Van még egy dalom

Imreh Albert: Madártanya

Szabó Zoltán nem is olyan régen nekem (és Elekes Ferinek) dedikált egy remek, az ember lelkében hosszan kitartó dalt a taganrogi nyírfákról, amelyet kétféle (Zoltán), (Rosa) előadásmódban is hallani lehet. Újra és újra...


(Bevallom: én így teszek. Amíg csak meg nem unom. De még nem untam meg...)


Nem csupán a gesztus, hanem a dal milyensége késztetett arra, hogy hasonló pénznemmel válaszoljak a kihívásra, s mert dalt nem tudok szerezni, csak a dúdolás tudományához értek valamicskét, hát írtam egy verset kölcsön kenyér gyanánt, s mikor már elküldtem, akkor fedeztem fel, hogy soraim lejtése valamilyen nyers dallamot mégis csak rejtenek magukba, legalább is emlékeztetnek egyfajta csöndes hullmáverésre...


Szabó Zoliban, elolvasván a vers-replikát, azonnal kigyúltak a stúdiófények, s ahogy levélben a tegnap megvallotta, minden további nélkül kicsusszant belőle a szövegre szabott dallam, s így született meg az újabb szerva: a Madarak órája című dal...


Ha teniszmérkőzést képzelnék el magunk között, akkor most rajtam lenne a sor, hogy ezt a szervát méltóként visszaüssem. De nem vagyunk teniszmérkőzésen, s különben sem tudok teniszezni. Ha meg nem tudok, ezután már valószínűleg nem is nagyon fogok megtanulni...


Boldog vagyok viszont, hogy van még egy dalom, s talán jön még idő, amikor felszítjuk Zolival egymásban a teremtő reváns szellemét...


Zárja le ezt a kis magánörvendezést Imreh Albert néhai papolci fotográfus számomra kedves felvétele, a Madártanya...

Csak egy vers...

...méghozzá nagy szeretettel Anitának és Szabó Zolinak, a Macskaközbe.


Mert úgy illik, hogy dalra dalt küldjön az ember, ha már nem tudja befogni a száját. Tegnap ugyanis, amint nyitom ki a postaládámat, huszadikszazad.hu-s barátom kurta kis levele áll, amelyben küldi a dalt - nekem.


Taganrogi fák... (Igaz, a honlapon Taganrok szerepel, a szerző úgy használja, de nekem már régóta berögződött ez a furcsa név úgy, ahogy a térképen áll). Nem is tudom, Zoli előadásában vagy az Anitáéban hatásos, a biztonság kedvéért mindkettőre teszek hivatkozást.


1. Taganroki fák (Zoli féle)            2. Taganroki fák (Rosa féle)


És akkor jöjjön a vers is, ami válaszul született:



madarak órája


dús csöppekben potyog a csurog a csönd a fákról
madarak órája ez a nyál kicsordul a számból
míg fészkelődve fordulok az ágyon
olvatag e világ összeomlik az álom
mely addig életben tartotta lebegő feledésem
szálló homok lepi be zsibbadt testem egészen
hűs vásznak lebegnek lángoló arcomba csapódnak
nincs már ott helye se csóknak se pofonnak 
elszólja magát egy éledő csíz majd még egy már három
csipkézi a csöndet én meg szorongva várom
hogy a hátsó gondolatok előre nyomulnak
és mint az átok fejünkre vissza-visszahullnak
míg életre kel a kórus és fény derül napunkra
s megszűnnek a titkok indul a szokott ugrabugra


de még csak a madarak órája ez amit most ím kilestünk
haldoklik a csönd s a madárszó untig csattog felettünk



Csíkszereda, 2011. június 10.