A Hargita megyei Kájoni János Könyvtár három könyvtárosa – Kelemen Katalin, Vitos Mária és Vitos Zsófia – saját kezdeményű könyvjelző-
gyűjteménnyel álltak elő, amelynek minden egyes darabján neves csíki személyiségek arcképe és rövid méltatása kapott helyet. Az anyag, bár nem volt teljes, 36 távolabbi és közelebbi múltunkban élt jellegzetes, Csík vidékéhez szorosan kötődő híres embert hozott közel – nem csak a fiatalokhoz, akik körében a könyvtár sikeres vetélkedőt is rendezett a tárgykörben, hanem a felnőtt olvasókhoz is.
Mivel a három könyvtárosnőnek nem állt a rendelkezésére kiterjedt információs-műszaki apparátus, sem a feladat nagyságához mért ráérő idő, a teljesítmény professzionalizmusa a szenvedéllyel, ám puszta magánszorgalomból végzett, műkedvelő tevékenységekre jellemzően vitatható lett, mind a válogatás, mind a bemutató szövegek tartalmát illetően. A kezdeményezőket s a munka oroszlánrészét végzőket szerencsére nem törte le a munkájuk kapcsán elhangzott temérdek okoskodás és akadékoskodás, építő módon álltak hozzá a bírálatokhoz, s az első sorozat kivitelezése után egy évvel sikerült jelentősen bővíteniük a neves csíkiak listáját, illetve gazdagítani a tartalmi és formai vonatkozásokat. Így jött létre a könyvjelzősorozat második gyűjteménye, amely immár 44 személyiséget számlál, a kettő együtt pedig már igen tisztes arcképcsarnokot alkot.
Örök vitára alkalmat adó szempontnak bizonyult ezúttal is – és ezzel minden, helytörténeti jellegű lustrának hivatalból szembe kell néznie -, hogy ki az, aki még beleillik a vizsgálódás feltételrendszerébe és meddig lehet büntetlenül tágítani a kört, hogy minden, a szűkebb tájegység kihordta teljesítmény megkapja az illő figyelmet, ne egyszerűen csak egy parttalan névsorolvasás legyen, hanem a térség életében jelentős helyet elfoglaló személyiségeket értékelő szellemtörténeti becslés is egyúttal. A ki kerül be és a ki maradt ki nyugtalanító és ellentmondást gerjesztő kérdései sosem lebecsülendőek és nem seperhetők a szőnyeg alá. Gátat kell vetni már jóelőre mind a parttalan kisajátítást, a kritikátlan besorolásokat hajszoló, mind a mereven kirekesztő, formalista szemléletnek, mert csak így biztosítható az eredmény, hogy nem marad ki a figyelem köréből senki, aki arra érdemes, ugyanakkor az arcképcsarnok jellege nem csúszik el az olcsó, kirakati provincializmus irányába.
Érdekes megfigyelni a csíki provincia személyiségeinek kettős mozgásirányát; az egyik a végvári szülőhelytől való elmozdulás, kitörés, majd az egyetemesség szintjén való kiteljesedés vargabetűje, a másik a Csíkba való betelepedés és itt népszolgálati elszántsággal és odaadással intézményteremtő, teljesítménygerjesztő, provinciaépítő sors vállalásának, a tudatosan csíkivá válásnak az életútja. (Előbbire Xantus János, utóbbira a Kájoni János példája a jellemző...)
Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, meglátva a kezdeményezésben a hely szellemét éltető lehetőséget, minden további nélkül támogatta és a Gutenberg Műhely, illetve az Alutus nyomda révén hatásos grafikai formában ki is viteleztette a könyvjelzőket, odáig menően, hogy a 2008. évi, augusztus eleji Csíkszeredai Városnapokon a két sorozat szerzői kiállítás formájában, nagyobb grafikai felületen is bemutathatták a neves csíkiak arcképcsarnokát.
„A könyvjelzősorozat olyan személyiségek portréit mutatja be, akik kapcsolódtak a város, a vidék történetéhez, itt születtek, itt haltak meg, vagy tevékenységük ide köti őket. A bemutatott személyiségek néprajzkutatók, történészek, orvosprofesszorok, egyházi személyiségek, ferences szerzetesek, akiknek ugyancsak meghatározó szerepük volt vidékünk életében. Olyan személyiségekről is olvashatunk, akiknek emléke már a feledésbe merült, és vannak olyanok, akiknek leszármazottai közöttünk élnek" – hangzott el az értékelés a megnyitón Kopacz Katalin, a könyvtár igazgatónője ünnepi méltatásában. Antal Attila polgármester helyettes viszont azt hangsúlyozta, hogy “a kiállítás anyagát, a portrékat és életrajzokat felvillantó pannókat szemlélve olyan ez a tárlat, mintha egy rövid szócikkelyeket tartalmazó, életrajzi lexikonba lépnénk be”.
Egy következő, a helyi kezdeményezésből egyetemes léptékű teljesítményt kifejlesztő lépésben a könyvjelző-sorozat létrehozói a Wikipédia internetes enciklopédia csíki vonatkozású szócikkeivé fejlesztik az összegyűlt anyagot. Miután elkészítették Csíkszereda bőven adatolt, sok vonatkozásban meghatározó szócikkét, annak egyik alfejezeteként jelzik, hogy miként haladnak a városhoz és környékéhez kapcsolódó személyiségek bemutatásával. Az eddigi lista szerint teljességében vagy részben befejezettek az alábbi szócikkek: Kozma István honvéd altábornagy, Domokos Pál Péter tanár, történész, néprajzkutató a csángók kutatója, Nagy István karmester, hegedűművész, zenetanár, Venczel József falukutató, Salló István szobrász, író, Kovács Dénes muzeológus, Kristó András geológus, tanár, földrajzi szakíró, Pataki József történész, Szopos Sándor, zsögödi Nagy Imre és Sövér Elek festőművészek...
Cseke Gábor
*
“Válogatott” könyvjelzők a Neves Csíkiak sorozatból
(Fogaras, 1899. január 7. -Csíkszereda, 1990. november 1.)
Okleveles erdőmérnök, fényképész. A huszadik század első felében készített fényképei a korabeli Csíkszereda történetének fontos képes dokumentumai. Fotói közül számos művészi értékű alkotása maradt az utókorra. Sopronban szerzett erdőmérnöki oklevelet, 1927-ben fiatal erdőmérnökként került Csíkszeredába, az erdőfelügyelőség alkalmazottjaként dolgozott. Az ő tanácsára ültettek kanadai nyárfákat a mai csíkszeredai központi park helyén elterülő mocsaras, ingoványos területre. 1930-ban nyitotta meg korszerű fényképészeti műtermét, modern gépekkel dolgozott, rövid idő alatt a város népszerű fotográfusává vált. A második világháború után feladta eredeti szakmáját, és a fényképészet lett a megélhetési forrása. Fotográfusi munkájáról a Csíki Lapok hasábjain többször is írtak. A lap 1938. szeptember 17-i száma kitüntetéséről számolt be: A sepsiszentgyörgyi 1938-as gazdasági kiállításon, amelyet az Erdélyi Gazdák Egyesülete szervezett öt témakörbenm Aladics „szakmabeli kiállítását aranyéremmel, művészportréit szintén aranyéremmel, természeti és vadászképeit ezüstéremmel jutalmazták". Erdőmérnöki szakmájához kapcsolódó szenvedélye volt a vadászat és horgászat, a természetjárás. Vidéken készült felvételei a csíki életmód maradandó emlékei.
(Csíkdánfalva, 1881. október 20. —Csíkszereda, 1966. április 28.)
Tanár, író, történész. Középiskoláit Csíksomlyón, egyetemi tanulmányait Kolozsváron és Budapesten végezte. A brassói és a csíkszeredai főgimnázium tanára volt. Történeti, székely tárgyú elbeszéléseket írt. Csík múltjáról tanulmányokat közölt a gimnáziumi értesítőkben. A Magyar Életrajzi Lexikon szerint elbeszélései, cikkei jelentek meg a Székely Hírlap, a Székely Újság, a Csíki Hírlap, az Ellenzék és a Hírnök című lapokban. Megírta a moldvai csángók katolikus egyházközségeit meglátogató Imets Fülöp Jákó életrajzát. Uz Bence alakja a helyi hagyományokhoz hűen az ő írásaiban jelenik meg először. Kötetei: A török diák (Kolozsvár, 1926), Köderdő mellől (Kolozsvár, 1927).
(Csíksomlyó, 1901. június 28. -Budapest, 1992. február 18.)
Néprajzkutató, zenetörténész, író. Kutatási területe a népzene és zenetörténet. Főleg erdélyi és moldvai vonatkozású néprajzi, nyelvészeti, történelmi és egyháztörténeti kérdésekkel foglalkozott. Munkássága jelentős a magyar zenei emlékek kéziratos forrásainak felkutatása és feldolgozása terén. Dallamokkal kiegészítve adta ki Kájoni János Cantionale Catholicum című énekgyűjteményét és Petrás Incze János Tudósítások című munkáját. A csángó magyar népcsoport elismert kutatójaként tartják számon, bejárta a moldvai csángók falvak, gyűjtötte az ott élő magyarságra vonatkozó társadalmi és néprajzi anyagot, méltán nevezték a csángók vándorapostolának. A moldvai magyarság című munkájának első kiadása 1931-ben jelent meg Csíksomlyón. Könyvet írt Márton Áron püspökről. Tanított a csíkszeredai gimnáziumban, megalapította a Csíki Néplapot. Kezdeményezte a csíkszeredai múzeum létrehozását, az Ezer Székely Leány Találkozót (1931). Tiszteletére a Márton Áron Gimnáziumban emléktáblát, a csíksomlyói kegytemplom előtt egészalakos szobrot emeltek.
(Csíkszereda, 1935-Csíkszereda, 1972)
Zeneszerző. Csíkszereda közkedvelt zenésze volt. A Márton Áron Gimnáziumban érettségizett 1954-ben, majd a kolozsvári Gheorghe Dima Konzervatórium zeneszerző-karmesteri szakán folytatta tanulmányait, amelyet a kezdődő betegsége miatt nem tudott befejezni. Közismert alkotásai a Hajrá, fiúk, csíki gyerekek című hokihimnusz és a Márton Áron Gimnázium iskolahimnusza, de számos gyerekdalt, kórusművet, színházi dalbetétet is komponált. Megbízást kapott a Népi Alkotások Tartományi Házától, a Zeneszerzők Szövetségének Marosvásárhelyi Fiókjától, a marosvásárhelyi, a kolozsvári, a bukaresti rádióktól. Budapesten kislemezen kiadták A mama mindent tud című slágerét.
(Csíkszentgyörgy, 1817. szeptember 21. -Nocera, Olaszország, 1866.)
Honvéd tábornok. 1849 februárjától Bem tábornoka székelyföldi forradalmi csapatok Főparancsnokává nevezte ki ezredesi rangban. Július 29-től tábornokká léptették elő. A Makk-Gál féle osztrákellenes összeesküvés egyik kezdeményezője volt. Szorgalmazta a románokkal való megegyezést. A szabadságharc után emigrált. 1852-től Kossuth megbízásából új fegyveres felkelést készített elő Magyarországon és Erdélyben. 1860-tól az olaszországi magyar légió tagja volt.
(Jegenye, 1629 v. 1630-Gyergyószárhegy, 1687. április 25.)
Ferenc-rendi szerzetes, építész, zeneszerző, orgonista, orgonakészítő, nyomdász, történetíró, botanikus. Sokoldalú tudományos és építő munkájával Erdélyben jelképes személyiséggé vált, Erdély Pázmányának is nevezték, munkásságának, humanista egyéniségének igazi értékelésére azonban csak több mint két évszázad elteltével került sor. Kájoni János 1648-ban belépett a csíksomlyói ferences szerzetesek közé, 1655-ben szentelték pappá Nagyszombatban. Ő vezette a mikházi és a szárhegyi kolostorok építését, orgonát készített Csíksomlyón, Mikházán, Szárhegyen és Székelyudvarhelyen. Csíksomlyón 1675-ben megalapította a Székelyföld első nyomdáját, ahol elsőnek 1676-ban Cantionale Catholicum címmel kiadta katolikus énekeskönyvét, amely azóta több kiadást ért meg. A Kájoni-sajtón két évszázadon át tankönyveket, ima- és énekeskönyveket nyomtattak, itt készült 1849-ben a Hadilap című forradalmi lap kilenc száma. Énekgyűjtő munkásságának eredménye a róla elnevezett Kájoni Kódex kéziratban fennmaradt dalgyűjtemény, amely egyházi művek mellett világi énekeket is megörökített. Megírta a ferences custodia történetét 1684-ben, Fekete könyv címen.
(Csíkmadaras, 1825. április 23. — Merano, Olaszország, 1873. február 1.)
Katonai szakíró, 1848—49-es szabadságharcos, egyetemi tanár. Kisbirtokos nemesi származású volt. Katonacsaládban született, apja az első székely határőrezred csíkmadarasi állomásának főhadnagya volt. Tizenöt éves korában az olmützi katonaiskolába iratkozott, tanulmányai végeztével a lembergi 34-es sorezredhez került, ahol főhadnagyi rangot kapott. A szabadságharc kitörésekor Pestre ment, ahol ezredével a magyar szabadságharc szolgálatába állt. Szolnokon a győztes csata után őrnaggyá léptették elő. Világosnál esett fogságba, majd az aradi hadi törvényszék halálra ítélte. Az ítéletet 16 évi várfogságra változtatták, az ausztriai Königgratzben hat és fél évet töltött szigorított várbörtönben, 1856-ban szabadult amnesztiával. 1867-től hivatalnok a közlekedésügyi minisztériumban, majd a budapesti Katonai Főiskola tanára lett. Művei: Utászszolgálati utasítás, Katonai földrajz (Budapest, 1869-72 között); Elmélkedés a magyar katonai nevelés fölött, tekintettel a Ludovicaeumra (Budapest, 1869). Nevét a csíkmadarasi általános iskola viseli, emlékét az
iskolaépület előtt elhelyezett, Szervátiusz Tibor által készített alkotás őrzi.
(Csíkrákos, 1883. október 9. - Győr, 1934. február 15.)
Helytörténész, író. A középiskolát a nagyszebeni Theresianum intézetben végezte, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történelem-földrajz szakán szerzett tanári oklevelet 1907-ben, majd történelem-földrajz szakos tanár Gyergyószentmiklóson. 1910-ben a karánsebesi állami főgimnáziumhoz került. 1920. március 29-étől kezdve a győri állami reáliskolában folytatta tanári pályafutását. Fiatal tanárként kezdett írni. Fővárosi és kolozsvári folyóiratokban, lapokban közölték írásait. A gyergyószentmiklósi főgimnázium tanáraként megírta Gyergyó története a kialakulástól a határőrség szervezéséig (...tekintettel a nemzetiségi kérdésre) című munkáját (Gyergyószentmiklós, 1910, hasonmás kiadásban 2002-ben jelent meg a gyergyószentmiklósi Mark House Kiadónál). Könyvében a székely törzsanyag mellett az örmény és román lakosság múltját is kutatja. Másik önálló munkája a Székely nagyjaink (Gyergyószentmiklós, 1924). Elbeszéléseket, valamint ifjúsági regényt is írt, tanárként számos tankönyv bírálatát végezte el hivatalos megbízásra.
(Csíkszentgyörgy, 1884. december 15. -Budapest, 1940. július 8.)
Festő, grafikus, szobrász. Középiskolai tanulmányait a csíksomlyói főimnáziumban végezte, majd Budapesten Székely Bertalan és Hegedűs László tanítványa lett. A Csíki Magánjavak által adományozott ösztöndíjjal eljutott Drezdába és Bécsbe. 1908-ban állította ki először a budapesti Nemzeti Szalon őszi tárlatán, főleg a székely népéletből vett, grafikai hatású, szenvedélyes szecesszionista hatású munkáit. Ugyancsak 1908-ban harmadik díjat nyert egy londoni plakátversenyen. Nevét az Érdekes Újságban megjelent illusztrációkkal tette ismertté: Dózsa György, A tanácsköztársaság eseményei, A népbiztosokpere, Tisza-per. Két leghíresebb képe: Erdőirtás Csikprszágban és a Gátkötő csíki székelyek. Az utóbbival 1913-ban a müncheni Glaspalace-ban rendezett nemzetközi tárlaton európai sikert aratott. Az I. világháború idején hadifestő volt a fronton, rajzait levelezőlapra nyomták, és hadirokkantak, hadiárvák megsegítésére árusították. Egyformán készített plakátokat a tanácsköztársaság és az ellenforradalom részére. Alkotásai között mintegy 10 000 darab grafika található. Rajzolt postabélyegeket és faragott emlékműszobrokat. Művei a budapesti Történeti Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában és a Csíki Székely Múzeumban találhatók. Nevét a csíkbánkfalvi általános iskola viseli.
(Gyergyóalfalu, 1817. szeptember 29. -Csíksomlyó, 1881. február 25.)
Jogász, Csíkszék országgyűlési képviselője, főispán. 1839-ben Csíkszék jegyzője, 1840-ben Gyergyószék alkirálybírója lett. 1841-ben a kolozsvári országgyűlésb követnek választották. Jelentős szerepe volt Erdély rendi ellenzéki mozgalmában. Az 1846-1847. évi országgyűlésen Csíkszék követeként a székely sérelmek orvoslásáért emelt szót. Az 1848. április 12-i széki közgyűlés az ő felszólalásának hatására fogadta el az uniót és a magyar forradalom programját. Ő vezette 1848 októberében az agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlésbe a csíki küldöttséget. A szabadságharc leverése után 1852-ben bebörtönözték, ahonnan 1856-ben szabadult, csak 1861-től lépett közéleti pályára. 1865-ben ismét Csíkszék követévé választották a kolozsvári országgyűlésbe. 1877-ben Csíkmegye főispánjává nevezték ki. Egyike volt a reformkor, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc legjelentősebb politikusainak, végig hűséges maradt 1848 eszméihez.
(Csíkszereda, 1907. július 5. —Kolozsvár, 1983. január 5.)
Karmester, hegedűművész, zenetanár. A gimnáziumot szülővárosában végezte zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián. 1941-től a kolozsvári tanítóképzőben tanított, majd a Magyar Művészeti Intézetben; a Gheorghe Dima Főiskola tanára volt 1950-1974 között. 1947-től a Romániai Dalosszövetség elnöke és a Kolozsvári Magyar Opera karnagya volt. A magyar zenei anyanyelv, az eredeti népdalkultúra művelője. Fontos szerepet vállalt Bartók és Kodály emlékének ápolásában, országos szinten részt vett a kórusmozgalom irányításában. A zenei anyanyelv, a zenepedagógia és az énekkari kultúra kérdéseivel foglalkozó írásai folyóiratokba és a Zenetudományi írások című kötetben jelentek meg. Portréját Nagy Imre és Gy. Szabó Béla is megörökítette.
(1902?-1944?)
Zenetanár, karmester. A iaşi-i George Enescu Zeneakadémián végzett. 1931-1943 között a csíkszeredai Római Katolikus Gimnázium tanára volt. A csíkszeredai Dal- és Zeneegylet karmestere. Csíkszeredában ő honosította meg Bartók és Kodály zenevilágát. „Fennmaradásunk egyik pillére a népdal, a zenei anyanyelv"— vallotta. 1943-ban a fasizmus áldozataként Nagybányára hurcolták. Neve a budapesti zsidó temető márványtábláján olvasható.
(Csíkszereda, 1910. szeptember 8. - Csíkszereda, 1993. szeptember 10.)
Jégkorongozó, edző. A csíkszeredai jégkorongcsapat alapító játékosa. 1928-ban a budapesti Werbőczy Reálgimnáziumban érettségizett. 1928-39 és 1945-70 között faipari tisztviselőként dolgozott. 1940—44-ig egy mezőgazdasági felszereléseket árusító üzlet tulajdonosa volt. 1929-35, 1938-47 között a Csíkszeredai Korcsolyázó Egylet (CSKE) csapatának tagja, 1935—37-ig a bukaresti TCR, 1948-51 között a Csíkszeredái IPEIL, 1952-54-ig a Csíkszeredai Lendület jégkorongozója. Részt vett 1933-ban a prágai, 1934-ben a milánói, 1935-ben a davosi, 1937-ben a londoni, 1938-ban a prágai jégkorong-világbajnokságon. Az Országos Bajnokságon csapatával első helyezéstértei 1934-ben, 1935-ben, 1937-ben, 1949-ben, 1952-ben. 1933-47 között több mint százszor szerepelt a román válogatottban balszél- és középcsatárként. 1947—70 között a csíkszeredai jégkorongcsapat edzője. A Román Jégkorong Szövetség, a Hargita Megyei Testnevelési és Sporttanács jégkorongbizottság edzőtestületének tagja volt. Nevét a csíkszeredai műjégpálya viseli.
(Csíkszereda, 1913. november 4. —Kolozsvár, 1972. március 16.)
Társadalomkutató, egyetemi tanár, közíró. Várdotfalvi álnéven is írt. Az erdélyi magyar társadalomtudomány egyik elméleti és gyakorlati megalapozója. Az erdélyi birtokjogokkal, demográfiával, a szociológia módszertanával foglalkozott. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd jogot tanult Kolozsváron. 1935-től az Erdélyi Iskola folyóirat szerkesztője, a Hitel című társadalomtudományi szemle alapító szerkesztője. Az Erdélyi Tudományos Intézet tanára és igazgatója. Részt vett a Bolyai Tudományegyetem megszervezésében, az egyetem jogi és közgazdasági karán tanított. 1949-ben állását elvesztette, 1950-ben letartóztatták, 12 év börtönbüntetésre ítélték, szabadlábra helyezése után társadalom-és falukutatóként dolgozott haláláig. A Házsongárdi temetőben nyugszik, temetésén Márton Áron püspök mondott gyászbeszédet. Kötetei: Az erdélyi román földbirtokreform (Kolozsvár, 1942), Az önismeret útján (Bukarest, 1980). Csíkszeredában utca és a Venczel József Szakközépiskola viseli a nevét.
(Csokonya, 1825-Budapest, 1894)
Természetkutató, etnográfus. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a csíktaplocai származású Xántus Ignác fia. Jogi tanulmányokat végzett, majd 1848-ban nemzetőr lett. 1849 után Amerikába emigrált. Jelentős néprajzi anyagot gyűjtött az indián törzsektől, a déli államokban növény-és állatföldrajzi megfigyeléseket végzett, 1861-ben hazatért. A pesti állatkert egyik megalapítója és első igazgatója volt. 1868-ban a Távol-Keletre indult, ahonnan jelentős természettudományi és néprajzi gyűjteménnyel tért haza. 1872-ben közreműködött a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában. Csíktaplocán általános iskola viseli nevét.
(Madéfalva, 1727. szeptember 21. —Csíkrákos, 1795. június 25.)
Lelkész, történetíró. Bölcseleti és teológiai tanulmányait a kolozsvári jezsuita főiskolán végezte. Csíkszentléleki plébánosként határozottan ellenezte a székely határőrség megszervezését. A madéfalvi veszedelem (1764) után bebörtönözték, megszökött és Moldvába menekült a csíki székelyekhez. Moldvai tartózkodása idején missziót is vezetett a Dnyeszteren túlra. Csöbörcsökbe, ötévi lelkészkedés után térhetett haza számos hívével együtt. Delnén, Csíkszentimrén és Rákoson volt plébános. Moldvai tapasztalatairól két beszámolót is írt latin nyelven. Az elsőt kiadták német s magyar nyelven is, a Magyar Könyv-Ház III. kötetében Pozsonyban, 1783-ban. A moldvai magyarokról című munkája az egyik első leírása a moldvai csángók településeinek és történetének. Csíkrákosi síremléke Ferencz Ernő szobrászművész alkotása.
