Ijesztő mértékben vándorolnak külföldre legjobb szak-
munkásaink
munkásaink
1923 január
Az Ipartestületek Országos Szövetségének már a Gólyavárban tartott gyűlése alkalmával szóvá akarták tenni egyes vidéki kiküldöttek, hogy a legutóbbi esztendőkben a súlyos gazdasági viszonyok miatt szakmunkásaink legjobbjai hagyták itt az országot s ez a kivándorlás a folyó évben nemhogy fogyna, de egyre növekvő irányzatot mutat.
A vidéki kiküldöttek fel akarták akkor hívni az illetékes körök figyelmét, hogy bármilyen úton-módon legalább csökkenteni kell az állandó kivándorlást, mert az ország a legjobb szakmunkásait veszti el napról-napra és a hiány elsőrangú szakerőkben vidéken néha már éppen ezen okok miatt érezhetővé is válik. Illetékes helyen érdeklődtünk, ahol ez ügyben kérdésünkre a következőket mondották:
- A szakmunkások kivándorlása a legutóbbi esztendőkben, különösen 1920-ban indult meg s azóta állandóan tart. Vidéki jelentések időről-időre beszámolnak a kivándorlás növekedéséről, aminek egyszerű oka az itthoni súlyos és egyre nehezedő gazdasági élet, a folyton fokozódó drágulás.
- A kivándorlás a fővárosban, ahol az utánpótlás jobban eltünteti a hiányokat, nem érezhető annyira, de a vidéken vannak olyan helyek, ahonnan ijesztő számban indultak útnak egyes szakmabeli munkások jobb valutájú országokba, ahol a valutakülönbség könnyebb megélhetési viszonyokat jelent számukra. Ez a mai időkben, sajnos, egészen természetes folyamat, amit csak az itthoni gazdasági viszonyok javulásával lehet megállítani.
- A kivándorló munkások legnagyobbrészt a megszállott területekre indulnak s Francia- és Németországba mennek még tömegesebben. A legjobb faipari, építő, kőmíves munkásaink már fölvették a vándorbotot s külföldre távoztak. Gyula, Makó, Békéscsaba tájáról százszámra indultak útnak a legkiválóbb szakmunkásaink. A megszállt területre, Romániába, Szerbiába különösen faipari, építőipari munkások mentek el tőlünk, német francia földre a mindenütt keresett elsőosztályú fémmunkásaink s szerelőink vándoroltak ki.
- Habár a kivándorlás egyre növekedő tendenciájáról állandóan kapunk úgy a fővárosból, mind a vidékről jelentéseket, számokkal nem tudunk szolgálni, mert pontos adatok e tekintetben nem állnak rendelkezésre. A háború óta nem állították össze a kisiparra vonatkozó pontos statisztikákat, csak legújabban kaptunk e tekintetben felszólítást s most már gyüjtjük is az adatokat. Mivel a kormány elrendelte, hogy 1924 elején egybe kell állítani a kézmű- és kisipar statisztikáját, pontos számok csak a jövő év elején állnak rendelkezésre s akkor lesz nyilvánvalóvá a szomorú valóság, hányan voltak kénytelenek az elviselhetetlen gazdasági viszonyok miatt hazát cserélni az utóbbi esztendőkben?
A munka irredentizmusa
1923 február
Acsarkodnak ránk az „utódállamok”.
Fáj nekik, hogy van irredentizmus. Az a fájdalmuk, hogy igaz a költő mondása: „Szívet cseréljen az, ki hazát cserél". Míg az ezeréves Magyarország területén egy magyar él, az elrabolt területek magyarjai szívét a magyar haza iránti vágyódás fogja dobogtatni s Csonka-Magyarország népének lelkében az elnyomottak szenvedése kínos és résztvevő gyötrelmet fog okozni.
Van és lesz irredentizmus.
A mi irredentizmusunk a munka. Kisiparost, háziiparost támogatni, szövetkezetekbe tömöríteni s ezzel a nagy vállalatok előnyeit biztosítani a kisembereknek, jólétet teremteni vagy legalább a megélhetés terhén könnyíteni, munkaalkalmat teremteni és termelő munkával megszolgált kenyeret biztosítani minél több két keze munkájából megélő iparostársunknak - ez a mi irredentizmusunk.
Országunk nagyjai lépten-nyomon sürgetik a többtermelést, a munka irredentizmusát, de csak sürgetik, mert a szállóigévé vált munkát nem látjuk, csak kevés helyen. Nem dolgozhatunk, mert nincs kellő tőkénk, ellenben találkoznunk kell gyakran alattomos ellenszenvvel. Ez utóbbira intézetünk alapításakor már számítottunk.
De nem vártuk azt, hogy a kis- és háziiparos tömegek támogatására olyan kevés gondot fordítsanak az irányadó körök, mint amilyen semmibevevést tapasztalunk. A nagyvállalatok bennünk versenytársat látnak. A kis- és háziiparos az ő becsületes, szolid munkájával mindenkor versenytársa lehet a gépüzemi iparnak, mert ha drágábban termel is, a kivitel jobb, csinosabb és tartósabb. Ha ehhez a közös nagybani anyagbeszerzés megvan a kisebb regie mellett, sok esetben még a nagyiparnál olcsóbban is tud termelni.
Talán azt mondhatnánk ellenérv gyanánt, hogy Maradék-Magyarország szegény. Ő nem adhat ennek a társadalmi osztálynak, a szegények között is a legelhagyatottabbaknak támogatást. Mi is ezt tartottuk, de látjuk, hogy abból a szegény állampénztárból jut pénz sokszor túlon-túl sok másoknak, csak a kis- és háziiparos támogatására nincs pénz.
Nem tartozunk azok közé, akik minden kákán csomót keresnek, akik a kormány nehéz helyzetét nehezíteni szándékozunk, de sok tízezrek nevében kell hogy felemeljük szavunkat és a munka irredentizmusához szükséges anyagi erőt és erkölcsi alátámasztást követeljük. Követeljük azért, mert tapasztalatunk szerint, aki csak kér, azt mint a nemzetcsalád „jó, csendes" tagját, elcsitítják cukorral, szép szóval.
Mi az adózó iparosság támogatását sürgetjük, hogy azok emberi módon, munkájuk után megélhessenek és a rájuk háramló nagy adóterheket viselhessék.
Az országnak ezen társadalmi osztályát segítsük meg végre!
A demarkációs vonalon áttekintők látni fogják a kellő támogatás által lehetővé tett fáradhatlan munkát és az ebből fakadó jólétet, - ez lesz az igazi irredentizmus, a munka diadalmas irredentizmusa.
Forrás: www.huszadikszazad.hu
Illusztráció: A nagyántánt urai (francia, angol, olasz és belga miniszterelnökök)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése