Múltidéző: Amikor Trianon beintett (Műhelynapló)

Eddig valahogy csak a kíváncsiság, a kezdetet folytatni kívánó tehetetlenség vett rá, hogy válogatásomat folytassam - ha törik, ha szakad. Ha van nyilvános terem hozzá, ha csak magamat meg néhány barátomat lepem meg vele.

A magyarság huszadik századi sorstörténetének sajtóanyagát Szabó Zoltánék példás kitartással és alapossággal gombolyítják fel továbbra is a huszadikszazad.hu-n. Nem semmi, amit 1900-tól 1937 áprilisáig felgyűjtöttek már. Valódi szénakazal, amiben - ha az ember jól keres - akár a tűt is meg lehet találni, s újabban a korabeli képanyag bővítésére is van módjuk, rálátásuk.

Még egy kicsi, mondom magamban, s elérjük a második világháborút. Ott vagyunk, ahonnan én és a nemzedékem elindultunk, a XX. sz. derekán, és látjuk, hogy addig is mi minden történt, halmozódott fel, alakult ki és ment romlásnak, mutatott a jövőbe és siklott ki éles kanyarokban, repült a levegőbe, mint a bécsi gyors Biatorbágynál, Matuska Szilveszternek köszönhetően...

Pár hete megújult lendülettel, jól bemért céllal is dolgozom a Múltidéző... anyagán. Akadt egy kiadó - a csíkszeredai Pro-Print -, amely minden különösebb körülményeskedés nélkül fölvállalta a trianoni válogatás könyvvé segítését. Ami azt jelenti, hogy véget ért az anyag egyszerű gyűjtése és a kuriózumnak kijáró dédelgetése, neki kellett látnom a szerkesztési elképzelés kidolgozásának, a szempontok véglegesítésének, a munkatársak megválasztásának.

A feladat óriási, de talán nincs miért megijedni tőle. A csapat kicsi, de elszánt és mindent kész megtenni a cél érdekében. Tanácsadóm, támogatóm, előszóíróm, "mindenesem" nem más, mint a portál kitalálója és vezetője, a kecskeméti Szabó Zoltán, akivel cirka két éve tart virtuális barátságunk, ami ahelyett, hogy fakult volna, egyre csak mélyült, gazdagodott. Első olvasóm, pártatlan kísérleti alanyom, aki vállalta, hogy a szerkesztés ütemére végigolvassa a készülő kéziratot és olvasóbarát megjegyzéseit nem rejti a véka alá, az én fiatal csíkszeredai költőbarátom, Ady András, maga is szenvedélyes történelmi érdeklődésű értelmiségi. Szabó Zoltán jóvoltából került munkatárs az égetően szükséges jegyzetanyag elkészítésére is, aki nem más, mint Újlaky István, a bevezető szintézis szerzője, amely frappáns tömörséggel, teljesen érzelemmentesen szögezi le, mi, miért, hogyan és mikor történt Trianonnál. A könyv ugyanis nem az eseménnyel magával foglalkozik majd, hanem azzal, ami azután történt a Kárpát-medence magyarságával.

Itt a sebtében összeütött munkavázlat is, amit a továbbiakban követünk, alkalomadtán kiegészítünk:

Múltidéző

Amikor Trianon beintett

I. rész: 1919–1938

(az első rész hozzávetőleg idén áprilisban lezárható, az első bécsi döntéssel; a második rész 1938–1947 közötti sajtóválogatás lenne, a párizsi békeszerződésig, a harmadik rész 1947–2000 közötti szakasz)

Tartalom:

- Előszó - Szabó Zoltán, a huszadikszazad.hu főszerkesztője, történész - bemutatná a honlap kezdeményezését, műfaját és elhelyezné benne a kötet tárgyát

- Mi történt Trianonban - adatgazdag összefoglaló a tények, adatok, okok, lehetőségek stb. rövid ismertetésével

- Következnének kronológiai sorrendben az esztendőnként csoportosított sajtókivágások, amelyek elsősorban az ország szétszakadása utáni belső-külső állapotokra fókuszálnak, de helyet kapnak közöttük olyanok is, melyek látszólag nincsenek közvetlen összefüggésben a trianoni döntéssel, de meghatározzák és árnyalják azt a politikai-társadalmi-kulturális-tudományos valóságot, ami az első világháború utáni magyarságot jellemzik.

- Névtár (nem névmutató, mert az a kézirat inflálódását okozná, hanem a tisztázni és a kor eseményeiben elhelyezni való, a szövegösszefüggésből csak részben értékelhető személyiségek tömör bemutatására szolgálna)

- Források - a közölt anyagok előfordulási helye

- Illusztrációk - legalább 24 oldalnyi műmelléklet erejéig.

Látható, hogy mindez három masszív kötetbe fér majd el, hiszen a huszadik század mégis csak száz év, s a különböző sorsdöntő békeszerződések között eléggé vergődtek a népek, a nemzedékek és az eszmék ahhoz, hogy ma itt álljunk és azt kérdezzük visszatekintve: lehetett volna egy fokkal szerencsésebb is a sorsunk?

A könyv, amíg az első kötet nem kerül végleges formában asztalra, egyelőre csak terv és ígéret: pályázni majd csak akkor lehet vele, amikor bemérhető és felbecsülhető. A pályázati határidők egyelőre nem minket segítenek, hiszen annyira szorosak, hogy nem tudunk illeszkedni hozzájuk. De reméljük, a következő "vonatra" már sikerül felugrani...

Illusztráció: A Párizsba induló magyar békedelegáció: Teleki Pál, Bethlen István, Huszár Károly, Apponyi Albert

Szilveszter napján

Kb. tíz napja tartózkodom Budapesten, a fiaimnál, s még vagy két hetet szándékozom itt tölteni, internet elérhetőségem hébe-hóba, de szűkre korlátozott, nincs időm kifutni felgyűlt témáimat, ezért könnyen összeállítható konzerv-anyagból dolgoztam mostanig. Mára belőlük is kifogytam. Márpedig ezt a blogot nem érdemes a fuserálás és a felszínesség kényszerhelyzetébe beletaposni. Hiszen rengeteg érdekes, jó téma hever még előjegyezve, minden azon múlik, mennyire lesz erőm és türelmem kidolgozni őket.

Most már tartozom azoknak is, akik gyakrabban benéznek ide és valamiképpen érdeklődnek az itt felstószolt adatok, szempontok, alkotók és alkotások iránt. Persze, elsősorban magamnak tartozom számadással, de vendégeim sem elhanyagolható szempont. Már csak azért sem, hiszen a blog megszületésében meghatározó szerepe van a huszadikszazad.hu honlap megjelenésének, annak, hogy Szabó Zoltán főszerkesztő felismerte bennem a már meglévő akció-embert, és ügyesen beterelt a hálójába, amelyben azóta is otthonosan érzem magam. Sőt, karácsonyra meg is lepett huszonhat régi kolozsvári fotóval - tudván, hogy az a sszülőhelyem -, így akaratlanul is sikerült kiegészítenie meglévő kolosvári archívjaimat 64 darabra, ami kezdetnek már szép eredmény s így már most múltbeli sétára tudom invitálni az olvasót. A bővítés, természetesen, immár a célgömbömben...

Jó menet volt ez a négy hónap, ami alatt magam is ráhangolódtam a blog lehetőségeire. És mindenek előtt nem csupán a már meglévő, elfekvő anyagaimat sikerült hasznosítanom, hanem távlatokban gondolkoznom. Gőzerővel dolgozom pl. egy nagyszabású Szász János dokumentumon, amely a pár éve elhunyt író-költő-publicistát utolsó éveinek egyik kalandor újságírói vállalkozásában örökíti meg. Készül ugyanakkor a Ladányi Mihály összeállítás is, továbbá Váci Mihály elfeledett és sokszorosan lesajnált költészetéről is lefújnám a port, Dan Culcer és Szonda Szabolcs barátaim bemutatása is egyre időszerűbb (mostanig azért nem került rájuk érdemben sor, mert az élmények sokasága megnehezíti az összpontosítást), szívesen szólnék Bágyoni Szabó Pistáról, Mircea Dinescuról, Hegedűs Zsoltról, Andrassew Ivánról - ezek mind-mind nagy falatok számomra, szólnék az eszperantó irodalomról és munkásairól, ide menteném a Kölcsönkönyv rovatom legérdekesebb darabjait, s most a napokban elővettem 1992 óta dédelgetett álmomat, hogy dokumentumgyűjteménybe vonom össze a Petőfi halála körüli legendák valamennyi hajtását, kezdve a legelsőktől egészen a legfrissebb régészeti és irodalmi következményekig. 1992 óta szenvedélyesen gyűjtöm az anyagot, de még mindig sikerült új és új szempontokra, adalékokra bukkannom. Úgy gondolom, hogy egy ilyen megavállalkozás, amely végre, toleranciával egymáshoz békít mindenféle megközelítést és nem az egyetlen igazság kihüvelyezésére, hanem a legenda kibomló ágabogának minél tökéletesebb megrajzolására törekszem.

Aki gyógyíthatatlanul kíváncsi, máris belekóstolhat a kecskeméti Borzák Tibor barguzini képriportjába (1989), amikor is a Megamorv-Petőfi expedíció ásatásainak híre megrengette - ha nem is a világot, de a magyar közvéleményt mindenképpen.

Kívánok minden ide benézőnek boldog új esztendőt Pusztai Péter és Irina idei üdvözletével, s úgy saccolom, január 15-e után már újabb bejegyzéssel folytathatom azt, amit itt éppen csak elkezdtem.