Károly román király ellen példátlanul sértő támadás jelent meg vasárnap a londoni „Sunday Express”-ben
1932 október
London, október 9.
Az az affér, amely néhány nappal ezelőtt az angol sajtó és Károly román király között kitört, vasárnap érte el tetőpontját a „Sunday Express” egyik cikkében, amelyben James Douglas, a „Daily Express” világhírű riportere olyan tónusban ír egy idegen ország uralkodójáról, amire eddig még nem volt példa az angol sajtóban.
Ismeretes, hogy a román trónörökös nemrégen édesanyjához, az Angliában tartózkodó Heléna hercegnőhöz utazott, de Károly király parancsa két hét mulva visszarendelte Bukarestbe. A király rossz néven vette, hogy az angol sajtó sokat foglalkozik volt feleségével és hogy a trónörökös s a királyné fényképe gyakran jelent meg a lapokban.
A román követség egyik tisztviselője fölkereste a „British Uniter Press” szerkesztőségét és kérte, hogy szüntesse meg azokat a cikkeket, amelyek a román királyi család magánéletéről jelennek meg sorozatosan az angol lapokban. Az ujság elutasítóan válaszolt, amire a román diplomata azt kérdezte, mit szólnának hozzá, ha a román lapok ugyanilyen hangnemben foglalkoznának az angol királyi család benső életével?
Ez az affér megjelent az angol lapokban és olyan fölháborodást keltett, hogy most már az egész sajtó koncentrációs támadást intézett Károly király ellen.
Vasárnap reggel azután a „Sunday Express”, Lord Beaverbrook vasárnapi ujsága 7. oldalán „King Carol the cad” (Károly király a hitvány ) címen négyhasábos cikket közöl, amely többek között a következőket írja:
„Byron géniusza kellene ahhoz, hogy hűen tudjak képet adni arról a leghitványabb emberről, aki valaha trónon ült. Ez Károly Románia királya! Ha ő egyszer a lábát Angliába betenné, az angol nők méltó fogadtatásban részesítenék ezt a kegyetlen királyi szörnyeteget.”
A cikk azután részletesen megírja Károly király házasságának és válásának történetét. Amikor Károly lemondott trónöröklési jogáról, Angliában tartózkodott és akkor Sir Johnson-Hieks belügyminiszter kijelentette az alsóházban: „Közöltük Károly herceggel, hogy jelenléte nem kívánatos Angliában”. A cikk ezután így folytatja a beszámolót:
„Mi akkor, 1928-ban kiutasítottuk Károlyt és ha valaha még egyszer betenné a lábát Angliába, ismét meg fogjuk tenni.”
Részletesen elmondja a cikk, hogyan bánik feleségével a király. Jellemző példa erre, hogy amikor a trónörökös beteg volt, Helén hercegnő Romániába sietett, de Károly király nem engedte hozzá. Ellenben állandóan hozzáengedte Madame Lupescut, akitől a gyermek arany karkötőórát kapott ajándékba. Amikor Mihály legutóbb Londonba érkezett, a következő szavakkal mutatta meg édesanyjának az órát: „Nézd, ezt kaptam a papa nőjétől.”
Ezek előadása után Douglas összehasonlítja az európai királyi udvarokat az angol udvarral és megállapítja, hogy az angol királyi család puritán életmódjával, tisztaságával példaadóan áll valamennyi fölött. Mi, amikor vége van annak a nimbusznak, hogy a királyok Isten kegyelméből valók, csak olyan módon lehet még a királyi intézményt fönntartani, mint Angliában, ahol a királyi család a maga magánéletével példát ad minden angolnak.
„Károly király” - folytatja Douglas - „az angol sajtót azonban sohasem fogja elnémítani, ez a sajtó nem arra a párta áll, ahol a brutalitás van, hanem a tisztesség mellé. Azok a trónok, amelyek az ilyen carolizmuson alapulnak, mint a példa megmutatta, sorra összedőlnek Európában és csak az olyan trónoknak van jövője, mint az angol királyi trón.”
A példátlan szenvedelmes és brutális cikk miatt sulyos diplomáciai bonyodalmakra számítanak.
Határreviziót a Tiszáig
1932 november
Nagyvárad, november 27.
Nagyvárad lakossága több mint egy hete azoknak az izgalmaknak hatása alatt áll, amelyet a vasárnapra hirdetett revizióellenes gyülés híre váltott ki. A vasárnapra virradó éjszaka folyamán megérkezett Nagyváradra kisebb szvitjével Stelian Popescu volt igazságügyminiszter, az „Universul” főszerkesztője. Magukkal hozták a megfelelő fölszereléseket, mikrofonokat, hangszórókat és táblákat is, amelyeket a tömeg fog körülhordozni fölvonulásakor. A rendőrprefektus már szombaton fölhivta a magyar lakosságot, hogy viselkedjék nyugodtan, tartsa magát lehetőleg távol az eseményekről, nehogy provokálások történjenek. Kijelentette a prefektus, hogy biztosítja mindenkinek vagyoni és személyi biztonságát.
Szombaton 1600 főnyi csendőrkülönítmény érkezett a városba. A rendőrség reggel 6 óráig a rendőrprefektus vezetésével volt permanenciában, majd reggel 6 órakor kormányintézkedés folytán Popovici Péter megyei prefektus vette át a karhatalmi intézkedések és közbiztonsági fölügyelet irányítását. Nagy csendőrkülönítmény állott a Károly király-, azelőtt Szilágyi Dezső-utcában, ahol a magyar lapok, A „Nagyvárad”, az „Estilap”, az „Erdélyi Lapok” és a „Nagyváradi Napló” szerkesztőségei és kiadóhivatalai vannak.
Reggel 8 órakor megérkeztek az első parasztküldöttségek, amelyek gyalogszerrel vagy szekerekkel jöttek a városba és a vasúti állomás előtti téren gyülekeztek a tartalékos tiszti egyesület tagjainak és a nagyváradi jogakadémia diákjainak rendezése mellett, 9 óra körül befutottak azok a megyei vonatok, amelyekhez külön kocsikat csatoltak a falusi parasztküldöttségek résztvevői számára. A 6000 főre szaporodott menet 10 órakor indult el a városba. A parasztok nemzeti viseletben, a magukkal hozott zenekarok kiséretében vettek részt a fölvonulásban, nemzeti zászlókkal és ilyen szövegű táblákkal: „Békét akarunk!” „Követeljük a békeszerződések tiszteletbentartását!”
A Szent László-téren, most Egyesülési-téren, a királyszobor előtt hangzottak el a beszédek, amelyeket a hatalmas térnek négy pontján fölszerelt megafonok közvetítettek a mintegy 8000 főnyi hallgatóságnak. A gyülést Zigre Miklós nyitotta meg. Arról szólt, hogy Nagyvárad és Biharmegye román népe tiltakozik minden kisérlet ellen, amely a mostani határok megváltoztatását célozza. Fölkérte a tömegeket, hogy méltóságteljesen viselkedjék ennek a demonstrációnak során és ne keveredjék olyan kérdésekbe, amelyek kompromittálnák ezt a nemzeti megmozdulást.
Jacob Lázár egyetemi tanár után Stelian Popescu, az „Universul” főszerkesztője szólalt föl, aki többek közt ezt mondotta: - „Ha reviziót akarnak, nekünk is lehetnek reviziós igényeink. Mi is kérjük esetleg a határok megváltoztatását!" A tömeg soraiból erre többen közbekiáltottak: „A Tiszáig!”
Sofronic György egyetemi tanár, volt nagyváradi polgármester után még ötven szónok beszélt, de beszédidejüket mindössze 2 percben szabták meg. Sem állami, sem városi hatóságok aktiv részt nem vettek a gyülésen, senki hivatalos intézmények nevében nem szólalt föl.
A hatóságok kizárólag a rend föntartására ügyeltek.
Délután 3 órakor Popovici prefektus telefonon jelentette Maniu miniszterelnöknek és Crisan erdélyi miniszternek, hogy a demonstráció végetért és a revizióellenes gyülés rendben folyt le. Este nagy diákbál volt a Casa Nationalban, de ezuttal sem történt semmi rendzavarás.
A város magyar lakossága megnyugvással fogadta, hogy a hatóságok, különösen a megyei prefektus és a rendőrprefektus a legnagyobb eréllyel és figyelemmel gondoskodtak arról, hogy a magyarságot semmiféle sérelem ne érje.
Halasi csipkét adományoztak Mussolininek a magyar nők
1932 november
Mussolini olasz miniszterelnök október hó 27-én délután fogadta Rómában a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének kiküldötteit a Palazzo Venéziában, ahol Hóry András követ mutatta be a küldöttség tagjait Mussolininek.
Tormay Cecile, mint a MANSz elnöke és a küldöttség vezetője üdvözölte a Duce-t, majd átadta a halasi csipkét, a magyar nők ajándékát. Tormay Cecile elmondotta a csipke készitésének történetét.
Kiemelte, hogy egyszerü halasi földmivesasszonyok munkája a gyönyörü csipke, amelyen többezer munkaórát dolgoztak. A pompás kézimunka nagy fát ábrázol, tövében karddal és fascessel. Árpád kardja, amely az olasz fascesre támaszkodik, mig a kettő között a magyar cimer van kihimezve. A magyar nemzet életfáját ábrázoló hatalmas tölgy lombkoronájába bele van himezve Nagymagyarország és a Csonkaország térképe is.
A Duce ismét köszönetet mondva, személyesen bucsut vett Tormay Ceciletől és a küldöttség többi tagjaitól e szavakkal: „Önök mindenkor számithatnak reám.”
Magyarország Németországgal együtt visszanyerte fegyverkezési egyenjogúságát
1932 december
Genf, december 11.
Vasárnap történelmi esemény színhelye volt a Népszövetség székvárosa, ahol három napon és három éjszakán át szinte szakadatlanul folyt az öt nagyhatalom konferenciája. Ez a konferencia, amely az utolsó órákban is kudarccal és felborulással fenyegetett, szombaton elvi megegyezésre jutott: elismerték Németország egyenjogúsági követeléseinek jogosságát, aminek az a következménye, hogy a birodalom ismét képviseltetni fogja magát a leszerelési konferencián.
Délben írták alá az erről szóló okmányt, amiről MacDonald, Norman K. Davis, Sir John Simon, Boncour, Neurath báró és Aloisi aláírásával a következő hivatalos közlés jelent meg:
1. Az angol királyság, Franciaország és Olaszország kormányai kijelentették, hogy a leszerelési konferencia egyik alapelvének abban kell állnia, hogy Németország és a többi szerződés alapján leszerelt állam számára biztosítják az egyenjogúságot. Ez olyan rendszer keretén belül történik, amely valamennyi nemzetnek biztonságot nyújt. Kimondották még, hogy az említett alapelvnek benn kell foglaltatnia abban a megegyezésben, amely a leszerelési konferencia határozatait tartalmazni fogja. Ez a kijelentés magában foglalja azt, hogy a várható leszerelési egyezménynek valamennyi államra ki kell mondania a fegyverkezések korlátozását. Az egyenjogúsági elv alkalmazásának módját a leszerelési konferencián beszélik meg.
2. E nyilatkozatok alapján Németország kifejezte abbéli készségét, hogy a leszerelési konferencián újból részt vegyen.
3. Az angol királyság, Franciaország, Németország és Olaszország kormányai hajlandók valamennyi európai állammal együtt újból ünnepélyesen hangsúlyozni, hogy semmi körülmények között nem fognak kísérletet tenni arra, hogy az aláíró hatalmak között fennálló jelenlegi vagy későbbi vitás kérdéseket erőszakos úton oldják meg. Ezzel a kijelentéssel nem akarnak elébe vágni a biztonsági kérdés tüzetesebb megvitatásának.
4. Az Egyesült Államok, az angol királyság, Franciaország, Németország és Olaszország kormányai kijelentik, hogy határozott szándékuk a leszerelési konferencián résztvevő többi állammal együtt odahatni, hogy haladéktalanul olyan megállapodás jöjjön létre, amely a fegyverkezések lényeges csökkentését és korlátozását lépteti életbe és amelyet a jövőben további korlátozások biztosítása céljából revízió alá fognak venni.
Megkezdődött a belgrádi tanácskozás
1932 december
Belgrád, december 18.
Vasárnap a jugoszláv zászló mellé kitűzött csehszlovák és román lobogók mutatták, hogy megkezdődött a kisantant külügyminisztereinek konferenciája. Benes külügyminiszter már reggel megérkezett és a délelőtt folyamán mintegy félórás tanácskozást folytatott Jeftics külügyminiszterrel, azután kihallgatáson jelent meg Sándor királynál. Viszont Titulescu román külügyminiszter késett és csak délután félnégykor érkezett Belgrádba. A vasútnál Benes és Jeftics együtt várták nagy diplomáciai társaság élén a román külügyminisztert, aki előbb a szállodájába s nyomban azután a külügyminisztériumba hajtatott, ahol fél öttől este hét óráig tanácskoztak Benes, Jeftics és Titulescu.
A beszélgetésnél természetesen senki sem volt jelen és a kiadott hivatalos jelentés szerint a három miniszter megállapította nézeteinek azonosságát a leszerelési konferencia tekintetében. A belgrádi lapok egyöntetűen hangsúlyozzák, hogy a kisantantkonferencia legfontosabb programpontja a békeszerződések revíziójának kérdése és a kisantant egész erejével síkraszáll a mostani európai rend fenntartásáért.
A békeszerződések revízióját követeli az Emberi Jogok Ligája
1932 december
Párizs, december 26
Emberi Jogok Ligájának nagygyűlése, amely ma ült össze Párizsban, tanácskozásait elsősorban a revízió kérdésének szenteli. A nagygyűlés elé terjesztett napirendi javaslat a békeszerződések kiigazítása mellett foglal állást.
A békeszerződésekben - mondja a javaslat - igazságos rendelkezések mellett igazságtalan rendelkezések is helyet foglalnak; az előbbieket fenn kell tartani, az utóbbiakat azonban ki kell küszöbölni. A napirendi javaslat azt kívánja, hogy töröljék el a Németország bűnösségét kimondó rendelkezést, adják vissza Németországnak régi gyarmatait és hozzanak különböző rendelkezéseket a lengyel folyosóval kapcsolatos hátrányok megszüntetése céljából.
Élvemaradottak útja
1932 december
Élvemaradottak útja címen Vass Tamás írását közöltük a Nyugat utolsó négy számában. Az írásnak komoly és mély sikere volt s olvasóinknak tartozunk azzal a felvilágosítással, hogy ez nem az egész regény.
Mi a lap terjedelmének a kormány által való korlátozása miatt csak az első részét közölhettük ennek a szép regénynek, amely további részében a hadifogságról mond el élő és igaz dolgokat s végül a forradalom után hazakerült irónak az itt talált viharokban való harcait és szenvedéseit. Úgy tudjuk, a könyvet az Erdélyi Szépműves Céh fogja kiadni.
Itthon csak akkor vállalkozott volna kiadó, ha külföldi író írta volna s ha fordítani lehetett volna magyarra. Sajnos, az író magyarul írta meg.
Vért iszik whisky helyett a száraz Amerika
1932 december
Sok ember hal meg Amerikában a hamisított alkoholtól. És rengeteg ember csömörlik meg itt Európában a hamisított tengertől. Ügyes kis és nagy románcokat zengenek az úgylátszik, most már kipusztulásra ítélt alkoholcsempészek kalandos életéről. Az ilyen tengeri románc szemenszedett hazugság, valóságos tenger-hamisítás. A valóság nem kalandfilm és detektívregény, hanem véres pokol, az óceán pokla.
Először is az ilyen csempészhajó kívül áll minden törvényen. Minden rajta levőre súlyos fegyházbüntetés vár. Ezért legénységét erőszakkal és csellel szedik össze s csak a nyílt tengeren tudja meg, milyen hajóra került. A tisztek züllött és letört emberek, a legénység a tenger és a szárazföld szemete. Pokoli rabság ez az élet, a tisztek véres terrorja a legénység fölött rummal, revolverrel és ütleggel. De gyakran megtörténik, mint az Alhabaska hajó esetében is, amelyről Löhndorff írt egy könyvet, az Óceán poklá-t, hogy a legénység végül is fellázad, lefegyverezi a tiszteket s mivel kikötőbe nem fut be, zátonyra viszi a hajót, a habokból csak szabadságát és puszta életét mentve ki.
Minden pohár wishkyre, amelyet a száraz Amerika megiszik, legalább ugyanannyi kiontott embervér esik. Valósággal vért iszik wishky helyett Amerika.
Képzeljük el a tenger veszedelmeihez a csempészés veszedelmeit, megtetézve a mértéktelenül ivott rum s a véres korbács állatiasító veszedelmeivel - ez az Alhabaska története, amely súlyos vádirat a prohibíció ellen, amelyet Carner alelnök javaslata most halálra ítélt.
Löhndorff új könyvében, mely magyarul a Kalandos Utazások sorozatában most jelent meg, az a megrázó és legizgalmasabb, hogy való és igaz.
1933
1932 december
Elboruló érzelmekkel tekint az európai emberiség az év elé, amely e hét végén az idő méhéből kiemelkedik. A régi friss bizalomnak, amellyel a beköszöntő új évet fogadni szoktuk, vége! A remény helyét szorongó félelem fogja el, s még azok is, akiket a válság csontos keze még nem sodort az állás-, munka és keresetnélküliek desperált hadseregébe, remegve tekintenek a jövő esztendő elébe.
A harmincéves háboruk óta nem gyűlt fel annyi keserűség, kétségbeesés és kiábrándulás az európai kontinensen, mint abban a három évben, amely a Wall Street légvárainak hirtelen összeomlása óta eltelt és a genfi véres kirobbanás megmutatta, hogy a modern fegyverek nyujtotta védelem nélkül még a legerősebben megalapozott, legtökéletesebb, kiegyenlített, legdemokratikusabb európai országok is példátlan megrázkódtatásoknak volnának kitéve.
De éppen ez a technikai tökély, a tudásnak ez a fölénye adja meg a jogot arra, hogy a reményt ne adjuk föl és bátran nézzünk a közelgő sorsdöntő események elébe. Az emberiség még legnagyobb válságaiban sem esik a fejlődésben vissza, a haladás nem áll meg, az evolúció halad tovább.
Az 1933-as évben, amely mához egy hétre kezdődik, feltétlenül kiderül, vajjon ez a mai válság lényegében azonos-e a régi válságokkal, csak mélyrehatóbb, egyetemesebb és hevesebb, vagy ami valószínűbb, egészen más, strukturális természetű s automatikusan, magától nem oldható meg.
Ha a második eset következik be, akkor a pepecselésnek, a fecsegésnek, a tüneti kezelésnek nincs többé semmi haszna, s a világ vezető nemzeteinek, elsősorban az európai nagyhatalmaknak, Japánnak és az Egyesült Államoknak döntő, komoly, univerzális reformokra kell elszánniok magukat. Ez nemcsak e sorok szerény írójának, hanem vagy közgazdászoknak, mint Keynesnek és filozófusoknak, mint Valérynak a véleménye.
Nem önszántukból, nem józan belátásból, nem emberszeretetből, hanem az események, a dolgok kényszerítő erejénél fogva következik be a nemzetközi gazdasági élet, az államközi árucsere s az egyetemes munkamegosztás nagy reformja. A nagy politikában érzelmek és eszmék alárendelt szerepet játszanak! Döntő az erő, s az erőknek ez a kényszerítő eredője söpörte el a reparációk fikcióját, ez fogja elsöpörni a háborús adósságokat s ugyanez az erő préseli ki a válság megoldását is.
Minden különálló, elszigetelt, magános és a nemzetközi kapcsolatokat gyengítő, vagy elszakító intézkedés eddig egyetlen államnak se használt, csak ártott. Az Egyesült Államok 12 év alatt hárommilliárd dollárt költöttek az amerikai hajózás fejlesztésére s az angol hajózás visszaszorítására. Eredmény: az amerikai hajók üresen járnak s Anglia nem tudja fizetni Amerikának járó adósságait.
Franciaország trezorjaiba gyüjtötte a világ aranykészletének egy nagy részét. Eredmény: óriási deficit s a francia kivitel megroppanása. Németország, Ausztria és Csehország kizárták a magyar mezőgazdasági termékeinket. Eredmény: a munkanélküliek számának megsokszorozódása és az államháztartások rettenetes hiánya.
Minek folytassuk?
A jövő év ennek a bestiális vak politikának a csődjét jelenti, s jelenti egyúttal a józan és okos, tudományos gazdaságpolitika felvirradását, amely nem lehet más, mint friss, fiatal és a nemzetközi szolidaritás gondolatán felépült politika.
Illusztráció: Hitler, egy nappal a választási kudarc előtt
