2010. május 8., szombat

"Jelentések..." - egy készülő ÚMSZ-interjú kérdései


Ágoston Hugó, az Új Magyar Szó vezető publicistája hetekkel korábban kilátásba helyezte, hogy szeretne velem interjút készíteni a Jenetés - magamról című könyvemről. Tegnap levelet "dobott" postaládámba a jelentéses szlogennel: "Itt az idoe!"

Megértettem. Tehát gyürkőzhetek. Ma délben pedig befutottak a kérdések is. Ami azt jelenti, hogy a holnapi napot ennek a feladatnak szentelem. A kérdések önmagukban nyersek, valószínű, még igazítunk, stuccolunk rajtuk, hogy több hely legyen a válaszoknak, s közben képanyagot is keresek. Az összehordott ötletekből ide most csak a kérdéseket és illusztrációként a Scanteia Ház - egykori, majdhogy "életfogytiglani" munkahelyem - idealizált, annak idején rendkívül szimpatikus ábrázolását mellékelem.

*

- A könyvében említést tesz arról, hogy az első megfogalmazást Milos könyve címen 2002-2003 között, internetes blogon hajtotta végre. Miért kellett egy már kész művet átírni, újraírni? És miért kellett várni vele hét évet?

- Könyve szereplői hol saját nevükön, hol álnévvel, hol csak kezdőbetűkkel vagy egyenesen személytelenül jelennek meg. Miért ez a finomvegyes bánásmód velük, meghúzódik-e mögötte valamilyen belső logika, magyarázat?

- 1990-től, tehát fiatal koromtól, magam is a bukaresti sajtóban dolgozom, tanúja lehettem eseményeinek, belső és külső életének. Ismerem a könyv szereplőit (ha nem is sikerült vagy nem akartam is mindegyiknek a kilétét, „kulcsát” megfejteni). A következő kérdés izgat: mi, A Hétnél - ezt akkor is éreztük, most, a Jelentések magamról elolvasása után még világosabban tudatosodik bennem - minden baráti kapcsolatok és minden „átjárhatóság” ellenére sokkal szabadabb szellemben dolgoztunk. Az Ifjúmunkás remek „interaktivitása”, olvasóival, a fiatalokkal való kapcsolata jó „példa” volt A Hét szerkesztésében, de a világra még nyitottabbak voltunk, a lap műhely- és fórum-jellege igazi demokráciát hirdetett és képviselt a zsarnokság közepette. Ön szerint mivel magyarázható, hogy ez lehetséges volt? Azzal, hogy nem voltunk annyira szem előtt, mint a pártsajtó? Vagy azzal, hogy főszerkesztőnk, Huszár Sándor jobban tudta „tartani a hátát”?

- Nem egy olvasói vélekedett úgy, hogy szívesen látott volna részletes, kimerítő vallomást olyan sajtóintézmények belső életéről, történetéről, mint az Ifjúmunkás, az Előre, a Romániai Magyar Szó. Nem volt szándékában ezekkel foglalkozni, vagy erején felüli kihívásnak érzett volna egy ilyen feladatot is?

- Könyvében - véleményem szerint sok tekintetben ma is érvényesen, bár ma a lista egyszerre lehetne bővebb és tömörebb, és az elkötelezettség és a lojalitás fogalmai más mezőben és másképp érvényesek - összefoglalja, mi kell hozzá, hogy valaki ember főszerkesztő legyen. Teszi ezt, miután „bármilyen fiatalon is csöppentem valamikor a számomra től nagy - a főszerkesztői - székbe, 1979 őszéig nekem is elkoptak az oroszlánkörmeim; törvényszerű volt átadni a váltóbotot a fiatalságnak”. Hogyan látja a mai fiatalosítási hullámot, különösen a hozzáértés és a szakmai alázat szempontjából? Mi kell ma ahhoz: főszerkesztőnek lenni?

- A megkerülhetetlen kérdés: cenzúra és öncenzúra... Nyilvánvalóan kényszert és kihívást jelentett mindkettő. Mégis különbözőképpen fogták fel - és különféleképpen alkalmazták - a lapokat vezető (fő)szerkesztők. Ma már tudjuk, hogy az önagresszió és feldolgozása (mert jórészt annak tekinthető: szellemi öncsonkításnak az öncenzúra) a legveszélyesebb, személyiségromboló életstratégia. Felszabadulást jelentett-e önnek a könyvében erről írni, ezt „kibeszélni? [Ld. A könyvben a 134. oldalon az „Ami különben minden...” kezdetű bekezdést.]

- Nem túl szigorú önmagával? Mások mintha kevésbé (voltak) önemésztők. Önnek (volt) fontosabb ez a szembenézés, ez az önvizsgálat, nekünk, kortárs tanúknak volt fontosabb, vagy pedig a mai nemzedékeknek?

- Megfortdítva a kérdést: nem túlságosan elnéző önmagával? Tudjuk mi, hogy van ez, ravasz dolog: elmondom én magamról a rosszat, s ezzel elejét veszem, hogy mások mondják el, esetleg bővebben és súlyosabban...

- Megköszönve, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a könyvéről megjelent kritikák, vélemények kivonatát, megkérném, értékelje azokat a maga szemszögéből.

- Hogyan tovább, Cseke Gábor?

........

(Folyt. köv.)



Nincsenek megjegyzések: