2009. március 29., vasárnap

Okszitánnak lenni


Van, aki azt mondja: érdemes vállalni ezt a fajta másságot is. Minden olyan másságot, ami bensőnkből, természetünkből ered. Hiszen aki tudatosan okszitán, az tulajdonképpen a provanszál nyelv és szellemiség éltetője. Úgy becsülik, hogy közel két millióan beszélik az okszitánt, ami egy hivatalos státusszal nem rendelkező nyelv esetében nem semmi.

Ráadásul az okszitánoknak van egy majdnem-Nobel-díjas költője is, aki 96 éves korában, 2005-ben halt meg. Változatos életmű maradt utána: vers, próza, dráma, esszé, sőt a fotózásban is otthonos volt. És persze, sok-sok nyelvtudomány.

Max Rouquette - hisz róla van szó - eredendően francia gyökerű, de gyermekkori élményei hatására, egy olyan korszakhoz való hűség okán választotta az okszitánt alkotásainak nyelvévé, amelyben a provanszáli kultúrának egy részét az eltűnés veszélye fenyegette.

(A Wikipédia szerint: "Az okcitán az egyik legnagyobb kulturális és irodalmi hagyományokkal rendelkező kisebbségi nyelv Franciaországban. A középkori irodalomban a trubadúrköltészet és balladák nyelve volt. A nagyobb újlatin nyelvekbe, mint például az olasz és a spanyol, számos szó került be az okcitán útján.")

Az életét Dél-Franciaországban, Montpellierben leélő Rouquette okszitán nyelvű műveiben tulajdonképpen egy elnyomott régió (Languedoc) lakóinak nagyságát és nemes egyszerűségét emeli piedesztálra.

Hódolat azoknak, akik tudnak muszájherkulesek lenni a legválságosabb időkben.

Egészen fiatal még, amikor az okszitán mozgalomhoz csatlakozott, állandó munkatársa volt az Oc és Occitania c. folyóiratoknak, majd 1945-ben az Okszitán Tudományos Intézet megalapítói közt találjuk.

Azt mondják, 93 éves volt, amikor megírta első, eredetiben franciául fogalmazott művét. Addig a provanszáli volt az "anyanyelv".

Munkássága sokkal jobban ismert külföldön, mint hazájának északi részeiben; Nobel-díjra is jelölték. Műveit angolra, németre, hollandra, japánra, olaszra, portugálra, magyarra, lengyelre, katalánra és arabra is lefordították.

Nem álltam meg, hogy két költeményét franciából ne magyarítsam: szabadon, lazán, de büszkén - okszitán-módra...

MAX ROUQUETTE
Bestiárium
Bestiaire

Semmi vagyok senki vagyok
Hajtogatja egyre a pók
Felszakadó semmi a fényben
Semmi kis gyapjúszösz a légben
Egy szöszgyerek a fény ölén
Hogy is lennék én nagylegény!
Váladékomból csillagkép leszen
Csillagködök a felfénylő egen
Fénylő homály mely mindent beleng
Mögöttem csupa fény dereng.

*

Le dire de l'araignée
Je ne suis rien, Je ne suis rien,
Rien qu'un défaut dans la lumiere,
rien qu'un petit flocon de laine,
flocon de fils dans la lumiere.
Je ne suis pas grand chose.
De salive, je fais des constellations,
Nébuleuses au fond de la lumiere.
Sombre dans la lumiere ou tout est clarté
et tout est lumiere autour de moi.


A dalok
Les paroles

A dalok beragyogják a dolgok éjszakáját.
Nézegetik magukat az elhagyott
rémségek tavában
amelynek mélyén örök a sötétség.

A dalok gyertyák az úton
nem tudni ki vár rájuk.

Az éjszaka végtelen.

*

Les paroles étoilent la nuit des choses.
Elles se mirent dans l'étang
[des monstres abandonnés
au fond du puits éternel des ténèbres.

Les paroles sont de la lumière en chemin
qui ne savent pas si quelqu'un les attend.

La nuit infinie.

Fordította: Cseke Gábor

Nincsenek megjegyzések: