Formailag megelőzött, igazság szerint azonban csak ráduplázott gondolataimra Dani barátom, vagyis Dan Culcer, aki bevallása szerint nemrégiben tért vissza Réunion szigetéről, ahol egyik lányát látogatta meg. A távoli, Madagaszkár közeli (mily relatív e közelség: a köztük lévő táv testvérek közt is bk. 800 kilométer!) kis sziget érdekes élményt jelentett számára, de egy pillanatig sem érezte, hogy az az a hely, ahol élnie adatott...
Pedig Dani nem az a konzervatív, minden áron helyhez kötött fajta, mint jómagam, mert a kellő pillanatban le tudta győzni minden szubjektív kötelmét és el tudott szakadni attól a földtől (pedig tudom, nem volt könnyű a számára), amely azóta vonzás és taszítás között tartja...
A "megelőzés" annyiban állt, hogy az általa alapított és szerkesztett "asymetria" című internetes folyóirat május 8-i naplóbejegyzésében egy 2007-ből származó cikkemet idézi, magyar nyelven, amelyben ismételten megvallottam hozzá fűződő baráti érzelmeim különös körülményeit és logikáját.
Jurnal: Cseke Gabor. Ceea ce nu poate fi tradus
Scris la Friday, May 08 @ 15:47:59 CEST de catre asymetria
cím alatt ezt írja ugyanis:
Ami már lefordíthatatlan cím alatt régi diákbarátom, Cseke Gábor költő, újságíró és műfordító, jelenleg Bukarestből Csíkszeredába költözött tevékeny nyugdíjas nyilvánosságra hozta egy költői együttműködésünk történetét, amikor magam sem tudom, játékból vagy a kihívás kedvéért, magyarul kezdtem verseket írni, majd megkértem, ellenőrizze azok nyelvhelyességét, aminek az lett a vége, hogy költői igényű szöveget írtunk négykezesen. Nem fordítom le az alább közzétett cikket. Talán még akadnak az erdélyi románok között néhányan, akik tudnak egy annyit magyarul, hogy megértsék és csodálkozzanak rajta. Mi ütött ebbe a két vénemberbe, hogy egy anyanyelvüktől elütő, más nyelven játszadozzanak?
Ami azt illeti, töprengjenek csak rajta és keressék rá a lehetséges magyarázatot. Az én magyarázatom napnál világosabb. A kétnyelvűség vállalása se az egyik, se a másik részére nem jár a saját identitás elvesztésének veszélyével. Úgy remélem, hogy Gábor és Dan jó barátok és jó hazafiak, és soha sem fenyegeti őket az a veszély, hogy az etnikai konfliktus sarában henteregjenek Európa egyik kültelki fertályában, hogy manipulálni, felszítani hagyják magukat mások által, idegen érdekeket szolgálva, amelyek ellentétesek belső szomszédságunk szilárd és valós érdekeivel, amely nem állít szembe mindket egymással szemben, hanem a mindkettőnk érdekében álló összefogásra ösztönöz. Közösségeink, amelyekből vétettünk, ahányszor nem látták át a Divide et impera jegyében cselekvők mesterkedéseit, fiainak életével fizettek anélkül, hogy valamit is nyertek volna.
("Sub titlul Ceea ce nu poate fi tradus vechiul meu prieten din studentie, poetul, ziaristul si traducătorul Cseke Gàbor, acum un activ pensionar retras din Bucuresti la Miercurea Ciuc, publică povestea unei colaborări poetice dintre noi, când, nu stiu dacă din joacă sau ca o provocare, am început să scriu poeme în ungureste, apoi i-am propus să verifice corectitudinea lor, si am terminat prin a scrie la doua mâini un text cu intentii poeticesti. Nu voi traduce articolul său, reprodus mai jos. Se vor mai fi găsind printre ardelenii români câtiva care să stie măcar o leacă de maghiară pentru a pricepe si a se minuna.
Ce i-o fi apucat pe acesti bătrâiori să se joace într-alta limbă decât limba lor maternă?
Ei bine, să se întrebe si să caute propriile lor răspunsuri. Eu îl am pe al meu. Asumarea bilingvismului atât pentru unii cât si pentru altii nu este un pericol de pierdere a identitătii. Sper că Gabor si Dan sunt buni prieteni, fiind buni patrioti, fără să existe vreodată pericolul de a se tăvăli în noroiul conflictului etnic într-un cartier marginas al Europei, fără să se lase manipulati, întărâtati de altii, servind interese străine, contrare intereselor statornice si reale ale vecinătătii noastre interioare, cea care nu ne opune în dauna celuilalt ci ne solidarizează în interesul amândurora. De cîte ori n-au înteles manevra celor care actionează în numele principiului Divide et impera, comunitătile din care facem parte au plătit cu pretul vietii fiilor acestora, fără să câstige nimic. Dan Culcer")
Ez a némileg kései, de titokban nagyon várt nyilvános "megfejelés" egy olyan pillanatban érkezett, amikor ismét sűrűsödik a levegő Kelet-Közép Európa tájain, az itt élő népek saját, rendezetlen igazságaikat továbbra is egymással szembe helyezkedve igyekeznek kijátszani. Ezzel kapcsolatosan Dan mindjárt háziolvasmányt is ajánl a figyelmembe, ugyancsak az asymetriáról, nevezett Ion Varlam interjúját (Nationalismul şi cauza romanească), ami egy nappal a Dan bejegyzése előtt került föl a honlapra s amelyben formálisan minden a helyén is van, első látásra az ember igazat ad a nemzeti érdekek jelenkori európai védelmezőjeként fellépő személynek, csakhogy ez a logika annyira idegen és távoli tőlem, mint amennyire Réunion szigete vagy éppen a Tűzföld, hogy a földrajzi távolság képteleen szédületét is érzékeltessem valamiképpen. Persze, hogy saját testvéreink, rokonaink és véreink, a sokat emlegetet "neam" az elsődleges meghatározónk, de amióta az egyénnek kezébe adták szabadsága kulcsát, s azzal együtt a szabad választás jogát is életét és identitását illetően, és erről a szabadságról immár nem vagyunk képesek feltétel nélkül, vakon és pillanatnyi érdekek miatt lemondani, sokkal inkább a tisztesség és a jóérzés, a ne kívánd (fele)barátodnak azt, amit magadnak sem kívánnál elv kell hogy egybetartson minden olyan embert, aki nem "kölcsönösségben", nem minden áron való, élettelen szimmetriában (mert abban implicite benne van a revans, a bosszú gondolata is), hanem a "megértésben", egymás logikájába és kultúrájába való átjárásban látja az együttélés titkát.
Tulajdonképpen ezt szorgalmazzák Dannal folytatott üzenetváltásaink, írói játékaink és töprengéseink, amelyekből alább én is közreadok néhányat, az eddigiek mellé.
*
Ami már lefordíthatatlan
Hosszú évek óta levelezek Dan Culcer barátommal. Míg az országban élt, inkább csak találkozgattunk, bár ritkásan; aztán hogy Párizs lett az otthona, hosszabb hallgatásokkal tarkítva, a távolság ellenére is megtaláltuk egyetemi évekből fennmaradt, soha ki nem hunyt barátságunk ápolásának útjait-módjait.
Személyesen sokat köszönhetek neki, hiszen gyerekkorától ismeri s beszéli anyanyelvemet, nem csak fordításaim, de eredeti szövegeim jó kritikusa is volt minden időkben. Szívesen küldöm ma is el számára az általam fontosnak vélt írásaimat, véleményezésre, vagy csak úgy, egy első olvasat tükrében lemérni a vélt hatást.
Dani - így hívom - 1941-ben született, román erdélyi családban, édesapja az az Alexandru Culcer doktor, aki aki részt vett a Petőfi elestének körülményeit feltáró román-magyar vegyes munkabizottságban és nemzeti költőnk rajongója volt. Dan 1963-ban végezte a kolozsvári Babes-Bolyai bölcsészkarát, 1971-ben a marosvásárhelyi Vatra irodalmi folyóirat szerkesztője lett. Kiváló műfordításai jelentek meg a magyar irodalomból. 1987-től politikai menekült Párizsban, 1996-ban elnyeri a francia állampolgárságot. Lapszerkesztő, a Román Újságírók Nyugati Szövetségének elnöke, a Vatra párizsi tudósítója. Első versei magyarul jelentek meg a bukaresti Ifjúmunkásban.
Rendhagyó kétnyelvűségének gyökereiről és következményeiről faggatta őt nemrég a kolozsvári Tribuna c. irodalmi folyóirat riportere egy interjúban, rácsodálkozva a tényre, hogy Dan, a román költő magyar lapban debütált! A magyarázat egyszerű – így a válasz -, versei románul felkeltették a szellemi rendőrség gyanakvó érdeklődését, de magyarul már nehezen voltak beazonosíthatók: így, miközben a román lapok elutasították, mi, az Ifjúmunkásnál dolgozók tettük a mit sem tudó angolt. És jól tettük...
Az interjú végén azt is bevallja: az utóbbi időben az a szándék foglalkoztatja, hogy magyarul vagy legalább is két nyelven írjon verseket, próbára téve ezáltal teremtő képességét a második nyelvként vállalt magyarban is. S mintegy ízelítőül, az interjúhoz mellékelte azt a szöveget, amit pár éve küldött nekem, mint első magyarul írt költeményét, s kritikámat kérte. Mivel a gyakorlatlanság miatt Dani a bizonytalan fogalmazáson túl helyesírási vétségeket is ejtett, tapintatosan kikorrigáltam szövegét s visszaküldtem neki.
A Tribunában viszont a régi, a javítatlan szöveg jelent meg:
Ghiveci pentru cina din urmă
Mamei/Annyámnak,
Ersilia (Gutu) Culcer
Anya, nyelvünk egy lecsó, mindent bele lehet keverni.
De minden lecsó más ízű, ízesítve anyai ágon.
Aggódva, a konyhában, egy őszi napon,
Félig elaludva, félig éberen, ébren, a keverék adagjait
Kilestük. Receptek haldokolnak. És most, amerre járunk, amerre tesznek,
Ezt az adagolást, felhígitva-tömöritve,
Lányaink, fiaink számára végig fözzük, égetjük a sporheljt.
Velük akarjuk kóstoltatni, meg és fenntartani.
Aki több nyelvet ismer, több lecsót gusztál, kóstol,
És mi édes-csipős-fanyar-keserü e lecsók
Kozmált íze, amikor Mi Anyára gondolunk,
Mi Atyánkat mormolunk. Őfelsége felesége még egy birsalmát
szokott hozzá tenni. Apai nevére nézve, csak most értem, miért.
És adagolom kozmás könnyeimet
nehogy túl édes legyen e végső vacsora.
(2005)
Most már belátom, hogy ennek a versnek így kell maradnia, hiszen ekként őrzi a leghívebben szerzőjének szándékát. Ezt a verset nem lehet tovább magyarítani, mert akkor nem Culcer-vers lenne, hanem egy fordítás, ami a tolmácsoló percepcióját hordozná.
Talán egy éve Dan arra nógatott, próbálnám meg azt a ritka költői mutatványt, amit csak nagyon kevesen engedtek meg mostanig maguknak, hogy keveréknyelven, románul is, magyarul is, szendvicsmódra írjak verset, akármilyet, próba-szerencse alapon. Az interjú fényében világos, hogy e kérése egybevágott ama szándékával, hogy a magyar és a román kultúra kölcsönös, egyidejű átjárhatóságának útjait-módjait keresse, amikor nincs szükség fordításra, mert a fordítás lehetetlen, nonszensz, hiszen a megértés éppen a kétnyelvűségben a legtökéletesebb, a legkomplexebb.
E képtelennek tűnő játékra csakis igen-t illett mondanom. Hosszú fejtörés után ötöltem ki egy szendvics-vers gerincét, amit aztán annyit küldözgettünk csíszolásra és javírtásra oda-vissza egymásnak, míg minden összezavarodott bennünk, és már nem tudtuk, ki minek a szerzője. Végső megoldásként vállalván a kettős szerzőséget, eképpen adtuk „áldásunkat” az újszülöttre:
Odaát / Dincolo
a város rám várt én belészülettem
devenit-am şi clujean şi poet
de immár világpolgár lettem
ezit între cauză şi effect
várom az álmaim halálát
am obosit să trag, o barcă pe uscat
az idő kócos kopott szakállát
bombănind şi mascat
bástyák tövén de jót hugyoztam
simţind că nu se mai poate
a málló köveket lelocsoltam
ocrotit de bezna din cetate
Hója felől vihar jött és a zápor
m-a alungat spre casă
menekülőben oly közel a távol
ca limba dată sau aleasă
megkóstolnánk e vélt kalácsot
de a fogaink jaj belevásnak
totuşi muşcăm căci mai avem putere
kihunyó életünk még felviláglik
mixînd lucid reale şi himere.
Most pedig nincsen más hátra, mint végigmennünk a játékból választott, lehetetlen, kalandosnak tűnő, nemjárt úton.
(Megjelent 2007-ben, a Hargita Népében)
*
A fenti mellett jól félretéve őrzöm Dannak azt az állásfoglalását, melyre a rendszerváltásunk utáni nehéz esztendőkben került sor. Igaz, hogy nem a teljes szöveghez, csak annak áttételes ismertetéséhez jutottam hozzá, de néhány nagy igazságot találtam így is benne, mindenek előtt azt, hogy népeink viszonylatában egyre inkább nincs miért óvakodnunk a különbözőségek tudatosításától - ami a problémáink korábbi elkendőzésével szemben kulcsot adhat a valóságos közeledésre.
Dan Culcer a román-magyar kapcsolatokról
(A Hét, 1991)
A bukaresti Cotidianul október 7-i irodalmi-művészeti melléklete kétoldalas beszélgetést közöl Dan Culcerrel. Az interjú ez év augusztusában készült az író párizsi lakásán, a kérdező Dan C. Mihailescu, a melléklet szerkesztője. Mivel a kérdések és válaszok kitérnek a román-magyar kapcsolatok, kisebbségi létünk időszerű kérdéseire is, bemutatjuk az interjú főbb gondolatait. tesszük ezt azért is, mert Dan Culcer alapos ismerője a magyar nyelvnek és kultúrának, a két nép kapcsolatainak, válaszai tehát egy nagyműveltségű, széles látókörű román értelmiségi véleményét tükrözik.
Néhány sorban eddigi pályájáról: 1941-ben született. Apja, Alexandru Culcer, Budapesten kezdte, majd Kolozsváron fejezte be orvosi tanulmányait, 1942-49 között Segesváron dolgozott, ezidő alatt megkísérelte felkutatniPetőfi maradványait a fehéregyházi tömegsírokban, a témában több tanulmányt is közölt. Dan Culcer 1963-ban végezte a kolozsvári egyetem román nyelv és irodalom szakát, ezt követően gyakornok volt a marosvásárhelyi Szentgyörgyi Istvéán Színművészeti Intézetben, majd 1971-től az akkor alapított Vatra c. irodalmi-művelődési lap szerkesztője 1987-ig, amikor kivándorolt Franciaországba, azóta Párizsban él. A Vatra szerkesztőségében kis fordító közösség tevékenykedett, a Kriterionnál magyar írók műveit adták ki román nyelven, Dan Culcer is részt vett ebben a munkában, valamint több magyar irodalmi tanulmányt közölt.
A beszélgetés részletesen kitér Románia és Magyarország, valamint a magyar kisebbség és a román értelmiség viszonyának kérdésére.
A két ország kapcsolatának szentelt párbeszéd kiindulópontja Dan C. Mihaileanu véleménye: "Miközben Budapesten számos kiváló szakember foglalkozik minden vonatkozásban a román civilizációval, , nálunk alig akad néhány szakértő magyar kérdésekben. Aki van, az is dogmatikus, opportunista fordítógéppé vált. Nem küldünk diákokat Magyarországra szaktanulmányokra, nem tesszük 0,1 százalékát se mindannak, amit tesznek ők, hogy megismerjenek, és valamennyi átfogó, többé-kevésbé revendikatív kampányukra mi jövünk holmi Titus Popovici féle filippikákkal."
Dan Culcer válaszában visszatér a két ország kapcsolatainak kérdésére. Kiindulópontja és alapállása az, hogy a határok megváltoztatása nem jöhet szóba, mert a destabilizáció Európának ebben a részében senkinek sem lehet érdeke. A kölcsönös megismeréssel kapcsolatban így vélekedik: "Szerintem a román értelmiség egyik legsúlyosabb hibája, amelyet az erdélyi magyar kérdésben és általában a román-magyar kapcsolatokban elkövetett az, hogy negyven éven át állandóan arról beszéltünk, ami összeköt bennünket, a közös pontokról (demokrácia, fordítások stb.), miközben nem vettük észre, hogy a veszély voltaképpen az, ami elválaszt, és ha szükségesnek tartjuk a kölcsönös megismerést, nem annyira a közös, mint a specifikus, nem közös érdekekre kell tekintettel lennünk. Ezt többször elmondtam Romániában mind román, mind magyar barátainknak. Sőt, adott pillanatban egy magyar íróval megegyeztem, hogy Budapesten elindítunk egy kiadványsorozatot, amelyben közzétesszük mindkét fél legvadabb nacionalista szövegeit. Sajnos, a terv elesett, de ma is azt hiszem, a román-magyar kapcsolatok fő akadálya az, hogy nem ismerjük egymást, ezért kaphatnak lábra rémhírek, ködösítések, legendák, félretájékoztatások stb."
Ezt követően kifejti, hogy Erdély és Besszarábia népessége ma már egészen másként fest, mint festett 1919-ben vagy 1940-ben, majd így folytatja:
"A magyar kérdések megoldása a demokratizálódási folyamat. ha a Szovjetunióban demokrácia lesz, ha megnyílnak a határok az országok között, akkor egészen másképp lesz. Azonnali megoldás nem létezik. Ne feledjük a történelmet! 1940 után, amikor Erdély gazdát cserélt, akárcsak 1941-ben, amikor a románok bevonultak Besszarábiába, tömeges kolonizálás zajlott le. (...) Nem hiszem, hogy Erdélyben etnikumközi konfliktusokról van szó, arról, hogy kivívjanak vagy megőrizzenek privilégiumokat. Marosvásárhely román értelmisége a Ceausescu-rendszer szüleménye (lásd az Orvostudományi Intézetet). Azokról beszélek, akiknek funkcióik voltak, a tervszerű románosításból származó értelmiségét, amelyet említettem és amelynek soraiban a szekuritáté és a kommunista párt állandóan és nagy súllyal volt jelen. Igaz viszont, hogy ez a románosítási folyamat ellensúlyozni akarta az 1950-től, a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásától elkezdődött magyarosítási folyamatot (itt Dan Culcer sajnos, nem árulja el, hogy 1950 előtt kik lakták e tájakat - szerk. megjegyzése.) Most lényegében arról van szó, hogy a magyar lakosság (az elit) vissza akarja szerezni az Autonóm Tartomány idején megszerzett előjogait, miközben a román elit meg akarja szilárdítani a Ceausescu-rendszerben kapott privilégiumokat. Alapjában véve tehát nem etnikai konfliktusról van szó."
San C. Mihailescu megjegyzi, őt elborzasztja, milyen sok "normális", jóhiszemű értelmiaségi szimpatizál a Vatra Romaneascával, illetve a "vetrizmus" szellemével, majd hozzáteszi: mint sok pártot és egyesületet, a Vatrát is a szekuritáté hálózta be, xenofóbiája nemsokára oda vezet, hogy Románia versenyre kél az afrikai törzsi harcokkal.
A Vatra tagságát Dan Culcer három táborra osztja: 1. az idős nemzedék, amely átélte az 1940-44 közti Horthy-megszállás traumáját, emiatt nincs bizalma a magyarokban, minden lépésüket, kezdeményezésüket gyanakvással fogadja; 2. a demagógok, akik mindent ugyanarra a lapra tesznek; 3. a provokatőrök, akik mesterségük vagy mentalitásuk révén a szekuritáté hatáskörébe tartoznak. Vannak - nagyon kevesen - jóhiszemű, becsületes emberek is, akik azért léptek be a Vatrába, mert tényleg azt hiszik, hogy meg kell védeniük Erdélyt, holott Magyarország részéről nem áll fenn ilyen veszély, nincs szüksége egy több milliós román kisebbségre, számára az egyetlen érdek az, hogy minden, a határain kívül élő magyar használhassa az anyanyelvét, ápolja hagyományait, márpedig ez semmilyen veszélyt nem jelent a román kultúrára. A jelenlegi nagy veszély egy vatra-SRI szövetség, ez destabilizálná Romániát, mert nagy tömegeket lehetne manipulálni a Román Információs Irodától érkező tendenciózus, egyoldalú adatokkal. Ez katasztrófa lenne az ország külkapcsolataira is. Márpedig egy ilyen szövetkezés lehetősége adva van, mert a szekuritáté kollaboránsai most a Vatra keretében tevékenykednek.
Mi a teendő ilyen körülmények között? Dan Culcer szerint egyrészt a nyílt beszédre, a felvilágosításra van szükség, hogy az emberek értsék meg, mi zajlik, ne engedjék meg, hogy manipulálják őket. Másrészt a kölcsönös megismerés szorgalmazására kell törekedni. A románoknak is meg kell ismerniük a magyar kultúrát, ez sok gyanakvásrt eloszlatna. Megengedhetetlen, hogy a román értelmiség ne ismerje annak a magyarságnak a civilizációját, amellyel ezer éve együtt él. Ezen a téren nagy szerep háruulna a képzett diplomatákra, és itt Dan Culcer elriasztó példát idéz:
Egy Platona nevű diplomatával a budapesti román követség sajtóattaséjával járták a magyar fővárost. Platona erdélyi témájú magyar kiadványokat keresett, de nem tudott magyarul, noha Kolozsváron végezte az egyetemet. Egyszer csak furcsa kérdéssel fordult Culcerhez: látott egy regényt Jókai Mórtól, a címében szerepel az Erdély szó (nyilván az Erdély aranykora - szerk. megj.) vajon ez nem valami politikai vonatkozású könyv? Ilyen emberek más követségeinken is vannak - teszi hozzá Dan Culcer.
B.I.
*
Barátságunk további zálogaként fordítottam le nemrégen Dan alábbi megrázó versét, amelynek eredeti változatát a szerző előadásában az interneten is meghallgathatjuk.
A Siralomvölgyben
(În Valea Plângerii)
A Siralomvölgyben
hová kimúlni jöttem
a szakadék balján
a keresztfa alján
az Úr koponyája
a varjak rájárnak
szemgödrébe vájnak
valahol jaj de rínak
szerelmeink elnyílnak
belepi őszi rozsda
kánon lekaszabolja
nagyvíz megmocskolja
kavarja-sodorja
terülő éj palástja
holtak feltámadása
Cseke Gábor fordítása
În Valea Plângerii
la locul stingerii
la stânga cumpenei
sub crucea domnului
ascunsă-i ţeasta Domnului
acolo cad ciorile
se scurmă în orbite
s-asculte scâncetele
iubitelor pierite
sub rugina toamnelor
sub coasa canoanelor
sub viitura apelor
învolburatelor întunecatelor
sub crugul nopţii
când învie morţii
Illusztráció: Hegyi táj a távoli Réunionról - lehetne talán a Siralomvölgye is? (Wikipédia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése