2011. július 30., szombat

Múltidéző: Amikor Trianon beintett (97)

Horthy Jenő vadászkalandjai

Hitler vagy Ottó
1937 március


Budapest, március 1.
Ausztriában került ez a két név egymás mellé. Ausztriában, ahol szédületes tempóban váltakoznak az események. Hol a vörös Ausztria, hol a bölcs és aszkéta Seipel keresztényszocialista Ausztriája, hol az infláció bankjegy-árvízben fuldokló Ausztria, hol az állig felfegyverzett pártok Ausztriája, hol Dávid és Góliát párviadalának színhelye, a kis mártír-kancellár hősi Ausztriája, hol Bécs világvárosi körútjain és a tartományok tükörsima országútján dübörgő ágyúütegek, géppuska osztagok és lángszóró-csapatok Ausztriája, hol a szocik és a Heimwehr kézigránát- és szuronyharcának Ausztriája, hol az ifjú Starhembergnek, törökverő ősök sarjának, walzerzenére masirozó fasiszta Ausztriája, hol a nácik bombarobbanásaitól visszhangzó megdermedt Ausztria... majdnem mind eltűntek, elmerültek, porrá és hamuvá váltak jelszavaikkal, lobogóikkal, jelvényeikkel a galoppban vágtató évek osztrák cavalcadejában.
A szétlőtt házak felépültek, a tiroli, stíriai és karintiai polgárháborúk csatahelyeit felszántották, a vérnyomokat lemosták a hivatali termek parkettjéről, a temetőkben pedig nyáron piros vagy fehér virágokkal borítják a sírokat, aszerint, hogy a porladó tetem piros vagy fehér zászlót lengetett életében. A régi zászlók, a régi vezérek, a régi jelszavak, a régi riadók, a feledés és az enyészet mélységeibe zuhantak.
Ma már csak két irány, két program, két realitás élővalóság Ausztriában: az egyik függetlenségének feladása, Anschluss a harmadik birodalomhoz, a másik a nemzeti hivatás, a történelmi tradíciók és az osztrák szellem átmentése a jobb időkre: a restauráció.
Hitler Adolf vagy Habsburgi Ottó - nincsen harmadik megoldás Ausztriában!
Ezzel teljesen tisztában van Schuschnigg Bécsben és Neurath Berlinben, éppen olyan jól tudják Rómában, mint Belgrádban és éppen úgy számolnak vele Párizsban, mint Londonban.
A vajudó tavasz legnagyobb problémája Ausztria sorsa és jövője a Habsburg-restauráció lesz, mellette hónapokra eltörpülnek majd Európa egyéb lázai és fájdalmai. Segítse a jó Isten eljövendő küzdelmeiben Ausztriát és az osztrák népet, amelyet hozzánk évszázadok sorsközössége fűz.




Károlyi Imre gróf hódmezővásárhelyi előadása
1937 március


Hódmezővásárhely, március 15.
Vasárnap Turul-gyűlést rendezett Hódmezővásárhelyen, a városháza közgyűlési termében a Nep Mecsér-szárnya, a Kék Kereszt, a Turul és a nyilasok. A Nep-képviselők közül Mecsér András, Fricke Valér, Jurcsek Béla és gróf Károlyi Viktor jelentek meg, de ott volt Ulain Ferenc és Balogh István nyilasképviselő és a kereszténypárti Csik László fővárosi bizottsági tag is. Bizonyos feltűnést keltett Kozma György főispán bevonulása a gyűlésre.
Károlyi Imre gróf volt a gyűlés előadója és háromórás felolvasása alatt az Alföldről összesereglett nyilasok olyan antiszemita izgatást folytattak, a kormányt képviselő főispán jelenlétében, amelyre eddig hatósági segédlet mellett aligha volt példa Magyarországon.
Károlyi Imre az egész világot aláaknázó és behálózó komintern ismertetésével kezdte felolvasását. A zsidóság nagy részében, - mondotta - tisztelet a kivételeknek, sokkal erősebb az összetartozás, mint az összeforrottság érzése azzal a néppel, amely befogadta. Majd áttért a francia belpolitikai helyzet bírálatára. Idézeteket olvasott fel, amelyek szerint Franciaországban főháborúcsináló a zsidóság, amelynek szolgálatában áll a hadsereg is. A szabadkőművességet és az „előcsahos” baloldali sajtót támadta ezután, amely néhány „kontrázó” keresztény ujsággal együtt szidja Németországot, ijesztgetve a közönséget a pángermánizmus ostoba mumusával, amelynek „bekapcsolni, bekebelezni akaró szándéka” a badar mesék világába tartozik. Dicsérik Blum Leót és félvörös Franciaországát, ami semmiesetre sem felel meg a magyar nemzet érdekének.
Uj sajtótörvényt sürgetett, amellyel a rágalmazó ujságot pár százezer pengőig menő büntetéssel sujtsák, de miután ez behajthatatlan lenne, ismerve a magyar ujságírók helyzetét, helyette hát legyen megfelelően súlyos… „bőséges” börtönbüntetés.
A bolsevista izgatás legjobb talaját a nyomorúságban találja. A nélkülözőket már nem lehet pusztán csak vallási vigasztalással megnyugtatni. A földnélküli mezőgazdasági munkásproletárok száma nőttön nő. Szerinte Magyarországon minden magyarnak egzisztenciát biztosító földhöz kell jutnia. A mezőgazdasági termelés hasznával nincs arányban a gyáripari aránytalanul nagy haszna, amely ármegállapításra és árleszállításra szorul.
A legnagyobb árdrágítók maguk a hatóságok! - mondotta emelt hangon. Hiányzik az adómorál a nagyjövedelmű mobil vagyonok, merkantil vagyonok, gyáripari nagyvagyonok tulajdonosainak jórészénél, akiknek módjukban van az adóhatóságok éberségét a valóságnak meg nem felelő vallomásokkal kijátszani. A legnagyobb fontosságúnak tartja állami támogatással létrehozandó és megfelelő vezető vezetése alatt álló nagyobbszabású értékesítési szövetkezetek létesítését. A Nemzeti Bankról sem feledkezett meg Károlyi Imre gróf, kifejtve, hogy annak vezetősége a mezőgazdasági termelés kárára helytelen devizaelszámlási eljárási folytat.
Láthattuk, - folytatta - mit jelentett a puskaporos hordón ülés Oroszországban és Spanyolországban. A felsőbb osztályok mindkét esetben elsősorban maguknak tulajdoníthatják a rájuk zúdult borzalmakat!
Szembeszállt a nagybirtok azon érvelésével, hogy az mindig és minden körülmények között többet termel és több munkáskezet foglalkoztat, mint a kisbirtok. Újabb kincstári bevételi források megnyitására két módot ajánlott: a vagyonos osztályok adójának és örökösödési illetékeinek felemelését, vagy pedig az elsőrendű közszükségleti szolgáltatások és árucikkek előállításával foglalkozó üzemek és gyárak megváltozását, illetve állami közüzembe vételét.
Mecsér András beszélt ezután. Azt fejtegette, hogy a magyar közgazdasági élet ma még nem produkál elég értéket ahhoz, hogy mindenki kapjon belőle.
Csik László is felszólalt és bejelentette, hogy meg fogják itt is teremteni azt a keresztény nemzeti szocializmust, amely a hatalom birtokában majd megvalósítja a Károlyi által előadott új gazdasági rendet.




Rendkívüli lendület a világgazdaságban!
1937 március


A Népszövetség gazdasági hírszolgálata az általános világgazdasági helyzet rendkívüli javulásáról számol be, amely lassanként pótolja azt a páratlan veszteséget, amelyet a világválság négy éve alatt az emberiség szenvedett. Ez a veszteség a genfi számítások szerint középszámban 160 milliárd aranydollárt tesz ki, vagyis annyit, amennyibe az emberiségnek az egész világháború került.
A javulás különösen 1934 vége óta vett erős lendületet, úgyhogy az ipari termelés 1936 végén közel 30 százalékkal haladta meg a válság előtti legjobb esztendőnek, 1929-nek a termelését. Ebben a lendületben természetesen igen nagy része van a világ nagyhatalmai és egyes középállamai óriási fegyverkezésének, úgyhogy ma már a fegyverkezési kiadások összege 150 százalékkal nagyobb, mint volt 1928-ban.
Az általános fellendülésnek egyik külső megnyilvánulása egyrészt a fémtermelés fokozatos emelkedése, amely 1932-ben a válság előtti mennyiségnek csak a felét tette ki, s ma már tíz százalékkal nagyobb, mint volt 1928-ban. A konjunktúra kibontakozásának másik jele a legfontosabb nyersanyagokban látható készletek erőteljes csökkenése. Gyapotban, gabonában, cukorban és még öt fontos nyersanyagban több mint 50 százalékkal kisebbek a látható készletek, mint 1933-ban.
A fokozódó kereslet következménye, hogy 1934 óta, a nemzetközi árindex a legfontosabb élelmiszereknél és nyersanyagoknál szakadatlanul emelkedik és 1936-ban több, mint 16 százalékos emelkedést mutat. Ugyanebben az időben a munkanélküliek száma, amely a nemzetközi munkaügyi hivatal kimutatása szerint 1932-ben a normális tízmillióról harmincmillió főre ugrott, 1936 végén újból 15 millióra csökkent.
A nemzetközi kimutatásokban Magyarország igen dicséretesen szerepel, amennyiben ipari termelésünk 27 százalékkal magasabb, mint 1929-ben volt és a Népszövetség kimutatásában magasabb indexszámmal előtte csak Nagy-Britannia, Dánia, Japán, Svédország és Finnország szerepel.
Magyarország azok között az államok között szerepel, amelyekben a gazdasági élet teljes lendülettel tör fölfelé! A konjunktúrának ez az erőteljes javulása Magyarországon sem vezető vállalatainak mérlegeiben, sem pedig a tőzsdei árfolyamokban nem jut kifejezésre. A magyar ipari és banktőke erősen tartalékol, ami mindenképpen helyes, viszont a részvények árfolyama még sok tekintetben messze mögötte van a válság előtti árfolyamoknak, holott a vállalatok üzleti eredménye és teljesítménye már meghaladta a válság előtti színvonalat.




A betiltott Petőfi
1937 március


Egy irodalmi est műsorából a rendőrség kihúzott hat Petőfi-verset. Sorjában "A nap", a "Palota és kunyhó", "Az országgyűléshez", "A XIX. század költői" címűeket s "Az Apostol" egy részletét. A betiltott Petőfi-versek száma ezzel negyvenre emelkedett. Mielőtt egy szót is fűznénk ehhez, idézzük emlékezetünkbe az egyik közveszélyes verset, az 1845-ből való "A nap"-ot:


Mi az a nap? mi az a nap?
Nem is nap az tulajdonkép.
Ugyan mi hát?... hát semmi más,
Mint egy nagy szappanbuborék.


Valami óriás fiú
Ki fujja reggel keleten,
S szétpattan este nyugaton, -
És ez minden nap igy megyen.


Ennyi az egész vers; egy foszlány a közelgő "Felhők"-ből. Hálás téma volna találgatni, hogy közbiztonsági szempontból mi kivetni valólt talált benne a hivatalnok, akinek az államon át a társadalom a legnagyobb magyar költő elnémítására adott jogot. Hosszan gúnyolódhatnánk fölös aggodalmán, simplicissimusi túlbuzgalmán, irodalmi hozzáértésén. (Nem beszélve arról, hogy amilyen alapon a Petőfi-előadásokból kitörlik a "félreérthető" részeket, olyan alapon az istentiszteletekből kitiltathatnák a fele bibliát; abban még keményebb mondatok vannak a jogról, igazságról, a szegények-gazdagok viszonyáról.) De sem a gúnyhoz, sem a vitához nincs kedvünk. A lamentációhoz sem, amely ilyen alkalmakkor hasztalanul föl-fölhangzik. Szellemi integritásunkon esett sérelem.
Ha van eszköz a szobor-rombolás megakadályozására, kell módot találni az effajta, annál sokkal súlyosabb sérelem meggátlására. Kik illetékesek erre, kik képviselik itt Petőfit, az irodalom épségét? Akad közülök, aki e sorokat olvassa? Vegye egyenesen hozzáintézett beadványnak. Egy hivatalnok, vagy tán még inkább egy rendszer hibájából nyilvános közérték-csonkítás történt, pontosan úgy, ahogy arról már a költő is beszélt:


Oh szent költészet, mint le vagy alázva,
Miként tiporják méltóságodat
Az ostobák...


"A költészet" című versében mondja ezt, melyet mintegy tárgyi bizonyítékul szintén betiltottak.


Illyés Gyula




Cenzura
1937 március


Elég rossz az is ha magunk cenzurázzuk magunkat, vagy kiadóink és szerkesztőink cenzuráznak, kényszer nélkül is kiszolgálva a Hatalom igényeit s a Tömeg babonáit. Ámbár az ilyen cenzura alól még csak ki lehet bujni valahogy. Igazában a mai Magyarországon (kellő szavakkal) majdnem mindent megírhatunk. Sok hatása ugysincs annak amit irunk. Szabadságunknak ez a titka és ára.
Akárhogy is, valódi vagy képzelt bajaink között nagyonis elfeledkezünk arról hogy a magyar szellemi életnek egy "jelentékeny s értékes hányada" valóban cenzura alatt nyög. S ez nem csak amolyan "öncenzura", szellemi öncsonkítás, mint amit mi magunk hajtunk végre magunkon, puszta gyávaságból. Ez igazi, szószerinti cenzura, s fehér foltokat jelent a folyóiratok lapjain, amilyeneket apáink s nagyapáink a kultura szégyenfoltjainak tekintettek.
Előttem az Erdélyi Helikon legujabb füzete, tele ezekkel a fehér foltokkal. Borzadva nézem őket, mintha csupa kiütések volnának. Bevallom, nem vagyok eléggé modern ember ahhoz hogy az ilyesmit természetesnek találjam. Az erdélyi magyar szóhoz engem mély élmények kötnek. Valakit aki nagyon kedves volt nekem, látok itt láncra verve, megcsonkítva... De ha nem így volna, ha egészen idegen volnék is! Akkor is fölháborítana ez a cenzura, melynél barbárabbat és fölöslegesebbet alig tudnék elképzelni.
A fehér foltok legtöbbje egészen kicsi, csak egy-egy szó hiányát jelzi. Ezek nyüzsögnek, kivált történeti és földrajzi vonatkozásu szövegekben. Néhol majd minden sorból ásít egy kis ablak. S rendesen nem is nehéz eltalálni, micsoda szó az amit a cenzor nem talált közölhetőnek. Ha az volt a célja hogy az olvasó gondolatköréből kizárja ezt a szót, nagyon rosszul számít. Épen az ellenkezőt éri el.
Az irodalom. Az tudományosság. Nagyon jól tudjuk, hogy az erdélyi irodalomról, az erdélyi tudományosságról van szó. Erdélyben nem szabad lenyomatni ezt a szót hogy Erdély. Ki lehet így irtani egy szép, ősi szavat? Meg lehet ölni a multat, a történelmet? Egyelőre e fehér foltokban jobban él a szó, mintha a saját betüiben élne.
1712-ben született az a Bod Péter akiből később az tudományosság legszorgalmasabb munkása lett. Aki nem tudná, utánanézhet a lexikonban: Bod Péter Csernátonban született. Hogyan hívják ma Csernátont, azt már nincs módomban megállapítani. Azt viszont tudom, hogy Kolozsvár neve hivatalosan Cluj. Fülembe cseng a régi híres ballada amit még az iskolában tanultam:


Menj el uram, menj el aj ki Kolozsvárra,
Aj ki Kolozsvárra, apám udvarába...


Ezt ilyen módon kellene átírni hogy Székelyföldön (ahol keletkezett) ma még kinyomtatható legyen:


Menj el, uram, menj el aj ki Clujra,
Aj ki Clujra, apám udvarába.


S valóban akadtak is ilyen átirt költemények. Egyet a Nyugat idézett is egyszer, Árkádia-rovatában, épen egy székely balladát. Mosolyogtunk rajta. Pedig inkább föl kellene jajdulnunk, legalább nekünk, magyar iróknak, ha csak a rím és ritmus kerékbetörése miatt is...
S mégis ez az egész erdélyi cenzura Árkádiába való dolog! Amilyen tragikus époly nevetséges. Látok például egy cikksorozatot; művészportrék erdélyi festőkről és szobrászokról, ezzel az alcímmel: ˇ képzőművészek.) Maga az Erdélyi Helikon cime is ma már ez: Helikon. Ez a kimondatlan szó amely mindenütt jelen van és mindenütt tabu, Kinát, Jávát s a rejtelmes Tibetet juttatja eszembe. Persze vannak terjedelmesebb fehér foltok is; s az egésznek vadságát s barbárságát talán az a hely mutatja legjobban ahol épen egy ilyen pár sornyi szélességü fehér folt után közvetlenül és szembeötlően (facsimilében kellene mutatni) a következő sorok olvashatók:


A cenzura csirájában elnémit minden öntudatosabb, bátrabb, a kedélyeket esetleg nyugtalanító hangot és így tovább...


Ezeket a szavakat nem törölte ki a cenzura; de fölöttük tüntetőleg fehér foltot csinált. Ezt talán igy lehet értelmezni: A kutya ugat, a karaván halad. Ez a cenzura nem az eszmék ellen van. Az eszmékkel nem törődik, azok ugyis hatástalanok, Miatta kifejthetnek akármit, s gyalázhatják akár magát a cenzurát is. Azért ezt a szót: Erdély, mégsem szabad leirni. A cenzor nagyon jól tudja hogy az olvasó kitalálja a kitörölt szót, sőt számit is erre. Olyan ez mint Gessler kalapja: a hatalom kéjelgése, erőpróbája, a kitanult zsarnok lélektani művészete, a legsötétebb korokba illő.
Az áldozat azonban: a magyar szó. Mért nem jajdulunk hát föl mi, magyar irók, a magyar szó védői és sáfárai? Mi akik szabadon beszélhetünk. Mért nem méltatlankodunk hangosabban, mérthogy alig veszünk tudomást minderről, miért vonjuk a vállunkat? Ennek is oka van. S ez talán egy másik Őrjárat-cikket érdemelne.

Babits Mihály




Horthy Jenő, akit afrikai vadászútján kisebb baleset ért, gazdag zsákmányával Nairobiból ma indul útnak hazafelé
1937 március


Horthy Jenő, a kormányzó öccse, tavaly utazott el öthónapos afrikai útjára. A téli hónapokat Ugandában töltötte. Kis vadásztársaságával főkép olyan vidékeket keresett fel, ahol puskás ember még nem igen járt.
Horthy Jenő érdekes afrikai vadászútjáról hónapokig semmi hír sem érkezett Budapestre: a kormányzói kabinetiroda három ízben érdeklődött iránta, de miután a leveleket nem kézbesítették, azokra válasz sem érkezett. Munkatársunk most arról értesül, hogy Horthy Jenő a napokban érkezett vissza a távoli vadászterületekről Nairobiba.
Utazását az utóbbi hetekben könnyebb vadászbaleset következményei hátráltatták. Amint egy mocsári antilop elejtése után zsákmánya felé tartott, a süppedő talajon megcsúszott és egyik lábát kificamította, ez a baleset változtatta meg az eredeti programját. 
Vadászkirándulása egyébként ezúttal is gazdag eredménnyel zárult. A ritka példányban bővelkedő vadásztrófeák közt szerepel két hatalmas elefánt bika, amelyek közül az egyik 110 fontos agyara kapitális darab.
Horthy Jenő ma indul Nairobiból Wadi Halfába, hogy a Níluson Kairóba hajózzon, majd onnan folytassa útját hazafelé, Budapestre.






Agyonlőtték Rosita Diaz spanyol filmszínésznőt, mert kémkedett a vörösöknek
1937 március


Hendaye, február 28.
Vasárnap hajnalban egy sevillai kaszárnya udvarán agyonlőtték az Európa szerte ismert spanyol filmszínésznőt, Rosita Diaz-t.
A haditörvényszék azért ítélte halálra, mert kémkedett. Titkos rádió állomása volt, amelyen keresztül állandóan tájékoztatta a valenciai vörös kormányt a nemzetiek csapatmozdulatairól.
Ezeknek a fontos kémjelentéseknek az alapján kétszer bombázták a vörös kormány csapatai a nemzetiek kaszárnyáit és táborát Sevilla külvárosában. 
Rosita Diaz-t, aki a világháborúban kivégzett kémkedő táncosnő, Mata Hari sorsára jutott, hosszas hajsza és nyomozás után érték tetten és fogták el péntek éjszaka.




A miniszterelnök beszéde
1937 április


Szeged, április 18.
A közönség lelkes ünneplése közben Darányi Kálmán miniszterelnök emelkedett szólásra. Azzal kezdte, hogy örömmel jött Szegedre, a magyarság végvárába, amely a nemzeti megujhodás forrása volt, ahol Magyarország kormányzója elindította nemzetújító nagy munkáját és megszervezte a magyar honvédséget. Itt formálódott ki Gömbös Gyulának új eszméktől és magyar hittől hevülő politikai egyénisége is.
- Azt, hogy az ország haladását, a nemzet boldogulását miként szolgáljuk legjobban, a magunk lelkiismerete szerint kell eldönteni. A nemzet lelkiismerete eldöntötte, hogy az egyedül helyes út a keresztény nemzet irány - efölött vitatkozni többé nem lehet. Ezt az irányt mi haladó szellemű, konzervatív, szociális tartalmú, népies politikával akarjuk szolgálni.
Sok szó esik ma a politikában, sőt a világpolitikában a különböző államformákról és vitáznak afölött, hogy melyek a helyesek. Nálunk is sokat emlegetik a diktatúrát. Először is tisztában kell lenni azzal, hogy a diktatúra önmagában semmit sem old meg, nem orvosszer semmi ellen! Lehet a diktatúra áldásos és lehet áldatlan. Diktatúra rendszerint ott szokott keletkezni, ahol már nincs más kivezetőút. Nálunk hála Istennek, nincs ilyen helyzet!
Nekünk van ezeréves alkotmányunk, amelynek keretében megvalósíthatjuk mindazokat a hasznos és időszerű reformokat, amelyekre a nemzetnek szüksége van.
Nincs szükségünk különféle vezérekre sem! A nemzetnek van vezére, a nemzetnek egyetlen vezére van, a magyar államfő, Magyarország kormányzója, vitéz nagybányai Horthy Miklós!
Amikor a miniszterelnök e szavai elhangzottak, a nagygyűlés közönsége felállott helyéről és percekig lelkesen ünnepelte a kormányzót.
- Nem tartom helyesnek és megengedhetőnek, ha az ő magas személyét a napi politikában bevonják. Én is csak azért említettem, mert nevéhez és Szegedhez fűződik annak a történelmi eseménynek nagy emléke, hogy itt fordította meg a magyarság sorsát és innen elindulva hódította meg a magyarság szívét, amely attól a naptól kezdve számítja a maga nemzeti újjászületését s a bolsevizmus letörésében Európában az első eredményes lépéseket tette meg. Benne és a törvényhozásban biztosítva van az állami főhatalom. A kormány, a törvény és a jogszabályok őrt állanak.
Minden hatóság végzi kötelességét, egyik sem lépi túl a maga hatáskörét. Az alkotmányos élet zavartalanul működik: nincs semmiféle párturalmi diktatorikus törekvés. Legfeljebb csak kótyagosak ábrándoznak olyasmiről, amit nem lehet komolyan venni, amit azonban kíméletlenül elfojtunk, ha tényleges izgatássá fajulna.


Együttműködés a dunamenti államok között
Ami már most a kormány külpolitikáját illeti, meg kell ismételnem, amit a parlamentben már kifejtettem, hogy magatartásunkkal továbbra is és állandóan az igazi béke érdekeit kívánjuk szolgálni.
Ezután is híven ragaszkodunk barátainkhoz. Hivatkozom Magyarországnak a római jegyzőkönyveket aláíró államokkal, Olaszországgal és Ausztriával, változatlanul fennálló, szoros együttműködésére, amely legjobb biztosítéka Közép-Európában a békés fejlődés fenntartásának. De készek vagyunk egyengetni a korrekt viszony útját amaz államok felé is, amelyektől ma még több-kevesebb ellentét választ el.
A függő kérdéseket ezekkel az államokkal kölcsönös megegyezés alapján kívánjuk megoldani, feltéve, hogy utóbbiak ennek a célnak elérésére a maguk részéről hasonló jóakaratot mutatnak és hogy Magyarországnak etekintetben való természetszerű követelményei a túloldalon megfelelő felismeréssel fognak találkozni. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy Magyarországnak a nemzeti biztonsághoz éppen olyan joga van, mint bármilyen más szuverén államnak és hogy nem tartható fenn olyan helyzet, amely nemzetünknek legvitálisabb érdekeit teszi kockára. Ebből következik, hogy Magyarország és a dunamenti államok közötti együttműködésre vonatkozó minden javaslatot csak a teljes egyenjogúság alapján hajlandó megvizsgálás alá venni.
Ugyanígy ragaszkodnunk kell ahhoz is, hogy a magyar kisebbségeknek törvényes eszközökkel való védelme biztosíttassék. A kisebbségek sorsának kielégítő rendezése nélkül Magyarország és a kisantantállamok között normális viszony nem alakulhat ki.
A miniszterelnök most a belpolitikára tért át, beszámolt a kormány féléves működéséről
- A kormányzást, az ország belső politikáját illetőleg, különféleképpen ítélik meg - mondotta. - Az ellenzék feladata kétségtelenül a bírálat. A kritika hasznos munkát végez, ha szempontjai emelkedettek. A bírálat egyrészt ellenőrzést gyakorol, másrészt a kormány működését elősegítheti különböző eszmék felvetésével és felszínen tartásával. De van az ellenzéki kritikának két egészen silány fajtája is, amelyhez nem kell nagyon sok ész.
Egyik az, hogy akármit csinál és akármit hoz a kormány, arra azt kell kiabálni, hogy: kevés! Másik fajtája a rosszakaratú kritikának, ha állandóan és folytonosan azt hangoztatják, hogy: nem történik semmi! Akik következesen és állandóan ezt a gramofonlemezt forgatják, arra spekulálnak, a tömegek végre el is hiszik, hogy nekik igazuk van. Az értelmes, józan polgár azonban gondolkozik a dolgokon és az ilyenfajta kritikusokkal szemben hamar átlát a szitán. Az ilyen fajtájú ellenzéki kötekedésre valóban nem lehet most mondani, mint hogy ez az igazi jelszópolitika.
Darányi miniszterelnök ezután elmondotta, hogy a kormánynak eddig 13 törvényjavaslatát fogadta el a parlament.
- Az alkotmányjogi kérdésekben e héten kezdtem meg tárgyalásaimat a különböző pártok vezetőivel és egyes politikai tényezőkkel. Ezek a kérdések azért nagyfontosságúak és nyugodt parlamenti légkörben való létrejöttünk azért elsőrangú közérdek, nehogy valami téves megoldás kerüljön ki. Mert ha a nemzet jövőjére talán nincsenek is ezek az alkotmányjogi javaslatok - mint mondani szokták - sorsdöntő kihatással, de a közeljövő szempontjából valóban jelentőségteljesek. Nem mindegy ugyanis az, hogy miképpen alakul az ország helyzete a mi életünkben vagy gyermekeink életében, amikor egész Európában politikailag zavaros és még cseppfolyós a helyzet. Nekünk arra kell törekednünk, hogy mentől kevesebb zökkenővel tudjuk a magyar nemzet jövőjét kiépíteni.
Nem vagyok hajlandó még egy általános nyilt szavazást csinálni!
A pártokkal lefolytatott tanácskozások után leszek abban a helyzetben, hogy a választójogi törvényjavaslat benyujtásának időpontjára nézve nyilatkozzam.
Az alkotmányjogi kérdéseken kívül hasonlóképpen időszerű, nagy kérdése a közéletnek: az ifjúság elhelyezkedésének a problémája és a mezőgazdasági munkásság kérdése. Az értelmiségi munkanélküliség leküzdése tekintetében az atyai megértés és szeretet gondoskodásával kell törekednünk arra, hogy szerves, átfogó akcióval tegyünk meg minden lehetőt az ifjúság boldogulására, nemkülönben annak az izgalmi anyagnak a közéletből való kiküszöböléséért, ami érezhetőleg és méltán irritálja a társadalom belső nyugalmát.
A diplomás és érettségizett ifjak munkanélküliségének problémája néhány év óta nyugtalanítja a magyar társadalmat. Beszélnek értelmiségi túltermelésről és ennek korlátozását sürgetik. Szellemi túltermelésről azonban beszélnünk nem szabad, mert a nemzeti élet minden ágában minél több értelmes és tanult főre van szükségünk. Különösen nagy szükségünk van művelt és okosan gazdálkodó gazdákra, iparosokra és kereskedőkre túlzott igények nélkül.
Magasabb értelmiségi képesítés nem jelenthet azonban jogcímet közszolgálati elhelyezkedésre, ifjúságunk a fixfizetéses pályák helyett a gyakorlati gazdasági életben keressen elhelyezkedést.
Míg egyrészt a középiskolákban és az egyetemeken a szelekciót meg fogjuk szigorítani, addig másrészt 650 ösztöndíj létesítésével lehetővé akarjuk tenni kiválóan tehetséges, de szegénysorsú ifjaknak a legmagasabb tudományos képzettség elérését. Bár hangsúlyoznom kell, hogy az egyetemet vagy középiskolákat végzett ifjúság elhelyezése nem állami feladat, a munkanélküliségben rejlő társadalmi probléma súlyosságára való tekintettel kormányom mégis fontos feladatának tekinteni az értelmiségi munkanélküliség enyhítését és fokozatos leküzdését.
Szólni akarok még a zsidókérdésről, amely fölött nem lehet egyszerűen elsiklani.
Nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy ez a kérdés nincs, amikor mindenki érzi, hogy van.
Vizsgáljuk meg gyűlölködés és elfogultság nélkül, teljesen tárgyilagosan ezt a kérdést és vessük fel, vajjon a zsidóság oka-e minden bajnak? Ha Magyarországon zsidóság nem volna kétségtelenül bajaink, volnának akkor is. Csonka ország lettünk, agrárállam vagyunk és nincs elég tőkénk, nagy és egyenlőtlen elosztású a népsűrűségünk, nincs nyersanyagunk. Előrebocsátom, hogy a zsidókérdést uccai tüntetésekkel és fejbeverésekkel nem lehet elintézni. A kormány mindent elkövet arra nézve, hogy a rendbontókkal szemben a törvények teljes szigorát alkalmazza.
A törvény előtti egyenlőség azonban nemcsak igényt jelent a személyi és vagyonbiztonság tekintetében, amely igénynek feltétlenül eleget teszünk, hanem jelent azt is, hogy a törvényeket mindenkinek egyformán meg kell tartania és azok kijátszásától tartózkodnia kell - még az üzleti életben is.
Tagadhatatlan, hogy Magyarországon a zsidó lakosság arányszáma nagyobb, mint a legtöbb más országban és az is tény, hogy a zsidókérdésnek, amely főleg gazdasági probléma, a magva abban rejlik, hogy a zsidóság még ezen magas arányszámát is jóval meghaladóan jutott érvényesülésre a gazdasági életben.
A zsidókérdésben irritálja a magyar társadalmat a Keletről beszivárgó galiciai is, a maga elzárkóztatásával és ösztönös üzleti mohóságával. (Ugy van. Helyeslés.)
Meg kell állapítanunk azt, hogy a régi, ittlevő és beszivárgóknak kultúrfokon is fölötte álló zsidóságnak az érdeke, hogy ne azonosítsa magát ezzel a tőle is érzésben és gondolatban teljesen idegen népséggel, amelynek beszivárgását mi, a magunk részéről, mint kormány, minden eszközzel a legszigorúbban meg fogjuk akadályozni. De itteni működését és esetleges törvényellenes és káros üzelmeit is szigorúan ellenőrizzük s őket és működésüket a törvényes korlátok közé szorítjuk.
Ezek hazánkat úgyis többnyire csak átvonulási és gazdasági vadászterületnek tekintik.




Szálasi további fogvatartását rendelte el az ügyészség
1937 április


Budapest, április 18. 
Vasárnap egész délelőtt Tamássy ügyész dolgozószobájában folyt Szálasi Ferenc kihallgatása. Tamássy ügyész a kihallgatás után elrendelte Szálasi további fogvatartását. Szálasi holnap kerül Molnár Ferenc vizsgálóbiró elé.
Vasárnap délelőtt a rendőrség házkutatást tartott egy tömőuccai kis nyomdában, ahol a Nemzeti Akarat Pártja néhány röpiratát készítették. Le is foglalták a kinyomott röpiratokat és nyomdai öntvényeket. Ezeknek a röpiratoknak izgató hangja és iránya a már lefoglalt nyomtatványokét is felülmulja.
Megállapítást nyert Szálasi pénztárkönyvéből és levelezéseiből, hogy január óta kilencezer pengőt költött szervezkedésre, főleg nyomtatványokra és „zászlós urainak” hetibéreire.
Szálasi, aki egyébként beismerő vallomást tett az ügyészségen, pénzforrásaira vonatkozóan megtagadta a választ. Ugyancsak vasárnap délelőtt a detektívek ismét megjelentek Szálasinak Hollán ucca 10. alatti albérleti lakásában. Arra számítottak, hogy Szálasi vidéki emberei, akik csak a péntek délutáni lapokból értesültek letartóztatásáról, még csütörtökön és pénteken küldtek neki jelentéseket.
A detektívek csakugyan találtak is több levelet, amelyek alapján egész sereg detektív utazott vidékre Szálasi „alvezéreihez”.


Letartóztatták Szálasi pártjának 5 tagját két Gyöngyös melletti községben
Gyöngyös, április 18.
Vasárnap délután a gyöngyösi járásban levő Gyöngyösoroszi és Gyöngyöstarján 
községekben a csendőrség házkutatást tartott több törpebirtokos lakásán, akikről köztudomású volt, hogy összeköttetésben állnak a letartóztatott Szálasi Ferenc pártjával.
Szálasi február végén propagandakörúton volt Gyöngyös környékén, de csak az említett két községben sikerült pártját megszerveznie és a két községben összesen mintegy 80 párttagot szereznie.
 A csendőrség vasárnapi házkutatása eredményes volt: két gyöngyöstarjáni és három gyöngyösoroszi gazda lakásán olyan iratokat és tervrajzokat találtak, amelyekből következtetni lehetett, hogy a gazdák résztvesznek Szálasi felforgató törekvéseiben. Az öt gazdálkodót letartóztatták.




Hatalmas légoltalmi és repülőgépkiállítást rendez a Nemzetközi Vásár
1937 április


Három hét mulva, április 30-án megnyílnak a Budapesti Nemzetközi Vásár kapui!
A Városligetben hónapok óta folyó munka a befejezés előtt áll: az ősi fák között a legmagasabb fát is megszégyenítő épületek, tornyok, hemzsegő munkástömeg jellemzi ma még a helyzetet. De nem telik bele egy hét s készen áll minden a kiállítók befogadására.
A vásár területét a kiállítók már az utolsó helyig lekötötték.
Megindult az egész vonalon a vásár propagandája is. Előkelő helyet foglal el ennek keretében azoknak a vezérférfiaknak rádióelőadása, amely a most követő hetekben sorozatosan fel fogja hívni mindenki figyelmét a vásár jelentőségére, a kiállító szakmák nagy teljesítményére.
Különösen nagy érdeklődés előzi meg a vásár elnökének, Szendy polgármesternek e hó 8-ára, csütörtök este 7 óra 10 percre hirdetett előadását, valamint azt a rádióelőadást, amelyet ifj. Horthy István, a MÁG h.vezérigazgatója tart 15-én este 7 órakor az „Új vaskorszak felé” címen.
Külföldről az eddigi bejelentések szerint tizenegy metropolisból külön vásárvonatokat indítanak.
A vásár látványosságainak száma különben állandóan fejlődik.
E héten bontakozott ki a közönség előtt a vásár nagyarányú légoltalmi kiállításának képe. A legutolsó napok szenzációja, hogy a vásáron hatalmas repülőgépkiállítás is épül, amelynek méretei és anyagának érdekessége meghaladja a Budapesten eddig látott repülőgépkiállítások arányait.




Nagyon fáj
József Attila versei
1937 április


"A költő az adott világ varázsainak mérnöke", s ha sokszor még darabosan, nyersen "csörömpöl" is szava, a belső harmónia tiszta rendjét építi önmagában. Igy látja s így tételezi a költő hivatását új könyvének egyik hitvallás-szerű versében József Attila. Az indulat sötét áradását partok közé terelni, a túl heves szavakat, rakoncátlan ötleteket leigázni és egy magasabb Rend részeivé tenni: a költészet örökérvényű "klasszikus" elve. Szertelen, gazdag és kalandos fejlődésének sok kitérője után József Attila is elérkezett ennek az igazságnak felismeréséhez.
S ez a felismerés számára nemcsak esztetikai elv, hanem világnézet, egyetemes érvényű hitvallás.


"... Nem isten, nem is az ész, hanem
a szén, vas és olaj,
a való anyag teremtett minket
e szörnyű társadalom
öntőformáiba löttyintve
forrón és szilajon,
hogy helyt álljunk az emberiségért
az örök talajon.
Papok, katonák, polgárok után
így lettünk mi hű
meghallói a törvényeknek;
minden emberi mű
értelme ezért búg mibennünk,
mint a mélyhegedű.
- - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - -
- megvilágosul gyönyörű
képességünk a rend,
mellyel az elme tudomásul veszi
a véges végtelent,
a termelési erőket odakint s az
ösztönöket idebent..."


"Gyönyörű képességünkről", "a rendről" beszél. S egy olyan költői pályának fordulóján, mely érdekes túlzásaival, rakoncátlan, gyerekes merészségeivel, bolond ötletekkel és ragyogó véletlenekkel sokszor zavarta meg saját belső rendjét.
Tisztátalan, kiegyensúlyozatlan lélek sokfelé kapkodó, önmagát kereső zavarossága hullámzott benne. De már legelső, gyerekkori versein is érezni lehetett valami mély költőiség bizonytalan, belső próbálkosását. Először parnasszista keretbe igyekezett beleszorítani a paraszt-zsáner vérbő, nyers világát.
Aztán a népdal friss, zamatos szépségeit próbálgatta. A forma bűvölete ejtette rabul, megmámorosodott a ritmus sokféle hullámjátékától. Egyszerre írt tömör pompájú alkaiosi verset és üdén egyszerű népdalt. Túlmerész ritmusképletekre fogta a dalolást, fölényesen, sokszor gőgös pongyolasággal és a huncut zökkentéseket szinte perverzül hajszolva verselt. Az erős effektusok izgalmát kereste.
Sokszor a primitív varázslók dobmuzsikájához hasonlóan kattogtak versei. A váratlan zenéjű szavakat, a meghökkentő fordulatokat szerette. Elragadta valami barokk formadüh: ropogó ritmusjátékaiban az üres, öncélú formaképzés öntudatát vesztett fortyogó türelmetlensége tobzódott. ("Regős ének", "Medvetánc" stb). Darabos, töredezett, értelmileg egybe nem dolgozott részletek törmelék halmazává lett egy-egy verse, melyet csak a ritmus zenei kábulata tartott össze valahogy.
Pár verse puszta értelem-nélküli kattogás, mint a gyerekek kiszámoló-rigmusai, vagy az abrakadabrás varázsmondókák. Apró, érdekes képek mozaikjává estek szét versei. A részletek gazdagsága elsodorta az egészet. Az elemek összeillesztéséhez hiányzott belőle az arányérzék. Gazdag, invenciózus képfantáziája egy gyerekesen káprázatos, csillogó törmelék-világot hozott létre.
Zagyva színfoltokká széthullt, szervetlen látomásokat rögzített le, miknek meglepő összevisszaságában van néha valami kisérteties, boszorkányos sejtelem is. A "Medáliák" sorozatának apró, ropogós szamárságai jelzik a mélypontot ebben az irányban. Megpróbált verseket írni úgy is, hogy szavait, egy akkor divatos elmélet szerint, fölszabadította a "hétköznapi, gyakorlati értelem bilincseiből". Értelmen kívüli kapcsolatok váratlan szépségeiben bízott, az ú. n. „új valóságot” kereste, azt, amit a „művészet teremt” és nem "az élettől vesz kölcsön".
Lelkesen elmerült a kor minden hóbortjában, kapható volt minden elméleti kalandra. Megpróbálta magáévá tenni a szürrealisták elméletét is, s írt néhány verset, melynek sejtelmes értelmetlenségében kétségtelenül van valami költői báj. Úgy dolgozott, mint egy zseniális, kapkodó kölyök. Megrészegedett a saját bakugrásaitól. Aztán az irónia mentőkötelén igyekezett visszajutni az értelem elhagyott partjaira.
Kalandos, zavaros utakat járt be. Pedig az összefoglalás megnyugtató, összezengő kiegyenlítésére kezdettől fogva belső kényszer ösztönözte. Azok a versei sikerültek legjobban, melyekben a valóság tömör egyszerűségét igyekezett visszaadni. Ilyenek zsánerképei, sötétben ülő, hallgatag parasztokról s ilyenek szerencsésen zárt tájleírásai is. A gondolatritmus párhuzamos szerkezetének ősien egyszerű monumentálitásával is az egészet igyekezett összeállóvá tenni.
A rakoncátlan képfantáziáját sikerült koncentrálnia, gyönyörű egész darabokat alkotott. (Pl. a "Fák" c. verse.) Megindul a képek hullámzása, szinte patakzanak, de szépen egymás mellé sorakoznak, félig öntudatos összetartozással is. A "Fiatal asszonyok éneke" kerek, üde, modern theokritosi parasztidill.
Újabb verseit valami nagy kiábrándultság, szomorú lemondás kapcsolja egybe tartalmilag. Már a "Medvetánc" kötet végére tett, 1933-34-ből való darabok is ide tartoznak.


"Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.


Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén. - - -"


Kiábrándult sok mindenből. Többek közt a fiatalos szertelenségek önmagukért való érdekességéből is. Szürkébb, egyszerűbb lett a világa és igazabb. "Légy fegyelmezett!" mondja maga elé. "A valóság nehéz nyomait követve" leng már a lelke, "alacsonyan" s "az öntudat kopár öröméről" beszél. "Szoktatom szívem a csendhez" mondja, "nem oly nehéz".
A túl heves, huncutkodó szavak és képek helyett most már elég pár tömör szó. Régi tarkabarkaságán, burjánzó, szertelen képalkotó indulatán erőt vett. A grimasz riasztó röhögései helyett a szelid beszéd férfias tartózkodásának ideje jött el. Kevesebb jókedv bohóckodik, táncol verseiben, de az igazságot kimondani akkor is öröm, ha nagyon fáj.
József Attila számára mindig erkölcsi feladatot is jelentett költőnek lenni. Ezért fordult a proletáriátus felé is. Most régi "proletár-verseinek" szakszervezeti szólamokat szajkózó gyarló ürességét is sikerül nemes élményanyaggal megtöltenie.


"Oh emberiség, kit törött anyám
szenvedni szaporított és nem értett!
Nem rettenek születni ujra érted,
te kétmilliárd párosult magány."


Az eredendő bűn gigászi mitológiájából szeretné felébreszteni az emberiséget és önmagát is. A szenvedők pártjára állt és egy konok, lázadó gyerek dacosságával száll szembe az Istennel.


"Kuporogva csak várom a csodát,
hogy jöjjön el már az, ki megbocsát
és meg is mondja szépen, micsodát
bocsát meg nékem e farkasveremben."


Tulajdonképen csak most fordult igazán önmaga felé ez a költő. Mintha csak most fedezte volna fel a lelket.


"Elejtem képzelt fegyverem,
mit kovácsoltam harminc évig.
és hallgatom a híreket,
miket mélyemből énszavam hoz."


Rendszerint egy gyöngéden tömör tájképi háttér keretébe foglalja kontemplatív, szelíd vitáit önmagával. A gyerekkor titkai röpdösnek körülötte. ("Kirakják a fát.") S az emlékezés egész világtörténeti méretűre nő, mint ősemlékezés, az emberiség bölcső-koráig hatol le. ("A Dunánál.")
József Attila költészete most érkezett el a beteljesülés első igazán nagy öröméhez.




Rangos utcák
1937 április


A Hársfa-utcából befordulok a Dob-utcába. Hársfa-utca, Dob-utca, - ezek a nevek megnyugatók. Céljuknak megfelelőek s ártatlanok. Vannak azonban nyugtalanító utcanevek is. Ha sietek, néhány perc mulva elérek célomhoz, a Paulay Ede-utcába. Ez az utcanév már nyugtalanít. Van néhány percnyi időm arról elmélkedni, hogy miért.
Tény, hogy nyugtalanít, rossz sejtelmeket kelt bennem. Szerecsen-utca volt csak nemrégen is ez a Paulay Ede-utca. Semmi kifogásom a jeles Paulay Ede ellen, mégis sajnálom, hogy a Szerecsen-utcának nem maradt meg a régi, megszokott, pompás neve. Szerecsen-utca - akárcsak a Dob-utca, Bástya-utca, Üllői-út - utcanév, mely egy letűnt szabadabb világot fejez ki.
Hogy ezt a nevet megváltoztatták, az már kortünet volt. Korunk, hogy úgy mondjam, propagandát vitt bele az utcanevekbe. Politikai, legalább is társadalomszemléleti propagandát. Egyúttal a megkötöttség, az irányítottság, sőt az ízléstelenség propagandáját. Paulay Ede-utca, ez a név már többszörösen rossz, maga az átkeresztelés ténye többszörösen kellemetlen. A jó név megváltoztatása legalább is fölösleges volt, éppen mert jó volt a név.
A változtatás zavart keltett, mert legalább tíz esztendeig eltart, amíg egy ilyen új név kiszorítja a régit. Az új név emlékeket sért, mert a régihez emlékek fűződnek. Annyira, hogy már azt is meg kellett volna gondolni, legyen-e a Koronaherceg-utcából Petőfi Sándor-utca. Mert ha legyen, akkor már fenyeget a veszély, hogy - egyszer a Dob-utcából mondjuk Pekár Gyula-útja lesz. Kezd már, ugy-e, érthetővé válni a nyugtalanságom?
De még egy kis türelmet kérek, hisz' mondtam, hogy a Paulay Ede-utcába igyekszem s még csak az Erzsébet-körútig jutottam el. Folytatom hát magamban ezt a - leszámolást az utcanevekkel. Kénytelen vagyok kimondani - tekintettel a következményekre s a fenyegető veszedelmekre - hogy már akkor hiba történt, amikor a Sugár-útból Andrássy-út, a Hatvani-utcából Kossuth Lajos-utca s a Kerepesi-útból Rákóczi-út lett. Ez csak úgy eshetett meg, hogy a harminc-ötven év előtt volt világban még csak nem is keletkezhetett szorongó sejtelem az utána csakhamar elkövetkezettről.
A Sugár-útból Andrássy-út lett és nem Gróf Andrássy Gyula-út, tehát a régebbi világban még volt önmérséklet s mások iránt való némi kímélet. Jeles emberekről neveztek el utcákat, de csak a jeles emberek halála után s akkor is ízléssel. Nem sejtették, hogy haladás helyett változások követik egymást s a változások közt oly visszaesések adódhatnak, melyeknek minden megnyilatkozása legalább is prepotens lesz. Ki hitt volna valamikor oly fölösleges átkeresztelések lehetőségében, mint az, hogy a Szarvas-tér történelmi vonatkozású neve Szebeny Antal-tér című kultúrdokumentummá alakulhat?
Hogy a Fürdő-utcából Gróf Tisza István-utca lesz, a társadalmi rang tüzetes megjelölésével. Ki hitte volna, hogy az utcakeresztelők, felbuzdulva a sikereiken, vérszemet kapnak s csakhamar élő emberek nevei ihletik meg őket? Egy teret Rakovszky Parknak neveztek el a közelmultban s máris megtörtént - ha helyes az értesülésem, éppen a jelzőtáblácskákon kiszerkesztett úr jóízlése folytán - hogy a tér kénytelen egyelőre ezzel a semmitmondó névvel beérni: Lipótvárosi Park.
Már a Liszt Ferenc-téren járok, közeledek a Paulay Ede-utcához... eh, azért is úgy mondom, hogy Szerecsen-utcához. Szeretném önkényesen csak így használni szóban és írásban a nevet: Szerecsen-utca. De hát... aligha lehet sikeres a világ rendje, sőt menetrendje és térképe ellen lázadozni.
Pedig... vannak esetek, amikor hivatalos szervek maguk is beleesnek egy kis szemérembe, így történhetik meg azután, hogy némely párizsi szerkesztőséggel csak az ilyen szerényebb elnevezést közlik, hogy: Váci-körút, - s a kissé hetykébb Vilmos császár-út nevet elhallgatják. Olykor vissza is vonják a túlbuzgalomból fakadó neveket, példa erre a Mehmed szultán-út, valamint a Ferdinánd bolgár cár útja, melyek voltak, nincsenek.
Az igaz, hogy már benne járok a Szerecsen-utcában, de az utca hosszú s én a tulsó végébe megyek. Van még egy kis időm s azt felhasználom arra, hogy Vorosylovszkon is elmerengjek, érdeme szerint. Ez a Vorosylovszk város; régebbi nevét már nem is áll módomban megtudni. De mi lesz a város neve, ha netalán valami baj történik Vorosylovval? Oroszországban van Sztalingrád, Sztalinbad, Sztalin-csatorna, Sztalin-csúcs (a Pamiron), Sztalin-híd, Sztalinról elnevezett traktorgyár, Sztalin-típusu mozdony, kombájn, talán még étel és parfőm is.
Remélhető, hogy hamarosan népek és országok nevei is megváltoznak s egy csöppet sem fogok csodálkozni azon, ha Párizs - De la Rocque falva néven - Doriot országának lesz a fővárosa. De ezt a régi szép és jó nevet, hogy Dob-utca, hát ezt nagyon sajnálnám. Féltem a pesti utcaneveket általában, innen a szorongásom. Egyébként... Szerecsen-utca három, megérkeztem.


Nagy Lajos




Örök tavasztól retteg a tudomány
1937 április


W. J. Humphreys, amerikai egyetemi tanár, a washingtoni időjárásfigyelő intézet vezetője már évek hosszú sora óta figyelemmel kíséri a gleccsereknek és a jégmezőknek, főleg az utóbbi idők folyamán történő, egyre erősebb mértékű olvadását és pusztulását. Éppen az utolsó esztendő folyamán érkezett jelentések a jégtömegek szokatlan terjedelmű fogyatkozásáról számolnak be. 
Humphreys professzor Földünknek és lakosainak további sorsát e fogyatkozás szempontjából tette vizsgálatainak tárgyául, mert szerinte a gleccserek és jégtakarók teljes eltűnése végzetesen befolyásolhatná a népek jövendő életét.
Jogosan, csóválhatja hitetlenül az ember a fejét, amikor azt hallja, hogy jöhet majd valamikor egy nap, melyen a végtelen hósivatagok és jégmezők örökre eltűnnek, az Amundsenek, a Nansenek óriási fehér birodalma, a Sarkok sok-sok méter vastag jégtakarói, amelyek fölött Byrd kapitány repülőgépe körözött és amelyeket csak Ellsworth tudott átrepülni.
A tudománynak azonban el kell ismernie a tényt, hogy az újabb időkben számos lelet tanúskodik arról az időről, amikor a Föld sarkainak a képe, tehát a hely, ahol ma Izland és Grönland gleccserei dermesztik maguk körül az életet, valamikor egészen más volt, mint ma. Ma már bizonyos, hogy Grönland egykor „zöld-sziget” volt. Erről a neve is tanuskodik, mert green vagy grün zöldet jelent. Ma már biztos, hogy Grönland nyara hosszabb és tele rövidebb volt valaha. Éppen az a tény, hogy valamikor másmilyen volt Grönland éghajlata, teszi Humphreys professzor számításait jelentőségteljessé.
Európa és Amerika jórészének éghajlati viszonyait az a jelenség teszi az átlagember számára elviselhetővé, hogy a hideg és meleg légáramlatok összetalálkoznak, egymásba ütköznek és e harc további fázisaiban a két ellentétes áramlat egymást kölcsönösen gyengíti addig, amíg az úgynevezett mérsékelt égöv, tűrhető hő- és hideg-viszonyaival előáll. E gyengítés nélkül az északról származó viharok és szelek túlhidegek, a déli légáramlatok túlforrók lennének.
Ha már most bekövetkezne az eset, mikor a jégtakarók elolvadnak és északi széljárás nem hűti le többé a kontinensek levegőjét, akkor olyan meleg légáramlatok vonulnának a mérsékelt égövek felé, melyek nehéz, monszunszerű, eddig csak a trópusokon ismert esőzéseket hoznának magukkal.
Kanada, Oroszország, az Észak-amerikai Egyesült-Államok, Kína, Dél-Ausztrália és Argentina búzamezői nagy terméseiket annak köszönhetik, hogy a hideg és meleg légáramlatok nagy találkozója és viharos násza övezetük fölött játszódik le. Ha a harcijátékból egyszer kiválik az északi partner, akkor számolniok kell azzal, hogy búzamezőik sovány és terméketlen talajjá változnak, mely éppen csak arra lesz jó, hogy rajta juhok és kecskék szűkös takarmányaikat megtalálhassák. A nyájaknak északra vagy délre kell majd vándorolniuk, mert a Nap egyre szárazabbra égeti majd a talajt. A homokviharok betemetik a termékeny öveket s a mai Föld dúsantermő területeiből semmi sem marad. De északon, Grönlandon, Szibériában, az Antarktiszon a déli és északi szigeteken új tér válik szabaddá.
Humphreys professzor szerint megindul majd a nagy költözködés észak felé. Népvándorlás, amilyet a világtörténelem eddig még nem ismert. Irtózatos háborúk törnek majd ki az északi részek birtoklásáért. És emellett északi termőföldek talaja olyan vékony, hogy néhány esztendő leforgása alatt teljesen kimerül és használhatatlanná válik. Lehetséges, hogy ezek alatt a földrétegek alatt dús széntelepeket és ásványereket találnak majd, amelyeket ma még átvághatatlan vastag hó- és jégtakaró fed. Csakhogy ha egyszer a jégborítás eltűnik, vajmi kevés marad alatta az ekének, szántásnak, boronálásnak és az aratásnak.
Néhány tudós csak pár nappal ezelőtt adta át a nyilvánosságnak azokat a számításokat, amelyek a Sarkok vízmennyiségeire vonatkoznak. A víztömegeket, melyek a gleccserek és jégtakarók elolvadásánál szabaddá válnának, mintegy 1330 millió köbkilométerre becsülik. Ha ez az óriási víztömeg egyszer kiszabadul jégbörtönéből, akkor ennek az lenne a következménye, hogy a tenger víztükrének szintje kerek 45 méterrel magasabbra emelkedne. Ez viszont azt eredményezné, hogy nagy kiterjedésű partterületek mennének veszendőbe.
Hogy csak az európai kontinensnél maradjunk: Hollandia és Belgium nagy része - természetesen egyre a fentemlített feltételek mellett - eltűnne, illetve a tenger vize elborítaná azt. Ugyancsak nagy kár érné Anglia északi partvidékét. Dánia apró szigetecskékké változna. A kikötők, amelyek eddig világhíresek voltak és óriási forgalmat bonyolítottak le, értelmetlenekké válnának és mélyen a tengertükör alatt feküdnének.
A Grönlandról, Izlandról és az Antarktiszről származó alarmhírek azonban még annyira nem nyugtalanítók, hogy már időszerű lenne az északra való menekülés után keresgélni. A jégtakaró még áll és küldözi a hideg szeleket. A jégtakaró olvadását sem a mi, sem az utánunk következő három vagy négy nemzedék nem fogja megélni. Ugy lehet, hogy erre az emberiségnek még évszázadokig, esetleg évezredekig kell várnia. Az ingadozások, melyek a gleccsermozgásoknál megfigyelhetők, előretöréseik vagy éppen mostani hanyatlásaik és visszavonulásaik igazolják, hogy folyamatban van egy nagy földtörténelmi mozgás, amelyből mi azonban csak egy-egy apró részletecskét figyelhetünk meg szerény eszközeink segélyével.


G. Herman Iván.




Márffy Ödön festőművész az Ady-hagyatékról
1937 április


Márffy levelében visszautasítja a vádat, hogy nem akart segíteni a költő édesanyján
Mélyen tisztelt Szerkesztő Barátom! Hosszú ideje szótlanul tűröm a kíméletlen támadásokat, melyek engem az Ady-hagyatékkal kapcsolatban szívtelennek és kapzsinak igyekeznek feltüntetni a tájékozatlan nyilvánosság előtt. Hallgattam eddig, mert nem akartam se Ady, se Csinszka emlékét anyagi kérdések miatt megzavarni. Minden jel arra vall azonban, hogy e támadások nem szűnnek meg, sőt már a személyes hajsza területére csapnak. Ezért kényszerítve vagyok arra, hogy ezekben az ügyletekben is elfogulatlan lapod hasábjain a való helyzetet feltárjam.
Előre kell bocsátanom, hogy Ady Endre a kiadói jogokat még életében eladta Hatvany Lajosnak, aki ezeket Ady halála után Csinszkára ruházta át. Meg kell jegyeznem azt is, hogy Hatvany nem rendelkezhetett szabadon a jogok felett, meg lévén kötve az Adyval kötött szerződéssel. Ennek értelmében pedig Hatvany a költő halála után a könyvek bolti árának 10 %-át volt köteles Csinszkának mindenkor kiszolgáltatni. A dolgok megértéséhez tudni kell továbbá, hogy Csinszka Adyval való házasságába egész atyai örökségét vitte bele.
Ez az örökség, melyet a Belvárosi Takarékpénztár kezelt, igen tehetséges vagyon volt, mely e házasság alatt a költő súlyos betegsége és szerencsétlen pénzügyi műveletek folytán lassan elfogyott, és amikor Ady meghalt, Csinszkának a bankkal szemben már tartozása volt. A bank ezt a tartozást részvétből törölte. Csinszka a hősiesen viselt mártíresztendők után, miután fiatalságát és vagyonát a beteg költőért feláldozta, testileg megtörve, lelkileg felőrölve, elszegényedve, sorsára hagyatva, teljesen egyedül maradt. Ekkor állított a sors melléje.
Tizennégy évi házasságunk alatt fájdalommal kellett látnom, miként szenvedett Csinszka a személyes invektivákkal teli, emberi és hitvesi méltóságában mélyen sértő nyilatkozatok, igazságtalan támadások és perek lavinája miatt, amelyeket vagyonának utolsó romjaiért, az Ady-jogok birtokáért indítottak és folytattak ellene. Elkeseredett, idegölő, kegyetlen perek voltak ezek, amelyek végre is bírói egyezséggel végződtek. Eszerint Ady szülei elismerték, hogy a szerzői jogok Csinszkát és jogutódait illetik meg és az egyezségben kifejezetten lemondtak arról, hogy bármilyen címen ellene vagy jogutódai ellen követelést támasszanak. Őket a jövedelem hatodrésze illeti meg.
1934 őszén Csinszka fiatalon és váratlanul meghalt. Elmondhatom, hogy a nyilatkozatok, támadások és perek hozzájárultak ahhoz, hogy negyvenedik születésnapja előtt elszólította a halál a földi életből. Néhány hónappal Csinszka temetése után, hogy fátyolt borítsak a keserű múltra és hogy a jövőben Ady és Csinszka emlékét anyagi kérdések ne zavarják többé, a költő testvéröccséhez, Ady Lajos tankerületi kir. főigazgatóhoz levelet intéztem, amelyben önként felajánlottam Ady édesanyjának az összes befolyó jövedelmek egynegyed részét, tehát az egyezségi részesedésnek közel kétszeresét, azzal a megjegyzéssel, hogy Ady Lajos a fölemelt részt nem örökölheti. Ez utóbbi elhatározásra az elmúlt tizennégy évnek sok-sok nehéz órája, lélekbe markoló tapasztalata késztetett. (Megjegyzem, hogy ez az ajánlat még az 1935. évi nagy összkiadás megjelentetése előtt történt.)
Ady Lajos 1935 február 3-án kelt levelében visszautasította az ajánlatomat, egyebek közt azzal az indoklással, hogy „őt kizárni ebből a jogból szemérmetlenség.” Nem rajtam múlik tehát, hogy Ady Endre édesanyja nem vette kézhez a felajánlott összegeket! Elmondhatatlanul fájdalmas számomra, hogy mindezekkel az Ady emlékét érintenem kellett, de a felelősséget viseljék azok, akik erre a hétről-hétre megújuló igazságtalan és méltatlan üldözéssel kényszerítettek erre.
Szembe kell szállnom azzal a váddal, hogy az Ady-estélyek, hangversenyek, matinék után jogdíjat követeltem volna.
Való, hogy az Ady-előadások után ügyvédem esetenként egy pengő jogdíjat igényel, de csak képletesen, jogfenntartás végett: nem tartok számot ezen előadások jövedelmeire. 
A közvélemény felvilágosítására és az érdekeltek megnyugtatására teljes felelősséggel azt is közölhetem, hogy az Ady-jogok után befolyó jövedelmek már hosszú évek óta igazán szóra sem érdemesek.
Vallom én is, hogy Ady édesanyján, ha nélkülöz, segíteni kötelesség. Erre való készségemről már bizonyságot is tettem és - bár ma éppen a képzőművész él a legszomorúbb viszonyok között - fenntartom ezt a jövőre is. Szeretném azonban e levelem útján - amellyel különben minden további vitát lezártnak tekintek, -figyelmeztetni mindazokat, akik az Ady-hagyaték körül botrányt kevernek, hogy ezzel nem tesznek jó szolgálatot az Ady-kultusznak.
Amikor hálásan megköszönöm levelemnek lapod hasábjain való közzétételét, maradok őszinte nagyrabecsüléssel régi híved:


Márffy Ödön.




Meglepő fordulatot várnak Ernst eltűnési tragédiájában
1937 április


Ernst állítólag él és vagy Apcon a bátyjánál vagy egy pesti ismerősénél bujkál. - Ha előkerül, mindent rendezni lehet, sőt Ernst még nagycsomó készpénzhez is juthat - mondja báró Herzog András, a legnagyobb hitelező.
Vasárnap délelőtt a Nagymező ucca 8. alatti híres Ernst-palotában megnyitott az 55-ik Ernst művészeti vásár, amelyen mindazok részt vettek, akik ilyen művészeti aukciók elmaradhatatlan vásárlói. Csak egyetlen ember hiányzott, maga a múzeum tulajdonosa: Ernst Lajos, aki a lépcsőfeljárónál, vagy a hallban szokta üdvözölni szerény mosolyával a régi ismerősöket, a híres pesti műgyűjtőket, a művészeket és akinek minden komoly műgyűjtő számára volt egy-egy elrejtett művészi értéke, amelyet ilyenkor szokott nagy titokzatossággal megmutatni azoknak, akikről tudja, hogy a becses ritkaságok kedvelői. 
Ernst Lajos helyett fia, Ernst Endre állott a kiállítás előcsarnokában és fogadta a részvétnyilvánításokat abból az alkalomból, hogy harmadik hete nyomtalanul eltűnt a híres műgyűjtő és nem ad életjelet magáról.
- Azt kell hinnem, hogy tényleg öngyilkos lett az édesapám, - mondta a fiatal sápadtképű Ernst. - Valószínű, mert már kétszer megpróbálta, hogy a nyomasztó gondjait valahol a hűvösvölgyi erdőben dobja el magától, mert eltűnése előtt kétszer is nyakig sárosan érkezett haza, ő, aki a Városligetig nem ment ki soha, mert sem fizikuma, sem idegzete nem bírta el a hosszabb magános sétákat.
Sokan akik a boldogtalan Ernst Lajos családi körülményeit ismerik, úgy vélekednek, hogy az Ernst-fiú egészen biztosan tudja, mi történt atyjával és ha él, hol tartózkodik. Az egyre tömegesebben érkező látogatókat most dr. Lázár Béla, a múzeum igazgatója fogadja, aki két héten keresztül cáfolta Ernst Lajos eltűnését.
- Sajnos, nekem az a kötelesség jutott, mondja Lázár Béla, hogy leplezzem, amennyire lehet, a drámát. Az érdeklődőknek azt mondtam, hogy Ernst Milanóban tartózkodik, ahonnan a hét végén hazajön Budapestre. Milanóból, most már megmondhatom, egyetlen szó sem igaz. Soha nem hittem volna, hogy Lajosban annyi energia van, hogy önkezével vet véget az életének és egy pillanatig sem tételeztem fel, hogy ennyire szívére veszi a dolgokat. Éppen most beszéltem egy híres pesti műgyűjtővel, aki csodálkozva kérdezte, hogy miért nem fordult anyagi bajai közben Ernst hozzá, sőt, ha a tragédiát meglehet előzni, még most is szívesen ál rendelkezésére...
- Hogyan, hát még meg lehet előzni a tragédiát? - kérdeztük
- Ha Ernst Lajos nem követett el végzetes bolondságot, úgy igen... - mondotta Lázár Béla.
- Remény van arra, hogy Ernst életben van?
- Remény mindig van...


Nem lett öngyilkos
Általában a közvetlen hozzátartozókon és a legszűkebb baráti körön belül mintha az a remény uralkodna, hogy Ernst Lajos nem lett öngyilkos, nem végzett önmagával, csak bujkál. Vagy itt Pesten, vagy hozzátartozóinál a környéken. Nehéz elhinni, hogy ez a bujkálás hetekig tarthasson, vagy legalábbis addig, ameddig az egyezkedési tárgyalások lefolynak.
A hitelezők nem könnyen egyezkednek: a 700.000 pengős Ernst-féle tartozást 500.000 pengő műkincsbiztosíték fedezi a Nemzeti Múzeumban biztos helyen letéve.
Az állami és a bankhitelezőkkel lehetne is hamarosan egyezséget létrehozni, de - ahogy ezt Ernst közelállói hangoztatják - annál nehezebb a csetei Herzog-családdal, mert báró csetei Herzog András semmiféle egyezségbe nem akar belemenni.
Báró Herzog András édesapjától, báró Herzog Móric magánbankártól örökölte az Ernst-féle tartozásokat. Az öregúr, aki nagy műgyűjtő volt és Ernstnek barátja, üzleti összeköttetésben állott Ernst Lajossal és nagyobb összegű kölcsönöket bocsátott rendelkezésére. Ezek az összegek kamatokkal együtt 240.000 pengőre növekedtek fel, de mint ahogy azt a hitelezői védegyletnél dr. György Ernőnek, az egyezkedés irányítójának bejelentették, még esetleg ez az összeg sem a végleges követelés. 
A kiállítás megnyitásán vasárnap délelőtt különben részt vett báró Herzog András a feleségével, de itt nem került szóba az egyezkedés kérdése. Ezt a kérdést kizárólag a báró ügyvédje, dr. Willheim Károly irányítja. Sajnos, - amint mondják - komplikálja a Herzogékkal való megegyezés lehetőségét, hogy Ernst Lajos a tartozás törlesztésére a Herzog-családnak 40.000 pengő értékben egy Tintoretto képet adott át és a kép tulajdonjoga körül bizonyos zavarok támadtak.


Mit mond báró Herzog András?
Munkatársunk kérdést intézett úgy báró Herzog András bankárhoz, mint a hitelezési ügyeket irányító ügyvédhez, akik meglepő képet adtak arról, hogy tulajdonképpen hogyan is áll a helyzet Ernst Lajos vagyonával, tartozásával és követeléseivel? A beszélgetésekből kiderül, hogy inkább az apró uzsorás hitelezők akadályozták meg az eddigi megegyezést, mint akár a báró, akár ez a bankház, amely a nagy hiteleket folyósította.
- Azzal kell kezdenem - mondja dr. Wilheim Károly ügyvéd - hogy báró Herzog Andrásnak semmi szerepe nincs ebben az ügyben, hiszen az egész dolog a Büchler és Társa bankházra tartozik. Magának az egyezkedési ügynek a lebolonyolítása unalmas sablon lett volna, hogyha nem adott volna szomorú szenzációt a dolognak Ernst eltűnése. Tényleg 240.000 pengővel tartozik a Büchler bankháznak Ernst Lajos. Erre az adósságra odaadott egy Tintoretto-képet fedezetül, több lekötött értéke azonban nem került a családhoz. Sajnos, a Tintorettot ma értékesíteni roppant nehéz, de a család ezt nem is akarta eladni, hiszen egyébként is, eladhatatlan és aligha képviseli azt az értéket, amilyennek annak idején azt feltüntették.
A báró Herzog-család és Ernst Lajos között semmiféle differencia nincs és nem volt. Eddig azonban még a státus sincs készen, senki nem tudja, mik a köztartozások, mennyi a házbértartozás, amelyek egyezség esetén mindent megelőznek és így senki sem tudja, milyen összegre számíthatnak a hitelezések. Természetes, ha a státus meg lesz állapítva, akkor kvótális alapon meg fogjuk az egyezségeket kötni.
A Büchler bankház ennek nem fog útjába állani. És az egyezkedési tárgyalások csak akkor kezdődhetnek, ha tisztázódik, hogy tényleg kell-e 500.000 pengőért az államnak az a műkincstömeg, amiből majd a hitelezők várhatják megállapodás szerinti kielégítésüket. 
Báró Herzog András munkatársunknak a következőket mondotta:
- Én nem vagyok és nem voltam hitelező. Sőt, az én bankom se hitelezője Ernst Lajosnak. A hitelező a Büchler bankház, amelynél érdekeltségünk van. De hogy a Büchler bankház mennyire állott útjában az egyezségnek, arra jellemzésül csak azt tudom elmondani, hogy ezelőtt egy esztendővel, amikor még szó sem volt Ernst eltűnéséről, akkor a bankház felajánlotta, hogy minden további tárgyalás nélkül 60.000 pengővel csökkenti a követelését, jóllehet, az Ernst-gyűjtemény másik Tintoretto-képe, Szent István (az egyik Tintoretto a családuknál van), a Corvin kódex és még néhány nagyon értékes műtárgy, kizárólag a Büchler és Társa bankház kölcsönének a biztosítására van lekötve. Sajnos azonban, akkor ez az egyezkedési tárgyalás nem fejeződött be szerencsésen, mert rengeteg apró kis uzsorás, akik a tárgyalások folyamán egyenként bukkantak elő és akikről senkinek tudomása nem volt, nem akart egyetlen fillért sem engedni a követeléséből.
Az akkori tárgyalásokat kizárólag az újra és újra felbukkanó uzsorások sötét követelései hiúsították meg. Eddig egyáltalán nem folytam bele az ügy irányításába, de ha rajtam múlik, hajlandó vagyok minden eszközzel oda hatni, hogy a megegyezés létrejöjjön. Ha ez sikerül, Ernst műkincseinek eladása után nemcsak a hitelezők lesznek teljesen kielégítve, hanem az előkerülő Ernst Lajos nagy csomó kézpénzhez is juthat.


Hol bujkál Ernst?
A regény másik részét - rendőrség hivatott tisztázni. Mert a rendőri nyomozás folyik.
Mértékadó helyen a rendőrségen az a vélemény, hogy Ernst Lajos Budapesten bujdosik. Az egyik híradás szerint egyik megbízható alkalomazottjánál húzódott meg arra az időre, amíg ezek a kínos egyezkedési tárgyalások lefolynak. Érdekes, hogy az egyik hitelező meg is nevezte azt az alkalmazottat, akinél szállást kapott volna Ernst Lajos. Ez az öreg altiszt, Szigeti bácsinak hívják, harminc esztendeje szolgálja a méltóságos urat.
- Hogy nálam volna?... - kérdi erélyesen. - Ugyan kérem, boldog volnék, ha nálam volna. Ilyet még csak ki is találni?
A rendőrség nagyon nehéz munkát végez, mert hiszen a bejelentések nem maradnak el, amelyek például arról is tudni vélnek, hogy Ernst Lajos testvérénél, Ernst Sándornál, Apcon húzódik meg addig, amíg az egyezkedés lefolyik.
Tény az, hogy Ernst Lajos eltűnése előtt idefent volt a testvére, együtt is ebédeltek, azonban vasárnap délben Pestre érkezett Ernst Sándor apcoi földbirtokos fia, aki kijelentette Ernst pesti hozzátartozói előtt, hogy nem tud arról, hogy Ernst Lajos Apcon tartózkodna. Mindenesetre a hatóságok megkeresték az illetékes csendőrőrsöt, hogy nézzenek utána, nincs-e Apcon Ernst Lajos, mert lehetetlennek tartja a hatóság, hogy a jellegzetes külsejű, ismert figurájú műgyűjtőre valami módon rá ne akadjanak.
A hatóságok szerint vagy tényleg a főváros környékén barátnál, rokonnál húzódott meg Ernst Lajos, vagy pedig itt Pesten valami ismerősnél bújt el, amíg ügye egyenes vágányra kerül, mert az életvédelmi osztály nem nagyon hisz abban, hogy öngyilkos lehetett...




Harmadik napja fekszik temetetlenül a ráckevei vályog halottasházban Ernst Lajos
1937 április


Harmadik napja fekszik temetetlenül a ráckevei vályog- halottasházban Ernst Lajos, akinek holttestéért senki sem jelentkezett
,,Hát bizony ez kódis gyászszertartás, pedig azt mondják, méltóságos úr volt..”
Hat gyönyörű ezüst kandelláber a büszkesége és a ritkasága volt Ernst Lajos múzeumának, amelyet híres gyászszertartásokhoz nem egyszer kért kölcsön a főváros temetkezési intézménye. Ez a hat remekbe készült kandelláber is megborzongott volna talán, ha vasárnap délután a ráckevei temető vályog halottasházának ajtajából megnézte volna azt a két kopott, pecsétes gyertyatartót, amely ott pislákol Ernst Lajos koporsója mellett és elnézte volna azt a két ráckevei virrasztót, akit, hogy a halott egyedül ne legyen, a község zsidó hitközöségnek elnöke, bizonyos Schlesinger úr rendelt oda kegyeletből a koporsó mellé...
Ilyen koldusszegényen aligha ravataloztak Ráczkevén is, mint a szomorú végű, világhíres, egykor milliomos műgyűjtőt a község kietlen halottasházában. 
Három napja Ráczkeve lakója... már a szerencsétlen Ernst Lajos... Három nap óta nem lehetett beszállítani Budapestre és örök pihenőre helyezni az igazán boldogtalan embert.
- Mert kérem - mondja az öreg sírásó - már mi itt ácsorgunk kora reggel óta. Aszonták, délelőtt jön a pesti autó és elviszi a koporsót, de most már késődélután van, még senki se jelentkezett. Este meg nem lehet kivinni a községből a halottat. Úgy látszik, az lesz, ami szombat este volt, hogy majd csak ez a két fiatalember fog megint itt virrasztani egész éjszaka, mint ahogy virrasztottak ma hajnalig, - ha ugyan lesz valaki, aki megfizeti nekik a virrasztást...
- Nem volt itt senki Pestről, aki intézkedett volna a beszállítás iránt? 
- Senki! Tegnap délután ugyan volt valaki kint, azt mondták, hogy majd vasárnap elviszik, de aztán többet nem érdeklődtek. A nagyságos dr. Zonda József körorvos úr a kórház hallotasházában kiállította a bizonyítványt, én betettem ide a koporsóba, leszögeztük, idehoztuk és most várjuk, hogy vigyék innen tovább. Én szedtem ki a zsebéből az írásokat, én találtam meg ingében a betűket, amikből a kilétét megállapították, mert bizony az arcából nagyon nehéz lett volna megállapítani, hogy kicsoda a megboldogult. Ilyen összetört arcot még életemben nem láttam, pedig idestova ez a harmincadik holttest, amelyet itt a kanyarban Ráczkeve alatt a Duna kivetett. Legalább két hete feküdt a vízben és amíg a víz sodorta, bizony rettenetesen összerombolódott.
A hitközségi elnök úr hozatott két faggyúgyertyát, azt odaállítottuk a szegény ember fejéhez... Hát bizony ez kódisgyászszertatás, pedig aszondják, méltóságos úr volt...
A községházán vasárnap nem intézkednek a halott elszállításáról. Ráczkeve nagy eseménye a hallott Ernst Lajos, mindenki csak erről beszél. Valóságos népvándorlás indul meg a hegyoldalban fekvő homokos temető felé, hogy megnézzék a ravatalát...


Pénteken reggel fél kilenckor...
Szabó Sándor erdész egy parti bokor ágai között két emberi lábat látott, aztán mélyen a fövénybe belenyomódva arccal a föld felé elnyúlva egy emberi testet, amelyet a hullámok verdestek. Innen körülbelül 200-250 lépésre van Szepesváry főerdész lakása. Háromnegyed 9-kor futva érkezett az erdészlakhoz Szabó Sándor és riadtan jelentette, hogy milyen látványban volt része. Szepesváry térden felül gázolva a vízben, ment be a lelet mellé, amelyet mintha összekötözött volna a vékony cserje néhány vékony ága.
- Azonnal a csendőrségre telefonáltam - mondja Szepesváry - majd egy-két kővel megtámasztottam. Másfél óra telik el addig, amíg a faluból a csendőrjárőr ide kiérkezik. Tizenegy órakor érkezett Munkácsi törzsőrmester Rákóczi csendőrőrmesterrel, a községi halottkémmel, egy fuvarral, és két községi emberrel. Munkácsy törzsőrmester levélborítékot talált a halott zsebében, amely méltóságos Ernst Lajos kormányfőtanácsos címére szólt és a borítékban levél is volt, de a szövegét lemosta a víz. A borítékban meg két 20 pengős bankjegy is meglapult. Néhány nyugta, egy-két hivatalos, teljesen elmosódott írás volt még a kabátzsebben. A nadrágzsebben viszont három pengő 74 fillér aprópénzt találtunk. Az órazsebből arany zsebóra került elő...
Már napok óta a hajtásban feküdhetett a holttest. Szinte már emberi formája sem volt a fejnek, annyira ütötte-marta a kő és a kavics itt a part mentén. Pénteken délután félháromkor már értesítés ment Budapestre, hogy Ráckevén ráakadtak Ernst Lajos holttestére.
Egészen érthetetlen, hogy szombaton késő délig senki nem jelentkezett a hallottért!
Dr  Zonda József körorvos pénteken délután vizsgálta meg a halottat s elszállításáról akart gondoskodni, közben azonban beesteledett és miután péntek este volt, a zsidó temető hallottasházából nem lehetett továbbvinni a holttestet, csak szombaton este kerülhetett a sor arra, hogy Ernst Lajos holttestét a kórház halottasházából a ráckevei zsidótemető halottasházába átszállítsák.


Kedden vagy szerdán temetik Ernst Lajost
A ráckevei községházán szombaton délután jelentkeztek a hozzátartozók, akik minden kétséget kizáróan megállapították, hogy Ernst Lajos az, akit a schillingi uradalmi erdőnél a víz kivetett. Kérték az elszállítási engedélyt, amelyet minden további nélkül meg is kaptak és azzal távoztak el, hogy az elszállítás miatt Budapesten azonnal intézkednek. Ez az intézkedés vasárnap késő délutánig nem történt meg, a községházáról a hivatalos személyek el is távoztak, úgyhogy Ernst Lajos hazaszállítása legjobb esetben csak hétfőn délelőtt történhetik meg. 
A rendőrség elrendelte Ernst Lajos boncolását és amint értesülünk, a család a hatóságokhoz azzal a kérelemmel fordult, hogy miután a személyazonosság meg van állapítva, a boncolást mellőzzék és így a temetésre kedden vagy szerdán kerül sor.


Kikre panaszkodott Ernst halála előtt
Művészeti körökben megdöbbenéssel beszélnek arról, hogy az Ernst-múzeum aukció-vállalkozói hétfőn délelőtt is folytatni akarják a most elkezdett árverést, még addig sem akarják szüneteltetni üzletüket, amíg a múzeum alapítója és tulajdonosa kiterítve fekszik. 
Ernst baráti köre a leghatározottabban tiltakozott az ellen, hogy azt az üzleti tevékenységet a gyász óráiban se hagyják abba és ne legyenek tekintettel a halottra. Megrendüléssel beszélnek arról is, hogy Ernst Lajos közvetlen halála előtt különösen három személyre panaszkodott barátainak, két olyan emberre akikkel üzleti összeköttetésben állott és egy harmadikra, akikhez családi kapcsolatok kötötték.


Kétmillió pengőt vesztett tíz év alatt
A művésztársadalom szeretettel és kegyelettel emlékszik meg Ernst Lajosról, aki tényleg százezreket költött művészi és kulturális célokra, akinek csillogó kis egérszeme holtbiztosan látta meg a tehetséget, aki lázban égve tanította a gazdagokat igazi értékek gyűjtésére és aki maga csak olyan holmit vásárolt, ami csak az ő és az egyetemes magyar kultúra számára volt érték. Szegény Ernst Lajos, mint ahogy az köztudomású volt, gyűjteményének egyetlen darabját soha el nem adta.
Kétségbeesetten ragaszkodott minden darabhoz, amit vásárolt, rengeteget fizetett rá a kiállításokra, ahol a fiataloknak mindig ingyen adott helyet és akit tulajdonképp a múzeum átadása körül keletkezett hercehurcák törtek teljesen össze. 
Azok, akik anyagi helyzetét nagyon jól ismerik, azt mondják, hogy tíz esztendővel ezelőtt kétmillió pengő vagyona volt. Ezt a kétmillió pengőt vesztette el, rámentek házai, ingatlanai, ékszerei, bankbetétei műkincsvásárló szenvedélyére, pedig ez a kétmillió pengő még 1927-ben is évi 70.000 pengőt jövedelmezett neki.
És az a csodálatos ízlésű ember, aki lakásában, múzeumában, irodájában műkincsekkel vette körül magát, most már három napja egy olyan vályogputriban fekszik kiterítve, amelynek minden bútordarabja egy durva kézzel összeácsolt szentmihálylova és két kopott gyertyatartó...

(Forrás: huszadikszazad.hu)

Nincsenek megjegyzések: