Múltidéző: Amikor Trianon beintett (53)

Ady Endre édesapja

1929 július

Az érmindszenti Ady-kúria öreg gazdája, a XX. század legnagyobb magyar költőjének édesapja, diósadi és lelei Ady Lőrinc, hosszú betegeskedés után 1929. április 22-én befejezte munkás életét. Kemény, maga lábán álló, egész férfi volt ez a zömök, erős, szélesvállú, sűrű üstökű magyar, aki a nagy fiára való gondolás nélkül is magára húzta az ember szemét. Mikor 1924-ben, ötvenéves házassági évfordulója idején, több napot töltöttem Érmindszenten, hamarosan megtapasztalhattam: az öregúr nem nagy ügyet vet rá, hogy ő egy nagyon híres költőnek az apja.

Az ő nagy fia csak fia maradt számára, ezért mondogatta róla nem egyszer, fia tisztelői-hívei társaságában, csúfolódó-féle hangon: "a ti költőtök". Így mutatta be apját maga Ady Endre is előttem; egyszer nagymulatva beszélte el, milyen gúnyosan kacagott felé "Ady Lőrinc", amikor ő így szólt hozzá: "vagyok én olyan költő, mint Arany János". Persze, Arany verseihez se igen lehetett sokkal több köze az öregnek, mint a fiáéihoz, de azon a vakmerőségen mégis csak meg kellett ütköznie, hogy az ő fia ilyen bolondot merjen mondani a saját édesapja szemibe.

De egészen mégse így volt, ahogy mondom, elvégre apa és fiú lélekben se állhatnak olyan nagyon messze egymástól. Hiába tűnt föl az öreg gazda, házatáján járva-kelve, olyan földből kinőtt, földhöz tartozó élőlénynek, aki csak a szabad helyváltoztatásban üt el magaültette terebélyes fáitól, - a gondolatok világában nem kalandozó emberben is sok életcsira lappang, amik majd csak később, a fiakban vagy unokákban bomlanak ki.

És aztán, bizony, ennek a konok magyarnak is láttam egyszer a kipirult arcát és a kibugyogó könnyeit, amikor Zilahon, életpárja oldalán, az ő ünneplésükre rendezett matinén, egy nagy művésznő interpretálásában, végig kellett hallgatnia a fia tízegynéhány versét. Bár azt hiszem, hogy amidőn komor arccal és restelkedve elfordult a rajtaakadt szemek elől, már túl is esett a ránézve szokatlan meghatottságon s talán éppen az juthatott az eszébe, vajjon azok a bitang "tolvaj"cselédek odahaza elvégzik-e a dolgukat a ház körül, a kertben és az istállóban, ahogy az nekik meg volt parancsolva.

Társaságban, ha éppen kellett, mosolyra is tudta enyhíteni arcát az öregúr, de alapjában véve nagyon komoly férfiú volt, aki a szelíd indulatoknál sokkal inkább hajlott a haragra és a bosszankodásra s a mindennel való elégedetlenség valóságos életeleme volt. Sok rossz percet okozott ezzel a környezetének, különösen áldott jó feleségének, a legtöbbet persze magának. Vagy egy hétnyi náluk-létemkor magam is fül- és szemtanuja voltam nem egy zsörtölődésének, elégedetlenkedésének. Nagyon jellemzőnek éreztem az egyéniségére egy keserű kitörését, amikor egy nagy társasággal Tasnádról együtt utaztunk Zilahra.

Utitársai, legnagyobbrészt erdélyi írók, Ady Endréről, a verseiről beszélgettek, az öreg Ady Lőrinc csak hallgatott s a vasút ablakából látszólag érdektelenül nézegetett kifelé a nyári mezőkre. Egyszer csak nagykeserűen így szólalt meg, inkább magához szólva, mint a társasághoz: "milyen szép itt a krumpli, Mindszenten e' se sikerült". Ha az ember csak valami keveset is ad az öröklékenységre, nem lehet-e arra gondolni, hogy Ady nagypátoszú s mindenbe beleütköző forradalmisága egy megnemesedett formája az öreg Ady örök elégedetlenségének, ami különben gyakori tulajdonsága a magyar parasztnak is.

Az öreg Adyban sok minden volt, ami költő-fiát idézte elénk. Fejalkata, nagyon sűrű haja, homloka, szemevágása mind nagyon emlékeztetett Ady Endrére. S amint ezt legelőször Nagy Sándor, a kiváló zilahi kollégiumi tanár és derék író észrevette, az öreg Ady gondolkozásában, asszociáció-járásában is volt valami, ami Ady Endrére vallott (Ady-Múzeum, I. köt.). Az öreg Ady gondolatainak egymásra-következése, egyes odamondásai néha-néha olyan szokatlanok és érthetetlenek voltak, hogy ugyancsak törni kellett a fejét az embernek, hogy rájöjjön a nyitjukra.

Az öregnek s az ő szavát sokat hallott Ady Endrének ez a beszéd- és gondolkozásmódja szintén gyökeresen magyar népi sajátság. A magyar paraszt is szereti beszédében a "körmönfontságot", a meglepő képet, amelynek értelmét szinte talányként kell kihámozni a szavak burkából s általában öröme telik a rejtélyes, minden kótyomfitty embertől meg nem érthető szólásokban.

Jókai is, mások is, a mai etnográfusok közül is sokan, sok efféle népi mondást gyűjtöttek össze. Legény legyen a talpán, aki ezeket a szeszélyes kényű magyar szó- és gondolatjátékokat hamarosan meg tudja fejteni. - Nem mondom, hogy ez az apai és magyar népi juss elegendő magyarázata volna Ady képes beszédének és szimbolikájának, de mindenképp figyelembeveendő adalék Ady költői stílusának pszichológiájához.

Ady verseiben és prózai írásaiban is többször és többféleképpen, rendszerint fiúi gonddal, hűséggel és szeretettel emlékezik meg édesapjáról. Mióta elkerült hazulról, rossz időjáráskor mindig maga előtt látja az apját, aki “egy kis faluban dühösen nézi a szakadó záport”, vagy nagy kánikula idején "tépő nyugtalansággal" gondol haza, ahol "pattog, hull a szem a silány kalászokból s kicsi földjén keseregve, könnyes szemmel áll a sütő verőfényben egy szomorú ember, az én édesapám" (Cikkek a Debrecen-ben s a Bródy Jövendő-jében. 1899 május 29 és 1904 augusztus 14.)

Apjához írja azt a gyönyörű váradi levelét, amelyben először ad számot a maga cserben nem hagyható írói hivatásáról, mintegy igazolva, mentegetve magát apja előtt, hogy '"nem szerezhet becsületet az elkoldusodott diósadi Adyaknak", ahogy azt az édesapja szerette volna (Levél az apámhoz, Nagyváradi Napló, 1903 március 1.). Később büszkélkedik az apja "komikus fiatalságával" és "nagyszerű úr" voltával, "zabolázhatatlan, igaz és természetes, ősi és zsarnok" magyarságával (Levele Kabos Edéhez, Érdekes Újság, 1913.). Hű portréját mutatja be az apjának diákélete egy szomorú fordulóján: "Az apám vitt el az orvoshoz.

A kemény, nyers és vad ember, akinek az apai gyöngédségét sohse éreztem, kutató forrósággal, aggodalommal nézett reám... Keresett az ő kis és éles szótárából lágy és sejtető szavakat... reszkető hangon, de fontoskodva citálta az orvos szavait: Gyenge az idegrendszered. Nem vigyáztunk rád..." (Párisi levelek, Budapesti Napló, 1904 április 3.). Jól ismert Ady röviden-élesen odavetett pár szava az apjáról és egyben magáról is:

"Az apám.... vidám legény volt, Dalolt, hogyha keresztre nézett, Én meg az apám fia voltam... Két nyakas, magyar kálvinista, Miként az Idő, úgy röpültünk, Apa, fiú: egy Igen s egy Nem..." Majd újra más apai jellemvonásról lebbenti fel a fátylat a költő-fiú, csak másfél verssor az egész és mégis a szépség fényében villan meg benne az öreg Ady: "jön, jön a december, Fedjük be a rózsát édesapám". Magam előtt látom a virágszerető, titkos gyöngédségű falusi magányú gazdát, aki félti a virágot a téltől s aki azon az említett 1924-iki nyáron kora reggelenkint előttem is el-elbajlódgatott a rózsatőkkel és rózsákkal s egyszer jó falusias durva kiszólással támadt rá az ügyetlen udvari cselédlányra: "hogy... ölelt volna meg a kondás, hát hogy bánsz evvel a virággal?"

És ott van még a felejthetetlenül szép Nagy sírkertet mérünk c. verse, melyben a család sírkertjét mérő szegény apa temetői gondját, családi szomorúságát sírja el a költő: "Két fia van és velük elvész E dús kis földnek kis családja, Minden és minden. Hát négy sír lesz itt csak a termés?"

Bizony annak, akinek földje termése miatt annyira kellett lesnie a sok bizonytalan időjárást, irgalmatlanul gonosz időjárásra jutottnak kellett éreznie utolsó napjait. Minden eltünt, minden elveszett mellőle, ami a régi jót jelentette. Gonddal-szorgalommal szerzett, szeretettel művelt, folyton gyarapított kis földje jórészt éveken keresztül hevert megműveletlenül, vagy ha sikerült is az erdélyi földosztás után nagynehezen feles-munkásokhoz jutnia, hát csalták-károsították az öreget. El kellett adnia a földjét, ha nem akart beleveszni a bosszúságokba és a károsodásokba. Már meg is vették Debrecenben, a Nagyerdő szélén a kis házat, nagy költséggel szép rendbe is hozták, de csak addig huzakodott az öreg Ady, míg mégse kellett idegenbe mennie.

A sok gond, szomorúság, búslakodás megtörte szegényt s egy gyors aggkori tüdővész hamarosan elvégezte, ami még hátra volt. Szegény öreg szilágyi magyar alighanem hű maradt magához és stílusosan, végig elégedetlenkedve és dohogva lépett át a túli életbe, pedig legalább utolsó óráiban megnyugodhatott volna: kiválasztott edénye volt a Végzetnek, általa nemcsak a magyarságnak, hanem az egész emberiségnek egyik legnagyobb költője nyert életet.

Földessygyula

Dr. Motor, a magyar gépember

1929 július

Beszélgetés a feltalálóval, aki megteremtette dr. Motort, a magyar gépembert. Faragott, meggyszinű iróasztala előtt ül a lefüggönyözött dolgozószobában. Előttem mindenféle titokzatos ákombákomok, tervrajzok, modellek, a háta mögött pedig hűséges famulusként a gépember áll, a modern Homunkulus, egy frakkos, keményplasztronos Gólem, amelyet Tarján Ferenc, az Izabella uccai felsőkereskedelmi iskola tudós fizikatanára alkotott.

A tanár úr egyszerű, közvetlen ember. Nincs benne semmi professzoros, semmi a fontoskodó feltalálóból. Magától értetődően mesél olyan dolgokról, mint a távolba látás, a képátvitel és a halálsugarakról, amelyeknek elméleti kivitelét már megoldotta, olyan higgadtan diskurál, mintha csak egy szimpla matematikai tételt magyarázna a harmadik bében. Elsősorban rövid történelmi visszapillantást vetett a gépember családfájára.

Az eddigi legismertebb gépemberkonstrukciók - magyarázza. - a mr. Televox és a mr. Robot. Ám a gyakorlatban ezek nem nagyon váltak be. Inkább csak a reklám és a színpad területén keltettek némi feltűnést. A legtökéletesebb az angol Robot, amelyet Richards és Raffel mérnökök konstruáltak. Ez a gépember aluminiumból készült, szerkezetét a talapzatba épített elektromotorok hajtják, amelyeknek segítségével mr. Robot feláll, leül, a fejét és karját mozgatja. A mellében elrejtett hangszóró segítségével beszél és a hozzáintézett kérdésekre feleletet ad. Járni azonban nem tud. Ez különben probléma még, mert a motorokat csak a törzsben lehetne elhelyezni, ha a lábba rejtenék, a gépember egyensulya felborulna. Ugy botorkálna, akár egy idült alkoholista.

- És mit tud doktor Motor, a budapesti gépember: A professzor mosolyogva mutatott be Gólem ifjú unokájának, dr. Motornak. Először is kellemes emberi ábrázata van, ismeri a mimikát, szemeivel értelmesen néz az előtte állóra és hogy az illuzió teljesebb legyen, beszédközben élethűen mozgatja az ajkait. Tarján tanár úr ekkor bekapcsolta az áramot és megindította a talpazatban megbujó motort, amely alig hallható bugással hozta müködésbe a szerkezetet.

A gépember egyszerre életrekapott. Mintha nehéz álomból ébredt volna, felnyitotta szemeit és körülpillantott a szobában. Sajnos, exkuzálta magát a feltaláló, nem áll rendelkezésemre olyan összeg, amelynek segítségével tökéletesebb bábut konstruálhatnék. Még mellénye sincs szegénynek… Csupa részvét és apai gyengeség rezgett a hangjában. Doktor Motor azonban nem szégyenkezett, kopott, hogy ne mondjam, pestiese eleganciája miatt.

Derült mosoly játszadozott a szája szélén, amelyben igazán nem látszott meg, hogy gumiból készült. Az ilyen megnyerő arcú fiatalemberekre szokták azt mondani a nők, hogy „hercig gyerek”. Az ő groteszk, karcsú testébe lehelt életet a modern technika segítségével Tarján tanár úr. És hogy viselkedik a gépember a társaságban?

Kifogástalanul, jelentette ki a feltaláló. Az egyik áruház előcsarnokában állították fel és egy akusztikailag teljesen elkülönített távoli helyiségből irányították. Egy kis Studióból, ahol a műember dirigense ült, a mikrofon előtt, fején hallgatóval. A beszédjét, illetve a kérdésekre adott válaszait egy erősítő berendezésen keresztül drótvezeték viszi a gépember mellében elhelyezett hangszóróba. Doktor Motor hallasa kitünő és a kiváncsiskodók kérdéseire gyorsan és szellemi képességeihez mérten, illetve a kezelő szellemi képességeihez mérten ötletesen válaszolt.

Lehetőleg egy humoristát kell megbizni ezzel a feladattal, mert a cinikus pesti publikum meglehetősen indiszkrét kérdésekkel zaklatta a frakkos Homunkulust. Például faggatni kezdték, hogy hol született, vannak-e testvérei, tudja-e, hogy ki volt Julius Cézár és látta-e már Budapestet éjjel: Az illuzió azonban teljes volt és sok csodálója akadt a magyar gépembernek.

Sőt egy elragadtatott fruska így sajnálkozott: „Milyen kár, hogy nem valódi…” Már tudniillik, hogy a szive. Egy ilyen gépember bizonyára hűségesebben tudna szeretni, mint a pesti ficsurok….

Chaplin fedezte fel Hollywood legujjabb magyar sztárját

1929 július

Chaplin fedezte fel Hollywood legujjabb magyar sztárját aki karrierjét egy almának köszönheti

A magyar tehetség érvényesülésének göröngyös utjának számtalan változatlan történet ismét új formában lép elénk Vargha Istvánnak, fiatal nálunk még ismeretlen magyar színésznek meglepő és különös karrierjében. Vargha István három évvel ezelőtt indult el Budapestről névtelenül.

Pénz nélkül sok szomoru kudarcal a háta mögött és most a messzi Hollywoodban a film fővárosában kezébe kapta a Metro Goldwyn szerződését, amely az első színészek sorába emelte.

Varga István nem filmszínésznek indult. Tizennyolc éves korában még drámai színész akart lenni és amikor elhagyta a színész iskolát, egy sereg vidéki színtársulatnál próbált szerencsét. Végigjárta Debrecent, Szegedet, Kaposvárt, megfordult a felvidéken is, de statiszta szerepeknél sohasem jutott tovább. Öt évi reménytelen kísérletezés után vakmerően nekivágott a világnak, hogy eljusson Hollywoodba. Varga István itt sem tudott feltünni. Másfél éven át napról napra tengődőtt, statisztálásból tartotta fen magát és szerencséjét- bármilyen különösen hangzik is-az hozta meg, hogy egy szép napon statiszta szerephez sem tudott jutni.

Tanácstalanul - és mitagadás - éhesen kóborolt a nagy ateiller-ek környékén. Napokon át jóformán már semmit sem evett amikor végső kétségbeesésében egy hollywoodi áruház csemegeosztályán így írta meg szüleinek küldött levelében: almát lopott.

A nagy sokadalomban reszkető kézzel hirtelen benyult a kosárba amelyben szép kivánatos almák piroslodtak, de alig hogy drága kincscsel visszakapta kezét, az egyik alkalmazott észrevette a lopást és lármát csapott. Lett erre nagy riadalom, mindenki a tolvajt kereste, de Varga István nem vesztette el a fejét és ahelyett, hogy elfutott volna, zsebre vágta az almát és ő is torkaszakadtából kezdte kiabálni: „Fogják meg, lopják, meg!” Pár percnyi eredménytelen hajsza után, lecsillapult az izgalom.

Varga István nyugodtan kisétálhatott az áruházból de alighogy a következő utcában beleharapott a lopott almába, elébe áll valaki, akit már Magyarországon is jól ismert a fehér lepedőről és nevetve mondotta: - Ne tagadja, maga lopta el az almát! A leleplező dr. Chaplin, a világhírű filmkomikus volt, aki karonfogta megrémült Vargha Istvánt és megnyugtatta, hogy nem akarja rendőrkézre adni és csak azért állította meg, mert véletlenül alkalma volt végignézni az egész almalopást és szerinte Vargha István ügyesen és kétségtelenül nagy színházi tehetséggel vezette félre az üldözőket. Ezzel már vitte egyenesen a filmgyár irodájába.

Így kezdődőt másfél éven át tartó nyomorgás után Varga István, a magyar színész filmkarrierje. A gyárban foglalkoztatni kezdték, tanították, egyre komolyabb szerepek eljátszásával bízták meg.

A jövő szezonban már az első színésze lesz az egyik legnagyobb amerikai filmvállalatnak.

Betiltották az erotikus táncokat

1929 július

Vasárnap délelőtt miniszterközi értekezleten állást foglaltak a tulmodern táncok ellen. A nyilvános helyeken állandóan ellenőrizni fogják a táncot. A belügyminisztériumban vasárnap délelőtt értekezlet volt, amely a többi között erélyesen állást foglalt az erotikus táncok ellen s egyben elhatározta hogy a híres, régi magyar táncokat úgy a belföldön, mint a külfőldön megfelelő propagandával népszerűsíteni fogja.

Az értekezleten a belügyminisztérium és a vallás és közoktatásügyi minisztérium kiküldöttei vettek részt. Az értekezlet több felszólalás után elfogadta a belügyminisztérium rendelettervezetét, amely szerint a jövőben a minisztérium az összes táncengedéllyel rendelkező nyilvános helyiségekben, bárokban, éttermekben, kávéházakban szakértő hatósági közegekkel fogja ellenőriztetni a táncokat s az úgynevezett erotikus táncok gyakorlására többé engedélyt adni nem fog.

A hatósági közegek a jövőben az ellenőrzés alkalmával tartoznak meggyőződni arról, hogy serdületlen fiatalok nem vesznek-e részt a kizárólag felnőttek részére engedélyezett táncmulatságokban. A közelmúltban ugyanis gyakran érkezett panasz az illetékes hatóságokhoz amiatt, hogy nyilvános helyeken a serdületlen ifjúság is táncol.

Az értekezlet a kultuszminisztérium képviselőinek kívánságára elhatározta, hogy a fővárosi táncintézetekben egységes táncoktatásra utasítja, s ebből a célból Pallay Anna, Brada Dezső, Saphir Imre és Róka Gyula táncmesterek bevonásával ujabb értekezletet tart, amelyen értekezni fognak arról, hogy milyen módon lehet a jövőben a híres régi táncokat, a palotást, körmagyart, kállai-kettőst s a csárdást Magyarországon, valamint külföldön népszerűsiteni.

Tu felix Austria

1929 augusztus

Boldogtalan ország lett az egykor boldog Ausztria! Burgenland elorzása az alélt Magyarországatól nem bizonyult jó kabalának. Az igazságtalanságot - mohó falankságot, a történelmi emlékek és vérrel szentelt kötelékek cinikus megtagadást olykor megbosszulja az idő. Ausztria-Bécs! A régi Magyarország miatta volt áldozati bárány a halál tébolyult istenének oltárán.

A magyarság szine és virága érette pusztult a szennyes Galicia vörös hegyoldalain és zsíros csatamezőin, a Karszt szikláiba temetkezve, a Krn jégmezőin, az ultramarinkék Isonzó mentén, az Adriáig. Triesztet, a birodalom kulcsát, alföldi magyar bakák védték másfél évig, akik jéghegyet, tengert soha életükben nem láttak.

Ausztria hü maradt önmagához: históriai hálátlanságát Nyugatmagyarország ujjongva pecsételte meg. Most az a szörnyű láz rázza, amelyen mi tiz év előtt átestünk: a polgárháboru rémülete.

Élet- és vagyonbiztonságát, létét fenyegetik az oktalanul fölidézett revolució ördögei. Fölfegyverzett politikai pártok néznek egymással farkasszemet. A derűs nyugalomnak, mintha befellegzett volna. Nincs bennünk a kárörömnek egy szikrája sem, látva a vérbeborult, dülledt szemű csapatok fölvonulását és összecsapását. Nem idézzük a halhatatlan költőt: „Miként elpusztult Jeruzsálem….”

A régi szomszédot, annyi szenvedés, keserűség, gonosztett után is szánjuk, féltjük, inkább aggodalom az, amellyel az oly közeli határok fölé tekintünk. És más ország sorsán világosodik az elménk, amikor elgondolkozva megállapítjuk: nincs bűnösebb, ártalmasabb, könyörtelenebb indulat a vak, elfogult, általánosító politikánál.

Egyazon ország ebek harmincadjára került népe íme ugy készülődik egymás ellen, mint vérszomjas ősi ellenségek. És amig majd egymást tapossák, amig a főldmives a munkás, a tartományok Bécs ellen vonulnak, koldusbotra jut az ipar, a kereskedelem, a földmivelés, a város és a falu, a polgár és a proletár. Az idegen, aki a pénzét Bécsben. Stájerben és Tirolban hagyta, riadtan menekül, a forgalom ritmusa elcsuklik, az egész ország elvágódik, mint a szívenlőtt katona.

A tavalyi júliusi zendülés már az erjedés, bomlás és szétesés félreismerhetetlen jeleit mutatta. Azóta a folyamat meg nem szűnt egy pillanatra sem. A két ellenséges tábor mozgósítása most belefejezéséhez közeleg. Lehet, holnap már összecsapnak, lehet néhány józan miniszter és derék bécsi rendőrfőnök prolongálják a rombolást és a vérontást.

A polgárháboru Damokles-kardja azonban ott lóg Ausztria feje fölött. És ha ez a kard lehull Ausztira nyakára, mi közönyösen, ölbetett kézzel nézzük majd a nyugatmagyarországi elkapcsolt magyarok sorsát?

Forrás: www.huszadikszazad.hu

Illusztráció: Tarján Ferenc és a magyar gépember