Múltidéző: Amikor Trianon beintett (87)

Hailé Szelasszié, a Négus

Graziani tábornok elindult Afrikába
1935 február


Róma, február 24.
(A Stefani-ügynökség jelentése.) 
Graziani tábornok, a keletafrikai olasz haderők parancsnoka, vezérkarával a Vulkánia fedélzetére elindult Nápolyból.
Az afrikai főparancsnokot a király képviseletében a piemonti herceg búcsúztatta. Messinában az ott állomásozó Pelotirana hadoszály egy része szállt fel a hajóra.
A sziciliai partok népe a főparancsnok hajóját mindenütt tomboló lelkesedéssel fogadta.
Vasárnap este a „Biancamano” nevű gőzös is útnak indult Messinából. A hajóval 1900 főnyi katonaság utazik. Azonkívül nagyszámú műszaki csapat, motorizált tüzérség, távirászok és gépkocsik.
A vasárnap folyamán Nápolyban és Messinában összesen száz tiszt, 2600 főnyi legénység szállott hajóra és 3000 tonna hadianyagot raktároztak be.




Abesziniába utazott egy volt magyar tüzérfőhadnagy, hogy felajánlja szolgálatait a Négus hadseregének
1935 február


Vasárnap reggel sovány, szőke fiatalember szállt fel a párizsi gyorsra, kis csomagot szorongatva a kezében. A fiatalember Oláh Jenő, a Magyar Olasz Bank volt tisztviselője és volt tüzérfőhadnagy, aki útnak indult Abesszinia felé, hogy őfelsége Hailé Selassié Négus hadseregébe szolgáljon. Oláh B-listára került és azóta nem tudott álláshoz jutni. Rokonai és barátai támogatásából és alkalmi munkákból tartotta fenn magát. A gyönyörűen dekorált szenvedélyes katona a Négus hadseregében keresi jövőjét, csupán az aggasztja, hogy Abesszinia most a baráti Olaszországgal került súlyos konfliktusba.
Munkatársunk elindulása előtt a keleti pályaudvaron beszélgetett Oláhhal: - Mit visz magával? - kérdeztük. - Egy pár ruhát és fehérneműt. - Azután az útjáról kezd beszélni: - Franciaországon keresztül megyek át Afrikába és Alexandriából a Nílus mentén akarok Abessziniába eljutni. Abesszinia hadserege meglehetősen kiképzetlen: tehát a nagy, de kevéslakossú állam hadserege feltétlenül használni tud egy osztrák-magyar hadseregbeli jól képzett tüzértisztet. Remélem, hogy ami Európában nem sikerült, Abessziniában sikerült majd: jobb megélhetést találnom.




Mit tegyen az író a háborúval szemben? - A Nyugat ankétja
1935 február


GELLÉRT OSZKÁR


(Mit tegyen az író a háborúval szemben? Mindenekelőtt tisztáznod kell: mi az hogy író és mi az hogy háború? S hogy író létedre kötelességed-e egyáltalán a háborúval szemben állást foglalnod? S hogy állásfoglalásod nem tisztára véralkat dolga-e?)
- Író vagyok. Vallom, hogy íróságom nem puszta foglalkozás; legfeljebb az adóív kérdőrovatában az. Ha fölteszem, hogy embertársaimnak szükségük van az én munkámra is, vallanom kell, hogy hivatásom van s hivatásom eszményi. S akkor legfőbb kötelességem olyan eszményi célért küzdenem, hogy legyen békesség e földön az emberek között. Ez nem véralkatom dolga többé, hanem erkölcsömé. Így értem azt, hogy író vagyok. Író vagyok, tehát nem lehetek más, mint pacifista.

Áprilisi könyvböngészde

“Parány ember” szerelme


Ferenczes István vallásban kifejezésre jutó életszerelmét át- meg átszövi a líra misztikuma. Tetszetős, kézikönyv formátumú legújabb verseskötete (Amor mystica. Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011) annak a parány embernek a lírai vallomásait gyűjti egybe, aki nem saját Én-jét ismeri el egyedüli istenségnek, hanem egy magasabb, életét meghatározó és irányító intellektushoz, a keresztény hit mindenhatójához fűződő viszonya minőségét. A költő életében nem tematikus váltás ez - sajátos világszemlélete, ha nem is mindig ennyire közvetlenül, de következetesen helyet kapott költészete egészében. Misztikumban való feloldódása, himnikus hanghordozása akkor is versei mélyén lüktettek, amikor úgymond világi témákat érintett. Leginkább a természet, a virágok determinált sorsára emlékeztet ez a fajta világérzékelés, mely nem bizonyosságokkal, elvekkel, szabályokkal leírható, annál inkább a lebegéssel, az álommal, a sejtelemmel s "mint a szesz, átszivárog mindenen - Ahogy éltem, úgy jön a halálom." Mint költő is, nem a kiválasztottak, hanem az elvegyültekhez kíván tartozni. A porszemekhez méltó törvény betöltését kéri mindenhatójától, mert úgy érzi, ez az, ami majd kiemeli őt a hivalkodó átlagból.

Éden-keresőben


Kisregényében, de hozzája fűzött "egyszerű történeteiben" úgyszintén, a valamikor költőként induló, de azóta prózaíróként is kiteljesedett Elekes Ferenc (Éden Bádenben - Leborult szivarvég. Ághegy Könyvek, 2011) a boldogság- és megnyugváskeresés megannyi labirintusát bejáratja hőseivel - akik nevében nagyon sokszor az író jelentkezik hiteles narrátorként. E keresésnek szélsőséges esete az a romániai rendszerváltás előtti, válságos időszak, melyben a könyv szereplői egy Bécs melletti tranzit menekülttábor reménykedő lakóiként saját sorsukon szeretnének úgy változtatni, hogy az a lehető legjobb irányba forduljon. A számkivetettség megaláztatásai, a személyiségről rendre lemálló kisebb és nagyobb hazugságok, önáltatások mögött figyelmeztető jelként mindegyre felcsillannak az emberség ősi, eredendő erényei: az ember csak ott lehet igazán otthon, ahol jó és hasznos is tud egyben lenni. De ehhez föl kell hagynia az önmaga elől való meneküléssel. Az Elekes-féle próza egyszerű, mint az élet látható, tapintható, érzékelhető felszíne, s előrehaladva bennük, hirtelen történetei mélyére látunk.

Mágikusság és tudomány


Gagyi József újabb tanulmánykötete (Amire vágyunk, amitől félünk, amit remélünk. Erdélyi Múzeum Egyesület - Mentor Kiadó, 2010) a szerző által több évtizeden át kutatott népi vallásosság székelyföldi jelenségeinek és percepciójának foglalata, s egyben része annak a szintézisnek, amit a népi hagyományok átalakulásának és eltűnésének "utolsó órájában" az etnográfusok és antropológusok a jelen megértése végett teljesítenek ki. A népi kultúra tárgyi elemei, a hagyományos folklór keretein túlmutató népi hitvilág és misztikum praktikái - a vizsgált események konkrét tanulságai révén - azt jelzik, hogy az emberi gondolkodás racionális és irracionális elemei a valóságban elválaszthatatlanok egymástól, és mindegyre tudati konfliktusokhoz vezetnek, mihelyt az egyik megpróbálja elnyomni a másikat. A könyv kiemelkedő írása az a terjedelmileg viszonylag szerény tanulmány, mely kötetzáróként, +1 Világteremtés (A világ egy nyári kora reggelen. Ember és tanyája a Hargita keleti és nyugati lejtőin) címmel a természetben, annak törvényszerűségeire hangolt ember sajátos világlátásában olyan meghatározó elemeket fedez föl és különít el, melyek az öntörvényű lét teljes emberi életté való tágítását a problematikus társadalmi trendek dacára akár ma is lehetővé teszik.

Cseke Gábor

(A cikket az Új Magyar Szó Színkép mellékletének szántam.)

Lírai tőzsde. SZEMELT versek (3)

CSELÉNYI BÉLA
Karácsony után


A hófoltos, macskaköves sikátoron
dobozhéjat lenget a szél:
kívül arany, belül ezüst
fémes fényű fóliát.
Két mókus jár arra.
Szagolgatják, pofozgatják.
– Mi volt benne?
– Megégett kávémag volt benne.


Budapest, 1998. XII. 30.


Cselényi Béla (sz. 1955) úgy lépett be életembe, hogy az Ifjúmunkás im-melléklete számára egyszer megszerkesztette és letisztázta egy Gaál Gábor-köri vita jegyzőkönyvét, és azt kifogástalan helyesírással, a leszögezett időpontban példásan eljuttatta a szerkesztőségbe. Ezzel egyből akkorát nőtt a szememben, hogy amit később költőileg hozzáadott e róla alkotott pozitív képhez, az számomra bőven elég volt ráadásnak.


CSEKE GÁBOR
Böjt idején


Szutykos havak fakó emlékű útján
huncut pocsolyába fúlt egy nejlontasak,
kívül csupa ránc, belül a semmi,
ami az életünket sűrűn belengi.
A mókusok bezzeg másfelé járnak,
melegebb égtájakon kukáznak,
hol a világ nem oly vacak...


- Pedig ez még egy jó tasak!

Paprikaültetvényem (15)

2011. április 3. Zabhegyezőben

Csuda jól megy dolgom. Mármint az ültetvényen. Nincs semmi más dolgom, csak mint egy zabhegyezőnek, akit odaültettek a zabföld szélére, hogy figyelje a  vetés növekedését.


Alkalmam van naphosszat elüldögélni a kellemes, nem túl tág, de kellően lakályos beüvegezett erkélyen, kényelmes karosszékben, szememet olykor az ablakpárkányon sorakozó virágcserepekre vetve, de amúgy olvasmányomba bújva (pillanatnyilag Szolzsenyicin van napirenden, Lenin Zürichben c. regényével), és arra gondolok, hogy a könyvbeli - de akár a történelemben létező - orosz forradalmár is legalább ekkora összpontosítással kísérte nyomon a forradalmi helyzet alakulását a háború során szétzüllő Európában és Ázsiában. Átérzem a hajdani türelmetlenséget, hiszen magam is szeretném már formásodni látni paprikáimat, de a természetes fejlődés iramát nem lehet gyökeresen felgyorsítani, legfeljebb csak kedvező irányban biztosítani.


Gazda szeme hízlalja a jószágot - tartja a mondás, s ennek vetettem alá magamat én is. Tiszta szerencse, hogy a szomszédban, az amarylliszek frontján nem kell különösebben várakozni: nem csak napról napra, de akár óráról órára is változik a helyzet. Pár napja például kinyílt egy gyönyörű tő kettévált törzsén összesen 11 pompás virág. Ez egy kicsit olyan a növények világában, mint a 11 fejű sárkány a mesében, de ez nem vonatkozik a külalakra, mert a virág több mint szép; ahogy a gyerekek írják Torontóból meg Budapestről is, "kész csoda".


Ilyen csodák árnyékában nem utolsó dolog zabot hegyezni a paprikák tövén...

2011. április 3. A 11 fejű sárkány

Lírai tőzsde / SZEMELT versek (2)

ELEKES FERENC
Utcán szomorú asszony


Tavaszodik, s én megyek bele a télbe.
Utcán szomorú asszony, vegyek virágot,
mondta,
pont ma.
Álljak egy szál virággal, mit kezdjek véle?


Utcán szomorú asszony, láttam őt máskor,
olajágat tartott kezében, fölötte
égbolt,
szép volt,
talán az a képe megmarad örökre.


Utcán szomorú asszony, egy megtört ország,
amelyről azt hittem nem is olyan régen:
nemzet.
Ez lett:
egy szál virágot látok, s egy gyűrött orcát.


Elekes Ferenc (sz. 1935) előttem járó, örökké irigyelt mestere a lelkes szónak, akihez kimondhatatlanul ragaszkodom és akire mindig csak akkor haragudtam a legjobban, amikor nagyúrian, két kézzel, meddőn tékozolta mindazt, ami őbenne a legjobb: világteremtő érzékenységét.




CSEKE GÁBOR
Az utcán virgonc leányzó


Kint tél vacog, s én szügyig tavaszban járok
az utcán pucér köldökük mutogatják a lányok
- neked?
nekem?
Én is közéjük tartozom, hisz félig kinn a fenekem.


Vonulnak virgonc leányzók, micsoda rejtek
mélyéről bújtak elő, már-már mindent felejtek,
és vén
legény-
ként lelkem meddő vágyakra gerjed.


Az utcán virgonc leányzó, csupa élet,
látványa fájdalmas, durva merénylet,
- szánom-
bánom?
egy percen múlt s a minden semmivé lett.

Elkészült a dolgozat

Az április közepén Csíkszeredában tartandó Imagológiai konferenciára elkészültem az ott bemutatandó dolgozattal. A szöveg ugyan még módosulhat, lehet, nem adom elő az egészet, de nagyjából ez a veleje. A Culcerrel való levelezésünkről számolok be. Ide is elhelyezem:

Hogyan osztozzunk Dracula grófon? 

Cui aparţine contele Dracula?

Egy pszeudo-irodalmi levélváltás szubjektív háttere

Dan Culcer irodalomkritikussal, költővel és lapszerkesztővel egyetemista korunk óta ismerjük egymást, amióta a kolozsvári Babeş egyetem eggyéolvadt a Bolyai egyetemmel. Mindketten a bölcsészetre jártunk, közös emlékeket őrzünk a nyári hazafias munkatáborból, amely a kolozsvári Mikó-kert (Haşdeu-negyed) diákvárosát, illetve a Béke-téren álló diákművelődési ház felépítésén szorgoskodott.


Baráti kapcsolatunk szorosabbra fűződött azáltal, hogy a múlt század hetvenes éveinek elején, lapszerkesztőként nekem jutott a megtiszteltetés, hogy Dan Culcer - általam fordított verseivel - először az Ifjúmunkásban debütálhasson az irodalomban.


Azóta is rendszeres szellemi kapcsolatban állunk, jelentős segítséget kaptam tőle 2004-ben megjelent román költészeti antológiám (Kölcsönsorok. 36 modern és kortárs román költő versei magyarul, Pontfix kiadó) összeállításában és véglegesítésében. Kölcsönösségi alapon, 2010-ben lefordítottam összegyűjtött verseinek Utopia c. megjelent kötetét (Editura Ardealul / Asymetria), amely így reprezentatív kétnyelvű kiadványként látott napvilágot.


Számtalan közös emlék és önzetlen munkamegosztás után teszem fel magunknak a talányos kérdés: ez eddig mind szép, de hogyan osztozzunk például Dracula grófon? Kié legyen e titokzatos és fantasztikus történelmi alak, aki a mai Romániának világviszonylatban első számú vonzereje, népszerűségi indexének meghatározó eleme? Azzal mind a ketten tisztában vagyunk, hogy a hírhedt gróf, ha létezett, ha nem, egyként gazdagítja mind az erdélyi magyar, mind a román legendáriumot. Lucian Boia történész megfogalmazása szerint eképpen:


"Habár az elhírhedett regény [Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei, 1897 - sz.m.] megjelenése idején Erdély Magyarországhoz tartozott és maga Dracula gróf magyar arisztokrata, Románia 1918-ban a havasokon túli területekkel együtt megörökölte a mítoszt is. Dracula nem talált volna alkalmas helyet sem az Alpokban (igen közel a Nyugat szívéhez), de Tibetben sem (igen távol). A Kárpátok éppen alkalmatos díszletet kínálnak számára. Ez Európa határa: az a hely, ahol a nyugati jellegű civilizáció tőle már különböző világra nyit. A másság első körét képviseljük..." ("Mások" a románokról, in: Istorie şi mit în conştiinţa românească / Történelem és mítosz a román köztudatban)

Lírai tőzsde / SZEMELT versek (1)

Szinte kereken öt évvel a Lírai tőzsde. Fontos versek c. ciklusom első darabjának megszületése után (2006. március 29.) úgy éreztem, hogy a verses kalandnak nem merítettem ki minden lehetőségét s mától újabb játékba fogtam magamat: ezúttal "szemelt" versek replikáit igyekszem magamból felszínre hozni költészetünk gyakorlatilag kimeríthetetlen tárházából. Válogatásom ezúttal is hangsúlyozottan szubjektív, lelki-szellemi kötődésen túl senki se keressen benne semmilyen rendszert, logikát. (A ciklus címére Illyés Szemelt szőlő c. kötete ihletett, ezért is vele kezdem a sort.)


Csíkszereda, 2011. március 30.




ILLYÉS GYULA
Vidám reggel


Nagymosást, milyen gyönyörű
teregetést csinált a zápor;
tündököl tető, ég, fa, fű,
meg a szivem a tisztaságtól.


Megyek, még nem tudom, hova
megyek, hang nélkül énekelve,
utaim korlátlan ura,
hű tagjaim friss fejedelme.


Megyek a munkámmal, ahogy
az a kapás paraszt a dombra.
Munkám: lássam szavakba fogva,
hogy milyen elhagyott vagyok!


Megyek szöllők kis útjain:
ne találkozzam senkivel;
soha nem voltunk ily közel
egymáshoz, embertársaim!


Illyés Gyula (1902-1983) számomra elérhetetlen fenség, hűvös elegancia és hétköznapiságában is hiánytalan poézis. Megpróbálom magamban feltámasztani mindazt, ami benne, plebejusan is intellektuális, áradó költészetében vonz és taszít - szellemisége mágneses sarkait.


CSEKE GÁBOR
Szomorú este


Hetek óta száraz az ég
szeme, úgy vereslik a láztól,
mindenre fojtó por szitál
kegyes emlék a hullaházból.


Örök fogságban, mint aki
tudja, hogy lelke csupa dallam,
kussolásom nem alaki:
meglapulok minden kanyarban.


Roskatag lépteim alatt
tehetetlenség kérge reccsen:
nyelvem helyett döglött halak 
lebegnek tikkadt szájüregben.


Sehol egy rejtek, csak mező
terül alám, de mégse láthat
belém a világ, éjszakám
görögtűz és meddő varázslat.

Paprikaültetvényem (14)

2011. március 29. Az öt palánta csupa Élet

Ahogy telnek a napok, mind jobban kihúzom magam. És büszke vagyok. Hogy belevágtam ebbe a paprika-kalandba. Pontosabban: hogy hagytam magam meggyőzni a belevágás felől.


Mert ez az igazság. Ha Ilonka nem mondja, nekem eszembe se jut ilyesmi. Egyszerűen csak jóízűen elfogyasztottam az általa hozott rokoni paprikát, amiről megállapítottam, hogy milyen finom. (Csípősben is van ám finom! Ami nem vadul, hanem elegánsan, szenvedélyesen, mély átéléssel csíp. Jön, hogy visszacsípje az ember...)


De ez csak játék a szavakkal. Amit a természet művel a cserepekben, az maga a nagybetűs Élet. Élet és erő van ezekben a palántákban, csak a színüket és a tartásukat kell megnézni. Csak így tovább!


Ráadásul milyen jó társaságban vannak. Csupa nemes szépség veszi körül őket. A szomszédok is csodájára jönnek az amaryllisz-sornak. Mert néhány napig pompézik és utána huss! Várhatunk egy fél évet. Legalább. Csak a zöldjük marad. De aztán az is elhull egy darabig. Új sarjadásig, bimbózásig.

2011. március 29. Jó társaság...

Dan Culcer: Válasz az identitásról...

Íme, egy olyan terület, amelyen látszólag nem értünk egyet. Azt írod:


«Érintesz viszont egy olyan kérdést is, amiben úgy érzem, egyelőre más a felfogásunk. És ez a romániai magyarság politikai szerveződése, képviselete. A Te szemedben az RMDSZ mint gyűjtőszervezet (párt) megléte politikai fiaskó, mondván, hogy a kisebbségi népközösségek is ugyanúgy elsősorban társadalmilag rétegződnek és ez meghatározóbb minden etnikai szempontnál. Azt gyanítom, ha magam is többségi lennék, valószínű én is így gondolnám, de mert kisebbségi vagyok, a kisebbségi léthelyzetben eltöltött közel száz esztendő tapasztalata arra figyelmeztet: mindaddig kell lennie egy erős és szavát a politikában egységesen hallató szervező erőnek, amely a tényleges kisebbségi érdekek mentén működik. A baj tehát esetünkben, meglátásom szerint, nem az RMDSZ-szel van, mert ő csak alkalmazkodik ahhoz az eredendően fonák helyzethez, amit a rendszerváltás óta számára az érdekérvényesítéshez teremtettek. Románia mai politikai berendezkedése ugyanis elismeri a kisebbségi érdekvédelmi szervezetek létezését és szerepét, ugyanakkor politikai súlyukat csak akkor fogadja el partnerként, ha a kisebbség aláveti magát a politikai pártszerveződés többségi rendszabályainak. A Dimitrie Cantemir emlegette "struccteve" állapotot tehát eleve már maguk a törvényes előírások hívják életre, kényszerítik a kisebbségre. Tovább pedig megint csak igazad van: e zsákba futás, e "párt is, meg nem is párt" identitás olyan helyzetekbe kényszeríti bele a kisebbséget, amelyekben nehéz helyes válaszokat megfogalmazni.


Nézzünk csak végig a romániai pártokon: jól látható, hogy az ideológia mentén való szerveződés látszat, máz csupán és egyik sem képes leképezni egy-egy társadalmi osztály, réteg, csoport sajátos érdekeit - annál inkább bizonyos, nehezen meghatározható érdekcsoportok viszonyát a hatalomhoz. Ebbe a táncrendbe kell beállnia a romániai magyarság szervezetének is, ha azt akarja, hogy egyáltalán labdába rúghasson. Én magam és még nagyon sokan - egyáltalán nem örülünk neki. Ezért, ha lehet, légy valamivel elnézőbb e tekintetben, s talán mégis létezik másfajta kiút is ebből a kutyaszorítóból.»


Véleménykülönbözőségünk csupán látszólagos. Lényegében egyetértünk. Csak az időzítés távlataiban különböznek. Tökéletesen igazad van a magyarok etnikai képviselete és a románok látszólag ideologikus pártképviselete közti viszony elemzésében. E képviseletet magam is ellenzem és helyében a Constantin Cojocaru kezdeményezte Néppárt típusú alakulatot támogatnék. Azt hiszem, érdemes volna belenézned elemzéseibe, s még inkább lefordítanod szövegeiből néhány passzust, hogy bemutathassuk véleménycserénk esetleges olvasóinak is.


De a román politikai reform, akárcsak a romániai élet erkölcsi és gazdasági megtisztulása, amely egyaránt érdekli a románokat és a magyarokat, nem jöhet létre, ha e pártokba szerveződött tolvajbandákat a magyarok az RMDSZ révén támogatják, az azonnali vagy középtávú közösségi érdekek nevében. Lépjünk tovább a konfederációra vonatkozó távlatok terve alapján. Az RMDSZ megőrizheti kulturális cselekvőkészségét, de más szövetséget kell keresnie, ahogyan azt Brüsszelben már meg is tette. Az EU-csapdából való szabadulás és a kelet-európai, balkáni és kaukázusi Központi Szövetség felé tájékozódás, amiről már írtam, nem lehetséges a Nagy-Románia, a Polgári Magyar Párt vagy az RMDSZ-típusú - valamennyi etnikai párt - révén, bár közöttük politikai erő és vehemencia terén különbségek vannak.


Amúgy folytatom a visszhangok, sajtóadalékok gyűjtését és szervezését. És főként a párbeszédünket. Hamarosan jelentkezem. Szeretettel és megbecsüléssel:

Dan Culcer

Cseke Gábor: Az identitásról... (válasz Dan Culcernek)

Kedves Dan!

Az első szabad március 15 egyik
erdélyi plakátja (1990)
Fotó: Székely Sándor

Az identitásról általad írottakkal összességében és részleteiben is egyetértek, bár én személy szerint nem szentelnék neki ekkora elméleti teret, mert az én olvasatomban mindaz, amit a kérdésről igen dokumentáltan és meggyőzően elmondtál, szinte-szinte természetes. Igaz, a "homogenizációért" vívott és a "szeparatizmus" elleni dicső romániai küzdelemben egyszerűen nem osztottam a hivatalos és a többségi álláspontot, bár kénytelen voltam alkalmazkodni hozzá. Senki sem tudott hitelesen meggyőzni affelől, hogy miért van szükség országos méretekben, mindenre kiterjedően mesterkélt, erőszakos, az egyéni akarattal szembe menő közösködésre az iskolában, a társadalmi életben, a szórakozásban, a kultúrában, az intézményes struktúrákban stb. A közeledést, az átjárást értettem s el is fogadtam. De a végsőkig vitt, "égig érő" egyneműsítést már nem. Ahol csak lehetett s ahogyan lehetett, ha apró próbálkozásokkal is, de igyekeztem szembehelyezkedni vele; még akkor is, mikor a látszat egészen mást mutatott.


Vajon, nem azzal bonyolítottuk-kuszáltuk össze a dolgokat, hogy túl sokat foglalkoztunk így is, meg úgy is olyan kérdésekkel, amelyek amúgy nyilvánvalóságok? Ilyen értelemben például melegen köszöntöm azt a hozzáállásodat, amely szakítani látszik az aggodalmas, többségi paternalizmussal. Az említett atyáskodás ugyanis annyira nevetséges, hogy szóvá tenni is restellem. De meg kell tennem, mert mostanig valahogy mindig bennem rekedt az a határozott elutasító vélemény, mely a kisebbségiek érdekeit, sorsát "féltő" - bár eközben a kisebbségi helyzetet és problematikát teljesen félreértő, vagy egyáltalán nem érzékelő, önáltató, fensőbbséges - többségi jóindulatára bennem kialakult. Külön örvendek annak a merész, ugyanakkor a lehető legtermészetesebb kijelentésednek, hogy "A románoknak nincs miért aggódniuk azért, mi történik azokkal a magyarokkal, akik nem tudnak románul. Az ő bajuk. Nem találnak majd munkát, csak egy majdani MAT-ban, annak is XXI. századi kiadásában. Na és? Szaporítani kívánják a munkanélküliek számát? Mi közöm nekem hozzá? Nem lesz joguk munkanélküli segélyre, ha visszautasítják az etnikailag védtelen vidéken való munkalehetőséget." Azt hiszem, ennél többet nem is várhat el jelen pillanatban egy romániai romántól egy magamfajta romániai magyar. Túl sok minden történt az elmúlt kilencven valahány évben - de ha jól meggondoljuk, még régebb óta is, bizony! - népeink között, körül, nyíltan és fű alatt is, hogy a leghitelesebb alapállás a korrekt, objektivitásra törekvő távolságtartás legyen. Ami - ahogyan igen helyesen írod - nem elzárkózás, nem áthatolhatatlan fal, de olyan, ami az "égig ér". 


Sajnos, azt is látnom kell, hogy idézett passzusod utolsó mondatában - talán akaratlanul, reflexszerűen, szándékod ellenére? -  benned is felágaskodik a burkolt figyelmeztetés, s ezért mintha azt is üzennéd: vigyázz, mert ha nem tanulsz meg románul, nem lesz jogod munkanélküli segélyre! Pedig amit mondasz, az tökéletesen igaz. De szerintem hagyni kell, hogy mindenki kóstolja meg újra és újra, a saját bőrén és tapasztalata árán ezt az igazságot. Ezeket az érveket úgyis elmondták már ezerszer a kisebbségieknek, volt alkalmuk tanulni belőle; ha akarnak. Ha meg nem, hát nem... Egyáltalán, a föl nem ismert evidenciák megtapasztalása az egyetlen lehetséges és célravezető nevelőeszköz.


Úgy, ahogyan azt éppen most "történelmi igazságtevő"-ként kéretlenül fellépő ifjú pénzügyőr kóstolgatja, milyen az, ha a székely provincia relatív védettségéből kikerülve, országos méretekhez kell igazodnia; aki - naivan? provokációs céllal? saját kezdeményezésből? felbujtásra? reméljük, egyszer még kiderül - úgy gondolta, hogy reá vár a szent feladat Avram Iancut fellógatni - bár képletesen, de éppen március 15-én, a világmagyarság ünnepén - mindazért, amit a történelem a román-magyar kapcsolatokban negatívumként felhalmozott.