2010. június 11., péntek

Életszerű történelmi projekt


Szabó Zoltán szerint még senki sem tekintett a századra a lapok világából


2008 januárjában indult egy kis csoport magánvállakozású portálja, a huszadikszazad.hu, amely azóta is az Országos Széchényi Könyvtár szellemi támogatását élvezi. A portál naponta egy-egy hónapot ugorva, 1900 januárjától kezdődően, a kor sajtóanyagaiból lehetséges, korhű lapösszeállításokkal idézi fel a letűnt század eseményeit, miliőjét, különös tekintettel a magyarság életére. Az Új Magyar Szó az elsők között figyelt fel a kezdeményezés komolyságára és méltatta a történelmi léptékű visszajátszást 2008. április 4-i számában. Az azóta eltelt közel két és fél év tanulságairól beszélgettünk a portál alapító főszerkesztőjével.

Cseke Gábor

- E reális időben, tehát két és fél év alatt, mi mindent élt át a főszerkesztő, aki egyben történelmet is tanít?
- Egy gondolat megvalósulásának a folyamata mindig fantasztikus élmény. Tulajdonképpen szinte hihetetlen, hogy ez a portál létre jött, rátalált a megfelelő embereire és létrehozott egy mind morálisan, mind intellektuálisan oly magas szintet hozó munkaközösséget, amilyenből szerintem nem sok van mifelénk. A munkát kizárólag a saját erőnkből végezzük, nincs mögöttünk se politikai, se gazdasági támogatás. Hat rovatvezető-szerkesztőnk mindegyike pedagógus, aki a napi tanítás után fog neki az újságcsinálásnak. Nem is tudom, ki honnét meríti ehhez az energiát, de működik. Persze, olyan érdekes ez a munka, hogy - mit tagadjam - bizonyos értelemben függőek lettünk tőle.

- Honnan származott a portál ötlete, milyen példák szolgáltatták hozzá az ihletet?
- Két fiatal vállalkozó megkeresett, hogy szeretnének valamilyen hírportált indítani. Én erre azt mondtam nekik, hogy olyan már van Magyarországon nem is egy, különben meg rém drága dolog, viszont lenne nekem egy elképzelésem, csináljuk meg a huszadik századot egy internetes lapként. Huszonöt éve tanítok történelmet, és régóta gondolkodom azon, hogyan lehetne életszerűbbé tenni, mondjuk a huszadik század történelmét a diákok számára. Mert főként az élmény az, ami hiányzik, és ez ránk, pedagógusokra is vonatkozik. Eddig még senki sem tekintett a századra a napi- és hetilapok világából. Pedig oda valósággal berobban az élet! A tudományos igénnyel írt művekben, bár ezek határozzák meg a történelmi tudatunk valós koordinátarendszerét, a valóságnak e közvetlen érzékelhetősége valahogy elvész. Két dolog motivált bennünket: megismerni azt a kort, amelyben születtünk és éltünk, és hogy megismerhetővé tegyük mások számára is. Példák nem voltak előttem, én nem tudok ilyen típusú médiavállalkozásról. Viszont olvastam Egon Fridelltől egy tanulságos mondatot, ami tökéletesen illik a helyzetre: „Az, hogy a dolgok megtörténnek, ez még semmi: az, hogy megtudják őket, ez minden.”

- Közel negyven nehéz, többszörösen vérzivataros esztendő újrapergetése nyomán nevezz meg néhány olyan következtetést, felismerést, melyek bizonyos értelemben sokkoltak téged!
- A legelső a boldog békeidőkkel kapcsolatos. Tudtam én azt, hogy nem volt az olyan boldog meg békés sem, na de azt el nem tudtam képzelni, ami a sajtó mindennapjaiban tükröződik. A Kárpát-medence nemhogy nem tejjel-mézzel folyó kánaán, a sokféle más nép idilli paradicsoma, hanem egy fortyogó katlan, kitörni készülő vulkán, amely régóta füstölög, robbanásokkal jelzi a készülő katasztrófát. De ezt a baljós robajt mintha nem hallaná senki. Leginkább azok nem, akiknek füle kéne legyen a hallásra: a politikusok. De tovább megyek: még ma sem halljuk ezt a hajdani robajt. Mert még most sem akarjuk meghallani... Pozitív értelemben sokkolt az újságírás elképesztően magas színvonala mind morálját, mind nyelvi világát tekintve. Össze sem hasonlítható a mai átlaggal... Elképesztett viszont a parlamentben uralkodó stílus, nyelv. Szinte mindennaposak a verekedések. De nemcsak Budapesten, hihetetlen, hogy mi zajlik az osztrák parlamentben.... Sokkolt az antiszemitizmus hőfoka. Én nem gondoltam, hogy mindennaposak az olyan dolgok, mint ami az alsó-ausztriai tartománygyűlés 1901 július 19-iki ülésén történt, amikor is „Schneider antiszemita azt inditványozta, hogy a zsidók vagyonát el kell kobozni. Ezért rendre utasították, a mikor aztán így folytatta: «A multkor azt találtam mondani, hogy disznó zsidó! Sajnálom, nem magát a kifejezést ,hanem azt, hogy ebben a teremben szalajtottam ki a szájamon. Különben a „disznó zsidót” nem vonom vissza. Egyébként kijelentem, hogy a disznó zsidó kifejezéssel nem a disznókat akartam megsérteni.» Gregorig antiszemita föláll s a beszéd helyett csak annyit mond: "5 -7 - 63". (Tudniillik Gregorig már gyöngének találja a szót s egy bécsi álmoskönyvből e legocsmányabb szavak numerusát szokta elkiáltani.)”... Meglepett a minden képzeletet felülmúló Ferencz József és Horthy kultuszt is. Én azt hittem, nálunk csak Rákosinak volt igazi személyi kultusza. Rosszul tudtam... Az egyik legkeserűbb pirula a Nyugat szerepe az I. világháborúban. Meg a másodikban. Teljes mellszélességgel állnak ki a háború mellett 1914-ben, Móriczostul, Babitsostul, Ignotusostul, mindenestül, kivéve az egy szem Ady Endrét. Az is nagyon furcsa nekem, hogy 1939-ben Lengyelország megtámadására nem reagálnak... Volt aztán egy egészen nem mindennapi, mondjuk úgy: intim „sokkom”: véletlenül rábukkantam Varsányi Gyula egy 1900-ban írt versére, Álarcos bálban a címe. Nohát, Ady ebből írta a Lédával a bálban-t. Képről képre egyezik a két mű, csak az egyik egy tehetséges versíró műve, a másik meg egy zsenié. Én magamban úgy képzelem, hogy Ady véletlenül botolhatott e szövegbe, és azt mondhatta magának: Na, Gyulám, majd én megmutatom neked, hogy kellett volna ezt megcsinálni. Szóval, egyszerűen átírta a szöveget és megszületett egy remekmű.

- Tapasztalatod szerint mennyire van igény egy ilyen jellegű történelmi szembenézésre a jelenkori magyarságtudat szemszögéből? Mi az a plusz, amivel a régi lapokban turkálva marad a mai olvasó?
- Még gyerekoromban hallottam ezt a viccet: Józsi bátyám, oszt' van-e maguknál antiszemitizmus? Hát az nincsen, de igény az vóna rá. A történelmi szembenézésre is kéne, hogy igénye legyen minden népnek, különben utat téveszt a jelenben. De most Magyarországon, én úgy látom, nem erre van igény. Engem elképeszt a mai, hihetetlenül virágzó történelmi zsibpiac, ahol mindent kapni, csak éppen tudományosan megalapozott, hiteles árut nem. A történelem alfája és ómegája ma Trianon. Volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy Trianon sebei gyógyuló félben vannak és az új, közös otthonunkban, az Európai Unióban végképp be fognak gyógyulni. De nem így lett. És ez nagy baj szerintem. Én úgy tapasztalom, hogy a múltba révedő országok nem sikeresek...

- Tudjuk, hogy a sajtó nem csupán konkrétan, de általában is szeret torzítani - túlozni vagy minimalizálni - az érdekeknek és elvárásoknak megfelelően. Mi az a szempont, ami segít egyensúlyban tartani a mérleg nyelvét és a valószínűsíthetőség erejéig hitelesíteni a múltbeli állításokat, információkat?
- Mi a huszadik század egyfajta médiametszetét kínáljuk. A szerkesztés folyamata nem abból áll, hogy a szerkesztők kiválogatják a kedvükre való szövegeket és azokból találomra összeállítanak egy napi számot. A korabeli sajtóhírek megmutatják saját súlyukat az adott sajtótermékben elfoglalt pozíciójuk által: ez a válogatás legfőbb rendező elve. Nem lehet egy hírt korabeli jelentőségén túlnövesztve bemutatni, mint ahogy nem lehet egy jelentős hírt eljelentékteleníteni, csak mert esetleg a szerkesztőnek nem tetszik. Tudom persze, hogy objektivitás mint olyan nem létezik, mivel szubjektumok próbálják meg létrehozni, de az objektivitásra való törekvés igenis valós, és aki ennél többet ígér olvasóinak, az egyszerűen becsapja őket... Vannak aztán olyan cikkek, amelyek már valóban a szerkesztő egyéni szempontjai alapján kerülnek a lapba. Mert valamiért informatívnak találja a hírt. Mondok egy példát: 1900-ban fölrobban egy petárda gyár. A hír teljesen érdektelen, mert a petárda gyárnak ez a műfaja, ha esik, ha fúj, robban. A cikk azonban közli az áldozatok nevét és életkorát is: 12, 13 és 14 évesek. Ettől viszont már érdekes a hír, persze csakis a mai olvasóinknak, hiszen annak idején nem volt hírértéke annak, hogy voltak 12-13 éves életkorú gyári munkások.

- Mi a véleményed, mint állandó olvasónak a huszadik század újralapozott, múltba tűnt sajtójáról - stílusáról, szakmaiságáról, komolyságáról?
- A szakmai színvonal fantasztikusan magas. És most nem arra gondolok, hogy Kosztolányi Dezső meg Mikszáth Kálmán meg Ady Endre írták a cikkeket, hanem a névtelenekre, mondjuk Szántó Péterre és a rengeteg elfeledett nevű nagyszerű újságíróra. De minden egészen mást jelentett a századelőn. Az akkori bulvár még egészen más, mint ma. Nem mesterségesen gerjesztett extremitások tömkelege. És a politikának is más a helyi értéke. Az embereket a századelőn legelsősorban az irodalom érdekelte. Valahogy úgy, ahogyan ma a tévé, a mozi vagy az internet. Jó dolga volt az íróknak, költőknek a századfordulón. Minden lap kiemelten fókuszál az irodalomra, a legtöbb ún.irodalmi melléklettel jelenik meg. A színvonal amúgy még a harmincas években is magas, főleg egyes lapokban, de azért érzékelhető egy folyamatos leépülése az újságírásnak.

- Olyan ütemű és volumenű szakmai terhelés mellett, mint amit a tanárság és a portál ügyeinek kézbentartása, a szerkesztés aprómunkája megkövetel, mire jut még időd az életben?
- Mi egy tanyán élünk Kecskemét mellett a feleségemmel, a kisfiunkkal és Száva kutyánkkal. Néha valósággal megijedek, mert én itt maradéktalanul boldognak érzem magam, és nem is tudom, hogy jár-e ez nekem. Építgetjük a kertünket, meg hát egy tanyán mindig van tennivaló: és én agyon szeretem ezeket a tennivalókat. A magam kontár módján mindent megcsinálok: falazok, vakolok, szivattyút szerelek, amit kell. És van egy szenvedélyem: a zene. Amúgy nincsenek úgynevezett igényeim.

*

Szabó Zoltán (sz. 1957, Kecskemét) magyar történelem szakos középiskolai tanár
A József Attila Tudományegyetem BTK magyar-történelem szakát végezte 1981-ben. Jelenleg a kecskeméti Németh László Gimnáziumban tanít. Projektek: Kecskemét 2004: a várost bemutató 3 nyelvű CD és könyv (Kecskemét rövid története és a CD zenei része); 2005: lapalapítás: Fény - a halál kultúrája; 2007: huszadikszazad.hu

(Az interjú az Új Magyar Szó Színkép mellékletének felkérésére készült, de menet közben kiderült, hogy ma adélafrikai foci vébé nyitónapja, s a melléklet ezennel - kivételesen - a focirajongókat szólítja meg. Így a közlés egy későbbi időpontra maradt, én viszont mit sem törődve a világkonjunktúrával, e közléssel megtisztelem magunkat.

Ja, és még valami: mikor e bejegyzést szerkesztettem, a program felkínált néhány új, csinos blogdizájnt, s mert az urszu2 már jó ideje hordja a régi öltözéket, most egy hirtelen mozdulattal átszabtam. Lehet, hogy megbánom, de egyelőre tetszik. Remélem, nem okozok nagy gondot az eligazodásban azoknak, akik ide járnak...)


Nincsenek megjegyzések: