 |
| Barcelonai ütközet - kép a spanyol polgárháborúból |
Sherlock-holmesi kutatás a Kann-család milliói után
1936 május
Van?... Nincs?...Mennyi van?... Hol van?...
Megindult a sherlock-holmesi kutatás a Kann-család 50 éve bolygó 200 millió hollandi forintos öröksége után
Nyolcvan izgatott ember gyűlt össze vasárnap reggel a New York Bárban. Egy népes budapesti familia, a Kann-család tartott értekezletet kétszázmillió hollandi forintos öröksége ügyében, amelyről ötven év óta minden családtag tudja, hogy megvan, tudják azt is, hogy ki az örökhagyó, csak éppen arra a lényeges részletkérdésre nem tud felelni senki, hogy hol van a pénz?...
Ősz hajú, harsány úr, Sajó Jenő bankigazgató vezette az értekezletet. Elmondotta, hogy szájhagyomány, legendák, sőt bizonyos okmányok is azt bizonyítják, hogy a kétszázmilliós örökség megvan! Nehéz lesz megtalálni, de végeredményben érdemes érette fáradozni. Azért hívta most össze a család ismerős és ismeretlen tagjait, hogy mindenki elmondja, amit az ügyről tud.
A felszólalások pergőtűze indult meg erre, egyesek szerint a pénz a francia Nemzeti Bankban található, mások szerint Ceylonba vitték, harmadik megadta a pontos délafrikai címet, ahol az összeg feltalálható és valószínűleg át is vehető. Némelyek arról tudnak, hogy egyesek tízezer pengős összegeket kaptak is már. Egy másik öregúr valami rejtelmes vallási történet regél el, amely szerint átok van a pénzen és az örökséget már többször fel is ajánlották a Kann-családnak, de ők az átok miatt nem fogadták el a kétszáz milliót.
A viták során kiderült az is, hogy a Rolls Royce autógyár szintén rokona a Kann-családnak, de egyelőre még szerencsére nem jelentette be igényét az örökségre. Az értekezleten elhatározták, hogy négytagú családi bizottságot küldenek ki a bolygó milliók felkutatására. Mielőtt a bizottság útnak indult volna, beszélgettünk Sajó igazgatóval.
- Az örökhagyó Kann Dávid József száz évvel ezelőtt az egész Dunántúl legrakoncátlanabb és legelvetemültebb gyereke volt! Húszéves korában kivándorolt Angliába, ahol elhagyta ősei hitét és anglikán püspök lett. Persze nem azonnal, előbb meglehetős kalandos életpályát futott be és közben szerezte fejedelmi vagyonát. A pénzt az angol állam kezelte egy ideig, később azt hallottuk, hogy London környékén van kétszázmillió holllandi forintra rúgó örökségünk.
- Ha Angliába van a pénz, miért fekszik hollandi forintban? - kérdeztük.
Mert közben elvitték Angliából és egy hollandiai, denheimi bankár kezeli. Állítólag! Reméljük, hogy a bizottság hamarosan... Tudja, - teszi hozz elgondolkozva - nem tudom, érdemes-e sokat foglalkozni az egész üggyel. Van vagy kétszáz Kann-rokon, el kell majd aprózni a pénzt....
Szegény Kannok. - egymillió hollandi forint jut majd csak egyre-egyre...
Károly király, Benes és Pál herceg közös akciója
1936 június
Bukarest, június 7.
A három államfő összejövetele után a következő hivatalos közleményt adták ki: Serovisteben vasárnap volt a második értekezlet Károly király, Benes köztársasági elnök és Pál herceg között. Az értekezleten, amely négy óra hosszat tartott, résztvettek Tatarescu miniszterelnök, Titulescu külügyminiszter, Krofta csehszlovák külügyminiszter is.
Vizsgálat alá vettek minden napirendre tűzött tárgyat. Megállapították, hogy nézeteik valamennyi tekintetben teljesen azonosak s ennek következtében megállapították, hogy akciójuk teljes mértékben közös.
Eden bukása
1936 június
London, június 14.
A vasárnapi lapok egy része szenzációs beállításban közli, hogy a legközelebbi napokban az angol kormány nagyjelentőségű döntéseket hoz, amelyek súlyos belpolitikai válság felidézését jelentik.
A „Sunday Dispatch” többek között azt is írja, hogy az elkövetkező válság első áldozata Eden külügyminiszter lesz, amiről a lap állandóan csak mint „a tekintély nélkül külügyminiszterről " ír.
A mérsékeltebb lapok ezzel szemben megállapítják, hogy a kormány kebelén belül állítólag felmerült nézeteltérések nem súlyos természetűek.
London, június 14.
Mr. Anthony Eden, Anglia egyik legősibb és legelőkelőbb, bár főnemesi címet nem viselő családjának a sarja. Etonban végezte a középiskolát s onnan került, a flandriai lövészárkokon át megfutott kerülővel Oxfordba, ahol első díjat nyert a keleti nyelvészetben. Mr. Eden bár nem olyan fiatalon és nem olyan meteorszerű íveléssel, mint a fiatal Pitt. És mialat ezt a gyors politikai pályát befutja, népszerűsége napról-napra emelkedik Londonban. Az előkelő társaság kedvence, a nagy lapok majd mindennap hozzák a képét, mert az angol tömeg rajong a csinos, fiatal politikusért.
Amikor 1935 tavaszán harctéri szívidegessége hirtelen kitört s Eden ment mehetett el Strésába, mindenki sajnálta, hogy a nagy római, berlini és moszkvai körút után nem koronázhatja meg nagy diplomáciai művét. Talán az volt a baj, hogy a strésai megbeszéléseken nem volt jelen Eden, csak a vénülő MacDonald és Sir John Simon, aki a legkitűnőbb jogásza, de a legrosszabb külügyminisztere volt emberemlékezet óta Angliának. Stresa után gőzerővel indultak meg az olasz csapatszállítások Afrikába és nemsokára elérkezett a pillanat, amikor London és Róma gyanakodva és haragosan figyelték egymást.
Amikor pedig a népszövetségi megtorlások rendkívül kiélesítették a helyzetet, az Admirálitás és a Légügyi Hivatal bevallotta, hogy Anglia nem tudja fegyverrel megvédeni a földközitengeri átjáróját, sőt a nagy flottát sem. Máltát nagy részben kiürítették és az alsóház egyik óráról a másikra megszavazta a 300 millió fontos fegyverkezési kölcsönt. Az angol-olasz feszültség - hála Istennek - most már a multra tartozik! Az angol közvélemény leszámolt a keserű tanulsággal…
Két hónap mulva egészséges önzésével elfelejtik a négust és el fogják felejteni azt a csinos fiatalembert is, aki az olaszellenes kalandba belehajszolta Angliát.
A népszövetségi megtorlások hőse bukott ember! A kabinet egy-két fiatalabb tagja még kitart mellette, de Chamberlain, a kincstári kancellár már megkondította birminghami beszédében a lélekharangot. Angliában a kincstári kancellár nem jelenti be, hogy kollegájával a külügyminiszterrel nem ért egyet, ha ebben megelőzőleg nem állapodott meg a kabinet elnökéve. A konzervatív párt túlnyomó többsége. Sir Austen Chamberlainnel és Churchillel az élén, véget akar vetni a genfi komédiának, hogy Olaszország újból a nyugati hatalmak oldalán csináljon európai politikát, mert Angliára egyre nyomasztóbban nehezedik a német tervek sötét árnyéka.
„Grown up Eton boy” (felnőtt etoni diák) - ezt mondják ma a karcsú külügyminiszterre, aki angol szokás szerint kénytelen lesz az alsóház hátsó padjaiba visszavonulni, amíg az angol közvélemény emlékezetéből az ő érzelme és erkölcsös etoni diákpolitikája teljesen ki nem esett.
(K. T.)
Göbbels: „Németország fegyverkezik, de nem háborús céllal!”
1936 június
Berlin, június 29.
Vasárnap, a versaillesi békeszerződés aláírásának évfordulóján a kormány tagjai több népgyülésen milliónyi tömegek előtt beszéltek. Frick belügyminiszter koblenzi beszédében hangoztatta, hogy a német nép most ismét békés építőmunkáját akarja folytatni, senkit sem fenyeget. de senkitől sem tűr igazságtalanságot.
Göbbels propaganda-miniszter kifejtette stuttgarti beszédében, hogy Németországot feladatai teljesen elfoglalják és a világ viszálykodásai számára nincs sem ideje, sem érzéke. Németország fegyverkezik, de nem háborús céllal.
Világpolitikai szenzációt, teljes angol-francia megegyezést jelent Genf
1936 június
Genf, június 29.
A nemzetközi politikában vasárnap döntő fordulat állott be. A Genfben tartózkodó francia és angol miniszterek kirándultak a francia területen fekvő Anncey fürdőhelyre s az egész napot tanácskozásokkal töltötték, amelyeknek eredménye: teljes angol-francia megegyezés.
Angliát Eden külügyminiszter, Franciaországot pedig Leon Blum miniszterelnök és Delbos külügyminiszter képviselték. Az annecyi értékezések genfi politikai körökben ugyanolyan nagy jelentőséget tulajdonítanak, mint Briand és Stresemann 1924-ben híres thoiry-i találkozásának, amelyeknek eredménye a locarnói szerződés megszületése volt.
Az angol-francia megegyezés, amelyet a londoni és a párizsi sajtó egy része már a régi „entente-cordiale” visszaállításának nevez, abban foglalható össze, hogy Anglia és Franciaország ugyan a kényszerítő körülmények hatása alatt hozzájárulnak az olaszellenes szankciók felfüggesztéséhez, Abesszínia annexióját azonban egyelőre nem ismerik el és nem kezdenek tárgyalásokat Olaszországgal, sem a szorosabb európai együttműködés, sem a stresai front helyreállítása érdekében.
Anglia és Franciaország nem járulnak hozzá a Népszövetség semmiféle olyan reformjához sem, amely gyengítené az eddigi szankciós rendelkezéseket, sőt ellenkezőleg mindent meg akarnak tenni, hogy a jövőben hatályossá tegyék a szankciókat. Anglia és Franciaország ezenkívül egységesen és közösen fognak eljárni a locarnoi válság megoldásában.
Az Anneceyben létrejött angol-francia megegyezéssel kapcsolatban olyan hírek is keringenek, hogy a megegyezésbe Szovjetoroszországot is belevonják és visszaállítják a régi hármasszövetséget Anglia, Franciaország és Oroszország között. Eden külügyminiszter a hármasszövetség visszaállítása érdekében állítólag még arra is hajlandó, hogy Szovjetoroszország hadiflottája szabadon közlekedhessen a Dardanellákon keresztül, ami ellen pedig Anglia a montreuxi értekezlet első napjaiban még a legerélyesebben tiltakozott. A tengerszorosok kérdésében elvi megegyezés jött létre Litvinov, Eden és Rüstü Aras között.
Eszerint a tengerszorosok nyitva állanak minden flotta számára, amely a Népszövetség határozatát hajtja végre.
Gorkij
1936 június
Az öreg G. B. Shaw talán most érzékenyedett el először nyilvánosan, mikor Chesterton halála alkalmából arról beszélt, hogy a XIX. század szellemi vezérei lassankint mind kihalnak s hovatovább már csak ő marad egyedül és érzi, hogy nemsokára őrá is rákerül a sor. Ez a melancholikus sóhajtás még sokkal jogosultabb Maxim Gorkij halála alkalmából, mert Chesterton bizonyos tekintetben átmenetet jelent szellemének és írói magatartásának sok huszadik századi eleme révén, míg Gorkij egészében a mult század gyermeke. Befejezett valamit, ami különlegesen a XIX. századé: az irodalmi relizmust.
Ő a par excellence realista író, inkább az, mint Zola vagy az előtte járt nagy oroszok. A relizmus, illetőleg szélső nyilvánulási formája, a naturalizmus hozta az irodalomba a szociális szempontot és ezzel az elnyomott néposztályok valóságszerű ábrázolását. Gorkij a legalsó rétegből, a napról-napra élők, csavargók és társadalomból kivetettek nagy rétegéből származott s műveiben, kivált pályája első felén, csaknem kizárólag az ezzel való tökéletes szolidaritás vezette tollát.
Nem a részvét diktálta írásait, mint a középosztályból való szociális érzésű írókét, nincs bennük semmi szentimentális meghatottság a nyomor láttára. Az ő emberei úgy élnek a piszokban és züllöttségben, mint természetes elemükben, ahogy a patkányok élnek a csatornában. Nem is érzik mindig nyomorukat és elnyomottságukat, nem jutnak olyan érintkezésbe a jobbsorsú rétegekkel, hogy igazában összehasonlításokat tehessenek.
Megvannak a nyomorult apró örömeik, megvan a humoruk és élvezni tudják azt a kevés jót, amit meg tudnak szerezni maguknak. Külön erkölcsi normáik vannak, amelyek közt a magántulajdon csak hatósági tilalomként szerepel, külön családi életük és külön vallásuk. Durvaságukban megvan az emberi jóság eleme, lázadásuk inkább tudatalatti, a létükkel veszedelmesek a fennálló társadalmi rendre. Sorsuk nyomasztóbb a középosztálybeli olvasónak, mint nekik maguknak.
Gorkij agyoncsapta a részvét keltésére irányult érzelmes szegény-ember-genret, amely ott van Zola kellékei közt. Félretette a moralizálást is, amely a szegény embert mint környezete termékét akarta megmagyarázni. Ő nem részvétet akart kelteni és nem magyarázni akart, hanem igazságszolgáltatást követelt. Kiemelkedett abból az osztályból, amelyben fiatal éveit töltötte, de tisztán megőrizte emlékeit, erkölcsileg benne maradt. Magatartása ebből származott. Kikerült tehetsége révén a posványból, de annál jobban érezte annak szennyét és bűnét.
Mint vérbeli realista, nem prédikált, nem érzékenykedett, hanem megmutatta a társadalom alvilágát. Ezzel intenzívebbé vált a fenyegetés. Forradalmár volt, nem elméletből, mint a korabeli orosz diákok, nem politikából, mint a szocialista vezérek, hanem a dolgok természetéből folyólag, a magától értetődés kényszeréből.
A szocialista irodalom egyetlen nagy alakja. De oka annak is, hogy a szocialista irodalom olyan nehezen tud kifejlődni és olyan kevés igazi alkotót adott az irodalomnak. Gorkij megírta nemcsak az első, hanem az utolsó szót is, amit a szocializmus irodalmilag mondhat. Utána már csak variációk következhettek ugyanarra a nagy témára.
Íróra nagy veszedelem egy politikai vagy társadalmi áramlat sodrába kerülni. Belekeveredhetik - sokaknál bele is keveredett - az irodalmába a politikus vagy forradalmár egyoldalúsága, amely agitáció-eszközzé süllyeszti le az irodalmat. Gorkij vérbeli író voltának föltétlen és végérvényes bizonyítéka, hogy ezt elkerülte. Igazi, született forradalmár volt és mégsem irányregények írója. Igazságai, melyeket szenvedélyesen keresett, nem pártigazságok, hanem emberi igazságok.
Fölötte élt a dolgoknak, nem bennük, meg tudta őrizni magában a művész tárgyilagosságát. A forradalomban is az írói szabadság hitvallója volt, független szellem, a diktatúra fegyelme és merevsége ellen foglalt állást Roppant tekintélye orosz hazájában felszabadította az irodalmat és fölébe emelte a kor kényszereinek. Magatartása forradalom volt a forradalomban, a két év előtti írói kongresszuson mondott beszéde az irodalomnak, általában a művészetnek legnagyobb győzelme volt, amit korunkban elért.
Szellemi együttműködés (I.)
1936 június
Tisztelt Szerkesztő Úr! Ott voltam a Szellemi Együttműködés bizottságának minden ülésén. Vonzott az előadások tárgya, a humanizmus kérdése, amely nekem, csökönyös idealistának szívügyem és vonzott a külföldi kitünőségek személye - nem utolsó dolog hallgatni olyan világhírű emberek szavát, akiket az ember csak nyomtatott betűkből ismer és nevüket áhítattal ejti ki. Szépek, nemesek, magas szellemi légkörben mozgók voltak ezek az előadások, élveztem őket és gyarapodtam tőlük, de utána csalódás, vagy jobban mondva hiányérzés fogott el. Az előadások sorozatából ugyanis hiányzott a magyar író.
Hallottam egészen elfogadható színvonalú előadásokat magyaroktól is, - de ezek az előadók mind tudósok, egyetemi tanárok voltak, amikor a külföldiek közül az írók, Paul Valéry, Thomas Mann, Georges Duahmel voltak a legnagyobb érdeklődés tárgyai. Rosszul esett, hogy a magyar író e reprezentatív alkalommal néma maradt. Nem volna magyar író, akinek a humanizmusról mondanivalója van? Ezt nem hiszem, sőt tudom az ellenkezőjét. Nem mertek volna magyar írók nagynevű külföldi társaikkal nemes versenyre kelni? Ezt még kevésbé hiszem. Törtem a fejemet, eredmény nélkül. Aztán információkat kértem, furcsa eredménnyel.
Azt hallottam, hogy az előadások rendezősége - nem tudom, kikből állt és micsoda intézményt képviseltek - egyszerűen mellőzte az írókat. Nem vontak be körükbe írót, nem szólítottak fel előadás tartására senkit az írók közül. Úgylátszik nem tudják, hogy az írók között is vannak gondolkodó emberek, akiknek van némi fogalmuk a humanizmusról. Vagy ha tudják, nem érdekli őket az író szava. Ha a külföldi előkelőségek nem volnának finom, udvarias emberek, kényes kérdésektől óvakodók, talán megkérdezték volna: hát irodalom nincs Magyarországon?
Ez kérem olyan furcsa feledékenység, hogy nem is hinném, ha nem volna tény. Olyan hiánya az irodalom meg nem becsülésének, ami nem hiszem, hogy más országokban megtörténhetik. Magyar specialitás, akár azok a kétes ízlésű, talmi ékszerek, melyeket ezzel a jelzéssel budapesti üzletek kirakatában látni.
Felháborodásom mégis csillapult, mikor azt olvastam, hogy Magyarország kormányzója előkelő rendjellel tüntette ki Olivecrona stockholmi orvostanárt, mert merész operációval megmentette egy kitünő magyar író, Karinthy Frigyes életét. A Legfelsőbb Hely nagy érdemnek tekinti, ha valaki visszaad az irodalomnak egy magyar írót. Az irodalom megbecsülése ez. A Legfelsőbb Helyen tudják azt, amit a Szellemi Együttműködés rendezői nem tudnak: hogy van magyar irodalom és megbecsülése közérdek.
Csak ezt akartam megírni.
Egyre szaporodnak az ördögűzők
1936 június
Egyre szaporodnak az ,,ördögűzők” akik éjszaka a kunszentmiklósi pusztákon tartják összejövetelüket * Kunszentmiklós, június 1.
Kiskunságban a hatóság csak a közelmúltban tiltotta be az ördögűzők összejöveteleit. Az ördögűzők fő fészke - amint újságunk elsőnek megírta - Kunszentmiklóson volt. A szekta tagjainak nagyobb része párnapos ördögűzés után vallási őrjöngésbe esett: ördögűzőbotokkal verték egymást véresre, hogy lelküket és testüket megtisztítsák az ördögtől.
Az utóbbi hónapokban, már úgy látszott, hogy az ördögűzők beszüntették üzemeiket. Valóságban azonban nem így van!
Újságunk tudósítója ismét az ördögűzők nyomára bukkant és megállapította, hogy azok összejöveteleiket kint tartják meg a pusztákon. Főfészkük ma Homokszentlőrinc-pusztához tartozó Körtefánál, Kunszentmiklóshoz tartozó Bodakúton és a Baracspusztán van. Titokban, éjjel tartják összejövetelüket és többen vannak, mint valaha!
A kunszentmiklósi régi hívek közül újra sokan keresik fel a pusztai ördögűzőket, titokzatos próféták széltében árulják az ördögűzőbotokat és nyomtatványokat.
A fanatikus szektatagok kevés jövedelmük bizonyos százalékát fizetik rendszeresen a pusztát járó igehírdetőknek! Ez az összeg tíz százaléknál kevesebb nem lehet. Ha a szerencsétlen egy mázsa gabonát ad el a községben, máris jelentkeznek nála a százalékért. Szó nélkül fizet mindenki, holott ugyanakkor betevő falatja sincs a családjának.
A kunsági pusztákon szétszóródott ördögűzők legnagyobb része Kiskőrösről került ki. Egyszerű kun földművelésekből gyűjtik a híveket, akiknek legnagyobb része még Kunszentmiklóson ismerkedett meg az ördögűzőkkel.
Az ellenforradalom gyarmati csapatai partraszálltak Spanyolorszában
1936 július
Madrid, július 19.
Lemondott a kormány és vasárnap két kormány alakult egymásután, hogy megmentse a köztársaságot.
Gibraltár, július 19.
(A Reuter ügynökség jelentése.)
Marokkóból érkező csapatok partraszálltak Cadizban és most Sevilla felé menetelnek. Ezek a csapatok Madridba való indulásuk előtt csatlakoznak a sevillai helyőrséghez.
London, július 19.
Dél-Spanyolország különböző városaiból riasztó hírek érkeztek Londonba, amelyek szerint Cadis kikötővárosból kiindulva erős zendülő haderő Sevilla felé nyomul előre. A hírek szerint Cadizben sikerült a gyarmati hadsereg zendülőinek több csapattestét partraszállítani és azok a délspanyolországi fascista és monarchista érzelmű tisztek vezetése alatt álló csapatokkal, előre kidolgozott haditerv szerint megindultak Sevilla felé, hogy azután onnan folytassák előnyomulásukat Madrid elfoglalására.
A gibraltári angol katonai csapatokat és rendőrséget riadó-készültségbe helyezték. A határőrséget mindenütt megerősítették.
Az Algir és Marokkó közötti határról Udsdából érkező jelentések szerint a lázadók Tetuanban két tábornokot agyonlőttek és harminc tisztet fogságba vetettek.
Cestában a lázadó csapatok megszállták a spanyol területsáv legfontosabb hadászati pontjait, birtokukba kerítették a villamosvasutakat, az utakat. A katonai zendülőkben - így hírlik - csupán a szárazföldi haderő vett részt, de a légi haderők tisztjei és a hadihajók tisztikara azonban nem csatlakozott a forradalmárokhoz. Az Havas iroda úgy tudja, a lázadó gyarmati katonaság létszáma 20.000 körül van.
Casablancából érkező hírek szerint a madridi kormányhoz hű légirajok bombázták Larache és Tetuau városokat. A forradalmárok az egyik gépet, amely a bombázásban résztvett, tűz alá vették. A repülőgépet több találat érte s kénytelen volt francia területen leszállni. A gépet azonban mindezideig nem találták meg.
Ottó a népkirályság programjáról, alkotmányról, szabadságról és a diktatúráról
1936 július
Bruxelles, 1936 július hónap
Arra sincs időm, hogy körülnézzek, mert már megszólal Ottó:
- Az egyedüli cél, - mondja minden szót alaposan megfontolva - a nemzet boldogulása. Csak az a restauráció lehetséges, amely egyet jelent mindazzal, amit a népek kívánnak önmaguknak. Természetes, hogy ismerni kellene a valódi népakaratot, a hamisítatlan népakaratot! De hogyan lehetséges ez nyilt szavazás mellett? Titkos választói jogra van szükség! A restaurációnak egyet kell jelentenie a közerkölcsök uralmával, a közéleti tisztasággal. A nép boldogulásának nagy célja mellett semmivé törpül minden más hatalmi, politikai érdek.
- Mi az akadálya, Felség - veti közbe a katona - a királyi hatalom visszaállításának?
Ottó nyomban megadja a választ:
- Ha a népek kívánsága szabadon megnyilvánulhat, akkor semmi!
A fiatal tudós, aki Genfből érkezett, a külpolitikai helyzet legújabb fordulatait ismerteti. Ottó érdeklődéssel hallgatja, majd ennyit mond:
- A helyzet naponként változik Európában. Az események állandó hullámzása közepette Magyarország szerepe nagyszerű, útja egyenes. Magyarországnak, amely Európa szívében fekszik: okos, higgadt, céltudatos, nagyvonalú, külpolitikával kell utat találnia Európa szívéhez!
Most egy mély hang szólal meg a dunántúli birtokos nemes:
- Felséged eddigi nyilatkozataiban ismételten a népkirályság eszméjét jelölte meg, mint nemzetünk helyes politikai fejlődésének útját. Hogyan gondolja Felséged a népkirályság uralkodójának kormányzási programját?
Egy pillanatra elgondolkozik. Mély csend. Azután fellángol az ifjúi arc és a hangja is mintha melegebben csengene:
- Ez a program egyetlen szó: alkotmányosság! A nép és a király csak együttesen dolgozhatnak. Együttes erővel közös célokért. A magyar nemzetnek olyan ősi alkotmánya van, mint Anglián kívül egyetlen népnek sem Európában. Az alkotmány a nemzet boldogulásának biztosítéka, ha megtartják.
Most szociális kérdésekre fordul a társalgás, Ottót különösen a munkanélküliség problémája foglalkoztatja. Amit erről a pusztító világjárványról Európában és Amerikában írtak, amit tudósok javasoltak, kormányok cselekedtek, alaposan áttanulmányozta. Figyelmesen hallgatja a hazai helyzet ismerését. Azután ezeket mondja:
- Az első, a legfőbb feladat: munka, munka és harmadszor is munka. Csak a munka ad az emberi életnek, igazi tartalmat és erőt, testi és lelki egyensúlyt az embernek. Hazánknak olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, amely biztosítja az egész vonalon a termelés rentabilitását.
A királyfi a képzett szakember biztonságával beszél ezekről a Széchenyi legendás kora óta vajudó nagy gazdasági- és munkaproblémákról. Különösen a fásítás és csatornázás foglalkoztatja. Ezekről a kérdésekről írta egyébként doktori értekezését is. Ujra elgondolkodik.
- Félszázadra való munka… Mindebből a legégetőbb, a legsürgősebb: segíteni azokon, akik a maguk erejéből már nem tudnak talpraállani!
A dunántúli politikus kimondja ezt a szót: reform!
- Reformról - feleli a királyfi - nem beszélni kell, hanem az észszerű reformokat meg kell valósítani.
Pillanatnyi szünetet felhasználja a történelmi nevű arisztokrata és a következőket mondja:
- Kossuth Bécsben 48 tavaszán azt mondotta, hogy nincs uralkodóház, amelyre szebb hivatás várna, mint a Habsburg-dinasztiára, ha kezet fog a szabadsággal! Mi hisszük és valljuk, hogy ezeréves magyar alkotmányunk a szabadságjogok legtisztább forrása!
Ottó helyeslően int:
- Igen, a magyar alkotmányt nem törvényhozási aktusok hozták létre, azt a nemzet termelte ki a saját egyénisége szerint és éppen ezért a magyar alkotmányban a magyar faj egyénisége nyilvánul meg. Magyarországnak ez a halhatatlansága, jövendőjének ez a biztosítéka! A magyar alkotmányhoz képest sok új alkotmány, amely a mult században készült, olyan mint a szűkreszabott ruha, amely összetart ugyan, áll is valahogyan, csak éppen mozogni nem lehet benne, gátolja a szabad mozgást, sőt a gondolkozást is. Pedig vannak nemzetek, amelyeknek az egyéniségéhez tartozik a szabadság vágya. Ezek átérzik a szabadsággal járó kötelességeket és élni is tudnak a szabadsággal…
Csend. Minden arcon feszült, megilletődő figyelem.
- Ilyen nemzet a magyar - mondja a királyfi - és hogy ilyen kemény és gerinces legyen és így maradhasson, ápoljuk a szabadságvágyat az ifjúságban. Rá kell nevelni a fiatalságot annak az öntudatára, hogy a szabadságba beleszületni és ezt a kincset arravalóság nélkül megtartani nem lehet. A szabadságot ki kell érdemelni, most a kenyeret, amely mindennap elfogy és mindennap újra megszerzendő. A szabadságszeretet a magyarság legértékesebb, legvonzóbb, legtiszteletreméltóbb tulajdonsága. A magyar nemzet nem bírná, nem tűrné el a diktatúrát!
- Miként gondolja Felséged Magyarország jövőjét a Duna-völgyében? - kérdezem.
- Magyarországnak méltó nagy szerepe lesz a Duna-völgy újjáépítésében; nélküle a Duna-völgy jövője elképzelhetetlen, szinte megoldhatatlan. Sorsdöntő számunkra, hogy szerepét a nemzet történelmi hivatásához méltóan töltse be. Ezért szükséges a szabad fejlődés! Ezért kell, hogy megvédje magát a betörni kész idegen áramlatokkal szemben! Meg kell erősödnie a nemzetnek önbizalmában és történelmi hivatásának mélységes, ösztönös átérzésében.
Háborúról és békéről folyik a szó tovább. A királyfi szól:
- A békét fenn kell tartani! Ez életérdekünk is. Mi lenne Európából, ha ránktörne az új világháború?
Mialatt beszél, hosszan nézem az ifjú királyfit. Az utóbbi időben lefogyott, megnyúlt. A sok sportolástól. Szürke flanellruhát visel, valamivel világosabb puhagalléros inget és barna cipőt. A magyar beszéde folyamatos és hibátlan.
Kilenc óra régen elmult, mikor újra a bruxellesi uccára lépek.
Zsigmondy Teréz
Az antiszemitizmus pszichoanalizise
Székely Béla tanulmánya
1936 július
Az utóbbi időben sokan kíséreltek "tudományosan" közelíteni a zsidó-kérdéshez, előre is biztosítva az olvasót elfogulatlanságukról. Folyóiratok ankétoztak e kérdésről, de az ígért elfogulatlanság többnyire csak jószándékú, sikertelen erőfeszítés maradt.
Székely Béla tanulmányáé az érdem, hogy a pszichoanalizis semlegesítő módszerét alkalmazva a magyar publicisztikában elsőnek nyúl e kényes kérdéshez azzal a pártatlansággal, mely a tudományosság előfeltétele.
Kutatásainak területét mindenekelőtt a zsidókérdés pszichológiai vonatkozásaira korlátozza, kikapcsolva a szociológiai hátteret. A lélek természettudományában nincs helye az értékelő állásfoglalásnak, nem kell bajlódni a jogos és jogtalan problémájával, csak tények vannak s a tényeket magyarázni kell.
Az antiszemitizmus nem önálló jelenség, hanem az uralkodó többség és a többségbe ágyazott kisebbség viszonyából kölcsönösen származó neurotikus tünetek általános kategóriájához tartozik. E kategórián belül azonban külön hely illeti meg olyan különleges motívumok révén, melyek a zsidóságot mint specifikus kisebbségi csoportot jellemzik.
A pszichológiai kutatás három ága a gyermekkor emlékeinek, az emberiség multjának és a primitív népek életének analizisén át közelít a lelki jelenségek felé és a megegyezéseket tudományos értékű hipotéziseknek tekinti. Az antiszemitizmusra nézve az első ilyen egyezés: a „félelmetes-titokzatos” érzete, mely a zsidóságot már őskorában körülvette s amely a szétszórtságban még fokozódott.
A "félelmetes-titokzatos" forrása (a gyermekkorban csak úgy, mint a primitív népeknél) az a félelem, hogy a gonosz kívánságok teljesedésbe mehetnek. Ha ehhez hozzávesszük azt a dölyfös elkülönülést, mellyel minden csoport (s különösen a zsidóság) saját istenének (totemisztikus) fogalmához ragaszkodva, a közös gyökereket ignorálni szeretné, megértjük, hogy a különös és titokzatos szokásokat követő zsidóság köré miként emelt gettófalakat: belülről a kiválasztottság hite, kívülről a "félelmetes-titokzatos" érzet által kiváltott gyűlölködés.
A zsidóság az ellene irányuló agressziókra ugyanazon agressziókkal felel. Az üldöző és üldözött egymáshoz tartozik s az impulzusok néha olyan erősek, hogy jól megalapozott kultúrákon is áttörnek.
A következő "egyezés", melyre Székely Béla rámutat: a rituális gyilkosság vádja. Ez a vád, melyet megdöbbentő azonossággal emeltek a kezdő kereszténység, egyes muzulmán szekták s emelnek Kínában ma is a kereszténység ellen, általános lelki dinamizmusokra vezetendő vissza, a kirobbanási formát azonban szociális feltételek határozzák meg. Az áldozás eredete: az Apa, Isten-apa szimbolikus megölése, megevése (Vegyétek és egyétek, ez az én testem, pászka, stb.), az ifjú feláldozása (Mexico, Peru). A rituális gyilkosság elképzelésében tudatalatti (prehisztorikus eredetű) gyermekkori félelmek, a megöletés és felfalatás emlékei bolyonganak.
A harmadik hipotézis, melyre nézve a kutatás három ága megegyezést mutat: a cirkumcizióra vonatkozik. Ez a szertartás egyes primitív népeknél kegyetlenül véres formák közt folyik le és azt jelképezi, hogy a fiuk lemondanak az apa elleni lázadásról, más szóval: a lázadásért megkapták büntetésüket, a (szimbolikus) kasztrálást. Ezzel frigyre léptek az apával, az Isten-apával. A "körülmetéletlen" a régi zsidóknál, s valamennyi e szertartást követő népnél a megvetés jelzője, viszont a zsidóra a többiek félelemmel vegyes gyűlölettel néztek, mint aki az idegen Istennel (apával) kötött frigy titokzatos jelét hordja magán. Ez a viszony a zsidónál s a gazdanépnél egyaránt neurotikus hatást válthat ki.
Klinikai esetek bizonyítják, hogy mily erős az a trauma, mely a zsidót gyermekkorában a csúfolódások által érheti. Vagy megerősíti kiválasztottsági hitét, vagy fogyatékosság-érzés váltja fel azt. A nem-zsidó viszont a zsidóban látja azt az ősi ellenséget, akin az Atya-Úr-Isten már végrehajtotta a kasztrációt s akinek részéről az ő kasztrációja még fenyeget. A Stürmer (a német antiszemiták lapja) propaganda-kirakatai tele vannak e beteg szekszualitású emberek fantáziáinak megfelelő rajzokkal és leírásokkal.
Székely Béla szerint az antiszemitizmus dolgában a zsidók, nem-zsidók egyformán ártatlanok. Mindkét csoport örök és sohase csökkenő intenzitással gyűlöli egymást. E harc azonban csak mellékszíntere ama nagyobb harcnak, melyet az osztályokra bomlott emberiség folytat. Minden csoport: szövetkezés befelé, fenyegetés - kifelé. "Értékes vagyok, mert a fajhoz tartozom - a faj értékes, mert hozzá tartozom." Minden csoport-narcizmus örök circulus vitiosusa ez. Csak a szociális fejlődés tüntetheti el a legfontosabb harcban álló egységeket: az osztályokat s ezzel lehetőséget nyújthat új, antiszemitizmustól s egyéb csoport-narcizmusoktól eltérő lelkiségek kialakulására. Az antiszemitizmus Székely szerint a társadalom mai formái közt meg nem szüntethető.
Az ortodoxia: az üldözésért kárpótlást nyujtó kiválasztottsági érzés megerősödését (az "Apához" való menekülést), az asszimiláció: a zsidó narcizmus feladását és egy új narcizmushoz (új "Apához" ) való menekülést jelenti. A kettő közül Székely Béla - a harmadikat, a cionizmust tartja még aránylag pszichológiailag a legtartalmasabbnak (az "anyaföldhöz", a társadalom ősi matriarchális formájához való visszatérés ez), bár ő természetesen a szociális törekvések híve. Egyébként a magát s társát tépő ember ősi indulatainak rabja akkor is, ha akármilyen új ideológiával igazolja gyűlöletének vélt jogosságát.
*
Szándékosan adtunk tartalmi kivonatot kritika helyett és sajnáljuk a sok kimaradt, érdekes részletet. A pszichoanalizis a szublimálásra vonatkozó optimisztikus tanai ellenére is gyökerében pesszimista elmélet s így Székely Béla vigasztalan megállapításain nem csodálkozhatunk. Nézetünk szerint azonban a társadalom mai formái közt is elképzelhető az ösztöni eredetű agresszióknak az értelem és a belátás általi ellensúlyozása, mely lényeges enyhülést jelenthet.
Székely Béla tanulmánya sikeres bizonyítéka annak, miként emelkedhet a tudományos értelem a tárgyilagosság ama magaslatára, ahonnan az ösztönök és indulatok legtávolabbi szakadékait is megvilágíthatja fényével.
Szellemi együttműködés (II.)
1936 július
Utólagos levél a Népszövetség, Szellemi Együttműködés és Humanista Kongresszus nemrég nálunk járt iró-tagjainak.
Egy névtelen olvasójuk írja ezt a levelet, egy ama százak vagy ezrek közül, akik az Önök műveit Hungáriában is olvashatják s akik hálásak mindnyájuknak, hogy eljöttek pár napra közénk, hogy megismerték tudósainkat, arisztokráciánkat és ásatásainkat, hogy jónak találták a magyar konyhát és a magyar borokat s hogy otthon majd írásban és szóban szívesen emlékeznek meg magyarországi benyomásaikról. Bókot többet én nem is mondok, mondhattak eleget, talán latinul is a vendégfogadó szép grófnék, mondtak naponta hírlapjaink, áradozva a megtiszteltetéstől és könnyezve a meghatottságtól. Én csak egy kérdést szeretnék Önökhöz intézni - s hiszem, hogy nem leszek ünneprontó, hiszen post festa írok s különben is: elér-e oly messze ez a levél?
Azt kérdezem: a tudós viták, garden partyk és a romok között nem hiányzott-e Önöknek az élő magyar irodalom? Önök sok minden szépet és látványost megnéztek s megdicsértek itt, de egy szót se hallottam arról, hogy e látványosságok reflektorfénye egyetlen élő magyar íróra vagy csak hírére is ráesett volna. Önök hallottak Janus Pannoniusról, Berzsenyiről, talán Aranyról is, de úgylátszik semmit sem hallottak klasszikusaink eleven folytatóiról?
Önök írók, tehát passzív és formatisztelő lények s a vendégszeretettől azt fogadták szívesen, amit az nyujtani kívánt, nem lehet elvárni, hogy egy idegen országban eltöltött pár nap alatt detektívmunkát folytassanak a felszínen nem látszó igazi irodalom után. A vendég nehezen mondhatja, hogy a poharába töltött bor nem jó, adjanak mást. De hát a bor valószínüleg jó volt, mégis, Önök, Európa nagy szellemei, egy pillanatig sem gyanakodtak, hogy irodalomban és íróban is akadhatott volna különb is, mint amit Önök elé szerviroztak?
A kérdés nem felesleges, hisz ezúttal nemcsak nézelődni érkeztek előkelő idegenek hazánkba, hanem az európai szellemi együttműködés nagy nevében, s bizony itt mindenki tudja, hogy Önök a sors iróniájából Magyarországban nem avval találkoztak, akihez érkezni kivántak. Azt mondják: a rendezőség! Dehát a rendezőségnek elég dolga lehetett az Önök külső jólétével, "rendezni" különben is csak bankettet lehet, szellemi együttműködést nehezen. Másrészt a rendezőség tudós és mágnás tagjainak területe a szaktudomány és szalonélet, már pedig az irodalom ugye ezen a területen túl kezdődik?
Azt mondják Madame de Tormay? No igen, de mit szólna Ön, Domine Valéry, ha a francia irodalmat egy külföldi társaság előtt mondjuk a kitűnő Marcelle Tinayre vagy Lucie Delarue-Mardrus képviselné? Azt mondják: miért nem szólt a sajtó? De hát a sajtó, mint jó házigazdához illik, csak dícsért, csak helyeselt, csak tudósított, csak könnyezett, de figyelmeztetni vagy gáncsolni joggal nem tarthatta ildomosnak. Azt mondják: a Pen Club teája? Hát persze, de mit szólna Ön, Domine Duhamel, ha egy külföldi írótársaságot egy párisi Pen Club estélyén a tiszteletreméltó José Germain fogadna a francia irodalom nevében? Önök itt nem azokkal az írókkal találkoztak, akik az Önök magas szellemével szívük mélyén "együttműködni" tudnának vagy óhajtanának.
Azoknak a magyar íróknak, akik az Önök igazi társai, talán még nevét sem ejtették ki Önök előtt. Olvastuk, hogy egy dunai városba is kirándultak, ahol biztosan sokat emlegették Pannoniát és Marcus Aureliust - de beszéltek-e arról a magyar költőről is, mai kultúránk büszkeségéről, a mi legnagyobb humanistánkról, akinek élete evvel a várossal összeforrott, - s aki az Önöktől és miköztünk is annyira magasztalt földközitengeri görög-latin és humanisztikus szellemnek nemcsak országunkban, de egész Európában egyik legtökéletesebb kifejezője és leghívebb harcosa?
Más költőinket és íróinkat sem nagyon iparkodtak Önökkel megismertetni, s ha például Kosztolányi Dezső méltán fényes nevét és sok nyelvre lefordított Nero-regényét ismerik, ezt az ismeretet bizonnyal még hazájukból hozták magukkal s nem uri kalauzaik jóvoltából szerezték. A budapesti kirándulás sok szép fényképe közt egyetlen felvételen sem láttam Önök közt Móricz Zsigmondot sem, a nagy regényírót, viszont ahhoz nyilván magyarnak kell születni, hogy az olyan pillanatfelvételek önkéntelen humorát élvezni tudhassuk, mint amelyik például Paul Valéryt - Pekár Gyulával élénk vitában elmerülve ábrázolja.
Említsek még több nevet is? Az idegenforgalomnak úgylátszik kapui vannak, mint a pokolnak s aki belép rajta, a kapu körül hemzsegő vámőrök jogos zsákmánya lesz. Jöhetnek hozzánk szabad szellemek a béke, szabadság és nemzetközi együttműködés szép zászlóival, véleményeiket nem is kell eltitkolniok: a vendéglátás pár ünnepi napján azok fognak nekik tapsolni leghangosabban, akik egyébként legszívesebben törvényt hoznának minden béke és szabadság ellen.
Végül csak ennyit még: szeretném tudni, s velem együtt sok itteni olvasójuk szeretné tudni, hogy meg vannak-e elégedve útjuk és kongresszusuk eredményeivel? Tovább megyek - noha a kérdés tapintatlan - hisznek-e Önök Uraim az ily kongresszusok hasznosságában? Hisznek-e az ily választékos és zártkörű humanizmusban? Hisznek-e az írók ily módon gyakorolt hivatásában? Mi, az Önök föltétlen csodálói, akik csak messziről hallgathattuk e nevezetes kongresszus szónoklatait, elborulva, csüggedve és szégyenkezve figyeltük önmagunkban a csalódás egyre feszélyezőbb, egyre kínosabb érzetét.
Uraim, otthon magukban s műveikben Önök ma a mi Európánk legelső alkotói közé tartoznak - míg itt, a nagyurak és szaktudósok között, hogy is mondjam? nem voltak méltó és otthonos helyükön. Mi haszna abból a humanizmusnak, ha előkelő csevegéssé fajul? Mi haszna a gondolkodónak, ha megalkuszik az illendőséggel? S mi haszna, vajh mi haszna az írónak, ha a nagyvilág és hivatalos tudomány csendes társává szegődik? Sic vos non vobis? de nem folytatom, bocsássanak meg nyiltságomért.
Az Önök nagy géniuszának s az Irodalomnak
egy szívós rajongója.
A robbanó levélhordó
1936 július
Pár hónappal ezelőtt történt. Egy francia feltaláló érdekes kísérlet végrehajtására készülődött. A francia tengerpart egyik elhagyatott részén postarakétát akart útnak indítani Anglia felé.
Be is szerezte a rakéta kilövéséhez az engedélyt a francia és az angol hatóságoktól. Felállították már a tengerparton a rakétalöveget, melynek belsejében Angliába szóló leveleket - helyeztek el. Ez lett volna a világ első „robbanó levélhordója”, a világ első postarakétája”.
Pár perccel indulás előtt rendőrök jelentek meg a kísérlet színhelyén és közölték, hogy a belügyminiszter megtiltotta a rakéta elindítását, mert félő, hogy az ilyen puskaporral telt levélhordó könnyen végzetes balesetet idézhet elő. Hiszen a rakéta pontos irányítása mai eszközeinkkel még nem igen sikerülhet.
Mi is hát tulajdonképpen a rakétarepülés, melytől olyan érdekes, új dolgok, ismeretlen csillagvilágok megismerését várja a tudomány. Repülni ma már tudunk a levegőnél nehezebb gépek segítségével. De bizonyos magasságon túl nem használhatók a motorral hajtott gépek. Mert hiszen ezeket a repülőgépeket éppen a levegőbe kapaszkodó légcsavarok és szárnyak tartják fenn és viszik előre. Bizonyos magasságon túl, a ritka levegőben a légcsavar már nem tudja fentartani a gépet.
Ilyenmódon sohasem látogathatnánk meg az idegen bolygókat. Itt van azonban a rakéta. A rakétát nem gép hajtja előre, hanem robbanások sorozata kergeti a magasba. Ezek a robbanások nem egyszerre következnek be a rakéta belsejében, hanem egymásután. Az első robbanás például egy kilométerre viszi fel a rakétát és akkor, amikor a rakéta úgyszólván már megáll a levegőben, bekövetkezik a második robbanás, mely megint feljebb hajtja.
S az ilyen rakéta, mint a tudományos kísérletek bebizonyították, légüres térben is nagyszerűen haladhat előre. Ma már hét kilométerre haladó rakétákat tudunk készíteni. Jelentéktelen távolság ez, de mégis óriási a jelentősége, mert most, hogy az alapelveket tisztázták, egészen bizonyosan nincs messze az az idő, amikor a sztratoszférában borzalmas sebességgel rohanó űrhajók fognak közlekedni.
Európából Amerikába 22 percig tart majd az út az ilyen rakétahajóval. Igaz, meglehetősen nagy probléma egyelőre még a rakéta célbaérkezése. Amikor a rakétahajó megérkezik a cél fölé, leállítják a robbanásokat és a rakétahajó óriási ejtőernyőt kibontva, lassan leereszkedik a földre. Pár évtized talán s az űrhajók segítségével még a holdba is elérkezhet az ember. Körülbelül 20 óráig tart majd ez az izgalma utazás
Mindenesetre az bizonyos: Franciaország és Anglia között pár hónap mulva megindul a robbanó levélhordó, hogy ellássa a postaszolgálatot s a levegőben rohanva vigye a sürgős leveleket.
Forrás: huszadikszazad.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése