2009. június 23., kedd

Kölcsönsorok 2/15


TEODOR BORZ

Péntek megszelidítése
(Îmblânzirea lui Vineri)

Mottó:
- Péntek: Arisztotelész szerint...
- Robinson: Én kedves Péntekem,
kitől tanultál meg olvasni?
- Péntek: Daniel Defoe-tól.


Előhang
(Predeslovie)

Alexander Selkirk a nevem.
1704-ben tengerész és kalóz voltam.
Miközben a földet hajóztuk volna körül,
összevitáztam Stredling kapitánnyal,
a flottila parancsnok pedig, William Dumpler
úgy döntött, kitesznek Mas a Tierre szigeténél.
Volt élelmem, italom és egy remek puskám.
1708-ban nevezett szigetnél rámbukkant egy hajó.
Rajtam kecskebőr öltözet volt:
szutykos vadember voltam, aki már-már elfelejtett
beszélni, állították.
1719. április 26-án egy parókás uraság,
Daniel Defoe nevezetű, könyvet adott ki
egy bizonyos Robinson Crusoeról
és a vadember Péntekről.

Péntek, az olvasóhoz
(Vineri, către cititor)

Tisztelt olvasó!
Vademberi szívemre tett kézzel kijelentem:
mi, emberevők
senkit se égettünk meg máglyán.

Nem világháborúztunk,
és nem is koncentrációs táboroztunk.

Nekünk, kannibáloknak
könyveink se voltak,
no meg olvasni sem tudunk.

Nekünk, kannibáloknak
nem volt tükrünk,
hogy magunkat néznénk benne
este és reggel.

Már megbocsássanak hát,
hogy nem világháborúztunk,
se nem koncentrációs táboroztunk,
nem Hirosimáztunk, nem Nagaszakiztunk.

Mi csak emberevők vagyunk.

A mező
(Câmpia)

És mindegyre kerestem
a zöld mezőt,
kedves Péntekem.
Azt a bizonyos mezőt
kövér fűvel, bogárral,
olyan zöld illattal
ami álomba visz
vagy a halálba.

Kerestem azt a bizonyos mezőt,
a kövér füvűt,
mélyen tisztelt Péntekem,
de nem létezett.
És akkor,
mélyen tisztelt Péntek,
úgy, elcsigázottan,
kitaláltam.

Pénteknek szóló lecke
(Lecţie pentru Vineri)

A gondolkodás teszi az embert,
a gondolkodás teszi a születést,
a gondolkodás teszi a halált,
a gondolkodás szüli a vizet.

(no de mit mondott
Descartes,
az öregúr?)

Gondolkodom, tehát...

És végül
csak a „tehát”-tal
maradok.

Hej,
Élet, ha létezel,
az interneten itt rámtalálsz: www.h2o

A puskapor szaga
(Mirosul prafului de puşcă)

Nem szeretem
a puskapor szagát
tisztelt Péntek uram.

Nekem a frissen
fejt kecsketej
illata tetszik.

És volt egyszer, hol nem volt
Hirosima és Nagaszaki.

Nyilatkozat
(Declaraţie)

Róma nevében kijelentem,
Péntekem, hogy többé nem eszel ám
senki húsából.
Kecsketejet iszol
és eltelsz majd vele.

A Bibliát olvasod.

(És ne mesélj többé nekem
azokról, akiket
máglyán megégettetek.)

Egyszer majd felkerekedünk
(Cândva pornim)

Mondtam volt neked, én jó Péntekem,
hogy a tenger kék,
és esőben, hidegben csúful háborog.
bárhogy is van, távoznunk kell.

Hogy Baudelaire versorait
ne is említsem:

„Egy reggel indulunk és velőnk teli tűzzel,
és fájó dac dagaszt s keserű vágy izen,
megyünk s a kósza kedv táncos habokra űz el,
ringatva végtelen lelkünk véges vizen.”*

A szelidülő gondolat
eszményeit veszíti,
s megértelek, hogy immár maradni akarsz.

* Tóth Árpád fordítása

Klasszikus távolodás
(Clasica detaşare)

Ne kötődj soha, senkihez.
Ha tű vagy, a cérnához;
ha bögöly, a marhákhoz;
ha drót, a távíróhoz.

Ne kötődj a távíróhoz,
ha vagy,
ne kötődj.

Azok a nők most azt képzelik rólad,
létezel; ahogyan te is
elképzeled, hogy ők létezhetnek.

Ne fogd magad igába,
kedves Péntekem,
soha.

És miután ehhez tartod magad,
mint egy engedelmes katona,
csöndesen egy golyót
röpíthetsz a fejedbe.

És soha többé
nem megyünk el e szigetről.

A víz képlete
(Formula apei)

Eredj csak, kedves Péntek,
a sziget partjára
és az óceán szélére.

Írd le a víz képletét, mindent, amiből csak áll:
a sót, a szigetet és bennünket.

Azt a képletet írd le,
amit még mi sem ismerünk.

Majd tekints el a láthatárig,
a te isteneidig és az én istenemig,
s köszöntsed valamennyit.

Elvisznek innen
egy olyan világba, amely tán
előttük se ismerős.

Vágy
(Dorinţă)

Most pedig,
tisztelt Péntek uram,
szükségünk van egy nőre,
akit megteremtünk

a sziget partvonalából
az óceán hullámvizéből
a papagáj tollazatából.

Ő sorra ölelkezik velünk,
remélve
hogy sose hagyjuk el.

Tanulság
(Povaţă)

Ha a keresztről
tanítanálak
(és annak értelméről)
ez azt jelentené, hogy megfeszítelek.

Én nem lennék Júdás, te pedig,
kedves Péntek,
nem támadnál fel.

Ez csupán
a csekély különbségek egyike
közöttünk és az ég között.

Péntek köszöntője
(Urarea lui Vineri)

Az ön iránt érzett teljes szeretettel
(és az elmaradhatatlan megvetéssel)

Sok-sok hallgatást kívánok
(ami lehet ezüst, arany, gyémánt)

Biztosítom ön iránt érzett szeretetemről.

Mily meleg öltözék lenne belőle,
itt ez a döglött kutya bőre.

A nők
(Femeile)

A nők, jaj,
a nők, akikre
egyetlen parton se lelhetsz.

Csukává vagy tán szirénné változtak
(a nők, jaj, a nők).

Egy bölcs nép
(amelynek nevével
nem terhelem gyönge emlékezeted)
állítása szerint kilenc hónapig
istennők.

Hogy mik vannak...

E sziget talán egy asszony
és mi ikrek vagyunk
az ő méhében.

Magamban beszéltem.
Sírján fű lengedez.

A sziget
(Insula)

E verset azon a nyelven
írták amit a holdon
és szigeteden beszélnek.

Sok küszködés
és álmatlan éjszaka árán
megírtam románul
és így hangzott:
volt egyszer egy sziget
ahol meghalának.

Meglehet
(Poate)

Alig várom
Hogy hét határon tengereken át
Megkapjuk a guillotint.

Levágjuk
a fák legnagyobb leveleit.
Meglehet, kivágjuk a fákat is.

Meglehet lenyaktilózzuk a szigetet.
Meglehet lenyaktilózzuk magunkat.

Meglehet
nem lesz semmiféle szigetünk.
Meglehet
mi magunk sem leszünk.

Inkvizítor
(Inchizitor)

Mi az újság, vademberem?
Semmi, inkvizítor uram.

Miután fölperzselted
csupasz talpú gyermekkoromat
mely a fűre
az eső nevelte
szelek borzolta
zöld fűre lép, azt tapossa,
miután megégetted térdeimet
égbe szálló imáim támaszát
miután bordámat szétfeszítetted
hogy szívemet kiégesd,
miután nyakamat
a véres tőkére nyomtad,
miután kezembe adtad fejemet
hadd csodáljam
(tükör amiben téged látlak),

megillet a hallgatás,
tisztelt inkvizítor uram.

Inkvizíció
(Inchiziţie)

Mélyen tisztelt Robinson úr,
Ha nem tudunk eltávozni
Erről a szigetről,
Tiszteletteljesen kérem, gyújtsa föl.

Vele égünk mi is.

És, ki tudja...
(talán csak az elfelejtett
Istenek)

A hamuból egy virág nő ki
az inkvizíció
dicsőséges napjai
emlékeképpen.

Jótanács Pénteknek (és a fiamnak)
(Sfat pentru Vineri / şi pentru fiul meu/)

Tilos zseniálisnak lenned;
méghozzá több okból is,
de főként, mert
ragaszkodom szigetünkhöz.

Úgy illene
(ahhoz az átkozott állapothoz)
hogy Homéroszként megvakulj,
hogy kezed megégjen
az ellenség pogány tűzhelyén
(és ne sírj, akár egy takonypóc).

Vedd tudomásul, hogy a föld mozog,
és térdre hullva, alázatosan tagadd meg.
Csapd le egy király fejét a tönkön
és élj gyalázatban mindörökké.

Legyen tiéd a világ,
koronázd meg önmagadat,
veszítsél Waterloonál
és röhögjenek rajtad az angolok

Légy lovas
a zöldülő tavaszban
és essél le a lóról ősszel
mint fáról, sárgán, a levél.

Szeress bele a sosem-
látott nőbe,
és még rengeteg
meg nem nevezett okból

megtiltom, hogy zseniális légy.

Robinson Péntekhez
(Robinson către Vineri)

Rajtam örökké nevetni fognak.
Terajtad, soha.

Rajtam azért fognak nevetni, mert magam vagyok,
mert ez a sziget nem az enyém.

Mert gyötröm őket
magányommal.

Terajtad soha,
senki nem nevet majd.

Nehogy azt hodd, hogy a civilizált
vadembereiről szóltam.

Ezek számítógépen nevetik ki
a magányos fickókat.

Rajtad nem nevet senki, míg a világ,
s örömest álmodnak arról, hogy sose is léteztél
vérükben, húsukban, csontjaikban.

A félelem
(Spaima)

Bárhogyan is kínlódtam,
Péntek nem értett angolul.
Ámde, egy esős estén,
Megszólalt: „to be, or not to be”.

Azt hittem álmodom.
Azt hittem magam vagyok.
Azt hittem Péntek csak egy álom.

Azt hittem a félelem az óceántól
sose múlik el.
Akár a halálfélelem.

Azt hittem, a sziget vagyok,
mely talán, nem is létezett.

Emlékezet
(Memorie)

Jóságos Péntek,
Ne kaszálj füvet,
Ne vágd ki a fákat.

Abban él a mi emlékezetünk.

Emlékezet híján
fű és fák
Nélkül maradunk.

És hozzá magunk nélkül is.

Péntek a győztesek előtt
(Vineri în faţa cuceritorilor)

Születési igazolványt adtatok nekem
(a születés biztos)

Adjatok halotti igazolványt
(az is biztos).

Állítsatok ki máglyánmegégetési igazolványt,
vétkem
hogy csillagot láttam a vizekben.

És miután megégettetek,
küldjetek hozzájuk engem.

Vigyázz
(Să ai grijă)

Meggondoltam magam, jó Péntekem,
megmaradsz pogánynak.

Vigyázzál
miután elefántokkal átkelsz az Alpokon,
miután egy nyílvessző miatt Canaenál
odavész egyik szemed,

miután megbocsátottál Rómának,
merthogy Zamában
Scipio is megbocsátott neked.

Nagyon vigyázz ám Antiohiában
hogy észnél maradj,
fél szemeddel

Róma távolról
kését hátadba mártja.

Ne ölj
(Să nu ucizi)

Kedves Péntekem,
ha már úgy is megtanultál angolul
indulhat a keresztes hadjáratunk.

Elnevezlek majd Oroszlánszívű Pénteknek.

Hitünk van,
tejelő kecskéink is vannak,
élelmünk elegendő.

Éppen csak
bárkánk nincsen a távozáshoz.

Robinson mondolatja Péntekhez
(Spusa lui Robinson către Vineri)

Telefonhívást várok a nyílt tengerről,
a Részeg hajóról.
(ezen a hajón
nevezett Rimbaud ül az evezőnél)

Telefonhívásra várok a nyílt tengerről.
(Alexander Graham Belltől)

Így aztán, egy napon
távozhatunk a szigetről,
a részeg hajóról jövő hívás után.

Szólt a holló: soha már.

Búcsú a szigettől
(Despărţire de insulă)

Azt mondod, mélyen tisztelt Péntek úr,
fogjuk a cókmókunkat és álljunk odébb?
Ezt sugallod, én kedves tökfilkóm?

Hát az emlékeket kire hagyjuk,
és a szigetet, kire,
a kannibálokra?

Maradnak a kecskék,
hogy megsirassanak.
Maradnak a lehulló levelek
hogy megsirassanak.

És arra várnak
hogy beállítson egy parókás uraság
aki írni fog arról a két páriáról,
akik egy lakatlan szigeten éltek.

Vagy csak álmodták az egészet.

A tükörből
(Din oglindă)

Rövid földkörüli utam során
(éjszaka, mikor a háziak aludtak)
találkoztam Robinsonnal
Mas a Tierra szigetén.

Hogyan, még mindig itt?
De hisz azt mondták...

Mese habbal, mondta, ám D.D.-nek hittek
annak a parókás, nyakig
adós uraságnak.

Engem soha se kerestek.
Elolvasnak, újraolvasnak engem, de én
továbbra is itt maradtam, amint láthatja.

Igen ám, de...

Mese habbal, barátocskám,
és páráló csészében kecsketejet
nyújt felém.

Szeme tágra nyitva,
keze remeg,
s egyenesen a tükörből
nyújtja a csészét felém.

2 megjegyzés:

Elekes Ferenc írta...

„Egy reggel indulunk és velőnk teli tűzzel,
és fájó dac dagaszt s keserű vágy izen,
megyünk s a kósza kedv táncos habokra űz el,
ringatva végtelen lelkünk véges vizen.”*

Tóth úr is tudott valamit !

Kávédaráló írta...

De tudott ám, hogy a kutya rúgja meg! És biztosan ő is nagyon élvezte, amikor elolvasta, hogy mit ókumulált ki.
Kösz, hogy észrevetted - erre csak az bukkan rá, aki elolvassa az egészet.