A következő címkéjű bejegyzések mutatása: antológia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: antológia. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 21., csütörtök

Erdélyi és csángó költészet: PALOTÁS DEZSŐ

Palotás Dezső (Kolozsvár, 1951. március 11. – Budapest, 1999. március 7.) erdélyi magyar költő, író, grafikus. Szülővárosában érettségizett, utána a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzett. Rajztanár volt Kolozsváron, Călăraşiban, majd Gyulakután. 1990-től Magyarországon élt, ahol újságíróként és parlamenti tudósítóként dolgozott, illetve karikatúrái jelentek meg különöző lapokban. Művei: Negyedik kívánság (versek, Kriterion, Bukarest, 1979); Incidens (versek, Kriterion, Bukarest, 1982); A ház (novellák, Dacia, Kolozsvár, 1983); Ég veled, pokol leánya (novellák, Kriterion, Bukarest, 1985).




In memoriam


a rojtos kendő csak anyádé
csizmát is visel csak a dádé
uramisten hát mi van rajt — ó
jég hátán is megél a rajkó
minekutána és evégett
szereti csak a nemzetséget
(emlékezzetek fűrefára
vitéz józsef attilára)




Földszinti dialektika


Tudják, hol lakom.
Ha akarják, benéznek az ablakon.


Nem tudom, hol laknak.


Tudom, hol lakom.
Ha akarom, kinézek az ablakon.




Noé diadalma


(makáma   1)


az eredeti terv szerint a halak bekerültek
volna mind, a bárkába bé, valamint teknőcök,
polipok, egyebek; hol nem lévén mit egyenek
s hol kopoltyújok is kiszárad — meghalt
vón minden vízi állat;
az eredeti terv szerint isa kihaltak volna
mind, de a központi leiratot elkeverték a
fiak ott a szörnyen titkos irattárban, amit
azok kezeltek hárman: a Khám, a Jáfet és a
Sém, az özönvíznek a kelletős közepén;
elveszett hát a leirat és a hanyag özönfiak
el is feledték hamar: s így adatott, hogy
mind a hal, medúza, rája s egyebek, mind
csak a maga neme szerént, a vízi állatok:
legyenek,
biza —




(özönfiak verse)


O, tutáliber, máliber,
az öregünk a nagylíder,
az egyetlen, a remek ős,
a sokszáz éves hegy vízrajzi felelős.


Már ilyen a mi nemzetségünk,
mi is hatszáz éveket élünk:
a Sém, a Jáfet és a Khám.
Az öreg hatszáz. Igazán.


Ő Jáhvéval is társalog
és nagy a befolyása ott
és mindenhez ért a papa
és be is válik minden ügyben jóslata.


Már ilyen a mi nemzetségünk,
mi is mindent tudunk és értünk:
a Khám, a Jáfet és a Sém,
az igazságos más-halálok tengerén,




(a tohók)


nagyon kevesen voltak,
de hát nem is lehetett volna másként:
lényege szerint életképtelen,
kihalásra ítélt fajzat volt ez.
Látták, tudták ők is, miről van szó.
Úgy véltek segíteni magukon, hogy
a Nagy Özönt például így hívták:
Átmeneti Nehézség,
a Szigetet meg:
Sokasági Lét.
Egyéb varázsszavaik is voltak,
ezeket sűrűn váltogatták,
kevés idejük lévén:
Akkor és Most,
Most és Majd,
Majd és Azután,
meg
a Tohóság Jelenidejűsége,
ilyenek.
És komolyan hitték,
hogy ezek jelentenek is valamit,
szegények.




(tohó vers)


A tohók nem írnak verseket.
Ők annál komolyabb emberek.




(a  csak volt  növényekről)


ritkán tétetik említés,
pedig  hát  azoknak  is  ott  kellett lenniük,  nem?


Kihalt például
(feledékenység vagy felületes ápolás miatt)
egy bizonyos fikuszfajta.
Állítólag.
Ez, úgy mondják, egészen másként viselkedett,
mint mai fikuszaink.


Hogyan viselkedik egy mai fikusz?


Nyilván azokra az egyedekre gondolok,
melyek bezárva élnek és csupán egyetlen irányból
kapnak némi fényt.
Így a növény szára az ablak felé hajlik,
következésképpen az új levelek
elfogják a világot az öregek elől.
És ilyenkor az elaggott, tapasztalt levelek
megviselt nyeleiken
addig fészkelődnek, míg nékik is jut
egy kevéske nap.
A kölyöklevélnek viszont eszébe se jut,
hogy izmosabb, ruganyosabb létére
félrehúzódjék kissé; a hálátlan!


Mondják:
a Noé-kihalatta fikusznál
ez egészen másként, éppen fordítva történt.


De hát akkor
azóta amúgy is kihalt volna,
ehhez kétség sem fér.


A szabadon tenyésző fikusz esetében viszont,
talán,
újra végig lehetne gondolni a dolgot.
Talán.

2011. július 20., szerda

Erdélyi és csángó költészet: KISS ANDRÁS

Kiss András (sz. 1950, Végvár) középiskoláit Temesváron végezte, majd a kolozsvári Babes-Bolyai egyetem biológia szakának végzettje lesz. Múzeumi munkakörökbe kerül, fő kutatási területe a fehér gólyák életének tanilmányozása. Versekkel 1968-tól jelentkezik, különböző antológiákban, folyóiratokban szerepel. Önálló kötetei: Nagy-Narancs-Hold (Facla, Temesvár, 1980), Tücsköknek szól (Facla, Temesvár, 1985). Kritikusa így jellemzi az Igaz szóban: "megkésett, visszafogott hangú beat-költő ő, leplezetlenül nyers, hétköznapi, akiből kihalt viszont a 60-as évek teli torkú pátosza."




Vonuló madarak furcsa éjszakája


ülünk a küszöbön
az éjszaka legfrissebb
járatára várva


felettünk
keresztre feszített madarak
víjjogása


csillagporral keveredik 
kedvünk bronz 
homokja


vacogó táncot 
járnak fogaink


fordul a föld
bennünk
nyikorogva




Tessék csak


tessék
a nyitott gondolat
mint kaszálás után ha a füvek
tövéig lát az ember
a szomszéd srác
tótágast áll a szemetesvödrön
lám nem töri ki a nyakát
ő kérem
nem töri ki a nyakát Jozef
pánsípon furulyált
s a vadgalamb éppen a tv-re
piszkolt
csöppnyi humorérzéke sincs
nahát éppen a tv-re
piszkolt nagymama
krákogott
tán el is ájul
ha el nem kapom




Csak így csak úgy I.


hangya alakban 
lépkedek csendben 
a porzó porhó 
tetején


talpam alattam 
fénylik a  nyelvem 
égbekiáltó 
esemény




Zöldeket   beszélek


Négy szép fenyő tartja az eget 
és én egyedül vagyok a szobába 
bába bába holt gyermek sírása 
kéri az esőt 
a begyem —


Még egy bölényt fél bölényt
ha adnál
hogy döfni tudjak ha fárad a kedvem
az akváriumból buborék — mentőöv száll
fel -



2011. június 12., vasárnap

Pünkösdi gazdagodás...

...a MEK Erdélyi és csángó költészet antológiájában


Tavaly ilyentájt rövid közleményben tudattam az olvasókkal annak a 10 költőnek a nevét, akik az elmúlt tavasz végéig Drótos László és a Magyar Elektronikus Könyvtár jóvoltából felkerültek az Erdélyi és csángó költészet 2002 óta működő portáljára.


Az idén, pünkösdi ajándékként újabb 10 névvel, illetve az illetők költői munkásságát bemutató válogatással gazdagodott a portál kínálata. Pontosabban, arról az anyagról van szó, amely az elmúlt hónapokban rendre napvilágot látott e blogon. Alább közzéteszem a MEK-antológia pillanatnyi tartalomjegyzékét. 


Utolsó módosítás tehát: 2011.06.11-én történt.


Az újonnan felvett költőket * jelzi és élő hivatkozás vezet válogatott verseikhez.






ADONYI NAGY MÁRIA
ADY ANDRÁS
AMBRUS LAJOS
BÁGYONI SZABÓ ISTVÁN
BAJNA GYÖRGY
BAKTER BÁLINT
BALÁSI ANDRÁS
BALÁZS IMRE JÓZSEF
BALLA ZSÓFIA
BALOGH JÓZSEF
BANNER ZOLTÁN
BARABÁS ZOLTÁN
BÁRD OSZKÁR
BÁRDOS B. ARTHUR
BARTALIS JÁNOS
BARTIS FERENC
BEKE SÁNDOR
BENCZE MIHÁLY
BENŐ ATTILA
BODOR PÁL
BOÉR GÉZA
BOGDÁN LÁSZLÓ


(A lista a További bejegyzések-re kattanva folytatódik!)

2011. június 5., vasárnap

Erdélyi és csángó költészet: KIRÁLY ERNŐ

Király Ernő (sz. 1938, Sóvárad), iskoláit szülőfalujában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte.  Kései első kötetének versei kapcsán írja Balázs Imre József a költőről: "Nevezzük egyszerűen spontaneitásnak azt, ami belőlük árad. E spontaneitás számtalan meglepetést, váratlan képi kapcsolást és nyelvi leleményt jelent. Most már csak a táj beszél, nem férünk bele beszédünkbe - mondja e késői első kötet szerzője." Verskötetei: Maradnék veled (Kriterion, 2006), Szénpálcanyomok (Művelődés, 2006), Hullámvasutazás (Művelődés, 2010).






LÓFUTTATÁS


Koronámért lovat vettem, 
Immár vágtatom utam 
Robogva hét határon túl, 
Átszelem időm, karcsú múltam, 
Lassan, hogy ne halljad lovam zaját 
Yvett, Yvett, Yvett...


Egy oda-vissza út sosem elunt 
Rejtvény, hogy mi lesz holnap 
Nem tudni, mit hoz az ostromállapot -
Őrültséget, feszült alázatot.


Kolozsvár, 2005. január




VALAHOL KOLOMPOLNAK


Nem szól mindenkinek a harang, 
Csak azoknak, akik lábon 
Maradtak, mint:


Lövés után a vad, 
Fagy után a venyige, 
Kín után fehér csönd,


Éhes fény nyelve, s a többi, 
S a többi goromba gondolat.


Kolozsvár, 2005. január




IGAZ-E


Biztos vagyok benne, 
hogy halhatatlan vagyok, 
azt is tudom, hogy es-
tére fekete 
varjúhúst eszem.


Ha reggelre mégis 
meghalok, megálmodom 
holnapi ebédem, 
igényes nem vagyok.


Ritkán fehér holló. 
Ritkán fehér krokodil. 
Ritkán fehér szamár. 
Ritkán fehér elefánt.


Minden olyan fekete. 


Kolozsvár, 2001. november 24.




VILÁGVÉGE


Dübörög az ég, 
csűrdöngölőt 
járnak.
Tűfokán áthú-
zott hamvadó 
villámfények. 
Kötetlen, 
görcsös szelek, 
nyikorgó kapuk, 
elfelejtett 
zsalugáterek.


Valahol egy fény 
engem keres.


Kolozsvár, 2002. október 15.




ELFELEJTETT ÜDVÖZLET


Tudom, hazavársz 
születésnapodra. 
Akik még vártak engem, 
belepusztultak. 
Sírjaikon nem nőtt fű, 
sem virág, csak panasz. 
Meghajolok sírjuk fölött, 
hogy megbocsássanak. 
Sebzett lelkemben 
patakként sírok. 
Ha valaki lát és megbocsát, az Én vagyok.


Kolozsvár, 2002. október 14.




HOL VOLTÁL?


Nem voltál ott 
te sem, ahol én. 
Ketten voltunk 
mozsárágyú 
pókhálós csövében. 
A halál meg én.


Kolozsvár, 2002. április 7.




BÚCSÚZÁS


Furcsa hallgatás 
uralkodik, váratlan 
nyugtalanság.


Semmi nem marasztal: 
Csönd, agárugatás, félho-
mály varázsa, a vén kútá-
gas, unott moha illata, 
patak fölé hajolt fák lomb-
fátyla, térden alvó kereszt, 
őseim gondolkodó homloka, 
az oltár, ahol megkereszteltek.


Megállt az idő, elhalt a mozgás, 
a tekintet, az emlék.


Az árnyék illata sem a régi, 
mindenütt ragyog a semmi.


Búcsúznék, ha fogadnátok. 


Kolozsvár, 2004. november 11.




KALMÁRKODÓK


Eltikkadva zsigereim közt
egy-egy szó után kapkodok
engedelmeskedem a
körülmények kényszerének
magam vagyok


önző barbár pókhálók
lepték el házamat
gyengeségemből fakadnak
cinkosuk vagyok
gyűlölettel letegeznek


hiába próbálom hárítani
zavarosnak vélt képeimet
mindig visszamerülök a
tudattalanba a kudarcba
a kalmárkodók keze közé


Kolozsvár, 2009. augusztus 15.



2011. május 30., hétfő

Erdélyi és csángó költészet: KASSAY JÁNOS

Született 1884-ben a háromszéki Magyarhermányban. 1913-ban bevonul katonának, végigharcolja az első világháborút, törzsőrmesterként szerel le. A fogságban jegyezte el magát a Múzsával, nem túl eredeti, a népi naiv költészettel rokon hangvételű verseit egy füzetbe irta, amely vele együtt megjárta a frontot, a fogságot. Meglétét hallgatólagos titok fedte.  A mesterségére nézve hentes Kassay János nagyon kedvelte az olvasást, könyveket gyűjtött, Gyergyóban telepedett le, 1960-ban halt meg. Frontversek c. kötete 1999-ben jelent meg a Pallas-Akadémia kiadónál. A kötet szerkesztője, Kozma Mária igy jellemzi  a szerző munkásságát: "Kassay János nem volt költő - a szó irodalomtörténeti jelentésében - kisember volt, úgynevezett egyszerű ember, de a szívében-lelkében, ahol ezek a megrázó sorok születtek, igenis költő volt." Válogatásunk a kötet anyagára épült.




Harci jaj... !


Ezer fegyver is szól 
Az ágyuk ordítnak: 
Világ vége lesz most, 
Az ég is leszakad!!!


Süvít, hull a golyó, 
Mint a záporeső; 
Megbomlik az elme, 
Vérbe borul a fő.


Megrázza a földet, 
A száz éves fákat. -
A sikoltó gránát 
Sepri a házakat.


Piros vértől ázik 
Galícia földje — 
Tizenöt muszka jut 
Egy magyar vitézre.


(: Galícia, Bilice, 1914. okt. 16 :)




Virrasztás


Minden csendes, minden néma 
Bajtársaim pihennek: 
A magas ég boltozatán 
A csillagok fémlenek.


Mint egy csillag fénye - lelkem!... 
Száll a messzeségbe -... 
S oda röppen sóvárogva 
Ringató öledbe —...!


De ott csukva van a szempár 
És ő, álomképben... 
Száll egy országon keresztül 
Vészes vérmezőben —!


Minden csendes minden alszik 
Itt a vérmezőben... 
„Én virrasztok, és egy szellem... 
Már a temetőben..."


(: Galícia 1914. okt. 20. Bilice:)




Harctéri kép


Kietlen sivár harctér a honom; 
Ahol sűrűn osztják a halált.... 
Tűzfelhők járnak az égbolton 
Hova a lelkek milliója szállt.


Itt menydörgésszerű csattogások közt 
Szinte félve jön az áldott nap 
Szétáradó sugara vérbe fúl, 
Ha jön az alkonyat...


Ahol sok átlőtt szívű vitéz 
Vértócsába fetrengve hörög: 
Itt vér-harmattól nedvesedik be 
Minden kicsi rög...!


Ijedve szállnak el 
Innen a madarak; 
Csak a zúzott szívek 
Tört keblek maradnak...


A lehulló levél 
Lassan betakarja: 
Halovány hold képe 
Fedelet sző rája...


(; Oroszország, 1914 Nov. Klekatin :) .




Utolsó üzenet...
( : Egy harctérre jött fénykép, hátlapjára :) 


Ha egy golyó üti át a szívemet, 
S nem lehet már gyógyítani a sebet: 
Jó pajtásim, utolsó kérésemre, 
Ezt a képet tegyétek a szívemre...!


Ássatok egy kis sírgödröt, jeltelent, — 
Hogy zavartalan pihenjek odalent; 
S azt a kislányt tudassátok levélben, 
Hogy elhulltam a nagy csata hevében.


Jó anyámnak ne szóljatok semmit se 
Megszakadna szegénynek is a szíve. 
Vagy mondjátok, hogy még élek valahol, 
Hogy csak várjon, majd megjövök — egykoron.


Hogyha legyőztétek az ellenséget, 
Kivívtátok a magyar dicsőséget, ... 
Újra visszatértek édes hazánkba: 
A szeretet, a gyöngédség honába.


Legyetek hű polgárai hazánknak — ! 
Gyámjai az özvegyeknek, árváknak. 
Aztán ha kizöldülnek a sírhelyek, — 
Begyógyulnak lassan a fájó sebek.


(: Oroszlengyelország, Zánáv, 1915. jan. 18-án :)


Kassay János hagyatékából

2011. május 19., csütörtök

Erdélyi és csángó költészet. HOLLÓ ERNŐ

Holló Ernő (Gyergyószentmiklós, 1910. január 5. – Sepsiszentgyörgy, 1983. január 21.) erdélyi magyar költő, újságíró. Középiskolai tanulmányait Hajdúböszörményben, Gödöllőn és Aszódon végezte (1928), majd újságíró lett. 1929-től a Kis Újság, 1930-tól az Új Idők belső munkatársa Budapesten. 1941-től Sepsiszentgyörgyön a Székely Nép állandó munkatársa, 1944–45-ben ugyanott a Szabadság szerkesztője, később a Népi Egység munkatársa 1949-ig. Több verseskötete magyarországi éveiben Budapesten jelent meg (Estéli utazás, 1930; Mindent meglátni benned, lélek, 1933; Tűz a tóparton, 1935; Férfiének, 1939; Versek, 1941). Több költeményét megzenésítették. Erdélyi verskötetei: Tisztítótűz (Csíkszereda 1946); Téli készülődés (1966); Énekelj, Fenyő! (1987). Nevét öntevékeny sajtóklub őrzi élete végső állomásán, Sepsiszentgyörgyön.




ÉJSZAKA


Hűvös a föld, a táj kihalt, 
a szél egyhangún dudolász,
alszik az istálló, a szín, 
alszik a kert, alszik a ház.


Az ég köpenyén csillagok 
fénylenek, apró aranyak, 
zizegő lombok árnyai 
heverésznek a fák alatt.


Az úton messze, valahol 
felzörög egy késő szekér, 
lassan elhanyatló szavát 
darabokra tépi a szél.







Sima tükrét belehelte a jég, 
hófehér fátyolával betakarta. 
Mennyi  minden  rejtőzködik alatta? 
Bádogdoboz,  ághulladék,  cserép


s egyéb - no persze halak - azok is. 
Életük? Egyhangú. Nem változó. 
Hisz eszkimónak mindig hó a hó, 
s a halnak télen-nyáron víz a víz.


Hányszor elnéztem, hogy fut habra hab, 
szemem, mint mikroszkóp, átszűrte mind 
a fenék titkait, zegzugait.


De most úgy mered szét a tájra, 
mint ház, hol senki nem lakik, 
s ajtaja-ablaka bezárva.




TÁVOZÓ


Valaki az ajtón kifordul s visszanéz, 
mögötte ott van, amit elhagyott, 
székek, szekrények, képek, kialudt 
cigaretták,  könyvsorok,  asztalok.


Előtte: házak,  utcák és terek, 
s miből kilép, az mind utána jő, 
mert az is ő, amit már elhagyott,
 és ami előtte van, az is ő.




A PILLANAT SZÓL


Csak rám tekintesz, és már nem vagyok, 
csak rád tekintek, és már nem találsz, 
a hal vagyok, mely röppent s lebukott 
a víz alá, vagy egy szárnyvillanás.


Észre sem veszed,  hogy  veled vagyok, 
elhaladsz mellettem, és meg se látsz, 
csak átvillámlom a gondolatod - 
ennyi közöttünk a találkozás.


Veled vagyok, s már nem vagyok veled,
elvesztettél és elvesztettelek,
csak egyszer láttál, s egyszer láttalak.


De annyira elég vagyok, 
hogy mialatt felvillanok, 
világok keljenek, zuhanjanak.



2011. május 18., szerda

Erdélyi és csángó költészet: PANEK ZOLTÁN

Panek Zoltán (Terep, 1928. január 22. – Budapest, 2001. július 1.) erdélyi magyar prózaíró, költő.


Középiskoláit Szatmárnémetiben végezte (1948), ahol már diákkorában lapot szerkesztett Diákszó címmel. Érettségi után a bukaresti Mihai Eminescu Irodalmi Főiskolán szerez diplomát (1952), s az Utunk szerkesztőségébe kerül. 1958-ban, a magyar forradalom leverését követő romániai megtorlások második hullámában eltávolítják a laptól, s munkás egy kolozsvári villamossági üzemben. 1962-től a Dolgozó Nő, majd az Előre, illetve 1969-től az Igaz Szó kolozsvári szerkesztője. 1986-ban nyugdíjazzák, 1987-ben áttelepül Magyarországra. Munkásságából elsősorban prózai munkáit tartják számon. Két megjelent verseskötete, (Mélyrepülés, 1970; Mélységmámor, 1974) ugyancsak epikusi erényeiről vall,  Láng Gusztáv szavaival élve: "líránk színskálájának gazdagítását jelenti".




VÁRÓTEREM


Éjféltájban befut a szorongás, 
mint valami pontos gyorsvonat. 
Két pislogó lámpa a szemem. 
Csattog a javíthatatlan ízeltlábú. 
Kérem a jegyeket. Mire vártok? 
Mi ez a fullasztó tolongás? 
Csak a lemondás szoríthat helyet. 
Ez a vonat messze megy: Sehová. 
Nyissatok valami ablakot. Legyen
levegő, amint volt világosság.


Átlőtt nyakú hattyúk — a Csendes
óceánnál is tágasabb vizeket 
keresünk meghalni. Indul a vonat –
én maradok.




JÁTÉK


Valahol megint játszottak a katonák: 
újabb államcsínyről olvasok. 
Ó, ha csak ezt játszanák mindig — 
hagyják a halált békében dolgozni.




UTOLJÁRA TEGNAP LÁTTAM


Számlától számláig élünk.
Utoljára tegnap láttam
— két ember hozta egy harmadiknak —,
a koporsón ott lebegett, szegen,
a bizonyára gondosan kitöltött papír.
Kis szél játszott vele, mint virággal.
Ó, egyetlen örökkévalóság: SZÁMLA.




EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA


Mindig váratlanul kell a fény.
Bealkonyul,  például.
Felriadunk: nem akar megvirradni.
Kicsap egy biztosíték.
Valamit tisztábban kell látni: kattan a kapcsoló.
,,Amarra jő egy fekete felhő."
Az ember keres ezt-azt a szobában,
melyet szeretettel nem tudunk megtölteni –
ám a meggyűlő gyűlölethez kicsi.
Vihar kidönt valahol egy vasoszlopot.
Szerelmesünk feje fölé glóriát kell vonni.
Egyszerre nagyon fontos, hány órakor
jutott eszünkbe, hogy élünk.
Barátoknak villanyt gyújtunk —
ha  már  eltaláltak hozzánk, tovább ne botorkáljanak.
Jönnek a hosszú téli éjszakák.
Szívszélhűdésben kiégett egy villanykörte.
De elég, ha csak egyszerűen bealkonyul;
mindig ez történik.


(A folytatáshoz kattints a További bejegyzések-re)

2011. május 16., hétfő

Erdélyi és csángó költészet: MÁTÉ IMRE

Máté Imre (Érmihályfalva, 1936. február 14. – Érmihályfalva, 1989. december 8.) főként a Partiumban ismert és elismert költő. 
Tetszhalottként született, életre keltése közben maradandó idegrendszeri károsodást szenvedett. 1961-ben érettségizett Székelyhídon, tehetségére hamar felfigyeltek. Könyvtáros lett, majd családot alapított és Nagyváradon telepedett meg. Számos kortárs magyar költő biztatta, támogatta. Versei főleg lapokban jelentek meg. Kötetei: Látta ezt a fürge mókus (gyermekversek, 1969); Forgó táncban (versek, 1973); A nap kalapja (gyermekversek, 1980); Segíts meg, emberségem (Gábor Ferenccel és Számadó Ernővel közös verseskötet, 1984). Édesanyja halála után tragikus hirtelenséggel elhunyt.




HAJSZÁS


Csepű hajából nagyapám 
ostort font nekem, 
s őriztem a teheneket 
az őszi földeken.


Tilosba tőlem egyse járt —
csupán a csámborult Világ.




MAJD MEGPIHENSZ


Hídon erről szerelem, 
túl a hídon szerelem. 
Töprengeni nem lehet, 
vámolják a szíveket.


Rossz sorsodon nem hagyod 
kacagni a patakot, 
gyávák sírhattak bele, 
színig azért van tele.


Úsztatják a múltakat, 
úsztasd hát a múltadat! 
Fejed felett nap ragyog, 
pillangóznak holnapok, 
eszterláncon gyerekek, 
válaszd ki a gyereked.


Izmaid míg erősek, 
ne járjanak előtted, 
majd megpihensz valahol,
ha szemedig alkonyul.




GYÁSZ 


két szomszédasszony hazulról 
öregen ment el alkonyatra 
tűzhelyükről a hamut kihordták 
beleültek fekete tyúkok 
lehunyni parázs-szemüket


egyre sötétebb zászló az ég 
alatta búvó gyilkosok 
istenhez hasonlítanak


anyám az ajtót magára zárja