A következő címkéjű bejegyzések mutatása: levélváltás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: levélváltás. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 28., hétfő

Dan Culcer: Válasz az identitásról...

Íme, egy olyan terület, amelyen látszólag nem értünk egyet. Azt írod:


«Érintesz viszont egy olyan kérdést is, amiben úgy érzem, egyelőre más a felfogásunk. És ez a romániai magyarság politikai szerveződése, képviselete. A Te szemedben az RMDSZ mint gyűjtőszervezet (párt) megléte politikai fiaskó, mondván, hogy a kisebbségi népközösségek is ugyanúgy elsősorban társadalmilag rétegződnek és ez meghatározóbb minden etnikai szempontnál. Azt gyanítom, ha magam is többségi lennék, valószínű én is így gondolnám, de mert kisebbségi vagyok, a kisebbségi léthelyzetben eltöltött közel száz esztendő tapasztalata arra figyelmeztet: mindaddig kell lennie egy erős és szavát a politikában egységesen hallató szervező erőnek, amely a tényleges kisebbségi érdekek mentén működik. A baj tehát esetünkben, meglátásom szerint, nem az RMDSZ-szel van, mert ő csak alkalmazkodik ahhoz az eredendően fonák helyzethez, amit a rendszerváltás óta számára az érdekérvényesítéshez teremtettek. Románia mai politikai berendezkedése ugyanis elismeri a kisebbségi érdekvédelmi szervezetek létezését és szerepét, ugyanakkor politikai súlyukat csak akkor fogadja el partnerként, ha a kisebbség aláveti magát a politikai pártszerveződés többségi rendszabályainak. A Dimitrie Cantemir emlegette "struccteve" állapotot tehát eleve már maguk a törvényes előírások hívják életre, kényszerítik a kisebbségre. Tovább pedig megint csak igazad van: e zsákba futás, e "párt is, meg nem is párt" identitás olyan helyzetekbe kényszeríti bele a kisebbséget, amelyekben nehéz helyes válaszokat megfogalmazni.


Nézzünk csak végig a romániai pártokon: jól látható, hogy az ideológia mentén való szerveződés látszat, máz csupán és egyik sem képes leképezni egy-egy társadalmi osztály, réteg, csoport sajátos érdekeit - annál inkább bizonyos, nehezen meghatározható érdekcsoportok viszonyát a hatalomhoz. Ebbe a táncrendbe kell beállnia a romániai magyarság szervezetének is, ha azt akarja, hogy egyáltalán labdába rúghasson. Én magam és még nagyon sokan - egyáltalán nem örülünk neki. Ezért, ha lehet, légy valamivel elnézőbb e tekintetben, s talán mégis létezik másfajta kiút is ebből a kutyaszorítóból.»


Véleménykülönbözőségünk csupán látszólagos. Lényegében egyetértünk. Csak az időzítés távlataiban különböznek. Tökéletesen igazad van a magyarok etnikai képviselete és a románok látszólag ideologikus pártképviselete közti viszony elemzésében. E képviseletet magam is ellenzem és helyében a Constantin Cojocaru kezdeményezte Néppárt típusú alakulatot támogatnék. Azt hiszem, érdemes volna belenézned elemzéseibe, s még inkább lefordítanod szövegeiből néhány passzust, hogy bemutathassuk véleménycserénk esetleges olvasóinak is.


De a román politikai reform, akárcsak a romániai élet erkölcsi és gazdasági megtisztulása, amely egyaránt érdekli a románokat és a magyarokat, nem jöhet létre, ha e pártokba szerveződött tolvajbandákat a magyarok az RMDSZ révén támogatják, az azonnali vagy középtávú közösségi érdekek nevében. Lépjünk tovább a konfederációra vonatkozó távlatok terve alapján. Az RMDSZ megőrizheti kulturális cselekvőkészségét, de más szövetséget kell keresnie, ahogyan azt Brüsszelben már meg is tette. Az EU-csapdából való szabadulás és a kelet-európai, balkáni és kaukázusi Központi Szövetség felé tájékozódás, amiről már írtam, nem lehetséges a Nagy-Románia, a Polgári Magyar Párt vagy az RMDSZ-típusú - valamennyi etnikai párt - révén, bár közöttük politikai erő és vehemencia terén különbségek vannak.


Amúgy folytatom a visszhangok, sajtóadalékok gyűjtését és szervezését. És főként a párbeszédünket. Hamarosan jelentkezem. Szeretettel és megbecsüléssel:


Dan Culcer

2010. december 6., hétfő

Kényes "egyensúlyok"

Gheorghe Iancu fotója: Új világ
A Kisebbségben c. melléklet legutóbbi, novemberi számában közzétett tanulmányom (A Hármas Körös demonstrációja) margójára a Párizsban élő Dan Culcer barátom fogalmazott meg nemrég néhány olyan nyílt és helyénvaló kérdést, melyek ugyanolyan nyílt választ érdemelnek részemről. És ezzel, továbbá az Atlantisz harangoz c. Reményik-vers átdolgozása kapcsán megejtett üzenetváltásunkkal ( 1., 2.) talán be is indul az a projektünk, amire sok évtizedes ismeretségünk - és ne féljünk a nagy szavaktól: barátságunk - egész ideje alatt készültünk: türelmes, békés beszélgetésünk indulatoktól és gyűlölködésektől szabdalt, megemésztetlen múltunkról.


1.


Azt írod tanulmányodban - így Culcer párizsi levele -, hogy  «1910-ben a magyarok öt nagyvárosban (Marosvásárhely, Arad, Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmár) a lakosság döntő többségét jelentették, s csupán Szebenben és Temesváron éltek kisebbségben; miközben a románok egyetlen nagyvárosban sem érték el az abszolút vagy a relatív többséget.» stb.
Az ilyen és ehhez hasonló passzusokat más szemszögből is érdemes értelmezni. Ha jól tudom, létezett egy régebbi törvénykezés, a XIX. század végéről, vagy talán még korábbról, amely ha csak részben is, de akadályozta a románok letelepedését a nagyvárosokban. Hallottál valamit erről? Franciaországban most nem férek hozzá a régi magyar törvénykezéssel kapcsolatos adatbázisokhoz.
Másrészt a román közigazgatásnak szüksége volt tisztviselőkre. Természetesnek tűnik hát a városi lakosság etnikai arányainak változása.
1917-ben, Szentpéterváron és Moszkvában ugrásszerűen megnőtt a zsidó lakosság száma, mivel a bolsevik tisztviselőket elsősorban ennek az etnikumnak a soraiból toborozták.
Érdekes lenne összehasonlítani egymással az 1920, illetve az 1940 utáni évek ugyanazon városokra vonatkozó adatait. Gondolom, a jelenségek hasonló módon jelentkeztek, ugyanazon jellegű szükségletek okán. Hogyan toborozták akkor a magyar tisztviselőket? Sokan érkeztek-e Magyarországról? Úgy sejtem, igen, mert 1944 után sok magyarországi állampolgár folyamodott hazatelepítésért, mások viszont maradtak, felvéve a román állampolgárságot. Bepillanthattam a marosvásárhelyi prefektúra erre vonatkozó irataiba. Az az Anna néni, akitől én magyarul tanultam, férjével együtt a Dunántúlról érkezett. Amikor pedig meghalt a férje, ő Segesváron telepedett meg és többé nem tért haza. Kolozsváron hunyt el, szüleim adták meg neki a végtisztességet.
Másfelől elképzelhetetlen, hogy egy város lakossága változatlan maradjon, miközben a közigazgatásban dolgozó más etnikumúak beáramlásával párhuzamosan, a helységek ipari fejlődése munkaerő beáramlását is megkövetelte. Érzésem szerint a munkaerőtoborzásnak nem voltak etnikai szempontjai. Mit gondolsz minderről?


Barátsággal
Dan [Culcer]




2.


Kérdéseid nem értek váratlanul - írtam válaszomban -, s csak most jövök zavarba, amikor keresem rájuk a megfelelő választ. De jóelőre leszögezném, hogy mi bármit is tennénk - legalább is magamra nézve ezt érvényesnek érzem -, nem bújhatunk ki irodalmár bőrünkből, s amikor gazdasági, statisztikai, politológiai stb. érveket használunk, akkor tulajdonképpen csak utalhatunk olyan dolgokra, amikről tudomásunk lehet ugyan, de nem vagyunk jártasak bennük.