Hitler nem mond le a Saar-vidékről
1933 augusztus
Berlin, augusztus 27.
A Saar-ünnepségen, amelyet a niederwaldi emlékműnél rendeztek, a Saar-vidéknek Németországhoz való visszacsatolását követelték hatalmas embertömegek. Hitler kancellár is ezeknek az érzelmeknek adott kifejezést beszédében.
- Amikor a Saar-vidéket elvesztettünk - mondotta - ez elveszített egységünk jele volt. Most az a törhetetlen akaratunk, hogy nemzeti egységünket helyreállítsuk, elérte célját. Egy hatvanötmilliós nép kijelenti, hogy semmi köze sincs a multhoz és életét most már a német érdekek és a német akarat fogják megszabni. A határokon túl azt hazudják, hogy a népet mi guzsbakötöttük.
Bármikor kész vagyok arra, hogy újra a nép ítéletét kérjük.
Ha ez megtörténik, ki fog derülni, hogy népem öthatoda mögöttem áll. Százszor kijelentettük, hogy nem akarunk háborút a külfölddel, nem akarunk semmi idegent bekebelezni. Ha azonban azt akarják, hogy a szerződések szentek legyenek, akkor legyenek azok nemcsak a mi, hanem ellenfeleink számára is.
Mindenben ki akarunk egyezni Franciaországgal, de a Saarvidékről Németország sohasem mond le és a Saarvidék sem mond le Németországról.
Starhemberg herceg gyilkosságokban való bünrészességgel vádolja Hitler kancellárt
1933 augusztus
Belgrád, augusztus 20.
Általános feltűnést kelt Starhemberg hercegnek, az osztrák Heimwehr vezetőjének a félhivatalos Vreme vasárnapi számában írt cikke, amely „Vádat emelek az egész világ előtt” címmel hevesen támadja Németországot.
Starhemberg „piszkos bűncselekmények sorozatának” nevezi a nemzeti szocialisták ausztriai tevékenységét és annak a véleményének ad kifejezést, hogy ezekért a cselekedetekért a felelősség nemcsak az osztrák nemzeti szocialista vezetőket, hanem a német kormányt is terhelik.
A tények teljes ismeretében magát Hitler kancellárt vádolom meg azzal - írja a herceg -, hogy része volt Sisenbeck heimwehrtag meggyilkolásában és más gyilkosságokban.
Egyáltalán nem vagyok büszke arra, hogy Hitler osztrák származású, sőt szégyenkezem szülőföldemnek elfajult fia miatt, aki hatalmát arra használja fel, hogy keresztes hadjáratot viseljen az ellen az ország ellen, ahol született, és amelynek németségét köszönheti.
Hitler a nacionalizmus örve alatt a bolsevizmus karjaiba és vallásháborúba kergeti a német népet.
Loránt István müncheni magyar lapszerkesztőt a dachaui koncentrációs táborból fogházba szállították
1933 augusztus
A képviselőház egyik legutolsó ülésén Lázár Miklós képviselő a Ház érdeklődése és általános helyeslése közben tette szóvá Loránt István magyar állampolgár németországi letartóztatását.
Loránt a Münchner Illustrierte Presse-nek az óriási példányszámban megjelenő Münchner Neueste Nachrichten képeslapjának volt a főszerkesztője. Lázár Miklós hiteles adatok alapján mondotta el, hogy ezt a Németországban igen szép pályát megfutott tehetséges fiatal magyart feleségével együtt letartóztatták, anélkül, hogy arra illetékes hatóság konkrét vádat emelt volna ellene és már akkor négy hónapja kihallgatás nélkül fogvatartották. Az eset a magyar közvéleményben általános felháborodást keltett és a felszólalás nyomán a sajtó pártkülönbség nélkül követelte, hogy a magyar kormány haladéktalanul tegyen erélyes lépéseket a jelek szerint jogtalanul letartóztatott magyar állampolgár kiszabadítása érdekében.
Azóta hónapok multak el és a magyar külügyminisztérium csupán Velics müncheni magyar konzul útján informáltatta magát arról, hogy Lorántot Held volt bajor miniszterelnök lapjának, a Münchner Neueste Nachrichten-nek kiadóival, szerkesztőivel és munkásaival együtt azért tartóztatták le, mert állítólag a régi bajor uralkodóházzal, a Wittelsbachokkal való összejátszás és a ma uralmon levő német kormányzat ellen való összeesküvés vádját emelték ellenük.
Loránt István ellen ezután is tovább folyt az eljárás: mint a müncheni hírek mondották „wegen Landes und Hochverrat.”
Július 4-án azonban Lorántot a fogházból a dachaui koncentrációs táborba szállították, ami azt jelenti, hogy a magyar szerkesztő ellen nem lehetetett formális vádat kovácsolni és semmi olyan eljárást nem lehet ellene lefolytatni, amelynek alapján a törvény rendes útján súlyosabb büntetésben részesülhetne. Loránt Istvánnak a koncentrációs táborba való szállítása azt bizonyítja, hogy a tehetséges magyar szerkesztőnek nincs más bűne, mint hogy lapvállalatával együtt politikailag megbízhatatlanak tartják.
Az ügy legújabb fordulata most következett be: a lipcsei főügyész elejtette Loránttal szemben a hazaárulás vádját és a főügyész határozata után Lorántot a dachaui koncentrációs táborból - a stadelheimi börtönben kísérték át.
Lehetetlen, hogy a magyar kormány ezt az eljárást tűrje! Lehetetlen, hogy ne lehessen megakadályozni a magyar állam erejével, presztizsével és befolyásával azt, hogy egy magyar állampolgárt, - akárkit - akinek nincs egyéb bűne, mint hogy a legnagyobb délnémet katolikus párt szolgálatában a mai rezsimmel ellentétes politikát vallott a magáénak, szó nélkül elpusztítsanak!
Mindenki tudja, hogy nincs Európában ország, amely ne a legerélyesebben vetné magát közbe, hogy egy állampolgárát, aki ellen semmilyen törvényes eljárás nem folyik, bocsássák szabadon, utasítsák ki, toloncolják át a határon, ha tetszik, de bocsássák szabadon! Ezt nemcsak a százados európai jogszokás, nemcsak a legelemibb emberiség szempontja, hanem a magyar állam becsülete és tekintélye is sürgősen követeli.
A rosszul begombolt mellény
1933 augusztus
Új kísérlet-e vajjon az a diplomáciai hadjárat, amely Riccioneban fordulópontjához ért, miután a római tanácskozások és a Párizs-Róma között lefolyt beszélgetések során a döntő előkészítése megtörtént? Igen is, meg nem is.
A dunai államok problémája olyan régi, mint a békeszerződések, amelyek a mai rendet a Duna völgyében megteremtették. Az angol békedelegációnak nem volt egyetlen tagja sem, kezdve a mindenható főnöktől, Lloyd George-tól, a legfőbb gazdasági szakértőig, Keynes tanárig, s a legfiatalabb titkárokig, aki ne hadakozott volna kézzel-lábbal a monarchia gazdasági egységének megbontása ellen. Ezeknek a titkároknak egyike, Nicholson, nemrég megjelent könyvében leírja a drámai harcot, amelyet az angolok a Clemenceau-Masaryk-Pasics-terv megvalósítása ellen vívtak.
A harc hiábavaló volt, nem a józan ész, hanem a három aggastyán akarata érvényesült s amit az öregek főztek, azt ma a szerencsétlen fiatal nemzedék kénytelen kikanalazni. Kísérlet történt bőven a hiba kijavítására, a brucki tanácskozásoktól a strésai konferenciáig, az eredmény azonban minden esetben siralmas volt. A rosszul begombolt mellényt, amint Deák Ferenc Schmerlingnek megmondotta, előbb végig ki kell gombolni s csak azután lehet újból begombolni.
Az elmult másfél évtized világosan bebizonyította, hogy minden kisérlet, amely nem nyúl bele a probléma alapvető elemeibe, kudarcra van ítélve. Kudarcot vallott a Schober-Curtius-féle terv, amely az osztrák-német gazdasági egység körül próbálta csoportosítani a dunai államokat, összeomlott a Tardieu-féle kísérlet, amely francia pénzügyi vezetés alatt kívánta csoportosítani a kisantant államait, Ausztriát és Magyarországot, rövid vonaglás után kimúlt Georges Bonnet strésai terve is, s nagy kérdés, sikerre vezet-e Mussolini terve, amely egyrészről a kisantant, másrészről Ausztria és Magyarország kapcsolatában keresi a kivezető utat. Ebben a mai bonyolult helyzetben jósolni nagyon kockázatos feladat, annyit azonban már ma is meg lehet állapítani, hogy a Mussolini-féle terv sikere nem a római, sem a párisi kabinettől, hanem Berlintől és Prágától függ.
A római kormány a dunai államok, elsősorban Magyarország és Ausztria gazdasági erejét a saját politikai céljai érdekében még komoly áldozatok árán is növelni hajlandó. A francia diplomácia szintén politikai célok érdekében, kész pénzügyi áldozatokat is hozni, hogy a kisantant s Ausztria és Magyarország között erősebb kapcsolatok keletezzenek.
Ahhoz azonban, hogy a Mussolini-féle terv sikerüljön, kettő kell: az egyik, hogy a német birodalom lemondjon arról, hogy a Duna völgyében keressen kiutat gazdasági imperializmusának és megnyissa ma lezárt kapuit a dunai államok mezőgazdasági terményei előtt. Ez egy. A másik, hogy a csehszlovák köztársaság feladja eddigi politikáját és élelmiszerszükségletét ne Kanadában s az Egyesült Államokban, hanem közvetlen szomszédjainál szerezze be.
A nagy problémának természetesen számtalan elágazása van, rengeteg részletkérdés megoldása kell, hogy minden általános rendezést megelőzzön, de azzal tisztában kell lennünk, hogy a német piac s a csehszlovák fogyasztók nélkül a régi gazdasági egyensúly alig fog helyreállani azon a területen, amely a Kárpátoktól az Adriáig terjed s amelyen huszonöt évvel ezelőtt felejthetetlen rend és nyugalom és jólét uralkodott.
A probléma tehát, amelynek megoldását ma a Duce erélyes kezébe vette, gazdasági és politikai kihatásaiban messze meghaladja mindazokat a kérdéseket, amelyeket eddig megoldani nem sikerült. Nemcsak mi magyarok, hanem szomszédaink is titkos reménnyel tekintünk Róma felé, hogy annyi hiábavaló próbálkozás, annyi szomorú kudarc után az olasz nemzet vezérének talán mégis sikerül kigombolnia a rosszul begombolt mellényt, amelynek minden bajunkat és nyomorúságunkat köszönhetjük.
Kiss Dezső
Harc az Északi tenger és az Adria között
1933 augusztus
A kereskedelmi tárgyalások, amelyeket Fabinyi miniszter Rómában az olasz kormánnyal folytatott, kiterjednek arra a lényeges kérdésre is, vajjon Magyarország külkereskedelmi forgalmának azt a részét, amelyet eddig túlnyomó részben az északi tengeri kikötőkön, elsősorban Hamburgon át bonyolítottuk le, mint lehetne Trieszten át vezetni s ez úton egyrészt ennek a nagy adriai kikötőnek a forgalmát emelni, másrészt azokért a gazdasági előnyökért, amelyeket Olaszországtól várunk, ezen a réven ellenértéket nyujtani.
Dollfuss osztrák kancellár római tárgyalásai az elsősorban álló politikai kérdéseken kívül szintén kiterjedtek erre a kérdésekre, mert az olasz kormánynak ma igen fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy az Északi tenger és az Adria kikötői között kitört harcban Trieszt létfenntartásának a feltételeit megjavítsa. A harc nem mai keletű s a háború utáni első időkre nyúlik vissza, amikor a német kormányok részben tarifapolitikájukkal, részben a kikötői díjak leszállítása és a kikötői berendezések tökéletesítése útján igyekeztek a volt monarchia forgalmának tetemes részét a régi kikötőtől, Trieszttől, elhódítani. Ennek a korábbi küzdelmeknek egy megállapodás vetett véget, amelyben Hamburg és Trieszt fegyverszünetet kötöttek és egymás birtokállományát többé nem háborgatták.
Az elmúlt félévben azonban ez a harc újból kiélesedett és pedig a lengyelek előretörése következtében, akik a Danzig mellett fekvő Gdingent, amely néhány évvel ezelőtt még nyomorult halászfalu volt, elsőrendű, modern kikötőnek építették ki. A mult év végén épült ki francia tőkével az az elsőosztályú és nyílegyenes vasútvonal is, amely a felsősziléziai lengyel ipar és bányavidékről Gdingenbe vezet. A lengyelek éles harcot indítottak a két hatalmas fegyver birtokában Hamburg ellen s a német nemzeti szocialista forradalom rendkivül kedvező alkalom volt arra, hogy mindazt a forgalmat, amely eddig a Közép-Duna vidékéről Hamburg felé irányult, elhódítsák.
A cseh ipari kivitel legnagyobb részét sikerült Hamburgtól elragadniok, Bata egész exportja a kezükbe került, mert Oderbergtől lényegesen alacsonyabb szállítási dijakat engedélyeztek Gdingenig, mint a birodalmi vasutak a cseh határtól Hamburgig, ahol pedig a cseheknek a versaillesi szerződés értelmében a szabad kikötőzónájuk van.
Ez év júliusában a lengyel vasutak és a gdingeni kikötő megbizottai megjelentek Bécsben s a nagy szállítócégeket igyekeztek rábirni arra, hogy tengerentúli küldeményeket a lengyel kikötőn s ne Trieszten át irányítsák, s olyan alacsony tarifákat ajánlottak fel nekik, amelyekkel sem az osztrák, sem az olasz vasutak nem tudnak versenyezni. Idáig Ausztria politikai rokonszenvből a német kikötőket támogatta, ámbár a Trieszten át vezetett kivitel az osztrák vasutaknak hosszabb szállítási szakaszt, tehát nagyobb kereseti lehetőséget biztosít. Viszont a német és osztrák kormány között tomboló politikai harc egyrészt megkönnyíti a lengyelek helyzetét, másrészt azonban előtérbe nyomul újból Trieszt, amely Ausztriának és Magyarországnak s az egész Közép-Dunának száz év óta a legfőbb kikötője.
Természetes, hogy a trieszti útnak sem szabad lényegesen drágábbnak lennie, mint Gdingen felé irányuló kivitelnek, úgyhogy az olasz kormány vagy a vasúti tarifákat lesz kénytelen a lengyel tarifák mértékéhez képest leszállítani vagy úgy az osztrák, mint a magyar kormánnyal különleges megállapításokat kötni, hogy Trieszt forgalmát biztosítsa. Természetes azonban, hogy az olaszoknak a maguk részéről is bizonyos előnyöket kell nyujtaniok az osztrák fakivitelnek s a magyar búza- és cukorkivitelnek s ezen a réven került Trieszt a római gazdasági tárgyalások középpontjába.
Reméljük, hogy abban a hármas harcban, amely Hamburg, Gdingen és Trieszt között kirobbant. Magyarországnak némi haszna lesz, ha egyéb nem, annyi, hogy mezőgazdasági kivitelünket Olaszországba növelhetjük azzal, hogy tengerentúli kereskedelmünket a jövőben Trieszten át bonyolítjuk le.
Kun Béla úgy nézett ki, mint egy megátalkodott, ijedt betörő...
írja a békekonferenciáról megjelent szenzációs könyvében Harold Nicholson
1933 augusztus
Harold Nicholson most megjelent Peacemaking című könyvének egyik legérdekesebb fejezete Smuts tábornok budapesti utazásáról szól. A délafrikai államférfi a kommunizmus elején jött Budapestre, hogy Kun Bélával tárgyaljon a békekonferencia megbízásából és elfogadtassa vele Magyarország új határait. De egy másik célja is volt ennek az utazásnak, az antant-hatalmak Kun Béla közvetítésével akartak összeköttetésbe lépni az orosz szovjettel.
A különvonat, amely a tábornokkal és kíséretével Párizsból indult el, először Bécsben állott meg. Reggel tíz órakor érkeztünk ide, - írja Nicholson -, papírhulladék borítja az uccákat, a szobrok környékén a fű szeméttel van teleszórva. Az emberek nagyon rosszul öltözöttek és szomorúak. Ámuló szemekkel néznek bennünket, Smuts-ot tábornoki egyenruhájában francia, angol és olasz adjutánsaival.
Én szinte szégyellem a pirospozsgás arcszínemet, annyi nélkülözést látunk. A Sacher-be megyünk ebédelni, a kíváncsiak nagy tömege követ. Az ebéd kitűnő, de 1200 koronába kerül. Smuts tábornok haragszik és kijelenti, hogy ezentúl ezekben a kiéhezett országokban csak a saját készleteinket fogjuk fogyasztani, amelyeket minden eshetőségre magunkkal viszünk a vonaton.
Április 4-én érkezünk meg Budapestre a keleti pályaudvarra. Vörös karszalagos, feltűzött szuronyú vörösőrség áll a sínek mentén és a kíváncsi tömeg csodálkozva figyeli a hosszú Pullman kocsikból álló vonatunkat. Bolgár, a magyar szovjet bécsi követe Kun Béláért megy, hogy idehívja a pályaudvarra.
Kun Béla kis ember, felfúvódott, sápadt színű arca van, feltűnően puha és nyálas ajkai, a pillantása bizalmatlan és szemtelen. Úgy néz ki, mint egy megátalkodott, de ugyanakkor ijedt betörő.
A kíséretében valami piszkosgallérú, pecsétesruhájú, zöldnyakkendős alak érkezik, akinek bundáját szétrágták a molyok: ez a külügyi népbiztos. Kun Béla Smuts tábornok kocsijába száll fel, engem a külügyi népbiztos tisztel meg látogatásával. Össze-vissza beszél Hume-ról, Spencerről és Millről, Byron verseit idézi, MacDonaldot, Hendersont, Longuetet emlegeti és elmondja, hogy milyen boldogságot hoz a bolsevizmus Közép-Európának. Kun Béla kiszáll a tábornok kocsijából, de a vörösőrség nem szalutál neki és egy mozdonyvezető odamegy az elvtárshoz, tüzet kér tőle. Kun Béla ezen nem akad fenn, odanyújtja a cigarettáját...
A szovjetvezér Magyarország és a szomszédos államok konferenciájának összehívását kérte Smuts tábornoktól és kijelentette, hogy sajnálatára - nem lehet engedékeny, mert elkergetné a vörös hadsereg. Kun Béla a Hungária-szállóba hívta meg az antant delegációt, de Smuts tábornok nem vette igénybe ezt a vendégszeretetet. Nicholson és a delegáció több tisztje mégis elmentek ötórai teára a Hungáriába.
Útközben azt látjuk - írja Nicholson - hogy a legtöbb üzlet zárva van és Budapest még szomorúbb és piszkosabb mint Bécs.
Az uccán vörösőrök sétálnak és valamelyik vendéglőből ellopott ruhafogast állítanak fel. A nyitott üzletekbe bemennek és ajándékokat kérnek, a ruhákat, fehérneműt, kolbászt, cipőt erre a fogasra akasztják fel. A Hungária halljában egy csomó embert látunk, limonádét vagy kávét isznak. Itt cigányzene játszik, de - milyen ellentét? -: minden ajtó előtt szuronyos vörösgárdista áll és az emberek szótlanul ülnek az asztalok mellett. Ez a mélységes hallgatás a félelem kifejezője és palástolója. Talán a kommunisták börtöneiből engedték ki néhány órára ezeket az embereket, hogy idejöjjenek és megmutassák magukat a hallban. A szemükből szinte sugárzik a rimánkodás: Mentsetek meg bennünket!
Egészen meglepően írja le Nicholson, hogyan utazott el az antant-delegáció Budapestről. Kun Béla a délutáni órákban ismét felkereste Smuts tábornokot, hogy amint mondotta: tanácskozzon vele. A tábornok figyelmezteti őt a helyzet komolyságára, de Kun Béla és népbiztosai tréfára veszik a dolgot. Úgy beszélnek Smutssal, mint egy fejedelemmel, sokat ígérnek, de a benyomás mégis az, hogy semmiféle szerződésnek nem tudnának és nem akarnának érvényt szerezni.
- Búcsúzom önöktől! - mondja a tábornok.
A népbiztosok nem hiszik, hogy ez a búcsú komoly. Smuts mindegyikkel kezet fog, ők kiszállnak a vonatból és a következő pillanatban a befűtött mozdony lassan megindul. Smuts tábornok szalutál kocsija ablakából és a népbiztosok megdermedve néznek a kigördülő vonat után. Nem hitték, hogy az antant ilyen gyorsan a faképnél hagyja őket...
Egymillió ember fogadta meg vasárnap néma esküvel Bécs uccáin, hogy megvédelmezi Ausztria függetlenségét
1933 szeptember
Bécs, szeptember 10.
A háború utáni világtörténelem páratlan eseményeinek színhelye: a Habsburg császárok egykori székhelye. Bécs és a békeszerződések koldusa, Ausztria, több mint egy félesztendeje élet-halálharcot vív a hitleri német birodalommal függetlenségéért, szabadságáért, önálló nemzeti egyéniségéért. Ez a szörnyű birkózás valóban Dávid és Góliát bibliai párviadalát kell hogy az európai emberiség eszébe juttassa és nem hinnénk, hogy van kultúrnemzete ennek a világnak, amely ne adózna bámulattal a Dollfuss-kormány és a mögötte álló osztrák hazafiak titáni erőfeszítésének.
Magyar szempontból külön magyar szerencsétlenség, hogy amikor tizenkét év után végre olyan kormány vezeti Ausztria ügyeit, amely baráti jobbját nyujtja felénk és árva nemzetünkkel szemben politikailag és gazdaságilag is őszinte megértésre törekszik, ennek a kormánynak leonidasi harcban kell erkölcsi és anyagi erejét, hatalmas szervezőképességét elfecsérelnie.
Ausztria bekebelezése a német birodalomba nemcsak Ausztriának, de a független Magyarországnak is végveszedelme lenne: Ausztria porosz tartománnyá, az ezeréves Magyarország pedig német jobbágysorba süllyedne.
A világraszóló katolikus seregszemle visszaadta az osztrák nép önbizalmát és megerősítette a Dollfuss-kormány helyzetét.
Erdélyi József: A jó gazda
1933 szeptember
Én lennék a jó gazda:
kedvem telne a gazba.
Kiadnám a parancsot:
vessünk száz hold pipacsot!
Veres lángot - kék lángot:
száz hold búzavirágot!
Száz hold földi mogyorót,
had szagoljunk egy kis jót!
Vessünk száz hold konkolyt is,
közé búzát, rozsot is.
Árpát, zabot, - de úgy azt,
hogy el ne nyomja a gazt!...
Az lenne a szép vetés!
Jöhetne rá minden vész!
Az lenne a szép határ!
Jöhetne rá minden kár!
Az lenne az aratás!
Jöhetne rá a csapás!
Az lenne a szérüskert:
megvaditná az embert!
Csudájára jönnének,
hogy a fene enné meg!
Jót kacagnék elvégre,
ha termésem megégne!...
Műhely a kolostor falai között
1933 szeptember
Milyen volt hajdan a kolostori élet? Hogyan éltek hajdan a jámbor barátok és apácák a kolostor szigorú falai mögött? Tudjuk, hogy a X. század végén s a XI-ik legelején, amikor Magyarországon államvallássá lett a kereszténység, éppen a szerzetesek voltak a világi civilizáció terjesztői is, ők tanították a földmívelésre a népet, ők hintették szét a betűvetés, az olvasás tudományát s általában előljártak a gyakorlati ismeretek terjesztésében.
Aztán más, szigorúbb századok következtek. Az apácák és szerzetesek teljesen visszavonultak a kolostor magas falai mögé, ájtatosságba merülve töltötték napjaikat s világi munkájuk legfeljebb arra szorítkozott, hogy egy-egy kódex lemásolásával gazdagítsák a tudományt.
Az idő kereke azonban megint fordult egyet. Egyre-másra bukkantak fel a tanító- és gyógyítórendek: az irgalmasok, a ciszterciták, a domonkosok. Az apáca- és szerzetesrendek kolostorainak falai közé bevonul a világi munka s immár az apácakolostorok lakói nemcsak a gyógyítással, ápolással, hanem ipari, műhelymunkával is megpróbálkoznak segíteni a mai élet nyomorúságain.
„Ora et labora.” Imádkozzál és dolgozzál. Az ima csak akkor segít, ha részt kérsz az élet munkájából is. A németországi Thannhausen mellett fekvő Ursberg ősrégi kolostorában is megváltozott az élet. A kolostor falai 800 esztendősek s hajdan premontrai barátok laktak itt. Ezek a mohos falak, boltíves cellák ugyancsak elcsodálkoznak azon, micsoda sürgés forgás költözött közéjük.
Mert az ursbergi zárdában egész sereg kis műhelyt állítottak fel az apácák s a kolostor minden szükségletét saját munkájukkal állítják elő. A cipészműhelyben naphosszat kopog a kalapács, a cipésznővérek talpalják, foltozzák a többiek cipőit. A pékműhelyben búg a dagasztógép, izzik a kemence, nővérek vetik be a kenyeret itt is. Egy másik teremben szövetté szövik a gyapjút, a szabóműhelyben csattog az olló, künn a kertben szelíd nővérek gyomlálják a káposztaféléket. Mindent maguk állítanak elő.
Az ájtatosság mellé társult tehát a világi munka is. Érdekes, hogy a kolostor műhelyeinek berendezése az elképzelhető legmodernebb. A dagasztógép például villanyerőre dolgozik, pár perc alatt megdagasztja sokszáz ember kenyerét. A szövőgépeket kézierő hajtja ugyan, de csak azért, mert a kolostorban előállított szövetnek nemcsak a mennyiségét, hanem a minőségét is nézik.
Szinte külön állam a kolostor s alig van olyan holmi, melyet kívülről kellene a nővéreknek beszerezniük. Munkanélküliség nincs, a szó szoros értelmében maguk keresik meg a kenyerüket, sőt munkájuk eredményéből még arra is jut, hogy a szűkölködőket természetben segélyezzék.
A pénz szinte ismeretlen fogalom ebben a világtól elzárt világban. Itt nincsenek olyan problémák, hogy infláció vagy defláció. Az egyének felolvadnak a közösségben, a munka és az ima kettős közösségében. Az idő alig észrevehetően, lassan és csendesen múlik fejük felett.
Igy élnek az ursbergi nővérek az Ur 1932-ik esztendejében a gazdasági válság napjaiban. Világtól elzárt boldog sziget ez a zárda. Szinte külön állam az államban. A gazdasági válság itt nem érezteti hatását, mert Krisztus menyasszonyai amugyis önkéntes szegénységben élnek.
Illusztráció: a Hitlert bíráló Starhemberg herceg
