Könyvböngészde - "blogos" kiadás (4)

Székelyföld borvizei. Polgár-Társ Alapítvány; Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület, 2009.

Fotókkal, térképekkel, illusztrációkkal gazdag lustra ez a komplett borvízkönyv. Aki használni akarja, az előbb lapozgasson bele kedvére, nézegesse meg a képeket, beleértve a borvizes üvegek színpompás cimkegyűjteményét, ismerje meg a könyv felépítését, majd jöhet a kutakodás is. Polcomon közben megkerestem a Székelyföldi fürdők, gyógyhelyek című, 2005-ben megjelent, hasonló vétetésű képes testvérmonográfiát, mert e kettőből jobban megérezni e még létező kincsek fontosságát.

Balogh Edgár: Számadásom (1956-1993). Komp-Press Korunk Baráti Társaság, 1999.

Közírásunk "nagy fantasztája", aki kiirthatatlan optimizmusával mindig talpon tudott maradni a legsúlyosabb megpróbáltatások után is, e vékonyka könyvével sokáig adósunk maradt: élete viszontagságos tanulságairól korábban már beszámolt ugyan a Hét próbá-ban (1965), a Szolgálatban (1978) c. kötetben, majd a Magyarországon kiadott Férfimunká-ban (1986), de a szálak elvarrása, a "legforróbb" évtizedek belső számadásának elkészítése a rendszerváltás utánra maradt. Amikor az erdélyi szellem e szolgálatos lelkiismerete szorgalmasan küldözgette mindannyiunknak címzett intelmeit, figyelmeztetéseit, magán- és frakcióérdekekre való tekintet nélkül, de mi nem igen figyeltünk oda; vagy ha igen, akkor nem a kellő időben. Emlékiratainak e záróköve is évekig hevert kiadatlanul, amíg végre a Korunk saját kiadója felpártolta (még szép!). A könyv pontot tesz ugyan az életmű végére, de olvasmánynak már csak egy megfáradt, színevesztett, szikár olvasmány. (Tollafosztott, elnehezült, öreg madár jut eszembe róla...) Ám találni benne felvillanó, remek részleteket is, min t az a személyi veszteséglista, amit börtönbőlévei után állított össze:

"Szabadulásom óta eltemettük már az öregeket. Anyósommal, Zsuzsanna asszonnyal kerül sírba az utolsó csepesz, apósommal az utolsó piros virággal díszített fekete selyem vőlegénykendő, ezekkel ravatalozták fel őket. Elbúcsúztattuk már két katonafiát, a háborúból hozták haza halálukat [micsoda pompás alliteráció, ó, hogy irigylem érte! - csg ]. Elment szegény Gazsi sógorom is, feleségem öccse. Nemcsak híres kaszás volt és a legvadabb ménlovakat törte be, de máig emlegetik, hogy egyszer felmászott a székelykeresztúri Petőfi-szoborra, s a bronzarcról letörölte zsebkendőjével a havat..."

Nagyálmos Ildikó: Randevú. AB-ART, Várad, 2010. Borító és illusztrációk: Xantus Géza.

Verskötet a szerelemről, a vágyakozásról, az emberi kapcsolatok értékéről. Költőnknek mindenről ugyanaz jut az eszébe: részese lenni a mély emberi ragaszkodásnak, kitárulkozásnak. Érzelmi kötődésére sajátosan jellemző egyfajta mindent elsöprő hangulatiság, amelyben nincsenek kézellfogható dolgok, csak ambivalens érzelmek, szorongások, feszültségek parttalan áradása:

"Hogy később miről is beszéltünk,

nem emlékszem, csak a kékre,

ami szemedből kicsordult,

s ráfolyt felettünk az égre."

Moldova György: Szabadíts meg a gonosztól! Riport a börtönökről. Pannon Könyvkiadó, 1990.

Újra és újra meg kell állapítanom, Moldovát olvasva: őt nem szeretni kell, hanem olvasni. Magánéletében tartsuk bármilyen embernek, szinte páratlan "valóságsói" megóvják az embert attól, hogy túlságosan korlátoltan és önkörébe zárva múljon ki. Aki csak egy mega-riportkönyvét is olvasta, elmondhatja, hogy megpillantotta - legalább az olvasmányélmény erejéig - a valóság sokféle arcát-álarcát. Hogy bepillantást nyert a Nagy Szerkezetbe és annak működésébe, amit társadalomnak nevezünk. Nagy önfegyelem, áldozatkészség, empátia, rutin, írói díszekről, cicomákról való lemondás kell ahhoz, hogy az író hónapokra szólóan elássa magát egy külön kisvilág önkörében, mint amilyen most éppen a börtönök és a büntetésvégrehajtás szövevényes rendszere; benne ugyanakkor egy kicsi, "negatív" Magyarországgal. Bár ha jobban megnézem, a képen távolról sem válik ennyire külön a jó a rossztól... Az igen tömény könyv tele döbbenetes megfigyelésekkel, vallomásokkal, életmorzsákkal, olyan figurákkal, akik a maguk során kisebb-nagyobb bűnözők ugyan, de bármelyiküket is szólaltatja meg az író, a tapasztalat és a bölcsesség kifogyhatatlan tárházainak mutatkoznak. Ám az ő szemükben maga az író is fogalom, mert hamar híre szalad, s úgy nyílnak ki előtte, kommunikációs éhségükben, mint anyjának a gyermek. Őszintén irigylem alkotói kitartását, időskori munkabírását. Igaz, pár éve, 2007-ben amikor az Ormánságról készült riportkönyvet írni s anyaggyűjtéshez hónapokra leköltözött volna Sellyére, hirtelen jött depresszió tört rá, mert nem úgy alakult a terepmunka, ahogy korábban megszokta, elképzelte, elmaradt a szükséges kalauz, a "beépüléshez" szükséges helyszíni támasz, és megfutamodott a feladattól. Pedig akkor már mögötte volt vidékrajzainak egész sora: Tisztelet Komlónak, Az Őrség panasza, Ki ölte meg a Holt-tengert, A Balaton elrablása... Végül mégis csak összeszedte magát - és megírta a Ha az Isten hátranézne című két kötetes könyvét, amelynek a mottója sokat elárul: „Az Ormánság még nem a világ vége, de innen már látszik”

Könyvújság. Kiadja a Pallas-Akadémia Könyvkiadó. Havonta megjelenő ingyenes magazin. 2010 április, 1. szám

Az ingyenes könyvreklámok özönében egy rokonszenves jelentkezés: saját könyveit mutatja be, 12 oldalas, szuperízléssel tervezett és kivitelezett füzetben. Mondhatni, a kiadót kiszolgáló profi nyomda (Gutenberg Műhely) névjegye is egyben; ajándék a cégtől... És bár lehet, hogy vásárláshoz nem csinál sokkal több kedvet - ahhoz pénz kell, az pedig nincs, vagy nem ott van, ahol mi szeretnénk -, de az olvasáshoz talán. És már az se semmi...

Illusztráció: Xantus Géza rajza

Könyvböngészde - "blogos" kiadás (3)

Tükörjáték. Emlékkönyv Cseke Péter 65. születésnapjára (Medea Egyesület – Művelődés kiadása, Kolozsvár, 2010).

E talányos című kötettel ajándékozták meg barátai, munkatársai és tanítványai Cseke Péter írót és tanárt 65. éves születésnapja ürügyén. A meglepetés-kötet tanulmányai (olyan "rovatcímek" alá szerveződve, mint Rejtett világok, Honi terek, Korképek, Sorközök, Látómezők) hol közvetlenül, hol csak érintőlegesen, de végül is kapcsolatban állnak mindazon témákkal és kutatási területekkel, amelyek a Babes-Bolyai egyetem újságíró szakát kijáró és útnak indító médiaszakembert életének dolgos évtizedei alatt foglalkoztatták. A kötetbe szerkesztett írások sokaságából ítélve ezek száma nem kevés. A könyv végén pedig ott van a bármely szerző esetében rendkívül hasznos és egyre inkább elmaradhatatlan szakmai önéletrajz és válogatott bibliográfia is.

Szőcs Géza és Farkas Wellmann Endre: Amikor fordul az ezred. Beszélgetőkönyv és dokumentumgyűjtemény (Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2009).

Szőcs Géza beszélgetőtársa, Farkas Wellmann Endre a vaskos könyv ötletgazdája s egyben összeállítója is. Mivel államvizsga dolgozatát történetesen Szőcsről írta, s azalatt sikerült egy sor anyagot összegyűjtenie a témában, a források alapos ismerete ösztönözte, hogy összegyűjtse a jelenleg Magyarországon élő, igen aktív és sokoldalú költő-szerkesztő-egykori RMDSZ-politikus közéleti megnyilvánulásának dokumentumait, korszakváltó elképzeléseit és különböző műveibe, közléseibe ágyazott állásfoglalásait. Hellyel-közzel magyarázó, tisztázó beszélgetéseket is betűznek az írott dokumentumok közé, amelyek nem csupán értékes háttéranyagul szolgálnak, hanem statikusságából is kibillentik ezt az amúgy rendhagyó, adat- és eseménygazdag, eklektikus antológiát. Mintegy a könyvet lezáró Szív Ernő (Darvasi László) szövegéből idézünk az Élet és irodalom nyomán (1995), miszerint Szőcs Géza:

"Egy Hamvas-partizán.

Egy transzilván-párbajhős.

Egy Borges-Rózsa Sándor.

Egy líra-gerilla.

És még sok minden más."

Thomas B. Allen: 50 szupertitkos dokumentum a történelem irattárából (Geographia kiadó, Budapest, 2010).

Illusztrációkkal megtűzdelt sztorigyűjtemény. Zömmel szárazpipásan előadott kémhistóriák, amelyek úgy vagy úgy, de beleszóltak a történelem alakulásába. Persze, tipikusan amerikai látószögből megítélve, a Washingtonban működő Nemzetközi Kémmúzeum anyagaira és értesüléseire támaszkodva. Számos történet már-már az unalomig ismert, ún. "lerágott csont" az ismeretterjesztő tévécsatornák (History, Discovery, Viasat History, National Geographic stb.) révén. A szerző nevéhez fűződik különben a titkosszolgálati szakirodalom alapműve is (Spy Book - Kémkönyv, Norman Polmarral közösen), s ami igazán kitűnő benne, az a reklámja, a prezentálása. Terjedelmileg szinte minden történet azonos módon kurtára nyesve; ha egy ügy többet érdemel, akkor új történetet is kanyarít belőle. Mert fő a Szempont.

Kuszálik Péter: Purgatórium (Pro-Print, Csíkszereda, 2009).

Sokak kíváncsiságát s még többek indulatos ellenérzését váltotta ki ez a könyvbe kötött vitairat, amely irtóra olvastatja magát, több okból is: 1) szellemes; 2) nem igazán kertelő; 3) adatgazdag; 4) át van itatva rebellis indulattal és olvasónak szegezett provokációval. Az ördög ügyvédjének lenni sose volt rokonszenves mesterség, ma is nagy kihívásnak számít, de ahhoz viszont egy Sütő András méretű tehetség szükséges, hogy ekkora erővel valaki megpróbálja leszállítani arról a talapzatról, amire még az életében föltették. Személyesen nem rajongtam a gyakori utalásokért, hogy "de erről majd később... amarról majd odébb... " hiszen menet közben úgy is elfelejtem, hogy a szerző ígért nekem valamit,, aztán amikor nagy későre beváltja ígéretét, lehet, hogy már az egész nem érdekel. Együltömben olvastam végig. Tanulságos.

Kortárs. Irodalmi és kritikai folyóirat (54. évfolyam, 2010 / 3. szám).

Régóta nem járt kezemben a lap papír változata. Most egy könyvbemutatón váratlanul kitették az asztalra, több példányban, azzal, hogy - vihetjük, ingyen van. Úgy látszik, már szinte a kutya se veszi. Pénzért. Amúgy egy hónapos késéssel elérhető interneten is. A külseje kissé közönségesre pofozott, színekkel rikító. Látom, dolgoznak benne az erdélyi költők (igaz, a magyar irodalom egy és oszthatatlan), közöl benne Markó Béla, Fekete Vince, László Noémi, Szálinger Balázs, ízekre szedik benne Király Zoltán Férfifiók c. kötetét, de vigasztalódj, szív: egyúttal Ortutay Gyula emlékiratait is, s feltűnő benne a két hangsúlyosan politikai elemző tanulmány (Segesváry Viktor: Nemzetek öngyilkossága és a magyar sors; L. Simon László: Elvesztegetett évek - A Gyurcsány-Bajnai kormány négy évének kulturális politikájáról).

Kedves Zsigmond! Vita Sándor levelei Vita Zsigmondhoz (Sajtó alá rendezte Györfi Dénes. Mentor, Marosvásárhely, 2009).

A nagyenyedi dokumentációs könyvtárban évtizedek óta tevékenykedő-búvárkodó Györfi Dénes rendületlenül menti át jelennek-jövőnek az értékesebbnél értékesebb szellemi kincseket. Amik különben ott hevernének el, az őrzött polcokon, a téka falai közt. Vita Sándor és Vita Zsigmond testvérek, mindketten az erdélyi magyar szellemi élet animátorai. Sándor később Budapestre távozik, Zsigmond Nagyenyeden marad, a könyvtárban, s kettejük meg nem szűnő kapcsolatában ez a tartalmas levelezés, amelyből ezúttal a Vita Sándor prizmáján át szemléljük a történteket, az időben több mint hatvan esztendőt befogó szakasz megannyi küszködését, vívódását, az erdélyi magyarság megmaradásáért való közös aggódást. A levelek egyben kordokumentumok: értékes adatokat, tanúságokat rejtenek a korról és a szellemi élet embereiről. És még hány és hány jeles emberünk levelezése feldolgozatlan!

Illusztráció: Pusztai Péter plakátja a romániai falurombolás ellen (Szőcs Géza-Farkas Wellmann Endre beszélgetőkönyvéből)

Könyvböngészde - "blogos" kiadás (2)

Újabb kiadványok a polcomon. Egyesek egészen frissen, mások pár hónapja, ámde máig elfelejtve vártak sorukra, hogy alaposabban kézbe vegyem őket.

Kiss János: Négyoldalú igazság. Naplójegyzetek 1978–1980. (Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2009) Nehéz évek voltak ezek a jeles kolozsvári író életében: ki-kiújuló asztmája mellett a kolozsvári pártlap, az Igazság főszerkesztő helyetteseként mosta számtalanszor főnöke "szennyesét", végezte, amit a legszívesebben elpanamázott volna, de nem lehetett - szerkesztett egy hamis újságot, és közben maradék egészségét is kockára tette. Utolsó bejegyzése, amivel végetér a könyv, sorbanállás kávéért (persze betegszabadsága idején, gyógyulás helyett!). Azon töpreng, hogy vajon 4 tasakkal vegyen-e (amennyit adnak), vagy elég lesz kettő is. Mire döntene, elfogy előtte a sor, de a kávé is, s a dilemmája egy pillanat alatt füstbe megy...

Árkossy István–Bágyoni Szabó István: Világ árnya, világ fénye. Beszélgetőkönyv. (Kriterion, 2009) Egy Kolozsvárról elszármazott grafikus, illetve költő-regényíró mai közös lakhelyükön, Budapesten nekiálltak s drótpostán levelezgetve egymással, felidézték maguk előtt, mintegy feleselve, de élményeikkel ki is egészítve egymást, hogy mit jelentett számukra az a világ, amit odahagytak, és ami már csak emlékként él bennük. A szülőhely második, kései - de talán a legigazabb felfedezése ez a mélybe ásó párbeszéd közös ismerősökről, munkahelyről, célokról, a grafikus rajzaival illusztrálva.

Vatra, 1 - 2010. Targu Mures. A marosvásárhelyi folyóirat legfrissebb számának gerincét Benjamin Fundoianu költészetének szentelték a szerkesztők, de itt láttak napvilágot Dan Culcer új versei is. Gyorsan fellapozom őket: a nemrégen lefordított, ismert költemények mellett kettőt is találok, amit Dan kifelejtett nemrég összeállított és általam alig egy hónap leforgása alatt magyarul tolmácsolt verseskönyvéből. A Párizsban élő költő éppen úton van, Bukarest és Marosvásárhely között, hogy Utopie c. kétnyelvű kötetét végleges formában leadja a kiadónak. Ma délelőtt még utolértem és eljuttattam hozzá a két vers szövegét, a fordítással együtt, így azok is bekerülhetnek a Culcer-összesbe. Egyiküket ide illesztem:

A víz ölelése

În braţele apei

A könny sós hullámverése

Csobog lábainknál,

Az Óceán szintje emelkedőben,

Észak és Dél jégsipkája

Olvadóban. Globális felmelegedés.

És mégis, mind jobban fázunk.

A víz térdünkig, már a szívünkig ér.

Nincs már időnk csak felbugyborogni

A sós víz, a könny

Zöld üvegén át bámulva egymást.

Valurile sărate ale lacrimei

Clipocesc la picioarele noastre,

Nivelul Oceanului creşte,

Gheţurile de la Nord şi de la Sud

Se topesc. Încălzire globală.

Şi totuşi ne este tot mai frig.

Apa ne cuprinde genunchii, inima.

Mai avem doar timpul să bolborosim

Privindu-ne prin sticla verde

A apei sărate, a lacrimei.

Bapsi Sidhawa: Víz. Regény. (Európa Könyvkiadó Budapest, 2009.) Egyszuszra olvasandó, 1936-ban a dzsungel szélén játszódó indiai regény, s egy zsenge lánysorsot kísér végig a gondtalan gyerekkortól a gyorsan kibomló tragédiáig: megélhetési szempontokból férjhez adják egy idősebb, gazdag férfihoz, aki pár év alatt elpatkol. A hindu szokás szerint a megözvegyült nő vagy elevenen elégetteti ilyenkor magát, vagy nyomorúságos körülmények között menhelyen tengeti tovább az életét, a kisemmizettek szigorú rabszolgatársadalmába taszítva. A hagyományokkal szembeszállni próbáló fiatalok tragikus sorsát meséli el ez a pergő, mélyen érző és megrendítő olvasmány. Szerzője Amerikában él, pakisztáni születésű és művei több filmben is testet öltöttek. Úgy mondják, a Víz fordított utat járt be: előbb lett film, s később írt belőle regényt a szerző. Így is lehet, méghozzá jól...

Illusztráció: Árkossy István rajza

Könyvböngészde - "blogos" kiadás

Amióta az Új Magyar Szó Színkép melléklete összement a mosásban és kénytelen voltam felhagyni annak egyetlen miniatűr rovatával - amely hetente legalább 4-5 friss megjelenésű könyvre eresztette rá, ha csak pillanatra is, a reflektort -, úgy érzem, hogy a szerzők és kiadók, akik a korábbi úzus tudatában továbra is ellátnak kiadványaikkal, megérdemelnek annyit, hogy valahol (s mintsem hogy sehol, miért nem itt?!) néhány szót ejtsek róluk. A felgyűlt adósságot mostantól kezdve időről időre igyekszem törleszteni.

*

Ambrus Lajos: Ösvények az égben (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009). *

A Korondon élő költő, az ott megjelenő Hazanéző szerkesztője összegyűjtött verseit publikálta ebben a grafikailag is irigylést kiváltó kötetben. Kitartó költői munkálkodásának asztagát Láng Eszter bensőséges, színekbe oltott képvallomásai adagolják a ciklusok mentén, s külön öröm, hogy az időben nekem is volt némi közöm ahhoz, hogy ez a költészet nyilvánosan is kibontakozhassék. Kis versajándék a könyvből (Őrjárat):

"Micsoda nesz a percek percenése,

éj van, és az ébredés bizonytalan.

Felettünk felrobbanhat egy csillag,

megalszik a vér, a gépek égre fagynak."

Balázs Imre József: Avangarda in literatura maghiara din Romania (Editura Bastion Timisoara, 2009, Colectia Telos). * Kocsis Franciskotól, a mű románra fordítójától tudok erről az ízig-vérig úttörő nagytanulmányról, mely a most Korunk-főszerkesztő szerző doktorátusi dolgozatából sarjadt és nyerte el mai, végleges formáját. Hogy milyen kiemelt fontossága van e kérdéskörnek a román irodalom viszonylatában, elég megemlíteni, hogy az avangárd művészetek bölcsőjénél egyként ott álltak jeles román és magyar alkotók, s hagytak kitörölhetetlen, jellegzetes nyomot irodalmi közízlésünkön, korszerűsítő törekvéseinken. Az elemzésekből kiderül, hogy a párhuzamosságoknak tűnő jelenségek sokszor tényleges érintkezések, kölcsönös egymásra hatások eredményei.

Berecz Edgár: Pincértörténetek; Partiskönyv kezdőknek (Székelyudvarhely, 2009 - szerzői kiadás). * A magát gasztronómiai szakírónak és szaktanácsadónak besorozó székelyudvarhelyi fiatalember, aki az utóbbi években gyors egymásutánban jelenteti meg magánkiadásban gazdag kül- és belföldi szakmai és élettapasztalatának tanulságait, érdekesebbnél érdekesebb történeteit, japáni útirajzával van jelen a hivatásos könyvpiacon. Ami nem gátolja meg abban, hogy boszniai, moldáviai, törökországi, deltai bolyongásairól saját szerkesztésű, fotókkal illusztrált élménybeszámolóit is közönség elé vigye, sőt, az itt említett Partiskönyv például remek összefoglalója mindannak a gasztronómiai és felszolgálói tudásnak, amit egy jól sikerült parti rendezésénél szinte kötelező figyelembe venni. És közben megtanuljuk, miben különbözik a koktélparti a sajtparitól, a borkóstoló a svédasztalos állófogadástól, a grillparti a desszert svédasztalos állófogadástól.

Bölöni Domokos: Micsobur reinkarnációja (Juventus Kiadó Marosvásárhely, 2010). * Ha azt írom, hogy Mákföldi történetek, akkor már biztosabban körülhatároltam a szerző mindig személyes ihletésű, groteszk, nevetve síró és sírva nevető kisprózáját. Ahogyan én, személyesen nem tudok eléggé betelni a Bölöni-féle történetekkel, ugyanúgy mintha ő sem tudná teljesen kiírni magából azokat a sztorikat, melyek újrarendezik ezt a változásokra nehezen mozduló világot.

Cs. Gyimesi Éva: Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába (Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2009) * Ritka tisztességes, csöppet sem hivalkodó, kellően mély és szűkszavú vallomás-elemzés-dokumentumgyűjtemény és mindez együtt arról, ami a szerzőt cselekvésre késztette 1989 előtt a rendszer eltorzult, menthetetlen, mindenre szétterjedt metasztázisa láttán. Hiányos szekusdossziéjának anyaga alapján is rádöbbenünk, hogy a társadalmi játékszabályoknak a nyolcvanas években már egyáltalán nem volt semmilyen becsületük, és egyaránt nacionalista skatulyába gyömöszölték azt is, aki arra biztatta környezetét, hogy igenis, maradni kell, mert ez az egyedül értelmes ellenállás, és azt is, aki az országból távozásra szólította embertársait. Évát mégis lelkiismereti aggodalmak gyötrik. vajon azzal, hogy saját magatartását másokra kényszerítette, nem járult-e hozzá ahhoz, hogy volt tanítványai egy része, nem tudván ellenállni a fokozódó nyomásnak, a könnyebb utat választották és disszidáltak? A könyv az erkölcsi vergődés és megtisztulás közti átjáróházból szól hozzánk, anélkül, hogy kioktatna és példabeszéddel élne. Egyszerűen csak bemutatja és elmeséli, hogy miként faragtak a körülmények, buzgó gondolatolvasók és -kufárok erkölcsi példát egy ember tetteiből, akinek a félelem adta a legnagyobb erőt; igaz, nem önmagát féltette, annál inkább gyermekeit, tanítványait s a bennük remélt holnapot.

Egyed Emese: Szabadító versek (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2009) * Emlékezéskötetem kolozsvári bemutatóján ajándékozott meg a szerző legújabb verseskönyvével, amelyben sokszor nagyon takarékosan bánik a szavakkal, költői eszközeivel, és olyasmit ígér, amit még nem ért el, de amiről már látni, hogy feltáratlan vidék (Képek):

"az utca neve idegen betűk

idegen szempillantás mindenütt

szempillantás alatt a könny tava

könnyek sikálta cifra palota"

Hermann Gusztáv Mihály: Secuii. Istorie, cultura, identitate (Editura Pro-Print, Miercurea Ciuc, 2009). * Több mint hézagpótló (bár az is) - egyenesen merész szerzői tett előállni egy olyan témával, amit sokszor még a magyar nyelvterületen sem értenek igazán. A székelység gyökérzetére, történelmi hagyományaira, csudabogárságuk és egyfábólfaragottságuk mibenlétére csak annak adatik meg ráérezni, aki közöttük él valamennyi ideig és aki nem rest elmélyülni abban a gazdag forrásanyagban, ami a kutató rendelkezésére áll - de amit épp úgy veszélyeztet a délibábos mítoszteremtés, mint minden, kellően ki nem érlelt népöntudatot. (Azon töprengek, talán a szerzőnek így, tabula rasa módjára egyszerűbb volt a dolga a román közönséggel, aki ha elolvassa a művet, mégis csak inkább hisz neki, mint bármely tévhites magyar...)

Posch Dániel: Csángómagyarok Moldvában (Lénia 2 Reklám- és Médiaügynökség Kft, Székesfehérvár, 2010). * Tipikusan egy olyan kiadvány, ami szép is, könnyű helyen elfér, a szívhez kíván szólni a csángók ügyében, és mellesleg még igaz is. Hegedűs Dóra és Ádám Gyula hiteles, igaz szépséget árasztó csángóföldi képi világával illusztrált könyvecske népszerű kis trakta a csángókról és arról, hogy miként érdemes cselekedni az érdekükben anélkül, hogy megsértenénk sajátos önérzetüket. A könyv hátlapján szerény figyelmeztetés: "A könyv megvásárlásával ön a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének Oktatási Programját támogatta." Adja az ég...

Philip Ó Ceallaigh: Insemnari dintr-un bordel turcesc (Polirom, 2007). * Fiatal ír szerző angolból fordított román nyelvű kötete, amely 12 elbeszélést tartalmaz. A fiatal író, aki mellesleg Romániában is élt jópár éven át, balkáni és különösen romániai népéleti tapasztalatait, problémalátását érvényesíti írásaiban s a szigetországi prózairodalom legjobb hagyományain nevelkedve mond újat és eredetit annak is, aki a Kárpát-medencében vagy a Balkánon él.

*** Nyelv és kommunikáció. Média szakos doktori hallgatók VI. konferenciája (Medea Egyesület - Művelődés, Kolozsvár, 2009). * A füzet több, mint egy brosúra, mert olyan izgalmas tanulmányok és részkutatások eredményeit rögzíti, hozza olvasóközelbe, amelyek gyakorlatilag csak zártkörű rendezvényeken hangzanak el, félig kikapcsolt, szakmailag behatárolt közönség előtt. Pedig, ha elolvassuk ezeket a leírt, egy témára hangolt, mégis sokfelé ágazó szövegeket, rájövünk arra, hogy a haladás, a korszerű gondolkodás mifelénk sem hiánycikk, éppen csak utat kell neki vágni a nyilvánosság felé.

Illusztráció: Láng Eszter illusztrációja Ambrus Lajos verseskötetéből

Gondolatok a(z elektronikus) könyvtárban (1)

Köszönöm Vörösmartynak, hogy ezt a címet egyáltalán kitalálta (a hozzátartozó vers már egyenesen bónusz-számba megy), mert nekem így már csak ki kell egészítenem azt s nyomhatom a pedált, hogy ne veszítsük fölöslegesen az időt.

Az elektronikus könyvtárban ugyanis fő a sebesség. És a biztonság. No meg a pontosság. Ez utóbbi azért áll nagy becsben, mert ha valamit keres az ember - pl. a Magyar Elektronikus Könyvtárban -, akkor az óhajunkat pontosan/precízen kell megnevezni, egyetlen betű tévedés nélkül. (Még akkor is, ha a számítógépes programokba ma már némi toleranciát is beépítenek, mert nem mindenkinek kenyere a kincstári precízség - lásd a sok félreütést a neten...)

Évek óta, hogy szinte naponta benézek a Magyar Elektronikus Könyvtárba. (Egyéb elektronikus könyvtárakat is látogatok, de a leggazdagabban és legbiztosabban itt lehet kaszálni.) Először csak időszaki kíváncsiság vitt rá, aztán Andrassew Iván révén önkéntes munkatársa is lettem e világhálós intézménynek, végül ez lett az én tényleges könyvespolcom, mert az otthoni valóságos könyvtáram polcaira már csak a virtuális könyvek férnek.

A múltkorjában elgondolkoztunk Elekes Frici barátommal - ő Vásárhelyen, a laptopja előtt támasztotta fel a fejét a tenyerével, én Csíkszeredában a Pentiumom mellett, gmail-fiókkal összekötve -, hogy nem lenne érdektelen munkáinkat lassan a MEK-re bízni, mint az egyetlen olyan magyar intézményre, ahol az írásbeliségben fogant munkák minden gáncs és teketória nélkül elérhetőkké válnak az egész világon... Engem mindig is izgatott ez a gondolat és lehetőség, többször is már-már nekiduráltam magamat, de egymagam valahogy nem szívesen vágtam volna bele. Így, hogy összebeszéltünk, s egymást bátorítva bekopogtattunk a nyilvánosság ajtaján, minden olyan egyszerűnek és természetesnek tűnt.

Az eredmény?

Elekes Ferenctől máris elérhető és szabadon olvasható a Hangyák útja című próza- és esszékötet, illetve legújabb verseskötete, a Jöttem, hogy lássalak. Mindkét könyv zömmel az utóbbi egy-két esztendő terméke: vérbeli olvasmány, csemege. (Nekem jogom van dicsérni, hiszen én már olvastam őket születésükkor, s azóta is jónéhányszor...)

Az Elekes-féle prózából egy számomra igen kedves, rövid futamot idéznék, kóstolóként. Aki elolvassa, biztos nem tud majd ellenállni a többinek sem...

Szöges ellentétben

Időnként mesterséget változtatok. Most például úgy döntöttem, Istent játszom, s úgy teszek, mint aki törődik a világgal. Pókokat tűrök meg házamban, éjnek idején kiállok, s elnézem, mi mindent teremtettem. Karba tett kézzel állok, s büszke vagyok a fákra, az őszi ködökre s a csöndre. Mind én teremtettem.

Aztán eszembe jutnak isteni gyarlóságaim. Mert bizony, sok mindent elsiettem, s be kell ismernem, csak úgy összecsaptam az egész teremtést. Itt van például egy semmiség: az élet. Hát dideregnek az élők, amíg élnek és meghalnak az élők és nem is tudom, mivégre teremtettem őket. Lehet, csupán játékos kedvemben találtam ki az egészet, pedig tudhattam volna, az élettel nem szabad játszani, tudhattam volna, hisz mindent tudok, azért vagyok Isten, egyetlen hajszál sem görbülhet meg az én tudtom nélkül, így hát szöges ellentétben vagyok saját magammal, akár egy gyarló ember, aki időnként mesterséget változtat, s kiáll éjnek idején a csillagok alá, hogy számbavegye tévedéseit.

A versek közül pedig mindjárt kettőt csenek el a könyvtárpolcról, mutogatni, eldicsekedni vele, hogy milyen kifinomult dolgokat ír az én barátom.

Másság

Egy szép napon felhagyok magammal,

már nem is én leszek.

Míg én vagyok, nem kellek senkinek,

ha más leszek, megvédenek.

Ezután más divatnak hódolok,

mint látom, az most a jó dolog!

Így telnek már a rámmaradt hetek,

csupa kényes kérdés, mit fölvetek.

Majd odaállok az Úr elé,

én, az ő mása,

kérdőn, mint kit érdekel, lesz-é

föltámadása.

Mert úgy tudtam, Ő hőn szeret,

reámbízott egy főteret,

hol gyakran járni szoktam,

gondokkal megrakottan.

Félek, azt mondja majd az Úr nekem,

fiam, nem főtér az, kültelek,

én is más lettem azóta,

oda nem is én küldtelek.

Más lett a világ

Mióta föltalálták a vaskarikát

puha fából,

a szülőföldet ott védték mindég,

messzi, távol.

Ugye, hazáját védte Borogyinónál

a nagy csöppség,

míg meg nem futamította őt

az a csöpp jég.

Apáink is ott védték a hazát,

ott, a Donnál,

orosz falvakat égetni fontosabb volt

ám a honnál.

Volt, ki lövöldözni ment, messze,

Vietnámba,

erdőket járt be teljesen potyára,

mindhiába.

Mennyire más lett a világ egy

idő óta!

Aki ezt nem veszi észre, mondhatni,

idióta:

Ma háborúzhat saját földjén, ki bírja,

mert ahol van,

a kerek világon minden az otthona

már maholnap.

Nevezheti hősnek is magát, akit

az nem zaklat,

ha szobra alatt szégyenkezik majd

a talapzat.

Közben magam sem voltam rest, jópár még kiadatlan, illetve korábban már papírformában megjelent könyvemet adtam be a MEK-nek megőrzésre és népszerűsítésre, mint a Révkalauz című verskötetet, amelyet 1967-2008 között írt, szigorúan válogatott verseimből állítottam össze a magam és a barátaim épülésére, majd a Futóbolond címmel három olvasmányos történetet vontam egy fedél alá (Elekes már meg is ajándékozott egy majdani, ezutáni könyvem lehetséges címével - sugallatára, valószínűleg megírom majd a Fotóbolond-ot is...). A megjelentek közül egyelőre az Ellenállás című, 1980-ban a Kriterion könyvkiadónál napvilágot látott verskötet került föl a világhálós könyvtári polcra, amelynek bevezető (miről szóljon az óda) és záró (ellenállás) verse tulajdonképpen a könyv szellemi légkörét hivatottak érzékeltetni:

miről szóljon az óda

1. hiába láttam sáskát

nem lelem helyét a versben

2. a sáska ezzel mit sem törődik

rajt rajra küldve elözönli a tájat

3. úgy zengeném a nyári szélben kisejlő kukorica dicséretét

csonkig lerágott árva kóró csupán

4. miről szóljon hát az óda

5. a jól táplált vidám rovarok hadáról

vagy az álmunkban még hersenő füvekről

ellenállás

mire a fadöntők megérkeznek

csak villámsújtott erdőt találnak

mire a fadöntők nagyot káromkodnak

hamueső hull szájukba szemükbe

mire a fadöntők látják hogy ennek fele se tréfa

vadvizek zúdulnak föléjük

mire a fadöntők nagy nehezen szárazra vergődnek

rájuk törnek a kiéhezett vadak

mire a fadöntők számba veszik veszteségeik

megnyílik alattuk a föld

mire a fadöntőkből csak szekercéik maradnak

himbáló ág emlékén csapzott madár dalol

*

De hogy ne csak a saját portékát dicsérjem, hanem visszatérjek magához a könyvtárhoz - amelynek hasznosságát és gazdagságát napról napra átélem és igazolhatom -, felhívnám az érdeklődők figyelmét néhány olyan kiadványra, melyek nemrég kerültek a MEK állományába, s maga az a tény, hogy a világon bárhonnan pillanatok alatt, akadálymentesen elérhetők, korszakalkotó jelentőségű.

Tényleges könyvritkaságoknak számítanak például az alábbi munkák:

Csíksomlyói iskoladrámák; Tivai Nagy Imrétől a Csík vármegye közgazdasági állapotai és a székely kivándorlás (mindkét könyvritkaságot a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár alkalmazottjai digitalizálták saját állományukból), amelyek nem sikerkönyvek ugyan, de a múlt megismeréséhez tartozó alapolvasmányok. De említhetném a bőven illusztrált Kincses Kolozsvár című történelmi-irodalmi szöveggyűjteményt vagy azt a történelmi alulnézetet biztosító két kötetes leveleskönyvet, amely egy szabadságharcos aradi fogolynak a menyasszonyához írt leveleiből állt össze (Egy aradi fogoly levelezése menyasszonyával, 1850-1856) s amit 1904-ben adtak ki.

A nem mindennapi történet kezdeteiről árulkodik néhány oldal a könyv elejéről:

"Mielőtt e levelezés közlésébe kezdenék, ismertetni kivánom azon körülményeket, melyek azt megelőzték.

Ugyanis Szalóky József, volt honvédőrnagy és dandárparancsnok, a fegyverletétel után Aradon mint volt gárdista, előbb akasztófára, később kegyelem utján 16 évi várfogságra itéltetett. Miután Aradról, hol már egy évi fogságot szenvedett, több társával Munkácsra vitetvén, Halmos nevű helységen át a zsidó korcsmáros silány vendéglőjéből, az előkelőbb uraságok által magok közt szétosztatván, Szalóky Szentpéteryékhez jutott, hol a legnagyobb szívességgel fogadtatott. A család legidősb leánya akkor távol lévén, nem ismerkedett meg Szalókyval, ki azonban Munkácson egyáltalában nem tudván megszokni, rokonainak sikerült őt még azon év novemberében egyik társával Aradra visszaszállíttatni.

A foglyok ismét Halmoson mentek keresztül és ismét, majdnem erőszakkal vitettek az úri házakhoz. Szentpéteryék megtudván a két fogoly visszatértét, azonnal a vendéglőbe küldöttek érettük, azon meghagyással, hogy nélkülök semmi szin alatt a küldönc vissza ne jöjjön. Nem is jött, hanem a két fogolylyal és az őket őriző két katonával, kik tejben, vajban, borban lettek fürösztve. Julia, a család legidősb leánya, az ebédlő nagy szárnyajtajánál nagy érdeklődéssel várta a foglyok megérkeztét.

Szalóky, Juliát megpillantva, meglepetve állott meg, aztán kezét ajkaihoz emelve meghatottan mondá: "Épen ilyennek képzeltem." - Julia mosolyogva válaszolá: "Én is megismertem önt és így nem kell bemutatás."

A napot kellemesen tölték, bár Szalóky feltünően kerülte Juliát, ki azonban nem értvén e viselet okát, mentől többet óhajtott volna vele társalogni, és kereste erre az alkalmat.

Délutánra az egész helység intelligenciája hivatalos volt, s az ifjúság táncra kerekedett. Szalóky nem vett részt a mulatságban, búskomoly hangulat vett rajta erőt, s egy sarokban, gondolataiba mélyedve ült. Mindenki részvéttel tekintett a daliás termetű, szimpatikus, érdekes ifjúra, ki élete legszebb korában, 24 évvel, keserű rabságra, 16 évi várfogságra ítéltetett. Bánatos hangulat omlott el valóján, a lemondás megható kifejezésével, s Julia nem volt képes magát e befolyás alól felszabadítani, szemeit gyakran rajta feledé és a legnagyobb részvét ébredt lelkében.

Igy telt el az est, s vacsora után mindenki sajnálatára a katonák kijelentették, hogy ideje távozni, s hiába kérték őket, hogy hálnának ott, az őrök nem engedtek s nem használt kérés, könyörgés, marasztalás: a háziak sajnálatára aludni mentek a piszkos korcsmába, megigérve, hogy másnap búcsúzni még eljönnek.

Igy történt Szalóky és Julia első végzetes találkozása, mi egész életükre kihatott. Másnap reggel ismét eljött a két fogoly, hogy még egyszer találkozzanak, s egymásnak talán örökre búcsút mondjanak.

Távozásuk után Julia soká állt kinn a folyosón; ezer gondolat cikázott át lelkén, a legforrobb részvét sugallta jó kivánatokat küldve a távozók után.

Az égen a felhők tornyosultak, mindinkább feketébb és feketébb szint öltve, s kimondhatatlan aggály lepte el szívét, midőn a zápor és vihar kitört. Cikázott a villám, menydörgés remegteté meg a léget s a természet tombolt dühében. Julia összekulcsolt kezekkel hiába tekintett az égre, kérve, kimélné meg haragjától a két szegény utast. Nem használt a szívből jött fohász, azok a legborzasztóbb égiháborúnak kitéve, folytaták útjokat a legközelebbi városig, hol aztán lovat váltva pihentek, s a vihar is lecsillapult.

* * *

Azonban folytak a napok, egyik a másik után, s mindenki feledé már a szegény foglyokat, csak Julia nem. Ő naponkint várta a Szalóky levelét, mert hisz anyjától erre engedelmet kért és nyert, azért csodálkozott, hogy azt fel nem használja.

Végre egy helybeli földbirtokos, ki Szalókyval legtöbbet társalgott, egy reggel beállított Szentpéteryékhez egy levéllel, mely Szalókytól jött, tudósítva R. Jánost, hogy szerencsésen megérkeztek és folytatják csendes rabéletüket, azután kérdést téve Szentpéteryék felől, a legnagyobb érdeklődéssel tudakozván hogylétüket.

Julia soká töprengett: mit tegyen? Illő-e, hogy ő kezdje meg a levelezést? Végre győzött a vágy az érdekes ifjut közelebbről megismerni, főleg pedig, hogy leányi szive mély részvéttel volt eltelve az érdekes szenvedő iránt. Azért tovább ellent nem állhatott a vágynak, hanem a következő levelet küldte Szalókynak.

I.

Halmos, december 4-ikén, 1850.

Édes Szalóky! Talán fog még emlékezni nálunkléte alkalmára, midőn azon kérést intézte anyámhoz, engedné meg, hogy néha egy-egy levelet írhasson nekem és hogylétünkről tudomást szerezzen? Anyám ezt megengedte. Azért vártam is levelét, de nem jött csak R. J.-nak. Tehát bátorságot vettem magamnak az írásra, föltéve, hogy ezzel Önöknek szórakozást szerzek, mert igért látogatásom nem tudom, mikorra halasztatott el.

Legfőképp arra kérem, édes Szalóky, tudassa velem őszintén, ha kivánja-e levelezésünket vagy sem? Minden udvariasságot félretéve, elvárom az őszinteséget.

Sokat mért reájuk a sors; tűrjék megadással, hisz a hazáért teszik: a legmagasztosabb épületnek első munkásai s a haza soha sem feledi feláldozásukat. Isten adjon önöknek erőt, kitartást, hogy ha egy jobb kor érkezik, méltó jutalmukat vehessék, a haza háláját. Mindnyájukat szívesen üdvözli tisztelője

Szentpétery Julia."

S ezután következik, természetesen, a tulajdonképpeni levélváltás, amely akár igaz is lehetne, minden esetere a legapróbb részletekben is igyekszik megfelelni a dokumentarista műfajnak, amelyből formailag vétetett; igazából két szerető szív epekedése közben elénktárt korrajz.

Külön öröm azoknak, akik szeretik a színvonalas és tartalmas útleírásokat, amelyek nem csupán élményeket, hanem nagyszámú információt tartalmaznak, a Magyar Földrajzi Társaság könyvtárában a huszadik század első felében megjelent könyvsorozat néhány alapművet felfedezni, mint az Angol beteg révén ismét elhíresült Almásy László három könyve: Autóval Szudánba, Az ismeretlen Szahara, Levegőben... homokon... És melléjük állíthatók mindjárt Cholnoky Jenő A sivatag (46 képpel és 22 ábrával), illetve Balaton című könyvei, Gubányi Károly Öt év Mandzsuországban és Ausztrália című útirajzai, sok-sok eredeti illusztrációval.

Itt most megszakítom, de ígérem, hogy e könyvtárba még gyakaran be fogunk térni.

Illusztráció: eredeti fotográfia Almásy Autóval Szudánba c. könyvéből