Rom-magyar közérzet, 1999

Hosszú idő után tíz éve, 1999-ben készült el az első komolyabb tudományos felmérés arról, hogy a romániai – s benne az erdélyi – magyarok miként érzik magukat a bőrükben. Annak idején, az eseményhez illő nagyszabású sajtóértekezleten mutatták be az eredményeket, az anyagot sokszorosítva osztogatták, s emlékszem, több délutánt szántam rá, hogy beleássam magam a számrengetegek mögött megbúvó összefüggésekre.

A Romániai Magyar Szó gyűjteményében most megtaláltam az adatok értelmezéséhez írt cikksorozatomat, és egyetlen írássá fűzve ide mentem, dokumentumként.

***

Közvélemény-kutatás a romániai magyarok körében

Akik tükörbe nézhettek

1999. február 16–28-a között az Etnikumközi Viszonyok Erdélyi Kutatóközpontja tudományos módszereken nyugvó közvélemény-kutatást végzett a romániai magyarság soraiban. A kutatásban alkalmazott minta – akikkel, sokoldalú jellegzetességük okán a kutatóbiztosok helyettünk is elbeszélgettek – 1181, tizennyolc év fölötti, önmagát magyar nemzetiségűnek valló egyént számlál, akik Erdély magyar lakosságának reprezentatív mintáját alkotják, mintegy 95 %-os valószínűséggel (+/– 3 %-os maximális hibalehetőséggel). A mintavétel kiindulópontjául a 16 erdélyi megye 1992-es népszámlálási adatait vették, amelyek részben 1995-ös adatokkal is kiegészültek, figyelembe véve minden helység etnikai és kormegoszlását, valamint a falu–város részarányt. Így aztán a mintavételben 16,7 % azok aránya, akik nagyjából a románokkal egyenlő arányban laknak egy bizonyos területet, 31,8 % a 90 %- os dominanciában élőké, 25,2 % a kisebbségben élőké, 11,3 % a diaszpórában találhatóké, míg a viszonylag többségi magyaroké 15,1 % (hűen a megfelelő demográfiai adatokhoz). A minta személyi arányaiban a municípiumokban élők 39,6 %-os aránnyal vannak jelen, a városiak 15,4-ben, a külvárosi települések magyar lakói 1,9-ben, a községközpontokból 27,7 %-os a képviselet, míg a hozzátartozó falvakból 15,3 %-os. A megkérdezettek 55,0 %-a lakik városi környezetben, a többi falusi ember.

Földrajzilag a Bánságot 4 %, a Patriumot 23,5 %, az északi területet 8,3 %, a Közép- területet 18,5 %, míg a Székelyföldet 45,7 % képviseli. Megyékre lebontva ezek az arányok az alábbi képet mutatják: Arad 3,7 % (60 946 magyar képviseletében), Beszterce-Naszód 1,4 (21 117), Bihar 11,4 (181 645), Brassó 3,9 (63 656), Fehér 2,1 (24 763), Hargita 17,6 (295 596) , Hunyad 2,1 (33 794), Kolozs 9,3 (144 255), Kovászna 11,3 (175 103), Krassó-Szörény 0,4 (7879), Maros 16,9 (256 800), Máramaros 2,7 (54 895), Szatmár 8,4 (139 663), Szeben 1,0 (19 290), Szilágy 4,1 (63 148), Temes 3,6 (62 797).

A fentebb ismertetett kritériumokat betartva, véletlenszerű kiválasztás alapján végül is 69 helység került a mintába – állítják a kutatók, akik a mintába kerülő egyéneket helységenként a háztartások egyszerű, véletlenszerű kiválasztásával, a kor és nem szerinti megoszlások figyelembevételével nyerték meg az ügynek.

A kutatás eredményeinek nyilvánosságra hozatalakor a kutatást végző szakemberek elmondták: az alanyok kérdőíves meghallgatására otthonukban került sor, magyar nyelven, ami a kérdések és a téma bizalmassága okán döntő módon biztosította a válaszok hitelét.

Általános közérzet

A megkérdezettek közül azok 54 %-a (akik úgy vélik, hogy a dolgok rossz irányba haladnak) úgy értékelte, hogy az elmúlt év februárjához képest nem romlott (34,1 %), sőt, valamelyest javult (18,8 %) az életkörülménye. Ez arra enged következtetni, hogy a pesszimista jövőképet nem egyértelműen az életszínvonal határozza meg, hanem – feltehetőleg – egyfajta közhangulat, a politikai és az általános társadalmi bizonytalanság. Nem hagyható figyelmen kívül pl. az a körülmény sem, hogy az adatfelvétel éppen az idei bányászjárás idején történt. Ugyanez a magatartás a romániai románok körében végzett felmérésekből is kitetszik, ám a magyarok valamennyire optimistábbnak látszanak azzal kapcsolatban, hogy jó vagy rossz irányba halad-e az ország.

Összehasonlítva az Etnikumközi Viszonyok Erdélyi Kutatóközpontja februári adatait a Metro Media által az össznépesség viszonylatában 1999 márciusában készült közvélemény-kutatás hasonló mutatóival, kiderült, hogy a románság 74 %-nyi aggályt mutat a magyarok 67 %-os véleményéhez képest. Ami igaz, igaz: mindkét válaszban a kétely és az elvesztett bizalom keserűsége dominál, mint ahogy az optimisták részaránya is megközelítőleg azonos (össznépesség: 18 %, romániai magyarok 20 %). A magyarok többletoptimizmusát ellensúlyozza viszont, hogy másfélszer bizonytalanabbak az össznépi lakosságnál: a jó vagy rossz irányban halad-e az ország kérdésre az össznépi 8 %-os semleges, bizonytalan válaszhoz képest a magyarság tétovázása 13 %-os.

A romániai magyarok arra a kérdésre, hogy milyen mértékben elégedettek jelenlegi életkörülményeikkel, többségben negatív választ adtak: 69 % elégedetlen (20 % teljes mértékben + 49 % inkább elégedetlen), 30 % az elégedett (28 % nagyrészt + 2 % teljes mértékben).

Mit gondol, jobban vagy rosszabbul fog menni egy év múlva? – hangzott az általános közérzetre utaló következő kérdés, amelyre a válaszok negatív és pozitív mérlege nagyjából egyensúlyt mutat: 39 % a rosszabbra számítók (8 % sokkal rosszabb + 31 % valamivel rosszabb), 47 % a mérsékelten bizakodók számaránya (23 % hozzávetőleg ugyanígy + 24 % valamivel jobban). Azok, akik sokkal jobbra számítanak, alig 1 %-ot tesznek ki, ugyanakkor 13 % a nem tudja/nem válaszol kategóriába tartozók aránya.

Hasonló válasszal állunk szemben arra a kérdésre is, hogy – Ha visszagondol, hogy él most a múlt év februárjához viszonyítva? – enyhén pozitív felhanggal: a hozzávetőleg ugyanúgy mellett kitartók (38 %) 17 %-os erősítést kapnak azok részéről, akik a valamivel jobban kategóriában gondolkoznak. A sokkal jobban viszont csak 2 %-nyi romániai magyart jellemez: az ő esetükben az átmeneti időszak kínálkozó lehetőségei Fortuna kegyeivel párosultak. A negatív választ adók 41 %-ot tesznek ki (32 % valamivel rosszabbul + 9 % sokkal rosszabbul), míg a bizonytalankodók ezúttal alig 1 %-ot képviselnek.

Bizalombörze - erdélyi magyar módra

A kolozsvári székhelyű Etnikumközi Viszonyok Erdélyi Kutatóközpontja közvéleménykutatásának egyik központi kérdése az RMDSZ és az erdélyi magyarság viszonya. Nem csoda: a kongresszusa előtt álló érdekvédelmi szervezet / politikai párt rendelte meg a kutatást, fura lett volna, ha szemérmesen szőnyeg alá söpörteti a következtetéseket.

A kérdéskörre állított harmadik fejezet előbb a megkérdezettek politikai aktivitását mérte le ama kérdéssel, hogy ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat szerveznének, a megkérdezett mely pártra szavazna. Az első, ami sokkoló: a megkérdezettek 44 %-a nem menne el szavazni, illetve nem tudná, kire szavazzon. Ez természetesen egyezik a román lakosság választási magatartásával, ahol a tartózkodás szintén valahol a félpályán helyezkedik el. Biztató jel viszont: a szavazni elmenő 55 %-ból közel kilenctized az RMDSZ-re szavazna, s csak elenyésző hányad a Konvencióra (3 %) vagy más pártra (4 %).

Meggondolkoztató az a bizalmi lista, ami ama kérdés után áll össze, hogy az interjúalany milyen mértékben bízik a romániai intézményekben. A leginkább az egyház az, amely bizalmat ébreszt a romániai magyarságban (85 % igen, 10 % nem), amit rögtön a magyarországi tévéadók követnek, szinte azonos nagyságrenddel (82 % igen, 7 % nem). Ezután mindjárt az RMDSZ következik (77 % igen, 13 % nem), majd Románia elnöke (63 % igen, 27 % nem), a román tévéadók (56 % igen, 29 % nem), a helyi önkormányzatok (51 % igen, 36 % nem), a magánvállalatok (50 % igen, 36 % nem), a hadsereg (50 % igen, 32 % nem), a bankok (43 % igen, 42 % nem) következnek, hogy aztán a bizalmatlanságba forduljon át a kép a kormány (50 % nem), a rendőrség (53 % nem), az igazságszolgáltatás (56 %). az állami vállalatok (57 % nem), a szakszervezetek (43 % nem, viszont csak 29 % igen), a parlament (62 % nem), a titkosszolgálat (47 % nem, de csak 16 % igen) sorrendben, amit végül a legkevésbé hiteles intézmény - a más politikai pártok - zár (58 % nem, 13 % igen).

Arra a kérdésre, hogy melyek a romániai magyar lakosság problémái és ezek közül - az alanyok szerint - melyikre figyel oda az RMDSZ, jelentős eltolódás figyelhető meg. A lakosság legnyomasztóbb problémái:

1. az infláció (55 %)

2. a munkanélküliség (43 %)

3. az életszínvonal esése (41 %)

4. a magas adók (39 %).

Ugyanakkor a megkérdezettek úgy látják, hogy az RMDSZ-t jelenleg a leginkább az alábbiak foglalkoztatják:

1. az anyanyelvi oktatás minden szinten (72 %)

2. az anyanyelv használata (69 %)

3. a kulturális és területi autonómia (33 % + 38 %).

Amikor viszont arról van szó a kérdőívben, hogy az alanyok szerint mivel kellene foglalkoznia az RMDSZ-nek, megoszlanak a vélemények a saját, illetve az RMDSZ-prioritások között. Az RMDSZ-től elvárják, hogy politikájában bizonyos közösségi célokat (fontossági sorrendben: a minden szintű anyanyelvi oktatás, az anyanyelv közéleti használata, a területi és kulturális autonómia, az egyházi és közösségi javak tulajdonjogának rendezése) és általános szociális gondokat (fontossági sorrendben: életszínvonal, munkanélküliség, infláció) egyaránt figyelembe vegyen.

Maradjunk kormányon vagy sem?

A kolozsvári közvélemény-kutatás külön kérdéscsokrot szentel annak a kérdésnek, hogy áldásos volt-e, avagy ellenkezőleg, az RMDSZ-t visszavetette céljai elérésében a szervezet kormányzati szerepvállalása? Az 1996-os választásokat követő RMDSZ-döntést a megkérdezettek alapján a romániai magyarság döntő többsége – 85%-a – pozitívan értékelte, határozottan állítván, hogy az érdekvédelmi szövetség a kormányban is a magyarok érdekeit képviselte, ugyanakkor 75%-uk úgy gondolta, a szövetség hozzájárult az ország általános gondjainak megoldásához.

Ami a kisebbségi probléma megoldását illeti, a megkérdezettek 62%-a véli úgy, hogy a jelenlegi kormány tett már erre vonatkozó megfelelő lépéseket, de még nincsen a legjobb úton; 10%-a úgy véli, hogy a kormány jó úton halad. E nyilvánvaló többséggel ellentétben 16%-ot tesz ki azok aránya, akik szerint semmiféle említésre méltó dolog nem történt e téren, illetve, akik úgy vélekednek, hogy a koalíciós kormány kisebbségi vonatkozásban több rosszat tett, mint amennyi jót.

Érdekes kérdésnek bizonyult a kérdöívben az, hogy ha az interjúalany az RMDSZ kormányzati tevékenységére gondol, melyik az a két kijelentés, ami szerinte a leginkább az ő véleményét tükrözi? Leszámítva a kérdésre nem válaszoló 19%-ot (ami meglehetősen jelentékeny aránynak bizonyul), a leghangsúlyosabb vélemény (61%) így hangzik: minden nehézséget figyelembe véve sikerült megvalósítani valamit/voltak konkrét megvalósítások. Közel ugyanannyi azoknak az aránya, akik szerint attól függetlenül, hogy mennyit sikerült elérni, fontos volt bebizonyítani a román a közvéleménynek, hogy megbízhatnak bennünk (58%). A negatív választ adók (az egész csak arra volt jó, hogy a románságot még jobban ellenünk fordíthassák – 12%; semmit sem sikerült megvalósítani abból, amit felvállaltak – 13%) alig 25%-ot tesznek ki.

Ha az RMDSZ kormányból való kilépésére gondol, melyik az a két kijelentés, amelyik a leginkább tükrözi az ön véleményét – hangzott a következő kérdéscsomag, s a vélemények zöme az alábbi két választ vallotta a magáénak: 1. Nekikezdtünk néhány dolognak, amit csak akkor sikerül véghezvinni, ha benn maradunk (46%); 2. Nem jó kilépni, mert akkor azt fogják mondani, hogy a legnehezebb pillanatokban nem tartunk ki (32,8%). A két negatív válasz összehasonlíthatatlanul kisebb támogattságnak örvend (1. Nincs semmi esélyünk arra, hogy valamit megvalósíthassunk, tehát nincs sok értelme maradni – 5,4%; 2. A koalíciós partnerek annyira magyarellenesekké váltak, hogy nem érdemes tovább bentmaradni – 3,7 %), meglehetősen nagy viszont a bizonytalanok – nem tudja, nem válaszol – tábora: 12,1%.

Akkor viszont, amikor arról kell nyilatkozni, hogy ki miként viszonyul a kormányban való RMDSZ-részvételhez, a támogatottság határozottan pozitív: a megkérdezettek 78,8%-a támogatja a szövetség eddigi politikáját, 9,1% a kormányszereplés ellen van, míg a bizonytalanok aránya változatlanul 12,1%.

Szemtől szemben az RMDSZ-szel

Az érdekvédelmi szervezet (RMDSZ) politikai jelenléte a romániai közéleti közegben azt eredményezi, hogy a romániai magyarság jó része szeretne közvetlenebbül részt venni az RMDSZ-tisztségviselők megválasztásában. Az Etnikumközi Viszonyok Erdélyi Kutatóközpontja szerinti felmérés 63 %-os részvételben jelzi a helyi RMDSZ-vezetőség megválasztásának igényét és esélyét, hangsúlyozva, hogy a megkérdezettek 56 %-a szeretne beleszólni a parlamenti képviselőjelöltek kiválasztásába is.

Az RMDSZ belső megosztottságával kapcsolatos kérdés (Mennyire ismert tény az ön számára, hogy az RMDSZ-nek vannak tagszervezetei – politikai pártok és platformok?) mindenesetre furcsa képet rögzít: a megkérdezetteknek alig 5 %-a nyilatkozott úgy, hogy viszonylag jól informált arról: az RMDSZ-en belül léteznek bizonyos pártok és platformok. 26 %-ot tesz ki azok száma, akik azzal védekeznek, hogy hallottak valamit harangozni az RMDSZ-en belüli pártok és platformok meglétéről. Sajnálatos módon mintegy 65 %-ot számlálnak azok, akiknek nincs tudomásuk arról, hogy az RMDSZ-en belül politikai platformok és pártok fordulnak elő.

Az RMDSZ döntéshozó és végrehajtó testületeire vonatkozó felmérés következő kérdése (Milyen métékben ismeri az ön által megszavazott RMDSZ-parlamenti képviselők tevékenységét?) kényes témát érint: a válaszolók zöme ugyanis (45 %) azzal áll elő, hogy "az RMDSZ-re szavaztam, és részben/egyes esetekben ismertem a képviselők (legalább egy részük) tevékenységét", egy másik nem csekély hányad (38 %) álláspontja, hogy "az RMDSZ-re szavaztam, de nem tudok semmit e képviselők tevékenységéről". E 83 %-os bizonytalanságra hideg zuhanyként hat az a válasz, miszerint "1996-ban nem szavaztam az RMDSZ-re" (4 %), illetve hogy "1996-ban nem szavaztam" (12 %)

A közvélemény-kutatásnak egyik sarkalatos kérdése vontakozik az RMDSZ-életben való részvételre. Sajátos módon a megkérdezettek 32 %-a vélekedik úgy, hogy "nem érdekelt, nem figyeltem az RMDSZ tevékenységét a sajtóban", 24 % szerint e felfigyelés esetenként történik a sajtóban, további 24 %.szerint az RMDSZ-re vonatkozó információkat már rendszeresen következik.

Csupán 7 % tesz tanúbizonyságot fokozott szervezeti aktivitásról.

A valósággal kapcsolatos metszetet jelzi az a válaszcsokor (Ha az utóbbi fél évre vonatkozóan átgondolja, hogy milyen mértékben vett részt az RMDSZ szervezeti tevékenységében, melyik kijelentés érvényes önre?), melynek 56,14 %-a kategorikusan tagadja, hogy valami köze lett volna az RMDSZ-hez mint szervezethez. Tagdíjat bevallottan 28, 62 % fizet, de már csak 5,33 %-ot képez azok aránya, akik a szervezeti tevékenységben is részt vesznek (pl. gyűlésekre járnak), illetve 4,83 vallotta azt, hogy besegített RMDSZ-tevékenység szervezésébe. Ugyanakkor a megkérdezettek 1,27 %-a vállalt valamiféle vezetői tisztséget az érdekvédelmi szervezetben.

Hogy az egyszerű emberen mennyit segített az RMDSZ mint tömegszervezet, álljanak itt azok az adatok, amelyekben az alanyok arról vallottak, milyen mértékben fordultak segítségért az RMDSZ-hez:

- gyógyszert vagy más egészségügyi szolgáltatás kértem (2,46 %)

– jogi-gazdasági konzultációt kértem sajátos ügyekben: elkobzott tulajdon, kártérítések, privatizáció stb. (2,29 %);

– a helyi RMDSZ képviselőinek közbenjárását kértem kisebb-nagyobb ügyekben (1,78 %);

– a megyei RMDSZ képviselőitől a közbenjárását kértem (0,93 %)

– az RMDSZ parlamenti képviselőitől kihallgatást, ügyintézési közvetítést kértem (0,68 %);

RMDSZ-es kormányzati tisztségviselők segítségét kértem (0,59 %)

E csekély arányok jelezhetik egyfelől a szervezetbe vetett bizalom alacsony fokát, ám magyarázhatók azzal is, hogy a erdélyi magyarság elsősorban politikai szervezetnek tekinti az RMDSZ-t.

Hogy állunk az RMDSZ-elittel?

A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem szociológiai tanszékéből kinőtt intézmény eddig ismertetett, február végi közvéleménykutatásának egyik igen érdekes fejezete a hatodik, amely arról szól, hogy mekkora a népszerűsége az RMDSZ különböző szintű döntéshozó, végrehajtó és szimbolikus (pl. a tiszteletbeli elnök intézménye) fórumainak és tisztségeinek. Kiderült: mindezek nagy népszerűségnek örvendenek. A felmérés készítői figyelmeztetnek, hogy az adatok elemzésében nem annyira a kedvező véleményeknek a nagy gyakoriságát /arányát vették figyelembe - amelyeknek inkább az időbeni alakulása az érdekes -, hiszen ezek az általános pozitív beállítódásnak tudhatók be, hanem a testületek, tisztségek láthatóságát, ismertségét (amit a kedvező és kedvezőtlen vélemények összesítéséből kaptak meg), és a vélemények sarkítottságát, azaz, hogy a különböző testületek, intézmények milyen mértékben osztják meg a közvéleményt.

Mielőtt az eredmények konkrét ismertetésére térnénk, hangsúlyozzuk az elemzés készítőinek figyelmeztetését: a felmérés során az alanyok több személyt is bejelöltek és a párosítások azt mutatják, hogy a közvélemény nem mindig hajlandó állást foglalni az RMDSZ-en belüli elvi vitákban.

A "feladvány" ennyiből állt: felsoroljuk önnek néhány RMDSZ-politikus nevét. Kik azok a politikusok, akik az esetek többségében az ön véleményét képviselik?

A válaszok megoszlása a következő személyi / intézményi sorrendet mutatja:

- Frunda György (56 %)

- Markó Béla (55 %)

- Tőkés László (39 %)

- Verestóy Attila (25 %)

- Tokay György (13 %)

- Birtalan Ákos (11 %)

- Takács Csaba, Hajdú Gábor, Borbély László (10 %)

- Dézsi Zoltán, dr. Csapó József (6 %)

- Kónya Hamar Sándor (5 %)

- Kötő József, Varga Attila (4 %).

Másféle megközelítésben, a kikérdezett alanyoknak arra kellett válaszolniuk, milyen mértékben elégedettek vagy sem bizonyos RMDSZ-vezetők nevével, személyével fémjelzett intézmények tevékenységével. A válasz itt sem korlátozódott egyetlen választásra, akár kettőt is meg lehetett nevezni. Így aztán kiderült, hogy a mintavéfel leginkább Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke tevékenységével elégedett (74 % igen, 8 % nem), utána az RMDSZ parlamenti frakciói következnek (59 % igen, 9 % nem), majd rögtön utána a Tőkés László tiszteletbeli elnöke (59 % igen, 22 % nem).

A helyi RMDSZ-vezetőségek 55 %-os elismerést, illetve 21 %-os elégedetlenséget összesíthettek, Takács Csaba ügyvezető elnök tevékenysége 51 %-os elismerésnek örvend (7 % nem), a megyei RMDSZ- vezetőségek ugyancsak 51 %-ban elismertek (13 % nem). A listazáró a sajtóban oly sokat szapult SZKT , amellyel csak 36 % elégedett (9 % nem). Ezek szerint a "miniparlament" egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és nem vált a romániai magyarság véleményének fóluszoló fórumává. Vagy csak ugyanaz a sors érte utol, mint általában a parlamentet?

Politikai beállítottságról, kivándorlásról, román–magyar viszonyról

A felmérés kitért a mintavétel általános politikai beállítottságának a mérésére is, illetve egy sor olyan problémára, amelyek élénken foglalkoztatják a romániai magyar közvéleményt.

Arra a kérdésre, hogy "Politikáról beszélve sokan mondják azt, hogy ők a jobb vagy a baloldalon vannak. Ha a saját politikai nézeteire gondol, hová helyezné el az alábbi skálán? Hát az RMDSZ-t? " A válaszok számszerű feldolgozása után kiderült, hogy a megkérdezettek 44, illetve 39 %-a nem akart vagy nem tudott válaszolni a kérdésekre, gyakorlatilag képtelen volt behelyezni mind magát, mind az RMDSZ-t valamely ideológiai skatulyába, ami azt sugallhatja, hogy a politikai differenciálódás a romániai magyar közösségen belül még meglehetősen kezdetleges.

Az érzékelhető válaszok közül a legtöbb (saját magát:40 %, az RMDSZ-t: 41 %) a bal- és a jobboldal pólusai közötti, a középtől a jobboldal felé húzódó 5-6-7-8-as fokozatot jelölte meg nézetei jellegzetességeként, illetve az RMDSZ politikai jellemzéseként. Ezen túl, a "szélsőbal" oldalon csak 2-2 % szerepel, míg a "szélsőjobb" címkéjét 5-6 % vállalja, a szövetség enyhe jobbra való elhelyezkedését bizonyítva.

Igen érdekesek a kivándorlással kapcsolatos kérdések és az adott válaszok feldolgozása utáni összkép. A közvéleménykutatás erre vonatkozó feladata így hangzott: "Sok embert foglalkoztatott már a végleges kitelepdés gondolata, ebben a problémában melyik kijelentés jellemzi az Ön helyzetét? Csak egyet jelöljön be!" A válaszok 57 %-a ez volt: nem gondolkodtam azon, hogy végleg elmenjek. 17 %-ot összesít azok aránya, akik így vélekednek: Már gondolkodtam ezen, de még ha lehetőségek is adódnának, valószínűleg nem tenném meg. Nem sokkal kevesebb - 17 % - azok tábora, akik azt vallják: Már gondolkodtam ezen, és ha megfelelő lehetőségeim adódnának, lehet, hogy megtenném. A biztosra menők (Már gondolkodtam ezen, és ha megfelelő lehetőségek adódnának, biztos meg is tenném; Már gondolkodtam ezen, és keresem a megfelelő lehetőségeket) 9, illetve 3 %-ot tesznek ki, s 1 %-ot képviselnek azok,akiknek megvannak már a megfelelő lehetőségeik, s már csak idő kérdése elmenetelük.

Hogy a rokoni viszonyok mennyire hálózzák be a régiót, illetve a szülőföldön kívül a közelebbi-távolabbi országokat, a következő kérdéscsoportra adott válaszok visznek közelebb: "Önnek vagy a párjának van-e Magyarországra kitelepedett vagy hosszabb ideje ott élő közvetlen rokona? Hát más országba? (Csak szülő, testvér, gyermek érdekel)".

Azon túl, hogy a nemleges válaszok ez esetben elenyészőek (0-1 %), a külföldi rokonokkal rendelkezők csak 23 %-ban (Magyarország viszonylatában), illetve 14 %-ban (más ország viszonylatában) vannak jelen a romániai magyar közösségben. A fennmaradó, több mint háromnegyedet kitevő hányadnak nincs külföldre kitelepedett rokona. Az adatok összevetéséből kiviláglik: a külföldre távozni szándékozó erdélyi magyarok nem mindegyikének van meg a kivándorláshoz előnyös családi háttere, egy jelentős hányad minden támogatottság nélkül vágna neki a nagyvilágnak, a bizonytalannak.

Cseke Gábor

(Romániai Magyar Szó, 1999)

Illusztráció: Interjú egy szoborral - fotó Kucsera Jenő

Gőgösen a gőzösök...

Pénteki (október 3-i) bejegyzésemre érkezett egy épületes visszhang, a bejegyzés címe is onnan származik, szerzője igazából csak nekem szánta, de képtelen vagyok elhallgatni, egyszerűen a sufniba rejteni, mert úgy érzem, sok igazság bújik meg a részletekben. És mégis, alább majd kiderül, vitakozni vagyok kénytelen vele, anélkül, hogy cáfolnám vélekedését. (Hát nem furcsa ez?)

De előbb lássuk a különvéleményt...

*

1. Hasonlóságot találok eme Márk úr és Bottoni úr között : fölfedeznek bennünket, elemzik történelmünket, mert ezek jó témának tűnnek doktori dolgozatukhoz. Jól ismerek egy hölgyet, akit annyira sem érdekelt soha a létünk, mint saját körmének pirossága, jelenleg ugyancsak könyvet ír Georgia államban, nem itthon, ahol született, no, miről ? A letűnt kommunista rendszerek női divatjáról. Tessék. Ez is egy tudományos dolgozat lesz. És eredeti, persze.Csak az a bibi, hogy őt nem az a női divat érdekli igazából, hanem a saját dolgozata ! Miáltal Dr. lesz belőle, nyílván...

 

2. A korabeli kolozsvári sajtóban megjelent monarchia ellenes cikkeiről azt tudjuk meg, hogy előbb le kellett rombolni a királyság intézményét a nép gondolkodásában, hogy az új eszmék elférjenek benne. (ez jó fogalmazás részemről, beismerem !) De miért kell annyira visszamenni az időben ? Itt van a Casa poporului-jelenség. Hát nem rombolták le földig azt az építményt a hazai sajtóban pár évvel ezelőtt ? Mondván, hogy torzszülött, egy bomlott elme szégyelleni, lepökni való, hitvány terméke ? No és lám, mily gőggel és büszkeséggel ülnek benne honatyáink, ma már egy szó sincs a szégyellenivalóságról. És így van ez az átkozott Duna-csatornával is. És járnak rajta a hajók, gőgösen a gőzösök, azt már nem szapulja senki.

 

3.Visszatérve a dolgozatokhoz : A mi igazi történészeinket, mondjuk Kelement, Bözödit, satöbbi annyira érdekelték azok a témák, amelyekkel foglalkoztak, hogy csonkig rágták a ceruzájukat és aludni sem nagyon tudtak, ők nem "érdekes témákat " kerestek egy doktori cím elnyerése érdekében, hanem  az életünket kutatták, azt, hogy mi a helyzet velünk... És nem lebegett a szemük előtt a saját érvényesülésük, doktorságuk kék madara repesve, vagy tollászkodva.

 

4. Nem vitatom el senkitől, hogy joga van visszamenni olyan időkbe, amelyeket nem ismerhet, mert joga van, nem tehet arról, hogy fiatal, az okosságát sem vitatom el senkinek, de amikor megtudom, azért teszi, mert doktorálni akar, már érzem a lüktetést halántékomon, hát megint... Mert jobban szeretek olyasmit olvasni, amiket pálerek írtak és kóskárolyok a saját történelmükről, ráadásul itthon, úgy, mint amikor a gazda a saját kertjét nézegeti, mit is lehetne kezdeni azzal a kerttel...

 

5. Egy írás, - bármiről szóljon -  lehet jó, még akkor is, ha senkit nem érdekel a témája, vagy csak keveseket, sőt, akkor is, ha kimásolták valahonnan dokumentumok gyanánt, hiszen minden dokumentum érdekes lehet, s az a munka, az a fáradozás is lehet tiszteletre méltó, amivel azokat a szerző felkutatta, (csokoládé) de ha nem érzem az elhivatottságot a szerzőben, azt a tüzet, azt a kemencefényt, azt a lobogást, éjjelezést, ami a legjobb írásokban benne van, hanem az derül ki, hogy nem az ügyet, hanem a szerzőjét viszi előbbre, akkor már fönntartásaim vannak. Nagyok.

 

6. Ezernyi példát tudnék fölhozni arra, hogy mekkora divat ma a dolgozatírás, az "érdekes téma" legtöbbször öncélú keresése. Ezernyit. Itt van mindjárt a cigány-téma. Nagyon jól meg lehet élni abból, hogy valaki védelmezi a cigányokat, életmódjukat, múltjukat kutatja, szimpoziumokat, konferenciákat szervez, hogy szeressük őket, ne rekesszük ki őket, ne különböztessük meg őket, satöbbi. De még nem láttam, hogy egy elszánt védelmezőjük ott kávézott volna egy szép teraszon a cigányok társaságában, példát mutatva arra, amit hírdet.

 

7. A könyökünkön jön már ki, annyi a felmérés, a statisztika, az ilyen-olyan fajta népcsoport-kutatás, a kívülről való tanulmányozás,  feltérképezése egy "régió"-nak, de messziről látni, ("de la o posta") nem a szerző lelkéből született meg az ötlet, érdek vezéreli őt útjain, önnön magának fölmutatása. Radnóti jut eszembe most, " Ki géppel száll fölébe, annak térkép e táj "...

 

8. Globalizálódik a világ. A világ mindig csinál valamit. Most éppen globalizálódik. Miért nem térképezi föl egy ifjú töténész, egy dolgozatíró, hány bank van például egy kisvárosban, még a széleken is, az omladozó tömbházak között ? Ez nem jelenség ? Ez nem érdekes ? Az viszont igen, hogy egy király érdekei összefonódtak a bankvilág érdekeivel ?

Kilátszik a dolgozatírás lólába, akárhogyan is nézzük.

*

Ha most ápertén ideírom, hogy a doktori cím utáni hajsza mekkora ellenszenvvel és indulattal tölt el engem, valahányszor csak belébotlok, akkor még nagyobb zavart okozok, tudniillik senki sem fogja megérteni, hogy akkor ez miért nem derül ki a blogban közölt interjúból, de meg a fülszövegből sem, pedig hát alkalmam lett volna elmondani mindazt, amit a túlhajtott, tömegméretű doktorátusi ambíciók elburjánzásával szemben valóságosan érzek. Persze, azt is orrom alá dörgölhetné valaki, hogy a "savanyú a szőlő" alapon mondom, amit mondok, mert életem több mint negyven munkás esztendeje alatt szégyenszemre, képtelen voltam odáig jutni, "addig fejlődni", hogy egy nyavalyás doktori disszertációt összeüssek és megvédjek. Összefirkáltam életemben mindenféle szarságot, válogatás nélkül, de tétlenül, egyenesen patópálosan hagytam, hogy mindenki más megelőzzön, lekörözzön, gyakorlatilag megszégyenítsen... Jó ismerőseim, volt kollégáim hódoltak be rendre, s lettek címzetes doktorok, abban a reményben, hogy nyugdíj előtti előmenetelükben majd javukra szolgál ez a plusz erőfeszítés...

Nem követtem a példájukat, mert egyszerűen nem tudtam volna mit kezdeni a doktorátussal. Egészen biztos, ha életem alakulásához alapvető feltételül szabják, én is beadom a derekamat, sosem voltam valami nagy hős (bár volt időszak, amikor titkon arról ábrándoztam), mint ahogy a pártba is bátorkodtam belépni 1967-ben, hogy ne húzzam keresztül egykori főszerkesztőm számítását, aki mindenáron helyettesévé akart kineveztetni engem. Vonzerőt ebben a számomra viszont nem a szerkesztőségi rang jelentett, hanem az az ígéret, amelynek révén szépen gyarapodó családommal majd hivatali lakáshoz juthatok Bukarestben, miután Kolozsváron minden ajtó bezáródott előttem...

Valljuk be szépen, hogy a muszáj és a kényszer nagy urak mindenkori életünkben, s úgy hiszem, a mai fiatalok is azért hódolnak a doktorrá válás istenének, mert olyan világban élünk, amelyben az előre jutásban nem politikai szempontok döntenek, hanem szakmai "sztenderdek". A többi között egy sikeresen letett doktorátus már versenyképessé tehet valakit. Sokszor nézem elképedve egy-egy "CV" (Curriculum vitae) adathalmazát, amellyel mai fiataljaink házalnak egy-egy állás, megbizatás elérése érdekében. Összeállításukkor a delikvens valósággal vért izzad, hogy lehetőleg sikerrel összegereblyélhesse mindazt, ami jó pontként a javára szolgál. Ömlesztve kapjuk egy-egy ember valamennyi jócselekedetét, függetlenül azok fajsúlyától. Van ott plakátragasztástól és tagdíjbeszedéstől kezdve faültetésig és környezetvédelmi tüntetésen való részvételig mindenféle fegyvertény, csupa dicsekvés az az irat, pedig aki összeállította, szegény nem dicsekedni akar, hanem védekezően felmutatni a jó pontjait, hátha a szabad piaci versenyfutásban egy-két árnyalattal sikerül legyűrnie a konkurenciát. Bizony mondom, nem gúny tárgya az ilyen buzgalom, hanem szánalomra méltó, a móriczzsigmondi Hét krajcár összegyűjtésének síró-nevető kínjaira emlékeztet.

Mint szerkesztő, nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy a László-Herbert Márk doktorátusa körül kissé félreértődtek a dolgok, hiszen a nemsokára megjelenő, Mihály királyról szóló munka nem ám a doktori disszertáció, az majd csak ezután készül el, ez a doktorátusi tanulmányok közben végzett, fakultatív munka, amit saját jószántából végzett el, meg kell adni, szívós kitartással. Hogy van a kiadás gesztusában egy jó adag magamutogatási hajlam? Hát persze, hogy van! Minden kiadást az eredendő magamutogatás vágya vezérel, ahol nem a mutogatáson van a hangsúly, hanem az értékelésen. Én mutatom, mire vagyok képes, ti pedig dicsérjetek, ha rászolgálok, de különben is megtehetitek, mibe van az nektek?

Márk fiú, valljuk be, nyugodtan pókerezhetett volna a tanulóévei alatt, nyerhetett volna néhány Nobel-díjat is, mint Rejtő Jenő hőse, beépülhetett volna a maffiába, gyűjthette volna a női skalpokat, szóval élhette volna világát, de ő inkább a levéltárban ücsörgött, búvárkodott, fényképezett, gyűjtötte az anyagot, s nem mellékesen, szép magyarsággal megfogalmazta a könyvet. Nem semmi!

Az, hogy Kelemen Lajos és Bözödi György a helyit, az autentikusan erdélyit kutatták, csak most tűnik fel ekkora dicsfényben, hogy életművük lezárt, már nem lehet hozzátenni semmit. Annak idején biztosan kutattak volna ők is szívesen Torontóban vagy Washingtonban, esetleg Rio de Janeiróban, vagy Tibetben, de nem kérdezte őket senki, hogy mit szeretnének csinálni, ők meg az erdélyi ember hagyományos fegyelmezettségével a gerincükben azt szerették, amit lehetett, s azon belül feszegették a lehetetlent. Nem volt se módjuk, se idejük, s így aztán kedvük sem globalizálódni. 

Ettől függetlenül nem elvetendő, amit a vitázó leírt, hát még, ha lesz is, aki megfogadja. Még csak annyit tennék hozzá a témához, hogy személyesen két ízben vettem részt apám doktorrá avatásán, aki a negyvenes évek közepén, mindjárt a háború után lett egyetemi tanár a kolozsvári magyar egyetemen, s még a "tanügyi reform" előtt avatták doktorrá, a régi törvénykezés szerint. Mint kisgyereket vittek el a díszünnepségre, az Arany János utcai egyetemépület aulájában tartották, zászlókra emlékszem, meg hangos beszédre, tapsokra, meg hogy az apámat is kiszólították, s valamit a kezébe nyomtak, de hogy az mi volt, csak később tudtam meg, amikor az is kiderült, hogy az akkori színjáték nem ért egy kalap szart sem, mert a népi demokrácia nem ismerte el annak a doktorálásnak az érvényességét, egy ideig nem is volt szükség ilyen rangra, amikor mindenkiből lehetett rektor, professzor vagy tanársegéd, mindegy, hány osztályt végzett, csak jó (kemény) munkásember legyen, s oda üssön, ahova kell... Később normális mederbe kezdtek terelődni a dolgok, a doktorátus ismét az egyetemi oktatók előmenetelének szükséges lépcsője lett, de csak azoknak engedélyezték, akiknek eszmei vonalon jól állt a szénájuk. Aki nem volt doktor, az nem lehetett professzor sem, se dékán, se prorektor. Apámmal is csak azért tettek kivételt, mert azt a tantárgyat (valószínűségszámítás) rajta kívül sokáig senki más nem tudta volna leadni. Aztán, amikor nagy nehezen a harmadik utas vádja elkopott a jellemzésében és úgy találták, hogy párttag lehet, pár évvel a nyugdíjazása előtt, megtörtént a második doktorálása is, amikor már bukaresti lakosként vehettem részt a fővárosi ceremónián, majd az azt követő díszebéden.

Ennyi közöm van a doktorátushoz. Annyit tudok tehát, hogy az apámnak nagyon nehéz volt megszereznie, de ezért soha sem hallottam békétlenkedni. Nélküle is nagyon okos ember volt. Ha annak csak a felét örökölhettem volna...

Csíkszereda, 2008. október 6.

Illusztráció: kétszeresen dr. apám nyugdíjasan, utolsó könyvének írása közben Csíkszentkirályon