Csibi Barna tettéről, romániai és magyarországi politikai és sajtóvisszhangjáról úgy hiszem, tanulmányok születnek majd. Azt remélem, hamarabb megíródnak, mielőtt még a románok, nemzeti jelképeik bántalmazásától felbőszülve, ellátnák Csibi Barna és barátai baját, illetve mielőtt még Csibi barátai, közösségüket védendő, természetesen minden ok nélkül és indokolatlanul ellátnák az őket lazsnakolók baját. Akárcsak Marosvásárhelyen, 1990-ben, miközben mindkét közösség szentül hiszi, hogy a másik kezdte. Vagy fordítva: még mielőtt a magyarok...
Emlékszem, hogy március 19-én, 17 óra körül, egy szovátai polgárt, akit Csibi videointerjúban beszéltet a saját blogján, felszólítottak, szervezzen Vásárhelyre induló szabadcsapatokat, merthogy ott úgymond "ölik a magyarokat". Nem tudom, mekkora hitele lehetett akkoriban egy telefonértesítésnek, de a kérdezett válaszából az derült ki, hogy meg sem fordult a fejében ellenőrizni a hívást és a félrevert harang hívására összesereglők valamennyien útnak indultak Szovátáról, az emlékező meg egyenesen fejszét ragadott.
Történhet azonban ennél rosszabb is. Mert a rosszból eddig sem volt hiány. Emlékeznünk kellene rá, hisz nem telt el túl sok idő: csupán csak 70 esztendő! Csibi Barna viszont eszünkbe juttatja, mi minden történt 1848 tájékán. Nekünk meg erről eszünkbe jut, hogy mi történt 1990-ben, 1940-ben, 1944-ben, 1919-ben.
Senkinek sem kell tudnia, ki fia borja az az egyén, aki egy etnikumközpontú, mélységesen paranoiás gondolat jegyében hangulatot kelt. Egy idő óta Csibi Barna az, aki provokációt provokációra halmoz. Pillanatnyilag. de lássuk csak, kicsoda ő? Egy valaki, romániai állampolgár, esetleg Magyarországé is, ha a kettős állampolgárságra vonatkozó szabályozás értelmében igényt tart rá; továbbá román közalkalmazott (volt), a Székely Gárda tagja, ama irredenta alakulaté, amely egy kulturális szervezet leple alatt működik Romániában. Az etnicizmus gondolatával átitatott fiatalember, aki politikai programjában a törvénytelenség végső határáig feszíti a húrt, jól ismervén a törvényesség kijátszásának cseleit, s végső soron az erőszaktól sem idegenkedik, amennyiben szükségét érzi egy gárda védelmének.
A forgatókönyvírás szabályai szerint, ha a színen az első felvonásbanmegjelenik egy puska, akkor az utolsóban valaki a ravaszt is meghúzza majd. A gárdákkal sincsen másképpen. Már-már nem is számít, hogy mely gárdák jöttek létre először: a Maniu-gárdák vagy a Rongyos Gárda. A Székely avagy a Magyar Gárda. Azzal, hogy megjelentek a színen, eleve erőszakossá váltak, hiszen azért teremtették őket.
 |
| Avram Iancu - az övéi között. A Historia c. folyóirat árnyalt elemzése ellentmondásos személyiségéről máris nagy vitát kavart a románság körében |
Mert a megsemmisítő tisztogatás logikája szellemében amúgy minden olyan elnevezést, melyek a szembenálló közösségekre vonatkozó valamely konfliktusra utalnak, be kellene tiltani. Miért tűrjék el Bukarestben, hogy egy művelődési ház a Petőfi nevét viselje, vagy másutt egy utca a Bemét, netán a Kossuthét... Marosvásárhelyen lám, az egyik hivatal valamikor a Kossuth utcát Călăraşi-ra változtatta. Közigazgatási per lett a dologból, amelyben 2007. július 13-án kimondták az ítéletet. A Kossuth utca tehát, amely 1989 előtt, a Magyar Autonóm Tartomány idején is létezett, a rendszerváltás óta legalább kétszer is nevet változtatott, a közigazgatás etnikai és politikai színezetéhez igazodva. Teljességgel ellene vagyok az ilyen mesterségesen táplált viszályoknak, amelyekben meg nem szűnő provokációt látok. Ezúttal történetesen a románságon belül is háború folyik, egyesek szerint a Kossuth elne vezést támogatni "árulás", "sértés", hiszen Kossuth - a titlakozó nagyromániások szerint például - háborús bűnös volt.
Az a tény, hogy az ilyen jellegű elnevezéseket öt évtizeden át nem csak Erdély-, de Románia szerte mindenki elfogadta, arra utal, hogy a különféle etnikai szerveződések, politikai tőkeszerzés végett, készen állnak viszályokat is kirobbantani.
Ami viszont az én szememben nem csupán komoly, hanem igen súlyos szempont, az az, hogy a jelek szerint Csibi Barna nem rendelkezik semmiféle társadalmi vagy gazdasági programmal. Minden esetre, a judóka kinézetű fiatalember láthatóan nincsen tudatában annak, hogy az általa áhított, bármilyen kicsiny állam, a maga bonyolult entitásánál fogva, egyiket sem nélkülözheti.
Magyar barátaim akárt úgy is vélhetik, tévedek, amikor ekkora figyelemre érdemesítek egy szélsőségest, egy kivételt. Egyesek azt mondhatják, hogy az illetőnek nincs ki a négy kereke, hogy paranoiás. Csakhogy túlságosan könnyű ekként túladni a problémán, beszámíthatatlannak könyvelve el az illetőt, eltekinteni tetteinek természetétől, amelyek minden esetben jelképes értékekre törnek. Ugyanis nem választ véletlen, érdektelen célpontokat, hanem mindig olyanokat, amelyek aztán erős visszahatást keltenek.
Politikai elemzői tapasztalatom és történelmi ismereteim alapján úgy vélem, érdemes minden figyelmünket a szélsőséges mozgalmak tetteinek szentelnünk. Ők azok ugyanis, akik a régi-újat hordozzák. És nem a kiegyensúlyozott, a jólfésült, klasszikusnak számító alakulatok, nem a jól ismert gondolkodásmódok, a rutinos, bejáratott megoldások. A mostani szavazók torkig vannak azzal a tehetetlenséggel, amivel a jelen nem képes kimászni a válságból, az egybemosódó diszkurzusokkal, a politikai megbízottak tehetetlenségével, a bármilyen színezetű és etnikumú politikai burzsoáziával, aki minden erejével ragaszkodik a hatalomhoz, a megoldhatatlan problémák megoldását kizárólag a választási beszédek során emlegetik, megtűzdelve szövegeiket gyorsan hanyagolható ígéretekkel. Minden, láthatóan még szűz eljárás, pontosabban bármi, ami más, érdekesebbnek tűnik a megszokottnál. Franciaországban Maria Le Pen jobboldali, bevándorlásellenes alakulatának sikere ezáltal látszik biztosítottnak. Az unott, torkig lakott választók jelzik, hogy e szélsőséges csoportosuláshoz tartozókra szavaznak anélkül, hogy érdekelné őket a biztos siker, netán Le Pen lánya szociális programjának kidolgozottsága. A puszta nemzeti kötődés, az etnicizmus úgy tűnik, ma csodaszernek számít.
(A folytatáshoz kattints a További bejegyzések-re)
Ezek után megkérdem: kinek használnak a Csibi-féle provokációk? Ha teszteknek tekintem őket, amilyeneket bármely intézmény, politikai szervezet kampányindítás előtt használni szokott, legyen az reklám-, politikai, tájékoztatási vagy félrevezető kampámy; azt mondhatjuk, hogy Csibi Barna egy szervezet eszköze. De melyiké? A Székely Gárdáé? Az RMDSZ-é? A Magyar Polgári Párté? A magyarországi titokosszolgálaté? A romániai titkosszolgálatoké? Netán másoké? Vagy talán Csibi Barna maga is egy független tesztgyáros, aki egyedüli haszonélvezője az általa keltett zsivajnak, egyelőre fekete bohócruhába bújva, egy Románia központi részén fekvő vidéki város parkocskájában összecsődült kölyöksereg előtt. Meglehet, szeretne betörni a politikába, és majd meghunyászkodik, mihelyt valamilyen parlament tagja lesz, Bukarestben vagy Budapesten. Vagy egyenesen Brüsszelben. volt még ilyen... Ám ellenkezőleg, az is meglehet, hogy mind harciasabb és követelőzőbb lesz, Tőkés Lászlóhoz hasonlóan, aki egy sosemvolt forradalom botcsinálta hőse. Arról a spontán mozgalomról van szó, amit én pozitív és pórias értelemben vett zendülésnek neveznék, amelynek mindenféle nációból származó áldozatai voltak. Számomra furcsa a Tőkés szerepével kapcsolatos hamis információk szívós továbbélése. Ma már tudnivaló, elismert tény, hogy Romániában nem volt semmiféle forradalom, hogy csak egy államcsínyről volt szó. Ennek dacára a magyar közösségek és a román civil társadalom bizonyos köreiben Tőkésnek fontos szerepet tulajdonítanak az 1989 decemberi események elindításában. Még azon románok között is, akik részt vettek a Zendülésben, tartja magát ez a vélemény. Pedig ideje volna némi korrekciót tenni. T. L.-nek legendás szerepe van egy államcsínyben! Aki végül is elhiszi a saját legendáját, s eljátssza a rá kirótt szerepet, még ha kezdedtben egy egész más forgatókönyvben is. Vagy egyszerűen, új szponzorokra talált. Mert hiszen nem veti meg a pénzt...
Tudom, hogy kevés magyar ért egyet egy ilyenfajta értelmezéssel, de bízom az időben, amely képes majd eloszlatni az 1989 decemberében bevetett hamis füstbombák ködét.
Csibi Barna nem az egyetlen, aki efféle módszerekkel tör politikai érvényesülésre. Egy Adolf nevezetű müncheni sörözőkben szónokolt, egy másik, Vlagyimir Uljanov nevezetű, svájci kávéházakban osztotta az észt, míg került valaki, aki pénzt is kínált neki, hogy akkor lépjen a tettek mezejére is, ültesse gyakorlatba elgondolásait. Mindkét esetben azonnal ugrottak az irányításra kész titkosszolgálatok, illetve pénzelni vágyó szponzorok is. Csibi nehezebben talál szponzort, mert e pillanatban úgy tűnik, nincs tudatában annak, hogy szponzor csak az lehet, akinél pénz is van. Ő meg azt hiszi, megengedheti magának, hogy a nemzetközi fogyasztás kárára a nemzeti fogyasztást pártolja. Ráadásul ehhez felhasználja azokat a régi plakátokat, amikker valamikor már próbálkoztak egyszer. Magyarországon. Nem volt benne annyi ötletesség, hogy azokat a plakátokat vegye elő, melyek a magyar mintákkal egyidőben, a romániai gazdaság románosítását szorgalmazták. Mert szavakban nacionalistaként lép fel, ám diszkurzusa helyenként a hagyományos zsidóellenességgel keveredik.
Meglehet, hogy Csibi a régi vágású és fajtiszta, az Államokban vagy Németországban befutott magyarok vagyonára kacsingat. Ám úgy néz ki, hogy ezek egyelőre irredenta, nosztalgikus nevelő és szervező hatású honlapokra költenek, az arra hajlamosak és az együgyűek számára. Ilyen portál például a Nem, nem, soha! (http://nemnemsoha.gportal.hu)
További kérdéseim is lennének. A közvélemény képviselőinek, a politikusok vagy egyes újságírók határtalan vagy mérsékelt felháborodása kellően megfelelő módszer a közösségeink közötti kapcsolatok elmérgesedéséhez vagy enyhítéséhez? Melyek ezek közül a leghatékonyabbak? A kimért vagy a mértéktelen felháborodás, vagy talán a bölcs hallgatás? Romániai állampolgárokként válasz nélkül hagyhatjuk-e, hogy egy akárki kijelenthesse, hogy egy olyan, adminisztratív szempontból tisztázatlan terület, mint a Székelyföld, nem Románia? És ha nem Románia, akkor tudnunk kell, hogy miről is van szó? Egy másik országról? Egy nemléte, ző területről, vagyis egy Utópiáról, egy függelékről, egy önálló megyecsoportról? Egy hipotézisről vagy a késő középkor egyik maradványáról? Itt megállok, bár folytathatnám...
Az RMDSZ új vezetője, Kelemen Hunor elegánsan, de határozottan elhatárolta magát Csibi Barna provokációitól, azzal a klasszikus kifogással, hogy azok nem jellemzőek a romániai magyar közösségre. Lehet, hogy ez így is van, de akkor mit jelent a "jellemző"? Egy kellő számú szavazat elégséges ahoz, hogy valami jellemzővé váljék. Bizonyos körülmények között akár egy szavazatot is könnyű megszerezni, mert a jelenkori törvények szerint, a magyar közösség számára biztosított a rendkívüli parlamenti képviselet.
Tőkés László európai parlamenti képviselő elhatárolódott a jelképes kivégzés gesztusától, mondván, hogy "ez az arab világ stílusa... Ennek az akciónak semmi köze nincs a magyarok ünneplési hagyományaihoz, a mi ünnepeink nem valakik ellen irányulnak..." Ami bölcs álláspont részéről, mert különben joggal lehetne szélsőségesnek nevezni, ami ártana Brüsszelben játszott szerepének.
Nem rejtem véka alá a véleményem: a Csibi Barna tetteit mozgató ideológiai elképzelések nem csupán jellemzőek egy többség politikai eszményeire. Csupán a módszereit nem osztják mindenáron, mert minden józanul gondolkozó ember beláthatja, hogy több rosszat okozhatnak mint jót. Nem tartozom azon románok vagy éppen magyarok közé, akik naivságból vagy tájékozatlanságból a politikában az angyali türelemre alapoznak a valós helyzet alapos elemzése helyett. Mint az emberi jogok nagylelkű szakértője, Gabriel Andreescu, aki szívesebben nyilatkozik hallomás után vagy hiányos tájékozódásra alapozva.
Többször leírtam már, hogy a keleteurópai kapcsolatok időszerű és távlati bármely kérdéséről lehet tárgyalni. E kérdéseket minden esetben kölcsönösségi alapon kell elképzelni. Mit kínál föl a sűrűn emlegetett autonómia fejében, amit közössége mentő megoldásaként emleget Kelemen Hunor és az RMDSZ, a globalizáció körülményei között? A Csibi Barna-féle provokációk csöndes vagy határozott helytelenítése nem elegendő. Mert az ilyen alakok olyan szaporán ütik fel a fejüket, mint eső után a gombák. Milyen hosszabb távú garanciákat adhat egy kisebbségi politikus? Semmilyet. Még az államok közti egyezményeket sem tartják tiszteletben, nem hogy egy olyan valaki ígéreteit, akit bármelyik pillanatban megelőzhetnek jobbról vagy balról a vetélytársai, úgy, ahogy a Magyar Polgári Párt megjelenésekor az RMDSZ-szel történt.
Cseke barátom, valószínűleg a továbbiakban is el kell viselned, hogy nyersen kimondom a véleményemet, fogalmazom meg kérdéseimet. Nem hiszem, hogy nekünk mindenáron egyet kellene értenünk, ellenkezőleg, szeretném, ha keményebb lennél, szókimondóbb és hozakodj elő minden érvvel, amivel ellentmondhatsz nekem. Mert csak e nyílt vitából nyerhetünk komoly tárgyalásokhoz illő támpontokat. Amelyek leüthetik az alaphangot, ha nem is mi vagyunk a tárgyaló felek. Bár miért ne lehetnénk? Talán hatékonyabbak és józanabbak lehetnénk másoknál. Minden esetre, hatékonyabbak és realistábbak, mint az ilyen kérdésekben eredménytelenül tárgyaló román diplomaták. Tipikus példa erre a Gozsdu-alapítvány sorsa.
Vagy itt van az a kérdés, amiben sehogy sem értünk egyet. Én tagadom egy etnikai párt létének szükségességét. Te azt gondolod, hogy szükséges politikai alakulat, legalább is egy átmeneti időszakra. Azt írod, hogy szükség van a közösséged érdekeinek a képviseletére. Mi lenne, ha készítenénk közösen egy lajstromot, amelyből kiderülne, hogy mennyiben egybevágók, illetve szétválók a románok és a magyarok érdekei Romániában? Kizárva természetesen ezúttal bármely hivatkozást a kölcsönös őszintétlenségre, a be nem vallott indokokra és érdekekre...
Barátsággal:
Dan Culcer
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése