Az egyik leghíresebb örökzöld dal, az egyetlen magyar világsláger, a „Szomorú
vasárnap" (Gloomy Sunday) szerzője Seress Rezső. A dalt több mint 100 nyelvre lefordították.
Élete olyan, mintha egy operettszerző "tervezte" volna meg. Nagyon alulról indul, iskoláját félbehagyva egy vándorcirkuszhoz csapódik. Így indul el az a zenei karrier, amelyről Karinthy Frigyes a rá jellemző dialektikus, a dolgokat minden oldalukról és mindenféle szögből megszemlélő vizsgálódása alapján elismerőleg, mély empátiával szól.
1.
"SZOMORÚ VASÁRNAP"
A halhatatlan giccs
(Pesti Napló, 1935. november 10.)
Szomorú vasárnap száz fehér virággal
Vártalak kedvesem templomi imával.
Utolsó vasárnap kedvesem gyere el,
Pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel.
Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak,
Ne félj a szememtől, holtan is áldalak...
A fiatalember, aki hétfőn beült a taxiba, főbe lőtte magát, s akinek utolsó jegyzetei közt megtalálták fenti költeményt (egyébként méghozzá amerikai párbaj áldozata lett, hogy a kép teljes legyen), végre a publicisztikában is feltűnt, illetve érdeklődést csikart ki a költemény számára, aminek megzenésített szövege mellett immár az ötödik öngyilkosságot követik el a statisztika szerint, vagyis abban a társaságban, amelyikről hiteles adatok szólnak - ha ehhez hozzávesszük a szívbemarkoló dal névtelen áldozatait, ki fog derülni, hogy halálba lelkesítő, illetve keserítő, röviden lelkeserítő hatása legalább annyi áldozatot követelt, mint egy csatadal vagy forradalmi induló. A műveltségére és irodalmi ízlésére rátarti ifjú esztétalélek, ha egy-két dekadens költő kötetét, s ráadásul néhány tanulmányt is elolvasott a magasabb színvonalú folyóiratokban, szánalommal mosolyog, s őrült magasságban érzi magát a ponyvaízlésnek ez érzelem fertőzött mocsara fölött, kívül és fölül minden veszélyen: azt hiszi, vele már nem történhetik ilyen szégyen, ha ő egyszer öngyilkos lesz, igazolásul legfeljebb Walt Whitman vagy Rilke vagy akár Schopenhauer megfelelő passzusát fogja idézni, nem kompromittálja emlékét a költészetnek ezekkel a bádogvirágaival. Ám a tapasztaltabb kortárs, aki nemcsak a szellemvilágban, de a valódiban is barangolt néhány évtizedet, s volt bátorsága összehasonlítani a kettőt, egyiket a másikkal ellenőrizni és helyesbíteni - élet és irodalom öregebb és ravaszabb rókája óvatosabb lesz azzal a fölénnyel: az ő számára a giccs már nem olyan egyszerű dolog, megtanult félni tőle, s egy kicsit respektálja is.
*
Mint annyi más közhasználatban lebegő fogalmat, a "giccs" szó tartalmát se vizsgáltuk még meg, annyira biztosak voltunk benne, hogy minden pallérozott ízlésű ember ugyanazt érti alatta: a gyakorlatban úgyis felismerjük, megkülönböztetjük a művészileg értékestől, rábízhatjuk magunkat az ösztönünkre. Ám az ösztön (vesd össze a "józan észről" szóló elemzésemmel) kis területet világít csak be, s az a gyanúm, egy általánosabb érvényű meghatározás, mint annyiszor, itt is feje búbjára állítaná a konvenciót, s irodalmi közhiedelmet.
Mert nézzük csak meg közelebbről ezt a verset például. A felületes szemlélő első pillanatra megállapítja róla, hogy művészi értéke nulla, mert hiányzik belőle a költői alkotás első feltétele, hogy spontán élmény ihletét fejezze ki. Valóban, itt minden mesterkélt s előre megfontolt. Csupa kipróbált alkatrésszel dolgozik, könnyen emészthető s mégsem elementáris anyagból gyúrta össze a szakács: olyan, mint azok az olcsó ételek, amikhez előre összepancsolt, gyárilag előállított alapokat használtak - sütőport és generálszószt és cikóriát és konzervtejet és tortatésztát és szaharint és margarint. Nincs benne semmi egyéni, eredeti, a tárgyhoz közvetlenül kapcsolt, a tárgy kedvéért újdonságképpen kitalált, először alkalmazott képzettársítás. Nem tesz hozzá semmit az alaphangulathoz, csak a régi közhelyeket variálja. Ezeket aztán zsúfolja és szaporítja, minden mérték és takarékosság nélkül, belerak mindent, "was gut und teuer"; cukrozza a mézet és szalonnázza a zsírt, hogy zamatos legyen, s még egy kis fokhagymát se sajnál a könnymirigytől, ha arról van szó, hogy könnyebben csússzon a bánat. Figyeljék meg a szavakat, így egymás mellett, kiemelve a versből: "szomorú", "virág", "templom", "ima", "bánat", "pap", "ravatal", "gyászlepel", "koporsó" (kétszer is, hogy el ne felejtsük véletlenül), "holt", "áldás", "könnyező". Itt minden együtt van, mint a nehéz zsidó tésztában, a flódniban: dió és mák és méz és lekvár.
*
Nagyon természetes, hogy megfekszi a gyomrod, kákabélű esztétalélek. De ki merné határozottan állítani, hogy a te gyomrod az egészséges, s nem a nagy tömegeké, amelyek könnyen dolgozzák fel, hogy vérré váljék bennük és gondolattá és érzelemmé és világfelfogássá és világfájdalommá csakúgy, mint benned Shakespeare és Tagore és Spengler igéi? Nem az ételen múlik, hanem a felszívó szervek erején és rugalmasságán, mivé alakítjuk magunkban ezeket a rosszhírű közhelyeket. Aztán meg sohase lehet tudni, miből lesz a cserebogár. Ami például az alkotókat illeti, a nagy költőket és művészeket, merem állítani, hogy a természeten és valóságon és a valóságban felfedezett igazságon kívül, ha volt valami, ami inspirálta őket, ez a valami soha nem a rokonlélek, a kongeniális szellem gondolata és felfedezése volt, hanem igenis ez a kétes eredetű, torokreszelő kotyvalék, a halhatatlan giccs, amelynek névtelen alkotója soha nem pályázott irodalmi sikerre és elismerésre, megelégedett a nagy tömegek közvetlen rokonszenvével. Mert a valódi művész abban különbözik közvetlen rokonától, a műértő széplélektől és megértő kortárstól, hogy éppolyan szívós és egyszerű lelki gyomra van, mint a legközönségesebb kocsmázó filiszternek, aki csipetkével enyhített paprikás pörköltjéhez és fél liter karcos kadarkájához nekibúsulva húzatja fülébe a keservesen cifrázó cigánnyal, hogy aszongya, csak egy kislány van a világon, vagy akár azt, hogy szomorú vasárnap - nagyokat bődül hozzá, s éppúgy érzi az élet teljességét, mint Shakespeare, aki témáit nem klasszikus remekművekből s nem Verulami Bacon bölcs gondolataiból, hanem az egykorú füzetes regények ponyvaképzeletéből merítette. A magam szerény és igénytelen múltjára emlékezve, csodálkozva eszmélek most rá, hogy az a csekély számú töredék, amiben a szigorú esztétikus elemzés is művészi értéket ismert el és fedezett fel, mindig giccses hangulatból született meg, s gyakran táplálkozott, titokban, a legalantasabb ponyvadalok és fércművek és verklimotívumok és gépzongora-betétek törmelékeiből. Egyik legválasztékosabb s legirodalmiasabb igényekkel kidolgozott költeményem írása közben egy undorító és gyalázatosan ostoba műdalt kellett folyton dúdolnom magamban, hogy mondanivalómat együtt tartsam, s legelvontabb elvi értekezésem alapgondolatára egy csokoládégyár reklámplakátja inspirált.
*
De tessék közelebbről megnézni a halhatatlan remekművek tárgyát: sematikus ábrázolásban ki fog derülni, hogy hajmeresztő giccsekhez hasonlítanak. Raszkolnyikov története ordenáré detektívregény, Werther problémáján bánatos mindenesek tűnődnek, vasalás közben vagy "mosogatás után" ama bizonyos szomorú vasárnapon, Homéroszt ugyanez az indulat fűtötte, ami a "te szőke gyereked, aki nem mehet a háborúba" s az Ember tragédiája a világ legjobb mozitémája.
Mert a giccset az teszi halhatatlanná, s örökéletűbbé a művészi alkotásoknál, hogy függetlenül a kor ízlésétől mindent magába szív, amit elmúlt korok elcsépeltek és levedlettek - s alapjában ez az elcsépelt és megszűnt és kihasznált valami, ez az uraságoktól levetett, kopott kabát és megcsömölt étel az, ami az örök emberit konzerválja: lévén ez a valami, múlandó tartalmon túl a múlhatatlan és változatlan forma.
*
Ezekután pedig ünnepélyesen bevallom, hogy a "Szomorú vasárnap" kezdetű dalt egy nappal előbb, múlt vasárnap este magam is lejegyeztem a noteszembe, ahogy a cigány diktálta, onnan írtam most a cikk fölé.
Karinthy Frigyes
2.
Személyesen 2004 márciusában fedeztem föl magamnak a tragikus sorsú szerzőt.
Tiszta szerencse, hogy a bemutató egy szerdára esett, én meg csütörtök este ültem be Müller Péter Sziámi zenés kamaradarabjára, melynek címe: Szomorú vasárnap. A Seress Rezső néhai pesti bárzongorista emlékét megidéző musical, amelyet eredetileg a 2002-es budapesti őszi kulturális rendezvények keretében mutattak be, szívszorító csírája egy nagyszabású tragédiának - egyelőre dalban elbeszélve.
Csakhogy ezek a dalok nem akármilyenek. Jó részük ott él a fél nyelvterület, pontosabban az idősebb nemzedékek tudatalattijában mint elkoptatott, divatjamúlt slágerek, sanzonok.
Szeressük egymást, gyerekek... Én úgy szeretek részeg lenni... Egyszer fent és egyszer lent... Az élet egy nagy csodálatos semmi... És mindenek fölött: a Szomorú vasárnap...
Könnyű zene?
Nehéz sors a Seressé. Nemes irodalmi téma, Müller mégis kegyelettel, diszkréten közelít hozzá, tragikomikus fényben mutatva be a pesti magyar zsidó művész végzetes sorsát, aki életében - munkaszolgálatos „kalandját” leszámítva, amikor a vakvéletlenen múlt, hogy ő nem hagyta ott a fogát, sorstársaival ellentétben - ki se mozdult a Kispipa vendéglőből, ahol a zongorát verte és játszotta saját dalait, amíg azokat végleg félresodorta a fölöttünk elzúgott idő.
Pedig a harmincas években szédítő örvényként felkapta őt, s mindenek előtt világhíressé lett alkotását a siker, amolyan nemzetközi csodabogár lett futótűzként terjedő és hódító nótája révén.
A Szomorú vasárnap c. dala rövid idő alatt az öngyilkosok, a reménytelen szerelmesek himnusza lett. A legenda szerint, amit az őt menedzselő „barát” és pályatárs, Jávor László marketinghúzásai duzzasztottak fel, nem csak Magyarországon, hanem szerte a világon gombamódra szaporodtak azok az öngyilkossági esetek, amikor a reménytelen áldozatok, szerelmespárok mellett a Seress-féle nóta kottáját találták meg. Lapok felkapott témája lett a dal és sorsa, a világ minden táján énekelték, Amerikától Japánig és vissza, a leghíresebb zenészek, énekesek vették fel műsorukba, variánsainak se szeri, se száma, klubok alakultak a „Gloomy Sunday” vagy a „Sombre Dimanche” jegyében, lélektudósok - állítólag maga Freud is! - kitartóan vizsgálták a titokzatos hatásmechanizmust, ami úgymond öngyilkosságba taszította a zene rabságába kerülőket.
Hogy mindebből mi az igazság, az külön történet: tény, hogy maga a szerző minderről szinte semmit sem tudott és semmilyen hasznot sem húzott, mert a tejszínt Jávor fölözte le, azzal az indokkal, hogy a kottát ő terjesztette szét a világban, s ugyanakkor az a szöveg, amivel a dal elhíresült, s amelyen kritikai szellemének élét Karinthy fente, ugyancsak az ő tollából származott. Kiderült ugyanis, hogy a szerencsétlen zongorista eredeti énekéből csak a dallam az övé - az eredeti szöveg nem sok vizet zavart.
Mindennek dacára, külföldi bankokban szép summák halmozódtak fel a zenei jogdíj után, de Seress, aki Magyarország háborús tartozásai miatt nem juthatott a pénzéhez, felesége kétségbeesett rimánkodására sem volt hajlandó elhagyni a Kispipát az ismeretlen nagyvilágért. Féltette önkörét, amibe úgy látszik, végleg belezárta magát, s amely még erőt adott ahhoz, hogy minden reggel fölkeljen és zenéjének élhessen.
Végül, meghasonlásában, a hozzá közel állók - nem voltak oly sokan - elfordulása okán dalának végzete rajta is beteljesedik: a hatvanas években, amikor zenéje már a kutyának se kell, a szórakozóhelyeket fölveti a gépzenék és a rock divatja, ő maga pedig már csak egy adag szánalmas anakronizmus, 79 évesen kiugrik emeleti lakása ablakán.
Presser Gábor emlékszik még rá, hogy annak idején egy házban lakott Seressel, pontosabban az alatta lévő emeleten. "Mindig a Szomorú vasárnapot hallgatta, mindennap, pontosan kettőtől
hatig, egyik feldolgozást a másik után."
Seress kottái és lemezei több mint száz nyelven jelentek meg, többek közt még izlandiul, kínaiul, szuahéliul és eszperantóul is. A dal születése óta szinte évente dolgozták fel híresebbnél híresebb
előadók világszerte. Többszáz kiemelkedő énekes adta elő a Szomorú vasárnapot, többek közt Artie Shaw, Sarah Vaughan, Louis Armstrong, Bing Crosby, Frank Sinatra, Paul Robson, Billie Holiday, Ray Charles (I'm All Yours-Baby!), Genesis, Lydia Lunch, Christian Death, Serge Gainsbourg, Sarah McLachlan, Sinéad O'Connor, Björk, Heather Nova, Sarah Brightman, Marianne Faithfull, Venetian Snares, Diamanda Galás - írja a www.fokusz.info
Dalban, monológban elmesélve, előadva a Szomorú vasárnap bátor fegyverténye a 2004-es Csíki Játékszínnek. A szerző érdeme, hogy darabjába iktatta a legendás dal mind a két szövegváltozatát, s anélkül, hogy ítéletet mondana, a keserű sorsra hangolt néző szinte önmagától eldöntheti, hogy mi is a dal gyors közönségsikerének magyarázata, illetve a Seress Rezső bárzongorista maradandóságának nyitja: Jávortól eltérően megpróbált és mert költő lenni egy kocsma szomorúan festői szigetén...
Cseke Gábor
3.
SERESS REZSŐ változata:
Szomorú vasárnap
Ősz van és peregnek a sárgult levelek
Meghalt a földön az emberi szeretet
Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél
Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél
Hiába sírok és hiába szenvedek
Szívtelen rosszak és kapzsik az emberek...
Meghalt a szeretet!
Vége a világnak, vége a reménynek
Városok pusztulnak, srapnelek zenélnek
Emberek vérétől piros a tarka rét
Halottak fekszenek az úton szerteszét
Még egyszer elmondom csendben az imámat:
Uram, az emberek gyarlók és hibáznak...
Vége a világnak!
JÁVOR LÁSZLÓ változata:
Szomorú vasárnap
Szomorú vasárnap száz fehér virággal
Vártalak kedvesem templomi imával
Álmokat kergető vasárnap délelőtt
Bánatom hintaja nélküled visszajött
Azóta szomorú mindig a vasárnap
Könny csak az italom kenyerem a bánat...
Szomorú vasárnap
Utolsó vasárnap kedvesem gyere el
Pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel
Akkor is virág vár, virág és - koporsó
Virágos fák alatt utam az utolsó
Nyitva lesz szemem hogy még egyszer lássalak
Ne félj a szememtől holtan is áldalak...
Utolsó vasárnap
4.
Akik pedig idáig értek, azoknak bónuszként néhány örökzöld Seress dalszöveg:
Szeressük egymást, gyerekek
Az élet egy színes álmodás,
Mely egyszer véget ér.
A sír lesz majd a végállomás
A szív pihenni tér.
Álmodjunk mindig szépeket,
Hisz úgysem- tart soká.
A gyorsan elszálló éveket
Tegyük, mi boldoggá!
Refr.:Szeressük egymást gyerekek,
A szív a legszebb kincs.
Ennél szebb szó, hogy szeretet a
A nagyvilágon nincs.
Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!
Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!
Az élet egy színes álmodás
És nincs felébredés.
Ha elszáll a színes látomás
A sír megásva kész.
Kacagjuk át az életet
Mert úgysem tart soká
A gyorsan elszálló éveket
Tegyük mi boldoggá.
Refr.:Szeressük egymást gyerekek,
A szív a legszebb kincs.
Ennél szebb szó, hogy szeretet a
A nagyvilágon nincs.
Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!
Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!
Én úgy szeretek részeg lenni...
Én úgy szeretek részeg lenni,
Mert akkor nekem nem fáj semmi,
De semmi, de semmi se fáj.
Én kerülöm a józanságot,
Mert keresek egy szebb világot,
Egy jobbat hol csendes a táj.
Nem tudok élni én itt józanul,
Szívemre száz bánat borúl,
S csalfa itt minden és hazug a szó,
Részegnek lenni de jó.
Én úgy szeretek részeg lenni,
Mert akkor nekem nem fáj semmi,
De semmi, de semmi se fáj.
Egyszer fent és egyszer lent
Mert egyszer fent és egyszer lent a kerék,
Hogy mikor elég, tudja a sors.
Mert egyszer hoz és egyszer visz szép reményt,
Sok színes reményt: ilyen a sors.
A sorssal, pajtás, vitázni nem lehet,
Mert egyszer rossz és egyszer nagyon szeret.
Mert egyszer fent és egyszer lent a kerék,
Hogy mikor elég, tudja a sors.
Van egy kerék, úgy hívják, hogy a Sors Kereke,
Gyerünk, pajtás, nézzük meg, hogy vajon szeret-e?
Nézzük meg a nevünket a sorsunk kerekén,
Talán neked, talán nekem csillog most a fény.
Mert egyszer fent és egyszer lent a kerék,
Hogy mikor elég, tudja a sors.
Mert egyszer hoz és egyszer visz szép reményt,
Sok színes reményt: ilyen a sors.
A sorssal, pajtás, vitázni nem lehet,
Mert egyszer rossz és egyszer nagyon szeret.
Mert egyszer fent és egyszer lent a kerék,
Hogy mikor elég, tudja a sors.
Az élet egy nagy csodálatos semmi
Az élet egy nagy csodálatos semmi,
Hát miért ne lennék boldog és vidám?
És abban nekem nem parancsol senki,
Hogy kit szeressek, s ki a cimborám!
Az élet, mint a cigaretta füstje,
Illanó, s ha nincsen már parázs,
Nem ér egy lyukas garast se nékem,
Ha elszáll a szép varázs...
Az élet egy nagy csodálatos semmi,
Hát miért ne lennék boldog és vidám?
És abban nekem nem parancsol senki,
Hogy kit szeressek, s ki a cimborám!
Az élet, mint a cigaretta füstje,
Illanó, s ha nincsen már parázs,
Nem ér egy lyukas garast se nékem,
Ha elszáll a szép varázs...
