Palotás Dezső (Kolozsvár, 1951. március 11. – Budapest, 1999. március 7.) erdélyi magyar költő, író, grafikus. Szülővárosában érettségizett, utána a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzett. Rajztanár volt Kolozsváron, Călăraşiban, majd Gyulakután. 1990-től Magyarországon élt, ahol újságíróként és parlamenti tudósítóként dolgozott, illetve karikatúrái jelentek meg különöző lapokban. Művei: Negyedik kívánság (versek, Kriterion, Bukarest, 1979); Incidens (versek, Kriterion, Bukarest, 1982); A ház (novellák, Dacia, Kolozsvár, 1983); Ég veled, pokol leánya (novellák, Kriterion, Bukarest, 1985).
In memoriam
a rojtos kendő csak anyádé
csizmát is visel csak a dádé
uramisten hát mi van rajt — ó
jég hátán is megél a rajkó
minekutána és evégett
szereti csak a nemzetséget
(emlékezzetek fűrefára
vitéz józsef attilára)
Földszinti dialektika
Tudják, hol lakom.
Ha akarják, benéznek az ablakon.
Nem tudom, hol laknak.
Tudom, hol lakom.
Ha akarom, kinézek az ablakon.
Noé diadalma
(makáma 1)
az eredeti terv szerint a halak bekerültek
volna mind, a bárkába bé, valamint teknőcök,
polipok, egyebek; hol nem lévén mit egyenek
s hol kopoltyújok is kiszárad — meghalt
vón minden vízi állat;
az eredeti terv szerint isa kihaltak volna
mind, de a központi leiratot elkeverték a
fiak ott a szörnyen titkos irattárban, amit
azok kezeltek hárman: a Khám, a Jáfet és a
Sém, az özönvíznek a kelletős közepén;
elveszett hát a leirat és a hanyag özönfiak
el is feledték hamar: s így adatott, hogy
mind a hal, medúza, rája s egyebek, mind
csak a maga neme szerént, a vízi állatok:
legyenek,
biza —
(özönfiak verse)
O, tutáliber, máliber,
az öregünk a nagylíder,
az egyetlen, a remek ős,
a sokszáz éves hegy vízrajzi felelős.
Már ilyen a mi nemzetségünk,
mi is hatszáz éveket élünk:
a Sém, a Jáfet és a Khám.
Az öreg hatszáz. Igazán.
Ő Jáhvéval is társalog
és nagy a befolyása ott
és mindenhez ért a papa
és be is válik minden ügyben jóslata.
Már ilyen a mi nemzetségünk,
mi is mindent tudunk és értünk:
a Khám, a Jáfet és a Sém,
az igazságos más-halálok tengerén,
(a tohók)
nagyon kevesen voltak,
de hát nem is lehetett volna másként:
lényege szerint életképtelen,
kihalásra ítélt fajzat volt ez.
Látták, tudták ők is, miről van szó.
Úgy véltek segíteni magukon, hogy
a Nagy Özönt például így hívták:
Átmeneti Nehézség,
a Szigetet meg:
Sokasági Lét.
Egyéb varázsszavaik is voltak,
ezeket sűrűn váltogatták,
kevés idejük lévén:
Akkor és Most,
Most és Majd,
Majd és Azután,
meg
a Tohóság Jelenidejűsége,
ilyenek.
És komolyan hitték,
hogy ezek jelentenek is valamit,
szegények.
(tohó vers)
A tohók nem írnak verseket.
Ők annál komolyabb emberek.
(a csak volt növényekről)
ritkán tétetik említés,
pedig hát azoknak is ott kellett lenniük, nem?
Kihalt például
(feledékenység vagy felületes ápolás miatt)
egy bizonyos fikuszfajta.
Állítólag.
Ez, úgy mondják, egészen másként viselkedett,
mint mai fikuszaink.
Hogyan viselkedik egy mai fikusz?
Nyilván azokra az egyedekre gondolok,
melyek bezárva élnek és csupán egyetlen irányból
kapnak némi fényt.
Így a növény szára az ablak felé hajlik,
következésképpen az új levelek
elfogják a világot az öregek elől.
És ilyenkor az elaggott, tapasztalt levelek
megviselt nyeleiken
addig fészkelődnek, míg nékik is jut
egy kevéske nap.
A kölyöklevélnek viszont eszébe se jut,
hogy izmosabb, ruganyosabb létére
félrehúzódjék kissé; a hálátlan!
Mondják:
a Noé-kihalatta fikusznál
ez egészen másként, éppen fordítva történt.
De hát akkor
azóta amúgy is kihalt volna,
ehhez kétség sem fér.
A szabadon tenyésző fikusz esetében viszont,
talán,
újra végig lehetne gondolni a dolgot.
Talán.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: antológia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: antológia. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. július 21., csütörtök
2011. július 20., szerda
Erdélyi és csángó költészet: KISS ANDRÁS
Kiss András (sz. 1950, Végvár) középiskoláit Temesváron végezte, majd a kolozsvári Babes-Bolyai egyetem biológia szakának végzettje lesz. Múzeumi munkakörökbe kerül, fő kutatási területe a fehér gólyák életének tanilmányozása. Versekkel 1968-tól jelentkezik, különböző antológiákban, folyóiratokban szerepel. Önálló kötetei: Nagy-Narancs-Hold (Facla, Temesvár, 1980), Tücsköknek szól (Facla, Temesvár, 1985). Kritikusa így jellemzi az Igaz szóban: "megkésett, visszafogott hangú beat-költő ő, leplezetlenül nyers, hétköznapi, akiből kihalt viszont a 60-as évek teli torkú pátosza."
Vonuló madarak furcsa éjszakája
ülünk a küszöbön
az éjszaka legfrissebb
járatára várva
felettünk
keresztre feszített madarak
víjjogása
csillagporral keveredik
kedvünk bronz
homokja
vacogó táncot
járnak fogaink
fordul a föld
bennünk
nyikorogva
Tessék csak
tessék
a nyitott gondolat
mint kaszálás után ha a füvek
tövéig lát az ember
a szomszéd srác
tótágast áll a szemetesvödrön
lám nem töri ki a nyakát
ő kérem
nem töri ki a nyakát Jozef
pánsípon furulyált
s a vadgalamb éppen a tv-re
piszkolt
csöppnyi humorérzéke sincs
nahát éppen a tv-re
piszkolt nagymama
krákogott
tán el is ájul
ha el nem kapom
Csak így csak úgy I.
hangya alakban
lépkedek csendben
a porzó porhó
tetején
talpam alattam
fénylik a nyelvem
égbekiáltó
esemény
Zöldeket beszélek
Négy szép fenyő tartja az eget
és én egyedül vagyok a szobába
bába bába holt gyermek sírása
kéri az esőt
a begyem —
Még egy bölényt fél bölényt
ha adnál
hogy döfni tudjak ha fárad a kedvem
az akváriumból buborék — mentőöv száll
fel -
Vonuló madarak furcsa éjszakája
ülünk a küszöbön
az éjszaka legfrissebb
járatára várva
felettünk
keresztre feszített madarak
víjjogása
csillagporral keveredik
kedvünk bronz
homokja
vacogó táncot
járnak fogaink
fordul a föld
bennünk
nyikorogva
Tessék csak
tessék
a nyitott gondolat
mint kaszálás után ha a füvek
tövéig lát az ember
a szomszéd srác
tótágast áll a szemetesvödrön
lám nem töri ki a nyakát
ő kérem
nem töri ki a nyakát Jozef
pánsípon furulyált
s a vadgalamb éppen a tv-re
piszkolt
csöppnyi humorérzéke sincs
nahát éppen a tv-re
piszkolt nagymama
krákogott
tán el is ájul
ha el nem kapom
Csak így csak úgy I.
hangya alakban
lépkedek csendben
a porzó porhó
tetején
talpam alattam
fénylik a nyelvem
égbekiáltó
esemény
Zöldeket beszélek
Négy szép fenyő tartja az eget
és én egyedül vagyok a szobába
bába bába holt gyermek sírása
kéri az esőt
a begyem —
Még egy bölényt fél bölényt
ha adnál
hogy döfni tudjak ha fárad a kedvem
az akváriumból buborék — mentőöv száll
fel -
Címkék:
antológia,
Kiss András,
költészet
2011. június 12., vasárnap
Pünkösdi gazdagodás...
...a MEK Erdélyi és csángó költészet antológiájában
Tavaly ilyentájt rövid közleményben tudattam az olvasókkal annak a 10 költőnek a nevét, akik az elmúlt tavasz végéig Drótos László és a Magyar Elektronikus Könyvtár jóvoltából felkerültek az Erdélyi és csángó költészet 2002 óta működő portáljára.
Az idén, pünkösdi ajándékként újabb 10 névvel, illetve az illetők költői munkásságát bemutató válogatással gazdagodott a portál kínálata. Pontosabban, arról az anyagról van szó, amely az elmúlt hónapokban rendre napvilágot látott e blogon. Alább közzéteszem a MEK-antológia pillanatnyi tartalomjegyzékét.
Utolsó módosítás tehát: 2011.06.11-én történt.
Az újonnan felvett költőket * jelzi és élő hivatkozás vezet válogatott verseikhez.
ADONYI NAGY MÁRIA
ADY ANDRÁS
AMBRUS LAJOS
BÁGYONI SZABÓ ISTVÁN
BAJNA GYÖRGY
BAKTER BÁLINT
BALÁSI ANDRÁS
BALÁZS IMRE JÓZSEF
BALLA ZSÓFIA
BALOGH JÓZSEF
BANNER ZOLTÁN
BARABÁS ZOLTÁN
BÁRD OSZKÁR
BÁRDOS B. ARTHUR
BARTALIS JÁNOS
BARTIS FERENC
BEKE SÁNDOR
BENCZE MIHÁLY
BENŐ ATTILA
BODOR PÁL
BOÉR GÉZA
BOGDÁN LÁSZLÓ
(A lista a További bejegyzések-re kattanva folytatódik!)
Tavaly ilyentájt rövid közleményben tudattam az olvasókkal annak a 10 költőnek a nevét, akik az elmúlt tavasz végéig Drótos László és a Magyar Elektronikus Könyvtár jóvoltából felkerültek az Erdélyi és csángó költészet 2002 óta működő portáljára.
Az idén, pünkösdi ajándékként újabb 10 névvel, illetve az illetők költői munkásságát bemutató válogatással gazdagodott a portál kínálata. Pontosabban, arról az anyagról van szó, amely az elmúlt hónapokban rendre napvilágot látott e blogon. Alább közzéteszem a MEK-antológia pillanatnyi tartalomjegyzékét.
Utolsó módosítás tehát: 2011.06.11-én történt.
Az újonnan felvett költőket * jelzi és élő hivatkozás vezet válogatott verseikhez.
ADONYI NAGY MÁRIA
ADY ANDRÁS
AMBRUS LAJOS
BÁGYONI SZABÓ ISTVÁN
BAJNA GYÖRGY
BAKTER BÁLINT
BALÁSI ANDRÁS
BALÁZS IMRE JÓZSEF
BALLA ZSÓFIA
BALOGH JÓZSEF
BANNER ZOLTÁN
BARABÁS ZOLTÁN
BÁRD OSZKÁR
BÁRDOS B. ARTHUR
BARTALIS JÁNOS
BARTIS FERENC
BEKE SÁNDOR
BENCZE MIHÁLY
BENŐ ATTILA
BODOR PÁL
BOÉR GÉZA
BOGDÁN LÁSZLÓ
(A lista a További bejegyzések-re kattanva folytatódik!)
2011. június 5., vasárnap
Erdélyi és csángó költészet: KIRÁLY ERNŐ
Király Ernő (sz. 1938, Sóvárad), iskoláit szülőfalujában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte. Kései első kötetének versei kapcsán írja Balázs Imre József a költőről: "Nevezzük egyszerűen spontaneitásnak azt, ami belőlük árad. E spontaneitás számtalan meglepetést, váratlan képi kapcsolást és nyelvi leleményt jelent. Most már csak a táj beszél, nem férünk bele beszédünkbe - mondja e késői első kötet szerzője." Verskötetei: Maradnék veled (Kriterion, 2006), Szénpálcanyomok (Művelődés, 2006), Hullámvasutazás (Művelődés, 2010).
LÓFUTTATÁS
Koronámért lovat vettem,
Immár vágtatom utam
Robogva hét határon túl,
Átszelem időm, karcsú múltam,
Lassan, hogy ne halljad lovam zaját
Yvett, Yvett, Yvett...
Egy oda-vissza út sosem elunt
Rejtvény, hogy mi lesz holnap
Nem tudni, mit hoz az ostromállapot -
Őrültséget, feszült alázatot.
Kolozsvár, 2005. január
VALAHOL KOLOMPOLNAK
Nem szól mindenkinek a harang,
Csak azoknak, akik lábon
Maradtak, mint:
Lövés után a vad,
Fagy után a venyige,
Kín után fehér csönd,
Éhes fény nyelve, s a többi,
S a többi goromba gondolat.
Kolozsvár, 2005. január
IGAZ-E
Biztos vagyok benne,
hogy halhatatlan vagyok,
azt is tudom, hogy es-
tére fekete
varjúhúst eszem.
Ha reggelre mégis
meghalok, megálmodom
holnapi ebédem,
igényes nem vagyok.
Ritkán fehér holló.
Ritkán fehér krokodil.
Ritkán fehér szamár.
Ritkán fehér elefánt.
Minden olyan fekete.
Kolozsvár, 2001. november 24.
VILÁGVÉGE
Dübörög az ég,
csűrdöngölőt
járnak.
Tűfokán áthú-
zott hamvadó
villámfények.
Kötetlen,
görcsös szelek,
nyikorgó kapuk,
elfelejtett
zsalugáterek.
Valahol egy fény
engem keres.
Kolozsvár, 2002. október 15.
ELFELEJTETT ÜDVÖZLET
Tudom, hazavársz
születésnapodra.
Akik még vártak engem,
belepusztultak.
Sírjaikon nem nőtt fű,
sem virág, csak panasz.
Meghajolok sírjuk fölött,
hogy megbocsássanak.
Sebzett lelkemben
patakként sírok.
Ha valaki lát és megbocsát, az Én vagyok.
Kolozsvár, 2002. október 14.
HOL VOLTÁL?
Nem voltál ott
te sem, ahol én.
Ketten voltunk
mozsárágyú
pókhálós csövében.
A halál meg én.
Kolozsvár, 2002. április 7.
BÚCSÚZÁS
Furcsa hallgatás
uralkodik, váratlan
nyugtalanság.
Semmi nem marasztal:
Csönd, agárugatás, félho-
mály varázsa, a vén kútá-
gas, unott moha illata,
patak fölé hajolt fák lomb-
fátyla, térden alvó kereszt,
őseim gondolkodó homloka,
az oltár, ahol megkereszteltek.
Megállt az idő, elhalt a mozgás,
a tekintet, az emlék.
Az árnyék illata sem a régi,
mindenütt ragyog a semmi.
Búcsúznék, ha fogadnátok.
Kolozsvár, 2004. november 11.
KALMÁRKODÓK
Eltikkadva zsigereim közt
egy-egy szó után kapkodok
engedelmeskedem a
körülmények kényszerének
magam vagyok
önző barbár pókhálók
lepték el házamat
gyengeségemből fakadnak
cinkosuk vagyok
gyűlölettel letegeznek
hiába próbálom hárítani
zavarosnak vélt képeimet
mindig visszamerülök a
tudattalanba a kudarcba
a kalmárkodók keze közé
Kolozsvár, 2009. augusztus 15.
LÓFUTTATÁS
Koronámért lovat vettem,
Immár vágtatom utam
Robogva hét határon túl,
Átszelem időm, karcsú múltam,
Lassan, hogy ne halljad lovam zaját
Yvett, Yvett, Yvett...
Egy oda-vissza út sosem elunt
Rejtvény, hogy mi lesz holnap
Nem tudni, mit hoz az ostromállapot -
Őrültséget, feszült alázatot.
Kolozsvár, 2005. január
VALAHOL KOLOMPOLNAK
Nem szól mindenkinek a harang,
Csak azoknak, akik lábon
Maradtak, mint:
Lövés után a vad,
Fagy után a venyige,
Kín után fehér csönd,
Éhes fény nyelve, s a többi,
S a többi goromba gondolat.
Kolozsvár, 2005. január
IGAZ-E
Biztos vagyok benne,
hogy halhatatlan vagyok,
azt is tudom, hogy es-
tére fekete
varjúhúst eszem.
Ha reggelre mégis
meghalok, megálmodom
holnapi ebédem,
igényes nem vagyok.
Ritkán fehér holló.
Ritkán fehér krokodil.
Ritkán fehér szamár.
Ritkán fehér elefánt.
Minden olyan fekete.
Kolozsvár, 2001. november 24.
VILÁGVÉGE
Dübörög az ég,
csűrdöngölőt
járnak.
Tűfokán áthú-
zott hamvadó
villámfények.
Kötetlen,
görcsös szelek,
nyikorgó kapuk,
elfelejtett
zsalugáterek.
Valahol egy fény
engem keres.
Kolozsvár, 2002. október 15.
ELFELEJTETT ÜDVÖZLET
Tudom, hazavársz
születésnapodra.
Akik még vártak engem,
belepusztultak.
Sírjaikon nem nőtt fű,
sem virág, csak panasz.
Meghajolok sírjuk fölött,
hogy megbocsássanak.
Sebzett lelkemben
patakként sírok.
Ha valaki lát és megbocsát, az Én vagyok.
Kolozsvár, 2002. október 14.
HOL VOLTÁL?
Nem voltál ott
te sem, ahol én.
Ketten voltunk
mozsárágyú
pókhálós csövében.
A halál meg én.
Kolozsvár, 2002. április 7.
BÚCSÚZÁS
Furcsa hallgatás
uralkodik, váratlan
nyugtalanság.
Semmi nem marasztal:
Csönd, agárugatás, félho-
mály varázsa, a vén kútá-
gas, unott moha illata,
patak fölé hajolt fák lomb-
fátyla, térden alvó kereszt,
őseim gondolkodó homloka,
az oltár, ahol megkereszteltek.
Megállt az idő, elhalt a mozgás,
a tekintet, az emlék.
Az árnyék illata sem a régi,
mindenütt ragyog a semmi.
Búcsúznék, ha fogadnátok.
Kolozsvár, 2004. november 11.
KALMÁRKODÓK
Eltikkadva zsigereim közt
egy-egy szó után kapkodok
engedelmeskedem a
körülmények kényszerének
magam vagyok
önző barbár pókhálók
lepték el házamat
gyengeségemből fakadnak
cinkosuk vagyok
gyűlölettel letegeznek
hiába próbálom hárítani
zavarosnak vélt képeimet
mindig visszamerülök a
tudattalanba a kudarcba
a kalmárkodók keze közé
Kolozsvár, 2009. augusztus 15.
2011. május 30., hétfő
Erdélyi és csángó költészet: KASSAY JÁNOS
Született 1884-ben a háromszéki Magyarhermányban. 1913-ban bevonul katonának, végigharcolja az első világháborút, törzsőrmesterként szerel le. A fogságban jegyezte el magát a Múzsával, nem túl eredeti, a népi naiv költészettel rokon hangvételű verseit egy füzetbe irta, amely vele együtt megjárta a frontot, a fogságot. Meglétét hallgatólagos titok fedte. A mesterségére nézve hentes Kassay János nagyon kedvelte az olvasást, könyveket gyűjtött, Gyergyóban telepedett le, 1960-ban halt meg. Frontversek c. kötete 1999-ben jelent meg a Pallas-Akadémia kiadónál. A kötet szerkesztője, Kozma Mária igy jellemzi a szerző munkásságát: "Kassay János nem volt költő - a szó irodalomtörténeti jelentésében - kisember volt, úgynevezett egyszerű ember, de a szívében-lelkében, ahol ezek a megrázó sorok születtek, igenis költő volt." Válogatásunk a kötet anyagára épült.
Harci jaj... !
Ezer fegyver is szól
Az ágyuk ordítnak:
Világ vége lesz most,
Az ég is leszakad!!!
Süvít, hull a golyó,
Mint a záporeső;
Megbomlik az elme,
Vérbe borul a fő.
Megrázza a földet,
A száz éves fákat. -
A sikoltó gránát
Sepri a házakat.
Piros vértől ázik
Galícia földje —
Tizenöt muszka jut
Egy magyar vitézre.
(: Galícia, Bilice, 1914. okt. 16 :)
Virrasztás
Minden csendes, minden néma
Bajtársaim pihennek:
A magas ég boltozatán
A csillagok fémlenek.
Mint egy csillag fénye - lelkem!...
Száll a messzeségbe -...
S oda röppen sóvárogva
Ringató öledbe —...!
De ott csukva van a szempár
És ő, álomképben...
Száll egy országon keresztül
Vészes vérmezőben —!
Minden csendes minden alszik
Itt a vérmezőben...
„Én virrasztok, és egy szellem...
Már a temetőben..."
(: Galícia 1914. okt. 20. Bilice:)
Harctéri kép
Kietlen sivár harctér a honom;
Ahol sűrűn osztják a halált....
Tűzfelhők járnak az égbolton
Hova a lelkek milliója szállt.
Itt menydörgésszerű csattogások közt
Szinte félve jön az áldott nap
Szétáradó sugara vérbe fúl,
Ha jön az alkonyat...
Ahol sok átlőtt szívű vitéz
Vértócsába fetrengve hörög:
Itt vér-harmattól nedvesedik be
Minden kicsi rög...!
Ijedve szállnak el
Innen a madarak;
Csak a zúzott szívek
Tört keblek maradnak...
A lehulló levél
Lassan betakarja:
Halovány hold képe
Fedelet sző rája...
(; Oroszország, 1914 Nov. Klekatin :) .
Utolsó üzenet...
( : Egy harctérre jött fénykép, hátlapjára :)
Ha egy golyó üti át a szívemet,
S nem lehet már gyógyítani a sebet:
Jó pajtásim, utolsó kérésemre,
Ezt a képet tegyétek a szívemre...!
Ássatok egy kis sírgödröt, jeltelent, —
Hogy zavartalan pihenjek odalent;
S azt a kislányt tudassátok levélben,
Hogy elhulltam a nagy csata hevében.
Jó anyámnak ne szóljatok semmit se
Megszakadna szegénynek is a szíve.
Vagy mondjátok, hogy még élek valahol,
Hogy csak várjon, majd megjövök — egykoron.
Hogyha legyőztétek az ellenséget,
Kivívtátok a magyar dicsőséget, ...
Újra visszatértek édes hazánkba:
A szeretet, a gyöngédség honába.
Legyetek hű polgárai hazánknak — !
Gyámjai az özvegyeknek, árváknak.
Aztán ha kizöldülnek a sírhelyek, —
Begyógyulnak lassan a fájó sebek.
(: Oroszlengyelország, Zánáv, 1915. jan. 18-án :)
Harci jaj... !
Ezer fegyver is szól
Az ágyuk ordítnak:
Világ vége lesz most,
Az ég is leszakad!!!
Süvít, hull a golyó,
Mint a záporeső;
Megbomlik az elme,
Vérbe borul a fő.
Megrázza a földet,
A száz éves fákat. -
A sikoltó gránát
Sepri a házakat.
Piros vértől ázik
Galícia földje —
Tizenöt muszka jut
Egy magyar vitézre.
(: Galícia, Bilice, 1914. okt. 16 :)
Virrasztás
Minden csendes, minden néma
Bajtársaim pihennek:
A magas ég boltozatán
A csillagok fémlenek.
Mint egy csillag fénye - lelkem!...
Száll a messzeségbe -...
S oda röppen sóvárogva
Ringató öledbe —...!
De ott csukva van a szempár
És ő, álomképben...
Száll egy országon keresztül
Vészes vérmezőben —!
Minden csendes minden alszik
Itt a vérmezőben...
„Én virrasztok, és egy szellem...
Már a temetőben..."
(: Galícia 1914. okt. 20. Bilice:)
Harctéri kép
Kietlen sivár harctér a honom;
Ahol sűrűn osztják a halált....
Tűzfelhők járnak az égbolton
Hova a lelkek milliója szállt.
Itt menydörgésszerű csattogások közt
Szinte félve jön az áldott nap
Szétáradó sugara vérbe fúl,
Ha jön az alkonyat...
Ahol sok átlőtt szívű vitéz
Vértócsába fetrengve hörög:
Itt vér-harmattól nedvesedik be
Minden kicsi rög...!
Ijedve szállnak el
Innen a madarak;
Csak a zúzott szívek
Tört keblek maradnak...
A lehulló levél
Lassan betakarja:
Halovány hold képe
Fedelet sző rája...
(; Oroszország, 1914 Nov. Klekatin :) .
Utolsó üzenet...
( : Egy harctérre jött fénykép, hátlapjára :)
Ha egy golyó üti át a szívemet,
S nem lehet már gyógyítani a sebet:
Jó pajtásim, utolsó kérésemre,
Ezt a képet tegyétek a szívemre...!
Ássatok egy kis sírgödröt, jeltelent, —
Hogy zavartalan pihenjek odalent;
S azt a kislányt tudassátok levélben,
Hogy elhulltam a nagy csata hevében.
Jó anyámnak ne szóljatok semmit se
Megszakadna szegénynek is a szíve.
Vagy mondjátok, hogy még élek valahol,
Hogy csak várjon, majd megjövök — egykoron.
Hogyha legyőztétek az ellenséget,
Kivívtátok a magyar dicsőséget, ...
Újra visszatértek édes hazánkba:
A szeretet, a gyöngédség honába.
Legyetek hű polgárai hazánknak — !
Gyámjai az özvegyeknek, árváknak.
Aztán ha kizöldülnek a sírhelyek, —
Begyógyulnak lassan a fájó sebek.
(: Oroszlengyelország, Zánáv, 1915. jan. 18-án :)
![]() |
Kassay János hagyatékából |
2011. május 19., csütörtök
Erdélyi és csángó költészet. HOLLÓ ERNŐ
Holló Ernő (Gyergyószentmiklós, 1910. január 5. – Sepsiszentgyörgy, 1983. január 21.) erdélyi magyar költő, újságíró. Középiskolai tanulmányait Hajdúböszörményben, Gödöllőn és Aszódon végezte (1928), majd újságíró lett. 1929-től a Kis Újság, 1930-tól az Új Idők belső munkatársa Budapesten. 1941-től Sepsiszentgyörgyön a Székely Nép állandó munkatársa, 1944–45-ben ugyanott a Szabadság szerkesztője, később a Népi Egység munkatársa 1949-ig. Több verseskötete magyarországi éveiben Budapesten jelent meg (Estéli utazás, 1930; Mindent meglátni benned, lélek, 1933; Tűz a tóparton, 1935; Férfiének, 1939; Versek, 1941). Több költeményét megzenésítették. Erdélyi verskötetei: Tisztítótűz (Csíkszereda 1946); Téli készülődés (1966); Énekelj, Fenyő! (1987). Nevét öntevékeny sajtóklub őrzi élete végső állomásán, Sepsiszentgyörgyön.
ÉJSZAKA
Hűvös a föld, a táj kihalt,
a szél egyhangún dudolász,
alszik az istálló, a szín,
alszik a kert, alszik a ház.
Az ég köpenyén csillagok
fénylenek, apró aranyak,
zizegő lombok árnyai
heverésznek a fák alatt.
Az úton messze, valahol
felzörög egy késő szekér,
lassan elhanyatló szavát
darabokra tépi a szél.
TÓ
Sima tükrét belehelte a jég,
hófehér fátyolával betakarta.
Mennyi minden rejtőzködik alatta?
Bádogdoboz, ághulladék, cserép
s egyéb - no persze halak - azok is.
Életük? Egyhangú. Nem változó.
Hisz eszkimónak mindig hó a hó,
s a halnak télen-nyáron víz a víz.
Hányszor elnéztem, hogy fut habra hab,
szemem, mint mikroszkóp, átszűrte mind
a fenék titkait, zegzugait.
De most úgy mered szét a tájra,
mint ház, hol senki nem lakik,
s ajtaja-ablaka bezárva.
TÁVOZÓ
Valaki az ajtón kifordul s visszanéz,
mögötte ott van, amit elhagyott,
székek, szekrények, képek, kialudt
cigaretták, könyvsorok, asztalok.
Előtte: házak, utcák és terek,
s miből kilép, az mind utána jő,
mert az is ő, amit már elhagyott,
és ami előtte van, az is ő.
A PILLANAT SZÓL
Csak rám tekintesz, és már nem vagyok,
csak rád tekintek, és már nem találsz,
a hal vagyok, mely röppent s lebukott
a víz alá, vagy egy szárnyvillanás.
Észre sem veszed, hogy veled vagyok,
elhaladsz mellettem, és meg se látsz,
csak átvillámlom a gondolatod -
ennyi közöttünk a találkozás.
Veled vagyok, s már nem vagyok veled,
elvesztettél és elvesztettelek,
csak egyszer láttál, s egyszer láttalak.
De annyira elég vagyok,
hogy mialatt felvillanok,
világok keljenek, zuhanjanak.
ÉJSZAKA
Hűvös a föld, a táj kihalt,
a szél egyhangún dudolász,
alszik az istálló, a szín,
alszik a kert, alszik a ház.
Az ég köpenyén csillagok
fénylenek, apró aranyak,
zizegő lombok árnyai
heverésznek a fák alatt.
Az úton messze, valahol
felzörög egy késő szekér,
lassan elhanyatló szavát
darabokra tépi a szél.
TÓ
Sima tükrét belehelte a jég,
hófehér fátyolával betakarta.
Mennyi minden rejtőzködik alatta?
Bádogdoboz, ághulladék, cserép
s egyéb - no persze halak - azok is.
Életük? Egyhangú. Nem változó.
Hisz eszkimónak mindig hó a hó,
s a halnak télen-nyáron víz a víz.
Hányszor elnéztem, hogy fut habra hab,
szemem, mint mikroszkóp, átszűrte mind
a fenék titkait, zegzugait.
De most úgy mered szét a tájra,
mint ház, hol senki nem lakik,
s ajtaja-ablaka bezárva.
TÁVOZÓ
Valaki az ajtón kifordul s visszanéz,
mögötte ott van, amit elhagyott,
székek, szekrények, képek, kialudt
cigaretták, könyvsorok, asztalok.
Előtte: házak, utcák és terek,
s miből kilép, az mind utána jő,
mert az is ő, amit már elhagyott,
és ami előtte van, az is ő.
A PILLANAT SZÓL
Csak rám tekintesz, és már nem vagyok,
csak rád tekintek, és már nem találsz,
a hal vagyok, mely röppent s lebukott
a víz alá, vagy egy szárnyvillanás.
Észre sem veszed, hogy veled vagyok,
elhaladsz mellettem, és meg se látsz,
csak átvillámlom a gondolatod -
ennyi közöttünk a találkozás.
Veled vagyok, s már nem vagyok veled,
elvesztettél és elvesztettelek,
csak egyszer láttál, s egyszer láttalak.
De annyira elég vagyok,
hogy mialatt felvillanok,
világok keljenek, zuhanjanak.
2011. május 18., szerda
Erdélyi és csángó költészet: PANEK ZOLTÁN
Panek Zoltán (Terep, 1928. január 22. – Budapest, 2001. július 1.) erdélyi magyar prózaíró, költő.
Középiskoláit Szatmárnémetiben végezte (1948), ahol már diákkorában lapot szerkesztett Diákszó címmel. Érettségi után a bukaresti Mihai Eminescu Irodalmi Főiskolán szerez diplomát (1952), s az Utunk szerkesztőségébe kerül. 1958-ban, a magyar forradalom leverését követő romániai megtorlások második hullámában eltávolítják a laptól, s munkás egy kolozsvári villamossági üzemben. 1962-től a Dolgozó Nő, majd az Előre, illetve 1969-től az Igaz Szó kolozsvári szerkesztője. 1986-ban nyugdíjazzák, 1987-ben áttelepül Magyarországra. Munkásságából elsősorban prózai munkáit tartják számon. Két megjelent verseskötete, (Mélyrepülés, 1970; Mélységmámor, 1974) ugyancsak epikusi erényeiről vall, Láng Gusztáv szavaival élve: "líránk színskálájának gazdagítását jelenti".
VÁRÓTEREM
Éjféltájban befut a szorongás,
mint valami pontos gyorsvonat.
Két pislogó lámpa a szemem.
Csattog a javíthatatlan ízeltlábú.
Kérem a jegyeket. Mire vártok?
Mi ez a fullasztó tolongás?
Csak a lemondás szoríthat helyet.
Ez a vonat messze megy: Sehová.
Nyissatok valami ablakot. Legyen
levegő, amint volt világosság.
Átlőtt nyakú hattyúk — a Csendes
óceánnál is tágasabb vizeket
keresünk meghalni. Indul a vonat –
én maradok.
JÁTÉK
Valahol megint játszottak a katonák:
újabb államcsínyről olvasok.
Ó, ha csak ezt játszanák mindig —
hagyják a halált békében dolgozni.
UTOLJÁRA TEGNAP LÁTTAM
Számlától számláig élünk.
Utoljára tegnap láttam
— két ember hozta egy harmadiknak —,
a koporsón ott lebegett, szegen,
a bizonyára gondosan kitöltött papír.
Kis szél játszott vele, mint virággal.
Ó, egyetlen örökkévalóság: SZÁMLA.
EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA
Mindig váratlanul kell a fény.
Bealkonyul, például.
Felriadunk: nem akar megvirradni.
Kicsap egy biztosíték.
Valamit tisztábban kell látni: kattan a kapcsoló.
,,Amarra jő egy fekete felhő."
Az ember keres ezt-azt a szobában,
melyet szeretettel nem tudunk megtölteni –
ám a meggyűlő gyűlölethez kicsi.
Vihar kidönt valahol egy vasoszlopot.
Szerelmesünk feje fölé glóriát kell vonni.
Egyszerre nagyon fontos, hány órakor
jutott eszünkbe, hogy élünk.
Barátoknak villanyt gyújtunk —
ha már eltaláltak hozzánk, tovább ne botorkáljanak.
Jönnek a hosszú téli éjszakák.
Szívszélhűdésben kiégett egy villanykörte.
De elég, ha csak egyszerűen bealkonyul;
mindig ez történik.
(A folytatáshoz kattints a További bejegyzések-re)
Középiskoláit Szatmárnémetiben végezte (1948), ahol már diákkorában lapot szerkesztett Diákszó címmel. Érettségi után a bukaresti Mihai Eminescu Irodalmi Főiskolán szerez diplomát (1952), s az Utunk szerkesztőségébe kerül. 1958-ban, a magyar forradalom leverését követő romániai megtorlások második hullámában eltávolítják a laptól, s munkás egy kolozsvári villamossági üzemben. 1962-től a Dolgozó Nő, majd az Előre, illetve 1969-től az Igaz Szó kolozsvári szerkesztője. 1986-ban nyugdíjazzák, 1987-ben áttelepül Magyarországra. Munkásságából elsősorban prózai munkáit tartják számon. Két megjelent verseskötete, (Mélyrepülés, 1970; Mélységmámor, 1974) ugyancsak epikusi erényeiről vall, Láng Gusztáv szavaival élve: "líránk színskálájának gazdagítását jelenti".
VÁRÓTEREM
Éjféltájban befut a szorongás,
mint valami pontos gyorsvonat.
Két pislogó lámpa a szemem.
Csattog a javíthatatlan ízeltlábú.
Kérem a jegyeket. Mire vártok?
Mi ez a fullasztó tolongás?
Csak a lemondás szoríthat helyet.
Ez a vonat messze megy: Sehová.
Nyissatok valami ablakot. Legyen
levegő, amint volt világosság.
Átlőtt nyakú hattyúk — a Csendes
óceánnál is tágasabb vizeket
keresünk meghalni. Indul a vonat –
én maradok.
JÁTÉK
Valahol megint játszottak a katonák:
újabb államcsínyről olvasok.
Ó, ha csak ezt játszanák mindig —
hagyják a halált békében dolgozni.
UTOLJÁRA TEGNAP LÁTTAM
Számlától számláig élünk.
Utoljára tegnap láttam
— két ember hozta egy harmadiknak —,
a koporsón ott lebegett, szegen,
a bizonyára gondosan kitöltött papír.
Kis szél játszott vele, mint virággal.
Ó, egyetlen örökkévalóság: SZÁMLA.
EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA
Mindig váratlanul kell a fény.
Bealkonyul, például.
Felriadunk: nem akar megvirradni.
Kicsap egy biztosíték.
Valamit tisztábban kell látni: kattan a kapcsoló.
,,Amarra jő egy fekete felhő."
Az ember keres ezt-azt a szobában,
melyet szeretettel nem tudunk megtölteni –
ám a meggyűlő gyűlölethez kicsi.
Vihar kidönt valahol egy vasoszlopot.
Szerelmesünk feje fölé glóriát kell vonni.
Egyszerre nagyon fontos, hány órakor
jutott eszünkbe, hogy élünk.
Barátoknak villanyt gyújtunk —
ha már eltaláltak hozzánk, tovább ne botorkáljanak.
Jönnek a hosszú téli éjszakák.
Szívszélhűdésben kiégett egy villanykörte.
De elég, ha csak egyszerűen bealkonyul;
mindig ez történik.
(A folytatáshoz kattints a További bejegyzések-re)
2011. május 16., hétfő
Erdélyi és csángó költészet: MÁTÉ IMRE
Máté Imre (Érmihályfalva, 1936. február 14. – Érmihályfalva, 1989. december 8.) főként a Partiumban ismert és elismert költő.
Tetszhalottként született, életre keltése közben maradandó idegrendszeri károsodást szenvedett. 1961-ben érettségizett Székelyhídon, tehetségére hamar felfigyeltek. Könyvtáros lett, majd családot alapított és Nagyváradon telepedett meg. Számos kortárs magyar költő biztatta, támogatta. Versei főleg lapokban jelentek meg. Kötetei: Látta ezt a fürge mókus (gyermekversek, 1969); Forgó táncban (versek, 1973); A nap kalapja (gyermekversek, 1980); Segíts meg, emberségem (Gábor Ferenccel és Számadó Ernővel közös verseskötet, 1984). Édesanyja halála után tragikus hirtelenséggel elhunyt.
HAJSZÁS
Csepű hajából nagyapám
ostort font nekem,
s őriztem a teheneket
az őszi földeken.
Tilosba tőlem egyse járt —
csupán a csámborult Világ.
MAJD MEGPIHENSZ
Hídon erről szerelem,
túl a hídon szerelem.
Töprengeni nem lehet,
vámolják a szíveket.
Rossz sorsodon nem hagyod
kacagni a patakot,
gyávák sírhattak bele,
színig azért van tele.
Úsztatják a múltakat,
úsztasd hát a múltadat!
Fejed felett nap ragyog,
pillangóznak holnapok,
eszterláncon gyerekek,
válaszd ki a gyereked.
Izmaid míg erősek,
ne járjanak előtted,
majd megpihensz valahol,
ha szemedig alkonyul.
GYÁSZ
két szomszédasszony hazulról
öregen ment el alkonyatra
tűzhelyükről a hamut kihordták
beleültek fekete tyúkok
lehunyni parázs-szemüket
egyre sötétebb zászló az ég
alatta búvó gyilkosok
istenhez hasonlítanak
anyám az ajtót magára zárja
Tetszhalottként született, életre keltése közben maradandó idegrendszeri károsodást szenvedett. 1961-ben érettségizett Székelyhídon, tehetségére hamar felfigyeltek. Könyvtáros lett, majd családot alapított és Nagyváradon telepedett meg. Számos kortárs magyar költő biztatta, támogatta. Versei főleg lapokban jelentek meg. Kötetei: Látta ezt a fürge mókus (gyermekversek, 1969); Forgó táncban (versek, 1973); A nap kalapja (gyermekversek, 1980); Segíts meg, emberségem (Gábor Ferenccel és Számadó Ernővel közös verseskötet, 1984). Édesanyja halála után tragikus hirtelenséggel elhunyt.
HAJSZÁS
Csepű hajából nagyapám
ostort font nekem,
s őriztem a teheneket
az őszi földeken.
Tilosba tőlem egyse járt —
csupán a csámborult Világ.
MAJD MEGPIHENSZ
Hídon erről szerelem,
túl a hídon szerelem.
Töprengeni nem lehet,
vámolják a szíveket.
Rossz sorsodon nem hagyod
kacagni a patakot,
gyávák sírhattak bele,
színig azért van tele.
Úsztatják a múltakat,
úsztasd hát a múltadat!
Fejed felett nap ragyog,
pillangóznak holnapok,
eszterláncon gyerekek,
válaszd ki a gyereked.
Izmaid míg erősek,
ne járjanak előtted,
majd megpihensz valahol,
ha szemedig alkonyul.
GYÁSZ
két szomszédasszony hazulról
öregen ment el alkonyatra
tűzhelyükről a hamut kihordták
beleültek fekete tyúkok
lehunyni parázs-szemüket
egyre sötétebb zászló az ég
alatta búvó gyilkosok
istenhez hasonlítanak
anyám az ajtót magára zárja
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)