2009. december 25., péntek

RMSZ-olvasmányok: A megrohant és felszabadított Erdély (2)


(Folytatom a tegnap ismertetett és megkezdett dokumentum kötet bemutatását a 2005-ben megszűnt Romániai Magyar Szó alapján.)

*

A megrohant Erdély

Augusztus 27-én éjjel az összes erdélyi szorosokban megdördültek a fegyverek. A védtelen lakosságot mindenütt álmából verte fel a riadó. Ma augusztus 28 van és kocsiút, gyalogösvény csupa menekülőktől porzik. Tövisen túl már erősen megszaporodnak a menekülővonatok is. Itt-ott hármasával is jönnek a masinák. A Brassó fele vágtató gyorsvonat utasai minden állomáson kiugrálnak a kocsikból és neveket kiáltoznak. Mindenki keresi valakijét. Közbe innen és onnan kicserélik a híreket:

- Mi van Stolzékkal Brassóból?
- Nem tudjuk, elmenekültek, elfogták az egész családot a románok.

Egy másik ablakon azt kiáltják: Mi van Brassóval? A menekülők egyszerre ötven szájjal felelnek:
- A románok orvul rátörtek Brassóra. A hadüzenet éjjeli tizenegykor ment világgá és a Predealon összpontosított román katonaság már tíz órakor megtámadta a magyar határőröket.

És röpködnek a nevek:

- Burg Kornél határrendőrkapitány sortűzön keresztül vágta át magát autójával. Veres Károly, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alkalmazottja a kezükbe esett. A Bucsecsről jöttek alá, onnan világították meg reflektorokkal a tömösi szorost, a 82-ik székely gyalogezred úgy védekezett, mint a fenevad. Közben Urmánczy Nándor és Huszár Károly képviselők peronra lépnek, a menekülők között számtalan ismerősük akad, egy gyűrött ember halkan, szinte a senkitől kérdezi:
- Vajon mi lehetett Urmánczy és Gaál el nem mondott interpellációjának a magja?

A menekülővonatok Csík, Brassó, Szeben, Gyergyó, Háromszék népével futkároznak felfelé. A szomorú pitoreszk képből erősen kiéleződnek a gyimesi székelyek, a prázsmári szászok és a sokgyerekű fogarasi zsidók. Az egyik nyitott kocsiban egy apáca dédelget egy apró, göndörhajú zsidógyermeket, egy másikban egy katona szorítja magához jobbról a kisfiát, balról a nagy hintalovat, egy harmadikban Saftu brassói román esperes áll az ablak előtt, a kocsik legvégén kilakoltatott orosz foglyok betűzik az állomások nevét.

A vonat tovább fut és egymásután következnek a megállók: Medgyes, Erzsébetváros, Segesvár. A kép mindenütt ugyanaz: sok menekülő, összevissza hírek, de a pániknak nyoma sincs sehol. Igaz, hogy a helyzet sem ugyanaz, de azért mégis gyönyörűség a magyar szemnek, hogy nálunk még ez sem galiciás. Semmi könny. Egyetlen könny sem, csak összeszorított szájak. És sehol egy panasz, rimánkodás, vagy kétségbeesés, pedig a menekülők legnagyobb része podgyász nélkül utazik. És ahol csak szó esik az utolsó nap történetéről, ott senki se birtokról, boltról, vagyonról, hanem mindenki a magyar földről beszél.

A hírt, hogy Petrozsényből a katonaság és a bányász-zászlóalj vitéz védekezése után kivonultunk, még Tövisen kapjuk, de a hír senkiből se vált ki sopánkodást, csak ingerültséget. Petrozsényt egy kisebb járőrcsapat szállotta csak meg, a katonaság és a bányász zászlóalj utolsó percekig tartotta a várost. Arra a kérdésre, hogy mi újság Predeal körül, ötven száj felel:

- Hétfőn tíz órakor indult az első menekülővonat, vasárnap este színházi előadás alatt volt a helyőrségi riadó, a pótzászlóalj hétfőn délután indult, az utolsó menekülővonat féltizenegykor futott ki a pályaudvarról. Nagy robbanások voltak… Páncélvonat fedezte az utolsó kocsik kifutását.

… Brassó-Földváron túl már színe és szaga is van a háborúnak. Itt már csupa csönd minden és csak néha-néha hallatszik valami nehezen fülelhető moraj. Úgy mondják, a román ágyúk dörögnek. Még az ágyúk hangja is olyan titkos és fátyolozott, mint a pénzeké, amikből kovácsolták őket. A föld, ahogy megdobbanik, azoknak a szégyenletes millióknak számait dobogja, amiket a hivő Magyarország jegyzett az áruló román ágyúgyár megalapozására.

Az autó oldalt kanyarodik velünk, egyenes vonalban már nincs hova előre menni. Az oldalvonalon a szekerek szakadatlan raja vonul el és végleg tisztázódik a kép Predeal hihetetlen gyalázatos módon történt megrohanásáról. A történelemnek szüksége lesz erre az éjszakára, íme:

Brassóban, bár izgatott volt a hangulat, azért senki se hitte, hogy csak órák választják el a perceket a hadüzenettől. Vasárnap este hét órakor Brassóból Predeal felé indult az 586. számú Carmen-vonat. Már majdnem a határnál volt, amikor az 502. számú gyorsvonatot, amely Felsőtömös felé futott, a brassói állomásparancsnokság feltartóztatta. Ugyanekkor a predeali államásfőnök sürgősen jelentette Brassónak, hogy a predeali vasutasok helyzete veszedelmes a románok magatartása miatt és sürgős intézkedést kért. Friedl brassói forgalmi főnök telefonált, hogy a vasútasok hozzátartozói feltűnés nélkül sétáljanak át a határon. Ez meg is történt. Valamivel később jelentés jött a predeali magyar határrendőrségtől, hogy Romániából tízezer magyar menekülő van útban. A forgalmi főnök erre a hírre Szilágy György hivatalnokot külön géppel indította útnak Predeal felé a menekülők felvételére. Szilágyi vonata gyanútlanul haladt Románia felé, de ahogy átért a határon, mindjárt sortűz fogadta. A vonat erre teljes gőzzel visszatolt és állandó golyózáporban szedte fel a hanyatt-homlok menekülő magyar vasúti alkalmazottakat és azok családtagjait. A sortűzet megelőzőleg, amikor a szükségvonat román területre ért, egy villa gyulladt ki Predealon. A tűzet nyomon követte a vonat megostromlása. Amikor a vonat visszafutott, az elrejtett román gyalogság szuronyszegezve, lövöldözve rohant elő. Nem kívánjuk részletezni a borzalmakat, csak száraz adatokkal kívánunk szolgálni erről az éjszakáról:

Szolgálatuk teljesítése közben elestek és mártírhalált haltak a következő magyar alattvalók: Poché János és Poché Lajos, Fekete Géza, továbbá Kiss Károly, Kónya Dezső, Méhely Ignác, Juhász Béla máv. alkalmazottak és Rosenberg határrendőrségi tiszt. Fájdalom, a lista még nem teljes ezekkel a nevekkel. Az első jelentést már csak telefonon adhatta le a vasút a Predealon történtekről, mert a román betőrök a tűzjelre elvagdalták az összes távirósodronyokat. Éjjel egy óra körül a román előőrsök már Felsőtömös körül portyáztak. A második jelentést éjjel két óra körül adta le Szilágyi hivatalnok, hogy Felsőtömös összes berendezéseit megsemmisítette még a megrohanás előtt Gáspárfy állomásfőnök. Ugyanekkor meglepett előőrseink erős csatározások közben visszavonultak a felsőtömösi szorosból.

Ahogy ez megtörtént, megkezdődött a népvándorlás a felsőtömösi völgyben. Emberek, állatok szakadatlan raja igyekezett az ország belseje felé. A népvándorlás megháborítás nélkül kígyózott, mert a derék 82-es székelyek vasárnap éjszakájától hétfő éjszakáig testükkel fedezték futó testvéreik útját.

Szórványos román előőrsök 28-án, hétfőn este mutatkoztak először Brassó határán. Ezeket a 82-esek visszaverték és az állomás egyre-másra indította a vonatokat. Éjjel tíz óra tíz perckor csapott be az első gránát a brassói pályaudvarba, akkor futott ki az utolsó menekülő vonat. Utolsónak hagyták el helyüket Friedl forgalmi főnök, Virányi, Kóti és Fejér hivatalnokok, továbbá Burg Kornél határrendőrkapitány és Rincea százados vonalparancsnok.

Már a hadüzenet utáni napon bebizonyosodott, hogy a román katonaság, végig az egész erdélyi fronton, a hadüzenet előtt egy órával lépett akcióba. Egyöntetűleg a hadüzenet előtt egy órával rohanták meg a románok az összes szorosokat az Aldunától a besztercei hágóig.

A kézdivásárhelyi rész megrohanása ugyanoly gyalázatossággal történt, mint a predeali. A román katonaság este tíz óra után rohanta meg Sósmezőt és foglyul ejtette ott Dániel Lajos, Pál Sándor vámtiszteket és Sárkány határrendőrségi forgalmazót. Ugyanígy estek neki Leánymezőnek is, ahol súlyosabb harcok voltak. Innen vonultak azután Musa, Kommandó, Magyarbodza és Krasznatelep felé. A gróf Mikes Ármin- féle telepeken mindent felrobbantottak és megrongáltak az alkalmazottak, mert a gróf részletes tervet adott át minden alkalmazottjának román megrohanás esetére.

Az ojtozi szorosban szintén hadüzenet előtt kezdődött a harc és estétől estéig tartott. Szapőrjeink itt az összes közlekedési átjárókat megsemmisítették és csak hétfőn délután vonultak be Kézdivásárhelyre.

A csíki betörés Gyimesen át történt. Határőreink itt csak nehéz harcok után engedték át a szorost az előnyomuló román katonaságnak. A csíkmegyeiek úgyszólván mind Székelyudvarhely felé menekültek. A putnai betörésnél a románok szintén a hadüzenet előtt lepték meg a magyar határőrséget, akiket legázolva Ozsdola felé törtek elő. A musai betörés útja Zernye fűrésztelepen át Gelencére vezetett. Gelencén állítólag fegyverre kerekedett a székelység. A románok Gelence székely lakosait lemészárolták. A néhai Groedl-féle fatelep legnagyobb ipartelepén, a Kommandón, rövid harc után jutottak az utak birtokába és az előretőrő román katonaság innen Kézdivásárhely felé ereszkedett. Úgyanígy jutottak keresztül Magyarbodzán is, ahonnan Nagyborosnyó ellen vonultak. Az Uzvölgyben Kászonjakabfalva felé vonultak és vasárnap délelőtt tíz órakor már a község előtt állottak járőreik.

A szorosokban esett harcokat nem lehet megírni. Megcsonkított csendőrök, bajonettel kínzott asszonyok vére csöpögte pirosra a román katonák útját. A történelem is hallgatni fog a szomorú betörés első óráiról.

Már az első napon a románok kezébe estek a következő háromszékmegyei helységek: Bélafalva, Bereck, Szárazpatak, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Kézdiszentkereszt, Lemhény, Kézdialmás, Kézdiszászfalu, Kézdimartonos, Nyujtód, Ozsdola, Kézdivásárfalva, Oroszfalu, Hilib, Gelence, Imecsfalva, Zabolapáva, Kovászna, Szentkatolna, Hatolyka, Kézdimártonfalva, Alsó- és Felső-Csernáton, Ikafalva, Futásfalva, Torja, Petőfalva, Dálnok, Kézdialbis és Sepsiszentgyörgy, a megye székhelye. Az első nap megszállták Csíkszeredát is a románok.

Illusztráció: a Bodza völgye, a román bevonulás egyik színhelye volt 1916-ban (korabeli rajz)

Nincsenek megjegyzések: