2011. december 10., szombat

Lírai tőzsde. SZEMELT versek (22, 23)


ADY ANDRÁS
Téli hajnalok


Tőlünk tíz kerítéssel 
távolabb, egy fiatal,
újgazdag pár udvarán
ébred néhány hete a 
fajtiszta hajnal, kiáll
ólja elé, s minden alvót,
nyugtalanul a túl korai 
fényre ugat. 


Tegnapelőtt szomszédoltam,
vittem neki egy kis sötét
mérget, s azóta csak egy 
lusta, kóbor pirkadat jár
e tájon, jó későig békén 
hagyva a pihentető 
sötétséget. 


Ady Andrással (sz. 1976) közel egy évtizede ugyanazt a hajnalt, illetve alkonyt szemléljük s valljuk a magunkénak, amit semmiféle nemzedéki fáziseltolódás nem befolyásol. Intellektualizmussal álcázott lírája mélyén a biztonságát kétségbeesetten kereső gyermeki szív szorong.


CSEKE GÁBOR
Nyári alkonyok


Az  alkony különösen
augusztusban a hegy
tetejéről huhog
vörös torkát a világra tátja
á-á-á-á-á begyulladt
mandulája lobot vet
messzeviláglón úgy hogy
mindenki látja


de még sokáig
őrizzük a jelt
szemünk csakazértis áthatol 
minden homályon
oly nehéz elhinni
hogy a ránk szakadt
sötétség
a fénytől kapott felhatalmazást
- biztos ami biztos -
nyakunkon tartsa kését hajnalig





PETRI GYÖRGY
Ismeretlen kelet-európai költő verse 1955-ből


Kifakul,
mint a két zászló, melyet,
 évre-év, a kapu fölé gipszelt 
vashüvelybe kitettünk ünnepekkor, 
fakul, veszti színét a világ.


Hol vannak az ünnepek?


Vastag por alatt, 
a meleg
padlástérben hallgat 
egy szétszerelt világ.





Eltűnt a menet.


Átváltozott ordítássá
és elszéledt a széllel.
Ünnepi költők helyett
most majd a szél mond verseket:


kerge port mond és vibráló hőt 
a betontér felett.


Hogy szerettünk itt nőket: hihetetlen.


Áttüzesedett
kohók, megfeszült kötelek
kofa felett
tétova jelen
- alásüllyedő por - lebeg.


Félbemaradt épületek: 
birodalmi szédelgések felett.


Amiben hittem,
többé nem hiszek.
De hogy hittem volt,
arra
naponta emlékeztetem magam.


És nem bocsájtok meg senkinek.


Pattogzik
szörnyű magányunk,
mint a napon a rozsdás sinek.


Petri György (sz. 1943–mh. 2000) rebellis hajlama az ezredfordulóra sajnálatosan kifulladt. Egy évtizeddel a halála után szinte kötelességszerűen nézek vissza fiatalkori kétkedései első költői megfogalmazására.


CSEKE GÁBOR
Alig ismert kelet-európai költő verse 2011-ből


Mint kékre potyolt gyerektérden
a sebek
sokasodnak az ünnepek fejünk fölött
csapkodó zászlók erdeje
demagógok nagyüzeme
harsog


és vágyunk ma vattacukorba fúl


nyalókák után áhítozva
tör ránk a múlt szele minden szennyet
port szalmatöreket szikkadó szart
felkavaró lehellete
gyászhuszárok kimért díszmenete


a hit a hirtelen fáradtaké akik a valóság kútja
fölé hajolva beijedtek
a feneketlen mélység visszhangjától
halihó-alihó-lihó-ihó-hó-
óóóóóóóóóóóóó!


én ezután mindig látni tapasztalni 
meggyőződni
akarok arról hogy a nagy
fordulatok igenis engem követnek
nem én majmolom őket bambán bávatag
értem forgatják fel mindenestől a világot
mert akkor tán azt is meglátom amit különben
nem látok


s hiába minden 
utánam küldött átok


mint szélnek eresztett húgysugár langyosan
visszahull rátok


Nincsenek megjegyzések: