Beszélgetőkönyvünk közreadásának kellős közepén jött az alábbi levél, de akkor nem akartam megszakítani miatta a közlést. Most jó lesz nyomtatéknak.
"Kedves Cseke Gábor,
olvasom a Színek a palettán-t. Vagyunk még egypáran akik várjuk a folytatást, továbbmesélünk egykori iskolánkról a bejegyzései nyomán.
Néhány nappal ezelőtt úgy gondoltam, nem érdekes az egész és visszapakoltam a kicsengetési kártyákat a dobozba, tanáraink, diáktársaink besárgult fényképei mellé. Aztán ma újra elővettem: mégiscsak elküldöm Önnek. Hátha felbukkan egy-két név, valaki, akivel tovább szőhetné a történetet - ha volna hozzá kedve.
Tisztelettel..."
Mivel a kedves levélíró diszkréciót kért, hadd maradjon kiléte a kettőnk titka. Mindennél fontosabb az, hogy ezzel nyilvánvalóvá lett előttem: nagy az igény arra, hogy közösségi intézményeink történetét, ember- és jellemépítő hagyományait, történeteit nem kellene veszni hagynunk. Még akkor sem, ha ezek a sokak által átkosnak nevezett időszakban - egész nemzedékek egyetlen, jól megcenzúrázott, szűk kifutópályára állított életének lehetséges keretét jelentette! - fejtették ki tevékenységüket, hatottak és ellentmondásos helyzetükben megpróbáltak hatni, alkotni, gyarapítani - ahogy lehetett.
Személy szerint engem pillanatnyilag kimerített ez az idő- és lélekutazás, amit Márton Árpád festőművésszel tettünk, de semmi sem lehetetlen, amíg élünk. Mellékelem kiegészítésül azokat a dokumentumfotókat, amiket levélíróm bocsátott a rendelkezésemre a marosvásárhelyi művészeti iskola életéből, a megfelelő magyarázatokkal.
1.-2. - 1965. nyári gyakorlat Nagyszebenben, Nagy Pál tanár úr diákjai körében;
3. - Barabás István tanár úr;
4. - a Kultúrpalota legfelső "sarki terme", rajz- és festészetterem;
5. - Nagy Pál tanár úr a grafika teremben;
6.-7. - 1976 és 1986 (színes kép), Piskolti Gábor tanár úr sírjánál.
