Balládium 3

Balla D. Károly barátom Ungvárról megkeresett, hogy Balládium nevezetű projektje 3. lépcsőjéhez szolgáltassak muníciót, vagyis írjak valamit. A kikötése csipán annyi volt, hogy a TÁVOLSÁG és az ÜVEGGOLYÓ szavak valahogy szerepeljenek a pályamű erőterében.

Szóval, rajtam ne múljon, egy kurta versre futotta erőmből-kedvemből. Nem is lett olyan rossz. Visszaválaszolt: köszöni a részvételt, s különösen az a sor tetszik neki, hogy azt mondja: "vedlett vonat kúszik szügyig a vadkaporban". Meghiszem azt: hiszen ezt a képet már megálmodta évekkel korábban egy fotós barátom, Szentes Zágon, mellékelem a gyimesi bizonylatot is 2004-ből...

Fotó: Szentes Zágon

Hamis fényjelek

bal szemem olcsó hűvös üveggolyó
messziről nézve élettől ragyogó
de micsoda élet az ami felvillan benne
és hamis fényjelet küldök a végtelenbe

amerre a sínek elfutnak a nyári esőben
buján benőtte a gaz a távolságok tűnőben
vedlett vonat kúszik szügyig a vadkaporban
bal szemembe szikra szökik dugó a borban

Nyári mesék / Respiro

Fotó: Imreh Albert

- Szép jó reggelt, Karcsika!
- Adjon isten, Berci bátyó!


"Karcsika", a felszegen lakó kőműveslegény, a kovásznai fürdőtelepen dolgozik. Amolyan mindenes - ahhoz ért, amihez éppen kell. Már két hete, hogy a fürdő egyik orvosi rendelőjének bővítését varrták a nyakába. Azóta se lát, se hall. Csak a tégla létezik számára, meg a malter, a vakoló kanál és a vízszintmérő. Ja, és ne felejtsük a védősisakot, mert Karcsika a nélkül egy lépést sem tesz. Hogyne, hogy még a fejére essen valami, s pap legyen belőle! 


Egyszer, inas korában, látott egy ilyen balesetet. A mellette dolgozó szakival történt meg: éppen a családjáról mesélt, hogy a hét végén készülnek kimenni a zöldbe, ugye, gyakoriak voltak az esők, sok a gomba, de érik a málna is, bóklászhatnak egész nap, látszott rajta, hogy nagyon várja már azt a fránya vasárnapot, aztán egyszer csak egy nagy puffanás, majd egy reccsenés, mintha egy dinnye hasadt volna számtalan darabba, a szaki fejét elöntötte a vér, az ember eldőlt s a következő pillanatban már nem élt.


Nem volt rajta a sisakja. A felette lévő állványról meg egy inas kezéből kicsúszott a tetőcserép. Egy rossz mozdulat volt, semmi egyéb. Azóta Karcsika mondhatni le se teszi a védősisakot, azt mondják, otthon még a budira is azzal jár.


Berci bátyó eléadja jövetele célját: a fürdőtelep vezetősége úgy határozott, hogy Karcsika fényképét is kiteszi a dicsőségtáblára. Amelyre csak azok kerülnek fel, akik példásan végzik a munkájukat. Berci bátyó féligmeddig házi fotósnak számít - a fürdőtelepről ment nyugdíjba -, s munkahelyén akarja lekapni Karcsikát.


- Kezdhetjük-e? - kérdezi.
- Tőlem igen - derül fel munkájából felnézve Karcsika, de mire ezt kimondja, már a gép is elkattan, s Berci bátyó gázt ad a járgányának,s illa berek, nádak erek, úgy elporzott, mintha ott se lett volna...

Nyári mesék / Szántás

Fotó: Imreh Albert

Mostanában minden reggel korán kitöfög a határba. Oda, ahová a mérnök mondja. Ő tudja, merre van éppen a dolog. Nem a gépész dolga ezt észben tartani. Neki a kormányt kell forgatni, a gépet oda vinni, ahova szólítják.


Most éppen a Kopasz dűlőbe. Már harmadnapja, hogy ide vezet az útja. Haza se kellene vinnie a masinát, ha lenne itt a közelben egy kalyiba, ahol meghúzhatná magát. Magára még sem hagyhatja, még a végén rendre lába kél.


Előbb a gépolajat szívják le belőle, aztán  a motorhoz piszkálnak hozzá, ezt-azt leorganizálnak róla, aztán a kerekek következnek, de akkor már az egésznek annyi...


Ezért aztán kizötyög, mikor már látni lehet, aztán egész nap zötyög le-fel a tábla hosszán, majd széltén, majd megint a hosszán. Nézi a kiforduló barázdát, a nyomában szökdécselő varjakat, s amíg pöfög a motor, addig nincsen baj, halad a dolog előre.


Nicsak, Berci bá most fordult le az útról, a füzes felé, ahol a tábla kezdődik. Már megint fényképezgetni akar. Azt mondja, az élmunkás-táblához lesz. Mondta neki a mérnök, hogy fotografálja le őt és a masináját. Munka közben.


Ma kijön a mérnök is, dél felé, azt mondta, addigra legyen meg ez az oldal. Reggelente mindig úgy látni, hogy soha, semmi nem fog elfogyni. Mindig lesz előtte egy darab föld, aminek neki kell hogy eressze a gépét. Ha szántani, szántani. Ha kapálni, kapálni. Ha permetezni, hát permetezni. Ha kaszálni, kaszálni. Nincs az a munka, amit ez a gép el ne végezzen. Persze, ha ő is rajta ül. Mert ő ennek a gépnek a főnöke.


Ő mondja meg, mit csináljon, merre menjen, hogyan csinálja.


Úgy, ahogy neki is megmondják.


A gépnek meg már nincsen pardon. Burrog és megyen. Kell hogy csinálja...

Erdélyi és csángó költészet: PALOTÁS DEZSŐ

Palotás Dezső (Kolozsvár, 1951. március 11. – Budapest, 1999. március 7.) erdélyi magyar költő, író, grafikus. Szülővárosában érettségizett, utána a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzett. Rajztanár volt Kolozsváron, Călăraşiban, majd Gyulakután. 1990-től Magyarországon élt, ahol újságíróként és parlamenti tudósítóként dolgozott, illetve karikatúrái jelentek meg különöző lapokban. Művei: Negyedik kívánság (versek, Kriterion, Bukarest, 1979); Incidens (versek, Kriterion, Bukarest, 1982); A ház (novellák, Dacia, Kolozsvár, 1983); Ég veled, pokol leánya (novellák, Kriterion, Bukarest, 1985).




In memoriam


a rojtos kendő csak anyádé
csizmát is visel csak a dádé
uramisten hát mi van rajt — ó
jég hátán is megél a rajkó
minekutána és evégett
szereti csak a nemzetséget
(emlékezzetek fűrefára
vitéz józsef attilára)




Földszinti dialektika


Tudják, hol lakom.
Ha akarják, benéznek az ablakon.


Nem tudom, hol laknak.


Tudom, hol lakom.
Ha akarom, kinézek az ablakon.




Noé diadalma


(makáma   1)


az eredeti terv szerint a halak bekerültek
volna mind, a bárkába bé, valamint teknőcök,
polipok, egyebek; hol nem lévén mit egyenek
s hol kopoltyújok is kiszárad — meghalt
vón minden vízi állat;
az eredeti terv szerint isa kihaltak volna
mind, de a központi leiratot elkeverték a
fiak ott a szörnyen titkos irattárban, amit
azok kezeltek hárman: a Khám, a Jáfet és a
Sém, az özönvíznek a kelletős közepén;
elveszett hát a leirat és a hanyag özönfiak
el is feledték hamar: s így adatott, hogy
mind a hal, medúza, rája s egyebek, mind
csak a maga neme szerént, a vízi állatok:
legyenek,
biza —




(özönfiak verse)


O, tutáliber, máliber,
az öregünk a nagylíder,
az egyetlen, a remek ős,
a sokszáz éves hegy vízrajzi felelős.


Már ilyen a mi nemzetségünk,
mi is hatszáz éveket élünk:
a Sém, a Jáfet és a Khám.
Az öreg hatszáz. Igazán.


Ő Jáhvéval is társalog
és nagy a befolyása ott
és mindenhez ért a papa
és be is válik minden ügyben jóslata.


Már ilyen a mi nemzetségünk,
mi is mindent tudunk és értünk:
a Khám, a Jáfet és a Sém,
az igazságos más-halálok tengerén,




(a tohók)


nagyon kevesen voltak,
de hát nem is lehetett volna másként:
lényege szerint életképtelen,
kihalásra ítélt fajzat volt ez.
Látták, tudták ők is, miről van szó.
Úgy véltek segíteni magukon, hogy
a Nagy Özönt például így hívták:
Átmeneti Nehézség,
a Szigetet meg:
Sokasági Lét.
Egyéb varázsszavaik is voltak,
ezeket sűrűn váltogatták,
kevés idejük lévén:
Akkor és Most,
Most és Majd,
Majd és Azután,
meg
a Tohóság Jelenidejűsége,
ilyenek.
És komolyan hitték,
hogy ezek jelentenek is valamit,
szegények.




(tohó vers)


A tohók nem írnak verseket.
Ők annál komolyabb emberek.




(a  csak volt  növényekről)


ritkán tétetik említés,
pedig  hát  azoknak  is  ott  kellett lenniük,  nem?


Kihalt például
(feledékenység vagy felületes ápolás miatt)
egy bizonyos fikuszfajta.
Állítólag.
Ez, úgy mondják, egészen másként viselkedett,
mint mai fikuszaink.


Hogyan viselkedik egy mai fikusz?


Nyilván azokra az egyedekre gondolok,
melyek bezárva élnek és csupán egyetlen irányból
kapnak némi fényt.
Így a növény szára az ablak felé hajlik,
következésképpen az új levelek
elfogják a világot az öregek elől.
És ilyenkor az elaggott, tapasztalt levelek
megviselt nyeleiken
addig fészkelődnek, míg nékik is jut
egy kevéske nap.
A kölyöklevélnek viszont eszébe se jut,
hogy izmosabb, ruganyosabb létére
félrehúzódjék kissé; a hálátlan!


Mondják:
a Noé-kihalatta fikusznál
ez egészen másként, éppen fordítva történt.


De hát akkor
azóta amúgy is kihalt volna,
ehhez kétség sem fér.


A szabadon tenyésző fikusz esetében viszont,
talán,
újra végig lehetne gondolni a dolgot.
Talán.

Erdélyi és csángó költészet: KISS ANDRÁS

Kiss András (sz. 1950, Végvár) középiskoláit Temesváron végezte, majd a kolozsvári Babes-Bolyai egyetem biológia szakának végzettje lesz. Múzeumi munkakörökbe kerül, fő kutatási területe a fehér gólyák életének tanilmányozása. Versekkel 1968-tól jelentkezik, különböző antológiákban, folyóiratokban szerepel. Önálló kötetei: Nagy-Narancs-Hold (Facla, Temesvár, 1980), Tücsköknek szól (Facla, Temesvár, 1985). Kritikusa így jellemzi az Igaz szóban: "megkésett, visszafogott hangú beat-költő ő, leplezetlenül nyers, hétköznapi, akiből kihalt viszont a 60-as évek teli torkú pátosza."




Vonuló madarak furcsa éjszakája


ülünk a küszöbön
az éjszaka legfrissebb
járatára várva


felettünk
keresztre feszített madarak
víjjogása


csillagporral keveredik 
kedvünk bronz 
homokja


vacogó táncot 
járnak fogaink


fordul a föld
bennünk
nyikorogva




Tessék csak


tessék
a nyitott gondolat
mint kaszálás után ha a füvek
tövéig lát az ember
a szomszéd srác
tótágast áll a szemetesvödrön
lám nem töri ki a nyakát
ő kérem
nem töri ki a nyakát Jozef
pánsípon furulyált
s a vadgalamb éppen a tv-re
piszkolt
csöppnyi humorérzéke sincs
nahát éppen a tv-re
piszkolt nagymama
krákogott
tán el is ájul
ha el nem kapom




Csak így csak úgy I.


hangya alakban 
lépkedek csendben 
a porzó porhó 
tetején


talpam alattam 
fénylik a  nyelvem 
égbekiáltó 
esemény




Zöldeket   beszélek


Négy szép fenyő tartja az eget 
és én egyedül vagyok a szobába 
bába bába holt gyermek sírása 
kéri az esőt 
a begyem —


Még egy bölényt fél bölényt
ha adnál
hogy döfni tudjak ha fárad a kedvem
az akváriumból buborék — mentőöv száll
fel -

Múltidéző: Amikor Trianon beintett (96)

Terv a Dohány utcai zsinagógához

A fasizmus felé vezeti Oroszországot Stalin
1937 február


Nyolc hónappal ezelőtt egy fiatal bolseviki egyetlen pisztolylövéssel megölte Sergej Kyrowot, a leningradi szovjet elnökét, Stalin legbizalmasabb barátját, s valószínű utódját. Három nappal a gyilkosság után halomszámra végeztette ki a leningrádi GPU a szovjet északi fővárosának fiatal tisztjeit, mérnökeit, munkásvezéreit, a bolseviki ifjúság egész vezérkarát. Nyomban utána börtönbe vetették Zinovjevet, a Komintern egykori elnökét, Kamanevet, Trockij sógorát, s kívülök tizenöt vezető orosz kommunistát, köztük Lenin egyetlen élő nővérének férjét. Augusztusban e 16 vádlottat rettentő gyötrelmekkel fűszerezett vizsgálat s világraszóló tárgyalás után halálra ítélték s kivégezték.
Még be sem fejlődött a tárgyalás s máris börtönbe került Radek, a bolsevizmus legharcosabb s legtehetségesebb publicistája. Sokolnikow, a legműveltebb, legeurópaibb orosz gazdaságpolitikus, az orosz aranyvaluta megteremtője. Pjatakow, az orosz nehézipar szellemi vezetője, az ötéves terv egyik szerzője és kívülök még tizennégy bolseviki. Négyök kivételével őket is halálra ítélték s az ítélet még el se hangzott, máris újabb áldozatok kerültek hurokra: Rykow, a népbiztosok tanácsának egykori elnöke, Bucharin, az „Izvesztija” volt főszerkesztője, Rakovszky, a volt párizsi nagykövet. Trockíj Sergej fia, Putna tábornok, a volt párizsi katonai attasé s ki tudja még hányan. Nincs kegyelem!
A könyörtelen s ma már nyilván őrült diktátor a „Chef” eszeveszetten írtja ki azt, akinek egyáltalán véleménye van Oroszországban! Mikor Krupszkája, Lenin özvegye sógorának kegyelmet követelt. Stalin megfenyegette, s azóta Krupszkája hallgat vagy talán már nem is él.


Trockij - az örök ellenzéki
Vádlók és vádlottak, gyilkos és áldozat egyaránt bolsevikok: a polgári értékrend, az egyéni szabadság, a szellem függetlenségének ellenségei. Lenin tűrte a párton belül az ellenvéleményt, a - bolsevizmus keretein  belül. Stalin nem tűr semmiféle ellenvéleményt! Stalin keleti despota és ha nem is őrült, de az őrület határán imbolyog. Orvosi nyelven: tipikus paranoid! Egyetlen vád a kivégzett és kivégzendő vádlottak ellen: trockisták voltak!
Trockizmus a bolsevizmus világában ellenzéket jelent. Trockij az örök ellenzéki, Lenin akarata ellenére robbantotta ki a februári forradalmat s Lenin álszakállal várta a menekülés óráját és sohase bocsátotta meg Trockijnak a gúnyos suhintást a szovjet nyílt ülésén: „Iljics, leveheti az álszakállát, a főváros kezükben van!”
 De a mai Oroszországban nincs már trockizmus, mert Stalin, az ötletben, gondolatban, teremtőerőben koldusszegény tifliszi szeminarista, rég kisajátította Trockij egész programját, a kolchozokat, a szovchozokat, a villanyosítást, a nehézipart s a külpolitikában sem maradt a trockizmusból más mint egyetlen üresen kongó tétel. A most soron következő per vádlottjai, Rykow, Bucharin s társaik, Rakovski kivételével mindig szemben állottak Trockijjal, jobbszélső ellenzéke voltak már Lenin politikájának is!


A gúzsbakötött birodalom
Hogyan lehetséges, hogy a vádlottak minden elképzelhető bűnt magukra vállalnak? Olyanokat is, amiket egyáltalán nem követhettek el? Angol munkáspárti képviselők eskü alatt készek vallani, hogy Pjatakow nem járt a mult év telén Oslóban, amikor ők ott tartózkodtak. Nem is repülhetett oda Berlinből, - amint vallotta - mert nem járt a két főváros között télen repülőgép!
Pjatakow családját, feleségét és gyermekeit védi a „beismerő” vallomással, akik hónapok óta börtönben ülnek. Valamennyi vádlott családja, apja, anyja, felesége, gyermeki élete függ attól: vállalják-e a bűnt, amelyet rájuk olvasnak?
Azon a héten, amikor a moszkvai tárgyalás megindult, katonai tanácskozás volt a Kremlben. A résztvevők közül azóta egynéhány talán már börtönbe került, de a moszkvai lapok hasábjain még szerepel a fényképük. Ott állanak a hadtest- és hadseregparancsnokok Vorosilov marsall körül, fényes díszruhában.
Az egyik angolszabású khakizubbonyban, a másik a kaukázusi lovasok fekete kaftánjában, oldalán ékköves tőrrel, a harmadik a donkozákok ruhájában. Rámás csizmájuk alatt fénylik a parkett, fejük fölött szikrázik a kristály-csillár, körülöttük a gyönyörű empire-terem előkelő harmóniája.
Ez az ellenképe a moszkvai tragédiának! Jóslásokat nem fűzünk hozzá, de ez a fénykép már ma is bátran közölhető volna, mint az orosz fasizmus vezérkarának ábrázolása.




Franciaország már vasárnap válaszolt Hitler beszédére
1937 február


Párizs, január 31.
Még sohasem történt meg, hogy a francia lapok Hitler beszédét teljes terjedelmében hozták volna, ebben a megbecsülésben még francia államférfiak fontos politikai megnyilatkozásai sem szoktak részesülni. De a vasárnapi lapok ezen túl bőséges magyarázatokat és megjegyzéseket is fűznek a beszédhez és a sajtó vezető orgánumai vezércikkben fejtik ki az álláspontjukat. Ennek a szélesskálájú orgonának a hangjaiból a bizakodás, a kételkedés, az elégedetlenség és a megelégedés egyaránt felmorajlik.
Elégedetlen az egész sajtó - még a jobboldali kormányellenes lapok is! - amiatt, hogy Blum miniszterelnök mult vasárnapi beszédére Hitler még csak nem is válaszolt, és Franciaország miniszterelnökének nevét ki sem ejtette ugyanakkor, amikor részletesen foglalkozott Eden angol külügyminiszter beszédével.
Ezt a példát nem követte Delbos francia külügyminiszter, aki vasárnap a Chateauroux-i hősi emlékmű leleplezésén hosszú beszédet mondott és részletesen válaszolt Hitler külpolitikai fejtegetéseire. 


A halottak üzennek...
- Franciaország főcélja továbbra is a béke marad, - mondotta Delbos külügyminiszter - azért haltak meg ezek a hősök és ezt akarják azok a harcosok is, akik túlélték a világégést. A halottaknak ezt az üzenetét megértették minden országban, azok is , akik a mi oldalunkon harcoltak és azok is, akik ellenségeink oldalán álltak. Minden népnek együtt kell dolgoznia a béke érdekében és minden ország kormányának legelsőrendű feladata, hogy biztosítsa országa békéjét. Éppen ezért nem kételkedem azoknak az ünnepélyes nyilatkozatoknak az őszinteségében, amelyekkel Hitler kancellár éppen tegnap erősítette meg békeakaratát.
A nézeteltérések nem a célra vonatkoznak, hanem a módszerekre. Ezeket a módszereket kell tehát egymáshoz közelebb hozni, bármilyen eltérőnek vagy ellentétesnek látszanak is. Készséggel állapítom meg, hogy Hitler beszédében nincs semmi támadás Franciaország elen és hogy a kancellár azt mondotta, hogy Németország és Franciaország között nem lehet alap semmiféle vitára. Ez a mi gondolatunk és a mi óhajunk is! de nemcsak mi vagyunk - németek és franciák - egyedül a világon, a béke fentartásának olyan általános feltételei vannak, amelyek túlterjednek mindkét országon.
E feltételek és szabályok közé tartozik szerintünk az, hogy tartsuk tiszteletben a szerződéseket. Amikor a kancellár utalt korábbi szerződésmegtagadásokra és ezekhez egyedül saját kezdeményezéséből újabb felmondásokat fűzött, ezzel nem erősítette meg a bizalmat, amely az aláírások érvényén nyugszik. Kétségtelen, hogy új lapra fordít a történelemben és késznek nyilatkozik a jövőben a becsületes együttműködésre, de a nemzetközi együttműködés tárgyalásokat és megállapodásokat foglal magában és ezek a megállapodások nagy nehézségekkel fenyegetnek, ha Németországnak az a nézete, hogy a fegyverkezés - igaz, hogy védelmi célú fegyverkezés - kérdésének ő az egyedüli bírája.


Franciaország általános leszerelési értekezletet akar!
- Készséggel elismerem azonban, - hogy a kancellár beszéde egyébként sokkal pozitívabb részeket is tartalmaz éppen a leszerelés kérdésében, amelyről helyesen mondja, hogy egész terjedelmében kell megvizsgálni. Mi ugyanígy gondolkodunk, amikor a leszerelési általános értekezlet egybehívását kérjük. Különösen megragadta figyelmemet ez a kijelentése: „A béke a mi legfőbb javunk. Németország minden tőle telhetőt meglesz, hogy ennek művéhez hozzájáruljon.”
Ami minket illet, tudjuk, hogy a végső megállapodás biztosításához nem szükséges, hogy a tárgyalások már kezdetben azonos nézetekből induljanak ki és készek vagyunk és maradjunk minden erőfeszítésre, amely a kibékülést és közeledést célozza. Egyedüli feltételünk az, hogy ezek az erőfeszítések ne irányuljanak senki ellen sem. Amikor ezt mondom, Szovjet-Oroszországra gondolok.
Veszélyes és önkényes lenne azt akarni, hogy a nemzetközi közösségből kizárjunk egy több mint kétszázmillió lakosú országot, amely egyébként nem gondol mások kizárására és amely, ugyanúgy mint mi, a béke szükségétől és óhajától van áthalva.


„Nem kívánunk Németországtól semmi olyat, amit ne kívánnánk mindenkitől és saját magunktól is!”
- Rá akarok térni most egy másik kérdésre, amely általános kérdés és ugyanakkor francia-német kérdés. Amikor azt mondjuk, hogy Európa gazdasági újjáépítésének az a feltétele, hogy békés légkör alakuljon ki, hogy nyilvánossá tegyük és ellenőrzés alá helyezzük a fegyverkezéseket, hogy megállítsuk és fokozatosan korlátozzuk a fegyverkezést, akkor Németország hajlandó a mi szavainkban sértő utalást látni.
Mi azonban mindig azt hirdettük, hogy ezek a megállapítások valamennyi országra érvényesek, beleértve magunkat is! Nem kívánunk Németországtól semmi olyat, amit ne kívánnánk mindenkitől és saját magunktól is! Amikor azt mondjuk, hogy készek vagyunk közreműködni a nyersanyagok méltányosabb elosztásában, arra is gondolunk, hogy ezzel ne a háborút tápláljuk.




Egyenruhában akartak felvonulni a nyilasok - a békéscsabai rendőrség betiltotta gyűlésüket
1937 február


Békéscsaba, január 31.
A békésmegyei nyilasok vasárnap délután népgyűlés akartak tartani Békéscsabán, amelyen vezérük, gróf Festetics Sándor is megjelent és beszédet tartott volna. Bordás Árpád rendőrtanácsos, a békéscsabai rendőrség vezetője, az este magához kérette a gyűlés rendezőit és közölte velük, hogy semmi körülmények között nem járul hozzá ahhoz, hogy a mezőberényi nyilaskeresztes szervezet tagjai egyenruhában és katonai menetben vonuljanak fel a gyűlésre.
A rendezők kijelentették, hogy az egyenruhás felvonulás elmaradását nem tudják biztosítani, mire a rendőrtanácsos tudomásukra adta, hogy ilyen körülmények között a gyűlés megtartását nem engedélyezi. A határozatot megtáviratozták gróf Festetics vezérnek Dégre, aki ennek folytán békéscsabai kirándulását bizonytalan időre elhalasztotta.


(Folytatáshoz kattints a További bejegyzések-re)

Nyári mesék / Villám-lak

Fotó Imreh Albert

A barakk ott állt egy nyírfaliget kellős közepén, egy tó partján, egy kemping területén. A kemping két tucat ilyen barakkból állt, s amikor telt ház volt benne, a vendégeknek jól meg kellett nézniük a szállásukra kijelölt házikót, mert egyik éppen olyan volt, akár a másik. A gondnokság ezért minden egyes barakkra egy megkülönböztető jegyet festett: volt ott Farkas-lak, Zöld kígyó-lak, Földikutya-lak, Teknős-lak, Szarvas-lak, Vadmacska-lak, Sólyom-lak és annyi más "lak".


A szóban forgó barakk a Villám-lak elnevezést viselte, s egyezményes jele egy cikázó, sárga villám volt. Ám lehetett a legnagyobb a forgalom, a legzsúfoltabb a kemping, a Villám-lakhoz valahogy senkinek se fülött a foga. Az ok némileg homályba vész, bár Berci bátyó, aki a környék szülötte, hallotta a történetet, hogy ez a barakk nevében hordozta a sorsát: nem sokkal azután, hogy megácsolták, s az oldalán éppen csak megszáradt a felpingált elnevezés, az emblémával együtt, az első beszállásolt vendéget alig tudták kimenteni az éjjeli vihar villámcsapásától kigyúló barakkból.


Összeszaladt azon az éjszakán az egész kemping, a majdnem póruljárt fiatal, nászutas házaspár reszketve, egymásba görcsösen kapaszkodva reszketett a rájuk dobált pokrócok alatt, a kiégett barakk pedog napokon át csöndesen füstölgött, olyan volt elszenesedett gerendáival, mint egy élő figyelmeztetés.


Gyorsan híre szaladt a szerencsétlenségnek a környéken, s a Villám-lakot hallgatólagosan nemkívánatos, bajt hozó házikónak nyilvánították. És hiába cserélték ki az elszenesedett gerendákat, festették ki belül-kívül, eltüntetvén az árulkodó nyomokat, se a kemping kezelői, se a kempingbe érkező vendégek nem tartották biztonságosnak a barakkot. 
Azóta se lépte át senki a küszöbét, és senki se tudja, mi lehet a benne megrekedt tátongó homály mélyén. Üvegablakai hiányzanak, környékét, s a hozzá vezető ösvényt fölverte a gaz. "Talán, ha nem erőltetik olyan nagyon azt a baljós elnevezést a villámmal, ma ez a barakk is olyan lenne, mint a többi" - töpreng Berci bátyó, s miközben végignéz béna alsó testén, tudja, hogy ez a "talán" legalább olyan gyenge lábakon áll, mint amilyeneken ő maga.

Megkezdődött az idei Régizene Fesztivál

Csíkszeredában tegnap beindult az idei Régizene Fesztivál. Mivel a rendezvény végén beszámolót készülök írni a Kisebbségben c. mellékletnek (Új Magyar Szó), jobbnak látom, ha egyfajta rögtönzött fesztiválnaplóban rögzítem a történteket, az impressziókat. A naplóbejegyzéseknek külön oldalt nyitottam (Régizene Fesztivál, 2011), az anyagot lefelé haladva bővítem, lehetőleg naponta-kétnaponta.

Smeu Iulia (hegedű), Iancu Olivia (lant) a Senza nome együttesből, az első nap műsorán
Fotó: Ádám Gyula

Nyári mesék / Kőleány

Fotó: Imreh Albert

Berci bátyó a közeli városban leginkább a Kőleány szomszédságát kedvelte.


A Kőleány ott állt a központban, egy önkiszolgáló vendéglő előtt és szaporán integetni látszott egy kendővel, amit az ismeretlen szobrász faragott a kezébe, az örök búcsú jelképeként. De érdekes módon, mozdulatlan kendőlengetését úgy is lehetett értelmezni, hogy magához szólít minden arra járót. Meg úgy is, hogy egyszerűen csak fölhívja magára a figyelmet.


Berci bátyó szerint a Kőleány maga a város volt - emberi ábrázolás formájában. Kiemelkedett a jellegtelen házcsoportok nyájszerű tömegéből, mindig friss volt és üde, asszonyosan teltkarcsú és a végletekig lecsiszolt, mint egy jól megfogalmazott, precíz gondolat. Az utcán állt, mindenkire rámosolygott, de mégse volt utcalány. Kínálkozó ölére talán csak a pihenni vágyó madarak szálltak. Ideig-óráig. Aztán odébb álltak...


Bátyó nem egyszer időzött el a tövében, mialatt a fürdővároska parkjában sétálókat fényképezte s nézte a teraszon üldögélő, gondtalanul sörözgető-kávézgató fürdővendégeket. Elképzelte, milyen lehet onnan fentről, a Kőleány szemmagasságából végignézni a város fölött, lepillantani az utca hétköznapi forgalmára, örök dermedtségben készen állni, vigyázni, őrködni, mosolyogni, úgy tenni, mintha éppen most, ebben a pillanatban emeltük volna fel a karunkat, könnyed lendülettel, látható rajongással, őszintén és ragaszkodó szeretettel.


Ahogy talán az élők igazából nem is tudnak. Vagy nem akarnak? Ki tudja? Az integető Kőleány végzi a dolgát és őrzi a választ, amire hiába várunk.

Lirai tőzsde. SZEMELT versek (16)

BAUDOLINO
Taganrogi fák


Egy sosem volt nyár hevében, múlik az élet.
Magányos nők szemében csalóka képek.


A bűvös tó tükrén a sirály repül még.
Csendes a társaság, a pisztoly töltve már.


Ragyog a nyírfák kérge, mind kirügyeznek.
A moszkvai boldog napok újra üzennek.


Bánatos ékkövek, szemükben fénylenek,
s az égre festve ég az alkonyi messzeség.


Taganrogi fák, majd eljön a nyár,s a szél beletép hajatokba.
Taganrogi fák, mind, ami fáj, csak őrizitek magatokba.


Üres teraszon  áll egy terített asztal.
Indulni kéne, senki nem marasztal.


Valakik jönnek, majd eltünedeznek.
A semmibe nagyot lépnek a szitáló őszi fényben.


Tél van Meluhovóban, s mind tovatűntek.
A szántalp a puha hóba hogy’ belesüpped.


S a titok a szóban, az elapadóban,
mint a szán nyoma iramlik tova.


Taganrogi fák, majd eljön a nyár,s a szél beletép hajatokba.
Taganrogi fák, mind, ami fáj, csak őrizitek magatokba.




Baudolino (alias Szabó Zoltán) tanárnak vallja magát s Kecskemét mellett él egy tanyán. Nem remete, cselekvő szellemi epikureizmusban utazik. Dalszövegei, dalai lírai mélységekig hatolnak, eseménnyé avatják a barátai részvételével tavaszonként megrendezett Macskaközi Woodstockot; költői érzékenysége nem egyszer serkentően megérintett, miként e feleselő dalban-ellendalban.


CSEKE GÁBOR
madarak órája


dús csöppekben potyog a csurog a csönd a fákról
madarak órája ez a nyál kicsordul a számból
míg fészkelődve fordulok az ágyon
olvatag e világ összeomlik az álom
mely addig életben tartotta lebegő feledésem
szálló homok lepi be zsibbadt testem egészen
hűs vásznak lebegnek lángoló arcomba csapódnak
nincs már ott helye se csóknak se pofonnak
elszólja magát egy éledő csíz majd még egy már három
csipkézi a csöndet én meg szorongva várom
hogy a hátsó gondolatok előre nyomulnak
és mint az átok fejünkre vissza-visszahullnak
míg életre kel a kórus és fény derül napunkra
s megszűnnek a titkok indul a szokott ugrabugra


de még csak a madarak órája ez amit most ím kilestünk
haldoklik a csönd s a madárszó untig csattog felettünk