Hogyan osztozzunk Drakula grófon? (1)

(Újabb levél Dan Culcernek, Párizsba)

Szathmári P. Károly román nyelvű lapja

Többször gondoltam már rá, de mind csak halogattam, hogy párbeszédünkbe vonjuk be - ha nem is fizikálisan, annál inkább képletesen - Lucian Boiát is. Már csak azért is, mert az ő higgadtsága kimondottan jó hatással lehet az érvelés nyugodt mederben tartásához. Anélkül, hogy regényírónak kijáró rajongással habzsoltam volna alapvető munkáját (Istorie si mit in constiinta romaneasca / Történelem és mítosz a román köztudatban), gyakran folyamodok hozzá, hogy megmártózzak tárgyilagosságra törekvő szellemének hűvös áramában. 


Egészen biztos, hogy ő sem csalhatatlan. Az is meglehet, azért tetszik nekem különösképpen, mert nemzetéhez képes önkritikusan, a saját fejéből kinézve is viszonyulni. De ugyanezt az erényt dicséretesnek tartom minden olyan magyar szellemtársam esetében is, aki az együttélés jelenében és történelmében képes a mítoszokkal leszámolva, árnyalatokban látni és gondolkozni. Aki a vitát párbeszédként és nem szájtépő veszekedésként képzeli el.


Ezt a gondolatomat föltétlenül meg akartam osztani Veled, már csak azért is, mert könyvének egyik fejezetéből ("Mások" a románokról) az derül ki, hogy Drakula gróf és legendája tulajdonképpen a romániai sajátosság egyik élő megtestesítése nem csak a világ szemében, hanem önmagában véve is. Íme, mit ír:


"Míg a Nyugat rendezett és belátható világként határozza meg önmagát, Románia, ellenkezőleg, határozatlan és beláthatatlan térségbe tartozik. Dracula meséje tökéletesen beleilleszkedett e képbe. Habár az elhírhedett regény megjelenése idején Erdély Magyarországhoz tartozott és maga Dracula gróf magyar arisztokrata, Románia 1918-ban a havasokon túli területekkel együtt megörökölte a mítoszt is. Dracula nem talált volna alkalmas helyet sem az Alpokban (igen közel a Nyugat szívéhez), de Tibetben sem (igen távol). A Kárpátok éppen alkalmatos díszletet kínálnak számára. Ez Európa határa: az a hely, ahol a nyugati jellegű civilizáció tőle már különböző világra nyit. A másság első körét képviseljük..."


Tovább is szívesen idézném, de ennyi most elég számunkra ahhoz, hogy elgondolkozzunk azon, hogy a felvetett szempont alapján némileg akár szellemi rokonok is lehetnénk. Hiszen ugyanoda jutottunk, mint annyi történelmi emlékünkkel, személyiségünkkel, akik úgy voltak románok, hogy közben magyarságukhoz sem férhetett kétség. És természetesen fordítva. Az egészséges, normális nemzeti tudatnak az én szememben e kapcsolódási pontokat sem elmosnia, sem kisajátítania nem szabad, ellenkezőleg: kötelessége nyilvántartani és "másságával" együtt magába építeni - anélkül, hogy a szomszéd úgy érezze, megrövidítették.