MIRCEA DINESCU
Született 1950-ben, Slobozián; költő, iró, publicista. A pártakadémia újságirói fakultására jár, majd kapus az Irószövetség székházánál, gyorsan felfedezik kirobbanó tehetségét. Moartea citeste ziarul (A halál újságot olvas, 1988) c. kötetét a cenzúra visszadobja, a könyv Amsterdamban jelenik meg román nyelven. 1989-ben kiteszik a Romania literara szerkesztőségéből, mert a rendszert elitélő interjút ad a francia Liberationnak. Háziőrizetben tartják. A rendszerváltás után politikai vezetőszerepet vállal, az Irószövetség elnöke lesz, majd lapokat alapit, vállalkozásokba kezd. A szekuritáté irattárát vizsgáló országos bizottság tagja. Számos irodalmi dijat - köztük Herder-dijat is - kapott. Főbb kötetei: Invocaţie nimănui (Invokáció senkihez, 1971), Elegii de când eram mai tânăr (Elégiák fiatalabb koromból, 1973), Proprietarul de poduri (Hidtulajdonos, 1976), La dispoziţia dumneavoastră (Állok rendelkezésükre, 1979), Teroarea bunului simţ (A jóizlés terrorja, 1980), Exil pe o boabă de piper (száműzve egy borszemre, 1983), Rimbaud negustorul (Rimbaud, a kereskedő, 1985), Moartea citeşte ziarul (A halál újságot olvas, 1989, 1990), O beţie cu Marx (Marx-szal piálva, 1996), Fluierături în biserică (Füttyök a templomban, 1998), Corijent la cele sfinte (Szentségekből bukásra, 2003).
Kékszivű dal
(Cântec de inimă albastră)
Tudod-e még te egykori alak,
"nyúllábú ikonnak" szólitottalak.
Folyóról jöttél, vagy a folyó te voltál,
a menyországig csak belém folytál
nyelvem ostorként végigverdesett
combodon nyulakat kergetett
combjaid közt az aranyló bozontot
illat voltál eleven valód volt
de ó jaj mi történt veled s velem
három pópa téritget kegyesen
felejtsd el testem illatát
az akácfadeszka nyers szagát
anyját keresi a csikó
elhagyott minden földi jó
tikkadó korsóm - üresen,
elgurult alma - szerelem.
Az utazás
(Călătoria)
Hogy a művészettel az utcára vonulj,
s ne használd te is ugyanazt a lerobbant felvonót
amelyben annyi gyanús ügylet köttetett...
Először is mondj le a versről
s már is nem fáj annyira a gyomrod
Cinizmussal megtoldhatod az életed
kirakhatod a nyelved a napra mint diszkiadványt
lehordhatod (naponta pár grammnyit lereszelve belőle)
egy pincébe az Eiffel-tornyot.
Az öngyilkosság már nem kifizetődő.
Hogy hires iró légy Európában,
legkevesebb emberevőnek kéne lenned,
vagy állj elő egy eszelős ötlettel a Szahara felvirágoztatásáról
(akinek viz van a tüdején, azt például dobják le ott ejtőernyővel)
A passziv bolondokra semmi szükség;
ha összeházasodnál egy húsdarálóval
ki tudja mely amerikai tröszt
fizetné a nászutadat
azzal a feltétellel, hogy lökjetek világra néhány megborsozott izetlen kölyköt
a hirhedt hamburgerhez hasonlót...
A fogyasztói társadalom
télen a dinnyével megaláz
nyáron meg pufajkát öltve belegebbedhetsz mig tojást viszel
a Metropolitán berekedt énekesnőinek
A Szajna táján ténferegve
egyszerűen a Dambovita szagát érzed
beijedt mucsaiként
azt hiszed ha a Montparnasse-on betérsz egy kisutcába
már Bukarestbe értél.
Nem könnyű megértened,
hogy a versnek többé nincs szüksége papirra
hogy egy golyóra inkább odafigyelnek mint egy könyvre
hogy a megtollasodott fogászoknak a gépészeknek a fodrászoknak a pilótáknak
a pincéreknek a mérnököknek, a tanitóknak, a tengernagyoknak és az utcaseprőknek
joggal nem ragaszkodnak a szonettolvasáshoz
mert a legfőbb cél hogy rokonságba kerülj a levesben úszkáló zsirpacnival
vagyis hogy örökké a felszinen ússzál
Téli engedékenység
(Indulgenţa de iarnă)
Óvj meg, Uram, azoktól, kik a javadat akarják
a rokonszenves fiúktól
akik bármikor kaphatók egy vidám besúgásra
a palástja alatt magnút rejtő paptól
a paplantól mely alá csak jó estét köszönve bújhatsz
a hárfa húrjai mellett tépelődő diktátoroktól
azokra akik saját népükre orrolnak
mert mikor a tél közeleg
és magas falaink sincsenek
meg libák sem a Capitoliumon
csupán nagy készletek engedékenységből és rémületből
Egy gyár másik gyárat szólit maga után
(O fabrică cheamă după ea altă fabrică)
Havonta száz nő szökik meg a selyemgyár otthonából
a szövőgépek üresben ugatnak
a grafikon a padlón kúszik
az igazgató megőszül
a telefon átkozódik
a haragoszöld dollárok suhogrva megtérnek nyugatra
a jelszavakat az eddiginél is nagyobb betűkkel irják
a környező falvakból lányokat szállitanak a teherautók
munkahelyi képzésre
de havonta száz nő kereket old
felkavarja őket mint a bikákat a selyem vöröse
egy vértelen és toreádor nélküli viadalban.
Legalább jönnének gyorsabban a földgyaluk
elegyengetni a terepet
a betonöntők és a forgácsolók
a sofőrök akik fogaik közt füttyentgetnek,
az árvalányhajas tekergők, a telepi művészek
hogy bőghessenek a futószalagok
hogy dohogjanak a Siemens Marint kemencék
hogy szálljon a kátrány és a szén szaga
hogy lehiggadjanak a lányok
kéz a kézben
selyem és öntvény
gyár mellett a gyár
A művész villája
(Vila artistului)
Ügycsomóm dagad akár a jó kenyér
fúvódik, szusszan, szeliden megkél,
kedvesem, mi majd együtt mulatunk,
vinilin szárnyai alatt nem lesz semmi bajunk
hozd el szüleid is hogy ne maradjunk árván
esernyőd is legyen csalóka a szivárvány
a szavak őszt mutatnak s az égből kanál potyog
fákról nyakunkba hullnak kiváncsi fiskusok
Ma közönyösen járkálok az utcán le-fel
nem szimatolok és nem civódom senkivel:
méhecskeháj az ágyútöltelékben
és egy vodkázó angyal száll az égen...
A vőlegény kételyei
(Indoielile logodnicului)
Van egy likam a padlóban:
se kapitalista, se kommunista,
pártonkivüli lik ez.
Annyira áttetsző
hogy beléphetne az Akadémiába is.
Olyan erényes,
hogy feleségül is venném.
Ha nem járna az eszemben
hogy végül is
egy egérrel csal meg.
Beszéd egy keleti ország Európába lépésekor
(Discurs la întrarea unei ţări estice în Europa)
A templomban
a szégyenlős tolvaj elrejti a kezét
a püspök zsebébe
hogy a Jóisten meg ne lássa
a paraszt odakiált fenenagy lábú fiának
hogy rejtse el a csűr mellett felejtett bakancsát
mert vendégek jönnek, és ahogy mondani szokták, nekünk is megvan a memzeti büszkeségünk,
mert érkeznek a japán turisták
apró veréblábakon
cupp cupp
felcsipegetni a búzát, a napraforgót,
Van Gogh szemeit.
És hirtelen
beüt a gyöngédség ideje a városi kórházban
és az elvonókúrára beutalt alkoholista
udvarolgat az ápolónő éjjeliszekrényen felejtette gyógyszesznek
"ibolyalikőrnek" titulálva, meg
"ágyő, anyácskám!"-nak, és hogy "a sirok közt vettelek észre"
majd kitárja az ablakot és ezt rikoltja:
"Isten hozott, fogyasztói társadalom,
tedd meg a magadét te is,
juttass minket előnyhöz,
esztergálj a mi veseköveinkből
szerencsés kockajátékot.
Mától a seggnek nem mondjuk azt hogy elvtárs,
hanem hogy: ön,
holnaptól csak úgy rúgtok ki engem a kocsmából,
hogy Shakespeare-t se jobban
a Brit Enciklopédiából."
