 |
| Egy plakátterv a sok közül az RMSZ népszerűsítéséhez |
Ez a fura (nyelvi) képződmény 1994-ben lopta be magát az akkor még javában prosperáló bukaresti Romániai Magyar Szó mindennapjaiba. A szerkesztőségben sok irodalmár dolgozott, hiszen a korábbi évtizedekben nem létezett professzionális újságíróképzés Romániában, s a szakmai feltételeknek a leginkább a bölcsészetet végzők tudtak megfelelni. Az erdélyi sajtó irodalmi "elferdülése" amennyire előnyére vált, annyira csökkentette is annak professzionális hitelét, mert a tájékoztatástól némiképpen az irodalmiaskodás felé térítette el a szakmai elvárásokat és mintákat. Az is igaz, hogy ez a törekvés lophatott némi színt és olvasnivalót az 1989 előtti amúgy nagyobb részt olvashatatlan, gyalázatos favágómunkával fenntartott és összetákolt lapokban.
E törekvés, hagyományként, az 1989 utáni új, szabadabb sajtóviszonyok között is tovább élt még egy ideig, így a Romániai Magyar Szónál is azon voltunk, hogy a napi hírek, események, tudósítások mellett ne hagyjuk kialudni a nagyközönség művelésének tüzét, igyekezzünk behozni azt a lemaradást, amitől korábban a cenzúra szabályosan megfosztotta a médiát. Egyre-másra hívtuk életre azokat a rovatainkat, melyek a hiányt hivatottak enyhíteni. Egyik ilyen rovat éppen a Hiátus elnevezésű volt, melyben a magyar irodalom azon alkotásait hoztuk olvasóközelbe, melyek meghatározóak a jelenkori magyar tudat erősítésében, ám tiltott irodalomként csak titokban, állandó kockázatot vállalva, kerülőutakon lehetett csak hozzájuk jutni. De említhetném a Verskereső című rovatot is, mely olvasói kéréseknek próbált eleget tenni azzal, hogy egy-egy nehezebben hozzáférhető, elfeledett vagy csak emlékezetből felidézett költeményt ne csak a közvetlenül érdeklődőnek, hanem valamennyi olvasónak visszaadjon.
Ilyen és ehhez hasonló törekvések árnyékában született az az elképzelés, hogy a lap legutolsó oldalán helyet kapó napi hírrovat (Macskaszem volt a címe - a kerékpár hátulján díszelgő piros jelzőlámpácskáról, Éltes Enikő ötlete nyomán) rövid és kopogó hírei közé lehetőleg naponta lopjunk be egy-egy lírai miniatűrt a magyar és a világirodalom klasszikusnak számító, régebbi és jelenkori költőitől. A kezdeti gyűjtőmunka azt jelezte ugyanis számunkra, hogy a vadászterület eléggé gazdag ahhoz, hogy akár évekig éltethessen egy ilyen rovatot. Az ötlet szorgalmazója, Éltes Enikő, aki a hírrovat szerkesztője is volt, már nem érhette meg a lapnál a Zsebvers beindulását, mert időközben a bukaresti rádió riportere lett, a rovat pedig ideig-óráig (jobb híján) átkerült az én kezembe. A válogatást is magam végeztem jó ideig, így 1994. június elsején megjelenhetett az első keretes vers a prózai betűtengerben: Áprily Lajos Ágyások c. négysorosa. A rovat 1996. február 7-ével bezárólag futott a Macskaszem-ben, a klasszikus szerzők után idővel felbukkantak a mai szerzők is, beleértve a fiatal kezdőket is. A rovat kezdett műfajt teremteni, számos gyakorló költő küldött be kimondottan a Zsebvers részére írt új alkotást. Ezáltal természetesen, a rovatban megjelent versek minősége is felhígult, hullámzóvá vált, s egyre inkább függővé vált a konjunktúrától, a szigorú válogatás helyett mindinkább a szerzőkkel való kapcsolatok ápolására kellett fordítanunk energiánkat. Azt hiszem, ez a meghasonlás vezetett oda, hogy felmondjuk az olvasók között amúgy népszerű rovatot, s néhány év kihagyás ("vetésforgó") után 1999 decemberében, egy újabb elképzelés jegyében, más elnevezéssel és immár a Záróra rovat keretében, Mai rigmus címmel a rövid vers ismét megjelent a napi híranyag színezőjeként...
