Lord Robert Cecil szenzációs levele a békeszerző-dések területi rendelkezé-
sek módosítá-
sáról
1931 szeptember
Az ügyvédek miskolci vándorgyülésén, amelyről más helyen számolunk be, Auer Pál ismertette az angol népszövetségi delegáció vezetőjének, Lord Robert Cecilnek, a békeszerződések reviziójára vonatkozó nagyjelentőségü állásfoglalását.
A Lord annak idején résztvett a Népszövetség megalakításában és az ő kezdeményezésére került bele a békeszerződéseket bevezető „Nemzetek Szövetségének Egyezségokmányá”-ba a híres 19. §, amely szerint a közgyülés fölhívhatja a Népszövetség tagjait „az alkalmazhatatlanná vált szerződéseknek és olyan nemzetközi állapotoknak ujabb megvizsgálására, amelyeknek fönmaradása a világbékét veszélyeztetné”. A sokat vitatott 19. szakasz értelmezéséről Lord Robert Cecil levelet intézett Auer Pálhoz, amely most kerül először a nyilvánosság elé.
„Ami azoknak az intencióját illeti - írja a Lord -, akik a Covenant-ot szövegezték, nincs róla tudomásom, hogy bárki is különbséget kívánt volna tenni a szerződések csoportjai között abból a szempontból, hogy a 19. szakasz azokra alkalmazható-e? Nincs tudomásom semmi oly intencióról, amely különösképen a békeszerződéseket ki akarta volna zárni. Ami a 19. szakasz szövegének jogi értelmét illeti, véleményem szerint semmi sem utal arra, hogy a szerződések bizonyos csoportja, igy a területi megállapodások vagy az 1919. évi békeszerződések ki vannak zárva.
Ha a háboru, mint a hatékony változtatás eszköze kiküszöbölendő, nyilvánvalóan szükséges, hogy valamilyen mód rendelkezésre álljon a törvényes status quo reviziójának keresztülvitelére.
A X. közgyülésen egy határozat ujból megerősítette minden népszövetségi tagállam azon jogát, hogy a 19. szakasz alapján szerződések reviziójának kérdését fölvesse; de az, hogy a szerződés rekonszderációja valóban ajánltatik-e, a közgyülés egyhangu szavazatától függne.”
Hitler felszólalt a nemzeti nacionalisták seregszemléjén
1931 október
Berlin, október 11.
Németország nacionalistái vasárnap seregszemlét tartottak Bad Harzburgban. A seregszemlén a nemzeti szocialisták, a német nemzetiek, a Landvolk-párt tagjai gyültek össze, hogy megmutassák a német jobboldal egységét és erejét.
Eljöttek a demonstrációra többek között Frick volt thüringiai belügyminiszter, Schacht, a Birodalmi Bank volt elnöke, von Seeckt tábornok, a vezérkar volt főnöke. A délutáni nagygyülésen elsőnek Hugenberg titkos tanácsos szólalt föl és beszédében a kormány azonnali lemondását és a diktatórikus rendeletek visszavonulást követelte.
Fölhivta Hindenburg elnököt, hogy ruházza át a hatalmat a nacionalista frontba, mert egyedül ez mentheti meg a német népet. Hitler Adolf szólalt föl ezután:
- Németországot vagy a kommunisták, vagy a nemzeti szocialisták kormányozhatják - mondotta - mert lehetetlen, hogy a birodalom fele kommunista, másik fele nemzeti szocialista legyen.
Schacht beszédében élesen támadta Brüning kancellárt, a kormány pénzügyi és valutapolitikáját, valamint a Birodalmi Bankot.
Dortmundban Severing porosz belügyminiszter egy szocialista gyülésen válaszolt a jobboldali pártok harzburgi tüntetésére. Ha a szélsőjobboldaliak tényleg belépnének a kormányba - mondotta - , ez erős próbára tenné a birodalom hitelképességét.
Tombolva tüntettek Párisban a francia-német barátság és a világbéke mellett
1931 október
Páris, október 4.
Vasárnap este az „Amitié Internationale” hatalmas bankettet rendezett, amelyen a német szellemi élet vezető személyiségei is résztvettek. Lelkesen ünnepelték a banketten Daimling német tábornokot, aki a világháboru alatt az afrikai német csapatok főparancsnoka volt.
Von Hösch német nagykövet nem volt Párisban, ezért helyette Friedberg ügyvivő jelent meg és a németek sorában ott ültek Kochwaeser volt birodalmi miniszter, Bruno Weit, Georg Bernhard, a „Wossische Zeitung” főszerkesztője, valamint Rechberg, a franciabarátságáról hires német nagyiparos. A francia politikát és ujságirást Piot, az „Oeuere” főszerkesztője. De Jouvenel szenátor, Sauerwein, a „Matin” főszerkesztője és más nagy befolyásu személyiségek képviselték.
Az összes szónokok a német-francia barátság sürgős megteremtését jelölték meg a világkáoszból kivezető utnak, mert enélkül a nemzetközi bizalmat helyreállítani és a világkatasztrófát elhárítani nem lehet. Európa szenvedő, nyöszörgő népe azt lesi szivszorongva - mondották a termet zsufolásig megtöltő francia közönség tomboló tetszése közben -, hogy mikor nyújt egymásnak őszinte békejobbot a két egykori halálos ellenfél.
A bankett legkiemelkedőbb eseménye két tiszt - egy német tábornok és egy francia ezredes - beszéde volt. Daimling tábornok viharos tetszést aratott németnyelvű beszédével:
- Én német katona vagyok - mondotta - és hű fia német hazámnak, amelyért életemet kockáztattam és véremet ontottam. De éppen a világháboru győzött meg arról, hogy ennek soha többé megismétlődnie nem szabad. Azt kiáltom felétek: franciák, németek, becsüljétek és szeressétek egymást.
Hasonlóképen nagy sikere volt Picot ezredesnek, aki a „geul caszé”-k, a háboru legsulyosabb rokkantjainak az elnöke és maga is a háboru szörnyü emlékeit viseli arcán. Megrázó beszédében óva intette a francia népet az ujabb háborutól! Egyesítsünk minden erőt a háboru ellen és a béke mellett - mondotta -, egyesüljön a német és francia nép a béke követelésében és föntartásában. Véres és szennyes posványba süllyed a civilizált emberiség, ha franciák és németek nem temetik el a multat!
Vannak olyan vidékek, melyeknek lakosságáról egész télen gondoskodni kell
1931 október
Szeptember hó 28-án és 29-én a főispánok, alispánok és polgármesterek bevonásával értekezlet volt a belügyminisztériumban. Az értekezleten megjelent vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Ivády Béla földmüvelésügyi miniszter és Ernszt Sándor népjóléti miniszter. Az értekezlet a gabonaellátási akcióval és az egyéb jótékonysági akciókra vonatkozó elvi megállapodások kérdésével foglalkozott.
A főispánok, alispánok és polgármesterek előterjesztették a napirenden levő kérdés megoldásához szükséges adatokat, amelyekből megállapitható, hogy bár a helyzet sulyos, a kormánynak módjában fog állani a támogatásra szorultak helyzetének enyhitésére. A rendelkezésre bocsátott adatokat az illetékes minisztériumokban sürgősen feldolgozzák és ennek a munkának az alapján állapitják meg az akció részleteit.
Ivády Béla földmüvelésügyi miniszter az értekezlet után a következő nyilatkozatot tette:
- Vannak olyan vidékek, ahol elég egy hónapi segitség, de vannak olyanok, ahol két, esetleg három hónapi segitségre lesz szükség a tél folyamán. Sajnos, vannak olyan vidékek is, amelynek lakosságáról az egész télen át kell gondoskodni.
- Az eddig hallottak szerint több vármegyében csak egyes községekre kell kiterjeszteni az inségakciót, de van vármegye, ahol egész járásokat kell támogatni s alig egy-két olyan vármegye, ahol a vármegye egész területén kell az inségakciót lefolytatni.
Benes külügyminiszter a békeszerződések reviziójáról
1931 november
Prága, november 1.
Benes külügyminiszter a képviselőház költségvetési bizottságában föltünést keltő beszédet mondott a békeszerződések reviziójáról.
- Minden nemzetközi szerződés idővel hozzásimul a helyzethez - mondotta Benes. - Én, mint Csehszlovákia külügyminisztere, természetesen védelmezem a békeszerződéseket, mert ezek a köztársaság magna chartáját képezik.
Viszont elismerem, hogy bizonyos kérdésekben lehetőség nyilik a kompenzációra, de más lényeges kérdésekben kompenzáció nem lehetséges. Csehszlovákiának olyan földrajzi helyzete van, hogy mint politikai organizmus, nagyon érzékeny minden iránt, ami a világban történik.
Ezért azon az állásponton vagyok, Németországnak és Franciaországnak meg kell érteniök egymást. Az is világos előttem, hogy Középeurópában nem lehet máskép rendet csinálni, csak ugy, ha Csehszlovákia megállapodásra jut Magyarországgal, illetve, ha Magyarország megállapodik szomszédaival.
Csehszlovákia a megértésnek ezt a politikáját csinálja és fogja követni a jövőben is. A kisebbségi kérdésben nem állítom, hogy minden megtörtént és hogy a jövőben semmit sem lehet csinálni.
A békeszerződésbe lefektetett elvek sérthetetlenségét hangoztatja a román trónbeszéd, amelyet a beteg király helyett Jorga miniszterelnök olvasott föl vasárnap
1931 november
Bukarest, november 15.
Ünnepélyes szertartások közt nyitották meg vasárnap délben a parlament uj ülésszakát. A szenátus és képviselőház együttes ülésén Jorga miniszterelnök fölolvasta a király levelét, amelyben Károly király sajnálattal közli, hogy betegsége miatt nem olvashatja föl személyesen a trónbeszédét. A trónbeszéd annak a megállapodásával kezdődik, hogy Romániát is utolérte a gazdasági válság. Ezért az uj költségvetés csak az állami lét föntartásához okvetlenül szükséges összegeket fogja előirányozni.
A kormány legfontosabb föladatai a mezőgazdasági adósságok konvertálása és a nagyipar terheinek könnyítésére szolgáló ipari kötvények kibocsátása. A trónbeszéd messzemenő reformokat helyez kilátásba a közigazgatás és az igazságszolgáltatás terén is. Románia külpolitikája hü marad a régi elvekhez, megtartja szoros kapcsolatait az ántánthatalmakkal és békés egyetértésben akar élni az összes nemzetekkel, hogy ezzel is biztosítsa a békeszerződésben lefektetett elvek sérthetetlenségét.
Haldoklik a magyar bor...
1931 november
Bort buzát, békességet. Valamikor ez a szállóige járta.
És a kivánságot teljesen fedte az élet. Volt békesség, bor, buza. De volt ára is. Ma mind a három megbukott.
Az utóbbi kettő teljesen odavan; mert eladási ára még a termelési önköltséget sem adja ki. Hiába küzd, dolgozik, verejtékezik a földmivesember, amikor eljön a gyüjtés ideje, alig marad valami haszna.
A békesség galambja is messze elszállt a fejetetejére állitott világban, ahol a nagy tőke, a sárga, hideg arany és a pénz lassankint elpusztitja azokat is, akik megteremtették. Ugylátszik, fellázadt a pénz. Pedig az emberek találták fel, dédelgetve óriássá tették és most szörnyü erejét az emberiség elpusztitásán próbálja ki.
Ez a nagyhatalom legyürte buzánkat és most a bort is hatalmába keriti.
Elnyomja, leszoritja, kevésre értékeli, pedig valamikor népünk főjövedelmi forrása volt. Ha termett e kettő és a jó Isten nem vette el, akkor megelégedettség, boldog falvak jártak a nyomába, ahol még a legszegényebb embereknek is megvolt a mindennapi kenyere.
Ma nehéz időket élünk. A gazda bevételei lassankint kiapadnak. Oda a buza, de oda a bor is.
Pedig valamikor a magyar szőlők termése világlátott cikk és a királyi asztalok dédelgetett kincse volt. A nótás, daloló szüretek már, ugylátszik, a múlté. A barázdák hátán szomorú arcu, dalnélküli emberek dolgoznak. A régi hires magyar szüreteket már mesterségesen kell megrendezni, mert az élet félbehagyatta. Máskor, igy szüret táján, mosolygott a gazda arca, kövéredett az erszénye. Nem kellett cégér a jó portékának. Jöttek, vették és vitték. Valóságos kereskedői hadjárat indult meg. Nem kinálták, mégis vették. És megindult a magyar bor kocsin, vasuton, hajón kifelé az országból. Helyette jött a jó pénz.
Ma ott tartunk, hogy alig keresik. Legfeljebb egy-két korcsmáros. A külföldi kereskedők elmaradtak. Nincs pénzük, de nincs hitelük sem. És ez a baj. Nem tudnak venni. A gazda szüretel, mert muszáj. De nem tud mit kezdeni a borával. Egyszerüen megfullad benne. Mert még a tavalyi is megvan és már itt az uj. Az ó-borból eladatlan 1,400.000 hektoliter. Az uj is lesz 2,400.000 hektoliter, összesen tehát négy millió hektoliter. Ezzel indulunk. Mustot eladtunk eddig 1800 hektolitert Ausztriába, 3000 hektolitert Németországba. Ennyi az egész. Édeskevés.
Apránként koldus lesz a magyar borvidék. Van borunk, de nincs pénzünk. A must literje 6-11 fillér. Ez még a raffiát, szénkéneget, vagy az egyszeri kapálást sem fizeti ki. Hát hol a jövedelem? Miből éljen meg a gazda és a napszámossereg? Az adófizető? Ezt azután megmondani senki sem tudja. Hová csuszott le a magyar bor, amikor az edény, a hordó literje husz fillér és egy üveg szódaviz ugyanannyi, a magyar föld terméke pedig 6-10 fillér között mozog.
Ez az igazság. De ha vennék, mert igy sem kell.
A pusztuló magyar szőlővidékek érdekében tenni kell tehát valamit. A magyar bor meghalását nem várhatjuk be ölbetett kezekkel, mert milliók pusztulását, elkoldusodását jelenti. Orvosszert is ajánlanak. Átszervezni a termelést. Csemegeszőlőre térni át? Ez - uraim - hosszu időt vesz igénybe. Jó. Közben ezt is tegyük meg. De a magyar bor megmentése most azonnali segitséget követel. Azt, hogy a megigért 800.000 hektolitert vegyék és főzzék ki szesznek. Ez a mennyiség segit valamit a haldokló szőlősgazdákon.
A szeszkartel pedig ez egyszer elégedjen meg kevesebb haszonnal.
Ne ellenezze, ne akadályozza, hanem támogassa ezt a tervet, mert ez nemcsak a szőlősgazdák, hanem a nemzet érdeke is!
A mai gazdasági áramlatok idejében tetteket, hitet, reménysugarat és összedolgozást várunk, hogy ujra visszatérjenek a bort, buzát és békességet jelentő idők a megtépázott falvakba. Mert már haldoklik a magyar bor is.
Szabad-e az írónak hozzászólani....
1931 november
Szabad-e az írónak hozzászólani a napi élet tragikus problémáihoz? - kérdezte Karinthy a Nyugat-Barátoknál tartott előadásában.
Ezt abból az alkalomból kérdezte, hogy véleményt mondott a napokban történt diáköngyilkosságról "Tanár úr nem készültél" című cikkében. Másnap a lapja ugyanazon a helyen egy másik tanulmányt közölt: "Író nem készültél" címen. Ez válasz akart lenni, de egy lapos, elmétlen s csak éppen gorombáskodó cikk volt, amely a felvetett ügyről vagy problémáról egy szót sem szólott, hanem az írót bírálgatta, hogy hol, hogyan s milyen eredménnyel folytatja írói munkásságát.
Karinthy elmondta, hogy hetek óta minden lap hasábokat ír naponta erről az ügyről: de mióta egy író megszólalt, azóta ellene írnak hasábokat. Vagyis mindenkinek, újságíróknak, közönségnek szabad hozzászólani valami ilyen égető kérdéshez, de az írónak nem, mert akkor mindenki rögtön ellene fordul, hogy elhallgattassák.
Nagy és heves vita indult meg, amelyben írók, országgyűlési képviselők s a jelenlévő szülők közül sokan szólottak hozzá. Igen magas és emelkedett vita volt, mely magát az esetet s a középiskolai tanítás problémáit is kitünően tárgyalta. Csodálatos volt látni, hogy mint valami végtelen jaj és panasz sorakoztak fel az emberek szívéből a diákkorban szenvedett sérelmek. Úgy látszik, az ember a legsúlyosabb megbántásokat, megalázásokat s lelki sebeket a pubertás korában kapja. Deres fővel sem felejti el, akit a tanára arra ítélt, hogy tanulja meg az Erlköniget visszafelé.
Akit Hájadéknak, Libamájnak nevezett s elégtételül annyit kapott a szülő, mikor számon kérte, hogy az egész iskola ezen a néven nevezi a fiát, hogy: "Én másnak megtiltottam ennek az elnevezésnek a használatát." Az elcsattant pofonokat, a kigúnyolt érzékenységet, a nemtelen gyanúsításokat, a katonai drillt, a belefojtott szót, az emberi érzést megalázó, összetörő támadásokat.
A közvélemény úgy alakult ki, hogy a középiskolában akadnak tanárok, akik visszaélnek a fegyelemnek nevezett eszközzel. A diákokat nem gyermekeiknek, hanem korbácsuk alatt álló s dresszirozásra rábízott anyagnak tekintik. Nem mindig érezni, hogy pedagógusok vannak a tanszéken. Az egész tanítási szellemnek alapjában kell megváltozni, ha azt akarjuk, hogy az ilyen kirívó és brutális kilengések elmaradjanak.
A fenforgó esetben hivatalos helyről azt a véleményt adták le, hogy ez egy jelentéktelen ügy, amelyet csupán egy diák túlérzékenysége idézett elő. A túlérzékenység az volt, hogy egy 16 éves fiú nem bírta elviselni, hogy a tanára "betöréses lopással" gyanúsította s az iskolából való kicsapatással fenyegette.
Ami pedig az író hozzászólásának jogosultságát illeti, arra nézve az a megállapodás jött létre: hogy igen, az írónak nemcsak joga, de kötelessége hozzászólani a közélet minden nagy kérdéséhez. Joga és kötelessége, de lehetősége nincs rá. Mert azonnal politikai harctérre viszik s belefojtják a szót.
Juhász Gyula, a nagy szegedi költő, kétévi sulyos betegség után meggyógyult
1931 november
Szeged, November 1.
Estefelé homályos, néptelen mellékutakon néha találkozik vele egy-egy ismerőse. Ilyenkor meggyorsítja lépteit, a falhoz lapul és nem néz föl a földről. Hazafele siet Juhász Gyula a mai magyar költök közt a legelsők egyike... Kifárasztotta a betegséggel való hosszú birkózás, reménytelenné vált a harcban. Bármilyen furcsán hangzik is Juhász a betegségét kergette éveken keresztül szanatóriumból szanatóriumba, klinikáról klinikára, orvostól orvoshoz, de a betegség fürgébb volt, mint ő, nem állt meg a kedvéért, elmenekült előle és - Juhász Gyula meggyógyult.
Szegeden nincs még egy ember, aki annyira érdeklődne az eleven élet iránt, aki olyan éles szemmel figyelné a világ eseményeit, aki annyira tisztában lenne politikával, irodalommal, nyomorral, válsággal, mint Juhász Gyula, s akinek olyan kimeríthetetlen és hibátlan volna a memóriája, mint az övé. De azért a saját betegsége nyomait kutatja, Ady, Nitzsche és más nagy szellemek életében. Még mindig válogat a betegségek között és közben lelkesedik mindenért, ami szép, ami művészet, ami igaz emberi érték.
A nyár derekán került haza az idegklinikáról
Ezt ő maga mondja el, amikor ott ülünk barátságos, világos Fodor-utcai szobájában.
Azóta otthon él az édesanyjával és csak nagy ritkán alkonyatkor surran el hazulról, járja a csöndes, néptelen mellékutcákat és kerüli az ismerősöket. A beszélgetés akadozva indul, de azután Juhász lendületbe jön, magyaráz, emlékezik, idéz, bírál és lelkesedik. Mosolyogva meséli el, hogy most kettős jubileumot ülhetne a haláláról szóló álhírek tíz- és huszönötéves jubileunát.
Először 1907-ben terjedt el róla, hogy meghalt, azután 1922-ben. Amikor új versei iránt érdeklődünk, tagadóan rázza a fejét:
- Nem írtam verset évek óta....
Hosszas nógatásra bevallja, hogy egy év előtt mégis írt egyet. A klinika kertjében üldögélt, temetési menetet látott az utcán, cigányt temettek.
A versének Cigánytemetés volt a címe...
És azóta? - nógatjuk.
Hát... Többet is írtam, de nem tudom, hol vannak... Összetéptem őket...
Az édesanyja is rábeszéli: - Add elő a verseket, fiacskám. Biztos mostanában raktad össze őket. Ott vannak mind együtt a könyves szekrényben.
Juhász Gyula hallgat egy darabig, küszködik magával, azután megindul a könyves szekrény felé. Ujjai idegesen babrálnak a kéziraton, de meggondolja a dolgot, összecsukja a szekrényt és a fejét rázza:
A multkor összeszedtem a verseket, vagy ötvenet találtam, ezek sem könyvben sem ujságban nem jelentek meg...
Az édesanyjától tudjuk meg, hogy Juhász Gyula ezeket a verseket ki akarta adni. Most a Tömörkény-társaság iránt érdeklődik. Tömörkény-estét rendezünk legközelebb - mondom -, mindenki ott lesz, akinek van valami emléke Tömörkényről.
Az élők, a halottak és az élőhalottak - gunyolódik önmaga fölött Juhász Gyula.
És mégis, amikor kilépünk a kapun úgy érezzük, hogy Juhász Gyula meggyógyult, csak nem akarja tudomásul venni, hogy már egészséges...
Miklós román herceg ötéves szerelme és egynapos házassága, amelyet a király akaratából semmisített meg a bukaresti legfőbb bíróság
1931 november
Bukarest, november 14.
Az egész világsajtót bejárta az a 24 órán belül megcáfolt hír, hogy Miklós román herceg, Károly király öccse, morganatikus házasságot kötött. Minden hivatalos cáfolat ellenére a hír igaz:
Miklós herceg megnősült, de házassága csak egy napig tartott.
Tudósítónk kinyomozta ennek a rejtélyes és regényes házasságkötésnek minden részletét, a házassági tanukkal is beszélt és a szenzációs eseményről a következőkben számol be: Miklós herceg, aki bátyjának önkéntes számkivetése alatt a regenstanács elnöke volt, egész befolyásával arra törekedett, hogy Károly király hazatérésének utjából minden akadályt elhárítson és a király trónra lépését előkészítse. A herceget ebben nemcsak a testvéri szeretet vezette, hanem az a vágy is, hogy a közügyektől teljesen visszavonuljon a magánéletbe és olyan szabadon éljen, mint akármelyik gazdag magyar. Miklós herceg már régens korában azzal a gondolattal foglalkozott, hogy feleségül vesz egy polgári származásu, ragyogóan szép hölgyet, akivel öt év előtt autóversenyen hozta össze a véletlen.
Ez a hölgy akkoriban Radu Saveanu követségi titkárnak volt a felesége. Alighogy megismerkedtek, az asszony elhatározta, hogy elválik férjétől. Ez meg is történt... Miklós herceg szerelme, akinek donna Lucie Dunitrescu volt a leányneve, a Madame Dolete nevet vette föl. Radu Saveanu a kamara akkori elnökének fia pedig egy külföldi követségre került, mert azzal fenyegetőzött, hogy agyonlövi Miklós herceget A követségi titkár annyira szerelmes volt elvált feleségébe, hogy ivásra adta magát és teljesen elzüllött, úgy hogy távoznia kellett a román diplomácia szolgálatából.
A bukaresti Filipescu-park egyik pompás kastélyban boldog évek kezdődtek. Miklós herceg majdnem minden idejét Madame Doletenél töltötte, akinek nemsokára gyermeke született.
Ettől kezdve a hercegnek megmásíthatatlan elhatározásává vált a házasság és ezt még száműzetése alatt közölte bátyjával, a királlyal. Károly király azonban ellenezte, hogy öccse, aki tulajdonképpen Románia prezumtiv trónörököse is, polgári házasságot kössön és azt akarta, hogy egy olasz hercegnőt vegyen feleségül. A király arra hivatkozott, hogy öccse nem vehet feleségül olyan nőt, akinek nemzetsége sincs, ezért Miklós herceg mindent megkísérelt, hogy menyasszonyának nemesi rangot szerezzen, sőt Rómában is lépéseket tett, hogy Madame Dolete apja, Dumitrescu ur megkapja a pápai grófságot.
Amikor Miklós herceg látta, hogy minden kísérlete, amellyel menyasszonyának nemesi rangot próbál szerezni sikertelen, elhatározta, hogy enélkül is feleségül veszi. Egy hét előtt, november 7-én délután, Ioana Lucia Dolete Packardja, amelyet Miklós herceg vezetett, megszállott egy kis román falu, Tohan polgármesteri hivatala előtt. Egy perc mulva már a polgármesteri hivatalban voltak és a herceg az elámult polgármestert fölszólította, hogy eskesse meg őt Madame Dolete-el, aki Tohanban született. A polgármester nem mert ellenkezni, a házasságkötés megtörtént és a házassági jegyzőkönyvet két román paraszt írta alá mint tanú, akiket a polgármester az udvarról hívott be. Bukarestben még aznap híre terjedt, hogy Miklós herceg megnősült.
A király parancsára az anyakönyvet azonnal lefoglalták és Bukarestbe vitték és a bíróság a házasságot még aznap semmisnek nyilvánította. Két sulyos formahibát állapítottak meg: Romániában a királyi család tagja csak a király beleegyezésével köthet házasságot és a házasságkötést az igazságügy miniszternek kell végeznie.
Miklós herceg nem vesz tudomást erről az intézkedésről. Boldogan él Madane Dolete-el, akit most már törvényesen hitvesének tekint...
A szovjetkormány fölrobbantotta Moszkva egyik müremekét
1931 december
Berlin, december 6.
Moszkvai jelentés szerint a Megváltó székesegyházat, az orosz építőmüvészet egyik csodálatos remekét, szombaton délután a szovjetkormány intézkedésére levegőbe röpítették.
A robbantást, amely a szovjetnek Oroszország vallásos müemlékei ellen intézett egyik legfölháborítóbb merénylete, mérnökök végezték. A robbantás környékét sokszáz méternyire faltörmelékek és omladékok borítják.
A rendőrség a robbantás előtt az egész városrészt erős kordonnal zárta el. Az irtózatos detonáció után a csodálatos szépségü katedrálisból, amelyet Moszkva égésének és Napoleon menekülésének emlékére emeltek 120 évvel ezelőtt, csak kő- és romhalmaz maradt.
A székesegyház helyén a romok eltakarítása után hatalmas Szovjetpalotát szándékoznak építeni.
Gróf Bethlen István és Károly román király vasárnap egyidőben Temesvárott voltak
1931 december
Bethlen háromnegyed órát töltött a pályaudvaron, ahová a királyi vonat befutott, de cáfolja, hogy találkozott a román királlyal.
„Nem Bethlen gróf, hanem én voltam a királynál kihallgatáson!” - mondotta gróf Kendeffy Gábor, a volt miniszterelnök utitársa.
Illusztráció: Nagyteljesítményű víznyomású borsajtó, mely a szőlőnedvet tökéletesen kipréseli. (Sőregi uradalom)
Forrás: huszadikszazad.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése