2009. július 27., hétfő

Kölcsönsorok 2/36

ŞERBAN CODRIN

Testamentum a Homok Utcából
avagy
Versek a munkakönyvből

(Testamentul de pe Strada Nisipuri
sau
Poeme din cartea de muncă)


A PARADICSOM/PARADISUL

A népek négy nagy tanítója/Cei Patru Mari Dascali ai Poporului

Tanuljátok, tanuljátok, tanuljátok az osztályharc acélos stratégiáját, húzzátok meg a ravaszt, célzókereszt a történelmi materializmus, tisztelegjetek a munkásdiktatúrára tett kézzel,
Csakis így, az emberi faj emlékművei mennyire lesznek szélben szállongó por és hamu,
csak egyetlen áll ellen az időnek és mindenfajta feledésnek:
koponyákból emelt iszonyú piramis, a csúcsán a mi mauzóleumunk,
szónoki emelvényén, mert már most meg van írva
hogy vörösizzású gyűlölettel köszöntünk titeket az egymásra hágó arcképcsarnokot

A kormányos (A Nagy Kormányos)/Carmaciul (Marele Timonier)

A sapka alatt.
Papír lámpákkal díszített térben a homlok töpreng; az osztályharcban összeszorított és kíméletlen ököl ujjai szétnyílnak; ekként küld üzenetet az államközi kapcsolatok békés enyhüléséről az eljövendő, magasabb szintű rohamig.

Az ujjak alatt,
Egy könyv, amelyben minden tanítás és valamennyi titok nyitja elfér; egy életre-halálra szóló forradalom nem csipkeminta, a szegények sárkánya véznább a gazdagokénál, csakhogy a szegényeké acélos, a gazdagoké selyem.

A könyv alatt,
rizsszalmából font asztalon szívószál; a vizespohár és a filozófusok, meg csatlós tanítványaik fölötti Nagy Győzelem XXV. évfordulója tiszteletére festett porcelán dísztálon egy mandarin mosolyogva kínálgatja gerezdjeit.

Az asztal alatt,
A láb a derekasan megfont szandálhoz közelit, bizonyságaként, hogy a nádvágók, nappal, és a dicsfényfonók, éjjel, olajmécsesnél, a legveszettebb tudósok és szerzetesek gyanánt kigyógyulnak hibáikból, mert hisznek az ő Fényében.

A szandál alatt,
A Hegy roppant szakaszonként megindult a lejtőn; mint egy dér ütötte tetoválás, a jegenyefenyők kiterjedt, zöld lombja révén, a képjelek dicsőítő és hálatelt szavakat jelenítenek meg, a legelső, önkéntes fatelepitől hagyománya szerint.

A hegy alatt,
A vörös zászlók faekékbe akaszkodtak, lábbal tapodják a fekete humuszt; a fűzfákkal festett sárgálló fényen át négyszögű, egymáshoz igazodó hullámok menetelnek, mellkashoz szorított kézzel, az energikus szuronyok vállon, tekintetek az égen.

A kertész / Gradinarul

Kiszaggatom a földből az indákat, akárha fonott kötelek, a gereblye összegyűjti a leveleket, mindent egyszerre vetek a tűzre, a bakancs mélyre nyomja az ásót és kifordítom a barázdát, ügyelve, fel ne sértsem a frissen kihajtott petrezselymet, vajon milyen illata lehet...
...mikor az időszerű elemzéseket-jelentéseket összeállítottuk, nem is annyira irtunk, mint inkább újrairtunk, amíg egymáshoz illesztgettük a mondatokat, a legteljesebb harmóniának megfelelően...
...gyűléseken az első sori zsöllyében, örökös helyemen, merően bámultam a kifogástalan tribünt és díszítéseit. Pusztító erejű hangom hallatán elfogott egyfajta kábulat, felfokozott vágy, hogy reszkető figyelemmel jegyzeteljek...
...amikor nyugdíjazásomkor a legőszintébb jókívánságokat nyugtáztam, a hátam mögött becsukódtak a kapuk, karomon elhervadtak a virágok, mert kétségbeesett, sötét gondolataim támadtak: nehogy úgy érjen utol titeket egy jelentés, egy beszámoló elégtétele, amivel csak én tudtam azokat megírni...
Az ujjak közt összemorzsolt petrezselyemnek zöld lepke illata van.

Az emberiség Nagy Embere/Marele Om al omenirii

Karja a kristálytükör előtt a világosan kitetsző, csodás győzelmek felő emelkedik,
Miközben a szabó megigazítja a gránit és az acél textiles ötvözetéből készült egyenruháját.

A forradalmárok/Revolutionarii

Semmi sincs, ami meghittebb lenne a pirított hagyma szagú konyhánál.
A szakszervezeti vezér, az egyetemista a romanisztikán, a tanitó, a rendőr fia és a postatisztviselő pártos hévvel fogadkoznak:
Csak robbantások és kínzások árán valósítjuk meg az aranyéletet.
Egészen természetes, hogy a konyhát pergelt hagymaszag üli meg.
A kettészakadt repülőgép szanaszét szórja a bábukat, az újévi szabadságra küldött katonákat és a plüsskutyákat a hegyet átszelő folyómedrekbe; továbbá a hegyek kettészelte folyómedrekbe; az igazgatótanács elnöke éppen beállít a Paradicsomba az összetört szélvédők és a lángoló csomagtér kíséretében; a külügyminiszter helyén, az útburkolatban egy jókora gödör marad, hogy egy földalatti garázsnak is elég lenne.
Miközben a pergelt hagyma szagú konyhában csend van.
Az asztalon tiszta abrosz, a sarlót keresztező kalapács jelvénye és az emberiség leghőbben szeretett vezetői – Fehérszakáll, Feketeszakáll, Kecskeszakáll, Semmiszakáll – arcképei között egy percre se esik valaki pánikba, még kevésbé kétségbe, csak a történelem legmélyebb determinizmusába.
Az otthonos és vendégszerető, sült hagyma szagú konyhában.

A pribékek/Tortionarii

Odafent, a páncélozott égi tribünön, a föld valamennyi vörös gladiolája között, a kalapok a döngő léptű csőcseléket köszöntik, köszöntik, köszöntik.
Vászonpannókra festve, a nagy szakállasok, a nagy homlokúak, a nagy szájúak, minden lében nagy tanítómesterek fürdenek a dicsfényben, dicsfényben, dicsfényben.
A kürtök a földgolyó tovagörditésének rettenthetetlen szándékát adják hírül, a hősies munkáskezek által az egyre távlatosabb, távlatosabb, távlatosabb jövő felé.
Ujjával a ravaszon, megannyi hő dicsőítéstől, tenyerük ég a revolvertől: éppen most forr fel a még elszántabb küzdelem vágya, béke és kibékülés nélkül, a végső boldogságig, boldogságig, boldogságig.
A tüzérségi lövések egyik lábukról a másikra billentik őket, záporoznak az éljenzések, ujjongások lasszója a hangszórókban, hangszórókban, hangszórókban.
A lánglelkű ünnepségen, az emberiség még egyszer jelentést tesz minden egyes lelkes, meggyőző pannón a versenyről a tömegsírba, tömegsírba, tömegsírba.

2009. július 26., vasárnap

Kölcsönsorok 2/35

ŞERBAN CODRIN

Testamentum a Homok Utcából
avagy
Versek a munkakönyvből

(Testamentul de pe Strada Nisipuri
sau
Poeme din cartea de muncă)




A TISZTITÓTŰZ/PURGATORIUL


Az agronómus/Agronomul


Földgyaluk gyötrik a halászokat, hogy új, életre szóló mesterség igájába hajtsák a nyakuk; más ma a valóság, a fűzfák az agrárbankban őrzik sivár nincstelenségüket, miközben megtisztítják a terepet a pontyot és kócsagot éltető erdőtől.

A csigákkal bevetett barázdában zsendül az őszi bóbita, a selyempor, szerényen.

Az ádáz és nyughatatlan háborúságban

A vadkender hadaival és a lápi rókával.

Odahaza asszonyom és négy éhes száj, mögöttem meg egy ország is: kérlek, Uram, hogy reménykedhessem , s a pusztulásból mégis édes, szentséges kenyeret nyerjek!


A csillagász/Astronomul


De főként az emberek türelme véges, hogy a csillagokat figyeljék, akár a szerelem lencséin át is, ezért a holtakra marad az a végtelen türelem, hogy alaposan és egyesével megszámláljanak mindent

egy földnek nevezett távcsövön által.


A népdalénekes/Cântăreţul de muzică popularǎ


Éppen az istenektől száll alá, elindulva a város kövezett útján; a szoborbeli fejedelem válla roskatagnak tűnik a lóról leszálló külsejéhez képest.

Egy félelmetes, névtelen vadállat prémjéből varrt kucsmája kusza bogáncsot idéz: homloka alatt, sötét szemüveg védi tekintetét, s a szél se cserzi ki ott az arcát.

Három személyi titkár vág neki utat; a menetet három jellegtelen menedzser zárja, mindannyian tucatnyi iratmappával felfegyverkezve, bennük valamennyi hét lakodalmára kötött szerződések lapulnak.

A kalász-szőkére festett barnaság és egy parókás szőkeség támogatják két oldalról, a hóna alatt, hogy a szántóvetők évezredes dalaira, valahogy, isten ments, rá ne omoljon a fal.


Az újsággyűjtő/Colecţionarul de ziare


Évtizedek óta osztályozza a papírokat iratcsomókba, vaskos kötetekbe rendezi művét, amilyen még a világ egyetlen regényírójának sem sikerült, ráadásul mondatról mondatra, passzusról passzusra egész fejezeteket mond fel valamennyi alkalmi ismerősnek, egy korsó vermut mellett, ujjaival degeszre tömött aktatáskáján dobolva.

Hirtelen görcsbe rándul a bal válla, tésztaként gyúrogatja, idegesen felszisszen és könnyekkel a szemében panaszolja el, milyen milyen elviselhetetlen fájdalmak kínozzák a kezét, mintha mindenfelől üvegszilánkok fúródnának beléje, valahányszor papírra veti az első betűt.


A karmester/Dirijorul


Igaz, hogy szerelmesen a legszebb menyasszonyt vezettem oltárhoz, ám nagy kalandom a zenével esett meg.

Bevallom, én vagyok a hires zeneszerzőből neves zongoristává züllött, de egy zenekari pálca félisteni szenvedélyével megáldva

Még Mózes se volt képes a népét úgy elvezetni a botjával, ahogy én bűvölöm

A hegedűket és a trombitákat, no meg a kórusokat a szférák himnuszának apotheózisáig.


A dizőz/Dizeuza


Kettéhasítom a közönség szívét, csak öltsem fel súlyos, sárga bársonyruhámat és énekemet szűrjem át neki a fogsoromon.

A lakónegyedben könnyeket csaltam elő, a keresztapám dévajul megcsipkedett, amikor még kezdő voltam és marékkal gyömöszölte a pénzt a melltartómba.

A férjem egy gügye zongoristával meg egy ledér hegedűművésznővel együtt húzza a nyirettyűt, mindhárman szirénaüvöltést és fékcsikorgást produkálva.

Be szeretnék pedig a lakodalmasok fülébe divatos románcokat dalolni, így viszont arra kényszerülök, hogy a kliensek anyagából koppintsak le ezt-azt.

Idegen földrészeken, egy-egy újság feldicséri zenei kalandjainkat, a világ teli van a lármás nyivákolások elviselőivel.

Kurta, veres szoknyácskában, csődörre szomjúhozva tündökölök, csak a fogyasztó lásson el egy limuzinnal vadszőlőfüggönyös villám mellé.


Az orvos/Doctorul


Kiközösített,

Nem azért, mintha az istennek se akarná elhagyni a kórházat, onnan pedig a reanimáló termet, hanem csakis emberi együttérzésből illatozó és erőteljesen kozmetikázott felesége miatt, aki képtelen megbocsátani, s a bíróságokat járja, s bűnbakként taszítja őt a kődobálók sorfala közé -

Céltalanul rója, éjjel-nappal az utcákat.

Az olcsó flanelköpeny alatt a szél szelleme hánykolódik.


Az óvónő/Educatoarea


Szabad a gazda

Színes ceruzát a padra.

Az óra nem tudja, hány az óra

Csigák szaladnak a hóra

Csupa acél gépezet

Fabrikált egy gyereket

Esernyőt reája

Ő lett a mamája

Meggyszínű banán

Énekel a fán

A repülő elúszott

És cipőt húzott,

A pilóta pedig

Miben mesterkedik?

Vesszen el a ludam,

Ha egy szót hazudtam,

Igaz volt itt minden

Ebben hiba nincsen.

Hagyjuk abba a mesét?

Neeeeeeeee! Méééééég!


A bíró/Judecatorul


Az ódon diófa íróasztal üveglapja alatt, lánya által sáskazölddel gyerekesen kifestve, az érettségi vizsga emléke.

A kristálylapon az elkopott, kicsorbult betűjű gép,

A gép, mely e világ törvényeibe tereli az emberiséget, mert csak a szavai azok, melyek megszabják, mely utak jutnak számodra a meglévők sokaságából.

A gép, amely mérceként szabja meg a színkép egészén a szabadságot a láthatatlanig és azon túl is a társadalom javítóintézetébe,

Az írógép.


A logika tudora/Logicianul


6 óra és 41 perckor 641 pár hazudik mámort a szállodákban, gépkocsikban, sátrakban, úszómedencékben, raktárakban, bádogfülkékben,

6 óra és 42 perckor 642 pár ember a parkokban, alagsorokban, szénaboglyákban, a tágas tengerre néző luxusszállodákban,

6 óra 43 perckor felkel a nap Szt. Demeter napjának hajnalán és én már régóta nem gondolok semmire.


A falusi körorvos/Medicul de circumscriptie comunala


A Menetrend egy kétszáz oldalas könyv...

Kilépek legénylakásomból, mielőtt még az aszfaltra harmatozó gépkocsi munkába állna, alvajáró villamosokon és hajnali autóbuszokon átszelem a központi városrészeket a külváros felé tartva, hogy végül már a bekötő út se látszik, amikor farkasszemet nézek a napfelkeltével.

Ugyan, ki gondol ilyenkor a visszaútra, amikor sorra hallgatom egyik szenvedőt a másik után, és mire eljön az ideje, jócskán beállt már az este s megjelentek az éjszakák kései lovagjai is, ezért az utolsó harminc esztendőben egyáltalán nem láthattam a hétköznapi várost.

Igen, a Menetrend egy kétszáz oldalas könyv, mégsem úti emlékek tárháza.


Az időjós/Meteorologul


Az ég a legnagyobb gondolkodó, csak elnézi, miként válnak szét rajta az eszmék, ha esik az eső.

Szükségem van a viharokra, tájfunokra, amelyek rárontanak a jól körvonalazott mezőkre és a valóságban lábukat jól megvető hegyekre.

Legalább a földrészeknek legyen pontos körvonala, hiszen az idők mindig is olyan hozzávetőlegesek voltak.


A festő/Pictorul


Magányosan a barlangi éjben, annyira egyedül, hogy legyőzötten és reményt vesztetten megrendülök, általam az idő újabb pillanatot sző útban titokzatos célja felé.

A kenyér, a sajt, a hagyma elfogytak, a bor úgyszintén, mintha sose is lettek volna.

Ennyi csönd nyugtalanságot szül,s hallom, miként omlanak le a tetők a csillagok fakó terhe alatt.

A férfiak eltávoztak, az asszonyok várakozás közben szipognak, öklüket ajkukhoz szorítva,

És késő van, bizony, késő -

És csak a farkasok azok, akik megtérnek egy háború és béke közötti hágóról.

A barlangi éjszakát képzelt vadászjelenetekkel festem tele, ahol csak a félelem fölötti, reménytelen győztesnek érzem magam.


A költő/Poetul


Ahhoz, hogy parázson táncolj, medvetalpra van szükséged és mindenek előtt szenvedésre;

A tengeren járáshoz nincs szükséged jézusi talpra, megteszi a sorsa is.


A földrengéskutató/Seismologul


Semmi sem megrendítőbb egy elfuserált bolygó látványánál vagy egy geológiai robbanásnál; mi sem siralmasabb, mint a történelem valamely vágóhídja vagy egyéb rendülés, mely ránk szabadítja a szadistákat, a patkányokat és a reggeli öt órai kivégzéseket.

És mégis, mi lehet megrendítőbb egy nagyszerű látványnál

Amint az ősz a szilfákra ront belekóstol az erdőszélbe,

Amint véresen száguld velünk az idő.


A jövőkutató/Viitorologul


Egy túlélő vallomásai, a bolygó alagsorát felsebző tömegsírok járványai, az osztályharc és a faji háborúk, életfogytiglani kényszermunkára ítélve azért, mert egyszer valaki az égre nézett, a szegfűk térdre kényszerítése a legfőbb tanító bronzbakancsa előtt.

Íme, az ember álma ragyogó szójátékokba vonva.

2009. július 25., szombat

Múltidéző: Amikor Trianon beintett (30)


Románia Magyar-
ország segitsé-
gére is számit a szovjet támadása esetén

1925 szeptember


Genf, szeptember 20. * A Népszövetség nyilt szinpadán lejátszódó események lassanként csöndes unalomba fulnak, de közben a kulisszák mögött olyan tárgyalások folytak Duca külügyminiszter, Titulescu londoni követ és minden állam Genfben időző diplomatái között, amelyek Magyarországot is igen közelről érdeklik. A német-francia-angol-olasz paktum, azután a német-cseh-lengyel egyezmény épp eleget, sőt tul sokat foglalkoztatta a nyilvánosságot, sokkal kevesebb szó esett nyilvánosan arról a garanciaszerződésről, amelyet a kisántánt államai kötnének Magyarországgal és Ausztriával, de hétpecsétes titok alatt maradtak azok a lázas tárgyalások, amelyeket Duca külügyminiszter és Titulescu londoni követ folytattak Genfben Románia életbevágó problémáiról. Ezeket a titokban tartott tanácskozásokat az a veszedelem tette szükségessé, amely Romániát Szovjetoroszország részéről fenyegeti. A nyilvánosság számára adott nyilatkozataiban Duca külügyminiszter váltig hangoztatta, hogy Románia és Oroszország viszonya teljesen normális, de egészen mást mondottak a román diplomaták és ujságirók négyszemközti beszélgetések során. Oroszország fegyverkezik Románia ellen, ez a riadt panasz volt a refrénje a román diplomaták bizalmas információinak és a Népszövetség tanácskozásainak kulisszái mögött sok szó esett arról, hogyan védekezhet Románia az orosz szovjet esetleges támadásaival szemben. Duca külügyminiszter egy ily támadást Chamberlain előtt nemcsak esetlegesnek, de valószinünek mondott és döntő érvként azt hozta föl, hogy a szovjetkormány az utolsó hónapokban óriási erővel inditotta meg a bolsevista propagandát egész Románia területén, ami Duca szerint nem egyéb, mint a háboru előkészitése. Chamberlain kijelentette, hogy Anglia nem nyujthat külön biztosítékot Romániának orosz támadás esetére, azt ajánlotta, hogy ha ilyen támadás valóban fenyegetne, akkor Romániának hátvédről kell gondoskodnia és ennek legjobb módja olyan garanciaszerződés megkötése, amely a nyugati és keleti paktumok mintájára a Duna-államokat foglalná magában. Ez a tanács valóban követésre talált a kisántánt, de főleg Románia részéről és Duca külügyminiszter többször kijelentette, hogy Románia szivesen kötne olyan szerződéseket, amelyek kölcsönösen garantálnák a szerződő államok határainak sérthetetlenségét és különösen hangsulyozza, hogy a garanciaszerződésben Magyarországnak is részt kell vennie. Fájdalmasan esett a román delegációnak Apponyi beszédéből hallani, hogy Európának az a része, amelyhez Magyarország tartozik, még nem alkalmas ilyen biztonsági szerződések kötésére. És mert senki előtt nem kétséges, hogy sem holnap, de még holnapután sem érik a helyzet odáig, hogy minden határt a szerződések és paktumok erős hálózata biztositson, Duca és Titulescu másirányu tárgyalásokat is folytattak Genfben Románia védelmére. Minden cáfolat ellenére igaz, hogy Románia Franciaország katonai segitségét kérte Szovjetoroszországgal való háboruja esetére, amit Briand meg is igért, ugy hogy még a genfi népszövetségi ülésszak alatt konkrét katonai tárgyalások indulnak meg Párisban és Bukarestben ennek a segitségnek módozatairól. Csehszlovákiánál és Jugoszláviánál már kisebb sikerrel kopogtatott a román külügyminiszter. Katonai segitség helyett ezek az államok ugyancsak a garanciapaktum előkészitését ajánlották föl, ellenben Lengyelország hajlandóságot mutatott, hogy az orosz szovjet támadása esetén föladja semlegességét Románia javára. De mindezeknél a tanácskozásoknál reánk nézve nagyobb jelentősége van annak, hogy Románia Magyarország semlegességét is biztositani óhajtja, sőt ezen tulmenőleg támogatásunk megnyerését is megkisérli... Még a genfi népszövetségi ülésszak előtt Budapesten járt báró Villani Frigyes bukaresti követünk, majd rövid pesti tartózkodás után visszatért Bukarestbe. Villani mindenesetre beszélt Duca külügyminiszterrel, mielőtt az Genfbe utazott a Népszövetség ülésszakára, amikor is alkalma volt a magyar álláspontot megismerni. Értesülésünk szerint az az ajánlat, amelyet Románia részéről előterjesztettek, nem volt alkalmas arra, hogy a román kivánságokat honoráljuk. De azért még nem tettek pontot a mondat végére. Románia helyzete nem irigylésre méltó, az izgalom hullámai szántják végig szinte nap-nap után az egész országot, nyugtalanság, elfojtott lázongás tünetei mutatkoznak mindenütt, százszámra börtönzik be az embereket - szóval dolgozik a kommunista propaganda. Ebben a helyzetben Románia kénytelen lesz keresni az alkalmat arra, hogy tovább tárgyaljon Magyarországgal és kielégitőbb javaslatokkal álljon elő. De eredménynek már az is eredmény, hogy Magyarország szerepe nemzetközi vonatkozásban ma már nem "quantité négligable", hanem olyan tényező vagyunk, amellyel tárgyalni kell, alkudni kell és meg kell egyezni.

Rákosi Mátyás az Országos Kaszinóban és a Gerbeaudban

1925 szeptember


1919. március hó 21-én alkonyattájt az Országos Kaszinó helységeibe többedmagával beállított egy középtermetű, eléggé jól öltözött fiatalember, szurtos külsejű, borzas hajú emberek társaságában. Az első percben lehetett látni, hogy ő a kompánia vezére: „Kiütött a proletárdiktatúra, mindenki aki burzsujnak érzi magát, azonnal takarodjék!” kiáltozta, amikor a „burzsujok” kitakarodtak és „kipucolták” társaságával a Kaszinó klubhelyiségeit, az étteremben leült, megvacsorázott.
A fiatalemberre valaki rákiáltott: Ne kiabáljon Rákosi. Rákosi úgy tett, mintha nem hallaná. A középtermetű fiatalember ugyanis Rákosi Mátyás népbiztos volt, akit a kommunista társaság élén egy régi ismerőse megpillantott. Néhány nap múlva Rákosit ugyancsak „burzsuj-eleganicával öltözötten” a Gizella téren lehetett látni. A villamos alkalmazottakat vezette a Gerbeaud-cukrászdába. Előzőleg beszédet intézett hozzájuk a Gizella-téren. Fontoskodva, nagyképűen pózolva, mint akinek kimért az ideje. Beszéde közben keresett mozdulattal maga elé emelte balkeze fejét. Rápillantott arany karcsattórájára: – Még öt percem van, elvtársak, csak addig beszélhetek, figyeljen hát jól mindenki ide! De azért még negyedóránál is tovább beszélt. Szép körmondatokban. A mondatoknak azonban mindig egy volt a befejezése: „Elvtársak, be a vörösbe!” Ez volt Rákosi Mátyás. Ez a két epizód mindennél jobban jellemzi portréját.

Illusztráció: Titulescu
Forrás: www.huszadikszazad.hu

2009. július 24., péntek

Kölcsönsorok 2/34

ŞERBAN CODRIN

Testamentum a Homok Utcából
avagy
Versek a munkakönyvből


(Testamentul de pe Strada Nisipuri
sau
Poeme din cartea de muncă)

A költő e nagyszabású, Dante Isteni színjátékára hajazó műve a huszadik századi Pokol, Purgatórium és Paradicsom állandó „lakóiról” szóló lírai híradás, egy Virgil nevezetű, kétes erkölcsű kalandor bolyongásai ürügyén látva és elbeszélve. A sok helyen politikai pamfletre emlékeztető, helyenként a napi politizálás szintjét súroló tárgyalási módon túl különösen érdekes és eredetien szuggesztív a túlvilági gettókban élők költői bemutatása. A könyv a szerző íróasztalfiókjában rekedt a rendszerváltás utánig, amikor is, némi csiszolással és szükséges, időszerűvé vált kiegészítésekkel elnyerte végleges formáját. A válogatás és fordítás a ciklus 2008-as kiadása alapján készült (Ed. Helios).


A POKOL

A váltókezelő/Acarul

Mit jelent, hogy a teher leguvasztja az oldaldeszkákat, a vagonról vastagon ömlik alá, siralmas csusszanás,
A rizs szállongó korpája, reménytelenül jajong a váltó pofája. Ki tudja hol, eltorlaszolódnak a sínek,
A mentőcsapatok inuk szakadtáig forgatják a lapátot, én a seprűt forgatom, verejtékem ömlik, munkától
Elgyötört kézzel, a gyorsvonat meghökkenjen a szemafornál, valamennyi fék visszafogja;
A peronok zsibongjanak, nyüzsögjenek a türelmetlenségtől, a kátrányos tartálykocsi tovább feketedjék, a tehervagonok duruzsoljanak az ütközők között,
Az állomásfőnök telefonon mindegyre jelentgessen,
Borzalmas szerencsétlenség, ostromállapot, iszonyú felfordulás, katasztrófa,
Ilyen még tél derekán se fordul elő, mikor nekivadul a Krivec és dől a hó, veszettül havazik, nincs menekvés.

A futó/Alergătorul

A gyors futamú versenyeken változatlanul harmadiknak-negyediknek értem be, de a legtöbbször utolsónak, és csak véletlenül, nagy néha sikerült a győztes után másodiknak célba érnem.
Az Olimpiai Játékokon, a leghosszabb távon, a lelátó csak úgy visszhangzott a nevetéstől, a csúfondáros beszólásoktól, amikor elveszetten ügettem valahol a boly végén; igaz, nem vágtam hősiesen az élre, viszont senki nem sejthette, a természet micsoda erői feszültek, munkáltak bennem, és nem én szakítottam át elsőnek a célszalagot, csupán a vetélytársak roskadtak össze kimerülten jóval előtte.
Azóta vagyok győztes olyan értelemben, hogy bátorkodom óvakodni a szalmaláng -féle gyors fellobbanástól és csak a testem kitartó ütemével mozdítom előre fajom korlátait.
Így lettem az atléták atlétája, a legnehezebb próbák, a legkimerítőbb távok futamainak babérjával övezett.

A betonöntő/Betonistul

A fű ütemterv szerint működik, de akad még kiküszöbölni való, áradozik az újság a savanyú kenyérszelet alatt, ötéves intézkedési tervek készülnek, határidőkre és felelősségekkel, hogy az akácfák levelei teljesíthessék, sőt túl is szárnyalják az árnyék termelését.
A parasztok kiizzadnak még egy-két garast a városban, ami éppen fedezi ama földútért kivetett adót, mely a napraforgó és az olajos üveg között húzódik.
Milyen században, melyik évben, mily napon volnánk, nem látom jól az órám, az időnk közénk állt
Maradt még egy ágrólszakadt kecske, hogy megírja a falu monográfiáját.

A szakácsnő/Bucătăreasa

Ledöntik, majd letisztítják róla az illúziókat, kellő darabokra vágják és gondba esnek vele egy poros városban, ahol minden ajtó a hófúvásra nyílik.
Mikor már javában forr a kétségbeeséstől, ígéretekkel díszítik és felvonuláshoz preparálják egy babérokkal és pattogó indulókkal kicsinosított platón.
A lélek helyett megteszi a magány is, ez esetben vészcsengővel készítendő.
Könnyek öntözte, párnára hajtott fejjel tálalandó.

Az önkiszolgáló étterem pénztárosnője/Casieriţa de la bufetul cu autoservire

Szegény emberek kenyérdúcot rágcsálnak egy ócska asztal sarkánál.
Elgörbült, szutykos alumíniumkanalak valami illuzórikusat emelnek a szájhoz: olyan, mint a holtak vize.

A krumpliszedő/Culegătorul de cartofi

Krumplivirágok!
A mező életre kel, megfosztva az eget a legnagyobb kiváltságtól, hogy könnyeinkben visszatükröződik.
A nap aranyló fénye bezöldül.
A méz aranya édesebb lesz, fehérebb.
Minden fogadalmakból, hitekből és parancsokból annyit kell tudnom: a gyökerek kirügyeznek és nagy gumórajok telnek ki kövéren, szorgalmasan elnehezedve.
E gumókat örökké az éhség csatáiban áldozzák föl.
Gumók a cementvermekben, a tehervagonokban, a konyhai ládákban.
Gumók – keményítőjük fehérebb a föld városai alatt húzódó csonttemetőknél.

A kádár / Dogarul

Egy termetes hordó, abroncspáncélban várakozik, hogy a postavagonba kerüljön. Ki lenne boldog annyi épitőtelep cimével telefirkált cédulával, ahol a szükség miatt tenyeremet egyik mesterség után a másik sérti fel.
Így eshet meg, hogy egy levegővel telt tölgyfahordó nyomoz utánam a világban, a legyilkolt erők szelleme érdeklődik cim nélküli cimem iránt.

A fényképész/Fotograful
(Pillanatkép sintérrel – Instantaneu cu hingher)

Ligetünk körbezárva kincstári virággal
vadszilva áll ma őrt vasbavert rend felett
a kutyahimnuszok ma sintérekhez szállnak
acélszobornak hálaéneket.

Páncélbuldózer ficánkol árkon-bokron
A beton füvet legel s bennünket csépel el,
a tehén Wagner zenére fémforgácsot majszol,
a kormány lelke gladiolát legel.

A forgalmista/Impegatul

A zsúfoltság és a lehangoló üresség között, a lehangoló üresség és a zsúfoltság között, vagy ahogy az állomásoknak jobban tetszik...
A várótermekben holt lelkek alszanak, a valóság szeszeiben tartósitott hullák, valaki kinyitja a bőröndöt és elmajszol egy szeletnyi életet a sötétben, a tehervonat erőlködve, beteg kutyaként vonszolja magát a holtvágányra, a raktárak dugig teltek álmatlansággal, túl késő van ahhoz, hogy ne legyen máris túl korán.
Valahol, egy búskomor óramű meggyón a novemberi éjszakának.

Az ápolónő/Infirmiera

Az ügyeletes szoba egyre mélyebb és mélyebb, mind magasabb és magasabb, amig a fehér, hófehér, rémálomszerűen fehér folyosókon meghallom csoszogni a holtak szellemét, elveszett kulcsok zörögnek a vaksi ajtókban, mint holmi dobókockák a dob kifeszitett bőrén; bagolytekintetek – ezek a némán egymásba illeszkedő nyugtalan fények olykor visszafogják a megelevenedő óraművet.
Egy lépés, távol, a lépcsőn, légy áldott!
Valamely beteg botorkál át a súlyos éjszakán, egy kétségbeesett, rossz álmú flótás, ugyan ki gyógyit ki a mozdulatlan ürességtől való rettegésből?

A raktáros/Magazionerul

Még jó, hogy nem értem, miért járatják egyesek a szájukat a gyűléseken, mások meg homlokukat kezükre támasztva hallgatják őket anélkül, hogy valamit is hallanának.
Ime, az anyagraktárba lakodalmas tüskéket hoznak; semmi kétség, még egy álomrabló elitélésére készülődnek.
Még jó, hogy a törvény óvta fák között törvény óvta emberek járnak-kelnek.
Ime, a boldogság elfér egy kioltott gyertyában is.
Még jó, hogy kivirágzott a krumpli.

A szivattyúkezelő/Motopompistul

Miután a bútorraktár főkönyvelőjével megosztottam minden anyagi előnyt, a vadászatokat, a luxuskocsikat és a dizőzöket, ne feledkezzek gem a buja trópusi kertekről sem, ahol januárban kék úszómedencék mozaikkal kirakott napozójára heverhetünk.
A törvény nevében hasznot húztam a sorsból és a sült galambból.
Igy aztán szakmát szereztem egy jól fizető mestgerségben, a viz boldogan csobog az aluminium vezetékeken,
bőséggel ontja a kukoricásra a selyemfényű esőt.

A milicista/Miliţianul

Kötelezően kifogástalan, kötelezően kékbe játszó, úgy figyel.
A végtelen távolból két párhuzamos acélegyenes halad el egy közönséges állomás mellett, a szél válogatott jelszavakat kerget, az újságosbódét féregtelenítés miatt bezárták, a hangszórók összejátszanak egymással.
Hetven perc késésről beszélnek.
Az idő halad, minden halad, minden csupa némaság.
Az utasok kibontják cókmókjaikat, kihúzzák a dugókat, lecsavarják a kupakokat, a só kézről kézre vándorol, a töltés zúzott kavicsai közt gyűlnek a morzsák, párkák nevelik egyik nemzedéket a másik után munkára, munka által, egy lány megigazítja testhezálló harisnyáját, az évek óta ugyanazt a másodpercet mutató óra környékén.
A hangosbemondók százhetven perces késéről beszélnek.
Tekintetében minden átváltozik elővigyázatossággá.
Minden egyes ujja végén nagyszerű tettek bizseregnek, karjai eleven íjként feszülnek,
Körülötte egyre nagyobb az üresség,
Miközben lelkesítő indulókkal teli pofával
A hangszórók megállás nélkül,
Szüntelenül csak ígérgetnek.

A fazekas/Olarul

Edényeket, kupákat, korsókat csinálni nem mesterség,nem művészet, de hit sem,
A legelső dalok egyikéből életre keltett fordulat.
A legelső edény szerelmünk tenyere volt, amellyel az almába zárt boldogságot nyújtotta felénk
A legelső kanna – felénk nyújtott két marka,
A legelső korsó – a melle, amelyből egy gyermek ajkára a tej hófehér, türelmetlen vágya buggyant elő.

A mezőőr/Paznicul de câmp

A pusztaság novemberben, a pusztaság.
Eső csapkodja az útszéli keresztet, kövét morzsolja a szél, éjjel-nappal a követ a szél.
Rozsda harapásától vérzik az eke sáros kereke, éjjel és nappal sáros kereke.
Egy földúton, régóta, régmúlt fényeket befogva homályba vesző szememmel, éjjel és nappal a novemberi puszta, homályba vesző szememmel.

Az erdész/Pădurarul

Tél a hegyekben, fagyos erdők -
Elszántan
lihegve
Követem nyomaikat, hadd tudják meg, hogy nincs kegyelem.

Elszántan,
Lihegve,
A vaddisznók, az öreg kannal, a bandakirállyal, egyenes sorokban loholnak, túrnak, patájukkal taposnak, pusztítanak, szaggatnak, csapkodnak, míg a kövek velejéből kifreccsen az anyag,
Nyomuló roham a csutakok mentén, a léckerítések, drótok kusza hálója mentén,
Roham a házak kapuján, lakodalmi meneten, a szülő nő jajszaván át,
Roham a bölcsőbeli gyermek álmán keresztül.
Nyomulás.

A leselkedő/Pândarul

Bárhogy is menekülnék saját lényemtől, egy árnyék követ engem.
Bármennyire is megbújnék egy hazugság háta mögött, elriasztva őket az igaz szavaktól, egy árnyék követ engem.
Szivemnél is sötétebb az árnyék, szembenézve a valósággal.

A mosónők/Spălătoresele

A kukoricás kéklőn zizeg, míg elhúz egy csapat vadgalamb; egyik világvégtől a másikig a barázdák
Feketék, feketék, feketék,
Várva, hogy a tél partot érjen. A régi ekék csontjait rejtő temetők felé, a szél elszántan lobogtat minden létező lepedőt, jeleként, hogy élnek még jóságos, türelmes földünk szárnyai.

A félszeg/Stânjenarul

Vagyok a favágó.
Bal kezemen
Egy ujjamat lecsapta a fejsze. Fáj valakinek?

Egyéb jegyeim:
Négyszer mértem össze erőmet a medvével, és egyszer
Egy tanyasi lakodalmon egy lány rokonsága vert el.

Deszkapriccsen hálok egy gerendaházban
A párnám állatbőr, s nagy bogok a fában
Farkasé volt a prém, szalonnát eszem s melléje hagymát
S rá egy hétre vizet is iszom.

Miként említettem volt
Álmomból jókor felserkenek
A házak recsegnek-ropognak, sapkát fel s elmegyek
Fölfelé, ki a hegyre
Iszapon-ködön át csörtetve
Málnáson-szedresen át a vágáshoz érek,
Szemem dörzsölöm, derekabb fenyőt keresek, végigsimítok
Tobozain
s odaszólok, hogy harag ne legyen, barátilag:
Bocsáss meg, de parancsra teszem,
Tenyerembe köpök, s dologra, fejsze! Segíts meg Istenem!

Míg földre döntöm, a nap is magasra hág,
Nézzétek, amit fénye kibocsát:
Verejtékem gyöngyöző harmatát.

A sofőr/Şoferul

Mindenek sorsa, hogy legyen egy széle meg egy vége, akár a megbocsátás, korlátja az illúziók vége.
Az útjelző kő mellett, a sötétlő gázolajfolt szövetségre lép a rusnya, meghasonlott kamillavirággal.
A szem s a szélvédőn túli út közötti olcsó ikonról eszembe jut az idő., amikor anyám jóságos karján hordozott.
Szentséges helyek vagytok nékem e földön, ti szegényes falvak, tenyeretekben szögverte sebhely, ti, fakó városok, káposztaföldek, ámen!

A parfümárus/Vânzătoarea de parfumuri

Az üvegcsodákba zárt párlatokon túl,
Első ízben esik meg, hogy egy szép lány sokkal többet kínál, mint amennyivel rendelkezik,
Valamit, ami tiszta és üde, aminek neve sincsen, de felragyog a tekintetében.