Csak egy vers...

...méghozzá nagy szeretettel Anitának és Szabó Zolinak, a Macskaközbe.


Mert úgy illik, hogy dalra dalt küldjön az ember, ha már nem tudja befogni a száját. Tegnap ugyanis, amint nyitom ki a postaládámat, huszadikszazad.hu-s barátom kurta kis levele áll, amelyben küldi a dalt - nekem.


Taganrogi fák... (Igaz, a honlapon Taganrok szerepel, a szerző úgy használja, de nekem már régóta berögződött ez a furcsa név úgy, ahogy a térképen áll). Nem is tudom, Zoli előadásában vagy az Anitáéban hatásos, a biztonság kedvéért mindkettőre teszek hivatkozást.


1. Taganroki fák (Zoli féle)            2. Taganroki fák (Rosa féle)


És akkor jöjjön a vers is, ami válaszul született:



madarak órája


dús csöppekben potyog a csurog a csönd a fákról
madarak órája ez a nyál kicsordul a számból
míg fészkelődve fordulok az ágyon
olvatag e világ összeomlik az álom
mely addig életben tartotta lebegő feledésem
szálló homok lepi be zsibbadt testem egészen
hűs vásznak lebegnek lángoló arcomba csapódnak
nincs már ott helye se csóknak se pofonnak 
elszólja magát egy éledő csíz majd még egy már három
csipkézi a csöndet én meg szorongva várom
hogy a hátsó gondolatok előre nyomulnak
és mint az átok fejünkre vissza-visszahullnak
míg életre kel a kórus és fény derül napunkra
s megszűnnek a titkok indul a szokott ugrabugra


de még csak a madarak órája ez amit most ím kilestünk
haldoklik a csönd s a madárszó untig csattog felettünk



Csíkszereda, 2011. június 10.

Dedikált versek

Nagy öröm ért a minap: Tánczos G. Karcsi, akivel a huszadikszazad.hu és az ingyenvisz.com portálokon találkoztam virtuálisan s kerültünk egy gyékényre (ő Egerből, én meg Csíkszeredából firkálgatjuk a gondolatainkat a magunk örömére), egész versciklust dedikált nekem.


Igen érzékeny, az emberi világ viszonyrendszerén átlátó gondolkodót ismertem meg benne, ezért kitüntetésnek vettem az alább közzétett versciklust, s a magam során én is válaszoltam a gesztusra egy vers erejéig. Álljanak itt a blogban is, biztosabb megőrzés végett a számunkra kedves alkotások.


*

Tánczos G. Károly: Etűdök

Cseke Gábornak

Mi újság?


Hazaviszem a lányomat. Kérdezem.
- Mi újság az óvodában, Zsuzsika?
- Semmi. Nem emlékszem.
- No, mégis, mit csináltatok?
Gondolkodik egy keveset.
- Az volt a csoportfeladat, hogy mondjuk
meg, mi jut arról a szóról eszünkbe, hogy magyar. Én dicséretet kaptam.
Nézem az akkor már büszke, sugárzó kis arcot.
- Mit mondtál?
- Magyar temető.

Színek a palettán (adalék)

Márton Árpád:Szalmakalapos önarckép, 1957-ből

Mielőtt felajánlanám a Magyar Elektronikus Könyvtárnak - mert szent elhatározásom, hogy a világhálón lehet a leginkább szolgálni azt, hogy valamilyen gondolatnak, teljesítménynek érvényt szerezzünk a nagyvilágon - a Márton Árpáddal készített beszélgetőkönyvet, egy-egy jellemző részletét sikerült elhelyeznem a Káfé főnix portálon, illetve a mai Új Magyar Szó-ban.

Ez utóbbiban a könyv záróbeszélgetéséből lett oldalas interjú, érzésem szerint méltó ahhoz a születésnaphoz, amit hamarosan megünnepelnek Csíkszeredában, abban a művészeti iskolában, amelynek Árpi tanára volt egészen a nyugdíjazásáig. Addig is, gőzerővel korrektúrázom a könyvet, hogy az internetre már lehetőleg hiba nélkül kerüljön fel.

A könyv teljes anyagához tartozik egy függelék is, mely mintegy dokumentálja a Márton Árpád-életmű egy problematikus mozzanatát is (a csíkszeredai művelődési házban Gaál Andrással és Pálffy Árpáddal közösen készített mozaik méltatlan sorsát riport örökíti meg), illetve jelzi azt a költői-kritikusi hozadékot, amit a festőművész munkássága kiváltott.

Adalékként álljanak itt versek a kötet végéről, amelyeket szerzőik Márton Árpádnak dedikálták - legtöbbször a rokonlelkek tudatos felismerésével.