Egy önkéntes pályaőr feljegyzéseiből (1): A mellékvágányból nem lesz semmi

Soha sem voltam vasutas, de mindig szerettem a vasutat. Hatéves koromban arról ábrándoztam, hogy szabályosan mellékvágányt fektetek le a kertünkben (megfelelő acélidomok híján deszkából), hogy arra terelhessék a vasúti forgalmat. Álmomban többször is utaztam azon a pályán. Aztán a vágányt mégsem építettem meg, viszont a kert kiszemelt részében, téli éjszakákon öcséimmel - az ablakon át titokban kilopózva - síversenyeket rendeztünk. Annyira azért lejtős volt a terep, hogy a gyorsulástól nem egyszer felkenődtünk a kerítésre. Olyankor nagyokat döngött a deszka...


Rég volt...


A vasút iránti érdeklődésem ennek dacára nem lankadt. Mindennapi munkám révén (riporter lettem) utazhattam eleget. Amennyi belémfért. Vonzanak az állomások, a vasúti megállók. Ahány helységben megfordultam, mindegyiknek feltérképeztem az állomását. Nem az épületet, hanem a vágányokat, a rendezőpályaudvart, a gurítódombot és környékét. A fűtőházat. A vasúti műhelyeket (már ahol voltak).

Istenem, hány és hány cikket írtam, riportot készítettem a vasút világáról! Mind-mind csak azért, hogy igazolhassam ténfergő, mondhatni céltalannak látszó útjaimat a sínek, az éles füttyök, a robogás, a sorompók világába. Nem volt már szükségem arra, hogy vasutas legyek - pedig valamikor mennyire szerettem volna az lenni, egyenruhát viselni, bőrtáskát és hosszúnyelű, krampácsoló kalapácsot cipelni. Ja, és egy vasutaslámpa is hozzátartozott ábrándjaimhoz, de egy olyan, amiben kanóc égett s csak egyetlen irányban sugárzott némi halványsárga fényt. (A később bevezetett elemlámpák már nem izgatták a képzeletemet, banálisnak hatottak, bárki megvehette pár lejért az üzletből...)


Egyik alkalommal kitaláltam, hogy egy vasúti csomóponton, ahonnan három irányba ágaznak el a sínek - Déda, Brassó és Moldova felé -, végigkísérem egy tolatómozdony vezetőjének a napját, hogy majd leírjam az újságban, hogyan s mivel telik az életnek ez az alternatívája, amely történetesen nem jutott osztályrészemül. Ott, azon a mozdonyon, majd a sínek között járkálva, az őrházban melegedve (csikorgó tél, hófergeteg volt odakint) váltam én lélekben végérvényesen pályaőrré...