Igaz, hogy Labis titokzatos, korai haláláról ígértem beszámolót az elején, de mert minden halálhoz az életen át vezet az út, bármilyen rövid is lett légyen hősünk földi pályafutása, végzetének nyomai, előzményei ott rejtőznek az élet hirtelen fordulataiban, történéseiben.
Például Nicolae Labis ama kétségbeesett törekvésében, hogy mindenáron érett férfiként kezeljék. Ehhez pedig úgy kellett viselkednie, hogy jóval felnőttebbnek látsszon, mint amilyen a valóságban. Kortársai állítják, hogy majd minden kilengésében, pózában volt egy jó adag e kierőszakolt felnőttéválásból. Mihai Petroveanu költő, az Eminescu írófőiskola hallgatója egyike volt azoknak, aki meghívottként részt vett Labis születésnapi "fogadásán" a Berlin lokálban. Meglepődve tapasztalta Labisnál azt a körültekintést, amivel a mulatságot megszervezte: válogatott falatokat rendelt, eredeti cigányzenekart szerződtetett, mellé egy töltött galamb típusú dizőzt is (aki Petroveanu szerint inkább a testéből, mint a torkából énekelt...), s hogy az ünnepélyes pillanatok megörökítése se maradjon el, hivatásos fényképészt hívott a bankettre. "Meglepődtem - írja 1970-es visszaemlékezésében Petroveanu -, hogy bár férfimuri volt, a bankett nem fajzott el eredeti hangulatából... Nem tudom, miként viselkedett Labis más helyzetekben, szűkkörű, kocsmai vagy otthoni ivászatai során... Azon az estén, azon az éjszakán... minden a szabadság és az állattan határai között maradt. Meggyőződésem..., hogy Labis, bármennyire is lepusztult lett légyen, képtelen lett volna triviálisan viselkedni."
Egy évvel korábban, 1955-ben a huszadik születésnapot Labis egymagában, társak nélkül ünnepelte - legalább is erre utal az a rövid, posztumusz verse, amit belső lelkivilágának, magányosságának jellemzésére azóta is sokat idéznek:
Húsz éves vagyok és verselek.
Hotelszobában, úgy estére járva
Szeretteimmel üldögélhetek
Megrettenve a kinti tél szavára.
Miért hazudnék, barátaim sehol,
De ablakom alatt ólálkodó szelek...
Barátaim, nektek bevallhatom,
Hogy titeket csak elképzeltelek.
Lakmározom - én húsz éves vagyok.
(Cseke Gábor fordítása)
Az ilyen és ehhez hasonló magányos lakmározások ellen kereste a társaságot, csapódott hol ide, hol oda, ahol felnéztek rá, rácsodálkoztak az ő korai istenadta tehetségére.
Kevéssel a halála előtt felvették a romániai írószövetségbe. Ehhez azonban meg kellett volna változtatni a szövetség szervezeti szabályzatát, amely előírta, hogy csak az lehet tag, aki kéri felvételét a testületbe és akit néhány régi tag írásbelileg is ajánl. Mihai Gafita, az írószövetség egyik korabeli tisztségviselője úgy tudja, hogy az írószövetség a balesetet követően döntött úgy, hogy költői érdemeiért, soron kívül felveszi Labist tagjai sorába. A kérvényt és az ajánlásokat emiatt később készítették el és tették a dossziéba, szándékosan korábbi dátummal, ami megfelelt a felvétel időpontjának.
1956. december 9-én Labis beállított a Tanarul Scriitor / Fiatal Író c. folyóirat szerkesztőségébe (ebből lett később a Luceafarul c. irodalmi hetilap), ahol kollégája, Gheorghe Tomozei dolgozott és letette az asztalára Marx c. költeményét; ám amint letette, azonnal ki is igazította a címet: Lui Marx-ra (Marxnak). Tomozeinek úgy tűnt, hogy valaki már "dolgozott" ezen a versen, mert az egyik szakasz mellett, oldalt vékony vonalak jelezték, hogy valakinek valamiért feltűnt ez a rész... Mihai Stoian, Labis egy másik iskolatársa visszaemlékezett, hogy pár nappal a baleset előtt leültek az írók vendéglőjében és Labis kikérte a véleményét a vers sugallatát illetően: vajon tényleg megkérdőjelezhető benne az ő költői elkötelezettsége? Stoian akkor megnyugtatta... Ezek szerint az a valaki, aki a strófát megjegyezte, már valahol kitette azt a bizonyos kérdőjelet, s csak ezután került Tomozeihoz.
Ez volt az utolsó vers, amit Labis a halála előtt valamely szerkesztőségnek átadott. Szerkesztői megfontolásból a Lui Marx végül is nem Tomozei lapjában, hanem a Gazeta literarában látott napvilágot (Tomozei később kiderítette: éppen ott kapta Labis az első "kosarat"!), a költő halálát hírül adó nekrológ mellett, két szakaszát azonban így is "kifelejtették".
Ezzel pedig elérkeztem tulajdonképpeni tárgyamhoz: az 1956. december 9-éről 10-ére virradó éjszakához.
Illusztráció: Nicolae Labis mulat. Barátokkal a Gazeta literara egyik bankettjén, a Capsa vendéglőben. Ahonnan a költő végzetes útjára indul...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése