"Nemzedékem vezérszava volt..."

Illyés Gyula és Dan Culcer

elhallgatott párbeszéde

1978 tavaszán

Közvetlenül a háború után született nemzedékek meghatározó élménye volt, ha beszéltek róla, ha nem Illyés Gyula oldalas cikke a Magyar Nemzet 1977-es karácsonyi számában (Válasz Herdernek és Adynak), amelyben a magyar nemzet időszerű sorsa fölötti aggodalmának hangot adva, ilyen sorokkal ecsetelte a romániai magyarok helyzetét:

"Hiteles adatok, ellenőrizhető panaszok szerint több százezer, sőt millió lelket számláló kisebbségi lakosságnak nincs saját nyelvi egyeteme, illetve, ha volt, azt megszüntették. De nincs ilyen főiskolája, s rövidesen nem lesz egyetlen saját anyanyelvű középiskolája, mert ami volt, azt is úgy szakosítják, hogy az oktatás az állam nyelvén folyik: azzal a következménnyel, hogy nemzeti kisebbségű ifjú a maga nyelvén ipart sem tanulhat; tehát gépmunkás, gépkezelő sem lehet, csak napszámos. Európa legnagyobb nemzeti kisebbsége magyar anyanyelvű, a húszmilliós egésznek mintegy tizenhat-tizennyolc százaléka.

Gyakori - illetve mind számosabb a fölsorolható - pedagógiai balfogás, hogy már elemi iskolás gyermekek saját nyelvű tankönyveikben is saját őseikről mint barbár betolakodókról, alacsonyabb rendű pusztítókról tanulnak leckét - a valósággal ellentétest -, még az eleik által létrehozott építészeti remekekről is mint megannyi bűnjelről. Még élesebb a pedagógiai eltévelyedés, ha a gyermekek már az ábécével nem a saját nyelvükön ismerkedhetnek meg. Európa legnagyobb számú nemzeti kisebbségének gyermekei közül több mint húsz százalék van ebben a helyzetben. Részben már a szülők „akaratából”: ki ne vonná ki gyermekét, ha csak egy rá a mód, már-már apartheid sorsból? Hatalmas tájegységeken tűnik el a kisebbségi értelmiség: eladdig nemzetiségi városok hosszú sorában szűnik meg a kisebbségi műveltség minden működése.

Ez még nemcsak a kisebbségi és nemzeti, hanem elemi emberi jogok sérelmével jár. Nemegyszer torz helyzeteket teremtve. Egyanyanyelvű orvos és beteg csak tolmáccsal, mert csak a hivatalos nyelven beszélhet. Sokhelyt az a gyakorlat, hogy a nemzetiségeknek diplomát nyert fiait, ha az ilyen iskolázás után is megtartották anyanyelvüket, szülőhelyüktől távol, nekik idegen nyelvterületre helyezik. Szülőhelyükre pedig olyan értelmiségi kerül, aki az ottani nyelvet nem érti. Ekként százezres főnyi települések, megint csak egész városok kisebbségei legkényesebb fájdalmaikat is jobbadán mutogatással közölhetik, vagyis az egészségügyi szolgáltatás dzsungeli szintjén. Nyilván kelthet nevethetnéket - az humeur noire, illetve az humeur noir hatásaként - a kép: a gyóntató pap a híveit, a haldoklókat is, tolmács útján vallathatja. Hisz népe nyelvén a templomban sem prédikálhat. Kapott hegyesítést a toll a jakobinusok iskolájában is. Az ő szép álmaik közé tartozott ez is: egy állam, egy mértékrendszer, egy nyelv. Milyen kényelmes, mert hisz milyen logikus! Minden erőszakos asszimilációnak, népbeolvasztásnak ez az „eszmei” alibije..."

Az akkor kézről kézre járt írást vegyes érzelmekkel fogadták az anyaországban. Illyés Gyula naplójegyzeteiben egyre idegesebben jegyzi meg: amellett, hogy mindenki gratulál cikke merészségéhez, hogy végre valaki kimondta a való helyzetet, sokan azt is igyekeztek célzásokkal, gesztusszinten értésére adni, hogy felülről diktált bölcsességet gyanítanak merészségében. Ő maga is, miközben betegség gyötri, egyre többet tépelődik azon, vajon szokatlan őszinteségével jót tett-e egyáltalán a határon túli magyarságnak.

Romániában a reakciók szintén ellentmondásosak. A kisebbségi magyarság lelki támogatást, reménysugarat vár e sokkoló üzenettől, a román hatalom válasza azonban brutális: rendelt cikkekben vereti vissza az Illyés-féle vádakat, majd megszületik a hírhedt Lăncrănjan-féle brosúra (Cuvânt despre Transilvania) és a román irodalmat kedvelő és fordító jeles magyar író egyből persona non grata lesz a hetvenes-nyolcvanas évek Romániájában.

Alig két hónappal az ominózus cikk megjelenşse után, a Vatra szépreményű szerkesztője, a magyarul jól tudó, olvasó és fogalmazó Dan Culcer Budapesten jártában, mit sem törődik az indulat korbácsolta ellenséges hangulattal, kapcsolatot keres Illyéssel, hogy interjút készítsen vele. Culcer szerint a költő, mint minden nagy hazafi, eltúlozta a magyarság sanyarú helyzetképét, hogy üzenetének nagyobb súlya legyen. "Mert nem fajirtásról volt szó. Meg akartam mutatni neki - emlékezik vissza a jelenleg Párizsban élő jeles román író -, hogy léteznek románok, akik nem ellenségei az erdélyi magyaroknak, akik ismerik a magyar kultúrát és akik cselekednek azért, hogy a két nép szabad utat leljen egymás felé. De sajnos, minderről nem volt alkalmunk beszélni." A beteg Illyés akkor nem tudta fogadni, válaszait írásban juttatta el, ám a tervezett interjú hosszú éveken át kiadatlan maradt, mert Culcer lapja végül is, a román közhangulatnak engedve, nem merte vállalni a közlését. A szokatlanul természetes és jelentős eszmecsere végül az Új Tükörben látott napvilágot Sütő András közvetítésével, akit a nyugatra disszidáló Culcer kért meg arra, próbálja közzétenni a magyar sajtóban. A dokumentumot föltehetőleg Fekete Sándor helyezte el a lapban, de akkor már más volt a történelmi pillanat, a közlés nem keltett különösebb visszhangot, majd gyorsan el is felejtődött a felfokozott és felgyorsult társadalmi változások hullámverésében.

Dan Culcer szíves engedelmével most letöröljük róla a port, mert úgy tűnik, a több mint harminc esztendős eszmecsere üzenete ma legalább annyira európai jelentőségű, mint volt, ama "sötétnek" titulált dogmatikus évtizedekben.

Cseke Gábor

*

(...) Culcer nyolc kérdéséből Illyés csak hétre válaszolt, a másodikat kihagyta, talán elnézte a számozást. Az olvasó azonban így is el tud igazodni e dialóguson, amely a magyar és román szellemi élet legjobbjainak közös törekvéséről tanúskodik, és ezért a dokumentumnak kivételes jelentőséget kell tulajdonítanunk. Ez az írásos interjú, melyet lapunk romániai barátaitól kaptunk meg, tudtunkkal eddig sem románul, sem magyarul nem jelent meg. (F.S.)

I.

Dan Culcer levele és kérdései Illyés Gyulához

Igen tisztelt Illyés Gyula!

Budapesti tartózkodásom alatt, a Magyar Írószövetség vendégeként, többször is alkalmam volt olvasni a már klasszikussá vált verseivel párhuzamosan közzétett igen érdekes publicisztikáit, az irodalmi vagy politikai folyóiratok hasábjain, amiből gondoltam, hogy nem veti meg az ilyenfajta társadalmi jelenlétet. Ezért úgy éreztem, hogy a mi folyóiratunk, a Vatra marosvásárhelyi román nyelvű havilap, érdekelt lenne közölni egy interjút magával, amelyben híven az ő tradíciójához, hagyományhoz, újra essen szó a mai magyar irodalomról, a magyar kulturális élet fejlődéséről, a közös problémáinkról.

Ezért fordulok Önhöz azzal a kéréssel, hogy szóban vagy írásban feleljen néhány kérdésemre, amelyeket mellékelek.

A szöveget én fogom fordítani, lévén némely prakszisom ezen a téren. Hadd mondjak valamit magamról: irodalomkritikusként dolgozom a szerkesztőségben, 36 éves vagyok, két kötetem jelent meg (az első szépirodalom, a második kritika), fordítottam néhány magyar író műveiből (erdélyiek valamint magyarországiak). Nemrég fejeztem be egy Németh László esszai-kötet fordítását románra. Magyarországon először 1964-ben jártam, azóta elég gyakran vissza-visszatértem, itt, ahol sok barátom van.

Amennyiben az ideje és egészségi állapota megengedi, nagyon megtisztelve érezném magam, a kollégáimmal egyaránt, hogy az Ön válaszait publikáljuk.

Válaszát várom a budapesti címemre, azzal a kéréssel, hogy ha lehet, az ügy lebonyolítása még a pesti tartózkodásom idejében történjen, tehát február 26-ig.

Őszinte szeretettel maradok az Ön

Dan Culcer(je).

Budapest,

1978. február 15.

Kérdések Illyés Gyulához

1. Mit vár a magyar irodalom és kultúra?

2. Hol és kikben rejlenek most ezeknek az elvárásoknak a csírái, milyen művekben, különös tekintettel a közép- és fiatal nemzedékre?

3. Lehet-e, kívánatos-e manapság, hogy az író, az értelmiségi ne politizáljon? Milyen az író és a politikus viszonya Európában? Milyen tényezők hatnak erre a viszonyra?

4. Milyen élő hagyományokkal rendelkezik a mai magyar kultúra és irodalom?

5. Hogyan érvényesült a maga nemzedékében a szomszéd népek kultúrájának és politikai életének a megismerése? Gondolja, hogy ma ezek a lehetőségek ki vannak használva erőteljesen? Mit kell tennie egy irodalmárnak, hogy a hidak építését segítse?

6. Mi a viszony ma a "magyar vidék" és Európa között, találkoznak-e, ahogyan annak idején Németh László műveiben, ahogyan Ön ezt mondta 1963-ban?

7. Voltak-e, vannak-e román barátai (írók vagy mások)? Nem tudna elmondani valamilyen fontos történetet ezzel kapcsolatban?

8. Emlékszik-e még erre a néhány verssorára:

"Mindenki szem a láncban"...

mert ott áll

eleve sírodnál

ő mondja meg, ki voltál

porod is neki szolgál.

(Egy mondat a zsarnokságról)

Van-e ezeknek a szavaknak némi jelentőségük a maga életében? Miben rejlik ez ma?

Dan Culcer

II

Illyés Gyula levele és válaszai Dan Culcernak

Kedves Uram,

köszönöm szíves levelét, felkérését interjúra. Azonban gyógyulásom érdekében orvosi tilalom, hogy hosszabban beszéljek. Így a közölt kérdésekre írásban válaszolok. Dienes András annak idején igen dicsérően emlegette, hogy milyen készséges támogatója volt a segesvári kutatásai során; örülök, hogy ez az ön édesapja - Alexandru Culcer - volt. Kérem, adja át neki az én köszönetemet is.

Szívélyesen üdvözli

s.k. Illyés Gyula

Budapest, 1978. febr.

Legyen szíves majd az összeállított interjúból egy másolatot küldeni.

Illyés Gyula válaszai

Válasz az első kérdésre:

Politizálni - a polisz, az állam vezetéséhez hozzászólni - állampolgári kötelesség. Nem egy helyen a szavazás elmulasztása kihágásszámba megy. Különös jog, hogy a művész a műveiben is politizálhasson, művészi szinten. A festők, zenészek ezzel már nemigen élnek. Az írók viszont fokozottan, noha a viszonyok erre Európa jelentős részén kedvezőtlenek.

2. kérdésre:

A mai - a XX. századi - irodalom legélőbb hagyománya a nép- és nemzetvédelem. Mindkettő fejlesztendő. Szellemi életünk jelei, tömegeink közérzése szerint a magyar nép hideg gyűrűben él; szomszédaival tisztázatlanok a viszonyai; milliós csoportjai vannak tőle úgy elválasztva, hogy azokkal nincs testvérnek kijáró kapcsolata.

3. kérdésre:

Nemzedékem vezérszava volt a szomszéd népek barátságát előkészítő megismerése és megismertetése. Visszhangtalan maradt, kudarcba fúlt. Tetszetős szólam, hogy a hidak építése az irodalom dolga. Ezt az államférfiaknak kell segíteniük s a népegyenjogúság publicistáinak, az emberszeretet apostolainak.

4. kérdésre:

Szellemi viszonyunk Európa távolibb országaival igen jó. Sokat fordítunk, sok a bensőséges író-találkozás, sőt összebarátkozás.

5. kérdésre:

Tzarát igen jól ismertem, de már Párizsban, mint francia írót. Több román íróval is találkoztam. A legmeghatóbb találkozásom Tudor Arghezi-vel volt, a Balatonnál. Egyik barátomhoz is elvitték utazása során. Akkoriban fordítottam le a Testamentumot, bámulattal és együttérzéssel (magam is "népi" származék vagyok). Odamentem, hogy kifejezzem tiszteletemet és megkérdezzem, jól értettem-e a vers egyik részletét. Sokan voltak a szobában, és ő már nagyon öregesen ült egy öblös fotelben. Valaki már a bemutatkozásnál említette, milyen sikerem volt a fordítással: úgy gördül, mintha Arghezi magyarul írta volna. Erre fölkelt, rövidlátón arcomhoz nyúlt, és megcsókolta egyenként a két szememet. Még könnyet is ejtettünk.

6. kérdésre:

Bukarestben utoljára 1945 őszén jártam félhivatalos küldetésben Gróza Péternél. Kolozsvárt utoljára 1956 tavaszán egyik darabom századik előadásának ünnepségén. A romániai magyar irodalom örvendetesen is, fájdalmasan is külön színt képvisel a magyar irodalomban. Bámulom erőfeszítésüket, mellyel tehetségüket kibontják és sikert aratnak még a tengeren túl is.

7. kérdésre:

Egy mondat a zsarnokságról című költeményemet fordították le a legtöbb idegen nyelvre; emlékezetemben Jean Follain sorait néha a magaménál is meggyőzőbbnek érzem. Igen, ahol zsarnokság van, ott végül "mindenki szem a láncban". Hogy mi a jelentősége életemben ennek a költői képnek? A verset még a személyi kultusz korszakában írtam, legalább a költő ne legyen eszköze a zsarnoki uralomnak, ne legyen szem a láncban.

(Megj. az Új Tükörben, 1987. november 8. / 45. szám)

Illusztráció: Illyés Gyula (DIA) és Dan Culcer (személyes archívum)

***

Amikor e bejegyzéssel elkészültem, Dan folyóiratában, az Asymetria honlapján a fenti dokumentummal kapcsolatos bejegyzést fedeztem fel, amelyben Culcer barátom bővebben kifejti álláspontját az Illyés Gyula féle cikkel kapcsolatban, majd ismerteti itt közölt összeállításomat. Csütörtök reggel pedig arról értesített, hogy a Vatra egyik következő számában, a dokumentumok rovatban Kocsis Francisko jóvoltából napvilágot lát az egész történet.

(Dan szarkasztikus megjegyzése: fura lenne, ha a Vatra most is elzárkózna a közléstől...)

Egy barátság "asszimetriája" (Dan Culcer)

Formailag megelőzött, igazság szerint azonban csak ráduplázott gondolataimra Dani barátom, vagyis Dan Culcer, aki bevallása szerint nemrégiben tért vissza Réunion szigetéről, ahol egyik lányát látogatta meg. A távoli, Madagaszkár közeli (mily relatív e közelség: a köztük lévő táv testvérek közt is bk. 800 kilométer!) kis sziget érdekes élményt jelentett számára, de egy pillanatig sem érezte, hogy az az a hely, ahol élnie adatott...

Pedig Dani nem az a konzervatív, minden áron helyhez kötött fajta, mint jómagam, mert a kellő pillanatban le tudta győzni minden szubjektív kötelmét és el tudott szakadni attól a földtől (pedig tudom, nem volt könnyű a számára), amely azóta vonzás és taszítás között tartja...

A "megelőzés" annyiban állt, hogy az általa alapított és szerkesztett "asymetria" című internetes folyóirat május 8-i naplóbejegyzésében egy 2007-ből származó cikkemet idézi, magyar nyelven, amelyben ismételten megvallottam hozzá fűződő baráti érzelmeim különös körülményeit és logikáját.

Jurnal: Cseke Gabor. Ceea ce nu poate fi tradus

Scris la Friday, May 08 @ 15:47:59 CEST de catre asymetria

cím alatt ezt írja ugyanis:

Ami már lefordíthatatlan cím alatt régi diákbarátom, Cseke Gábor költő, újságíró és műfordító, jelenleg Bukarestből Csíkszeredába költözött tevékeny nyugdíjas nyilvánosságra hozta egy költői együttműködésünk történetét, amikor magam sem tudom, játékból vagy a kihívás kedvéért, magyarul kezdtem verseket írni, majd megkértem, ellenőrizze azok nyelvhelyességét, aminek az lett a vége, hogy költői igényű szöveget írtunk négykezesen. Nem fordítom le az alább közzétett cikket. Talán még akadnak az erdélyi románok között néhányan, akik tudnak egy annyit magyarul, hogy megértsék és csodálkozzanak rajta. Mi ütött ebbe a két vénemberbe, hogy egy anyanyelvüktől elütő, más nyelven játszadozzanak?

Ami azt illeti, töprengjenek csak rajta és keressék rá a lehetséges magyarázatot. Az én magyarázatom napnál világosabb. A kétnyelvűség vállalása se az egyik, se a másik részére nem jár a saját identitás elvesztésének veszélyével. Úgy remélem, hogy Gábor és Dan jó barátok és jó hazafiak, és soha sem fenyegeti őket az a veszély, hogy az etnikai konfliktus sarában henteregjenek Európa egyik kültelki fertályában, hogy manipulálni, felszítani hagyják magukat mások által, idegen érdekeket szolgálva, amelyek ellentétesek belső szomszédságunk szilárd és valós érdekeivel, amely nem állít szembe mindket egymással szemben, hanem a mindkettőnk érdekében álló összefogásra ösztönöz. Közösségeink, amelyekből vétettünk, ahányszor nem látták át a Divide et impera jegyében cselekvők mesterkedéseit, fiainak életével fizettek anélkül, hogy valamit is nyertek volna.

("Sub titlul Ceea ce nu poate fi tradus vechiul meu prieten din studentie, poetul, ziaristul si traducătorul Cseke Gàbor, acum un activ pensionar retras din Bucuresti la Miercurea Ciuc, publică povestea unei colaborări poetice dintre noi, când, nu stiu dacă din joacă sau ca o provocare, am început să scriu poeme în ungureste, apoi i-am propus să verifice corectitudinea lor, si am terminat prin a scrie la doua mâini un text cu intentii poeticesti. Nu voi traduce articolul său, reprodus mai jos. Se vor mai fi găsind printre ardelenii români câtiva care să stie măcar o leacă de maghiară pentru a pricepe si a se minuna.

Ce i-o fi apucat pe acesti bătrâiori să se joace într-alta limbă decât limba lor maternă?

Ei bine, să se întrebe si să caute propriile lor răspunsuri. Eu îl am pe al meu. Asumarea bilingvismului atât pentru unii cât si pentru altii nu este un pericol de pierdere a identitătii. Sper că Gabor si Dan sunt buni prieteni, fiind buni patrioti, fără să existe vreodată pericolul de a se tăvăli în noroiul conflictului etnic într-un cartier marginas al Europei, fără să se lase manipulati, întărâtati de altii, servind interese străine, contrare intereselor statornice si reale ale vecinătătii noastre interioare, cea care nu ne opune în dauna celuilalt ci ne solidarizează în interesul amândurora. De cîte ori n-au înteles manevra celor care actionează în numele principiului Divide et impera, comunitătile din care facem parte au plătit cu pretul vietii fiilor acestora, fără să câstige nimic. Dan Culcer")

Ez a némileg kései, de titokban nagyon várt nyilvános "megfejelés" egy olyan pillanatban érkezett, amikor ismét sűrűsödik a levegő Kelet-Közép Európa tájain, az itt élő népek saját, rendezetlen igazságaikat továbbra is egymással szembe helyezkedve igyekeznek kijátszani. Ezzel kapcsolatosan Dan mindjárt háziolvasmányt is ajánl a figyelmembe, ugyancsak az asymetriáról, nevezett Ion Varlam interjúját (Nationalismul şi cauza romanească), ami egy nappal a Dan bejegyzése előtt került föl a honlapra s amelyben formálisan minden a helyén is van, első látásra az ember igazat ad a nemzeti érdekek jelenkori európai védelmezőjeként fellépő személynek, csakhogy ez a logika annyira idegen és távoli tőlem, mint amennyire Réunion szigete vagy éppen a Tűzföld, hogy a földrajzi távolság képteleen szédületét is érzékeltessem valamiképpen. Persze, hogy saját testvéreink, rokonaink és véreink, a sokat emlegetet "neam" az elsődleges meghatározónk, de amióta az egyénnek kezébe adták szabadsága kulcsát, s azzal együtt a szabad választás jogát is életét és identitását illetően, és erről a szabadságról immár nem vagyunk képesek feltétel nélkül, vakon és pillanatnyi érdekek miatt lemondani, sokkal inkább a tisztesség és a jóérzés, a ne kívánd (fele)barátodnak azt, amit magadnak sem kívánnál elv kell hogy egybetartson minden olyan embert, aki nem "kölcsönösségben", nem minden áron való, élettelen szimmetriában (mert abban implicite benne van a revans, a bosszú gondolata is), hanem a "megértésben", egymás logikájába és kultúrájába való átjárásban látja az együttélés titkát.

Tulajdonképpen ezt szorgalmazzák Dannal folytatott üzenetváltásaink, írói játékaink és töprengéseink, amelyekből alább én is közreadok néhányat, az eddigiek mellé.

*

Ami már lefordíthatatlan

Hosszú évek óta levelezek Dan Culcer barátommal. Míg az országban élt, inkább csak találkozgattunk, bár ritkásan; aztán hogy Párizs lett az otthona, hosszabb hallgatásokkal tarkítva, a távolság ellenére is megtaláltuk egyetemi évekből fennmaradt, soha ki nem hunyt barátságunk ápolásának útjait-módjait.

Személyesen sokat köszönhetek neki, hiszen gyerekkorától ismeri s beszéli anyanyelvemet, nem csak fordításaim, de eredeti szövegeim jó kritikusa is volt minden időkben. Szívesen küldöm ma is el számára az általam fontosnak vélt írásaimat, véleményezésre, vagy csak úgy, egy első olvasat tükrében lemérni a vélt hatást.

Dani - így hívom - 1941-ben született, román erdélyi családban, édesapja az az Alexandru Culcer doktor, aki aki részt vett a Petőfi elestének körülményeit feltáró román-magyar vegyes munkabizottságban és nemzeti költőnk rajongója volt. Dan 1963-ban végezte a kolozsvári Babes-Bolyai bölcsészkarát, 1971-ben a marosvásárhelyi Vatra irodalmi folyóirat szerkesztője lett. Kiváló műfordításai jelentek meg a magyar irodalomból. 1987-től politikai menekült Párizsban, 1996-ban elnyeri a francia állampolgárságot. Lapszerkesztő, a Román Újságírók Nyugati Szövetségének elnöke, a Vatra párizsi tudósítója. Első versei magyarul jelentek meg a bukaresti Ifjúmunkásban.

Rendhagyó kétnyelvűségének gyökereiről és következményeiről faggatta őt nemrég a kolozsvári Tribuna c. irodalmi folyóirat riportere egy interjúban, rácsodálkozva a tényre, hogy Dan, a román költő magyar lapban debütált! A magyarázat egyszerű – így a válasz -, versei románul felkeltették a szellemi rendőrség gyanakvó érdeklődését, de magyarul már nehezen voltak beazonosíthatók: így, miközben a román lapok elutasították, mi, az Ifjúmunkásnál dolgozók tettük a mit sem tudó angolt. És jól tettük...

Az interjú végén azt is bevallja: az utóbbi időben az a szándék foglalkoztatja, hogy magyarul vagy legalább is két nyelven írjon verseket, próbára téve ezáltal teremtő képességét a második nyelvként vállalt magyarban is. S mintegy ízelítőül, az interjúhoz mellékelte azt a szöveget, amit pár éve küldött nekem, mint első magyarul írt költeményét, s kritikámat kérte. Mivel a gyakorlatlanság miatt Dani a bizonytalan fogalmazáson túl helyesírási vétségeket is ejtett, tapintatosan kikorrigáltam szövegét s visszaküldtem neki.

A Tribunában viszont a régi, a javítatlan szöveg jelent meg:

Ghiveci pentru cina din urmă

Mamei/Annyámnak,

Ersilia (Gutu) Culcer

Anya, nyelvünk egy lecsó, mindent bele lehet keverni.

De minden lecsó más ízű, ízesítve anyai ágon.

Aggódva, a konyhában, egy őszi napon,

Félig elaludva, félig éberen, ébren, a keverék adagjait

Kilestük. Receptek haldokolnak. És most, amerre járunk, amerre tesznek,

Ezt az adagolást, felhígitva-tömöritve,

Lányaink, fiaink számára végig fözzük, égetjük a sporheljt.

Velük akarjuk kóstoltatni, meg és fenntartani.

Aki több nyelvet ismer, több lecsót gusztál, kóstol,

És mi édes-csipős-fanyar-keserü e lecsók

Kozmált íze, amikor Mi Anyára gondolunk,

Mi Atyánkat mormolunk. Őfelsége felesége még egy birsalmát

szokott hozzá tenni. Apai nevére nézve, csak most értem, miért.

És adagolom kozmás könnyeimet

nehogy túl édes legyen e végső vacsora.

(2005)

Most már belátom, hogy ennek a versnek így kell maradnia, hiszen ekként őrzi a leghívebben szerzőjének szándékát. Ezt a verset nem lehet tovább magyarítani, mert akkor nem Culcer-vers lenne, hanem egy fordítás, ami a tolmácsoló percepcióját hordozná.

Talán egy éve Dan arra nógatott, próbálnám meg azt a ritka költői mutatványt, amit csak nagyon kevesen engedtek meg mostanig maguknak, hogy keveréknyelven, románul is, magyarul is, szendvicsmódra írjak verset, akármilyet, próba-szerencse alapon. Az interjú fényében világos, hogy e kérése egybevágott ama szándékával, hogy a magyar és a román kultúra kölcsönös, egyidejű átjárhatóságának útjait-módjait keresse, amikor nincs szükség fordításra, mert a fordítás lehetetlen, nonszensz, hiszen a megértés éppen a kétnyelvűségben a legtökéletesebb, a legkomplexebb.

E képtelennek tűnő játékra csakis igen-t illett mondanom. Hosszú fejtörés után ötöltem ki egy szendvics-vers gerincét, amit aztán annyit küldözgettünk csíszolásra és javírtásra oda-vissza egymásnak, míg minden összezavarodott bennünk, és már nem tudtuk, ki minek a szerzője. Végső megoldásként vállalván a kettős szerzőséget, eképpen adtuk „áldásunkat” az újszülöttre:

Odaát / Dincolo

a város rám várt én belészülettem

devenit-am şi clujean şi poet

de immár világpolgár lettem

ezit între cauză şi effect

várom az álmaim halálát

am obosit să trag, o barcă pe uscat

az idő kócos kopott szakállát

bombănind şi mascat

bástyák tövén de jót hugyoztam

simţind că nu se mai poate

a málló köveket lelocsoltam

ocrotit de bezna din cetate

Hója felől vihar jött és a zápor

m-a alungat spre casă

menekülőben oly közel a távol

ca limba dată sau aleasă

megkóstolnánk e vélt kalácsot

de a fogaink jaj belevásnak

totuşi muşcăm căci mai avem putere

kihunyó életünk még felviláglik

mixînd lucid reale şi himere.

Most pedig nincsen más hátra, mint végigmennünk a játékból választott, lehetetlen, kalandosnak tűnő, nemjárt úton.

(Megjelent 2007-ben, a Hargita Népében)

*

A fenti mellett jól félretéve őrzöm Dannak azt az állásfoglalását, melyre a rendszerváltásunk utáni nehéz esztendőkben került sor. Igaz, hogy nem a teljes szöveghez, csak annak áttételes ismertetéséhez jutottam hozzá, de néhány nagy igazságot találtam így is benne, mindenek előtt azt, hogy népeink viszonylatában egyre inkább nincs miért óvakodnunk a különbözőségek tudatosításától - ami a problémáink korábbi elkendőzésével szemben kulcsot adhat a valóságos közeledésre.

Dan Culcer a román-magyar kapcsolatokról

(A Hét, 1991)

A bukaresti Cotidianul október 7-i irodalmi-művészeti melléklete kétoldalas beszélgetést közöl Dan Culcerrel. Az interjú ez év augusztusában készült az író párizsi lakásán, a kérdező Dan C. Mihailescu, a melléklet szerkesztője. Mivel a kérdések és válaszok kitérnek a román-magyar kapcsolatok, kisebbségi létünk időszerű kérdéseire is, bemutatjuk az interjú főbb gondolatait. tesszük ezt azért is, mert Dan Culcer alapos ismerője a magyar nyelvnek és kultúrának, a két nép kapcsolatainak, válaszai tehát egy nagyműveltségű, széles látókörű román értelmiségi véleményét tükrözik.

Néhány sorban eddigi pályájáról: 1941-ben született. Apja, Alexandru Culcer, Budapesten kezdte, majd Kolozsváron fejezte be orvosi tanulmányait, 1942-49 között Segesváron dolgozott, ezidő alatt megkísérelte felkutatniPetőfi maradványait a fehéregyházi tömegsírokban, a témában több tanulmányt is közölt. Dan Culcer 1963-ban végezte a kolozsvári egyetem román nyelv és irodalom szakát, ezt követően gyakornok volt a marosvásárhelyi Szentgyörgyi Istvéán Színművészeti Intézetben, majd 1971-től az akkor alapított Vatra c. irodalmi-művelődési lap szerkesztője 1987-ig, amikor kivándorolt Franciaországba, azóta Párizsban él. A Vatra szerkesztőségében kis fordító közösség tevékenykedett, a Kriterionnál magyar írók műveit adták ki román nyelven, Dan Culcer is részt vett ebben a munkában, valamint több magyar irodalmi tanulmányt közölt.

A beszélgetés részletesen kitér Románia és Magyarország, valamint a magyar kisebbség és a román értelmiség viszonyának kérdésére.

A két ország kapcsolatának szentelt párbeszéd kiindulópontja Dan C. Mihaileanu véleménye: "Miközben Budapesten számos kiváló szakember foglalkozik minden vonatkozásban a román civilizációval, , nálunk alig akad néhány szakértő magyar kérdésekben. Aki van, az is dogmatikus, opportunista fordítógéppé vált. Nem küldünk diákokat Magyarországra szaktanulmányokra, nem tesszük 0,1 százalékát se mindannak, amit tesznek ők, hogy megismerjenek, és valamennyi átfogó, többé-kevésbé revendikatív kampányukra mi jövünk holmi Titus Popovici féle filippikákkal."

Dan Culcer válaszában visszatér a két ország kapcsolatainak kérdésére. Kiindulópontja és alapállása az, hogy a határok megváltoztatása nem jöhet szóba, mert a destabilizáció Európának ebben a részében senkinek sem lehet érdeke. A kölcsönös megismeréssel kapcsolatban így vélekedik: "Szerintem a román értelmiség egyik legsúlyosabb hibája, amelyet az erdélyi magyar kérdésben és általában a román-magyar kapcsolatokban elkövetett az, hogy negyven éven át állandóan arról beszéltünk, ami összeköt bennünket, a közös pontokról (demokrácia, fordítások stb.), miközben nem vettük észre, hogy a veszély voltaképpen az, ami elválaszt, és ha szükségesnek tartjuk a kölcsönös megismerést, nem annyira a közös, mint a specifikus, nem közös érdekekre kell tekintettel lennünk. Ezt többször elmondtam Romániában mind román, mind magyar barátainknak. Sőt, adott pillanatban egy magyar íróval megegyeztem, hogy Budapesten elindítunk egy kiadványsorozatot, amelyben közzétesszük mindkét fél legvadabb nacionalista szövegeit. Sajnos, a terv elesett, de ma is azt hiszem, a román-magyar kapcsolatok fő akadálya az, hogy nem ismerjük egymást, ezért kaphatnak lábra rémhírek, ködösítések, legendák, félretájékoztatások stb."

Ezt követően kifejti, hogy Erdély és Besszarábia népessége ma már egészen másként fest, mint festett 1919-ben vagy 1940-ben, majd így folytatja:

"A magyar kérdések megoldása a demokratizálódási folyamat. ha a Szovjetunióban demokrácia lesz, ha megnyílnak a határok az országok között, akkor egészen másképp lesz. Azonnali megoldás nem létezik. Ne feledjük a történelmet! 1940 után, amikor Erdély gazdát cserélt, akárcsak 1941-ben, amikor a románok bevonultak Besszarábiába, tömeges kolonizálás zajlott le. (...) Nem hiszem, hogy Erdélyben etnikumközi konfliktusokról van szó, arról, hogy kivívjanak vagy megőrizzenek privilégiumokat. Marosvásárhely román értelmisége a Ceausescu-rendszer szüleménye (lásd az Orvostudományi Intézetet). Azokról beszélek, akiknek funkcióik voltak, a tervszerű románosításból származó értelmiségét, amelyet említettem és amelynek soraiban a szekuritáté és a kommunista párt állandóan és nagy súllyal volt jelen. Igaz viszont, hogy ez a románosítási folyamat ellensúlyozni akarta az 1950-től, a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásától elkezdődött magyarosítási folyamatot (itt Dan Culcer sajnos, nem árulja el, hogy 1950 előtt kik lakták e tájakat - szerk. megjegyzése.) Most lényegében arról van szó, hogy a magyar lakosság (az elit) vissza akarja szerezni az Autonóm Tartomány idején megszerzett előjogait, miközben a román elit meg akarja szilárdítani a Ceausescu-rendszerben kapott privilégiumokat. Alapjában véve tehát nem etnikai konfliktusról van szó."

San C. Mihailescu megjegyzi, őt elborzasztja, milyen sok "normális", jóhiszemű értelmiaségi szimpatizál a Vatra Romaneascával, illetve a "vetrizmus" szellemével, majd hozzáteszi: mint sok pártot és egyesületet, a Vatrát is a szekuritáté hálózta be, xenofóbiája nemsokára oda vezet, hogy Románia versenyre kél az afrikai törzsi harcokkal.

A Vatra tagságát Dan Culcer három táborra osztja: 1. az idős nemzedék, amely átélte az 1940-44 közti Horthy-megszállás traumáját, emiatt nincs bizalma a magyarokban, minden lépésüket, kezdeményezésüket gyanakvással fogadja; 2. a demagógok, akik mindent ugyanarra a lapra tesznek; 3. a provokatőrök, akik mesterségük vagy mentalitásuk révén a szekuritáté hatáskörébe tartoznak. Vannak - nagyon kevesen - jóhiszemű, becsületes emberek is, akik azért léptek be a Vatrába, mert tényleg azt hiszik, hogy meg kell védeniük Erdélyt, holott Magyarország részéről nem áll fenn ilyen veszély, nincs szüksége egy több milliós román kisebbségre, számára az egyetlen érdek az, hogy minden, a határain kívül élő magyar használhassa az anyanyelvét, ápolja hagyományait, márpedig ez semmilyen veszélyt nem jelent a román kultúrára. A jelenlegi nagy veszély egy vatra-SRI szövetség, ez destabilizálná Romániát, mert nagy tömegeket lehetne manipulálni a Román Információs Irodától érkező tendenciózus, egyoldalú adatokkal. Ez katasztrófa lenne az ország külkapcsolataira is. Márpedig egy ilyen szövetkezés lehetősége adva van, mert a szekuritáté kollaboránsai most a Vatra keretében tevékenykednek.

Mi a teendő ilyen körülmények között? Dan Culcer szerint egyrészt a nyílt beszédre, a felvilágosításra van szükség, hogy az emberek értsék meg, mi zajlik, ne engedjék meg, hogy manipulálják őket. Másrészt a kölcsönös megismerés szorgalmazására kell törekedni. A románoknak is meg kell ismerniük a magyar kultúrát, ez sok gyanakvásrt eloszlatna. Megengedhetetlen, hogy a román értelmiség ne ismerje annak a magyarságnak a civilizációját, amellyel ezer éve együtt él. Ezen a téren nagy szerep háruulna a képzett diplomatákra, és itt Dan Culcer elriasztó példát idéz:

Egy Platona nevű diplomatával a budapesti román követség sajtóattaséjával járták a magyar fővárost. Platona erdélyi témájú magyar kiadványokat keresett, de nem tudott magyarul, noha Kolozsváron végezte az egyetemet. Egyszer csak furcsa kérdéssel fordult Culcerhez: látott egy regényt Jókai Mórtól, a címében szerepel az Erdély szó (nyilván az Erdély aranykora - szerk. megj.) vajon ez nem valami politikai vonatkozású könyv? Ilyen emberek más követségeinken is vannak - teszi hozzá Dan Culcer.

B.I.

*

Barátságunk további zálogaként fordítottam le nemrégen Dan alábbi megrázó versét, amelynek eredeti változatát a szerző előadásában az interneten is meghallgathatjuk.

A Siralomvölgyben

(În Valea Plângerii)

A Siralomvölgyben

hová kimúlni jöttem

a szakadék balján

a keresztfa alján

az Úr koponyája

a varjak rájárnak

szemgödrébe vájnak

valahol jaj de rínak

szerelmeink elnyílnak

belepi őszi rozsda

kánon lekaszabolja

nagyvíz megmocskolja

kavarja-sodorja

terülő éj palástja

holtak feltámadása

Cseke Gábor fordítása

În Valea Plângerii

la locul stingerii

la stânga cumpenei

sub crucea domnului

ascunsă-i ţeasta Domnului

acolo cad ciorile

se scurmă în orbite

s-asculte scâncetele

iubitelor pierite

sub rugina toamnelor

sub coasa canoanelor

sub viitura apelor

învolburatelor întunecatelor

sub crugul nopţii

când învie morţii

Illusztráció: Hegyi táj a távoli Réunionról - lehetne talán a Siralomvölgye is? (Wikipédia)

Atlantisz harangoz - de kinek?

Reményik Sándor portréja

Reményik Sándor, ha megélte volna mindazt, amit költészetével művelt a történelem és a zűrzavaros, ide-odaigazodó irodalompolitika, maga is meglepődne azon, hogy sokat idézett, elhíresült versének - az egész pedig alig néhány sor! -, az Atlantisz harangoz címűnek immár két román nyelvű fordítása is akad.

De előbb idézzük fel újra a verset, eredetiben:

Reményik Sándor

Atlantisz harangoz

Mint Atlantisz, a régelsüllyedt ország,

Halljátok? Erdély harangoz a mélyben.

Elmerült székely faluk harangja szól

Halkan, halkan a tengerfenéken.

Magyar hajósok, hallgatózzatok.

Ha jártok ott fenn förgeteges éjben:

Erdély harangoz, harangoz a mélyben.

Elkészült a dolgozat

Az április közepén Csíkszeredában tartandó Imagológiai konferenciára elkészültem az ott bemutatandó dolgozattal. A szöveg ugyan még módosulhat, lehet, nem adom elő az egészet, de nagyjából ez a veleje. A Culcerrel való levelezésünkről számolok be. Ide is elhelyezem:

Hogyan osztozzunk Dracula grófon? 

Cui aparţine contele Dracula?

Egy pszeudo-irodalmi levélváltás szubjektív háttere

Dan Culcer irodalomkritikussal, költővel és lapszerkesztővel egyetemista korunk óta ismerjük egymást, amióta a kolozsvári Babeş egyetem eggyéolvadt a Bolyai egyetemmel. Mindketten a bölcsészetre jártunk, közös emlékeket őrzünk a nyári hazafias munkatáborból, amely a kolozsvári Mikó-kert (Haşdeu-negyed) diákvárosát, illetve a Béke-téren álló diákművelődési ház felépítésén szorgoskodott.


Baráti kapcsolatunk szorosabbra fűződött azáltal, hogy a múlt század hetvenes éveinek elején, lapszerkesztőként nekem jutott a megtiszteltetés, hogy Dan Culcer - általam fordított verseivel - először az Ifjúmunkásban debütálhasson az irodalomban.


Azóta is rendszeres szellemi kapcsolatban állunk, jelentős segítséget kaptam tőle 2004-ben megjelent román költészeti antológiám (Kölcsönsorok. 36 modern és kortárs román költő versei magyarul, Pontfix kiadó) összeállításában és véglegesítésében. Kölcsönösségi alapon, 2010-ben lefordítottam összegyűjtött verseinek Utopia c. megjelent kötetét (Editura Ardealul / Asymetria), amely így reprezentatív kétnyelvű kiadványként látott napvilágot.


Számtalan közös emlék és önzetlen munkamegosztás után teszem fel magunknak a talányos kérdés: ez eddig mind szép, de hogyan osztozzunk például Dracula grófon? Kié legyen e titokzatos és fantasztikus történelmi alak, aki a mai Romániának világviszonylatban első számú vonzereje, népszerűségi indexének meghatározó eleme? Azzal mind a ketten tisztában vagyunk, hogy a hírhedt gróf, ha létezett, ha nem, egyként gazdagítja mind az erdélyi magyar, mind a román legendáriumot. Lucian Boia történész megfogalmazása szerint eképpen:


"Habár az elhírhedett regény [Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei, 1897 - sz.m.] megjelenése idején Erdély Magyarországhoz tartozott és maga Dracula gróf magyar arisztokrata, Románia 1918-ban a havasokon túli területekkel együtt megörökölte a mítoszt is. Dracula nem talált volna alkalmas helyet sem az Alpokban (igen közel a Nyugat szívéhez), de Tibetben sem (igen távol). A Kárpátok éppen alkalmatos díszletet kínálnak számára. Ez Európa határa: az a hely, ahol a nyugati jellegű civilizáció tőle már különböző világra nyit. A másság első körét képviseljük..." ("Mások" a románokról, in: Istorie şi mit în conştiinţa românească / Történelem és mítosz a román köztudatban)

Kölcsönsorok 2/10

Idáig jutván az antológia nyersanyagában túrkálva, hirtelen az kezdett foglalkoztatni, egyáltalán milyen felépítést adok majd a készülő kötetnek, úgy hogy nem vártam meg, amíg a zsák fenekére ér a kezem, hanem összeszedtem minden létező adatot jövendőbeli szerzőkről, a kötetbe szánt írásokról, fordításokról.

Magyarán, összeütöttem egyfajta tartalomjegyzéket, ami már fegyelmezettebben vezeti munkám irányát és ütemét. Tegnap sikerült a végére járnom a vázlatnak, amelyről azonnal kitetszett, hol kell még erősítenem, új verseket, életrajzi adatokat, fotókat keresnem és milyen sorrendbe rendezem el a felvett költőket.

Bárhogy törtem a fejemet, nem tudtam jobb és igazságosabb rendezőelvet találni, mint az első kötet esetében: a régi jó, névsor szerinti sorrendet, ahogy az isteni szerencse elrendelte, kinek-kinek az esetében.

Íme:

Kölcsönsorok 2.

Tartalom:

I.

Átjáró

CSEKE GÁBOR-DAN CULCER: Odaát / Dincolo

KOCSIS FRANCISKO: Párbeszéd a fordító státusáról

CSEKE GÁBOR: Költő és fordítói

CSEKE GÁBOR: gyalogmuri avagy miért utazunk momfába (a fordító naplója)

II.

Kisantológiák

HORIA BĂDESCU

ILINCA BERNEA

ANA BLANDIANA

TEODOR BORZ

EMIL BRUMARU

DOREL BUCUR

MARIA POPESCU BUTUCEA

PETRE CIMPOEŞU

GEORGE CHIRILĂ

ŞERBAN CODRIN

TRAIAN T. COŞOVEI

DAN CULCER

DAN DĂNILĂ

ALEXANDRU DOHI

NICOLAE ESINENCU

ANDREI FISCHOF

TEODORA GĂLĂŢEAN

LETIŢIA ILEA

MIRCEA IVĂNESCU

KOCSIS FRANCISKO

CLAUDIU KOMARTIN

ION MUREŞAN

ALEXANDRU MUŞINA

ION MUŞLEA

DANIEL SILVIAN PETRE

IOAN ES. POP

GRIGORE SCARLAT

OCTAVIAN SOVIANY

SORIN STOICA

MIRCEA FLORIN ŞANDRU

ROBERT ŞERBAN

COSTIN TĂNĂSESCU

VICTOR ŢARINĂ

IOAN VIERU

III.

"Egykék"

IOAN ALEXANDRU

EUGEN CIOCLEA

MARIUS CONKAN

LOREDANA CRISTEA

TRAIAN FURNEA

NEGOIŢĂ IRIMIE

EUGEN JEBELEANU

ILARION MUNTEANU

MARTA PETREU

IOAN PLEŞ

RADU SERGIU RUBA

CORINA UNGUREAN

IV.

Próza

DAN CULCER: Az árnyék

EMIL GÂRLEANU: Az utazó

CONSTANTIN NOICA: Egyszerű örömök

TUDOR OCTAVIAN: Történetek B. Vasile életéből

ROMULUS RUSAN: A narancssárga kés

MARIN SORESCU: Felhőváros

V.

A Kölcsönsorok utóélete

DAN CULCER: Nyílt levél a Vatra szerkesztőihez

KOCSIS FRANCISKO: Egy bámulatos erőfeszítés dicsérete

KEREKES TAMÁS: Két Krivec közt

BORBÉLY LÁSZLÓ: Román költők magyarul

GYULAI LEVENTE: Átjárások, kölcsönsorok

MÁRIÁS JÓZSEF: Hídverés - kölcsönsorokkal

*

Egy ilyen tartalomjegyzék arra is jó, hogy elhitesse a szerzővel, hogy minden kész és minden rendben, pedig ha jól megnézem, a lista bennem nem az elégedettséget növeli, hanem a hiányokra hívja fel a figyelmet. És kezdődik a további keresgélés, kiderül, hogy még számos olyan román költő él a világon, akitől szívesen fordítanék, mindjárt kerültek is versek Gheorghe Grigurcutól, Horia Roman Patapievici-től, prózai anyag Constantin Noicától, de a kíváncsiság ördöge még nem aludt el bennem, tehát amiről itt olvasni, az már szinte bizonyosság, a következő napokban rendre felkerülnek a blogba, de párhuzamosan készülnek majd az újabb és újabb fordítások...

Hát ilyen hólabda-stílusban épül egy válogatás. Valószínűleg, Noé apánk lehetett ekkora gondban, amikor azon spekulált, melyik állatfajnak szorítson még helyet a bárkáján, és sehogy se tudott leállni (de aztán egyszer mégis csak kénytelen volt megtenni...), mert olyan nagy szíve volt, hogy belefért volna az egész Brehm.

Illusztráció: részlet a Tartalomjegyzék első vázlatáról