Örök téma - mai megközelítés

* Mircea Cărtărescu és a nők

* Lehet-e újat mondani róluk?

Visszhangos könyvsiker lett a bukaresti Mircea Cărtărescu novellagyűjteménye (De ce iubim femeile. Humanitas, Bucuresti, 2004), amely az írónak az Elle című, nem kimondottan szépirodalmi magazinban megjelent, egyre keresettebb rövid írásaiból állt össze - mondhatni, szinte magától. Az addig inkább az elitet és az avatott közönséget megcélzó Cărtărescu-művek e pillanattól egészen más fényben ragyogtak föl: az alkotóra jótékony palástként simult az eleve népszerű témából eredő, rokonszenvvel párosuló tömegérdeklődés... 


A költőként, regényíróként elismert, a nyolcvanas évektől az irodalmi élet élvonalába törő Mircea Cărtărescu sok korábbi, rangos művét ez a kis novellagyűjtemény beemelte a "divat" tartományába.


Mit kerteljek? A nők karján az író könnyedén besétált a köztudatba.


Szerencsére - mondom most -, mert így legalább ez a lektűr egy minőségi író megközelítéséhez nyújt tolvajkulcsot.


Koszta Gabriella jól tette, amikor az író sugallatát meghallva, rászánta magát, hogy a pécsi Jelenkor Kiadónak lefordítja a kötetet, amely 2007-ben meg is jelent egy zsebkönyvként elképzelt Útravaló c. sorozat indító köteteként.


Ami érdekes és izgalmas ebben a formailag nem irodalmi műben, amely emlékfűzérre, a szöveg mögül mindegyre kibeszélő értekező prózára emlékeztet, az az, hogy úgy tűnik, mintha az író kizárólag olvasója számára bizalmasan, tudata legmélyebb rétegeiből bányászná elő vallomásait, s olyan titkokat szellőztetne meg, amit az ember rendszerint magába szokott temetni. E meghitt bizalmasság teremt szoros kapcsolatot szerző és olvasója között, pedig hát a könyvet távolról sem kell önéletrajzi adaléknak tekintenünk. Az író éppen úgy él benne természetadta szabadságának jogával, hogy arra és oly módon kanyarítsa a mese folyását, ahogyan a szükség éppenséggel megkívánja. Olyan ez, mint a mindennapi életben a kamaszok egymás előtti fantáziálása, amikor gáláns kalandjaikat próbálják felnagyítani, kiszínezni, jelentéssel és fontossággal felruházni. Fabulálnak. Ezt teszi az író is, minden leírt sorával, de őt a gondolat mélysége, az élmények sodra és az írói tapasztalat, fantázia segítik, hogy a tökély felé vezesse a történteket.


A fordító szerint kemény dió volt Cărtărescut magyarítani. Mindvégig az lebeghetett a szeme előtt, amire maga az író kérte meg, amikor rászabadította Koszta Gabriellát a műre: arra vigyázzon, hogy a szöveg otthonosan üljön a magyar fülben. Azt hiszem, ezt az akadályt sikerült venni. És még valami: külön szerencse, hogy női lélek az, amin keresztülszűrődött a Miért szeretjük a nőket? jelentésmezője. Mert ez a tény egymagában fokozott erővel hitelesítette a szövegek autentikusságát, és nem annyira a primér ingerek tartományát, annál inkább a gondolati szintet részesítette kitüntető figyelemben. 


Cărtărescu női kalandjai tulajdonképpen filozofikus, egzisztencialista kalandok. Mint ahogy mindközönséges életünk fölött is elűzhetetlenül ott lebegnek az élet nagy eszméi és gondolatai, mint amilyen a Sors, a Szenvedély, a Szabadság és a Végzet... Például... (Cseke Gábor)

Mircea Cărtărescu

Ki vagyok én?

Néhány éve, amikor a cédéim között turkáltam, rábukkantam egyre, amelyiken szórakoztató, játékos, kellemesen színes, szemléletes, szemet gyönyörködtető személyiségtesztek voltak. A megannyi alaposan kidolgozott, jól ismert teszt között volt egy, a Who Am I? című, amely grafikailag talán igénytelen volt, de a szokatlan fogalmi felépítése megnyerő. Röviden, először is választani kellett hat ház közül. Azután hatféle kerítés közül. Az udvaron el kellett helyezni egy fát a hat fa közül és egy tavacskát a hat tavacska közül.