Csak egy vers...

...méghozzá nagy szeretettel Anitának és Szabó Zolinak, a Macskaközbe.


Mert úgy illik, hogy dalra dalt küldjön az ember, ha már nem tudja befogni a száját. Tegnap ugyanis, amint nyitom ki a postaládámat, huszadikszazad.hu-s barátom kurta kis levele áll, amelyben küldi a dalt - nekem.


Taganrogi fák... (Igaz, a honlapon Taganrok szerepel, a szerző úgy használja, de nekem már régóta berögződött ez a furcsa név úgy, ahogy a térképen áll). Nem is tudom, Zoli előadásában vagy az Anitáéban hatásos, a biztonság kedvéért mindkettőre teszek hivatkozást.


1. Taganroki fák (Zoli féle)            2. Taganroki fák (Rosa féle)


És akkor jöjjön a vers is, ami válaszul született:



madarak órája


dús csöppekben potyog a csurog a csönd a fákról
madarak órája ez a nyál kicsordul a számból
míg fészkelődve fordulok az ágyon
olvatag e világ összeomlik az álom
mely addig életben tartotta lebegő feledésem
szálló homok lepi be zsibbadt testem egészen
hűs vásznak lebegnek lángoló arcomba csapódnak
nincs már ott helye se csóknak se pofonnak 
elszólja magát egy éledő csíz majd még egy már három
csipkézi a csöndet én meg szorongva várom
hogy a hátsó gondolatok előre nyomulnak
és mint az átok fejünkre vissza-visszahullnak
míg életre kel a kórus és fény derül napunkra
s megszűnnek a titkok indul a szokott ugrabugra


de még csak a madarak órája ez amit most ím kilestünk
haldoklik a csönd s a madárszó untig csattog felettünk



Csíkszereda, 2011. június 10.