 |
| Terv a Dohány utcai zsinagógához |
A fasizmus felé vezeti Oroszországot Stalin
1937 február
Nyolc hónappal ezelőtt egy fiatal bolseviki egyetlen pisztolylövéssel megölte Sergej Kyrowot, a leningradi szovjet elnökét, Stalin legbizalmasabb barátját, s valószínű utódját. Három nappal a gyilkosság után halomszámra végeztette ki a leningrádi GPU a szovjet északi fővárosának fiatal tisztjeit, mérnökeit, munkásvezéreit, a bolseviki ifjúság egész vezérkarát. Nyomban utána börtönbe vetették Zinovjevet, a Komintern egykori elnökét, Kamanevet, Trockij sógorát, s kívülök tizenöt vezető orosz kommunistát, köztük Lenin egyetlen élő nővérének férjét. Augusztusban e 16 vádlottat rettentő gyötrelmekkel fűszerezett vizsgálat s világraszóló tárgyalás után halálra ítélték s kivégezték.
Még be sem fejlődött a tárgyalás s máris börtönbe került Radek, a bolsevizmus legharcosabb s legtehetségesebb publicistája. Sokolnikow, a legműveltebb, legeurópaibb orosz gazdaságpolitikus, az orosz aranyvaluta megteremtője. Pjatakow, az orosz nehézipar szellemi vezetője, az ötéves terv egyik szerzője és kívülök még tizennégy bolseviki. Négyök kivételével őket is halálra ítélték s az ítélet még el se hangzott, máris újabb áldozatok kerültek hurokra: Rykow, a népbiztosok tanácsának egykori elnöke, Bucharin, az „Izvesztija” volt főszerkesztője, Rakovszky, a volt párizsi nagykövet. Trockíj Sergej fia, Putna tábornok, a volt párizsi katonai attasé s ki tudja még hányan. Nincs kegyelem!
A könyörtelen s ma már nyilván őrült diktátor a „Chef” eszeveszetten írtja ki azt, akinek egyáltalán véleménye van Oroszországban! Mikor Krupszkája, Lenin özvegye sógorának kegyelmet követelt. Stalin megfenyegette, s azóta Krupszkája hallgat vagy talán már nem is él.
Trockij - az örök ellenzéki
Vádlók és vádlottak, gyilkos és áldozat egyaránt bolsevikok: a polgári értékrend, az egyéni szabadság, a szellem függetlenségének ellenségei. Lenin tűrte a párton belül az ellenvéleményt, a - bolsevizmus keretein belül. Stalin nem tűr semmiféle ellenvéleményt! Stalin keleti despota és ha nem is őrült, de az őrület határán imbolyog. Orvosi nyelven: tipikus paranoid! Egyetlen vád a kivégzett és kivégzendő vádlottak ellen: trockisták voltak!
Trockizmus a bolsevizmus világában ellenzéket jelent. Trockij az örök ellenzéki, Lenin akarata ellenére robbantotta ki a februári forradalmat s Lenin álszakállal várta a menekülés óráját és sohase bocsátotta meg Trockijnak a gúnyos suhintást a szovjet nyílt ülésén: „Iljics, leveheti az álszakállát, a főváros kezükben van!”
De a mai Oroszországban nincs már trockizmus, mert Stalin, az ötletben, gondolatban, teremtőerőben koldusszegény tifliszi szeminarista, rég kisajátította Trockij egész programját, a kolchozokat, a szovchozokat, a villanyosítást, a nehézipart s a külpolitikában sem maradt a trockizmusból más mint egyetlen üresen kongó tétel. A most soron következő per vádlottjai, Rykow, Bucharin s társaik, Rakovski kivételével mindig szemben állottak Trockijjal, jobbszélső ellenzéke voltak már Lenin politikájának is!
A gúzsbakötött birodalom
Hogyan lehetséges, hogy a vádlottak minden elképzelhető bűnt magukra vállalnak? Olyanokat is, amiket egyáltalán nem követhettek el? Angol munkáspárti képviselők eskü alatt készek vallani, hogy Pjatakow nem járt a mult év telén Oslóban, amikor ők ott tartózkodtak. Nem is repülhetett oda Berlinből, - amint vallotta - mert nem járt a két főváros között télen repülőgép!
Pjatakow családját, feleségét és gyermekeit védi a „beismerő” vallomással, akik hónapok óta börtönben ülnek. Valamennyi vádlott családja, apja, anyja, felesége, gyermeki élete függ attól: vállalják-e a bűnt, amelyet rájuk olvasnak?
Azon a héten, amikor a moszkvai tárgyalás megindult, katonai tanácskozás volt a Kremlben. A résztvevők közül azóta egynéhány talán már börtönbe került, de a moszkvai lapok hasábjain még szerepel a fényképük. Ott állanak a hadtest- és hadseregparancsnokok Vorosilov marsall körül, fényes díszruhában.
Az egyik angolszabású khakizubbonyban, a másik a kaukázusi lovasok fekete kaftánjában, oldalán ékköves tőrrel, a harmadik a donkozákok ruhájában. Rámás csizmájuk alatt fénylik a parkett, fejük fölött szikrázik a kristály-csillár, körülöttük a gyönyörű empire-terem előkelő harmóniája.
Ez az ellenképe a moszkvai tragédiának! Jóslásokat nem fűzünk hozzá, de ez a fénykép már ma is bátran közölhető volna, mint az orosz fasizmus vezérkarának ábrázolása.
Franciaország már vasárnap válaszolt Hitler beszédére
1937 február
Párizs, január 31.
Még sohasem történt meg, hogy a francia lapok Hitler beszédét teljes terjedelmében hozták volna, ebben a megbecsülésben még francia államférfiak fontos politikai megnyilatkozásai sem szoktak részesülni. De a vasárnapi lapok ezen túl bőséges magyarázatokat és megjegyzéseket is fűznek a beszédhez és a sajtó vezető orgánumai vezércikkben fejtik ki az álláspontjukat. Ennek a szélesskálájú orgonának a hangjaiból a bizakodás, a kételkedés, az elégedetlenség és a megelégedés egyaránt felmorajlik.
Elégedetlen az egész sajtó - még a jobboldali kormányellenes lapok is! - amiatt, hogy Blum miniszterelnök mult vasárnapi beszédére Hitler még csak nem is válaszolt, és Franciaország miniszterelnökének nevét ki sem ejtette ugyanakkor, amikor részletesen foglalkozott Eden angol külügyminiszter beszédével.
Ezt a példát nem követte Delbos francia külügyminiszter, aki vasárnap a Chateauroux-i hősi emlékmű leleplezésén hosszú beszédet mondott és részletesen válaszolt Hitler külpolitikai fejtegetéseire.
A halottak üzennek...
- Franciaország főcélja továbbra is a béke marad, - mondotta Delbos külügyminiszter - azért haltak meg ezek a hősök és ezt akarják azok a harcosok is, akik túlélték a világégést. A halottaknak ezt az üzenetét megértették minden országban, azok is , akik a mi oldalunkon harcoltak és azok is, akik ellenségeink oldalán álltak. Minden népnek együtt kell dolgoznia a béke érdekében és minden ország kormányának legelsőrendű feladata, hogy biztosítsa országa békéjét. Éppen ezért nem kételkedem azoknak az ünnepélyes nyilatkozatoknak az őszinteségében, amelyekkel Hitler kancellár éppen tegnap erősítette meg békeakaratát.
A nézeteltérések nem a célra vonatkoznak, hanem a módszerekre. Ezeket a módszereket kell tehát egymáshoz közelebb hozni, bármilyen eltérőnek vagy ellentétesnek látszanak is. Készséggel állapítom meg, hogy Hitler beszédében nincs semmi támadás Franciaország elen és hogy a kancellár azt mondotta, hogy Németország és Franciaország között nem lehet alap semmiféle vitára. Ez a mi gondolatunk és a mi óhajunk is! de nemcsak mi vagyunk - németek és franciák - egyedül a világon, a béke fentartásának olyan általános feltételei vannak, amelyek túlterjednek mindkét országon.
E feltételek és szabályok közé tartozik szerintünk az, hogy tartsuk tiszteletben a szerződéseket. Amikor a kancellár utalt korábbi szerződésmegtagadásokra és ezekhez egyedül saját kezdeményezéséből újabb felmondásokat fűzött, ezzel nem erősítette meg a bizalmat, amely az aláírások érvényén nyugszik. Kétségtelen, hogy új lapra fordít a történelemben és késznek nyilatkozik a jövőben a becsületes együttműködésre, de a nemzetközi együttműködés tárgyalásokat és megállapodásokat foglal magában és ezek a megállapodások nagy nehézségekkel fenyegetnek, ha Németországnak az a nézete, hogy a fegyverkezés - igaz, hogy védelmi célú fegyverkezés - kérdésének ő az egyedüli bírája.
Franciaország általános leszerelési értekezletet akar!
- Készséggel elismerem azonban, - hogy a kancellár beszéde egyébként sokkal pozitívabb részeket is tartalmaz éppen a leszerelés kérdésében, amelyről helyesen mondja, hogy egész terjedelmében kell megvizsgálni. Mi ugyanígy gondolkodunk, amikor a leszerelési általános értekezlet egybehívását kérjük. Különösen megragadta figyelmemet ez a kijelentése: „A béke a mi legfőbb javunk. Németország minden tőle telhetőt meglesz, hogy ennek művéhez hozzájáruljon.”
Ami minket illet, tudjuk, hogy a végső megállapodás biztosításához nem szükséges, hogy a tárgyalások már kezdetben azonos nézetekből induljanak ki és készek vagyunk és maradjunk minden erőfeszítésre, amely a kibékülést és közeledést célozza. Egyedüli feltételünk az, hogy ezek az erőfeszítések ne irányuljanak senki ellen sem. Amikor ezt mondom, Szovjet-Oroszországra gondolok.
Veszélyes és önkényes lenne azt akarni, hogy a nemzetközi közösségből kizárjunk egy több mint kétszázmillió lakosú országot, amely egyébként nem gondol mások kizárására és amely, ugyanúgy mint mi, a béke szükségétől és óhajától van áthalva.
„Nem kívánunk Németországtól semmi olyat, amit ne kívánnánk mindenkitől és saját magunktól is!”
- Rá akarok térni most egy másik kérdésre, amely általános kérdés és ugyanakkor francia-német kérdés. Amikor azt mondjuk, hogy Európa gazdasági újjáépítésének az a feltétele, hogy békés légkör alakuljon ki, hogy nyilvánossá tegyük és ellenőrzés alá helyezzük a fegyverkezéseket, hogy megállítsuk és fokozatosan korlátozzuk a fegyverkezést, akkor Németország hajlandó a mi szavainkban sértő utalást látni.
Mi azonban mindig azt hirdettük, hogy ezek a megállapítások valamennyi országra érvényesek, beleértve magunkat is! Nem kívánunk Németországtól semmi olyat, amit ne kívánnánk mindenkitől és saját magunktól is! Amikor azt mondjuk, hogy készek vagyunk közreműködni a nyersanyagok méltányosabb elosztásában, arra is gondolunk, hogy ezzel ne a háborút tápláljuk.
Egyenruhában akartak felvonulni a nyilasok - a békéscsabai rendőrség betiltotta gyűlésüket
1937 február
Békéscsaba, január 31.
A békésmegyei nyilasok vasárnap délután népgyűlés akartak tartani Békéscsabán, amelyen vezérük, gróf Festetics Sándor is megjelent és beszédet tartott volna. Bordás Árpád rendőrtanácsos, a békéscsabai rendőrség vezetője, az este magához kérette a gyűlés rendezőit és közölte velük, hogy semmi körülmények között nem járul hozzá ahhoz, hogy a mezőberényi nyilaskeresztes szervezet tagjai egyenruhában és katonai menetben vonuljanak fel a gyűlésre.
A rendezők kijelentették, hogy az egyenruhás felvonulás elmaradását nem tudják biztosítani, mire a rendőrtanácsos tudomásukra adta, hogy ilyen körülmények között a gyűlés megtartását nem engedélyezi. A határozatot megtáviratozták gróf Festetics vezérnek Dégre, aki ennek folytán békéscsabai kirándulását bizonytalan időre elhalasztotta.
(Folytatáshoz kattints a További bejegyzések-re)
Súlyos katonai hibát követtem el! - mondja Franco tábornok
1937 február
London, február 7.
Madrid már kezeink közt volt. És ekkor történt a hiba! A toledói Alcazar felmentésére csapatokat vontunk el e vonalakról, amelyeknek visszaszerzése egy teljes hónapig tartott. Közben Valenciából csapatokkal, municióval és a védelem minden eszközével ellátták Madridot és ez az oka, hogy most már hónapok óta folyik az ostrom. Mi természetesen a várost nem akarjuk teljesen elpusztítani és ez is megnehezíti munkánkat….
Jövendő terveire vonatkozólag kijelentette Franco tábornok, hogy teljes győzelme után katonai diktatúrát fog kikiáltani.
Jobboldali vagy baloldali gazdaságpolitika?
1937 február
A pénznek nincs szaga, mondotta közel kétezer évvel ezelőtt egy római császár, s ma ugyanolyan joggal mondhatnók, az üzletnek nincs világnézete, nincs nemzetisége s nincs pártállása.
A londoni tőzsdén nemcsak az angol nehézipari részvények, de a Young- és Dawes-kölcsönök és a német ipari részvények árfolyama is emelkedik, azon egyszerű okból, mert az angol ipar óriási rendeléseiből erőteljes rész jut a német iparnak is s az angol fegyverkezésből, amely nagyrészt a németek ellen irányul, nem csekély hasznot könyvelhet el a német ipar is. Nincs elszomorítóbb ezek után, mint az acsarkodás, amely Magyarországon a jobboldali és baloldali gazdaságpolitika hívei között folyik.
Gazdaságpolitika csak egyféle van: a józan ész gazdaságpolitikája, az a gazdaságpolitika, amely a nemzet, az összesség javára szolgál, s nem abban áll, hogy a nyereséget, a pénzt kiveszi az egyik zsebből és belerakja a másikba. Nálunk pedig ez folyik, nem jobboldali gazdaságpolitika. A liberális gazdaságpolitika háborúelőtti formájában megszűnt s ma már csak a mult halványuló emléke. Az állam mindenütt, s így nálunk is erőteljesen belenyúl a gazdasági vérkeringésbe s az egyensúlyt nem bízza az erők szabad játékára.
Másutt azonban a tervgazdaságnak, dirigált gazdaságnak haszonélvezője az állam, a lakosság túlnyomó többsége, nálunk azonban nem! A Harmadik birodalom kormánya polgári országban eddig ismeretlen fokig ragadta magához a gazdasági élet irányítását, ellenőrzését és vezetését. Új gazdasági életrend épült a Rajna és az Inn között, amelynek hatalmi köre a mindennapi kenyértől az utolsó talpszegig terjed.
Ez az új gazdasági rend, amelynek családfája két ősre: a német háborús gazdálkodásra és az orosz Ötéves Tervre vezethető vissza, irtóztató áldozatokba került. Hans Priesler számításai szerint a német állami konjunktúra finanszírozása három év alatt kerek számban harminc milliárdba került, ebből 57% kölcsönökre esik, amelyek a német nemzeti vagyon tartalékait szívták fel, a fennmaradó 43 százalékból négy millió esik megtakarított munkanélküli segélyre, hatmillió fokozott adóbevételre s csak egymillió kiviteli illetékre.
Nem bíráljuk ezt a gazdaságpolitikát, csak megállapítjuk, hogy viszont három év alatt ebből az összegből új utak, új hadsereg, új épülettömegek keletkeztek s a német munkanélküliek száma lecsökkent 5.7 millióról 1.4 millióra. Igaz, hogy a német megélhetési index több mint a duplája az angolnak, mert Anglia is belenyúlt ugyan a gazdasági élet gépezetébe, de az angol kezet a józan ész s a szabadság régi hagyományai vezették.
Az aranystandard feladása óta Anglia átszervezte az angol vas- és acélipart, felújította az angol szövőipart, új egységbe kovácsolta az angol hajózást, fellendítette az angol mezőgazdaságot. Nagy pénzbeli áldozatokkal, de centralizált, erőteljes, hozzáértő vezetéssel, s még az évszázadok óta teljesen szabad külkereskedelmet is úgy szabályozta, hogy Anglia belső termelése és kiviteli érdekei között összhangot teremtsen.
Sem Németországban, sem Angliában nem történt, hogy az állam az ölébe hulló hatalmat egy vagy más vállalat, réteg, üzlet, szövetkezet vagy szövetség javára használja fel, ellenszolgáltatás nélkül, egyes embereknek oktalanul és céltalanul nemzeti ajándékot osztogasson. Ebből a felemás magyar politikából csak igen kevés embernek van haszna. Ettől nem gyarapodik a magyar gazdaság, nem él jobban s olcsóbban a magyar paraszt. Ez nem jobboldali, sem baloldali, sem pedig egykézpolitika, legfeljebb a kiválasztott kezek politikája.
Apró sziget a La Manche-csatornában
1937 február
Portsmouth
A La Manche-csatornában, egy kilométernyire Portsmouth angol kikötőtől különös, apró sziget van. A tenyérnyi szigeten éppen hogy egyetlen ház fér el. Ezt a szigetet több mint tíz esztendővel ezelőtt megvásárolta egy különc angol és házat épített rajta. A teljes kényelemmel berendezett házban tizenkét szoba van, a ház körül egészen kis kert, amelyben egyetlen fa és néhány bokor áll.
A különös ház különc lakója jól érzi magát a szigeten és azt sem bánja, hogy hetenként többször ivóvízért kell küldenie a szárazföldre és időközönként a villanyáramot szolgáltató akkumulátorokat is újra kell töltetnie. Vitorlás és motorcsónak áll rendelkezésére, amelyen személyzete gyakran megy Portsmounthba, de maga azonban ritkán teszi ki a lábát a szigetről.
Kerüli az embereket és hogy mások se zavarhassák, arra tényleg a legjobb módot választotta, amikor mint modern Robinson a kis szigetre költözött. Itt nem zavarják a szomszédok, látogatók se látogatnak hozzá, mert mindenki kétszer is meggondolja magát, mielőtt tengerre száll...
Csak a tenger hullámainak örök mormogását hallja az új Robinson és ködben a hajószirénák búgását.
A miskolci nyilas-dúlás véres vasárnapja!
1937 február
Kátrányostojással, olajos villanykörtével, bokszerral, gumibottal, kardlappal, ököllel dühöngött egész nap a csata * Miskolc, február 21.
Kora hajnalban lépünk ki a miskolci pályaudvar kapuján. Alig egy hete jártunk errefelé és most megdöbbenéssel vesszük észre, mennyire megváltozott a békés, művelt felvidéki város arculatja. Nem azért mintha az uccákon valami is történne egyelőre, - hiszen alig virrad meg! Hanem azért, mert a néptelen, szinte halott város bezárt ablaktáblái, lehúzott redőnyei, komoran becsukódó kapui között olyan nyomasztó, olyan riasztó a kora reggeli csend, hogy azon kezdünk gondolkozni: ennek a szerencsétlen országnak a történelmében mikor éltünk át hasonlóan csendes napokat? Annak, aki vissza tud emlékezni tizenhét-tizennyolc esztendőre, nem nehéz arra rádöbbenni: milyen megrázóan, milyen kisértetiesen hasonlít Miskolc vasárnap hajnali képe és hangulata a magyar közelmúlt leggyászosabb korszakához...
A hasonlóságot még növeli az, hogy a szép, tiszta várost valósággal beszennyezték tegnapól mára a tarka, üvöltöző, ízléstelen, uszító plakátok ezrei. Mintha fekélyek borítanák a házak falát, mintha himlőbe esett volna ez a szép, rendezett arcú város! A plakátokon a nagybankok, a kaptalisták, a szocialdemokraták, a liberálisok és legfőképpen a zsidó polgárság ellen uszítanak olyan alpári hangon, olyan trágár szavakban, amelyekről azt hittük eddig, hogy a nyomtatott betűt nem bírják el. Úgy látszik, csalódtunk... A gyalogjáró és a kocsiút is tele van szemetelve röpcédulákkal, melyekről ilyen ízléses modtatok robbanak az érkező utas elé. „Reisingerné bugyogója a marxisták lobogója” De a szociáldemokraták sem maradnak adósok! Az ő röpcédulájuk címe ez: „Árulók vagy tudatlanok?”
A nyilas röpcédulák és plakátok a felekezet és osztály elleni izgatás minden lehetőségét kimerítették, a szociáldemokraták inkább csak adatokat közölnek arról, hogy a miskolci nyilasok vezetője, Markovics fűszerkereskedő, aki öt esztendeje vándorolt Magyarországba, alig tud magyarul, de az apósa egy német S. A. vezető, akinek közvetítésével gurul a berlini márka a nyilaspropaganda bugyellárisába...
Amint beljebb kerülünk a városba, kezd már népesedni az ucca. De egyelőre mást nem látunk, mint rendőröket, detektíveket, karszalagos és egyenruhás nyilasokat. A polgárság bezárkózott a lakásokba, a bérházak kapui sehogyan sem akarnak még az első napsugárra sem megmozdulni.
A Korona-szálló közelében bőrkabátos, többnyire Borsodban ismeretlen emberek gyülekeznek. Ezek szombat este érkeztek Miskolcra: a debreceni, békési, mezőberényi, nyíregyházi és szegedi nyilasok... Ők kezdték a múlt őszön is a miskolci nyilas- verekedéseket: ők azok, akik elhatározták, hogy fölforgatják Miskolc nyugalmát, ha törik-szakad. A szálló felé egyre sűrűbben masíroznak a nyilas keresztes járőrök. Csak rájuk kell nézni és máris látjuk, hogy pontosan másolják a német mintát: egyenruhában menetelnek, stramm lépteik döngetik az uccaköveket és fittyet hánynak arra a belügyminiszteri rendeletre, amely az egyenruhaviselést civileknek megtiltotta...
A Korona előcsarnokában őrködik Hermann Imre ügyvéd, a miskolci nyilasok fiatal ügyésze és Báthory Gyula kéményseprőmester, a nyilasok alelnöke, egész SA-gárdával. Arra vigyáznak, hogy csak olyanok, mehessenek be a díszterembe, a nagygyűlésre, akiknek jegyük van. Ki is kérdezik őket és aki nem tudja megmondani, kitől kapta jegyét, azt irgalmatlanul kikergetik.
Jelszó?...Hermann!
Néha titokzatos arcú idegenek lépnek be az előcsarnokba, feltartott kézzel üdvözlik a jelenlevőket, egy-egy bőrkabátos elébük megy, sugdosnak és egyre sűrűbben halljuk a következő párbeszédet:
- Jelszó?
- Hermann!
A miskolci nyilas-dúlás véres vasárnapja!
Az ember nehezen tudná megmondani: miért éppen ilyen német hangzású jelszót használnak a mai vasárnapon? Hermann Imrét, az ügyészt akarják-e megtisztelni olyan nagyon, vagy ezzel is azt domborítják ki, hogy egész mozgalmuk származása, tartalma, úgynevezett gondolatvilága és titkos erőtartaléka is német? A magyar nácik nagyvezérkara még nincs sehol! De a közkatonák annál serényebbek. Az uccán alig látni mást, mint őket. Főként azokat, akik nem tartoznak a miskolci nyilasgarnizónhoz és az Alföldről jöttek, hogy holnapra, amikor már sikerült néhány tucat bevert fejet itthagyni és a városbékéjét feldúlni, ismét kereket oldjanak...
A munkások megrohanják a ,,Koroná”-t!
A nagyon figyelmes szem azonban észreveszi, hogy a mellékuccákban valami készül. Szinte percek alatt gyülekeznek kisebb civil csoportok. Ezek a szociáldemokrata munkások, aki percek alatt meglepetésszerűen gyűltek össze a mellékuccákban és rohanják meg a Korona előcsarnokát. A cirkáló rendőrök ugyan megpróbálták feltartani a csoportokat, amelyek pillanatokra széjjelszéledtek, de egy uccával tovább újra gyülekeztek és ellenállhatatlan rohammal zúdultak rá a Korona ajtóira.
Reisinger Ferenc képviselő és felesége vezetésével mintegy kétszáz főnyi szociáldemokrata munkás zúdult be a kapukon, magasan lobogtatva a szabályszerű belépőjegyeket, amelyekhez hozzájutottak. Félretolták a kapuőröket, akiket meglepetésszerűen ért az a támadás. Meg kell adni: keményen harcoltak a rendőrök, de nem tudták a rohamot visszatartani!
- Jegyünk van, jogunk van bemenni! - kiáltották kórusban a munkások és egyre beljebb nyomták a védekező nyilasokat, meg a rendőröket. Alig telt bele két-három perc, a lépcsőkön kitört a botrányos verekedés. Hogy ki kezdte, azt lehetetlen volt megállapítani! A zsebekből pillanatok alatt kerültek elő boxerek, gumibotok, riasztópisztolyok, lövések dördültek el a márványfalak között, amelyek vészesen visszhangoztak, minden oldalról segélykiáltások sikoltottak bele az ordításba, a szidalmakba, a gyűlölködő kiáltozásba.
Véres csata kátránnyal, olajjal, villanykörtékkel
- Jaj, meggyújtottak!
- Égek! Égek..
- Jaj a szemem!..
Közben puffogtak a gumibotok, zúztak a bokszerek, kaszálltak az öklök, rúgtak a lábak, vér folyt az arcokról, tépték-szaggatták a ruhákat, hemperegtek a lépcsőn az egymásba kapaszkodott emberek, egész gomolyagban rúgták, harapták, csípték egymást..
Utóbb kiderült, hogy a szociáldemokrata munkások a legnagyobb pánikot azzal okozták, hogy kiégett villanykörtéket töltöttek meg olajjal, üres tojáshéjjakat kátránnyal és ezekkel hajigálták a nyilasokat, akik azonban ezt a haditechnikát ugyancsak elsajátították és a zsebeikből hasonló modern harcieszközöket szedtek elő. A miskolci rendőrök egy része sokáig viselni fogja arcán, kezén és ruháján a kátrány és olaj nyomait...
Az üvöltözésben, a csatazajban, az általános sikoltozásban, rikoltozásban szinte elveszett a nagy csörömpölés: senki sem vette észre, hogy az előcsarnok hatalmas üvegablaka ezer darabra zúzva zuhan ki az uccára, megsebezve az ajtó körül tartózkodó nyilasokat. Már tíz perce tartott a verekedés, már sebesültek jajgattak a földön, mikor futólépésben érkezett egy felügyelő vezetésével a gyalogosrendőrök egy osztaga. A szálloda oldalajtóján rohantak be, heves kézitusa árán választották szét a verekedőket, majd beterelték az előcsarnok egyik sarkába a szociáldemokratákat.
- Felszólítom önöket, - kiáltotta a szociáldemokraták felé harsány hangon a felügyelő - hagyják el a helyiséget!
Ezt a fölszólítást hiába imételte meg ötször-hatszor: a szociáldemokraták rá sem hederítettek. Tovább kiabáltak ők is, a nyilasok is.
- Mennyi napi díjjat kaptok , csirkefogók? - üvöltöttek a szociáldemokraták.
- Sztalin bérencei - felelték a nyilasok.
- Jól gurul-e a márka? - enyelegtek a munkások.
- Hiszen a gróf gondnokság alatt van! Honnan a vágott dohány?
A hangzavar ismét emelkedőben volt és a két csoportot egymástól vad erőfeszítéssel távoltartó rendőrök feje fölött újra röpködni kezdtek a kátrányos tojás-shrapnellek és az olajjal töltött villanykörte-gránátok.
Puffogva törtek százfelé egy-egy arcon, vagy a falon és újra sebesültek estek össze.
A rendőrök erre kardot rántottak és nekiestek a szociáldemokratáknak. A munkásságot, amely folyvást szitkozódott, a nyilasok megdühödött ordítozása közben szorították ki a rendőrök az uccára. Az előcsarnokban és az uccán valósággal csépelték a rendőrkardok a tömeget. A lovasrendőrök Ujházy Dénes rendőrtanácsos utasítására egyik oldalon a színházig, másik oldalon a piactérig szorították vissza, ügetve és kardlapozva az ordítva menekülő tömeget...
Itt a Vezér: kezdődik a gyűlés!
A nagy csata a Korona előcsarnokában, lépcsőházában és az uccán reggel kilenctől féltizenegyig tartott. Festetics Sándor gróf és kisérete az ütközet színhelyét messze elkerülte. Egyáltalán nem mutatkoztak, csak féltizenegy után, amikor az ucca már aránylag csendes volt. A gróf Dücső Jánosnéval és legszűkebb vezérkarával érkezett a Korona előcsarnokába, ahol akkor már csak a rengeteg üvegcserép, tojáshéjmaradványok, szétfolyt kátrányolaj, leszakított ruha, ronggyá tiport cipő és néhány vérfolt emlékeztetett a csatára. Festeticsék azonnal a nagyterembe mentek. A falon a megszokott ízlésben készült nyilasplakátok, a terem végén pedig egy óriási Sztalin arckép látszott. Az emelvényen mikrofon, mögötte székek. A székeken párnák, a legfőbb négy vezér számára, a párnákon egy-egy jellegzetes zsidó fej, hozzá egy-egy ilyenfajta körmondat: ”Vajh ki ő és merre van hazája?”... ”Faj-e vagy emlékezet?... ”Van-e ki őt nem ismeri?”... Ezekre a párnákra telepedett le a jobbra-balra mosolygó gróf és kísérete. Ugyanebben a percben a karzatra kitűztek egy vörös lobogót, amelyen zöld nyilaskereszt látszott...
- Bátorság! Bátorság! Bátorság! - harsant fel a tömeg bátorítóan a sápadt Festetics gróf felé, aki erre igen bátran helyet foglal azon a párnán, amelyre ezt a fölírást hímezték gyöngéd nyilas-női kezek: „Vajh ki ő és merre van hazája?„ (Ezt nyilván nem azokra a nyilasokra értették, akik a városba ki tudja honnan furakodtak be! Sem a miskolci nyilas elnökre, aki még magyarul sem tud...) Az egyik alvezér komor figyelemeztetést intézett most az egybegyűltekhez:
- Figyelmeztetem azokat, akik befurakodtak ide, engedély nélkül, hogy önként vonuljanak ki, mert már ismerjük őket, kinyomoztuk őket és ha nem mennek akkor...
Ebben a pillanatban a terem végéből fölsivalkodott egy cérnavékony hang:
- Zsidó újságírók kifelé!
Ez volt a nyitány a miskolci nyilaselnök, Markovics Péter néptárs beszédéhez. Az elnök a tömeggel együtt mondja a magyar Hiszekegy-et. Meg kell állapítani, hogy ez a tömegkórus jótékonyan hat a szólistára, mert nem lehet annyira észrevenni, milyen nagyon nem tud magyarul...
Sajnos, már akkor a kórus elhallgat, amikor a megjelenteket üdvözli az elnök úr és így siralmasan nyilvánvalóvá lesz, mennyire idegen ő ezen a földön.. Utána Hermann Imre magyarázza meg: hogy miért nyújtják előre a kezüket a nyilasok, mikor köszöntenek valakit.
- Azért, hogy lássák: tiszta a kezünk!
Akik Festetics vezért hátbatámadják..
E meglepő kijelentés után ugyancsak meglepő fordulattal így folytatja:
- Én nem személyeskedem!... A világért sem! Csak annyit mondok, hogy mindenki gazember, aki a mi szeretett vezérünket, Festetics grófot hátbatámadja. Halálos elszántsággal vettük fel a harcot (be jó volna, ha a nyilasvezérek nem germánizmusokban beszélnének!) és százhuszan vagyunk itt olyan gyerekek, akik kiállottuk a tűzpróbát!
Most teátrális pózba vágja magát.
- Vezérem! Derék fiúk ezek, akik itt vannak: Istenemre mondom! Szólj már hozzájuk néhány szót, mert megérdemlik!
A vezér, akinek nyilván esze ágában sem volt egy szót sem szólni, erre, mégis csak fölemelkedik a „Vajh ki ő és merre van hazája„ párnáról és kissé rekedtes hangon nyilatkoztatja ki (egy vezér mindig kinyilatkoztat!), hogy neki kedvesebb az, aki nem tud magyarul, de magyarul érez...
Hogy a gróf vajh miért mondja ezt, könnyű kitalálni! Könnyű kitalálni annak is, aki az imént Markovics néptársat beszélni hallotta, de könnyű kitalálni annak is, aki most a grófot hallja...
- A nyilaskeresztesmozgalmat, - erről biztos tudomásom van! - Hitler fiókmozgalmának tartják... Ez végre nem volna szégyen, mert a kereszténység is Palesztinából való, tehát nem volt magyar mozgalom!
A dégi Franco
Karszalagos rendezők serényen teáért rohantak, mert a vezér rekedt és szürcsölni óhajt, mielőtt folytatná. A teától új erőre kapva, a következőket mondta:
- A képviselőházban én bűnszövetkezetet látok, amely bele fog menni a választójog minden korlátozásába, csak hogy megtarthassa parlamenti székét... De ha másként nem megy: éppen úgy ki fogom húzni a kardot, mint Franco tábornok!
- Le a bankokkal! - hangzik a harsány kiáltás. - Államosítani kell a bankokat!
A bankokat kommunizálni óhajtó néptársaknak azt feleli a gróf, hogy a Nemzeti Bankot államosítani kell, - ő egyelőre óvatosan csak a Nemzeti Bankot érti! - mert nem lehet az igazgatóságra bízni, hogy ki kap pénzt és ki nem kap pénzt... A gróf szélesen kaszál hosszú karjaival, mintha csépelne. Szót csépelne... Utána egy vasmunkás, Balog Imre következik, majd a vezérszónok: Dr. Dücső Jánosné. Igen izgalmas hangon kezdi. Azt mondja, hogy sajnálja a szociáldemokratákat, mert nem ők a bűnösek, hanem az az aljas gazember Buchinger... De a néppel mi teremtjük meg a lelki egységet - folytatta őnagysága - mi foglalkozunk a néppel, nem Eckhardt Tibor, mert mi nem ülünk a Moulin Rouge-ban éjszakánként, mint Echkart Tibor, sem a Balaton-kávéházban, mint Dinnyés Lajos...
Ezután a MOVE-t védelmezte a harcias hölgy, majd így fejezte be szavait:
- A kő elgurult és hogy hol fog megállni, azt magunk sem tudjuk!
A költői idézetet ugyan nem egészen helyesen használta, de történelemből jó osztályzatot érdemel, mert abban igaza van a hölgynek, hogy a világtörténelem egyetlen forradalmának elindítói sem tudták többé a guruló követ megállítani. (Hát a guruló márkát ki állítja meg?)
Festetics gróf nagyon élvezi Dücsőné előadását. Minden uszításra helyesel, bájosan mosolyog, integet. Olyan, mint egy primadonna a kocsikorzón, mikor virágok hullanak, hóvirágok... rá. Dücsőné után Vajas Sándor szegedi nyilaskeresztes szónokolt.
Támadják az Emericanát és a Turult!
- Itt az idő: végre ne az excellenciás, méltóságos és nagyságos begyepesedett barmok üvöltözzenek az ifjúságnak! Nincs szükség azokra a zártkörű társaságokra sem, amelyeket az Emericana, a Turul, a katolikus és protestáns körök és szövetségek teremtettek.
De már erre a hátulsó sorokból fenyegető moraj felel. A miskolci diákok kezdenek kiabálni:
- Ne bántsák az Emericanát! Hagyják békében a fiatalságot! Coki a Turultól!
Báthory alelnök beszélt ezután, majd ismét Dücsőné szólalt fel és mentegetőzve kérte a megjelenteket: a világért se értsék félre a diákszervezetekről mondott szavakat. A diákok azonban nem kívánták tovább hallgatni a gyűlést és jórészt kivonultak a teremből. Mire délben negyedkettőkor vége volt minden szónoklásnak, az ucca némán, elhagyatottan várta az elvonulókat.
Nem lehetett senkit sem látni Miskolc főbb útvonalain, csak rendőröket. Festetics és kísérete testőrök sorfala közben ment át a Polgári Kaszinóba, ahol a legszűkebb körben ebédeltek.
Nyilas Petár Markovics kissé lemaradt a társaságtól, mire ijedten kért két rendőrt, hogy kísérjék el az ebéd színhelyére... Délután négykor Festetics és baráti köre Lillafüredre autózott ötórai teára, ahonnan csak este hét órakor tértek vissza a városba, hogy a gyorsvonattal elutazzanak.
De a miskolci uccára ezen a vasárnapon békés polgár nem tette ki a lábát. Szünet nélkül folytak a kisebb-nagyobb verekedések, csetepaték, összetűzések, nyilas - nácik és szociáldemokraták között. Az uccákon rendőrjárőrök cirkáltak még a késő éjszakai órákban is, az uccakereszteződéseknél pedig egész rendőrszakaszok álltak tartalékban.
Tasnády Antal főtanácsos, a miskolci rendőrség vezetője, még a késő esti órákban sem hagyta el az uccát. Személyesen akart intézkedni, valahányszor verekedést jelentettek valahonnan. Hírek szerint még az éjszakai órákban is verekedésre van kilátás, mert akkor indulnak vissza alföldi székhelyeikre az ideérkezett nyilaskeresztesek...
Hirtelen meghalt Szegeden a világháború első sebesültje
1937 február
Szeged, február 21.
A napokban meghalt itt Balla Ferenc trafikos, negyvenhárom éves volt. Igen kevesen tudják, hogy a szívszélhüdésben hirtelen elhúnyt trafikos a világháború legelső sebesültje és legelső hadirokkantja volt!
1914 július 30-án, kora reggel a cs. és kir. 7. utászzászlóalj egy járőre evezett át a Száván, a szemendriai sziget felé. Öten voltak és mind önként jelentkeztek erre a veszélyes földerítő szolgálatra. Amint a folyó közepébe értek, vad tüzelés zúdult a csónakra és Balla Ferenc őrvezetőt golyó érte.
Az utászoknak sikerült visszavergődni a magyar partra és ott megállapították, hogy Ballának súlyos haslövése van, belső részei hét helyen elszakadtak és a golyót nem is tudták eltávolítani a testéből.
Sokáig sínylődött különböző hadikórházakban, többször operálták, azután rokkanttá nyilvánították, de hősies magatartásáért előléptették szakaszvezetővé. A világháború első invalidusa visszatért Szegedre, utóbb trafikengedélyt kapott, megnősült és két gyermek apja lett.
Mivel a trafik rosszul jövedelmezett, Balla ismét dolgozni kezdett régi szakmájában: az asztalosmesterségben. Néhány nappal ezelőtt késő este jött haza az ipartestületből és felesége reggel holtan akadt rá a kövezeten. Szívszélhűdés ölte meg.
Esküvő-mozgósítással!
1937 február
6 detektív
15 gyári munkás
10 futballista
10 boxoló
3 szobalány
1 inas
1 pincsikutya
néztek farkasszemet egymással vasárnap délben a hűtlen vőlegény esküvőjén, amely az elhagyott menyasszony jelenlétében folyt le.
Vasárnap délben díszes esküvő előkészületeitől volt mozgalmas a Dohány uccai zsidótemplom környéke. Autók sorakoztak fel, a templomot zsúfolásig választékos közönség töltötte meg, búgott az orgona, énekelt a kórus és megérkezett az ifjú pár is, egy bőrgyár fiatal igazgatója és menyasszonya, egy gazdag budapesti fakereskedő leánya. A templom közönségén előbb alig észrevehetően, később mindinkább s a be nem avatott számára is megállapíthatóan, bizonyos idegesség és izgalom vett erőt. Amint mondani szokás: „valami volt a levegőben”.
A hölgyek részére fentartott baloldalon ugyanis feltűnően szőke, izgatott perzsabundás hölgy ágaskodott s kezében színházi látcsővel figyelte az eseményeket.
A látcsöves hölgy egyre több érdeklődő figyelmét vonta magára, amikor hirtelen hat marcona úr lépett melléje, akik szó nélkül körülfogták és ettől a pillanattól kezdve minden mozdulatát gyanakvó pillantásokkal kísérték. A hat úr gyűrűjén kívül pedig még tíz-tizenöt főből álló, nem kevésbé marcona és nem kevésbé gyanakvó úr sorakozott fel, miközben a hölgy részint a frakkos vőlegény, részint pedig az első padsort teljesen megtöltő húsz fiatalember felé ívelt szikrázó pillantásokat.
A villamossággal feszített légkörben végre megkezdődött a szertartás, amelynek végeztével a férj és a fiatalasszony leszálltak az emelvényről, a jelenlévők hozzájuk léptek, hogy gratuláljanak nekik. Ekkor azonban meglepő fordulat következett be. A fiatal pár rémült pillantást vetve a perzsabundás hölgy felé, menekülve tartott a kijárat felé, ott beugrott egy autóba és gyorsan elhajtott.
Ekkor már a templom egész közönsége tudta a szomszédjától, hogy mi történt. A fiatal férj, Füredi Béla, egy bőrgyár igazgatója, öt éven át udvarolt egy francia gróf válófélben levő feleségének, a magyar származású La Rouchefoucold grófnénak, aki a ötesztendős barátságból azt az elhamarkodott következtetést vonta le, hogy a fiatal igazgató úr őt nőül is fogja venni. Az igazgató azonban egy fakereskedő leányát, Gárdos Magdolnát vezette oltárhoz.
A grófné a szakításba és az esküvőbe nem tudott belenyugodni s többször megfenyegette még az esküvő előtt volt vőlegényét, hogy az oltár előtt fog botrányt rendezni, mire a vőlegény a rendőrséghez fordult védelemért. A rendőrség ki is rendelt az esküvőre hat detektívet, - ez volt a hat marcona úr - a detektívek körül felsorakozó urak pedig bőrgyári alkalmazottak, a férj tisztviselői voltak, akik ugyancsak az elhagyott menyasszonyra „vigyáztak”. A grófné azonban szintén el volt készülve a „mozgósításra”, mert ő is megkérte barátait: tíz futballistát és tíz bokszolót, hogy vigyázzanak reá a templomban, ha netalán baja találna esni, - ezek voltak azok az izmos fiatalemberek, akik az első padsorokat megtöltötték.… A két tábor az egész szertartás alatt farkasszemet nézett egymással, de összeütközésre nem került a sor. A kijáratnál ott várakozott a grófné három szobalánya és inasa és ott volt a grófné kis pincsikutyája.
- Higgyék el, - mondotta később könnyes szemmel - nem akartam én botrányt abban a szent pillanatban, csak látni akartam még egyszer, utoljára, a hűtlent, mert nagyon fájt a szívem. Nekik mindenesetre másként kellett volna viselkedniök, nem így, hogy a rendőrséget, detektíveket küldenek a nyakamra, hiszen mindenki tudja, hogy egy szerelmes asszonyt csak szép szóval lehet csitítani…
(Forrás: huszadikszazad.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése