Ezer lapnál fényesebben (4.)

Folytatom a tegnapelőtt elkezdett, az RMSZ ezredik lapszámának ünnepi kiadásába szerkesztett dokumentum-

összeállítás közlését, 

1992 januárjától 1993 áprilisáig. 

Befejező rész.

*

1000 számból szemelgettünk

Újrakezdeni az életet?

4.

Temesváron is azért történhetett valami velem és az egyházammal és általunk, mert sikerült a világot tájékoztatni, tudomására hozni a világnak, hogy mi a valóságos romániai helyzet. Ceausescu hosszú ideig monopolizálta a Romániáról szóló tájékoztatást. És ugyanazt próbálja meg a mostani rezsim belpolitikailag a tévé által, amelyet manipulál, és külpolitikailag a megszokott kommunista módszerekkel a világon. Nagy feladat, azt mondtam két évvel ezelőtt, hogy a hallgatás falát kell átverni. Most azt mondom, nagy feladat a hazugságnak ezt a falát áttörni. (Tőkés László, 1992. január 9.)

Rohanok a közjegyzőségre az iratért. A gyerekért a napközibe. Rohanok haza, mert állítólag ma hozzák a gázpalackot. Rohanok a benzinért és a cukorfejadagért. A teherautóért, hogy hazaszállítsam sok rohanás után visszaszerzett földem megfagyott járandóságát. Rohanok a fővárosba, rohanok külföldre. Rohanok a pártba, rohanok a pártból. És, ha marad egy szűk félórám, szerelmem, rohanok hozzád, kilihegni magam. (Juhász Zoltán, 1992. január 10.) 

Négy lakója van a szatmárnémeti Római Katolikus Püspöki Palotának (aki nem tudná, az 1 Decembrie 1918. 2. sz. alatt áll a szép barokk épület) nevesen Reizer Pál megyéspüspök, Schupler Tibor püspöki titkár, Sipos Ferenc nyugalmazott kormányzó és a házvezetőnő. Ám úgy látszik, a szatmári számlálóbiztosok között nincs római katolikus hívő, mert mind ez idáig — január 15. du, 14.30-ig — nem látogattak el hozzájuk, jóllehet 14-én reggel. 9—10 óra között telefonon értesítették a  közgazdasági líceumban székelő népszámlálási bizottságot. Nevezett iskola 200 méterre található a püspökségtől. (Sike Lajos, 1992. január 17.)

Az RMSZ 630. számában január 17-én megjelent Elmarad a bankalakítás (Fejér László) cikkel kapcsolatosan a Pater Bank marosvásárhelyi szervezőbizottsága részéről a következőt tudatjuk: 1. Az értesülés, hogy „az Erdélyi Bank nem alakul meg" téves: ilyen közlemény vagy értesítés a bank szervezőbizottsága részéről nem hangzott el. 2. A szervezés a legjobb úton halad. Sőt, a végső stádiumba jutva, rövidesen sor kerül az „engedélyezés" beszerzésére. (...) További információk és tudnivalók ügyében kizárólag csak a szervezőbizottsághoz forduljanak. 4. Kérjük az érdeklődők jelentkezését és jegyzését, beleértve a szilágysági kezdeményező bizottságot is, a megadott telefonszámon, azaz... (Záróra, 1992. január 21.)

VISSZAKERÜLT A KÉTNYELVŰ TÁBLA • Gyergyószárhegy lakói magyar nemzetiségű és anyanyelvű állampolgárok. (1992. január 18-án) a helyi rendőrség épületén az addig ott lévő, szabályosan két nyelven megírott, az illető intézményt  megnevező  táblát  egynyelvűre,  csak román nyelvűre cserélték ki. A helyi RMDSZ azonnal erélyesen tiltakozott az elkövetett jogsértés  miatt,  követelve írásban is az eredeti tábla visszahelyezését. Ennék az illetékes szerv január 21-én eleget is tett, így a jogsértés konfliktus nélkül orvoslást nyert, amiért elismerésünket fejezzük ki a helyi rendőrség   parancsnokának is, aki egymás jogai tiszteletben tartásának szellemében  gondolkozott. (Borsos András, Gyergyószárhegy, Záróra, 1992. január 24.)

Bardócz Rozália vagyok, 74 éves, Bethlen utca 45/9 szám alatt lakom Székelyudvarhelyen. Láttam a bukaresti tévében a felhívást: „Adjanak egy lejt az Athenaeumnak!" s én szívesen felajánlom 56 tejes nyugdíjamat, mert a mai gazdasági helyzetben még egy kenyérre sem elég. Férjem 1975-ben halt meg, akkor 720 lejes nyugdíjat állapítottak meg örökösödési nyugdíjként, mivel én mindig háziasszonyként otthon dolgoztam. Ő pedig 11 évet dolgozott a kollektívben, 9 évet állami munkán. Én a 720 lej es nyugdíjat 7 évig kaptam, utána megvonták és 56 lejt állapítottak meg ..; így aztán, ebben a korban, 56 lejjel vagy anélkül, igazán mindegy. Szívesen felajánlom hát az Athenaeum, esetleg a cotroceni-i palota javítására. (Záróra, 1992. január 30.)

BANÁN • A miniszterelnök figyelmeztetett és emlékeztetett, fejlődő ország vagyunk, az egy főre eső nemzeti jövedelem szerint többek között Chilével és Kolumbiával vagyunk egy csoportba sorolhatók. Más szóval, a banánköztársaságokkal. Csakhogy, a banán nálunk vagy hiány-, -vagy luxuscikk. Nekünk a világ egyébként legolcsóbb gyümölcsére se futja. (Szász János, 1992. január 30.)

Szívből köszöntöm a Magyar Szó szerkesztőségét és különös ünnepi" hangulatban ez alkalommal szeretném megköszönni azt a, sok fáradozást, amit a két barátom, Bács József és Sipos János érdekében tettek. Különösen Nits Árpád, aki mindent. megtett, hogy ez a két gyerek végre szabad levegőt szívjon. Bács József kiszabadult Galacról 1992. január 22-én, Sipos János pedig 1992. január  14-én, Csíkszeredában. A fiúk egészségi .állapotát még nem sikerült tisztáznunk, azt hiszem, a leggyengébb helyzetben Bács József van. Igyekszünk, hogy az orvosi  vizsgálaton átessenek, és valahogy az életbe ez után a sötét labirintus után elvezessük őket. A két fiú, mondhatom, igen félénk és tartózkodó. Én ugyan beszéltem velük, de;... Nem is tudom, mit mondjak..Szomorú a helyzetük és a sorsuk. Ezért megadom a címüket... A fiúk is tolmácsolják köszönetüket; Nits Árpádnak, hogy lépéseket tett érdekükben. (Willand Ferenc, Záróra, 1992. február 13.)

Hogy életünk még bizonytalanabb legyen, volt miniszterelnökünk — és nemcsak ő — kijelenti, a román nép nem tudja feledni a Horthy-rendszer kegyetlen politikáját, s ezért mi, magyarok vagyunk a hibásak. Bizony téved! Éveken keresztül dolgoztunk Galacfalván, románok között. Magunk közt magyarul beszéltünk, de soha senki nem szólt meg emiatt. Még most is, amikor találkozunk, barátokként szorítunk kezet. A Horthy-rendszer alatt román orvos került Lekencére, de soha nem tett különbséget a betegek között, nemzetiségre való tekintet nélkül gondozta, gyógyította őket. Nincs olyan család a faluban, aki ne segített volna a másikon, akárhányszor szükség volt rá. Senkit sem zavart a többiek mássága. És tudom, sokan vannak még ebben az országban, akik hasonlóképpen éreznek. Ezért; állítom, hogy téves Roman úr állítása. Feledni tudni kell és lehet is, ha békében akarunk élni. (Székely Márton Kossuth, Tacs, 1992. február   19.) 

S hány kedves emlék köt a régi kollégákhoz! Eleinte nem tudták felfogni, miért nem tudok nekik AMO szappant hozni, és miért Bukarestbe jöttem tanulni Budapest helyett, ha egyszer magyar vagyok? Sok időbe telt, amíg megértették, végül is elfogadtak annak, aki voltam, s minden nyelvi baklövésem ellenére nagyszerűen megértettük egymást. Vajon, ha most találkoznánk, ugyanolyan szeretettel néznének rám? Mit mondanának és mit kérdeznének? És ahányszor az irredenta magyarokról hallanak, eszükbe jutok-e s velem együtt mindaz, amit meséltem magunkról, szokásainkról, nyelvünkről, iskoláinkról? Most, amikor a tavasz, a megújulás, a jó győzelmét a rossz fölött ünnepli a románság, szeretnék volt kollégáim mellére egy-egy márciuskát tűzni. Jó volt együtt, sokat tanultunk egymástól, nem zavarta őket másságom, s bizony nekem is csak akkor jutott az eszembe, amikor otthon aggódva kérdezgette mindenki : hogyaan fogadtak a románok, éreztetik-e veled, hogy... (Éltes Enikő, 1992. március 6.)

1989. december 22-től ki voltam nevezve mint polgármester a Front részéről. A választásokon nem indultam. Most az a helyzet, mint polgármester, úgy hiszem, az egész országban én vagyok az első munkanélküli. Mi s teendő? (Székely Gábor, Komandó) — Nem tudjuk, milyen munkája volt '89 decembere előtt, de talán logikus lenne, ha ott folytatná, ahonnan a Front kiemelte. (Záróra, 1992. március 7—8.)

Most pedig itt vannak, mindjárt kettő is jelentkezik, alig egy hetes eltolódással: az.Erdélyi Magyar Kezdeményezés, illetve a Szabadelvű Kör! A pillanat egyedisége miatt talán ünnepelni is illő volna. Mégsem teszem. Próbálom szoktatni magam a gondolathoz, hajtogatom a logikailag nyilvánvaló igazságot: a sokszínűség, a többféleség éltetése a demokrácia próbaköve, mégsem élem át azt a lelki megrendülést, amit annak idején: az RMDSZ „monolitjának" szinte ösztönös létrejötte, életre hívása okozott. Ha pedig őszinte vagyok, és papírra vetem, akkor a leghelyesebb kifejezés minderre: a csalódás szorongatottsága. Más iskolába iratkozva, régi osztályát, társait odahagyva érzi így magát az ember, mintha kijátszva, elárulva, kiszolgáltatva. És érzem a korábban egyazon jégtáblán utazók keserű zavarát, miután a menedéket adó természetes tutaj darabokra töredezett és menthetetlenül távolodnak egymástól a rajtuk megkapaszkodók, egyesek azzal a hiú vigasszal, hogy valahol, a föld folytonos görbületét követve, talán még összefutnak egyszer... (Cseke Gábor, 1992. március 20.)

MAJDNEM BOTRÁNNYAL végződött Arad polgármesterének első fogadóórája. Mivel több mint 300-an iratkoztak fel és szinte valamennyien lakásügyben, az új vezetőségi testület a nyílt és közvetlen párbeszéd mellett döntött. Az egybegyűltekben viszont forrongott a sok, régen felgyűlt keserűség. Nemigen lehetett elhitetni velük, hogy ezentúl új  lakáskiosztási rend lesz majd, a törvényesség  és a társadalmi igazságosság szellemében. (Péterszabó Ilona, 1992. március 24.) 

 A SZERKEZET • A törvény úgy szól, hogy a (választott) polgármestereknek minden lényeges határozatát a (kormány által kinevezett). prefektusnak kell jóváhagynia. A dolog kísértetiesen hasonlít a Karinthy Frigyes által feltálált ébresztőóra-elzárószerkezethez: abban a pillanatban, amidőn a kis kalapács megindul, hogy megüsse a csengőt, egy önműködő kar visszahúzza. Egyszerű. (Szász János, 1992. április 1.)

A Kovászna megyei román napilapban megjelent egy egyetlen kérdésből és rövid válaszból álló interjú Petre Roman pártelnökkel. Az újságírónak arra a kérésére, hogy üzenjen valamit a Kovászna megyei románoknak, a pártelnök azt felelte: „Hamarosan gondolkodni fogunk azon; hogy konkrét módon a segítségére siessünk a Hargita és Kovászna megye románságának." Erre mondja az erdélyi ember, hogy most már nem tudjuk, féljünk-e, vagy megijedjünk. (B. Kovács András, 1992. április 2.)   

Április harmadika délutánján, összefüggő műsort sugárzott az Eutelsat II. F—3 műholdja. Bemutatták a magyar műholdas szórási rendszert,: amelynek köszönhetően a világ (s világunk) szenzációit élőben, a történés pillanatában láthatjuk. Néprajzi, idegenforgalmi érdekességékből állt a műsor, s angolul meg magyarul gyakran megjelent a szalaghír: a kísérleti műsort ea MOVI videostúdiójából sugározzák a Conus Communications, a News Network, a Magyar Műsorszóró vállalat és az Országos Mikrohullámú Központ közreműködésével. Vasárnap már Huszarik ragyogó filmjét, a Szindbádot láthattuk Latinovits Zoltánnal a címszerepben. (Oláh István, 1992. április 8.)

Szeretnék román vállalatokat látni Magyarországon akár kizárólagos román tulajdonban, akár vegyesvállalati formában. Ez elősegítené a román kivitel bővülését Magyarország felé. Hangsúlyozni szeretném: mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködésben azonosítható különféle akadályokat a lehetőségek függvényében eltávolítsuk. (Székely László beszélgetése Kádár Béla magyar külgazdasági miniszterrel, 1992. április 6.)

MÉGIS:  MEGTUDHATJUK, MIÉRT LŐTTÉK LE PÉCSI NORBERTET? • Habár a sajtó akkor nem írhatott róla, a hír így is hamar elterjedt és megdöbbenttette a közvéleményt: három esztendeje, hogy Szatmárnémeti alatt, az országhatártól hét kilométerre (!) lelőttek egy békésen bicikliző, 14 éves fiút. A hazai jogvédelem torz helyzetét, a hatalom támaszainak kiváltságait. mi sem  jellemzi jobban, mint az a tény, hogy Pécsi Ferenc parlamenti képviselő a tragédia után csak három évvel tudta megindítani a pert fia, Norbert meggyilkolásának ügyében. Hiába küldte beadványait a legkülönbözőbb helyekre, interpellált a parlamentben, a határőrséget nem lehetett perbe fogni, hogy az igazság kiderüljön. (Az- akkori hivatalos indoklás szerint ugyanis nem szándékos lelövésről volt szó, a golyó úgymond, visszapattant a Szamos töltésétől. Tegyük hozzá: a gyepes töltésről! Végül az Emberi Jogvédelmi Ligához folyamodott, amelynek sikerült kieszközölnie a per megindítását. Az elmúlt napokban a nagyváradi katonai törvényszéken megtartották az első tárgyalást, amit nyilván több követ az elkövetkező hetekben, hónapokban. Pécsi Ferenc azt nyilatkozta a sajtónak: az volt a benyomása, a kijelölt elnöklő bíró — a kolozsvári katonai bíróságtól — igyekszik korrektül levezetni a pert, többek    között ezért is bízik az igazság kiderítésében... (Sike Lajos, 1992. április 21.)

Bizony, elkelne egy asszonypolitikus az RMDSZ parlamenti frakciójában. Gyakorlatias észjárású, kifogástalan nyelvtudású, empátiára késztető, kapcsolatteremtő s -alakító józan asszony. Nos, a kolozsvári rádióban a minap Kántor Erzsébet műfordító, nyugalmazott román szakos tanár nyilatkozott abbéli szándékáról, hogy vállalná a nem kevés teherrel járó politikai szerepkört. Nyilván, ha jelölik. És amennyiben megválasztanák persze. Az őszinteség — a szándék bevallása — a bátrak erénye. Egy szavazata máris van Kántor Erzsébetnek. (Miklós László, 1992. április 24.)

GÓLYASORS • Kertes házban lakom Sepsiszentgyörgyön. A ház mögött két hatalmas fenyőfa. 1988-ban e két fa hegyén telepedett le két gólya, külön-külön. Lábon állva, fészekrakás nélkül gubbasztották át az éjszakákat egész nyáron át. Reggel korán eltávoztak munkába és estére mindig megérkeztek, leszálltak a fákra. Ez így ment évek során át. 1991-ben csak az egyik jelent meg a fán, hiába várta a társát egész nyáron... Megfigyeltem, hogy a magányos gólya felváltva hol az egyik, hol a másik fán gubbasztotta át az éjszakát. Megtörtént, hogy egy-két napot hiányzott, már-már azt hittem, eltűnt. Végül ősszel,csak innen tőlem távozott el. Most, amikor már a gólyák kell hogy érkezzenek, több helyen jelentkeztek is, az „enyém" még nincs sehol. Mint jelenséget írom le, bár nem vagyok babonás, hogy az egyik fa azóta kiszáradt. Remélem, a társa megmarad, s a minden évben itt nyaraló gólya sem lesz hűtlen a kerthez. (Ugron János, Sepsiszentgyörgy, 1992. április 29.)

Nagy port vert fel a sajtó egy részében, hogy András Imre parlamenti képviselőnél a börvelyi határátkelőnél „románellenes" dokumentumokat találtak. Aztán kiderült, hogy a parlamentből „ellopott dokumentumok" a Hivatalos Közlöny — Monitorul Oficial — példányszámai, amit bel- és külföldön bárki megrendelhet. Az ügy többszöri mosása és szellőztetése után, a hatalom is elismerte, hogy vámosai — enyhén szólva — túlbuzgóak voltak, de Imre visszakapta az elkobzott dokumentumokat, és most ismét egy csomag Monitor boldog tulajdonosa. Újra boldogan olvashatja a parlamenti felszólalásokat, köztük a sajátját, s tovább csóválhatja a fejét: oh, jogállamiság, merre vagy, mikor jön el végre a te országod? (Sike Lajos, 1992. április 30.)

BÜNTETÉS • Kolozsvár polgármestere 30 ezer lejjel bírságolja meg azokat az intézményeket, üzleteket, magánvállalatokat, amelyek   kétnyelvű, azaz magyar feliratot is használnak. Valóban, napocaliptikus dolgok ezek. (Szász János, 1992. május 6.)

Naszód város új polgármestere helyett egy másik férfit vertek meg. Ez úgy történt, hogy az új polgármester a város köztisztaságán javítandó, kemény kézzel pórázra fogta a köztisztasági alkalmazottakat, lelkiismeretes munkát követelve tőlük. Sajnos, az alkalmazottaknak más volt a véleményük, s erről úgy akarták „meggyőzni" a polgármestert, hogy „ruhát" ígértek neki. Az akció lebonyolításával nem várakoztak sokáig. Néhányan közülük egy este, ittas állapotban eldöngették a polgármestert. Vagyis azt hitték a sötétben, hogy a szakállas férfi, akit vernek, a polgármester. Ugyanis a függetlenként bejutott városfő szakállt visel. Arról nem szól a fáma, hogy a polgármester adott-e fájdalomdíjat a helyette eldöngetett szakállas polgártársának. (Guther M. Ilona, 1992. május 13.)

A belügyminisztérium legutóbbi Sajtótájékoztatójának adataiból: míg 1991-ben 12 358 gazdasági   bűncselekményt   jegyeztek, ezek száma 1992 első négy hónapjában16 443-ra ugrott; az erőszakos bűnesetek száma a tavalyi 23 037-ről pedig 29 450-re! Ugyanakkor több mint 30 ezer külföldi él törvénytelenül az országban (fele török, a többi szomáliai, kínai, indonéz, albán, arab), hazazsuppolásukhoz több mint 17 millió dollárra lenne szükség. (Távirati stílusban, 1992. május 19.) 

A maroshévízi cipőgyár 1066 alkalmazottja nem tudta lenyelni elégedetlenségét, amikor a május eleji bérkiosztáskor egyesek fizetését valóságos hozománynak, másokét viszont csúfolkodásnak tekintették, ezért a figyelmes munkások a három órán át gyűrűbe, sarokba szorított igazgatókat lemondatták jövedelmező funkciójukról, aminek egyik azonnali következménye az lett, hogy a megrendelést, nyersanyagellátást biztosító külföldi partnerek nyomban lemondták a további együttműködést. (Komán János, 1992. május 26.)

Létszámunk túllicitálásával magunknak árthatunk — lásd a nagyváradi helyhatósági választásokat. Sok rátermett politikusunk kieshet a parlamenti választási küzdelemből, ha olyan szavazókra számít, akik csak sejtéseinkben léteznek. Azt se higgyük komolyan, hogy a népszámlálási eredmények befolyásolják a nemzetiségi intézményhálózat kiépítésének terveit. (Egyáltalán: folyik itt most tervezés? Még annyi sem, mint a legliberálisabb piacgazdaságban!) Naiv dolog azt képzelni, hogy 3 millió magyarnak kétszer ennyi iskolát létesítenek, aztán majd azok is megtelnek valahogyan ... Meggyőződésünk: ezekkel az érvekkel nem tántorítjuk el a számháborúzástól azokat, akik erre már régóta készülődnek. Kár. Újból energiát pazarlunk el, ahelyett, hogy azt is épülésünkre fordítanánk. Hogy akik ittmaradtunk, legyen hol maradnunk. És idővel az elszakadóknak is legyen hová hazatérni. A mennyiség sohasem elhanyagolható szempont. De van eset, amikor a minőség a döntő. (Nits Árpád, 1992. június 2.)

A costinesti-i sajtókollokviumon történt: a SOTI független tévétársaság fiatal riportere interjút akart készíteni a SRI szóvivőjével, Ulieru úrral. Pechére az Academia Catavencu egyik munkatársánál érdeklődött az úr kinézése után, aki heccből bemutatta őt a kollégájának, Mircea  Tomának. Toma úr halálkomolyan válaszolt a hírszerzőknek kijáró legkényesebb kérdésekre, mire az interjú vége felé a riporter rájött, hogy átejtették. Volt benne annyi  humorérzék, hogy a riportot nem dobta el...     (Távirati stílusban, 1992. június 3.)

Mi e sorokkal feleletet szeretnénk adni arra a kérdésre, amit önök 1992. június 12-én a pénteki újságban feltettek, hogy 1 millió lej nyereményt kap az, aki megfejti azt a kérdést, ki ölte meg Laura Palmert a Twin Peaksből. A mi véleményünk  szerint... (Nagy Csaba, Felsősófalva) — Szándékosan haraptuk el levele végét, mert önhöz hasonlóan mi is tudjuk (németországi ismerősöktől, ahol a filmsorozat már korábban lefutott) a gyilkos személyét, ön sajnálatosan félreértette hírünket: mi arról    számoltunk be, hogy a bukaresti vicclap 1 millió lejt vár az olvasótól annak fejében, hogy ne árulja el a gyilkos kilétét. Vagyis... ne lője le a film poénjét! (Záróra, 1992. június 20—21.)

Magunk keresése az elnevezése annak a nagyszabású RMDSZ—TEMISZ közös akciónak, mellyel Temesvár, akárcsak '89 decemberében, most is azt bizonygatja, hogy az élen jár. Az akció célja: a temesvári magyarság feltérképezése, számbavétele. A szervezők azt ígérik, hogy a közeljövőben minden temesvári magyart felkeresnek és megkérdeznek magyarságáról, szociális helyzetéről. Az akció által létrehozott adatbank nemcsak az RMDSZ jobb működését, az információ áramlását, a tagság „megmozgatását" eredményezné az elképzelések szerint, hanem afféle főpróba lehet az országos önmegszámlálás előtt. (Gazda Árpád, 1992. július 15.)

Domokos Géza, elhatározásához híven, hogy visszavonul a politikai életből, levélben közölte a háromszéki RMDSZ felkérésére, hogy újabb mandátumra képviselői jelölést nem tud vállalni. Levelében egészségi állapota és a Temesvári Kiáltvány 8-as pontja mellett hivatkozik ama szándékára is, hogy a művelődési életben vállalna feladatokat. (B. Kovács András, 1992. július 17.)

MEGKERÜLT! — mármint az a tíz csomag könyv, amit a tavasz óta vár a szatmárnémeti MADISZ. A feladó, a nagyváradi nyomda, többször is azt válaszolta krónikás telefonos érdeklődésére, hogy az RMSZ-zsebkönyvek sorozatban   megjelent Erdélyi egyházaink évszázadai c. köteteket rég elküldte. De lám, a postai bélyegző szerint csak július 7-én tette fel a 600 példányt! Minden jó, ha a vége jó, ezúton, beszüntetjük a két hónapja meghirdetett körözésünket a könyvek kézre kerítése ügyében, s akik még más forrásokból nem szerezték be a hézagpótló kiadványt, azok keressék fel a szatmárnémeti MADISZ-t. (Sike Lajos, 1992. július 24.)

Boldog, aki mindezt hiszi/ én nem hiszem. / Boldog, aki benne bízik, / már nincs hitem. / Boldog, aki folyton mehet, / én maradok. / Boldog, aki öreg lehet, /én aggódok. / Boldog, aki ma is örül, / mert húst kapott. / Boldog, aki haza jutott, / én itt vagyok. / Boldog, aki nem tudja, mi / a gyűlölet. / Boldog, aki itt is / boldog lehet. (Komán János: Ateista vers, 1992. augusztus 1—2.)

Tófalvi Zoltán Korunkbeli tanulmánya megpróbálja nyakon csípni azt a csapdát, amit az 1989 decembere utáni sajtószabadsággal együtt porondra lépett szabadpiaci viszonyok a kisebbségi média elé állítottak. Hogy a hirtelen előttünk megnyíló óceán végtelenjében mindenki megpróbált magának úszni, felszínen maradni, az szinte természetes. Hiszen nem létezett az az önzetlen gazdasági erő, amely intézményesen a hónunk alá nyúlt volna, hogy átsegítsen a legszégyenteljesebb nincstelenség örvényein. Az RMDSZ túlontúl el volt foglalva a saját szervezésének belső ellentmondásaival, választási és parlamenti csatarozásaival,  semhogy érdemi figyelmet szenteljen az erdélyi magyar sajtó gazdasági problémái globális — tehát a lehető legésszerűbb — megoldásának. Így aztán minden lap a saját  bölcsességére, hagyományaira és ambícióira alapozva próbált meg többnek és fórumabbnak lenni, mint azelőtt. Az olvasók rá a tanúk, hogy   kinek-kinek ez menyire sikerült. Egy biztos: az idővel törvényszerűen fogyatkozó erők, az erodálódó erkölcsök, a társadalmi eufória múlása kitörölhetetlen    nyomokat hagytak lapjainkon. (Cseke Gábor, 1992. augusztus 7.) 

Kolozsvár utcáin is megjelentek a nyugati divat nyomán az úgynevezett reklámemberek, akik reklámöltözetbe bújva róják a város forgalmasabb utcáit. (Kisgyörgy Réka, 1992. augusztus 19.)

Sok világraszóló eredmény született és került be a rekordok könyvébe. Miért ne kerülne bele a bukaresti állami bélyeggyár „találmánya is", mely egyedüli lehet a földkerekségen, nevezetesen a ragasztó nélküli bélyeg. Nyálas ember legyen a talpán, aki például a 10 lejes bélyeget fel tudja . ragasztani a borítékra, hogy az ne hulljon le róla azonnal és örökre... Orvoslásképpen a gyergyószentmiklósi postahivatalban bevezették a bélyegragasztót, amelyet díjtalanul használhatunk. Nem tudom, máshol mi a helyzet, de a postahivatalok szíves figyelmébe ajánlom e kényszermegoldást. Csak még annyit mondhatok, nagyon szégyellem, hogy ide jutottunk, s ne mondja nekem senki, hogy ezért is a múlt rendszer a hibás. Azt hiszem, a bélyeggyártóknak is szégyellniük kell... (Thomán Béla, Gyergyószentmiklós, 1992. augusztus 21.)  

               

HATÁS • A televízió egyik választasi adásában látom, hogy egy már szerepelt jelölt vagy küldött vagy szószóló, hogyismondjam csak (aznap 40 fokot mértek) — szundikál. Hát akkor mi, a nézők? (Szász János, 1992. augusztus 21.)

Beszterce régi központjában az egyik bizományi utcai standján áruló fiatalasszony emígy kínálta (270 lej/kg) a kristálycukrot: „Luaţi cu încredere, îi zahăr  unguresc!" (Vegyenek bizalommal, magyar cukor!) (Guther M. Ilona, 1992. augusztus 92—23.)

Románok! Mindig is úgy vélekedtem,  hogy a nemzeti kérdés mindennemű politikai meggondolás és számítás fölött áll. Tehát ma inkább, mint bármikor, joggal hívom fel a figyelmet, hogy vannak sötét  erők, amelyek provokációkkal, széthúzás  és gyűlölet szításával szeretnék a románságot a demokrácia elhivatottságát nélkülöző népként állítani az egész világ elé, amely képtelen jó együttélést folytatni a  más etnikai származású román állampolgárokkal. Felhívlak benneteket, ne hagyjátok magatokat provokálni! Isten vezéreljen benneteket! — Mihály. (Királyi nyilatkozat a nemzeti kérdésben, 1992. augusztus 29—30.)

Mint megtudtuk, tegnap délután — már lapzárta után — Domokos Géza, az RMDSZ elnöke   Temesvárra, az éhségsztrájkoló Tőkés László püspökhöz utazott. Ugyanakkor az RMDSZ parlamenti csoportja közleményben hangsúlyozza: Tőkés László „tettét indokló nyilatkozatát a bátor gesztus iránti mélységes egyetértéssel és illő tisztelettel vettük tudomásul ..."  (Záróra,  1992.  szeptember 4.)

... Egy ésszerűsítési intézkedés, ami tulajdonképpen a minisztériumok személyi állományának visszanyesését célozta, „teljesen véletlenül" éppen azt az államtitkári munkakört tartotta fölöslegesnek, mely a romániai kisebbségek művelődési kérdéseit hangolta össze, véleményünk szerint nem is erdeménytelenül, és mindenképpen méltányosan, a legégetőbb igényekre odafigyelve. Ezzel a sajátosan kisebbségi ügyek kormányszintű képviselete immár a múlté, s jöhet megint majd a világszintű önigazolás a kormány részéről, miszerint jogában áll kinevezni és visszahívni a minisztereket, az államtitkárokat, s csak azért, mert e jogával él, azért nem vethet senki követ rá. Csakhogy ez a magyarázat már a magyar prefektusok botrányakor is együgyűnek és célt tévesztettnek bizonyult; másodszor már azok is nehezen veszik be, akik korábban hajlottak hitelt adni neki. (Cseke Gábor, 1992. szeptember 10.)

A temesvári Popa Sapca úti börtönben az elítéltek 94,1 százaléka Emil Constantinescura adta le szavazatát; a 790 szavazó közül 646-an a DK-t, 15-en a Romák Általános Unióját, 7-en pedig az RMDSZ-t támogatták szavazatukkal. (Gazda Árpád, 1992. október 2.)

Panaszkodnak a mehedinti-i roma vőlegények: egy szép lány ára már két lóéval vetekszik. De panaszkodnak az apák is: nehéz az inflációs hozományt előteremteni... (Távirati stílusban, 1992. október 6.)

Egyesek szerint államfőnk bányászegyenruhát kellett volna ajándékozzon Michael Jacksonnak... (Távirati stílusban, 1992. október 8.)

Pedig a vers, mellyel együtt dobbanunk: úgy kell rejtett arcunknak, mint a mindennapinak — melyet rajtunk kívül mindenki lát — a tükör... (Éltes Enikő, 1992. október 14.)

Ezúton mondok köszönetet mindazoknak a magyar, román, és külföldi testvéreimnek, településeknek, társadalmi intézményeknek, és szervezeteknek, pártoknak, folyóiratoknak, csoportosulásoknak, és jeles személyiségeknek, akik 1992. szeptemberi éhségsztrájkom idején állásfoglalásukkal és szolidaritásukkal a társadalmi igazságosságért folytatott harcomat támogatták. (Tőkés László, 1992. október 17—18.)

Funarék szerint az RMDSZ „éppen a román hadsereg napjára időzített" országos tanácsülése súlyosan sérti a „román" nemzeti büszkeséget és az állam törvényeit (melyeket sürgősen szigorítani kell), mert képviselőink Magyarországnak esküsznek hűséget a Szt. Mihály templomban. (Távirati stílusban, 1992. október 27.)

Egy nagybányai líceum 200 diákja tüntetőleg nem hajlandó bemenni az iskolába, mert a házi rendtartás kötelező egyenruhát és civilizált frizurát ír elő; ők viszont „rockerek". (Távirati stílusban, 1992. október 29.)

A Románia liberá telefoninterjút közöl Tőkés László püspökkel, amelyben az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kijelenti: a KOT következő ülésén megvitatják Domokos Géza menesztését az elnöki székből. Az elnöki kabinetből ugyanakkor azt közölték a román ellenzéki napilappal, hogy Domokost csak a kongresszus menesztheti. (Távirati stílusban, 1992. november 4.)

Tőkés László pontosít a Romania liberaban: ő nem mondta egy korábbi telefoninerjúban, hogy Domokos Gézát meneszteni fogják az RMDSZ éléről. Mert ő jól tudja, hogy az elnököt csak a kongresszus mentheti fel. (Távirai stílusban, 1992. november 12.)

MUNKAMEGOSZTÁS • Mintha hiábavalóan tűztem volna tollhegyre Ion Iliescut, mégis megválasztották. A demokratikus munkamegosztás közöttünk továbbra is fönnáll: ő elnököl, én meg bírálom. (Szász János, 1992. november 20.)

Alighanem rekordot állítanak fel a gelenceiek a voksolásban, hiszen a vasárnapi szavazással az idén immár hetedszer járulnak az urnák elé. A tét: a polgármester megválasztása. (Flóra Gábor, 1992. november 28—29.)

Hétfő, november 30 — déli 13 óra. A kolozsvári főtéren mintegy 100—150 ember — románok és magyarok — gyűlt össze. Figyelik a Mátyás-szobor körüli fejleményeket. A Mathias Rex felirat alá már megfúrták a 4 lyukat, ahova hamarosan felkerül az inkriminált Iorga-idézet. Egyelőre csak megdöbbenéssel nyugtázzuk emlékművünk megcsúfolását. Ezt az újabb ostoba provokációt. (Miklós László, 1992. december 1.)

A magyar kisebbség tudomásul kell hogy vegye, hogy kisebbség és nincs joga a főnökséghez. Legfeljebb a szék hátát foghatja (attól függ, hogy azt is hol). (Szabó Irma, Detrehemtelep, 1992. december 3.) 

DOMOKOS GÉZA ELBÚCSÚZOTT BUKARESTTŐL • ... Az ő dolga rendezni önmagával azt, amit adott és elvett 38 év Bukarest/sors. És meggyőződésem, hogy a fővárosi barátai körében, az itt összegyűlt bukaresti magyarság hallgatásával is marasztaló színe előtt szinte gyermekien őszintén vallani tudó Domokos Gézára újból rátalál az író... (Éltes Enikő, 1992. december 4.)

A szerda esti vendégségek nyomán, amelyről terveink szerint nem hiányzik majd a kávé, némi harapnivaló, esetenként egy-egy pohár ital, hűsítő, szeretnénk megjelentetni rögtönzött vitáink anyagát. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a parlamenti tevékenység, illetve a zajló közélet legfontosabb problémáinak sokszempontú megközelítése és nyilvánossá tétele növelni fogja képviselőink felelősségét, álláspontjuk kidolgozásában (...) toleranciájuk művelésében. (RMSZ, 1992. december 4.)

Sóvárgó irigységgel gondolok mindazokra, akik az elkövetkezendő napokban hazatérnek és jelen lehetnek a kolozsvári színházi ünnepségeken. S rég nem látott barátokkal, ismerősökkel közösen örvendezhetnek-tiszteleghetnek a 200 éves Thalia oltára előtt. Ez alkalomra bizonyára megtérnek a régi otthon hajlékába — a sétatéri palotába — művészek és nézők, idegenbe szakadt hazánkfiai és a város tékozló fiai. Milyen könnyes, vidám fiesta lesz Kolozsváron, s milyen felejthetetlennek ígérkezik a nagy találkozó, ha a fennvaló is így akarja. (Kiss Zsuzsa, 1992. december 5—6.)

December elsejei és 4-i számunkban hibásan jelent meg egy apróhirdetés szövege. A békéscsabai hirdető nem használt báli ruhákat, csizmákat, és cipőket árul, mint ahogy azt közöltük, hanem ,,használt bálás ruhákat", csizmákat és cipőket... (RMSZ, 1992. december 8.)

— Személy szerint elsősorban azt hiszem, hogy mind az akció, mind az időpont a kolozsvári románok és magyarok közötti feszültségkeltést szolgálja, ugyanakkor káros hatással lehet az egész ország román többsége és a magyarok közti kapcsolatra. (...) Egy ilyen krízishelyzetben a kolozsvári polgármester eljárásához hasonló lépésnek diverzió jellege van, amely csak aktivizálja a szélsőséges zónákat. (Éltes Enikő interjúja Emil Constantinescuval, 1992. december 8.)  

TISZTELT OLVASÓINK! • A mára beígért nyomdászszakszervezeti sztrájk következtében csütörtöki lapszámunk — legnagyobb sajnálatunkra — nem tud elkészülni. (1992. december 9.)

A műholdas műsorszórás és a Duna tévé jóvoltából karácsony óta napi 8 órán át nézhetnek magyar tévéadást azok, akik rendelkeznek a megfelelő vevőberendezéssel. Háromszéken e boldog keves'ek közt kedvező volt a visszhangja az első napok műsorának. Láthattunk interjút Sütő Andrással és dr. Imreh István történésszel. Helyi vonatkozású riportot is sugároztak az illyefalvi ifjúsági  központról és fellépett a műsorban a Háromszék Állami Népi Együttes tánckara. (B. Kovács András, 1992. december 30.)

A négynapos ünnep alatt szilveszter éjén Bukarestben egész negyedek maradtak villany, gáz, fűtés és víz nélkül. Ami persze nemcsak a hangulatot rontotta, hanem tragédiákba fúló eseményekhez is vezetett. (Gyarmath János, 1993. január 5.)

Befutott a Romániai Magyar Szó címére az első ügyészségi kereset sajtóper ügyben. A Hargita megyei ügyészség (Pál Lajos ügyész) kiállította 1993. január 4-én keltezett dokumentumból kiderül, hogy Pataki Imre úr rágalmazásért bepanaszolta a lapot, amiért múlt év november 4-i egyik közleményében (Csiky kertelés — a KOT-on) személyét érintő valótlan információkat közölt... (Záróra, 1993. január 8.)

Meghökkentő szövegű kézzel írt, félívnyi papírlap került a kezembe a minap. Reszkető öreg kézzel írta a zilahi Ady Julianna, hogy kilép az RMDSZ-ből. Szándékát előrehaladott korával indokolta. Nem országos jelentőségű esemény, de mégis elgondolkoztatott az indoklás és az, hogy kilépési szándékát román nyelven fogalmazta meg. Erős a gyanúm, hogy a nagyon idősek, magukra hagyatottságukban nem tapasztalják az érdekvédelmi szövetség törődését. (Fejér László, 1993. január 15.)

Kormányprogram nincs, költségvetés nincs, a törvényhozás szünetel. Ami egyben azt is jelenti, hogy az úgy ahogy beindított reform elakadt, minden szinten a lehető legnagyobb a tájékozatlanság jövőnket illetően. (Gyarmath János, 1993. január 21.)

Láttunk eddig Besztercén építkezésnél dolgozó rabokat, termésbetakarító rabokat... Január l-jétől barátkozhatunk az éjszakánként utcát seprő rabok látványával. (Guther M. Ilona, 1993. január 22.)

Attól tartok, nem a sajtó rombolja az RMDSZ-t a tagság széles tömegében, hanem a civakodók sajtónk felmorzsolásától sem riadnak vissza, amikor teszik a sértődöttet. És félő, hogy a harmadik kongresszus után sem csitul ez az aknamunka. Mindig lesznek, akik lecsúszva, félreállítva érzik magukat és az ilyeneknek saját személyükön kívül semmi sem drága. Ezért sem ártana bevezetni a közlési díjat. Szélesen értelmezett önvédelemből. (Nits Árpád, 1993. január 22.)

A moldovai írószövetség saját kiadója nemrég alapkönyvet jelentetett meg: a Borászok kézikönyvét    (Cartea vinificatorului). A könyv - stílusosan - borozgatás közbeni bemutatásakor a szerzők hangsúlyozták: az írószövetség román nyelven író tagjai erejüket és torkukat nem kímélve siettek a hosszas szovjet-orosz uralom alatt nyelvevesztett besszarábiai bortermelő parasztság segítségére ezzel a kézikönyvvel. Hogy a borászok mindig megtalálják — még a harmadik liter után is — a megfelelő román szavakat, s ne valamiféle keverék „madárnyelven " beszéljenek a borral, szőlővel kapcsolatos dolgokról. Az persze a jövő zenéje, hogy a bort (a vodkához) leginkább kísérőként iszogató orosz ajkú moldovánok leegyszerűsített nyelvhasználatának színvonalát mennyire emeli majd a szóban forgó alapiromány. (Siklósi Nándor, 1993. január 27.) 

... Egy korkedvezménnyel nyugdíjba vonult kolozsvári tanárnő elhatározta, hogy a Sepsiszentgyörgytől kb. 20 kilométerre fekvő Mikóújfaluba telepszik egy évre román nyelvet és irodalmat tanítani... Irigylésre méltónak tartom azt a határozottságot és vállalkozó szellemet is, amely a kolozsvári tanárnőt e pillahatban jellemzi, hiszen úgy tudja felrúgni az adottságokat: kényelmes életkörülményeit és családi viszonyait, ahogyan kevesen ... A mikóújfalusi albérleti szoba hangulata a romantikus pályakezdés éveit idézi fel. Bár Kántor Erzsébet életében ez a fordulat távol áll attól, hogy romantikus indíttatású legyen. A székelyföldi körülmények, a mikóújfalusi tél, a tanügyi viszonyok mind-mind erről győznek meg. (Kisgyörgy Réka, 1993. január 29.)

A Romániai Magyar Szó ... farsangi bálja alkalmával január 30-án megejtett nyilvános sorshúzáson legfiatalabb kolléganőnk, Éltes Enikő a székelyföldi Zelch Ervin számát húzta ki az urnául szolgáló dobozból. A sorsolás nyertese, a bukaresti Est Europa Center kft. által felajánlott színes Samsung 5-ös készülék birtokosa Sepsiszentgyörgyön lakik. — Mindjárt elájulok! — csapta össze a kezét a háziasszony, amikor vasárnap este a friss örömhírrel felkerestük. A 63 éves nyugdíjas mérnökcsaládfő rögtön felkelt betegágyából, amibe az évszak átka, az influenza döntötte. A felvillanyozott család annyira nem tudott betelni örömével, hogy megfogalmazására folyton új szavakat keresett. (B. Kovács András, 1993. február 2.)

Határozott pechje van az újságíróknak: hiába vonultak ki fölös számban Iliescu elnök fogadására a Farkas utcai egyetem elé. Háromnegyed 11-kor Kolozsvár illusztris vendégének még híre-hamva sem volt. Holott látogatását, találkozóját a város tudományosságával az interdiszciplináris laboratórium munkaközösségével a Tudomány és élet c. szimpózium keretében délelőtt 10-re hirdették meg. A pontosság ugye királyok erénye s Iliescu úrra nem vonatkozik (ha már Mitterrand francia elnököt is megvárakoztatta annak idején!) • A várost köd üli meg. A Tarom járatait felfüggesztették. Előzetes híreink szerint az államelnök vonattal megérkezett ugyan a reggeli órákban, de valószínű, hogy az éjszakai bumlizás fáradalmait piheni ki, azért késik. A rendőrség mindazonáltal kivonult a város „stratégiai" pontjaira, nagyobb csoportosulásokat (drukkerek, ellen-drukkerek) nem észleltünk... • Végül néhány perccel 11 óra után a prefektúra protokollosztályának vezetője ... igazolta sejtésünket: az Erdélyt megülő vastag köd miatt az elnöki repülő nem szállhatott fel... (Miklós László, 1993. február 6—7.) 

... Február 5-re hirdette a megyei turisztika a madarasi Hargitán lévő menedékház árverezését. Az utóbbi fél esztendőben igen csak kijutott a háznak: a Stolojan-kormány egyik legutolsó döntése átutalta a katonaságnak. Ezt a döntést hatálytalanította a jelenlegi kormány. Az is nyilvánvaló, az általános tiltakozásra. A turisztika alighogy ismét kézbe kapta a menedékházat, sebtében elárverezte volna. Most a helyi bíróság döntése szerint nem árverezhető az objektum és — ez is a köz véleménye — az egész ügyre egyféleképpen lehet pontot termi: ha a város tulajdonába kerül. (Oláh István, 1993. feburuár 10.)

Vajon mit gondoltak nem udvarhelyi olvasóink, akik látni is szerették volna: mi is történt ott? Hogy csak mese habbal az egész farsang, s azért döcögtünk a Székelyföldre, hogy Illyés Kingát és Gáspárikékat élőben láthassuk? ... Milyen tükör az, amely nem képes, bár egy pillanatra, az egészet adni, az egész lényegét, az arcból csupán egy anya jegyet, s a mozgásból csupán fintornyit? A tévénézők láthatták, hallhatták, érezhették azt a forróságot, ami körülvett bennünket? Érzékelhették a sorshúzást, a színes tévé kisorsolását — amiért az egész történt tulajdonképpen — körülvevő, torokba felszaladó csöndet, a tombolatárgyak véget nem érő fogyásával növekvő örömet, a falnak állított újságírókat, ahogy szemtől szemben az Olvasóval, gombóccal a torkukban vallanak? S láthatták végig, hogy az egész egy jól sikerült „buli" (és nem előadás), ahol végül is a főszereplő az udvarhelyi olvasó lett, az ő gyerekei, akik gátlás nélkül játszhatták Fortunát, táncolhattak a színpadon, ahol a mindennapok egyre nyomasztóbb és egyre türelmetlenebbül viselt nyomorúsága egyetlen éjszakára kívül rekedt a sportcsarnok ajtain ... Gondolkodtam eleget, hallgassak, elég bajuk van a magyar adás szerkesztőinek ilyen csip-csup dolgokon kívül is, támadják őket nap mint nap, laposra akarván kalapálni munkájukat, ami bizony, mindannyiunkat fájdalmasan érint. S mi leszünk talán az utolsók, akik befogjuk a szánkat az értük való harcban, mert tudjuk: ha az újságra nem is lesz pénzük az embereknek, a televíziót mindaddig nem fogják lemondani, amíg magyarul is szól hozzájuk. De éppen ezért kellene mindig, minden filmkockával a helyzet magaslatán állniuk és azt mutatniuk, ami ténylegesen történik és történt. Hiszen nagyobb hatalmat képviselnek kameráikkal, mint mi lázasan kopogó írógépeinkkel vagy firkáló tollainkkal.... (Éltes Enikő, 1993. február 17.)

A hét legjobb politikai viccének tartják a kolozsváriak Funar pártelnöknek azt a kezdeményezését, hogy az RNEP és az RMDSZ országos vezetősége a hét végén kezdjenek tárgyalásokat. A televízió híradásában felröppentett hírt a szélsőséges nacionalista támadásoknak leginkább kitett kolozsvári RMDSZ-szervezet meglepetéssel fogadta... A hétvégi találkozóra már csak azért sem kerülhet sor, mert szombaton Gyergyószentmiklóson gyűlésezik az RMDSZ Képviselői Tanácsa és esetleg ott dönthetnek a tárgyalások felvételéről ... (Miklós László, 1993. február 18.)

Alulírott Deáky András gyimesbükki lakos, a községi RMDSZ elnöke tiltakozom Adrian Paunescu Vremea c. fasiszta újságjában 1993. március 4-én megjelent cikke ellen, melynek címe: Vasárnap Gyimesen (Bacau megyében) kitört az RMDSZ és Magyarország háborúja Románia ellen. A cikkben írottak egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak, kitalálmány az egész... bűnös, megfélemlítő írásnak tartom, amely az itt élő  csángómagyarokat és románokat próbálja egymásnak uszítani. (Deáky András, Gyimesbükk, 1993. március 9.)

Kudarcba fulladt és szalmacséplésnek bizonyult a háromszéki pártszervezetek újabb egyeztetési tárgyalása is, melynek feladata közös prefektus jelölt állítása lett volna. Az RMDSZ ragaszkodik eddigi közismert álláspontjához, s ebben többen támogatják a román pártszervezetek közül is. A leggyakrabban előforduló két név az előterjesztett listákon a mostani társprefektusoké. Különálló javaslattal rukkoltak elő a DK pártjai egyfelől, és az NMDF-fel szövetkezett — na ki? — RNEP másfelől. A különbség a két javaslat között: az első egy magyar jelöltet ültetne a prefektusi székbe, a másik pedig ragaszkodik a vatrás múltjáról jól ismert NMDF-es vezér személyéhez. (B. Kovács András, 1993. március 13-14.)

A gyergyószentmiklósi Figura Társaság az erdélyi magyar színjátszás 200 éves évfordulója tiszteletére március 22—27. között megrendezi az erdélyi magyar színházak fesztiválját. Ennek keretében 23-án este 19 órától fellép a Figura Stúdiószínház. A játék a tékozló fiúról c. előadásra (stúdióváltozat) sok szeretettel meghívjuk szerkesztőségük 1 képviselőjét — Pázmán Attila titkár, Gyergyószentmiklós. (Záróra, 1993. március 16.)

„MEGGONDOLTUK" • Győrffi Kálmán vagyok Gyergyószentmiklósról, a Figura Stúdió színháztól. Ezelőtt két nappal elküldtünk egy faxot, arra szeretném kérni önöket, hogy tekintsenek el tőle, mert idejét múlta, meggondoltuk. — Ha az erdélyi magyar színházak fesztiváljáról van szó, sajnos nem tudunk eltekinteni, már keddi lapszámunkban örömmel hoztuk le a hírt. A magunk részéről kérjük mi is olvasóinkat: felejtsék el! (Záróra, 1993. március 18.)

Válogatta és szerkesztette: Cseke Gábor–Éltes Enikő

Békességes otthon * Fotó: Bálint Zsigmond

Ezer lapnál fényesebben (3.)

Folytatom a tegnapelőtt elkezdett, az RMSZ ezredik lapszámának ünnepi kiadásába szerkesztett dokumentum-

összeállítás közlését, 

1991 júliusától decemberének végéig.

1000 számból szemelgettünk

Újrakezdeni az életet?

3.

A Romániai Magyar Újságírószövetség felháborodással vett tudomást Traian Chebeleu úr Genfben tett azon nyilatkozatáról, amelyben több romániai magyar sajtókiadványt — jelesen az Európai Idő, a Bihari Napló, az Erdélyi Napló, a Valóság és a Tromf címűeket — egy napon emlegette a szélsőséges sovénnacionalista Romania Mare és Phoenix hetilapokkal. A magas rangú kormánytisztviselő kijelentései rágalmazással egyenértékűek — mutat rá a szövetség jegyzéke, amely egyben erélyesen tiltakozik az ilyen felelőtlen nyilatkozatok ellen, amelyek arra hivatottak, hogy a nemzetközi közvélemény figyelmét eltereljék a román sajtóban megnyilvánuló ténylegesen szélsőséges hangnemről. (Távirati stílusban, 1991. július 25.)

Nem drágul meg augusztus l-jétől a benzin, mint ahogy a rémhír tartja, amelynek nyomán országszerte kétségbeesetten ürítik ki a benzinkutakat az előrelátó polgártársak; a drágulás csak szeptember l-jén következik be, amikor is 30 lej lesz egy liter benzin (plusz-mínusz 10 %, a világpiaci ár alakulásának megfelelően), s megszűnnek a jegyek is. Ez azt jelenti, hogy egész augusztusban sorba állunk majd a benzinért? (Távirati stílusban, 1991. augusztus 2.)

Újabb IRSOP közvéleménykutatás a láthatáron. Lényege (számunkra): egy hónap leforgása alatt a „romániai közvélemény" negyede helyett most már egyharmada gyűlöli a magyarokat. Köszönjük a felének, hogy közömbös marad irántunk, a 16 % szimpatizánst pedig a következő felmérésig jó lenne megtartani! (Távirati stílusban, 1991. augusztus 9.)

RÁKAPCSOLTÁK AZ APPARÁTOT • (Telefonon) — Rákapcsolták, hogy ne tudjunk velük beszélni, fiam!... Halló, halló, Magyar Szó ... Hát sürgős esetben hogy lehet őket értesíteni? ... Halló... Halló, Magyar Szó... Halló... Hát ha valami sürgős eset van, hogy tudjon velük beszélni az ember? ... Te jó ég ... Halló ... Ha legalább valaki hallaná... Ezt az apparátot ráteszik, mert ez egy szalag, s akkor azt jelenti, hogy nem lehet velük egyáltalán szóba állni? Halló... Hiába hívod újra, ugyanazt a szalagot ráteszi... Ha közben valaki felvenné, nem értem az egészet... • Sajnáljuk ismeretlen telefonálónk tanácstalanságát, pedig az a szalag, amit a hívás elején végighallgatott, elmondotta: bárki sürgős üzenetét rögzíti a gép, s a szerkesztők két óránként ellenőrzik a híreket. Higgye el, kedves olvasónk, foglalkozunk az ön sürgős panaszával is, ha megosztja velünk. (Záróra, 1991. augusztus 10—11.)

PIKNIK A VÁMNÁL • Aki Nagylakon át készül kilépni az országból, jó, ha fölszereli magát vízzel, szalonnával, pokróccal, no meg hordozható vécével vagy bilivel. A kocsisor ugyanis általában a városka közepéig nyúlik, a várakozási idő 8—12 óra. Ujabban mindenki egyetlen sorba kell hogy beálljon, akár hétvégi bevásároló turista, akár átutazó külföldi, s az sem mérvadó, hogy kikapcsolódni, rokonlátogatásra vagy éppen temetésre igyekszik. Az út mindkét oldalát bokáig ellepő civilizációs hulladékban, tűző napsütésben békésen olvasó, kártyázó, sörözgető emberek láttán támadt egy ötletem: mi lenne, ha egy bátor magánvállalkozó nemzetközi pikniktábort nyitna a határszélen? (Péterszabó  Ilona, 1991. augusztus 14.)

...Székelyudvarhelyi találkozónkon fogalmazódott meg az igény: minden szám első oldalán hagyjunk nyitva lapzártáig valamennyi helyet, s azt kizárólag friss információval töltsük meg. Pár nap múlva megszületett a Záróra, s azóta is nyitva áll mindenki előtt, aki hajlandó nekünk helyi szenzációkkal, hírekkel, panaszokkal, javaslatokkal stb. segíteni a szerkesztésben. Üzenetrögzítőnk éjjel-nappal várja jelentkezésüket! (Záróra, 1991. augusztus 16.)

Tömegesen hordták át az uborkát a határon túlról, ahol mindössze 8 Ft az itteni 30—40 lejes árakkal szemben. A vámnál előbb szemet hunytak a dolog felett, majd hirtelen szigorúbbak lettek. Az eredmény: halom uborkák rothadnak a határ menti árkokban. (Gál Éva Emese, 1991. augusztus 21.)

Két avasi asszonyt vettem fel a tegnap a kocsimba. Máriapócsról jöttek. Azt mondták: életük legnagyobb élménye volt s alig várják, hogy családjukkal is elzarándokoljanak majd Pócsra. Mert most már nekik is zarándokhely lesz, hiába románok. Az élmény, amit a pápától és a vendégszerető magyaroktól kaptak, életre szóló. És igaz, forró fejű magyar testvéreim, benneteket nem zavar, ha egy avasi román asszony azt mondja: Máriapócs al nostru. Tehát a hívőké, akik békét és megértést akarnak. (Sike Lajos, 1991. augusztus 23.)

...A nyár derekán, a Csíkszereda környéki hadgyakorlatok idején nem egy katonát és tisztet szállítottak (gomba)mérgezéssel kórházba, lévén, hogy válogatás nélkül, könnyelműen lakmároztak az ingyen beszerezhető ínyencfalatokból. Ki mit főz, azt eszi, mondanám hirtelen, de beleborzongok a gondolatba: vajon, mikor ássák elő „jóakaratú" hírverőink a hadgyakorlatok során esett gombamérkezések ügyét mint a magyar irredenták újabb aknamunkáját? Annyi esztelen dolgot fogtak már rá az erdélyi magyar kisebbségre, hogy egy képtelenséggel több vagy kevesebb már igazán nem marad hívek nélkül. Pedig az igazsághoz elsősorban az tartozna, hogy a katonákat senki se hívta a Székelyföldre hadgyakorlatot tartani, de ha már hívatlanul, parancsszóra odamentek és fegyvercsörgetésükkel, helikopterzúgásukkal napokon át lelki terror alatt tartották a székely helységek ártatlan lakosságát, úgy hagyták volna a gombaszedést másra; arra, aki a gombaismeretben otthonosabban mozog a kalandos kedvű hadfiaknál. (Cseke Gábor, 1991. szeptember 5.)

Nem fogunk már bukdácsolni, mert segít a katonaság a sokoldalúan fejlett — na, milyen? — társadalom építésében. Legelőször is a hitélet területén, mert ott a legtöbb tennivaló. Persze, nem csaptak fel lelkipásztornak derék honvédeink, hanem csak templomépítőnek! Nagykárolyban hetek óta csapat katona építi az ortodox templomot nagy buzgalommal. Politikamentes néphadseregünk bakái alkalmasint segítik majd a közelben épülő római katolikus templom falrakóit is. Aztán majd ott láthatjuk őket a református, lutheránus, unitárius templomon és a baptisták imaház építőtelepein is. Persze, nem mielőtt az ortodox templomokat felépítik, mert demokrácia ide, politikamentesség oda, azért vannak prioritások. (Sike Lajos, 1991. szeptember 12.)

Igaz, hogy a parlament 200 lejben állapította meg egy napi börtönbüntetés kiváltásának összegét, a szenátus a maga során „rádobott" még egy százast: drágább lett a dollár. (Távirati stílusban, 1991. szeptember 20.)

A Zöldfoki-szigetek közelében az Odorhei hajó legénysége, amely szeptember közepén hagyta el a konstancai kikötőt, felfedezett két potyautast. Valamennyien román fiatalok, s hogy nyugati partra tegyék őket, önsebesítéshez folyamodjak. Ám a fedélzeti orvos ellátta sebeiket, s a legelső hazakészülő hajóra rakták át őket. (Távirati stílusban, 1991. szeptember 26.)

Döbbenetes látványnak lehettek szemtanúi azok, akik szeptember 23-án a déli órákban Arad központjában a 42-es számú élelmiszerboltba mentek bevásárolni. Egy idősebb férfi holttestén kellett keresztüllépni ahhoz, hogy    beálljanaik a    kenyérsorba. Amikor kétszer is telefonáltak a mentőknek, még élt. Ám amíg azok a szokásos „sebességgel" kiszáguldottak a helyszínre, a vásárlók sanda, részvétlen pillantásai alatt a földön fekvőből eltávozott a létek. (Péterszabó Ilona, 1991. szeptember 28—29.)

Az RMDSZ nemegyszer kérte Petre Roman lemondását: mindannyiszor eredménytelenül. Most úgy néz ki (ha igaz), hogy ez az óhaj — milliókéval találkozva — végre teljesült. De meglehet, hogy a holnapi új miniszterelnöknek, őszinte sajnálatunkra még annyi erénye sem lesz, mint volt Petre Romannak. Egyszerűen még szimpatikus sem lesz. Talán az idegen nyelvtudással is hadilábon áll majd... De mit hordok itt összevissza: egyáltalán valaki lemondott? (Cseke Gábor, 1991. szeptember 28—29.)

Telnek a napok, hónapok, maholnap el fogjuk felejteni, hogy: volt egy 1989-es december, amikor Marosvásárhelyen lőttek. Védtelen emberekre. És nagyokat hallgattunk, amikor az került szóba, kik a bűnösök. Mert a tettesek a mai napig nincsenek. Vagyis: nincsenek azonosítva. Igret Viorel elvtárs, a volt megyei első titkár pedig minden híresztelés ellenére nem vámtiszt, ahogy a szóbeszéd tartja, Aradon a vagongyárban vezető közgazdász. A terv- és fejlesztési osztályon. Eszi a demokrácia, gondolom, számára ma sem keserű kenyerét.. Sőt, úgy hírlik, ott szeretik őt. Ezek után pedig azt is el tudom képzelni, hogy neki egyáltalán nincs lelkiismeretfurdalása. De lehet, hogy lelke sincs. (Bögözi Attila, 1991. október 1.)

Főszerkesztőnk kisebbik fia az egyetemi vakáció utolsó heteiben kifutóként segítette szerkesztőségünket. Hétfőn, szeptember 30-án már nem tudott munkába állni: szombaton este 19 óra táján ugyanis egy barátjához .igyekezett, aki az Intercontinental Szálloda környékén lakik. Amikor a metrófeljárón át az utcára lépett, hirtelen éles fényt látott felvillanni. Dörrenést hallott, és egyik combjában sajgó fájdalmat érzett. Mint megtudtuk, bukaresti tüntetők szombat délután ismét elzárták az Egyetem teret, kifüstölésükre pedig többek között páncélos kétéltűeket is bevetettek, amelyek nagy sebességgel robogtak át a téren, s közben katonák lőtték róla a környéken lézengőket. A sebesültet végül is az Elias kórházban szakszerűen ellátták: a sebből eltávolították azt a 6—7 cm hosszúságú, kúp alakú műanyag golyót, mely mélyen bevette magát a húsba, s a végén sörét nagyságú gömb volt. Az orvos nem akarta odaadni a beteg édesanyjának a látleletet. Mi tudjuk, hogy mindez ostoba véletlen, és ilyen véletlenek mindig adódnak az életben, azzal viszont nem értünk egyet, hogy a rendteremtésnek olyan emberek essenek áldozatul, akik a legkevésbé felelősek az elmúlt héten történtekért, míg azok, akik könyökig benne vannak a dolgokban, háborítatlanul élik világukat! (RMSZ, 1991. október 1.)

FORDULJON (FEL) BIZALOMMAL, HA UTAZNI AKAR • Alaposan befűtött a nagyérdemű közönségnek a   székelyudvarhelyi autószállítási vállalat (így hívják, ha még nem is privatizálták). Miköben  a 6-os buszra vártunk, Csíkszereda felé, volt időnk tűnődni, miért indul a hiperzsúfolt fél hetes hét előtt 10 perccel? Aztán megkaptuk a választ: az egész csak elterelő taktikai húzás volt, mert igaz, hogy megindult, de csak a pályaudvar sarkáig, ahol bevárta a 7-est, illetve annak utasait. A Főnök határozott parancsára e második járat nem ment tovább Csíkszeredába. A társaságot átállították    (féllábra!) az amúgy is zsúfolt félhetesre... Így ismétlődött a 22-es csapdája: a jegyet; nem váltották vissza (e látványra sokak kedve elment az.,,udvarhelyi távszállítók szolgáltatásaitól) s tetszett vagy sem, utazni kellett a szardiniás dobozban, 75 lejért. Javaslatom, ha a vállalat még embertelenebb módon akar embereket szállítani: napi egyetlen buszt indítsanak Csík felé, lehetőleg lehetetlen időpontban, hogy még véletlenül se találhassa ki a közember, mikor; vegyék ki a székeket (a sofőrét is), mert amíg a helyükön vannak, nem tudunk kényelmesen, féllábon álldogálni. — S ez az igazán nagy ötlet! — az egyetlen csíki buszra kellene fölzsúfolni a marosvásárhelyi, bákói, brassói, budapesti járatok teljes közönségét. Akkor is, ha nem akarnak! Forduljon (fel) bizalommal továbbra is a vezetőséghez, jámbor utas! (Bilaus András, Székelyudvarhely, 1991. október 2.)

— Disznóság, hogy milyen olcsón mértek eddig engem! — morfondírozott a vesepecsenye az üveges vitrin alatt. Elégedettségében szólt, mert most 730-ért kínálta magát. Csak az bosszantotta, hogy már három napja itt tesped, kifagyasztva a tálban. Sokan nézik, de nem veszik. Pedig aki nem vesz, nem esz. — Micsoda népség! — gondolta a vesepecsenye. — És mekkora primitívség, kolduselégedettség! Ezek azt szeretnék, ha csupa bőnyés, rágós részből állna a szegény marha. Hirtelen elfogta az indulat... Mert érezte, hogy az első pondróraj belehatol. Legszívesebben végigvágott volna a zsebükben tanácstalanul kotorászó bámészkodókon. Most erősebben vágyott arra, ami életében is megbizsergette vérét... Hogy lenne csak a közelben egy jó bikacsök. (Juhász Zoltán, 1991. október 4.)

Kollégáim is megtették, hadd ismétlem el én is: köszönjük nektek, nagykárolyiak, hogy ott voltatok velünk, mellettünk. Köszönjük, hogy szemtanúi és részesei voltatok az RMSZ első nyílt fórumának felavatásán, amelyet mi történelmi pillanatnak tekintünk. Megszületett a gondolat és a döntés: ezentúl minden év szeptemberének utolsó vasárnapján (hét végén) RMSZ-napot tartunk, valahol Erdélyben. Viszontlátásra tehát, jövő ilyenkor! (Kiss Zsuzsa, 1991. október 5—6.)

A kisvállalkozások támogatásáról, illetve a magyar hitelbankok, szövetkezetek mielőbbi létrehozásának szükségéről cikkezett lapunk múlt vasárnapi számában Ligeti L. Zoltán. Máris jelentkezett az első lelkes támogató: Korompai Etelka nyugdíjas szatmári tisztviselőnő nemcsak az első százast ajánlotta fel lapunkon keresztül a magyar hitelszövetkezet indulásához, hanem konkrét segítséget is az adminisztratív eljárások elintézéséhez. „Írok, gépelek, magyarul, románul, németül. Bármit csinálok, csak induljunk el egyszer. Támogassuk azoka,t akik csinálni akarnak valamit, mert jövőnk biztosítéka a jól működő gazdaság. Minél előbb induljunk el, és dobjuk össze a pénzt! Ha a kétmillió magyar közül minden második bedob 100 lejt, az már 100 millió lej. Amivel lehet kezdeni valamit!" Íme a felhívás! Elő a százasokkal, erdélyi magyarok! (Sike Lajos, 1991. október 10.)

A fővárosi polgármesteri hivatal közli: a negyedik bányászlátogatás nyomán mintegy 6 millió hatszázezer lej kár keletkezett (megrongált autóbuszok, úttestek, utcajelzők, korlátok stb.) (Távirati stílusban, 1991. október 11.)

Ugyanazon a napon, amikor lapunkban megjelent a felhívás, Aradon robbant a bomba: a magát „az RMDSZ Székelyföldi Politikai Egyeztető Csoportja" névvel illető csoportosulás vezetője bejelentette: nem csak emlékünnepség lesz Agyagfalván. A szervezőknek szándékukban állt  felvetni (nem kikiáltani) a Székelyföld területi autonómiájának kérdését (...) Bukaresti ellenzéki lap újságírója hívott fel s röviden kérdezett: nem gondolom, hogy szekusprovokáció az egész? Nem képes elhinni, hogy saját fejünktől ekkora ziccert képesek vagyunk feladni. Megnyugtattam: nem valószínű... Mi bármire képesek vagyunk ...   (Birtók József, 1991. október 17.)

Mennek, menekülnek a svábok ebből a sajátos hazai vatrás demokráciából. Immár Szatmár megye sváb falvai is rendre elnéptelenednek, idegenek költöznek a szép sváb házakba. „Ha a kivándorlás folytatódik, akkor holnapra ez a templom és ez a plébánia is üresen marad, mint Sandrán, Szokondon, Homoródon, Szinfaluban" — figyelmeztet Reizer Pál római katolikus megyéspüspök Krasznabélteken,  ahol a múlt vasárnapon felszentelték a nemrég renovált templomot... (Sike Lajos, 1991. október 24.)

Minden kár haszonnal jár — tartja a közmondás. Az oroszországi puccs tervezőit meg kellene dicsérni (.. .) Elősegítették a demokratikus fejlemények fellendülését, bebizonyították akaratlanul is, hogy elegük volt a népeknek a dicső kommunizmusból, hogy a mi kommunistáink öröme is múlandó ... (Versmesser László, Máramarossziget, 1991. október 24.)

MI, HOMOGÉNEK • Add meg nekünk mindennapi politikai kabarénkat... és a tévé megadja. Minél inkább közeledik a választások ki nem tűzött időpontja, annál gyakrabban hakniznak a politikusok. A nevetségesség azonban nem mindig jár együtt a humorral. Petre Roman például a levegőben lógó kérdésre, hogy tavaly a Hargita—Kovászna „jelenség" teljében az igazságszolgáltatás mozgósítása helyett miért ígér magyar tévéműsort a „bűnösöknek", úgy próbál válaszolni, hogy mi románok ... stb. Röhögésre hajlamosabbaknak ennyi is elég. Másoknak emlékezniük kell arra, hogy valamikor a nő-mozgalmi lapban a Boriska postáját egy férfiú szerkesztette, aki mindig úgy kezdte a levélváltást, hogy mi, nők stb. Ha már homogén társadalomra törekszünk, legyen az teljesen egynemű. Így „csináld magad" alapon, ki lehet kerekíteni a napi 1,78 lejes szolgáltatást (úgy sincs visszajáró apró... Apropó, sehogy sem sikerült megfigyelni, hogyan pengetik le a világ legostobább önreklámjában a napi összeget, amikor 3 banis érme nincs is.). (Nits Árpád, 1991. október 25.)

Az aradi rendőrség letartóztatta a 31 éves Pusztai Árpádot, aki 89 decemberében felgyújtotta a Kovászna megyei Ozsdola község rendőrségi épületét és nyomtalanul eltűnt. Gyorokon lakó nővére lakásán egy vadászkést és egy 9 mm-es kaliberű ismeretlen márkájú, de működőképes (?) pisztolyt is találtak. (Péterszabó Ilona, 1991. október 31.)

ELŐZETES EGY SZÜLETÉSNAPRA • Horváth Imre november 4-én ünnepli 85. születésnapját. Néhány nappal ezelőtt nagyváradi otthonában vallott az ÉLETRŐL: „Akármilyenek a napok, szenvedéssel terhelve is jobb élni. Közben van egy-egy enyhébb pillanat, a félelem lucidum intervalluma, ami kárpótol. Nem veszett ki belőlem a remény ..."   A magányos, megfáradt, beteg nagyváradi költőre gondolva, megrázó őszinteségű sorait olvasva, e sorok írója arra kéri az Olvasót, hogy november 4-én legalább gondolatban mondja ki: ISTEN ÉLTESSEN, IMRE BÁCSI! (Barabás Zoltán, 1991. november 1.) 

A mócvidéki Horea község polgármesteri hivatala a napokban versenyvizsgát hirdetett a megyei lapban két legelőpásztori állás betöltésére. Még merje valaki állítani, hogy a helyi ügyintézők megszegik a jogszabályt. Következne most már a csordapásztori, úgymond állásért való izgalmas vetélkedő meghirdetése is. (Györfi Dénes, 1991. november 5.)

Megalakult az Erdélyi Hitelbank Igazgatósága. Elnöke: Király Károly, igazgató-jegyző Kazatsay Ödön, igazgató: Szalkay József, jogtanácsos: Móré András, ügyvezető-intéző: Molnár K. István.Ligeti  Zoltán szatmári tanár, aki lapunkon át  először dobta be a köztudatba a hitelbank  létesítésének szükségességét, most újabb cikket ír a hír hallatán, az esemény fölötti örömében. (Sike Lajos, 1991. november 6.) 

Sajnálattal értesültem egy romániai magyar nyelvű folyóirat, a Cimbora megszűnéséről, és arról, hogy más folyóirat vagy újság is közel áll ehhez a sorshoz. El kellene készíteni egy felmérést, hogy az országban mennyi folyóirat, újság jelenik meg magyar nyelven és ezek összesen mennyibe kerülnek a mostani körülmények között, hogy az olvasók pontosabban tudják, milyen anyagi támogatás lenne szükséges mindenikük részéről. (Ehrenwerth Imre, Kolozsvár, 1991. november 6.)

Azzal kapcsolatban, amit Vasile Mois  szenátor 1991. október 28-án állított a két  ház együttes ülésén, leszögezzük: 1) 1990  januárjában a szatmárnémeti 5. sz. líceumból nem űztek el 600 román diákot, hogy helyet csináljanak a magyar eredetű tanulóknak. E líceumban, amely felvette az ismert gondolkodó és költő, Kölcsey Ferenc nevét, ma is 6 román tannyelvű osztály működik (3 XI, és 3 XII.) 2) E líceumból nem űztek el 21 tanerőt, azzal az  indokkal, hogy román nemzetiségűek. Ezek  a tanárok (legtöbbjük mérnöki oklevéllel) önszántukból mentek el az 1990 májusi áthelyezések és véglegesítések során,  vagy azért, hogy képzettségüknek megfelelő állást kapjanak. 3) Az 1990/91 és  1991/92-es tanévek során az igazgatóság  kérésére számos román nemzetiségű tanerőt neveztek ki, akik közül e sorok aláírói bemutatkozunk a szenátor úrnak: (Maria Zaviceanu, Dorina Ziman, Maria  Cosma, Aurora Iobagiu, Simona Buth, Rodica Kovách, 1991. november 13.)  

Hazai pénznemünk jelenlegi, dollárban  számított árfolyam szerint egy 10 000 lejes  havi jövedelem (sokak vágyálma) 55 dol-lárt és 55 centet ér. Nem kell kétségbeesni. A világon még vannak térségek, ahol  nem sokkal több az emberek fizetése, mégis eltengődnek valahogyan. Igaz, rendszerint a meleg égövön fordulnak elő foltokban az ennyire alacsony jövedelmek,  s ott a pálmalevelek nagyobbra nőnek. De  legyünk találékonyak. Ha övünkre jó, sűrűn rakunk tölgyfalevelet, öltözetünk talán még jobban is fest, mint egyetlen pálmalevél, és melegít is... Nincs tudomásom  arról, hogy a pálmaleveles civilizációkban  az országos szabad televíziók bemondói  hogyan jelennek meg a képernyőn. Talán szponzorált kisestélyiben, frakkban? Vagy inkább nemzeti viseletben? Az utóbbi nyújtana nagyobb hitelt szavaiknak, és ez választások előtt nem megvetendő szempont. Jaj, már alig várom, hogy néhány tévébemondónkat levélfűzérrel lássam. Főleg azokat, akik felöltözve olyan nagy legények voltak.  (Nits Árpád, 1991. vember 14.)

Ultraszórványban élő magyar vagyok. Már vagy tíz éve élek Vaslui megye Negresti városában, ahol sebészorvosként dolgozom. Egyetlen magyar nyelvű hírforrásnak tartom a lapot, amióta létezik, annyi jó ötletes és tárgyilagos dolgot olvashatok, és kapok belőle, melyek segítségével sokszor az itt élő embereket is fel tudom világosítani egyes zavaros kérdésekben... Azt kívánom, hogy kímélet nélküliek, tárgyilagosak és elfogulatlanok legyenek, mert ez lehet a legerősebb fegyverük, a sok „jóakarójukkal" szemben. (Dr. Dávid György, egykori  sepsiszentgyörgyi lakos, 1991. november 15.)

Amikor az újság megérkezik, alig várjuk azt, hogy az egyik letegye, hogy a másik elvehesse. Szeretném megismerni mindannyiukat, kár, hogy a tévé magyar adása nem készít egy riportfilmet önökről. (Török Rozália, Székelymuzsna, 1991. november 20.)   

Csinos villaépület a volt megyei első titkár lakása, melynek birtoklásáért könyököltek eddig épp elegen; nos, a harcnak vége. Aki megkaparintotta, nem más, mint (...) a megyei törvényszék elnöke. (Bögözi Attila, 1991. november 24.)

Igen tisztelt Andrei Plesu úr! Engedje meg, hogy köszönetemet fejezzem ki a „nemzet fia" előtt tanúsított magatartásáért. Ön a legújabb romániai kisebbség, a valódi romániai értelmiség európai szintű gondolkodója, aki az egyetemes emberi értékek mércéjével mér. A tudásra épített emberi méltósága kötelezi arra, hogy bátran és félreérthetetlenül hirdesse a jó harcának állandó szükségességét, akár alkalmas, akár alkalmatlan időkben. (...) Ön nem Saulból lett Paulus, hanem a közelgő európai jövő élharcosa, kinek kuructáborát támogatni legidőszerűbb és legszükségesebb kötelességünk. Bár romokon kell építenünk, de nem csak a romokból. Erre figyelmeztet ön is. (Veress Dávid, Csíkszereda, 1991. november 27.)

1991. november 25-én, hétfőn egész napos rendezvényen emlékeztek meg Kolozsváron a német és magyar fasizmus északerdélyi zsidó áldozatairól, akik 1944-ben mártírhalált szenvedtek a gettókban és koncentrációs táborokban. Délelőtt 11 órakor a romániai zsidó hitközségek egyesülete a zsidó deportáltak templomában rendezett megemlékezési szertartást, melyen meghívottként parlamenti képviselők, az RMDSZ országos és megyei vezetőségi tagjai, különböző egyházfelekezetek, sajtó, rádió képviselői vettek részt. (Román János, 1991. november 28.)

Műsormellékletünk elképesztően rossz terjesztése miatt úgy döntöttünk, hogy decembertől kezdődően a Barométert az RMSZ laptestébe tördeljük be. Pénteki számunkban tehát megtalálják a Barométer által eddig közölt valamennyi rádió- és tévéműsort. (1991. november 29.)

Megfontolt okokból nem mondom meg a telefonszámomat és a nevemet, ugyanis Kovászna megyéből beszélek, egy kis bányászvárosból. Szeretném megérdeklődni Mag Péter otthoni telefonszámát. Nagyon-nagyon hiányzik a bukaresti rádió magyar nyelvű adásaiból a biztatása, a magabiztossága, az, amit mindannyiunk számára, magyaroknak nyújtott. Szívszakadva várom az RMSZ hasábjain megjelenő telefonszámát. Megjelenhet név nélkül is, és én tudni fogom, hogy kiről van szó. — Amennyiben a Mester fölhatalmaz rá, kielégítjük kíváncsiságát. Várjuk M. P. döntését. (Záróra, 1991. november 29.) 

Sajnos, a korábbi utcanévváltoztatási határozatot a közelmúltban a gyakorlatban is kivitelezték: egy borús reggelen arra ébredtek az utcabeliek, hogy már nem az Ady Endre, Vörösmarty Mihály, Budai Nagy Antal nevével fémjelzett utcákban laknak. Érdekesség, hogy — biztos, ami biztos alapon — az új utcanévtáblákat sűrűbben, tehát olyan házfalakra is kitették, ahol eddig semmilyen tábla nem állt. (Gál Éva Emese, 1991. december 4.)

Örömmel olvastam, hogy nyereménytárgyakat fognak kisorsolni. Ami nagyon érdekelne bennünket, az a tévé, mert sajnos, nekünk nincsen, egy nyugdíjunk van, a férjemé, az is kevés. Igaz, nem nagyon tudjuk fizetni ezt a lapot, de nagyon szeretjük, tehát szorzunk-osztunk, hogy jusson a lapra is. Én 70 éves vagyok, a férjem 80. Tudjuk, hogy nem a szerkesztőségen s múlik, de hátha a Jó Isten megsegít, mivel az életben még sose volt szerencsénk. (Pallagi Irén, Székelyhid, 1991. december 4. )

Aradon olyan árusítóhelyre is rábukkantam, ahol 15—20 forintért állítólag rendszeresen hozzájutnak lapunkhoz az idelátogató magyarországi  turisták.  (Juhász Zoltán, 1991. december 5.)

Köszönőlevelet hozott Bákóból Sepsiszentgyörgyre a posta. A megye prefektusa elismerését, háláját tolmácsolta az övezet lakóinak az árvízkárosultaknak nyújtott sokoldalú támogatásért (...) Az energiahiány következtében időközben leállásra kényszerült bútorgyár alkalmazottjai ruhanemű, mosószer és készpénz mellett 173 asztalt és 91 ágyat ajándékoztak a rekecsényieknek. Adományaik értéke megközelíti az 1 millió 700 ezer lejt. A megyei RMDSZ irányításával további szállítmányok indulnak útnak Moldvába. (Flóra Gábor, 1991. december 5.)

Fájó szívvel búcsúzott novemberben Nagybacon közössége a falu legidősebb lakosától, a 102 évet megért Bedő Lujza nénitől, aki egész életében dolgos, példaadó és emberszerető magatartásával nyerte el a falubeliek tiszteletét és megbecsülését. (Oláh László, Nagybacon, 1991. december 11.)

Persze, Mihail Szergejevicsnek igaza van: nem babra megy a játék. Véres csatákat jósol és joggal retteg, hogy elszabadulhat a pokol. A Nyugat szorongása sem oktalan, hiszen a több részre hulló birodalomban oszlik a fegyver, a bizalmatlanság és a veszély is... Hogy mire ébredünk holnap, azt nem tudni, ám jó lenne remélni, hogy a most valóban „szabaddá lett népek" nemcsak saját érdekükben, hanem egy világ javára képesek lesznek felelősen, emberien sáfárkodni szabadságukkal. Hogy a világ megkönnyebbülve, s ne gyászolva búcsúzhasson a Szovjetuniótól. (Kiss Zsuzsa, 1991. december 11.)

Olvastam, hogy az RMSZ — mivel a papír drágul — ismét drasztikus áremelést irányoz elő, „más megoldás nincs." Véleményem szerint — amellyel tudtommal nem vagyok egyedül — volna más is, mégpedig a lap formátumának megváltoztatásával, akár 50%-os csökkentésével. Így az 42X13 cm lenne, s milyen könnyű lenne kézben tartani (a mai lepedő helyett) s akár járműveken is olvasni. Míg papírhiányról és drágaságról beszélünk (jogosan), az RMSZ-nek csupán a fejléce 546 (!) négyzetcentimétert foglal el naponta szerintem teljesen feleslegesen. (Szilágyi László, Máramarossziget, 1991. december 12.)

Olvasótáborunk zöme ez ideig hitt bennünk, nem vonta meg tőlük a még 1989 decemberében nagylelkűen előlegezett bizalmát. Merjük hát remélni, hogy tiltakozásunkbari is mellettünk állnak, s megértik: ez a fura, röplapnak is alig nevezhető mai RMSZ szám a független sajtó iránti aggodalomból született. És ez nem újságíróink holnapi-holnaputáni kenyeréért fontos, hanem azért a szellemi táplálékért, amit szerény képességeink szerint naponta letehetünk olvasóink asztalára. (Az RMSZ munkaközössége, 1991. december 12.)

"Volna egy meghívásom: azok a szenátorok és képviselők, akik így telefröcsköltek, habzó szájjal ordítoztak ránk, jönnének el hozzánk legalább két hétre, anélkül, hogy valaki tudná, kik ők. Hallanák, látnák az emberek véleményét, magatartását Oroszhegyen vagy Keresztúron, a volt rendőrök, vagy a mostani parlamenti képviselők viselkedéséről. Szívesen látom bármelyiküket, beszélek románul és elég jól főzök. Számításba jöhet a jelentéstevő bizottság elnöke, vagy R. Vulpescu, vagy akár Gh. Dumitrascu is, bárki hajlandó megtenni ezt a szívességet a tények valóságos megismerése érdekében. Továbbá, személyes és tömeges üzenetet szeretnék közvetíteni önökön keresztül minden egyes RMDSZ szenátorunknak és képviselőnknek: kívánjuk, erőben, egészségben folytathassák ezt a harcot értünk. (Demény Mária, Székelyudvarhely, 1991. december 18.)

Amióta nem kormányfő, Petre Roman sokkal érdeklődőbb. Tavaly márciusban sehogy sem jutott el Marosvásárhelyre, az idén, kemény télben, egyszer csak Vejtén terem, ahol az idén háromszor rengett komolyan a föld. Vejtén a helyzet valóban súlyos, de mit ígérhet-tehet egy bukott kormányfő? Megígéri egy helyi amatőr festőnek, hogy segít neki kiállítást szervezni Franciaországban. Hiába na, aki széplélek, az támogatja a művészeteket. (Bodó Barna, 1991. december 20.)

Csütörtök éjjel a SOTI szomorú képsorokat sugárzott. Anyák, nagymamák, rokonok és velük együttérző egyszerű polgárok sírtak a bukaresti Egyetem téri keresztnél, a hamvasztónál, a hómezőn, ahol a sejtések szerint szétszórták a Temesvárról elhurcolt hősök hamvait. A SOTI operatőre az Egyetem téren felfedezett egy közeledő szupermodern álomkocsit. Rögtön ráállt a lencsével. Jó érzéke van a fiúnak. Politikai vagy gazdasági emanáció ülhet a kocsiban. Olyan, aki az 1989 decemberi események első pillanatától megragadott minden alkalmat, a hősök vérébe gázolva rohant tőkét kovácsolni magának. Az álomkocsi utasa idegesen rágta az állkapcsát. Dugóba került ezek miatt a... Valamivel később Virgil Máguxeanu, közismert titkosrendőr úgy is nyilatkozott a parlamentben, mint szimpla állampolgár. Pedig az egyszerű polgárok az Egyetem téri keresztnél aznap nem idegeskedtek. Zokogtak. (Nits Árpád, 1991. december 21—22.)

Szatmárnémetiből beszélek, felháborodásomat szeretném kifejezni a december 12-i újságcikkéről, amely Postafiók címmel jelent meg. Minden esetre, Szilágyi úr sok mindent felsorolt benne, ami nem felel meg a valóságnak. Először is a lap csökkentése. Semmi esetre sem kell csökkenteni, mivel érdekes és azért fizetjük elő, hogy legyen mit belőle olvasni. Ha Szilágyi úr úgy gondolja, hogy túlsok a mondanivalója az újságnak és túl sokat kell olvasson belőle, rendelje meg szerintem a Romania Marét, abból elég, ha elolvassa a címeket s rögtön megundorodik. (Záróra, 1991. december 21-22.) 

Hó ha hullana, lefutna orcájáról e földnek / annyira hevültek ma körül a szívek. / Ártatlan / tekintetek szaladnak az égre —: Jézus meg- / született: valóban megszületett volna Jézus? / Templomainkban papok, törekként zizegő egek / alján költők ámítanának alázatra hajló főt és / szívet —, de már nincs mit, nincs kit. (Farkas Árpád: Fekete karácsony, 1991. december 21-22.)

Feliratok a József Attila utcai Avicola üzletben Sepsiszentgyörgyön: „Tyuk", „Fogyasztjon naponta...", „Grilcsirke", „Aprolék".  Nem apróság, illetve, ahogy  talán Petőfi mondaná, nem potomság ez, Mármint így írva — helytelenül, gondatlanul. (Zsigmond Győző, 1991. december 31.)

 

(Befejezése holnap)

Válogatta és szerkesztette: Cseke Gábor - Éltes Enikő

Zsoltár * Fotó: Imreh S. István