Paprikaültetvényem (26)

2011. május 17. reggel - ötből egy

Ma reggel megtörtént a próbaszüret.


Előzetesen alaposan átgondoltam, milyen kritériumok alapján jelöljem ki a gyanútlan áldozatot. Ötből egyet. Hogy a pusztulással egyúttal az életet szolgáljam. Döntés előtt végignéztem mindegyik tő felső koronáját, majd megállapodtam annál, amelyen a kifejlett példány mellett a legtöbb, elméletileg még igéretes kezdeményezés indult növekedésnek. Megtörténhet, hogy a "fő-fő" paprika eltávolítása után valamelyikük - vagy akár valamennyi - növekedésnek indul. Energiához jut.


Így aztán sem a legnagyobb, sem a legkisebb elve nem győzött, hanem a legéletesebb helyzet jött számításba.


Körömollóval metszettem le a paprikát a tövéről. Majd megmostam, az ebédlő asztalra helyeztem két lehullott levéllel díszítve és lefényképeztem. Néhány órán át hevert az asztalon, az ebédre várva.

3022. május 17. délben - apró szeletekben

Terítéskor zöldségeket vágtam össze salátának egy tálacskába. Utolsónak a paprikácskát szeltem fel, apró szeletekre. Megkóstoltam egy szeletet: istenesen csípett! Nem vadul, de szeretetteljesen, ragaszkodóan. Ujjaimon még órák múlva is érződött a paprika ereje.


Tulajdonképpen sajnálom, hogy csak ilyen gyatra terméseredményről számolhatok be. Egyik szemem sír, a másik nevet.


U. i. Azt hiszem, nyár elején vásárolok a piacról egy nagy cserép paprikatövet, sok-sok kis paprikával. Minden évben kínálták magukat a piacsoron, de valahogy átnéztem rajtuk...

Ebéd utáni maradék

Erdélyi és csángó költészet: MÁTÉ IMRE

Máté Imre (Érmihályfalva, 1936. február 14. – Érmihályfalva, 1989. december 8.) főként a Partiumban ismert és elismert költő. 
Tetszhalottként született, életre keltése közben maradandó idegrendszeri károsodást szenvedett. 1961-ben érettségizett Székelyhídon, tehetségére hamar felfigyeltek. Könyvtáros lett, majd családot alapított és Nagyváradon telepedett meg. Számos kortárs magyar költő biztatta, támogatta. Versei főleg lapokban jelentek meg. Kötetei: Látta ezt a fürge mókus (gyermekversek, 1969); Forgó táncban (versek, 1973); A nap kalapja (gyermekversek, 1980); Segíts meg, emberségem (Gábor Ferenccel és Számadó Ernővel közös verseskötet, 1984). Édesanyja halála után tragikus hirtelenséggel elhunyt.




HAJSZÁS


Csepű hajából nagyapám 
ostort font nekem, 
s őriztem a teheneket 
az őszi földeken.


Tilosba tőlem egyse járt —
csupán a csámborult Világ.




MAJD MEGPIHENSZ


Hídon erről szerelem, 
túl a hídon szerelem. 
Töprengeni nem lehet, 
vámolják a szíveket.


Rossz sorsodon nem hagyod 
kacagni a patakot, 
gyávák sírhattak bele, 
színig azért van tele.


Úsztatják a múltakat, 
úsztasd hát a múltadat! 
Fejed felett nap ragyog, 
pillangóznak holnapok, 
eszterláncon gyerekek, 
válaszd ki a gyereked.


Izmaid míg erősek, 
ne járjanak előtted, 
majd megpihensz valahol,
ha szemedig alkonyul.




GYÁSZ 


két szomszédasszony hazulról 
öregen ment el alkonyatra 
tűzhelyükről a hamut kihordták 
beleültek fekete tyúkok 
lehunyni parázs-szemüket


egyre sötétebb zászló az ég 
alatta búvó gyilkosok 
istenhez hasonlítanak


anyám az ajtót magára zárja

Lírai tőzsde. SZEMELT versek (13)

LACKFI JÁNOS
Magamat figyelem


Az utóbbi időben figyelem magam
nem mintha volna bármi különleges
abban amit és ahogyan teszek
s e tevés-vevés mögött gondolok,
de mert ha másvalakit figyelnék, kényelmesen
besorolnám őt, hogy hideg vagy meleg,
fekete vagy fehér, hangulatom szerint
(napról napra változhat ez a kép),
ha viszont magamat veszem
célba, mindig van bennem annyi
sanda önszerelem meg józan gyanakvás,
hogy se fehéren se túl feketén ne lássam,
amit teszek, s marad a kellemes, bár
kissé gyomorforgató hinta-mozgás:
ma is, mikor dühödten elveszett papírok után
kutattam szitkozódva, nagy zajjal (hallják
csak meg a túlszobában is, akik semmiről
se tehetnek!), a még költözésünk idejéből
megmaradt dobozok tartalmát
széthajigálva - nos, mindeközben az a hátsó
gondolat döngicsélt a fejemben, hogy délután
hazajővén így kénytelen leszek felszámolni
a szoba közepén heverő kupacot, s milyen
máshogy fest majd úgy a szoba: rá kellett jönnöm
hogy rend és rendetlenség bennem immár
összefonódik végérvényesen.


Lackfi János (Budapest, 1971. május 18. – ) magyar költő, író, műfordító, tanár, Nyugat-kutató, fotós. Eredeti nevén Oláh János. Szülei, Mezey Katalin és Oláh János mindketten József Attila-díjas költők. Hogy apjával össze ne tévesszék, publikálása kezdetekor a Lackfi nevet vette fel. És azóta játszik szüntelen, magát s minket figyelve, egy életre szóló kísérlet tűrt alanyaként.




CSEKE GÁBOR
Magánkilátó


Kinézek magamból -
kíváncsi énem
hason fekve pupillámon át kényelmes leshelyről
bűntelenül figyel titeket és mindent
föl- és megjegyez úgy érzi
magát mint a világítótorony őre
az öböl fölött messzire nézve látni
ahogy a vihar megiramodik a part felé
hánykódó habzó hullámokat taszítva
maga előtt és én azt hiszem menedékem
majd megóv minden bajtól nekem csak a látás
a rögzítés és az emlékezés
kockázata jutott rajtam ugyan
nem foghat villámlás szélvész tengerár
zúdulása pedig ha a távol helyett csak
egy pillanatra is magam elé néznék
látnám miként remeg magánkilátóm
oszlopa két térdem
lábszáram roskatag elmerül
velem együtt
iszapban szennyben pusztító forgatagban

Paprikaültetvényem (25)

2011. május 14. - Elhaló virágok

Napokon át hallgattam, figyeltem, reméltem.


Most már elfogadom azt, ami történni fog. A nagy lelkesedés kora valahogy elszállt. Megállt a növények fejlődése. Talán rossz helyre tettük őket az ablakomban, s a reggeli hideg levegő csőstől zúdult rájuk, ahányszor csak szellőztettünk?


Az egyik reggel, rájuk pillantva, azt vettem észre, hogy úgy reszketnek a finom, fagypont körüli huzatban, mint a fázós ember a zimankóban. Vagy a féllábú koldus az utcasarkon (hogy irodalmias példával éljek).


A virágok szerre száradnak le, az apró paprikák megálltak a fejlődésben. Maradnak a már kifejlesztett tövek, 1-1- mindegyik tövön, és én gazdagabb leszek egy tanulsággal. Hogy az élettel kísérletezni lehet ugyan, de ahhoz az életről százszor-ezerszer többet kell tudni, hogy értő nyomkövetői legyünk és hogy a reményeink ne váljanak sajnálatos illúzióvá.


Pár napja még azon vitáztunk, melyik paprikát áldozzam föl a kóstolás oltárán? Azért, hogy egyáltalán tudjuk, milyen ízeket, minőséget állítottunk elő. Én azt mondtam, a legnagyobbat kellene, merthogy abban minden kvalitás a leginkább megvan, Ilonka azzal érvelt, hogy az a továbbmenekítéshez szükséges. Csakhogy...

2011. május 14. - Marad mindegyik tövön 1-1

Úgy tűnik, nincs mit tovább menekíteni. Öt tő, öt paprika. Eredménynek ez sem egészen rossz, hiszen munka nem volt éppen annyi vele, mint ami reményt beleöltünk ebbe a kalandba.


Persze, ezek a csőd hivatalos bevallása előtti gondolatok. Sötét árnyak az ültetvény egén. Várjuk a természet utolsó szavát...

2011. május 14.

Múltidéző: Amikor Trianon beintett (90)

Lombroso-figurák -
támpont szellemi kórképekhez

Béke vagy háború Európában
1935 december


Genf, december 15.
Az olasz-abesszín háború gyors befejezése tekintetében a hangulat Genfben változatlanul pesszimista. Egy Edenhez közelálló diplomata kijelentette, hogy a szerdai tanácsülés elé nem szabad illuziókkal tekinteni.
- Anglia és Franciaország megtették kötelességüket - mondotta a diplomata - a békejavaslat kidolgozásával, melyet a két érdekelt félnek átnyujtottak és a Népszövetséggel közöltek. Az angol kormány többet nem tehet. Az angol delegáció nem tartja kétségesnek, hogy a tervezetet a tanács egyes tagjai, ezek között a Szovjet, Románia, Törökország és Dánia nem fogadják el. A tanács határozataihoz egyhangúság szükséges, tehát a béketervezet elvetése szinte biztos. A népszövetségi közgyűlés összehívása, amit a négus kért, rendkívül komplikálja a helyzetet.
- Mi történik akkor, ha a tanács elutasítja az angol-francia békejavaslatot?
- Akkor magának a tanácsnak kell egy újabb javaslatot kidolgoznia, ami azonban nem sok eredménnyel kecsegtet, tekintve, hogy a Népszövetség hónapokig tartó erőfeszítése csütörtököt mondott. Azt hiszem, hogy a jövő hét lesz Európa és a világ részére a legkritikusabb hét. Ezen a karácsonyelőtti héten fog eldőlni, hogy az új év békét vagy háborút hoz-e Európának?


Lippay Imre




Madzsar József dr. Moszkvába szökött és nagy állást kapott a Szovjettől
1935 december


Vasárnap érkezett a hír Budapestre, hogy Madzsar Józsf dr. fogorvos, a tudományos világban ismert népegészségügyi kutató és író, akit különböző kommunista bűncselekményekért elítélt a magyar bíróság, Moszkvába szökött és ott a Szovjet közegészségügyi szervezetében igen magas állást kapott. Madzsar szökése vadregényesen érdekes: hogy jogerős büntetéseitől szabaduljon, hamis útlevéllel Kassára utazott, onnan Svájcba, majd repülőgépen a Balti tenger egyik kikötőjébe. Az előre értesített szovjetkormány egyik hadihajóját rendelte a kikötő elé, hogy annak a fedélzetén utazzon orosz területre a pesti fogorvos, aki egyébként egyetemi tanár is volt és a forradalmak idejében népegészségügyi államtitkár.




A napokban megalakul az állam új hajósvállalata: a Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Rt.
1935 december


Az MFTR szanálásának első periódusa befejeződött.
A fontosabb személyi változások már megtörténtek, különböző megtakarításokat végzett az új rezsim. A vasút és hajó versenyét szerződéssel rendezték, úgyhogy előreláthatólag a MFTR ügyeit lassan sikerül rendbeszedni a forgalom emelkedése és a kiadások csökkentése révén.
Ebből a szempontból nagy fontossága van a dunai hajós pool meghosszabbításának, ami provizórikusan, egyelőre változatlan feltételek mellett történik meg kora tavasszal, egy esztendőre. Ez alatt kialakul a végleges helyzet, nevezetesen, hogy a Bajor Lloyd és a MFTR milyen kvótajavítás mellett vehet részt továbbra ebben a tömörülésben.
A MFTR reorganizálása tehát programszerűen folyik, de amellett a minisztérium alkalmasnak látja az időt arra is, hogy egyéb, a MFTR-en kívüli hajóközlekedési problémákat is megoldjon.
A legsürgősebb feladatnak a Duna-tengeri hajóforgalom centralizálását tartják illetékes helyen és ennek központi irányítására rövidesen önálló részvénytársaság is alakul. Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Részvénytársaság címmel, egymillió pengővel alakul meg az új társaság, amelynek összes részvényeit az államkincstár jegyzi. Az alaptőke legnagyobb részét apportként hozzák be, mert az állam a Budapest I-et, a most épülő új Duna-tengeri hajót - amelyet Kováts államtitkár Hungáriának akar elkeresztelni - végül a Neptun Tengerhajózási Rt.-tól legutóbb 200.000 pengőért megvásárolt Duna nevű gőzöst adják át a részvénytársaságnak.
A vállalat alapítási tervezetét Pekár Imre ügyvéd, a MFTR jogtanácsosa készítette és a közgyűlésen előreláthatólag elnökké Wulff Olaf nyugalmazott ellentengernagyot választják meg, az igazgatóságba pedig a kereskedelmi és pénzügyminisztérium, a folyamőrség, a Külkereskedelmi Hivatal és a MFTR exponensei kerülnek. A társaság ügyvitelét a MFTR néhány tisztviselője látja el, de egyébként jóformán csak a hajók fenntartási költsége lesz a társaság rezsije, amit pedig bőven fedez a fuvardíj.
Az a tervük az intézőknek, hogy a Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Rt. várható jövedelmeiből nemcsak a folyó kiadásokat fedezik, hanem törlesztenek arra a félmillió pengő kölcsönre is, amelyet két évvel ezelőtt az állam a Budapest I. építésére folyósított kölcsönképpen.
A tranzakció előzményeként véglegesíteni kellett a megállapodást, amelyet Burgers genovai főkonzul hajósvállalatával, a Neptun Tengerhajózási Rt.-vel kötöttek. A Duna nevű hajót pontosan 198.000 pengőért vásárolta meg a kincstár, tehát igen jutányos áron. Ezt a motorost a budai hajógyárban alaposan kireparálták néhány hónappal ezelőtt és azóta a tengereket járja. December 9-ére kell megérkeznie az adásvételi megállapodás szerint Galacba, ahol dokkba kerül és megtörténik a magyar hatóságok részéről a szakszerű átvétel.




Hatalmas földalatti ellenzéki megmozdulás Oroszországban
1935 december


Moszkva, december 29.
Csak most mernek nyíltabban beszélni az orosz fővárosban arról a hatalmas földalatti ellenzéki mozgalomról, amely egész Oroszországban elemi erővel robbant ki néhány hét előtt anélkül, hogy a GPU nyomozóseregének a mozgalom vezetőit kézrekeritani sikerült volna.
Néhány héttel ezelőtt egy éjszaka a moszkvai földalatti vasút valamennyi állomásán letépték a falról Stalin kiáltványát, ugyanazon éjszakán titokzatos kezek eltávolították száz és száz szovjet hivatalból Stalin arcképét, Stalingradban pedig darabokra zúzták Stalin egy nyilvános parkban álló szobrát.
A Taylor-rendszert, amely a munka részletes mechanizálásával felgyorsítja ugyan a termelést, de ugyanakkor kíméletlenül kifacsarja a munkás idegrendszerét, a szovjetkormány a Stahanov-rendszer orosz elnevezése alatt könyörtelenül igyekszik átültetni az egész orosz termelésbe.
Az ellen lázadt fel a munkásság és a hadsereg fiatalabb része és több mint valószínű, hogy ugyanazokból a körökből indult ki ez a mozgalom is, amely a mult évben Kirov meggyilkolásával robbant ki Pétervárott.
Az orosz lapok természetesen mindezt elhallgatják, és csupán burkolt célzásokat tesznek arra, hogy a Trockij-féle ellenzék újból felütötte a fejét.
Ez a mozgalom azonban nem egyéb, mint a növekvő elégületlenségnek és az elkeseredett ifjúságnak egyelőre csak burkolt és földalatti, de lehet a közeljövőben már elemi erővel fellépő lázongása.




I. Szemlér Ferenc: Szökevény 
1935 december


Jó itt e ritka kis sziget
a sok-sok zaj között,
mik bőgve össze-összecsapnak
mint véres ütközők


egy szegény tévedt vasuti
munkás holttetemén.
Szabad vagyok egy pillanatra.
Minek is vigyem én


a világ minden gondjait?!
Hadd élvezzem, hogy itt
elbújhatok, hogy most e parkban
engem ki sem gyanít.


Megszöktem zord munkám elől.
E csöppnyi lázadás
oly szép, mint óriási tett,
mint valami csodás


hatalmas bősz forradalom
zászlókkal, kürtösen,
miért ily mélyen lelkesülni
nem tudnék már sosem.


Most érzem csak: e kis szökés
milyen sokat jelent,
a titkon bátor szökevény
érezhet csak ilyent,


kinek már mindegy: merre dúl
a véres harc, aki
a béke fehér zászlaját
magának lengeti.


És most felállok. Vissza kell
térnem. A munka tág
és mégis szörnyű börtöne
vár. Vár a vad világ.


De ezt a percet úgy viszem
magammal, mint a rab
viszi keblén a reszelőt
és tudja, hogy szabad.




,,Főbérleti” lakók bujdosnak a lágymányosi nádasban
1935 december


Vasárnap kora reggel a kelenföldi vasútállomásról gyalog igyekszünk a város felé, mikor a lágymányosi bérkaszárnyák közvetlen közelében mintha a lecsapolt, kipusztított alföldi vadvizek felhős hajnali látomása lenne! - hirtelen szétterül előttünk a hírhedt lágymányosi nádvilág.
És hogy az illúziónk tökéletes legyen: a szélben zizegő nád sűrűjéből torzonborz alak lép ki. Testén lengeti-paskolja a kíméletlen novemberi szél szánalmas rongyait, mint a madárijesztők fantasztikus köntösét a kukorica földeken. 
A nádas vasárnapi vándora megriad. Visssza akar húzódni a vadvíz rengetegébe, de utána megyünk és megszólítjuk. Védekezően emeli maga elé a karját, a szeme csupa rettegés. Szepegve, rimánkodva szólal meg:
- Hajléktalan vagyok, kérem... Munkanélküli... Nem tettem én semmi rosszat...
Mikor látja, hogy nem hatósági emberrel beszél, fölenged a félelme és még ő ajánlkozik vezetőnek a süppedékes ingoványba, amelynek különös titkát árulja el: azt, hogy itt, a bérkaszárnyák között, a lánymányosi tó zsombékjában lakók is vannak.
Alig csapódik össze mögöttünk a zörgő nád, mikor a süppedő talajon meglátjuk a nád bujdosóinak első tanyáját. Rongyhalom az ágy, mellette hulladéktéglából összerakott tűzhely. Első percben semmi más nem árulja el az élet nyomát, mint a fojtogatóan felénk szálló füst. De az után megmozdul a rongyhalom: egy aszott aggastyán ijedt patkányszeme kémlel ki alóla.
- Az elébb gyüttem, - mondja síróhangon - szundítanék...
Végre elárulja, hogy Krizsán Jánosnak hívják, hatvanöt éves, napszámos. Vállalna munkát, akármit - csak felfogadnák!
Úgy élek, mint az Isten madara - meséli - népkonyhára, menhelyre csak az mehet, aki idevaló illetőségű. De én talárszentgyörgyi vagyok, kérem... Itt a szállásom a nádasban. Ha nem esik az eső, vagy a hó, nem rossz hely. Elállja a szelet. A rongyaim fölé nádat szórok, az melegít. Be is gyújtok a tégla alá. Aztán csak elalszom...
Amint beljebb, beljebb megyünk a nádasba, egymásután találkozunk ilyen rongyhalmokkal. De a lakói már elmentek... Az éhség kihajtotta őket.
- Annyi itt az ember, - magyarázza az öreg Krizsán és feketeszakállas kisérőm, aki nem akarja megmondani a nevét! - olyan sokan vagyunk, hogy éccaka egymásba botlunk.
Ezek a nyomorultak csak addig élvezhetik már a felhős ég alatt, zuzmarával borítva, csonttá fagyva a maguk főbérleti lakását, amíg - tavasszal - le nem csapolják a város kőrengetegében susogó vad nádast.



(A folytatáshoz kattintson a További bejegyzések-re!)

Erdélyi és csángó költészet: BORDY MARGIT

Bordy Margit (1944) költő, festőművész. A Maros megyei Unokáról Marosvásárhelyen át (képzőművészeti középiskola) jut el Kolozsvárra, ahol a Ion Andreescu Főiskolán diplomázik (1970), nyugdíjazásáig rajztanár. Kötetei: Hét fehér (1981), Ahol nem pihen madarak szárnycsapása (2007). Válogatásunk ez utóbbi kötet alapján történt.




Szavak parazsából


Fekete varjak árnyéka lebben 
rekedt hangjuk barázdák nyelik. 
Egy régi beszélgetés szava rezzen, 
éli álmát, keresi értékeit.


Szavak. Drágakövek vagy kések, 
öröm vagy könny követei. 
A harc mindennapos, s ki érti 
a gondolat hogy választ vezért?


Fekete varjak árnyéka lebben, 
az évszak indulatát sodorja a szél. 
Szavak parazsából főnixként rezzen 
a látomás tenyeremben — arcod vonásai.




Eljön egyszer


Eljön egyszer ez is, az is 
aprópénzre váltott a gondolat. 
Agyat zsibbasztó slágerbe fonódik 
aranyozott cserép, agyag.


S köddévált tegnapban marad 
halottként a jogra alkalom. 
Vért isznak a virágok valahol, 
s a Parnasszuson karnevál dobol.




Legelő nyáj csilingeli


Kedvesem, kedvesem 
sohasem volt, sohasem lesz, 
legelő nyáj csilingeli 
ebben a zöld délelőttben.


Kedvesem, kedvesem 
faragott kapun túl a kertben 
gyümölcs érik nem közöny 
ebben a sárga délidőben.


Kedvesem, kedvesem, 
semmivé porló magánykőzet 
homályos az út a létben 
alkonyatkor, minden megtörténhet.
****************************
A vesztes mindent megtalálhat, 
a győztes mindent elveszíthet.


(A folytatáshoz kattanjunk a További bejegyzések-re)

Paprikaültetvényem (24)

2011. május 8 - reggelre hó takará el a bérci tetőt és nem csak...

Ma hajnalban paprikáim rémülten néztek ki az ablakon: május 8-án képes volt lehavazni! Biztosan, eleinte nem hittek a szemüknek (vajon, van-e nekik olyasmi? tudtunkkal nincs, de manapság már semmi sem biztos...).


Én sem lustálkodtam sokat, még félhomály volt, amikor az ablak elé támolyogtam és bámultam a lecukrozott világot, a távoli hegyeket, meg a fölöttünk lógó, kiürült hasú, de szürke felhőket.


Elő a fényképezőgéppel, s előbb a havas világot örökítettem meg, a félhomályból kitekintgető paprikákkal, majd villanóval a növénykékre összpontosítottam, s így a visszamerészkedett tél kívül rekedt a reggeli fél-sötétben.


Egészen tekintélyes példányokat látni egy-egy paprikatövön. Sajnos, a növények bokrosodása inkább függőleges irányban történik, így fácskákra emlékeztetnek és mesterséges életkörülményeikről árulkodnak.


Nem kívánok lehetetlent. Olyanok, amilyenek, a mi nevelésünk és gondoskodásunk vezette el őket odáig, ahol ma vannak. Vezérelje őket tovább a bennük felhalmozott determináltság és életösztön. Immár biztos, hogy lesz termés, az egyedüli kérdés csupán az: mekkora és milyen?


Na, erre én is kíváncsi vagyok!

2011. május 8 - paprikáim, villanóval

Kocsis Francisko újabb fordításai verseimből

Szentes B. Lajos fotója

Május 3-án az alábbi levél érkezett marosvásárhelyi barátomtól:


Draga Gabi batyam,

ti-am tradus cateva poeme din ultimul tau volum selectiv. Am inceput sa le traduc de indata ce mi-ai dat cartea, dar nu m-am tinut de treaba, ca mult altele mi-au devenit mereu mai urgente, asa ca abia acum ti le pot trimite intr-o forma finala. Sa fie un dar de primavara.
Le poti pune pe blog. Eu le voi da probabil la Discobolul, ori Familia.
Te imbratisez cu drag,
-- 
Francisko


(Magyarán:
Drága Gabi bátyám,


lefordítottam néhány versedet legutolsó kötetedből, válogatásodból. Már akkor nekifogtam, amikor ideadtad a könyvet, de nem voltam elég kitartó, sokminden egyéb fontosabb lett nagyhirtelen, úgy hogy csak most állok készen elküldeni  véglegesített formában, tavaszi ajándék gyanánt.


Felrakhatod a blogodra. Úgy tűnik, hogy a Discobolulnak vagy a Familiának kínálom föl.


Szeretettel ölellek,
Francisko)


Ami ennél a levélnél is értékesebb, a csatolmány - vagyis a fordítások - alább következnek. És mivel Francisko barátom már fordított egy jókora csokrot verseimből (lásd e blog 2008. szeptember 12-i bejegyzését), illetve találtam még néhány versemről román nyelvű változatot, sőt egy olyat is, amit egyenesen román nyelven írtam, az örömtől felbuzdulva, mindjárt össze is állítottam egy kis kötetet Fereastra la apus (Nyugati ablak) címmel, amelyet külön oldalon, illusztrálva közzé is teszek.


(A folytatáshoz kattints ez alatt a További bejegyzések-hez)

Paprikaültetvényem (23)

Előttük a példa: a nyírfa-menyasszony

Paprikáim vegetálnak. Ahogy az derék, fegyelmezett növényekhez illik. Nem klónok ők, hanem önálló egyéniségek, annyi a közös bennük, hogy bolyban indultak, s nagy a gyanúm, hogy úgy is fogják végezni. Nagy örömömre.


Immár mindenik tőn van egy-két, szemlélni való példány. Virágokról ne is beszéljünk. Azok úgy világítanak az éjszakában, valahányszor megébredek és az ablak felé pillantok, hogy lássam, megvan-e még a környező világ, mint valami fehér lámpások.


A tegnap észrevettem egy bogarat is, az ablaküvegen kívül. Félénken mászott, térképezte a paprikák látható, üvegen túli képét, sehogy se értette, miért nem juthat el hozzájuk. Addig mászott körbe-körbe, araszolva, míg egy, a Hargitáról jött szélroham egyszerűen elsodorta.


Legyek, méhek még nem nagyon merészkednek ki a bátortalan tavaszba.


De az ablakunk alatti nyírfácska már öltözködik. Kis, semmi leveleket aggat magára, vékonyka ágaival integet, hajladozik, táncol. Igazi menyasszonyka - s eszembe jut Vaszilij Suksin filmje/regénye, a Vörös kányafa, amikor az író főszereplőként, börtönből szabadulva találkozik a rég nem látott nyírfákkal. Szerelmes áhítattal beszél hozzájuk, élet eldurvította, faragott arcán felenged a keménység...


- Hát vártatok rám, kedveskéim?


A paprikáknak nem is kell jobb példa a méltósághoz. A szemük sarkából is odaláthatnak a mintára, s már csak igazodniuk kell.

2011. május 5 - minden paprikatőn egy-két szemrevaló példány vegetál

Lírai tőzsde. SZEMELT versek (12)

IANCU LAURA
Otthon


fejem felett vagy még?
ostoba minden szó,
a tér elalélt, hová veszek?


a házunk falán reszketegen
meg-meg jelentél — ne tagadd!
agyaggerenda bordáidon
átsütött ég, átsütött nap!


az almafák alatt hagytál
hullott rám szirom, hullott hó
valamely falon bizton lógtál
ha más nem is: hullott dió


Iancu Laura (sz. 1978, Magyarfalu) úgy él a köztudatban, mint csángó költő, de aki nem hivalkodik csángóságának külsőségeivel. Fokozatos távolodása az otthontól (eddig: Moldva - Csíkszereda - Budapest - Szeged - Pécs) mind nagyobb sóvárgást ébreszt benne a távolságba vesző, gyümölcshullásos otthon iránt.


CSEKE GÁBOR
Labirintusban


labirintusban élek - mióta is?
kanyar kanyar után jön
és vége nincsen - ez hát a sorsom?


legtöbb emlékem rendre elveszett
hitelezőt játszik az adósom


felidézném az órát fel a percet
mikor e kaland foglyul ejtett


s minden mi kincs volt odahagytam
a föld is nyöszörög alattam


nyomom se maradt úgy eljöttem
kopár ég strázsál most fölöttem