A marosvásárhelyi Vatra folyóirat friss számai mindig felköltik bennem a szunnyadó fordítót; provokálnak. Hát még, hogy az idei 9-10-es összevont szám egyik fő érdekessége Alexandru Lungu, az utolsó román avangárd költő bemutatása/felfedezése a mai olvasó számára.
Sz. 1924 (Cetatea Alba)-mh. 2008-ban, Bonnban. Orvosit végzett Bukarestben, hormonkutatásai, a biológiai időre, az időjárás és az egészség kapcsolatát vizsgáló kutatásai jelentősek. 1973-ban Németországban telepszik le, előbb kórházban dolgozik, majd feleségével együtt 14 éven át magánrendelőt tart fenn Raubachban. 16 évesen közöl először verset, 1945-ben Ion Minulescu díjat kap Ora 25 (A 25. óra) c. kötetével. Irodalmi munkásságát gazdag képzőművészeti tevékenység egészíti ki. Feleségével együtt szerkesztik az Argo c. költészeti és grafikai füzetet, amelynek számos, külföldön élő román író lesz munkatársa. rendszerint maga illusztrálja verseskönyveit, melyek száma jelentős. Az összeállítást bevezető Iuloan Boldea szerint Lungu költészetének, bár nem ismeretlen az olvasó előtt, csak ezután tárják majd fel valóságos mélységeit, dimenzióit. A Vatra nem mulasztja el, hogy a kritikai bemutatás mellett reprezentatív válogatással érzékeltesse e rendkívüli lírai tehetség életművének csúcsait. Egyik terjedelmes, valósággal szerelvény-hosszúságú versét örömmel és sietve ültettem át magyarra.
ALEXANDRU LUNGU
Madárvonat / Trenul cu păsări
Jöjjön már boruljon ránk
még inkább
vonjon be ereszkedjék le
az este
a mindent eldöntő idő
csöndesen haldokló fénye
mikor a csillagok még
ismeretelenül röppennek fel a kutakból
felsértve a dolgok láthatatlan arcát
sóhajtás
suhan tán egy bágyadt angyal
vagy a lég az mely öröm-
könnyeket zokog
szinte érezni
a megbillent földet amint a lélekbe
hatol
akár egy sanda árny pengéje
vagy egy titokrög
csuszamlása
a melankólia kérlelhetetlen lejtőzetén.
Még túlságosan éles
a hazugságok tükre
hogy este lehessen
annál jobban
szomjazom a távolban elnézni
miként bújnak elő a semmiből
az alkony menta szagú alakjai
s hogyan falják föl
egyik a másikának
hűvösen illó testét
míg valahol messze egy vonat
kúszik
a láthatáron túl
vég nélküli útján
fáradt madarakkal
arcuk meglepően emberi
asszonymadarak férfimadarak
szunyókálnak
a vonat egyhangú ringásától
fel nem adva a személytelen feszültséget
az álombeli rettegés páráját
amely mindig belengi
az utazások fordulatait
Oly különös és roppant kellemes
az esti haldoklások meghitt
idején
gondolatban kiejteni
egy szót
bármelyik egyszerű szót
a maga tökéletes magvasságában
lehántva róla a századok
által rendre rázúdított fojtogató történelmi
hitegetést
már-már ijesztő
hogy az elcsigázott madarak
nők férfiak
véget nem érő utazásukon
jól hallanak engem
és tisztán megértik
hangtalanul
kiejtett szavaim
mikor
a csillagok felröppennek a kutakból
felsértve a dolgok láthatatlan arcát
akkor is ha én örökké
már-már mozdulatlanul
itt
fogok állni
az esti
zokogásokba fúló légben
és soha sem feledem
hogy máig sem adatott
meg nekem meglátni
az elhaladó vonatot
valahol
nagyon távol túl a láthatáron
Jöjjön már boruljon ránk
hamarább
az este
biztos vagyok hogy a fáradt madarak
most is
véget nem érő utazásukon
asszonymadarak férfimadarak
meghallanak
megértik gondolatban kiejtett
szavaimat
és válaszuk az a
lélekben megdőlt árnyék
és hallgatag titokgöröngy
csuszamlása lesz
a melankólia kérlelhetetlen lejtőzetén.
Cseke Gábor fordítása
*
Să vină să cadă
mai curând
să se lase să coboare
seara
ceasul de cumpănă
agonia lină a luminii
când anonime încă
stelele se înalţă din fântâni
zgâriind faţa nevăzută a lucrurilor
de se aude
un suspin ca de înger bolnav
ori poate văzduhul înecat
într-un plâns bucuros
de se simte
înclinarea pământului pătrunzând
în suflet
asemenea unui cuţit de umbră piezişă
ori unui bulgăre de mister
lunecând
pe povârnişul de neiertat al melancoliei
(A folytatáshoz mindig a További bejegyzések-re kell kattintani)
E prea limpede încă
minciuna oglinzilor
să se facă seară
mai curând
mi-e sete să privesc în zare
cum se nasc din neant
homunculii de mentă ai asfinţitului
şi cum îşi devoră
unul altuia
volatilele trupuri de răcoare
în timp ce un tren trece undeva
foarte departe
dincolo de zare
purtând într-o nesfârşită călătorie
păsări obosite
cu feţe necrezut de omeneşti
păsări femei păsări bărbaţi
picotind
în tremurul monoton al trenului
dar păstrându-şi acea încordare absentă
acel abur de spaimă visată
care învăluie întotdeauna
neprevăzutul călătoriilor
E foarte ciudat şi nespus de plăcut
într-un răstimp anume
al agoniilor blânde de seară
dacă rostesc un cuvânt
în gând
orice cuvânt simplu
luat în miezul său curat
decojit de amăgirile
în care 1-a sufocat veacuri de-a rândul
istoria
e aproape înspăimântător
că păsările obosite
femei bărbaţi
în călătoria lor nesfârşită
mă aud foarte bine
şi înţeleg foarte limpede
cuvintele ce le rostesc
fără voce
când stelele se înalţă din fântâni
zgâriind faţa nevăzută a lucrurilor
cu toate că eu voi sta
întotdeauna
aproape nemişcat
aici
în văzduhul înecat de plâns
al serilor
şi nu voi uita niciodată
cum nu mi-a fost dat
nici până acum să văd
trenul ce trece
undeva
foarte departe dincolo de zare
Să vină să cadă
mai curând
seara
sunt sigur că şi de asia dată
obositele păsări
purtate într-o nesfârşită călătorie
păsări femei păsări bărbaţi
mă vor auzi
îmi vor înţelege cuvintele
rostite în gând
şi răspunsul lor va fi
acea înclinare de umbră
în suflet
şi tăcutul bulgăre de mister
lunecând
pe povârnişul de neiertat al melancolici.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése