"Krajczáros" interjú

Elszámolási oldalak Deák Lajos krajczáros naplójából

A minap Gergely Tamás barátom interjút kért tőlem a Káfé főnix számára, amit készséggel meg is adtam neki. Az interjú tegnap fölkerült a portálra, így immár semmi akadálya annak, hogy blogomba is beillesszem, már csak azért is, mert válaszaim szorosan kapcsolódnak internetes ténykedésemhez.


De az interjú előtt még egy jó hír: hétfőn, november elsején (Mindenszentek Napján) a TVR1 bukaresti magyar adása délután (az adás időpontja: 15.30-17) sugározza azt a riportot, amit Ferencz E. Judit készített könyvemmel kapcsolatosan. Akit érdekel és teheti, nézze meg.


*



Két e-könyved is megjelent az elmúlt napokban a Magyar Elektronikus Könyvtár  állományában: mire feleszméltem, hogy a Káféban részben közölt Színek a palettán ”kint van”, kikerült a Krajczáros napló is… Meg kell mindjárt az elején kérdeznem, hogy miért ott? Azt tapasztalom én, hogy Erdélyben csak a papírkönyvnek van becsülete, a MEK nem nekik ”mekeg”, de hát a Márton Árpád beszégetőkönyvének akadt volna kiadója. Talán valami személyes vonzalom vezetett el téged a MEK-ig?


- Egyszerű: bízom a MEK-ben. A múlt század végétől vagyok a munkatársa és még nem csalódtam benne. Kiadókban viszont már bőven csalódtam, nem is egyszer. Ennyit a személyes vonzalomról.


Tapasztalatoddal nem szállok vitába, de azért melléje teszem az enyémet: szerintem a papírkönyvnek ma már semmilyen becsülete nincs, Erdélyben sem. Ezt bizonyítja az a tény, hogy gyakorlatilag nincs könyvkereskedelem. Megszűnt. Ami van, az szomorú vergődés. A MEK-ről szeretik megállapítani, hogy "mekeg", de aki csak ezt tudja róla, annak hadd mekegjen. Pedig már most nagyra hivatott azáltal, hogy a nagyvilágban szétszórtan élő magyarok világkönyvtára, sok fércművel és salátával is, de igen sok, jelentős alapvető munkával, irodalmi-művészeti, dokumentáris értékkel. Szabadon lehet belőlük válogatni - s válogatnak is az emberek! Kövesd figyelemmel a látogatottsági adatokat. Többszörösen lepipálják a "nagy" kiadói számokat - a szédítő 2-3-500 példányos megjelenésű "sikerkönyvekét".


Azért helyezem el munkáimat a MEK-en, hogy valahol rendben legyenek, könnyen elérhető módon. Hogy ha valaki akarja, szabadon megítélhesse őket. És hogy az utódaimnak ne fájjon a fejük a szerzői jog bonyodalmai miatt. Munkáim egyelőre csak az én számomra jelentenek értéket és ezt az értéket pillanatnyilag nem vagyok hajlandó kivinni a piacra. Inkább odaajándékozom annak, aki érdeklődik iránta.

Szerelem, anno 1910 (12)

A kártyavetés "jegyzőkönyve" a napló utolsó lapjain

(Szép börtönünk)


A napló 53. oldalán váratlanul nem az eseményekre vonatkozó bejegyzés ötlik a szemembe, hanem három strófányi, dalszövegre emlékeztető versezet.


"Elmégy innen te szép ifjú
Elmégy innen messzi tájra
És soha se gondolsz többet
Egy búsuló kis leányra.
------
Aki Reád gondol mindég
Aki el nem feled soha
Aki érted meg fog halni
Mert a sorsa oly mostoha


Ha jő az est s leszállnak
Sötét árnyak dobog a
Szívem mely érted ég."


A szövegen itt-ott javítások (kihúzás, betoldás) is észrevehető. Azon kezdek gyanakodni, mégis csak ez lesz az a versezet, amiről Angéla korábban említést tett, s amelyet mostanig hiába kerestem...

Szerelem, anno 1910 (11)

A nagy Ő - rajz a naplóból

A naplóban szeptember 24-éig hiányzik bármilyen bejegyzés. Pontosabban, szeptember 6-án Angéla beír egy fél mondatot, de a vesszőnél hirtelen abbahagyja.


"Délben, pont 12 óra,..."


És most már sosem fogjuk megtudni, mi történt azon a napon, hogy az utolsó iskolai évébe lépő Angéla az időpontot is fontosnak tartotta lejegyezni. 


A nyár lazaságai után bizonyosan nehéz volt ismét felvenni a naplóírás szigorú, megszabott ütemét, s úgy tűnt, az internátusi élet monoton rendjével visszatérnek a megszokott foglalatosságok. De a rendszeres naplóvezetés korábbi fegyelme odalett. Mind több és több a füzetben tapasztalható, magyarázat nélkül hagyott időugrás.


"Szept. 24-én voltam künn másodszor. Táncoltunk s beszéltünk sokat.


Szept. 25. Künn voltam egész nap. Iduska rosszul volt s nem kelt föl egész nap, tehát én voltam a főszakácsné. Olyan nagyszerű ebédet főztem, Őt is meg akartam hívni. D. u. oda jött. Kaptam egy szál gyönyörű sárga rózsát. Este 3-an jöttünk be, bár Ő többször mondta, h. ketten is bejöhetnénk.

Szerelem, anno 1910 (10)

Lányok a huszadik század elejéről * Fotó Fortepan

(Mekkora a vásárhelyi temető?)


Szinte nincs is mit kommentálni Angéla koranyári feljegyzésein. A a nagy Ő-höz fűződő kapcsolata egyenes sínen halad, az egyetlen zavaró tényező, hogy szerelmének távolra kell utaznia. Az továbbra sem derül ki, hogy miben áll az, ami elszólítja Angéla mellől, de a szűkszavú bejegyzésekből megsejthetjük, hogy karrierjének építése folyik, ezt pedig nem lehet alárendelni egy tanítóképzős hallgatónő szempontjainak és érdekeinek. Angéla fohászkodása és epekedése természetes, szerencsére enyhítő körülmény a nyári szünidő, a szülői otthon vigasztaló légköre. Érdekes, hogy az otthoni események már nem bizonyulnak annyira megörökítésre méltónak, mint az ismkolai történések: a napok, a hetek összemosódnak, s akkor kezdenek újra nyomot hagyni a naplóban, amikor eljön az ősz s vele együtt Angéla utolsó éve a képzőn...


"Máj. 29. Sok viszontagság árán végre kijutottam (Ilonka néni engedett ki). Mikor kimentem, már ott találtam az Ő megemlékezését. Egy gyönyörű isteni szép fehér rózsacsokrot. Olyan volt, h. akár menyasszonyi csokornak is beillett volna.

Szerelem, anno 1910 (9)

Királyi tollkés

("Drága gyöngyöm...")


Az idill pár napig tart - az ünnepnapokkal tova is száll -, de ez a pár nap a napló szerint eseményekkel, érzelmekkel és gondolatokkal teljes. Angéla rejtezkedő, lakonikus magába fordulásán átüt az egyre józanabb önelemzés ereje. A nagy Ő-t csak az ő benyomásain, meglátásain keresztül érzékeljük. Tudjuk, hogy komoly szándékai vannak, de Angéla nem ámítja vakon saját magát: szerelmébe belekalkulálja a kudarc eshetőségét is. Mintha nem is korának erkölcsei munkálnának benne, hanem valami fennkölt lovagiasság, önfeláldozó szerelem, amelyben nem a szeretett lény birtoklása a fontos, hanem kizárólag annak a személyes boldogsága, függetlenül a körülményektől. Alig telt el pár hónap ebben a kapcsolatban, Angéla egyénisége május végére szinte teljesen kinyílt, nagykorúsodott, megérett az érzelmi élet viharaira is.


"Május 16. D. e. fölmentem édes Anyukámmal a főtérre vásárolni. - Mikor jöttünk haza, találkoztunk Vele. Fölment jegyet váltani a "Luxemburg grófjá"-ba.

Szerelem, anno 1910 (8)

(Egy farkas alkotmány)


A tavasz láthatóan felszabadítja Angéla kedélyét. Napi bejegyzései kurták, már-már tőmondatosak, egy-egy állítással leszögezi a tényállást s már ugorhatunk is a következő napra. A hétköznapok apró örömei közé azonban betör a halálfélelem...


"Máj. 2-án. Gyak-ban voltam, nagyon kedves volt J. néni.


Máj. 3-án. Jolán nénivel az első óránk. Nagyon-nagyon aranyos volt. Gyönyörű szép lett! (Megköszönte a virágot.)


Máj. 4-én. Iduska benn volt.

"Jelentések" - egy tévériportban

Mosás után / Pusztai Péter fotója az Ifjúmunkásból

(Ahogy én láttam...)


Ami meglepett és meg is döbbentett - ugyanakkor jó érzéssel töltött el - az elmúlt napokban, az az, hogy a már említett tévériporthoz szükséges felvétel ötlete, amely időben nem, de idegileg lekötötte hétfőmet és keddemet, igazából egy olyan nemzedék részéről érkezett, amelyik a gyermekeim generációja.


Ferencz Judit, az RTV bukaresti magyar adásának riportere, aki három évvel idősebb legkisebb fiamnál - mellesleg ugyanabba a bukaresti magyar iskolába jártak éveken át, a bukaresti magyar gyerekek ugyanolyan zilált, időhiányos és atomizált életét élték - keresett meg azzal, hogy a László Herbert Márk révén kezébe került Jelentések olyan erőteljesen foglalkoztatja, kérdések egész özönét támasztva benne, hogy érdemesnek találna egy kb. 25 perces riportfilmet szánni rá, vállalom-e.

A Jelentések-ről - kényszerszünetben

Hajóúton vagyok a Deltában
 (nyolcvanas évek - fotó Imreh S. István)

Nemsokára egy éve, hogy megjelent a Jelentések - magamról c. könyvem, de még mindig zajlanak körülötte az események. Jövő hét elején tévériportot akarnak készíteni vele kapcsolatban, amihez illik felkészülni, hogy a stáb ne vesztegesse rögtönzésekkel a drága idejét. Nem mondhatnám, hogy ínyemre van ez a fajta szereplés - semmifajta szereplés nem melegít, bár valamikor, tapasztalatlan koromban azt hittem, nincs annál felemelőbb és nagyszerűbb, mint a világot jelentő deszkákon kivágni a magas Cét vagy lángra gyújtani a hallgatói szíveket. De ha már vállaltam a könyvben való megmérettetést, akkor nem térhetek ki egy ilyen felkérés elől.


Úgy hogy most lélekben a jövő hétre készülök. Félreteszem Angéla naplóját - talán nem is árt neki a pár napos pihentetés -, takarítgatok, lomtalanítok a dolgozószobámban, port törlök, a könyvtárat rendezgetem. A fejleményekről majd utólag beszámolok.


A napokban futott be hajdani kollégám, jó kenyeres pajtásom tollából egy talán érdemen felüli méltatás a Jelentések-ről. A Nyíregyházán élő Máriás Józsefről van szó, akivel együtt végeztem Kolozsváron 1962-ben a magyar nyelv és irodalom szakot,

Szerelem, anno 1910 (7)

Körmendy Kálmán, a szegedi
színház későbbi színésze 1910-ben
Kolozsváron játszott

(Placet)


A kellemes szünidei időtöltés után Angéla vissza kell hogy szokjék az intézeti szürke napokba. Ezért nem csodálkozom, hogy április 9-éig az egyetlen említésre méltó esemény, hogy egyik nap gyakorlaton voltak. Kilencedikén viszont váratlanul színházlátogatás lehetősége adódik.


"A Himfy dalai-t adták. Pataky is jól játszott. Mikor jöttünk haza, rettenetes eső szakadt a nyakunkba. -


Ápr. 10-én eljött az én 2-ik vasárnapom is! Kiengedtek, másnap reggelig, pedig az nagy dolog, mást senkit nem engedtek ki addig. D. u. nagy lázam volt s nem volt jó kedvem. De később az is megjött. Este vacsoránál közöttünk ült, két testvér között. Mi lesz vajjon nyáron? Istenkém, segíts!
Isudkának horgoltam egy kis tálca terítőt. S még sok mindent kapott a névnapjára.


Ápr. 11-én. Reggel jöttem be... Ünnepélyünk volt. Kovács t. ur virágos szavakkal mondott egy szép beszédet.

Szerelem, anno 1910 (6)

Homicskó Athanáz rajza (1904)

(Kíséret Apahidáig)

A hosszú "böjtölés" után mozgalmasabb napok köszöntenek Angélára. De így is van ez rendjén, elvégre a tavasz közeleg s küszöbön a várvavárt vakáció is.


Továbbra is fő attrakció a napi séta, de egy alkalommal sor kerül egy irodalmi délelőttre is.


"Márc. 13-án d. e. voltunk egy irodalmi matinén Szabolcska M., Pekár Gyula, Jakab Ödön és még többen jöttek le ide. Fölolvastak, szavaltak és játszott a 62. ezred zenekara. A színházban volt mindez. a 9-ik sorban ültünk. Úgy szerettem volna templomba menni, de akkor innen késtünk volna el.  D. u. nagyon jól eltelt az idő. Játszottunk a kertben fogósdit s több gyerek játékot, de ez úgy felüditett! Este a dolgozóban táncoltunk. Én... visszagondolva ma egy hetére! Még 5 nap! Istenkém, csak már itt lenne az a péntek! - A felolvasásra 1/2 11-kor mentünk és d. u. 2-kor jöttünk haza. -

Szerelem, anno 1910 (5)

1910 - a Dózsa-, a Baritiu utcák és a Széchenyi tér kereszteződése

(Szeretném, ha szeretnének)

Nem hinném, hogy naplójának vezetése idején Angéla tudott volna érdemben Ady Endréről. És az sem valószínű, hogy a költő szavait használta volna arra az állapotra, melyben saját maga leledzett a tanítóképző falai között.


Ahogy haladok előre a napló szövegében, úgy feslik mind jobban fel az a szeretetlenség, amelyben a fiatal lány él. Hogy ennek mi az oka, nem részletezi, talán túlságosan eleven személyisége az, mely szembehelyezkedik az intézeti szabályokkal, talán csak a környezet vaskalapossága, de minderről nem tudunk meg sokat. Legfeljebb annyit, hogy az internátusi nevelők gyakran korholják, amihez a fiatal lány annyira hozzá is szokik, hogy a reggelig tartó bál után hirtelen feltűnik egyikük dicsérete: azért, mert zokszó nélkül ment a templomba, hirtelen "derék kis lánynak" titulálta. Sőt, az ebédlői felügyelőnők is kedvesen megkérdezték, fáradt-e még és hogy miként mulatott.

Szerelem, anno 1910 (4)

A Hintz-féle patika sarpképülete

(Séták a napló mentén)


Amíg egy kissé megbarátkozunk Angéla személyiségével és írásmódjával, s hogy ne essünk további hasonló tévedésbe, mint az a "20 kiló" esetében történt, induljunk el a naplóba beírtak fonala mentén. Még akkor is, ha úgy találjuk első látásra, hogy az Angélával történtek közhelyszerűek, érdektelenek, megtalálhatók minden leányregényben, amelyben a cselekmény egy leánynevelő intézet szigorú belső világának bemutatásával indul.


Most sincs ez másképp. Talán csak az a helyzetben a különleges, hogy egy olyan esztendő eseményeit kell a napló alapján rekonstruálnunk, amely az illető személyiség utóélete, életének emlékezete alapján nem is létezik, amit életrajzírói töröltek a biográfiából azzal, hogy időnap előtt az iskola végzettjének nyilvánították, illetve férjhez adták ahhoz a fiatalemberhez, aki a valóságban még csak tisztes távolságból, érdeklődő ifjoncként mutatta ki ébredő rokonszenvét a tanítóképző tanulója iránt - amint majd meglátjuk, nem is reménytelenül.

Szerelem, anno 1910 (3)

(Igazgatói szűnnap)

Az alaphelyzet tehát: 1910. február 2-án (délután? talán este?), történetesen egy iskolai szűnnapon a 24 éves tanítóképzős leányzó, nevezett Angéla üldögél a szállásán, nem tudni, vannak-e körülötte más személyek, vagy egyedül mereng a sorson, hogy talán mégis létezik valaki e földkerekségen, aki őt szereti.


"A tegnap kaptuk ki a bizonyítványt, az enyémmel meg lennék elégedve, csak az internátusi 2-es busított el, na meg a nevelésben s a rajzból kapott jegyek, de abba is bele kell nyugodnom, s legföllebb elhatározom, amit már meg is tettem, hogy ezután még inkább fogok igyekezni.


Igaz! A bizonyítvány kiosztása után megfogadtam, hogy többet, senkinek,  rajzolni nem fogok, inkább magamét rajzolom, h. abból se kapjak 3. Ez ugyan önzés tőlem, de igazán nem szeretem azt, csak a kényszer visz rá. Ugyan azt sem tudom, meddig tudom megtartani. - Isten segíts meg, h. tudjak tanulni, s legyen erős kitartásom, ez legfőbb óhajom most!"

Szerelem, anno 1910 (2)

(Keresztelő, képzelgések)

Tegnapom azzal telt el, hogy erősen tanakodtam magamban: miként tovább? Mert ha diszkréciómat szeretném mindvégig érvényesíteni - márpedig ezt kell tennem -, akkor illik már az elején nevet adnom írásom hősnőjének, aki egyben a már említett napló szerzője.


Egy irodalmi keresztapának könnyű a dolga: végignéz a rendelkezésére álló nevek garmadáján és a nagy választékból kiszúr magának egyet, amelyikről úgy véli, megfelel céljainak.


Legyen hát... Angéla - mondom egycsapásra, hogy legalább a kezdőbetűk találjanak, és ezzel máris keresztapa lettem.

Szerelem, anno 1910

B.A. rajza a napló elejéről (1910. február 8-án)

(Invokáció)


Megint új kalandba ugrasztott bele Elekes Feri barátom. Nem elég, hogy elkövettette velem az azóta csöndes, szép sikert aratott  Krajczáros napló-t (amelyről azt se tudtam, mihez kezdek, mielőtt nekifogtam volna), most újabb "titkos" füzetet juttatott el hozzám, egy neves, azóta az örök plain air-mezőkön festegető művésznőnk leánykori naplóját. 


Hogy miként tett szert rá, nem firtatom. Évek óta lehúzott redőnyű régiségboltjában még sok hasonló furcsaság, régiség lapul, amelyek egy adott pillanatban úgy tűntek, nem kellenek senkinek, s ő előrelátó gazda módjára, felgyűjtötte e megtagadott relikviákat.


Félve nyitottam ki a kopottas bőrbe kötött, rézcsatos könyvecskét, amelyre a hajdani gyártó - a napló 1910-11-i eseményeket, gondolatokat rögzít - csak annyit nyomtatott, rózsaszín rózsakoszorúkkal kerítve, hogy "Poesie".

Az első Nobel-díj, amely Magyarországra vándorolt

Szent-Györgyi Albert a C-vitamin képletével. Fotó Pesti Napló, 1937

 1937-ben a Szegeden élő Szent-Györgyi Albert professzort érte az a megtiszteltetés, hogy magyarországi lakhelyű tudósként elsőnek kapott Nobel-díjat. Az e héten kiosztott, 2010-es kitüntetések apropójára tanulságos feleleveníteni a kor magyar sajtója alapján, miként tálalta ezt a szenzációs eseményt; a professzor felfedezésének jelentősége ugyanis tartósnak bizonyult - máig nem fakulóan. 




Beszélgetés Szeged egyik legelegánsabb asszonyával: Szent Györgyi professzor feleségével
1937 december


Szent-Györgyi Albert, a szegedi egyetem Nobel-díjas professzora néhány napot Budapesten töltött feleségével. Munkatársunk beszélgetett a legszebb szegedi asszonyok egyikével, akiről a tiszaparti metropolisban azt mondják: egyike a város legelegánsabb asszonyainak!