hát persze, hogy forradalmárok ők, hiszen Marat, Saint-Just, Marx, Engels, Lenin, Trockij, Rosa Luxemburg, Sztálin, Che Guevara istenesen fölforgatták a világot, próbálták előre lendíteni, akár erőszakkal és terrorral is. Ellentmondásos, olykor pszichésen is problematikus személyiségük groteszk módon csapódik le Octavian Soviany verseiben. 

Tulajdonképpen most ízlelgetem közelről az öcsémkorú költőt; szövegeiből tisztán kitetszik, hogy fejében a forradalmak és a társadalmi mozgások lényegét nem  a jelenkori szellemi zűrzavar és ideológiai eklektika határozza meg. Empátiája egyként szól a ma emberének, és a közelmúlt társadalmi küzdelmeibe haszjolt, többet-jobbat-igazságosabbat remélő, ám megcsalatott nemzedékeknek is. Soviany forradalmár-portréi keserű, csak félig-meddig leleplező önvallomások, a portrék mélyén ott az esendő ember elkésett sóhaja is.

A versek lefordításának vágya úgy vonzott, mint a mágnes. Ami azért sem véletlen, hiszen éppen Martin Amis Koba, a rettenetes című könyvét olvasom megrendülten és olykor berzenkedve. A neves angol regényíró, akinek ugyancsak író apja (Kingsley Amis) másfél évtizeden át kommunistának vallotta magát, e könyvében megpróbál leszámolni a nyugati világ illúzióival, s ha éppen szószerint nem is, de a sztálini "Művet" elemezve, sok vonatkozásban a hitleri "Teljesítmény"-nyel rokonítja, odáig menően, hogy személyiségi jegyeikben, életrajzi vonatkozásaikban, sőt, szexuálpatológiai furcsaságaikban is mindegyre érintkezési pontokat vél felfedezni. E hasonlítgatás, amennyire felkavaró, hiszen válogatott dokumentumokra és tényekre épít, igazából ott sántít, hogy két teljesen más történelmi gyökerű jelenséget s az ezeket generáló személyiségeket a közös platform, az "egyik olyan, mint a másik", "egyik se jobb a Deákné vásznánál" szemlélet elutasítja, kiiktatja, ad acta teszi. Sajnos, a történelem nem így működik. Hitler náci ideológiája és ambíciója egy teljesen öntörvényű, semmihez sem hasonlítható eszelősséget hozott létre, a sztálini demagógia pedig a szovjet társadalom kegyetlenül kettős könyvelésének tragikumába fullad. Nincs egyenlőségjel, nincs fifti-fifti, a holokauszt holokauszt marad, annak minden iszonyatával és szörnyűségével, az osztályharcos népirtás pedig egy forradalmi kísérlet eltorzulásának és kudarcának lázálma és végtelen bűnlajstroma. Mindkettővel külön-külön, az állásfoglalás józanságával kell szembesülnünk.

A könyv által gerjesztett kérdések, indulatok és gondolatok szinte törvényszerűen hajtottak afelé, hogy Soviany ciklusát lefordítsam. Ezzel is tovább gazdagodott a Kölcsönsorok készülő második kötete.

Cseke Gábor

A képen: Martin Amis sok vitát kiváltott könyve

*

OCTAVIAN SOVIANY

A forradalmak óriásai
(Marii oameni ai revoluţiei)

invokáció
(invocaţie)

Dalold hát,
bosszú istennője,
a bosszúé és
a történelemé, az emlékművek,
szarkofágok, gránitkripták,
katakombák poráé,
hamujáé, dalolj
a hősökről
és sírjaikról,
de legfőként dalolj, kíméletlenség
és gyűlölet
istennője, a nagy forradalmak
vörös viharáról,
gránitba merevült embereiről,
vesztőhelyeiről
és kínzókamráiról
vértől-verejtéktől csatakos
zászlóikról
és csöndes, kimért lépteikről -
így vonultak 
hannibál
elefántseregei.
Te vagy a leggyönyörűbb
félkarú és féllábú
nő, te
a bosszú istennője, hát kérlek
dalolj a gránitkriptákról,
ahol a forradalmak óriásai nyugodnak
földdel és porral elvegyülve
sárral elegyesen, dalolj a csontjaikból
sarjadt rettegés trópusi fájáról,
annak is mérgező gyümölcséről, a lapuló
rettenetről a homlokok mögött, amelyek
hatalmas mozdony-
kerékként felvöröslenek,
de ripityára törtek
és elvegyültek a földdel, a porral,
szénné és gyémánttá
váltak.
Dalold, istennő,
a férgek
hamuszínű csemegéjét,
a forradalmak 
nagy embereinek
férgektől-piócáktól hemzsegő
tokáját, tőrként
villogó körmüket
amit
föld és por borított be,
megfeketült fogak
csikorgatását
amiből a férgek asszonyai
fűztek gyöngyöt.
Dalolj továbbá, istennő,
az ágyútöltelékekről,
amiből a forradalmak óriásai
emlékművet szobortak,
mielőtt a sárba süllyedtek volna,
gránit szobraikon, néha
látom, vér patakzik le
róluk.
Annyira tartósak voltak
és mégis ripityára törtek.
Valamennyien, mind egy szálig összetörtek,
egyenlőkké léve földdel és porral,
sírjaikon pedig
nem terem semmi. Bevésett
nevük
a vörös grániton
akár egy kipusztult ország.

*

Cântă,
zeiţă a răzbunării,
zeiţă a răzbunării şi
a istoriei, praful şi
pulberea monumentelor,
sarcofagele, criptele de granit,
catacombele, cântă
despre eroi şi
despre mormintele lor
mai ales, cântă, zeiţă
a neîndurării şi a
mâniei, viforul roşu al
marilor revoluţii cu
oamenii lor încruntaţi de granit,
cu eşafoadele lor
şi cu instrumentele lor de
supliciu, cu drapelele lor
năclăite de
sânge şi transpiraţie, cu paşii lor
apăsaţi şi silenţioşi ca ai
armatei de
elefanţi a lui
hanibal.
Tu eşti cea mai frumoasă
femeie cu o singură mână şi un
singur picior, eşti
zeiţa mâniei,de aceea te rog:
cântă criptele de granit
unde zac marii oameni ai revoluţiilor,
amestecaţi cu pământul şi praful,
amestecaţi cu noroiul, cântă frica crescută din
oasele lor ca un arbore tropical cu
fructele veninoase, ghemuită sub
frunţile lor care
erau roşii şi mari
ca nişte roţi de
locomotivă,
dar s-au făcut ţăndări,
toate s-au făcut ţăndări
şi s-au amestecat cu pământul şi praful,
s-au făcut
cărbune şi diamant.
Cântă, zeiţă,
tartinele pământii
ale viermilor,
bărbile
marilor oameni
ai revoluţiilor, pline de
râme şi lipitori, unghiile lor
strălucitoare ca baionetele
peste care s-au
aşternut pământul şi praful,
scrâşnetul
dinţilor lor înnegriţi
din care nevestele viermilor
şi-au făcut coliere.
Şi mai cântă, zeiţă,
despre carnea de tun
din care marii oameni ai revoluţiilor
şi-au sculptat monumentele
înainte să se amestece cu noroiul,
statuile lor de granit peste care
vedem uneori prelingându-se
o sudoare de sânge.
Au fost atât de puternici
şi totuşi s-au tăcut ţăndări.
Toţi, până la unul, s-au făcut ţăndări,
s-au amestecat cu pământul şi praful,
iar pe mormintele lor
nu creşte nimic.Numele lor
sunt sculptate
pe o lespede roşie de
granit ca o ţară pustie.


sanson, a hóhér
(călăul Sanson)

Rémisztő foglalkozásom dacára
hozzátok hasonló ember voltam én is
és - Isten rá a tanúm - 
sose kedveltem a vérengzést.
Akasztottam,
végtagokat téptem ki, majd
öt éven át
a nyaktilót kezeltem. Néha zenéltem is
keveset, és gondolom, elég jól
eligazodtam a kottákon. Egyetlen alkalommal
futamodtam meg a vesztőhelyről - egy vékony
női nyak miatt, melynek karcsú íve akár
a hegedűé. Sosem mosolyogtam, és senki
nem szorított velem kezet, bár
a köztársaság példás polgára voltam.
Sírom ott található, valahol a szélen,
a legszerényebb mind közül.
Hóhér voltam, de szerettem volna 
kertész vagy zenetanár
lenni

*

în ciuda meseriei mele dezgustătoare
am fost om ca şi voi
şi - martor mi-e Dumnezeu -
n-am iubit niciodată vărsarea de sânge.
Am spânzurat şi an
frânt mădulare, apoi,
timp de cinci ani,
am mânuit ghilotina. Câteodată făceam
puţină muzică şi cred că mă descurcam
destul de bine cu partiturile. O singură dată
am fugit de pe eşafod - din pricina unui
gât de femeie subţire şi arcuit ca un gât de
vioară. N-am zâmbit niciodată şi nimeni
nu mi-a strâns mâna, deşi
eram un cetăţean exemplar al Republicii.
Mormântul meu e acolo la margine,
cel mai modest dintre toate.
Am fost călău, dar mi-ar fi plăcut
să fiu grădinar sau
profesor de muzică


marat

Mivel
gyógyászatot tanultam, tudtam:
minden elüszkösödött végtagot
kíméletlenül ki kell metszeni,
egy helyes politika pedig
nagyszerű sebészeti lecke is.
Undorodtam a vér szagától
örökkön fintorgó
ficsúroktól és
közelebb éreztem magamhoz
az ácsokat és mészárosokat,
a nép asszonyait,
akik nem kényeskednek,
ha egy tyúknyakat ki kell tekerni.
Így talált rám a forradalom.
Leprásnak neveztek,
meg hogy elrendeltem
ki tudja hány vérfürdőt.
Így igaz. 
Méghozzá azért, mert
férfi voltam, akinek
helyén a szíve
Így ért el
a halál is:
emelt fővel.
Mikor a tőr 
lapockám alá csusszant
épp a lábamon lévő
sebem vakartam.

*

Pentru că
am studiat medicina, ştiam:
orice mădular cangrenat
trebuie extirpat fără milă,
iar o politică bună
e o lecţie bună de chirurgie.
Detestam domnişorii
care strâmbă din nas
la mirosul de sânge şi
mă simţeam mai aproape
de dulgheri şi de măcelari,
de femeile din popor
care sucesc fără ifose
gâtul unei găini.
Aşa m-a găsit revoluţia.
S-a spus că eram lepros
şi că am ordonat
nu ştiu câte masacre.
Foarte adevărat.
Asta pentru că
eram un bărbat
cu capul pe umeri.
Aşa m-a găsit
şi moartea:
cu capul pe umeri.
Când pumnalul
m-a izbit între omoplaţi
tocmai îmi scărpinam
o zgaibă de pe picior.

saint-just

A forradalom előtt
feketével tapétázott
szobában éltem.
Búskomorság gyötört
És számos verses-
füzetet vetettem
a tűzre.
A forradalom
faragott férfit
belőlem.
És szűzen múltam ki
mivel a forradalmak
érintetlen és kemény
emberekre esküsznek.
Fejem a hóhér-
kosárba löktem
akár egy férfi
aki
asszonyba
hinti a magját.

*

Înainte de revoluţie
locuiam într-o cameră
tapetată cu negru.
Sufeream de melancolie
şi am pus pe foc
mai multe caiete cu
versuri.
Revoluţia
a făcut din mine
bărbat.
Şi am murit virgin
fiindcă
revoluţia are nevoie
de oameni
virgini şi puternici.
Mi-am scuipat capul
în coşul călăului
ca un bărbat care-şi
varsă sămânţa
într-o femeie.


marx

Szerettem élni,
enni-inni.
Most,
hogy nincsen testem,
olykor a férgekkel diskurálok,
leckét veszek tőlük
dialektikából.
“Az ember - állítják a férgek -
a legértékesebb 
tőke, így hát
a politikánk 
középpontjába az ember
iránti gondoskodást
és szeretetet állítjuk.”
Máskor arról álmodtam,
hogy forradalmakat irányítok, most
csak annyit szeretnék ha valaki
egy korsó sört
loccsintana sírkövemre.
Egy korsó aranyló, ízes és habzó seritalt.

*

Mi-au plăcut viaţa,
mâncarea şi băutura.
Acum,
când nu mai am trup,
vorbesc câteodată cu viermii,
iau de la ei
lecţii de dialectică.
"Omul - spun viermii -
e cel mai preţios
capital, de aceea
noi punem
în centrul politicii noastre
grija şi dragostea
faţă de om".
Altădată visam
să conduc revoluţii, acum
aş vrea doar ca cineva
să-mi verse pe lespede
o halbă de bere.
O halbă de bere aurie, şi aromată, şi proaspătă.


engels

Egész életemben
marx árnyéka voltam

a gyermekek atyja
akiket
marx nemzett.

Utánam csak egy köteg
brosúra maradt
és némi por.

Mindig beletörődtem, hogy másod-
hegedűs maradjak, most meg

már nem számít

egyáltalán nem számít.

Ezért mondom néktek:
“Világ proletárjai,
igyatok, egyetek, szeretkezzetek!”

*
Am fost toată viaţa 
umbra lui marx,

tatăl copiilor 
pe care 
îi făcea marx.

După mine s-au strâns 
doar un vraf de broşuri 
şi puţin praf

M-am mulţumit mereu să rămân 
vioara a doua, iar acum

nu mai contează, 

chiar nu contează.

De aceea vă spun: 
"Proletari din toate ţările 
beţi şi mâncaţi şi iubiţi-vă".


rosa luxemburg

ők azt mondták
nem asszony dolga
hogy unalmas traktákat írjon
az osztályharcról.

Sok ideig éltem magányosan
hosszú, összeesküvő-
szakállasok közt, akik
a csikkekkel teli
hamutartók fölött
a szocializmusról beszéltek.

A többiek pedig megöltek,
mert nő voltam,
és nem azért,
mivel kommunista.

Néha sikerül 
kikaparnom számból a földet
és csöndesen eléneklem
az Internacionálét.

*

Ei spuneau
că nu e treaba unei femei 
să scrie broşuri plicticoase 
despre lupta de clasă.

Am trăit singură multă vreme
printre bărbile lor lungi de
conspiratori, care
în faţa scrumierelor pline
de mucuri
vorbeau despre socialism.

Iar ceilalţi m-au omorât 
pentru că eram femeie 
şi nu 
pentru că eram comunistă.

Uneori izbutesc
să-mi scot pământul din gură
şi să cânt în şoaptă
Internaţionala.


vlagyimir iljics lenin

Én
a forradalom
lelke voltam
a forradalom egyenes
vonala

később
megismerkedtem
a tolószékkel,
a tehetetlenséggel
és a kórral.

Egy ideje üveg-
házba
költöztem
és
akár a szmolnijban a hosszú éjszakákon
szóba állok a történelemmel
olykor pedig irigykedve
gondolok
evtársaimra.

Az ő takarójuk a föld,
Mindannyian földdel
takaróztak be és 
az anyaggal

Legalább is
nincsenek szem előtt.

*

Eu
am fost
inima revoluţiei,
linia dreaptă a
revoluţiei.

Pe urmă am 
cunoscut 
scaunul cu rotile, 
neputinţa şi 
boala.

De un timp m-am mutat 
într-o casă de 
sticlă
şi,
ca-n nopţile lungi de la smolnîi,
vorbesc cu istoria,
iar uneori mă gândesc
cu invidie la
tovarăşii mei.

Ei s-au acoperit cu pământul. 
Toţi s-au acoperit cu 
pământul şi cu 
materia.

Cel puţin
nu sunt la vedere.


lev davidovics trockij

Engem a bürokraták
gyilkoltak meg
egyedül sajátítottam el
a stratégiát és a taktikát, az egész
harcművészetet. Szerettem a vörös harcmezőket
és a szomorú nőket.
Aztán
hiába vártam
a világforradalmat. Utolsó asszonyom
méhe
teli volt pillangóval,
a téli
éjszakáinkon
a kreml fölött lobogó
vörös zászlóhoz
hasonlítottak.
Vérem a kemény és 
szikkadt mexikói földet
áztatta. Amikor rámtaláltak,
a homlokomon
vérrel mázolt ötágú
csillag vöröslött.

*

Pe mine
m-au omorât birocraţii.
Am învăţat singur
strategia şi tactica, toată arta
războiului. Am iubit câmpurile roşii de luptă,
şi femeile triste.
Pe urmă
am aşteptat în zadar
revoluţia mondială. Ultima mea femeie
avea
ovarele pline de fluturi,
semăna cu drapelele roşii
care flutură
deasupra kremlinului
în nopţile noastre de
iarnă.
Sângele meu a udat
pământul aspru şi tare din
mexic. Când m-au găsit
aveam pe frunte,
zugrăvită cu sânge,
o stea în cinci colţuri.


joszif visszarionovics sztálin

megtanítottalak titeket arra,
mi a félelem és a tehetetlenség,
és a földre zuhantam.
Acélember voltam,
mint egy szovjet kombájn, oly erős
és a földre zuhantam,
kitárt karom két
csontevező.

Immár senki
se retteg
tőlem, hiába hajtogatom
hogy én voltam sztálin
hogy az egyszerű asszonyok fényképemet
az imakönyvükben
hordták.

Istenem,
mennyi vért
ontottam ki
hiába.

*

V-am învăţat 
ce e frica şi neputinţa, 
şi m-am prăbuşit în ţărână. 
Am fost un om de oţel, 
puternic ca o combină sovietică 
şi m-am prăbuşit în ţărână, cu 
mâinile desfăcute ca nişte 
vâsle de os.

Acum nimănui
nu-i mai e frică de
mine, degeaba le spun
că eu am fost stalin,
că femeile simple-mi ţineau
fotografia în
Evanghelie.

Dumnezeule, 
am vărsat 
atâta sânge 
degeaba.


ernesto che guevara

Kedveltem
a magányos
tábortüzeket
ahol a férfiak
csatákra emlékeztek,
foguk közt
kokalevelet rágcsálva.
Santa clara a tanúm rá:
Férfi voltam!
És lám, most
itt rohadok
csöndben, derűsen:
rólam
sok ének született.

*

Îmi plăceau 
focurile de 
tabără singuratice 
lângă care bărbaţii 
vorbesc despre bătălii, 
mestecând între dinţi 
frunze de coca. 
Martoră-i sânta clara: 
am fost un bărbat! 
şi iată că 
pot putrezi 
liniştit şi senin: despre mine 
s-au făcut multe cântece.

Névjegy
Sz. 1946, Brassó. Kolozsváron végezte egyetemi tanulmányait (spanyol-román szakon). 1979-ben tanár lesz, majd szerkesztő, később a Román Irodalmi Múzeum munkatársa. Első kötete 1973-ban jelent meg. Költészete mellett elméleti, szövegelemző munkássága is jelentős. Több fiatal ígéret támogatója. Több mint 15 kötete jelent meg.