Fehéregyháza

Ispánkút, Petőfi-fejjel

Lapozgatós kedvemben, a Romániai Magyar Szó 1994. június 7-i számában találtam egy Szász János-verset, amit a költő azért tett közzé, mert bizonyos, gyergyószentmiklósi politikai körök azzal vádolták, hogy Tőkés püspökkel kapcsolatos bíráló megjegyzései kérdésessé teszik az ő patriotizmusát. Válaszában Sz. J. leszögezi, hogy ő következetesen Ady patriotizmusának híve, anélkül, hogy Adynak képzelné magát, majd a jobb megértés kedvéért versének üzenetére bízza véleményét. Úgy vélem, a költői válasznak nem csupán napi aktuálpolitikai értéke volt, mert álláspontja "az életre-halálra szóló magyar kérdésekben" ma is fölöttébb időszerű. 


*


A fehéregyházi kútnál
két szomorú vándor megáll.
Vajon miért, vaj'mivégre
ment ki ő a csatatérre?
Miért nem maradt szépen otthon
Júliáját babusgatón?
Hiszen hány volt az a költő,
aki olyan nagy volt, mint ő?
Minek gondolni a gonddal?
mit is kezdjünk egy bolonddal,
aki elindult a sárga,
hullámzó kukoricásba
a magyarokért meghalni,
vérét érte elcsorgatni!

De nem csak a magyarságért,
hanem a Világszabadságért.
Ki tud ma már a magyarért,
hőn szeretett nemzetéért
nem csak napokig beszélkni,
hanem érte tenni, élni?
Itt a Duna, ott a Tisza -
önkezével elpusztítja
a magyar önmagamagát,
énkezével a szép hazát.
Gyűlölködik, fenekedik,
kár hogy mások nem szeretik.
Bántják, mondja. Verik, mondja,
s visszapillant Trianonra.
Vidámkoidik, eszik-iszik
s azt hazudja, hogy éhezik.
Fut a kocsi szól a táncdal,
toronyóra aranylánccal.
Szerelmetes én nemzetem
a halállal mért szemezel?
Idejöttünk Európába,
nem a dögletes halálba.
Jobb lett volna Etelközben,
zöld erdőben, zöld mezőben
tovább lovakat nevelni,
mint Pannóniába jönni?
A fehéregyházi kútnál,
segesvári poros útnál
emelt fejjel a két vándor
garral néz körül a tájon.
Ő a legjobb, ő a legszebb,
pedig egy ütetnyit sem tett
se a világmagyarságért,
se a világszabadságért.

A kukoricás, ahol Petőfi eltűnhetett * Fotó Csomafáy Ferenc