2009. január 31., szombat

Múltidéző: Amikor Trianon beintett (4)


A huszadik
szazad.hu portál advent első hetében archív közlemé-
nyeiben elért az első világháborút lezáró párizsi békekonfe-
renciához, illetve Trianonhoz. E történelmi pillanat gyökerestől megváltoztatta Magyarország és az elcsatolt területek, köztük Erdély életét. Rovatunk a honlap anyagaiból készült lényegi válogatásban, hétről hétre, lépésről lépésre korabeli lapok alapján igyekszik nyomon követni, mi minden történt velünk Trianon óta. Amitől félni kellett, az 1920 júniusában bekövetkezett. Helyszíni riportok Trianonról. (Cseke Gábor)


Az oláhok Erdély autonómiájáról
1920 május

Egy átutazóban levő erdélyi barátunk budapesti tartózkodása alatt a következőket mondta el tudósítónknak az erdélyi állapotokról: 
Az erdélyi románok és a magyarok között 1918-ban beállott szakadás nem tudta eltüntetni azokat a régi kötelékeket, amelyek révén a két nép hangadó elemei egymással érintkeztek.
Az első képviselőválasztás alkalmával a magyarok passzivitása látszólag a románok malmára hajtotta a vizet. A bukaresti parlamentben kiderült azonban, hogy e román képviselők egy része nem hajlandó megszavazni Erdélynek Romániával való egyesitését s ezek a képviselők erős támaszt leltek az erdélyi magyarságban. Az antant egyenes befolyásának tulajdonitandó az uj választások kiirása. Az unió kérdése egyáltalában nem került le a napirendről és aki azt hiszi, hogy ez államjogi processzus rázkódtatások nélkül fog befejezéshez jutni, nagy tévedésben van.
Ma már az erdélyi román intelligencia kétharmada nyiltan harcol Erdély autonomiája mellett. És az Avarescu-kormány erőszakossága csak fokozni fogja az autonómista párt ellenállását, tömörülését, szervezkedését és harckészségét. A kilátásba helyezett birtokreform sem elégitette ki az erdélyi román parasztságot. És az előjelekből következtetni lehet arra, hogy csak rövid idő kérdése, hogy a tánccal és zenével ?erdélyi román parasztság is a helyes utra tér és rövidesen autonomista párthoz szegődik. A határvidékeken inaugurált és katonai szervezetszerű berendezkedés se fogja megakadályozhatni a románságot uj politikai irányának eléréséért folytatott küzdelmében.
A határvidéken ugyanis a román kormány az összes területeket majdnem kivétel nélkül katonai felügyelet alá helyezte és a vármegyék gócpontjaiban katonai kirendeltségeket bocsájtott a közigazgatási vezető rendelkezésére. A közigazgatási vezetők rendelkeznek a katonai kirendeltségek vezetőivel és viszont ezek a községekbe dirigált katonai parancsnokokkal. E nyilvánvaló megszállás félreérthetetlen célja az, hogy a román néptől távol tartsanak minden megértő és felvilágositó szót.
Ezzel szemben a román kormány spekuláló erdélyi ügynökei elkéstek. A „Sigurantia”, e titkos államrendőrségi szervezet, amely behálózta az egész magyar területet, már nem működik többé azzal a precizitással, amellyel néhány hónappal előbb működött és működésével ámulatba ejtette az antantot is. A Sigurantia mint testület feloszlófélben van. Az emberek a szervezet kebelében nem találták meg biztos jövőjüket és a magyar anyaország területéről Erdélybe bevonult álláséhes tisztviselők jelentékeny része nem találta meg biztos jövőjét, s ezért az elégedetlenség már-már óriási hullámokat ver.
Az elkövetkezendő választásokra nézve már két nézet alakult ki, Erdélyben csak két párt van, nemzetiségre, vallásra és minden más szétválasztó körülményre való tekintet nélkül. Az egyik az unionisták, a másik az autonomisták pártja.
A román kormány minden törekvése oda irányul, hogy e két párt kialakulását megakadályozza, a lelkekben széthuzást támasszon és a közvéleménye régebbi álláspontjára visszaterelje, a feltétel nélküli unio eszméjének visszahóditsa és biztositsa. Erre azonban a román kormány és az erdélyi volt kormányzótanács között felmerült és áthidalhatatlan ellentétek következtében semmi kilátás sincs. A román kormány intézkedésének pozitiv eredménye eddig az, hogy a zavar, az egyenetlenség és a Romániával szemben táplált ellenszenv hova-tovább fokozódik.


A trianoni ceremónia
Ujabb részletek a béke aláírásának szertartásáról. 
1920 június

Csak most érkeztek meg azok a tudósítások, amelyek a magyar béke aláírásának részleteiről szólnak. Ennek a ránk nézve oly szomoru ceremóniának részleteiről szól a Neue Freie Presse párisi tudósítása, amely a magyar béke aláírásának egyes momentumairól a következőben számol be: 
Millerand délután negyed ötkor jelent meg a Nagy-Trianon csarnokában és lassan helyezkedett el Wettace amerikai nagykövet és Derby lord között. Az ülést hat perccel az előre kitüzött időpont előtt vagyis 4 óra 24 perckor nyitották meg. Egy szolga bejelentette, hogy a meghatalmazott magyar miniszterek megérkeztek. A teremben csönd állott be.
Bénárd Ágoston miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ a számukra kijelölt kis asztalhoz léptek: mindegyiküket a titkára kisérte. A figyelem különösen Millerand miniszterelnök felé koncentrálódott. Viszszagondoltak Clémenceau élénk temperamentumára.
Millerand lassan beszélt, de határozottan és biztosan. Magyarország képviselői nehéz elhatározással fölemelkedtek helyükről, Bénárd miniszter fehér kesztyüjét az asztalra dobta, a pergament fölé hajolt és aláírta a nevét. Drasche-Lázár ülve írta alá nevét. Ezután következtek a többi meghatalmazottak, elsőbben Wallace, azután Derby lord. Ezután nem a legendás béketollszárral írták alá a szerződést. Valamennyi delegátus a saját maga töltőtollát vette elő zsebéből, kivéve Millerand, akinek a titkára nyujtotta át a tollat. Négy óra negyvennégy perckor a béke aláírásával elkészültek. A ceremónia husz percig tartott, Millerand az ülést berekesztette.
A Nagy-Trianon kapuja előtt kettős sorban széles sisaku katonák állottak. Parancsszavak hangzottak el, bajonettek cikkáztak, francia katonák tisztelegtek a két magyar meghatalmazott előtt, akik autójukon elrobogtak. 
S ezzel Magyarország sorsa - egyidőre - megpecsételtetett.

Apponyi beszéde az ötöstanács előtt
1920 január

Párisból megérkezett már Apponyi Albert gróf expozéjának első része is, az, amely tegnap technikai okokból megkésett, ugy, hogy a vasárnapi lapok csak a beszéd második részét közölhették. Mint az azóta érkezett francia lapszemelvényekből látható, Apponyi beszédének nagy hatása volt, bár a francia sajtó, melyet oláh, szerb és cseh tőke irányit, erősen uszit is ellenünk.
A Magyar Távirati Iroda Párisba kiküldött tudósitója a legfelsőbb tanácsnak arról az üléséről, amelyen Apponyi Albert gróf. a magyar békedelegáció vezetője expozéját elmondotta, a következő tudósitásban számol be: 
A magyar békekiküldöttek főmegbizottai pénteken kora délután három autóban mentek a Quai d'Orsay-ra. Az első autóban ültek Apponyi Albert gróf, Teleki Pál gróf, Henry ezredes és Sermage őrnagy: a másodikban Bethlen István gróf, Popovics Sándor, Praznovszky Iván és lord Hay: a harmadikban Lers Vilmos báró, Somsich László gróf, Jacomini főhadnagy és egy gyorsiró. A főmegbizottak pontban délután 2 1/2 órakor érkeztek meg a külügyminisztériumba. 

„Öngyilkos legyen-e az ország, nehogy megöljék?”

Clemenceau megadta a szót Apponyi Albert grófnak és mikor Apponyi helyéről fölemelkedett, fölhivta, hogy ülve beszéljen. Apponyi állva maradt, megjegyezve, hogy jobban szeret állva beszélni, mert ehhez van szokva.
Beszédét avval kezdte, hogy mégegyszer köszönetet mondott azért, hogy a fölszólalásra alkalmat adtak neki. Voltaképpen megvitatást szeretett volna, minthogy azonban a legfelsőbb tanács erre vonatkozólag már döntött, nem marad más hátra, minthogy a döntés előtt meghajoljon és elfogadja a helyzetet ugy, amint van, egyenesen célja felé haladjon. Nem habozik kijelenteni, hogy lényeges módositások nélkül a békeszerződés tervezetét nem fogadhatja el.
Tudatában van, mit jelent az aláirás megtagadása, tudja, minő sulyos veszélyek és bajok származnának ebből, de végre is, ha csak a föltétlen elfogadás és a békeszerződés visszautasitása között lehetne választani, akkor az ország előtt csak az a kérdés áll, öngyilkos legyen-e, nehogy megöljék? Szerencsére még nem vagyunk ennyire. Önök fölhivtak arra, hogy tegyük meg észrevételeinket, ami annyit jelent, hogy önök még nem mondták ki az utolsó szót és hogy azok a dokumentumok, amelyeket önök elé terjesztünk, abban a komoly figyelemben és lelkiismeretes mérlegelésben fognak részesülni, amit e sulyos problémák megkövetelnek. Ebben az esetben reméljük, hogy önöket meggyőzhetjük. Reméljük ezt annál is inkább, mert sem ma, amidőn szerencsém van önökhöz szólani, sem a dokumentumokban, amelyeket az önök mérlegelése alá bocsátunk, nem szándékozunk érzelmeinkkel kérkedni, sem pedig külön érdekeinket védelmünkbe venni. Közös terrénumot keresünk, amelyen önökkel találkozhatunk és ez a terrénum magától kinálkozik.
Ez a terrénum a nemzetközi igazságnak és a népek szabadságának az alapelve, amelyet olyan fennen hirdettek a szövetségesek, valamint az állandó békéhez és az európai ujjáépitéshez füződő nagy érdekek.

Apponyi angolra forditja beszédét.

Clemenceau itt félbeszakitotta a szónokot és megjegyezte, hogy le fogják forditani angolra, amit idáig mondott. Apponyi azt az észrevételt tette, hogy jobb szeretné, ha maga fordithatná le szavait és ha ezt megengedik, akkor evvel a joggal beszédének végén fog élni. Clemenceau azt válaszolta erre, hogy a legfelsőbb tanács kétségtelenül szivesen megengedi, hogy saját maga forditsa le beszédét, de azt ajánlja neki, hogy a hallgatóság figyelmének lekötése érdekében inkább szakaszról-szakaszra tegye ezt. Apponyi erre csodálatos könnyedséggel és szabatossággal angolul ismételte szavait és egyórás beszédének egész további folyamán időről-időre megszakitotta szavait, hogy angolul is tolmácsolja, amit franciául mondott.

Magyarországot sujtották a legjobban.

- Ezeknek az alapelveknek a szempontjából, - folytatta tovább - első pillanatra megdöbbentő a föltételek rendkivüli sulyos volta. Bizonyos, hogy kemény föltételeket szabtak a többi hadviselő nemzeteknek is, Németországnak, Ausztriának, Bulgáriának, de ezek a föltételek egyik országot sem sujtották , mint sujtanák Magyarországot, területének és lakosságának tökéletes földarabolásával. De Magyarország nemcsak teljesen földaraboltatnék, hanem - amint lesz alkalmunk azt kétségbevonhatatlan adatokkal igazolni - az a terület, amely Magyarországból megmaradna, meg lenne fosztva a gazdasági virágzás minden lehetőségétől.
- Mi ez, ha nem egyéb, mint egy nemzet teljes és szándékos elpusztitása? 
- Hogyan állanak meg evvel szemben azok a nagy elvek és azok az egyetemes érdekek, amelyek kell, hogy itéletüket irányitsák? Ez az a kérdés, amelyre válaszolni kivánok. De mielőtt erről szólanék, két sürgős természetü észrevételt kell tennem.
Apponyi ezután a hadifoglyok ügyét hozta szóba és kérte, enyhitsenek azon szigoru kikötésen, hogy a foglyokat csak a békekötés érvénybe lépte után lehet hazaszállitani. A Szibériában sinylődő sok százezer fogoly mérhetetlen szenvedéseit fölemlitve, főleg Japánnak és az Egyesült-Államoknak a jóakararát kérte és megköszönte, amit eddig ezek az államok hadifoglyaink érdekében tettek.
Azután az ország földrajzi és gazdasági egységének a kérdésére tért át és kifejtette mindazokat az ismert érveket, amelyek bizonyitják, hogy a békefeltételek Magyarországot teljesen lehetetlen helyzetbe juttatnák, mert például fát és vasat kivánnak tőlünk, holott mi ezekben a cikkekben magunk is behozatalra szorulunk.

A képen: a Trianoni Konferencia palotája

Nincsenek megjegyzések: